Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-31 / 127. szám
1983. MÁJUS 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gyászhír - köszönetnyilvánítások Fájó szívvel tudatjuk rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy ECSEKI JÓZSEF MAV-nyugdíjas 71. életévében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése június 1-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, SfcroJnok. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett halottunk, LÉVAI LAJOS temetésén részt vettek, együttérző részvétüket bármilyen formában kinyilvánították. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét az újszászá Nagyközségi Tanács, az újszászi Általános Iskola vezetőségének és ösz- szes tanulójának, gyermekem osztálytársainak és mindazoknak, akik gyermekünk. FARKAS ÄRPAD temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Üj- szász. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a Gabonaforgalmi Vállalat vezetőinek, a keverőüzem és az Utasellátó Vállalat cukrászüzeme dolgozóinak, János és Gyula volt osztálytársainak, a surjányi Tóth családnak és mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem, édesapánk, URBAN-SZABO JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvéttáviratukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Felesége és gyermekei, Besenyszög. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. szomszédoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk. M. NAGY LAJOS temetésén megjelentek, koszorúikkal, Virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Túrkeve. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a halbolt és a lll-es kantin dolgozóinak, akik drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, ID. HOLLÓ SZABÓ JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, megjelenésükkel mélységes fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Szolnok. Ezúton mondok hálás szívvel köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, DR. KUSZTOS GABOR temetésén részt vettek, és ezáltal enyhítették fájdalmamat. özv. dr. Kusztosné. Köszönetét mondunk a szolnoki Munkásőrség tagjainak, a Szolnoki Állami Gazdaság dolgozóinak, a Húsipari V. bélüzem szocialista brigádjának, a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és jó barátoknak, akik férjem, édesapám, NÉMETH SÁNDOR temetésén részt vettek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és lánya. Szolnok. ingatlan SZÖVETKEZETI 2 szobás 1 emeleti lakás — 1984-es kiköltözéssel eladó. Szolnok, Kisfaludy út 5. 1/6. ______________ T ANYA eladó Jászberény, Tőtevény 23. sz. alatt. Érdeklődni lehet: helyszínen. Varga Kálmánnénál. (4225)__________________ Ü J, háromszobás, központi fűtéses családi ház eladó. Kp. + OTP. Török- szentmiklós, Engels út 18., vasárnap. (4795) ABONYBAN, Körösi út 47. sz. alatt családi ház sürgősen eladó. Irányár: 300 000 Ft. Megtekinthető a helyszínen, május 28-tól június l-ig. Levélcím: Vajtkó István, Székesfehérvár, Li- get u. 49. (4445) ELADÓ Budapesthez 30 km-re Mende- pusztaszentistván nyaralóhelyen 300 négyszögöl telken befejezés előtt álló 3 szoba összkomfort, műhely + garázshelyiségekből álló modern családi ház. Szolnoki vagy környéki olcsó bérű 2 szobás vagy l+két félszobás, tanácsi lakást beszámítok. Budapesti munkalehetőség, állomás 1 percre. „Szép környezet” jeligére a kiadóba. (4341) ELADÓ 2 szobás, összkomfortos lakás. Mezőtúr, Szabadság tér 27. I. em. 3. II. lépcsőház. (4724) CSALÁDI ház nagy telekkel, sürgősen eladó. örményes, Szabadság út 46. (4794)__________________ TANYA eladó jószágtartásra alkalmas, vasútállomáshoz, kőúthoz közel. Villany, ipari áram van. Érdeklődni: Barta I. d. 37. szám alatt Fodor Miklósnál, irányár: 65 000 Ft. (4792) ____________ K UNSZENTMAR- TON, Ságvári u. 37. sz. alatti 200 négyszögöl telek épülettel eladó. Érdeklődni!; Alkotmány u. 10. (4935)_____________ T ISZAFÖLDVÁR. ÖszőiLő. Fő út 27. sz. alatti lakóház és az Árpád úton 400 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni: Petőfi út 67. (5030) _________ E LADÓ 475 négyszögöl telek házzal, gyümölcsfákkal, szőlővel. Szolnok, Alma utca 18. (Ko- csoros.) Érdeklődni: egész nap. (4014) NOSZVAJON 4 helyiséges parasztház 220 négyszögöl kerttel, mellék épületek - kel beköltözhetően 220 000-ért- eladó. Mátyus, Noszva j, Ságvári út 37. (5182) VILLANYOS tanya a kunszentmártoni kövesút mellett eladó. Jószágtartásra alkalmas. Mindenféle megoldás érdeke). (Artézi víz közel.) Érdeklődni: Szentes, Bacsó Béla út 15. (5183)_______________ N AGYKÖRŰBEN 984 négyszögöl gyümölcsös hétvégi házzal eladó. Érdeklődni: Kovács Imre Szolnok, Vosztok út 7. 1/4. (H. 1189)________ K ÉT és fél szobás, fürdőszobás, családi ház 600 négyszögöl portával eladó. Érdeklődni : Rákóczifalva, Arany j. út 38. Irányár: 400 000 Ft. (H. 1203)__________ SÜRGŐSEN eladó Szolnok, Juhász Gy. út 27. alatti családi ház. Megtekinthető a helyszínen, hétköznap 18 óra után, hétvégén egész nap. (H. 1127)______________ 18 0 000 Ft kp.+OTP- iátvállialással lakás- megoldást keresek. „Másfél szobás” jeligére a szolnoki hir- detöbe. (H. 1131) SZOLNOK, Széche- nyin garázs eladó. Érdeklődni: telefon: 12-652. __(H. 1204)__ S ZOLNOK. Táncsics M. út 10. 1/6. alatt 54 mz-es, OTP-s lakás kp. -1- 90 000 OTP-átvállalássai eL adó. Érdeklődni: minden nap 17 órától. (H. 1205)_________ K ÖZPONTI fűtéses. kétszintes családi ház sürgősen eladó. Szolnok, Szilvás út 51. H. 1206)__________ S ZOLNOK. Kertvárosban tetőtér-beépí- téses, háromszobás, családi ház eladó. .. Holt-Tisza-part’ ’ jeligére a hirdetőbe. (H. 1207)______________ 2 kemencés pékség családi házzal, nagy udvarral eladó. Tiszar off, Vörös Hadsereg út 10. (H. 1170)___________________ SZOLNOK, Vosztok úton garázs és Nagykörűben, Homokon 274 négyszögöt cseresznyéskert eladó. Érdeklődni: Szolnok, l2r-833-as telefonon 8—18 óráig. (H. 1208) 800 négyszögöl szántóterület jutányos áron. a Tisza-parton eladó. Érdeklődni: Szolnok, Achim András út 22. (H. 1183) ___________________ E LADÓ kétszobás -f étkezős. OTP-s öröklakás Szolnokon. ..Vagy vidéki házra cserélhető” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1184)_____________ 2 8 m-’-es új cseh faház, felállítás előtt eladó. Szolnok, Kassai út 80. 1/5. (H. 1209)___________________ SZAJOLBAN kétszobás, családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Szajol, Vörös Csillag út 3. (H. 1210) KÉTSZOBÁS. családi ház eladó. Zagy- varékas. Akácfa út 10/1. Ifj. Kézér István. (H. 1086)________ 49 m2-es másfél szobás. összkomfortos öröklakás azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok, Kun Béla krt. 1. V. em. 10. Megtekinthető: szombat, vasárnap 10—15 óra között. Levélcím: Kónya Pál 1213 Budapest, Kalamár út 92/a. (H. 1158)__________________ S ÜRGŐSEN eladó 62 m2-es két szoba, összkomfortos, szövetkezeti lakás. Gödöllő, Stromfeld sétány 14. 1X/3. Czeg- lédi István. (H. 1103) TÖRÖKSZENTMIK- LÓSON, Kossuth út 163. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni: kedden és csütörtökön 15—17 óráig. (H. 1105) gépjármű ZU-s Trabant friss műszakival árában eladó. Szolnok Klap- ka u, 21. sz. 125-ös Polski rendszám nélkül, műszakilag felújítva egyben, vagy fődarabonként eladó. Megtekinthető: egész nap, Kisújszállás, Béke út 11. (4886) UL-es Zsiguli személygépkocsi eladó. Érdeklődni: Szolnok, Dózsa Gy. út 18. III. em. Balogh József. (4247)__________________ ELADÓ Tomas Co- libri segédmotorkerékpár 5o cm3, l db 3 kerekű, Simson motorral hajtott, teherszállító és 1 db R 12-es Riga motorkerékpár. Mezőtúr, Hajó út 2. (4727)__________________ Áprilisban műszakizott, megkímélt Fiat 850-es sürgősen eladó. Törökszent- miklós, Kossuth út 153. 16 órától. (4793) ALIG használt Jávva Mustáng segédmotorkerékpár eladó. Cibakháza. Kossuth út 1. Besenyei. Érdeklődni lehet 18 óra után. (5027) ÜJSZERÜ állapotban 250/1 MZ igényesnek eladó. Túrkeve, Kisújszállási Út 21. (4790) ZU-s 1200-as LADA. 5 éves. eladó, vagy 120 L Skodára cserélem. Szolnok. Bo- 7.sö K. út 18. IV/15. (ír USD FRISSEN müszaki- zott IP-s Wartburg Limousine — tolóte- tös és UI-si Trabant Limousine eladó. Szolnok. Úttörő út 31. II/8. (H. 1182) TZ-s Ford Capri eladó. Szolnok, Rák út II. (H. 1211) 250 kg új utánfutó eladó. Tiszajenő, Rákóczi út 172. vagy Szolnok, Jászi F. út 10. VII/30. (H. 1136) ZE-s 1200-as Zsiguli eladó. Szolnok. Köztársaság út 2—4, (H. 1212) ________________ U Z-s fehér 1200-as Zsiguli és LISZ 204- es fehér lakókocsi sürgősen eladó. Érdeklődni: délelőtt. Szarvas, Csabai u 21. (5184) ADÁS-VÉTEL KÉKSZEMÜ sziámi kiscicák eladók. Érdeklődni: egész nap, Szolnok. Felhő u. 16, (4157)_____________ S ZUPER 50-es Ze- tor felújítható, 3,5 tonnás pótkocsi, szovjet gyártmányú kultivátor, T, E. 300—30-as eke eladó. Kisújszállás, Győri út il/a. (4917)__ A LIG használt étkezőgarnitúra. ágy- nemütartó. porszívó, csillár, gáztűzhely, magnó, összecsukható babakocsi, kovácsoltvas térelválasztó, kovácsoltvas fali polc. új grillsütő és horgászbot eladó. Szolnok, Vörös Csillag út 21. ___________ B EKOCSIZO'Pr csö- dör csikó eladó vagy macera cserélhető. Tiszaföldvár, Toldi út 21.__(5031J________ N APOS- és előnevelt csibe kapható, előjegyezhető fajtánként, gyors növésű fehér, Fl-es kender- magos és Rhode Izlandi. Dudás Istvánná, 2746 Jászka- rajenő. Akácfa út 22. (3319)__________________ HAGYATÉKBÓL eladók fogorvosi szerszámok, ezüst amal- gám. Vennék rézkarcokat, régi porcelánokat, fonott kerti bútort, régi könyveket és bontott cserépkályhát. 5900 Orosháza, Mikes út 9/A. Telefon: 786. (5185) SÜRGŐSEN eladó bécsi esztergapad és egy gyalupad. Karcag, ‘Bajza út 11. (4956) PROPOLISZOS akácméz 130/kg, propolisz oldva 90/dl, propolisz (propolisz kenőcs), virágpor (gyógynövény), méhpempős méz megrendelhető: Tóth méhész, örvény! út 48. (5186)_____________ Z SUZSI nevezetű kötőgépet vásárolnék. Szolnok. Orosz Gy. út 5. X/40. ízeli. (H. 1213)______________ 6 db új NB 15 keretes méhkaptár eladó. Érdeklődni: Besenyszög. Damja- nich út 1. (H. 1214) ELADÓ egy teljesen új. 3X4 m-es kézi csomózású. 'keleti perzsa szőnyeg. Bolti árából (43 000 Ft) kedvezményt adunk. Érdeklődő leveleket a békéscsabai hirdetőbe kérjük „Szőnyeg” jeligére. (5187) EGYÉB SZABÓ János SzoL- nők, jászi F. út 4. III/15. Fapadlózást és műanyagburkolást vállal, közületeknek iS. (H. 1139) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM há- romszobás. szövete kezeti lakásom egy- vagy másfél szobásra megegyezéssel, Szolnokon. Vörös Csillag út 76. X/4. (1216) _________________ T ANÁCSI. kétszobás. étkezős, összkomfortos lakásom kisebb tanácsi lakásra cserélem. Minden megoldás érdekel. Szolnok, Bozsó K. út 10. fsz. 2 (H. 1217) SZENTESI. másfél szobás, tanácsi lakásom szolnokira cserélném. Ajánlatokat ..Ráfizetés nélkül 426728” jeligére a szentesi hirdetőbe. (H.J5188) _____________ Ké t és fél szobás, nagy erkélyes lakásom másfél szobásra cserélném. „Er- kélyesre” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1145)______________ EGY SZOBA, komfortos. tanácsi, budapesti lakást cserélnék karcagira. Érdeklődni: Budapest. IX. kér., Márton u. 11. fszt. 3. vagy Karcag, Dózsa Gy. u. 9. I. em. 12. (4160) HÁZASSÁG SZERETNÉK megismerkedni komoly, házias lánnyal, aki házastársa lenne egy 26/174 cm magas, középtermetű. jó anyagiakkal rendelkező férfinek. „Boldog nyár” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1169) ______________ 50 éves, elvált asz- szony vagyok. Férjhez mennék józan életű, nem dohányzó, intelligens férfihez. „Rózsa” jeligére a szolnoki hir- detóbe. (H. 1202) HÁZASODNÉK, ha rád találnék. 25—28 éves, független, kellemes megjelenésű és modorú. vidám természetű, széles érdeklődési körű. csinos, sportos társat szeretnék, talán nem alaptalanul! ? 33/172 technikus várja jelentkezésed. „FŐNIX” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1138) a középtiszai Állami gazdaság MELIORÁCIÓS FŐMÉRNÖKSÉGE Karcag, Püspökladányi u. 82. sz. azonnali belépéssel felvesz: külső munkahelyre: nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező erőgépvezetőket, nehézgépkezelői jogosítvánnyal nem rendelkező, de 8 általános iskolai végzettségű tanulógépvezetőket. ,.D” kategóriájú gépkocsivezetőket. Telephelyre: mg. gépszerelőt, autószerelőt. Jelentkezés fenti címünkön, szombat kivételével bármely munkanapon. (4786) ,A Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat házkezelési technikus munkakörbe keres építőipari vagy épület-gépésztechnikust. Jelentkezhet énítőipari szakmával és középiskolai érettségivel rendelkező munkavállaló is. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Szolnok, Május 1. út 10. sz.” A SZOLNOKI MAV-KÓRHAZ ÉS RENDELŐINTÉZET (Szolnok. Verseghy út 6-—8.) felvételre keres szakács, cukrász szakmunkást és konyhaiatokat. Felvétel esetén a MÁV dolgozókat megillető utazási kedvezményt biztosítjuk, családtagoknak is. Jelentkezés az élelmezésvezetőnél, I. em. 158. szoba. (4934) A SZOLNOKI MEZŐGÉP VÁLLALAT dolgozókat keres R—35- ös és VT—20/A számítógépeihez az alábbi munkakörökben: operátor, adatrögzítő, expediáló. termelés-előkészítő. Jelentkezés a vállalati központ (Szolnok, Vörös Hadsereg út 63.) személyzeti főosztályán. (4916) 15 éves szakmai gyakorlattal elektrikus állást változtatna „Műszakolás” jeligére a kiadóba. (4334) AZ AMFORA ÜVÉRT felvételre keres kontírozó könyvelői gyakorlattal rendelkező könyvelési csoportvezetőt kereskedelmi szakközépiskolai végzettséggel és gyakorlattal rendelkező minta- termi eladót. Felvételre keresünk könyvelői, árazó-kódolói munkakörbe szakközépiskolai érettségivel rendelkezőt. Pályakezdő fiatalok jelentkezését is várjuk. Felvételre keresünk üzletszerzőt, saját gépkocsival, kereskedelmi gyakorlattal. valamint áruösszeállítókat, árukiszállítókat, raktári segédmunkásokat. Jelentkezés: Szolnok Csaba út 28. sz. (5006) A VT KOMMUNÁLIS ÜZEM TELEPÜLÉSTISZTASÁGI OSZTÁLYA azonnali felvételre keres Prága típ. szippantó gépkocsira gépkocsivezetőket, gépkocsikísérőket, valamint autószerelőket. Jelentkezni lehet: Szolnok, Nád út 1. sz. alatt az osztály vezetőjénél. (4882) A SZOLNOK MEGYEI KÉMÉNYSEPRŐ VÁLLALAT karcagi ki- rendeltsége (Karcag, Kálvin u. 1—3.) és jászberényi kirendeltsége (Jászberény, Sólyom u. 1. a.) felvételt hirdet kéményseprő munkakörben. Állandó terület biztosított Tiszafüred, Tiszaörs. Jászfényszaru, Pusztamonostor, Jászfelsőszentgyörgy helységekben. Jelentkezni lehet a kirendeltségvezetőknél. (4439) a szolnoki Állami gazdaság PIROSKA kerületébe felvételre keres: hegesztőt, mg. gépszerelőt, autóvillamossági szerelőt, traktorost, UNC 151 típusú és Weimar 174 típusú gépekre szakképzett vezetőt. Bérezés az érvényben levő bérszabályzat alapján és megegyezés szerint. Munkásszállást és üzemi étkezést biztosítunk, jelentkezni lehet: Szolnoki AG, Piroska. (4738) A dohányfermentáló ÜZEM felvételre keres lakatos, villanyszerelő, hegesztő, vízve- zetékszerelö szakmunkásokat. Jelentkezés az üzemben. (4977) Értesítjük a lakosságot, hogy Törökszentmiklós, Hunyadi tér 1. sz. alatti szerződéses üzemeltetésű városi MÉH át vevőhely linket 1983.' * május 9-én megnyitottuk. NYITVATARTÁSI IDŐ: hétfő keddtől—péntekig minden szombaton VARJUK TISZTELT ÜGYFELEINKET! Kelet-magyarországi M.ÉII Vállalat Debrecen 13—17 óráig 8—16.30 óráig 8—12 óráig (4995) A JÁSZBERÉNYI VEGYESIPARI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT felvételre keres kesztyű gépi szabászt, kétműszakos munkarendben való foglalkoztatásra. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi csoportvezetőjénél, Jászberény, Bercsényi út 5. sz. (4711) A SZOLNOKI TISZA SZÁLLÓ felszolgálót és segédmunkási munkakörbe férfi munkaerőket, eladó munkakörbe női munkaerőket keres felvételre. Jelentkezés: Marx park 2.(4744) A VIDIA KERESKEDELMI VÁLLALAT Szolnok megyei Kirendeltsége felvesz tmk-részlegébe: autóvillamossági műszerész, gáz- és vízvezeték-szerelő képesítésű dolgozókat, áru-összeállítót vas-raű£:aki képesítéssel; bolti elállót vas-műszaki képesítéssel; kocsikísérőt (erkölcsi bizonyítvány szükséges): raktári segédmunkást; statisztikust (közgazdasági techn. érettségi). Jelentkezés: Szolnok, Landler Jenő út. (H. 1178) TISZAMENTI REGIONÁLIS vízmű és vIzdazdAlkodASI VÁLLALAT képesített munkaszervezőt, munkaelemzőt, vagy időelemzőt alkalmaz szolnoki munkahelyére a vállalat központjában, jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok. Kossuth L. út 5. sz. (H. 1142) AZ ALLATIFEHÉRJE TAKARMÁNYOKAT ELŐÁLLÍTÓ VÁLLALAT azonnali belépéssel felvesz autófényező szakmunkást. Bérezés megegvezés szerint. Másodállásban, illetve mellékfoglalkozásban is megoldható. Jelentkezni lehet személvesen az üzemben (Szolnok, Tószegi út) (4851) AZ ALLATIFEHÉRJE TAKARMÁNYOKAT ELŐÁLLÍTÓ vállalat Szolnok, azonnali belépéssel felvesz gáztüzelésű kazánhoz kazánfűtőt, kazánkezelőt, kazángépészt. Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon a gazdasági vezetőnél (Tószegi út telefon: 12-995.) (4060) NAGYRÉV TISZAZUG MG TSZ műhelykocsi-vezető munkakörbe gépjármüvizsgával rendelkező gépszerelő szakmunkást keres. Hegesztő vizsgával rendelkezők előnyben. Fizetés a 4 1981. (II. 26.) MÉM—MŰM sz. rendelet alapján. megegyezés szerint. Jelentkezés: írásban, vagy személyesen a termelő- szövetkezet személyzeti vezetőjénél. (4814) AZ ALLATIFEHÉRJE TAKARMÁNYOKAT ELŐÁLLÍTÓ vállalat Szolnok, azonnali belépéssel felvesz műszakvezetőt vegyipari vagy élelmiszeripari végzettséggel. transzformátor- ház-kezelőt, telepkezelői képesítéssel, valamint termelési adminisztrátort. Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon a gazdasági vezetőnél (Tószegi út, telefon: 12-995). (4345) ,,B” kategóriás termelőszövetkezet pályázatot hirdet faipari üzletkötői munkakör betöltésére. Követelmény: legalább technikusi végzettség, üzletkötésben való jártasság. Lakást szükség esetén biztosítunk. Bérezés a 4/1981. (II. 26.) MÉM—MüM számú rendelet alapján. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal a tsz elnökénél vagy a személyzeti vezetőnél. Cím: Lenin Tsz Csaba- csűd (Békés megye), Petőfi u. 51—53. (4836) A BÖRTEX SZÖVETKEZET felvételre keres dolgozókat az alábbi munkakörökbe: gyors- és gépíró (lehet nyugdíjas is), titkárnő, irattáros (részmunka- idős vagy nyugdíjas), segédmunkás. Jelentkezés a szövetkezet munkaügyi osztályán. Szolnok. Tanácsköztársaság u. 21. (5090) GÉPÍRNI tudó adminisztrátort felveszünk, szolnoki telephelyre. Jelentkezés: PIÉRT Kereskedelmi Vállalat, Szolnok, Landler J. út 14. vagy Törökszent- miklós, Táncsics M. út 42. (3491) GÉPKOCSIVEZETŐT és éjjeliőrt felveszünk. Jelentkezés: PIÉRT Kereskedelmi Vállalat, Szolnok. Landler J. út 14. vagy Törökszentmiklós, Táncsics M. u. 42. (3491) Hirdetmények A PATYOLAT VÁLLALAT Szolnok megbízatási szerződést köt az alábbiakban felsorolt községekben olyan lakosokkal, akik kövesút mellett lévő saját lakásukon vállalnák a szolgáltatás bonyolítását forgalom utáni jutalék ellenében. Ezek a községek a következők; Alaty- tyán. Jásztelek, Jánoshida, Pusztamonostor, Jászjákóhalma. Részletes felvilágosítás: Szolnok, Mártírok út 19. értékesítési osztályvezetőnél. (H. 1218.) Június 3—4—5-én reggel 9 órától országos kettősfogathajtó bajnokságot rendezünk Szilvásváradon. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. (5059.) májusul-jtmius 3 OLCSO árukból Jászberényben 'vásárló udvarban" n egyes bázirubáK .DltizoK blézerei*, Kosztümös „ Kötöttárui*, fehérneműi* 30-50% engedménnyel. jw Tüzelöutalvány érvényes 1983. június 30-ig. FELHÍVJUK a tüzelőutalvánnyal rendelkező vásárlók figyelmét, hogy az utalványokat annak lejárta előtt a Tüzép-telepeken beváltani szíveskedjenek! EGYES SZÉNIFAJTAK még mindig 13—17 Ft árengedménnyel kaphatók! Jelenleg korlátlan tűzifakészlettel állunk a lakosság és a közületek rendelkezésére. (5152.) *