Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-07 / 107. szám
Megkezdődött a béke és barátság hónapja Készülődés a prágai világtalálkozóra Tegnap a Parlament Vadásztermében kibővített ülést tartott az Országos Béketanács. A megjelenteket Sebestyén Nándorné. az Országos Béketanács elnöke köszöntötte, majd Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-. je tartott tájékoztatót időszerű hazai és nemzetközi kérdésekről. Világpolitikai 'kérdésekkel foglalkozva a többi között szólt arról, hogy a hidegháború évei óta talán soha nem volt ilyen kiélezett a nemzetközi helyzet, mint napjainkban. Az Egyesült Államokban hatalmon lévő neokonzervatív csoport antikojnmunizmusa, a szélsőséges imperialista körök heves ideológiai, politikai és gazdasági kampánya a Szovjetunió, a szocialista országok, a haladó fejlődő államok és a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen feszültté tette a nemzetközi viszonyokat. . A fegyverkezési verseny és az elrettentés filozófiája mögött hiábavaló lenne misztikus okokat keresni. Az okok nyilvánvalóak: az enyhülés, a békés egymás mellett élés évei nem kedveztek az imperializmusnak. Az imperializmus befolyása világméretekben gyengült. Mindezért bizonyos körök a Szovjetunióra és a szocialista országokra próbálják ná- rítani a felelősséget. A helsinki enyhülési folyamatot kárhoztatják — teszik ezt e pillanatban is Madridban — mondván, hogy az enyhülés egyirányú utca volt, amely csak a szocialista országoknak hajtott hasznot. Az igazság viszont az, hogy a fejlődő világban végbement változásokért nem a Szovjetunió és nem a szocialista országok felelősek. A nemzetközi kapcsolatok lehűlésének van még egy másik oka is: a tőkés rendszer mély társadalmi, gazdasági és .politikai válságon megy keresztül. Ezeket a feloldhatatlan ellentmondásokat kísérli meg a kapitalizmus az erő politikájával megoldani. Ezek a főbb okok. És melyek az imperializmus célkitűzései? A történelmileg kialakult katonai erőegyensúlyt figyelmen kívül hagyva, á legszélsőségesebb körök a fegyverkezési versenyben látják az eszközt az erőviszonyok világméretű megváltoztatására. Ez irreális és irracionális politika. A kialakult katonai erő- egyensúlyt megbontani nem lehet, mert ezt diktálja az életbenmaradás ösztöne, a kölcsönös biztonság logikája. Annak azonban van alternatívája, amire veszélyesen törekednek az Egyesült Államok és a NATO-országok vezetői: az általuk beindított fegyverkezési verseny egyenes következménye, hogy mind magasabb szinten — magyarán: mind több tömegpusztító fegyver rendszerbeállításával — áll helyre az egyensúly. Mi nem így képzeljük el a biztonságot; a rakéták robbanófejein ingó egyensúly helyett a Szovjetunióval és a szocialista országokkal együtt állhatatosan javasoljuk az egyenlő és kölcsönös biztonság megteremtését a fegyveres erők és a fegyverzet lehető legalacsonyabb szintjén. A szocialista országok már számtalan leszerelési javaslatot tettek az első atombomba megteremtése óta. Ezeket a reális és mindkét fél érdekeit szem előtt tartó álláspontot képviseli a Szovjetunió a Genfben folyó tárgyalásokon, ez a szocialista országok álláspontja a bécsi és a madridi fórumokon is. A leszerelési és fegyverkorlátozási tárgyalásokon valóságos létkérdésről, az emberiség létéről van szó. Ennek az óriási történelmi felelősségnek kellene tükröződnie a nyugati tárgyalópartnerek álláspontjában is. A fegyverzetek minden területére kiterjesztett versengés középpontjába az északatlanti szövetség most az ,amerikai közép-hatótávolsá- gú rakéták' európai telepítését állította. Minden békeszerető embernek legfontosabb feladata e pillanatban, hogy e kontinens bármely pontján —, közös szülőföldünkön, Európában — fellépjen a rakétatelepítések ellen. Nem akarjuk, hogy az Egyesült Államok a veszély exportálása révén teremtse meg a maga biztonságának hamis illúzióját! (Folytatás az 5. oldalon.) Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke Szabolcs-szatmári látogatásának második napján, tegnap felikereste a megye több települését. Útjának első állomása a vajai II- Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet volt. Losonczi Pál útja a nagyközségből a környék kulturális és gazdasági központjába, Mátészalkára vezetett, ahol megtekintette a Magyar Optikai Művek gyárát. Losonczi Pál kétnapos Sza- bolcs-Szatmár megyei> látogatása a városi tanácsnál tartott baráti találkozóval ért véget. n TBRTHLOMBQL: Mi lesz velük nyolcadik után? Anyának lenni Nemzetközi körkép Kell a kompét is! Alkatrészek exportvonatokhoz, generátor Paksra Szállítások pontosan és megbízhatóan a szolnoki Ganz gyárból Hajrá jellemezte a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárinak első negyedévét, a feszített tempó az elkövetkezendő hónapokban sem lanyhulhat, hiszen a több mint félezer dolgozót foglalkoztató üzem névleges kapacitásának másfélszeresét kénytelen „kiszorítani” magából. Jóllehet, az előző ötéves tervidőszakban mintegy A szolnoki Mezőgép Vállalat ci bakházi gyárában megkezdték az AZU 104 típusú szálastakarmányt betakarító adapterek sorozat- gyártását. Ebben a félévben 270 darabot szállítanak csehszlovák exportra. 95 millió forintot fordítottak fejlesztésre, hogy a szakadatlanul növekvő feladatok szülte nehézségeket enyhítsék, A mintegy 3 éve megvalósított nagy beruházási, fejlesztési programmal jelentősen emelkedett a gyár műszaki. színvonala, köny- nyebbé vált a nehéz fizikai munka. A gyáriak elsősorban a budapesti törzsgyár készáruprogramjához 'kapcsolódva végzik feladataikat: mindenekelőtt acélszerkezeteket készítenek. A félkész termékek alapanyagát — a kovácsolt vas, színesfémek, öntvények kivételével — külföldről (Szovjetunióból. Japánból, Olaszországból) önállóan szerzik be. Az acélszerkezeteket — többek között — villamos forgógépek, hajtómotorok állórészeihez, például a VM—5 típusú mozdonyok motorjához készítik. 1984-ig tizenkilenc mozdonyra való alkatrész kerül ki a szolnoki gyárból. Az esztendő második negyedévének fontos feladatai közé tartozik egy olyan motorvonat forgóvázainak elkészítése, melyet a szarajevói téli olimpiára küldenek majd el. Ugyancsak a Ganz-Mávag megbízásából vesznek részt a szolnokiak egy motorvonat gyártásában, melyet Tuniszból rendeltek meg. A nagy méretű gyártmányokat saját traileren szállítják föl Budapestre. Így olcsóbb, mi több ez a jármű, bérszállításaival jelentős nyereséget hoz a Tisza-parti gyár „konyhájára”. Most dolgoznak az ötödik, Paksra kerülő generátor állórészén, s százával készítik a különböző forgógépek fogaskerekeinek burkolatát. A másik nagy tevékenységi terület a transzformátorok vasszerkezeteinek gyártása. E termékekből az idén — a szűkösebb beruházási lehetőségek miatt — kevesebbet igényelnek a vevők, de várható a kereslet föllendülése. A gyár transzformátor- vasmagokat is készít. A szolnoki gyár extern, azaz saját vállalású tevékenysége sem jelentéktelen. Tíz vállalattal áll kooperációs kapcsolatban, elsősorban Szolnok megyeiekkel. De az Aprítógépgyáron, a Mezőgépen, illetve a Járműjavítón kívül nagykőrösi és salgótarjáni üzemekkel is együttműködik. Hegesztett szerkezeteket hőkezelnek kemencében, majd revétlenítenek, valamint fémszóró kamrában . alapozó festést is végeznek. A szolnoki gyár — a túlterhelés dacára — teljesítette negyedéves tervét, s dolgozói a következő három hónaptól, illetve az év többi hónapjától sem tartanak. A közel negyven munka- és szocialista brigád jó munkáját dicséri: viszonylag gyors átfutási idő alatt teljesítik a rájuk bízott termelési feladatokat. Sz. T. T. Az Országos Béketanács ülésével megyében A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága Majoros Károly elvtársnak, a megyei pártbizottság első titkárának elnökletével 1983. május 6-án kibővített ülést tartott. Az ülésen részt vett és felszólalt Kornidesz Mihály elvtárs, a Központi Bizottság tagja, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. Jelen volt Szabó Borbála elvtársnő, a Központi Bizottság tagja. Az ülésen a pártbizottság tagjain kívül részt vettek: a megyei pártbizottság osztályvezetői, járási és *a városi pártbizottságok első titkárai, a megyei tanács tisztségviselői, a tömegszervezetek, társadalmi szervezetek megyei vezetői. A megyei pártbizottság meghallgatta és egyhangú egyetértéssel tudomásul vette Majoros Károly elvtársnak, a megyei pártbizottság első titkárának előterjesztésében az MSZMP Központi Bizottságának 1983. április 12—13-i üléséről szóló tájékoztatót. Ennek alapján határozatot hozott a XII. kongresszus óta végzett munkáról, a végrehajtás további megyei feladatairól. A megyei pártbizottság személyi kérdésekben is döntött. Tagjai sorába kooptálta Csikós István elvtársat, a szolnoki Mezőgép Vállalat előkészítő csoport vezetőjét és Papp Imre elvtársat, a jászberényi Déryné Művelődési Központ igazgatóját. # * * A megyei pártbizottság üléséről szóló tudósítást a 3. oldalon közöljük. A nicaraguai kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kérte a közép-amerikai válság és az ellenforradalmi erőik nicaira- guai területre történt újaibb betörései nyomán kialakult helyzet megvitatása céljából. Hugo Tinoco külügyminiszter-helyettes a Biztonsági Tanács soros elnökéhez címzett levelében hangsúlyozta : a Reagan-kormány- zat által pénzelt, kiképzett és támogatott somozisták hondurasi területekről hajtják végre támadásaikat. Losonczi Pál látogatása Szabolcs-Szatmár Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! xxxiv. évf. 107. sz., 1983. május 7., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ülést tartott a megyei pártbizottság Nicaragua a BT összehívását kérte