Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-24 / 121. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁJUS 24. Andreasz Papandreu Budapesten Robbanás Apartheid- •rszágban agyerejjűi bomba 'robbant a dél-afrikai fővárosban. A detonáció után az aszfaltot halottak és sebesültek borították. A megfigyelők szerint ez volt az ország történetének legkeményebb gerilla- akoiója, amely könnyen a rezsim elleni fegyveres ellenállás új szakaszának nyitányát jelentheti. E véleményt erősíti a közvetlen színhely. A távirányítású pokolgépet a légierő főparancsnoksága előtt helyezték el, de a szomszédságban ott magasodik a hírhedt dél-afrikai titkosszolgálat, a Boss székháza, a maga hangszigetelt falú kínzókamráival. A bombával közvetített üzenet egyértelmű; az eddig jobbára jelentéktelen őrszobákat támadó gerillák azt adták tudtul, hogy a jövőben a rezsim tekintélyes erőszakszervezeteire támadnak. Milyen bel- és külpolitikai közegben került sor e sajátos hadüzenetre? Ami a belpolitikát illeti. Botha a parlamenttel elfogadtatott egy olyan törvényt, amely a jövőben némi képviseletet juttat a félvéreknek és az ázsiai származásúaknak. A feketékről tehát továbbra sem lehet szó. Am ez is elég volt ahhoz, hogy az uralkodó nemzeti párt jobbszárnya — a helyi szóhasználat nem véletlenül nevezi ezt a csoportot „örjöngők”-nek — jobbról indítson támadást a kormányfő ellen. Balról is növekszik a támadások hevessége e törvény nyomán. A feketék újabb százezrei most értették meg, hogy a Botha- kabinet hosszabb távon sem hajlandó sem szavazati, sem egyéb jogot adni nekik. A belső feszültséget tovább növelik a gazdasági gondok. A világméretű recesszió ebben a nagyon gazdag országban is érezteti a hatását. Ráadásul az ország éléskamráit, Transvaalt és Orange szabadállamot 1933 óta nem tapasztalt aszály sújtja, minden hangulati, gazdasági következményével együtt. mi a külpolitikai közeget illeti, a robbanásra akkor került sor, amikor az ENSZ- ben és másutt növekszik a nyomás Pretoriára — és a rezsimet egyre nyíltabban támogató Washingtonra — nem utolsósorban a namíbiai függetlenség szabotálása miatt. A svájci St. Gallenben erről tartott tanácskozáson, amelyen Chester Crocker afrikai ügyekben illetékes amerikai államtitkár is megjelent, az egyik nyugateurópai felszólaló Washington címére ezt üzente; „Ha a Dél-Afrikai Köztársaság megmarad a mozdulatlanság szigetének, könnyen ez a térség lehet a századvég Közel-Keletje”... Harmat Endre SANTIAGO Chilében megalakult a szakszervezetek országos vezetősége. Mint egy szakszervezeti szóvivő közölte, az erről szóló döntést különböző szakszervezetek hatvan vezető képviselője hozta a rézbányászok szakszervezetének központjában megtartott értekezletén. A kilenctagú országos vezetőség élén a réz- bányász-szakszervezet elnöke, Rocjplfo Séguel áll. LONDON Londoni lapokban közzétett adatok válozatlanul igen nagy szóródású, 9—17 százalék között mozgó előnyt mutattak ki a Brit Konzervatív Párt javára a Munkáspárttal szemben. LISSZABON A CIA az utóbbi időben növelte szerepét az angolai ellen forradalmárok kiképzésében. A hivatalos angolai hírügynökség, az ANGOP közleménye szerint az Amerikai Központi Hírszerző Mi(Folytatás az 1. oldalról) sége. A különgépbőll kilépő Andreasz Papandreut elsőként Lázár György üdvözölte, köszöntve a kíséret tagjait is. Egy úttörő kislány virágcsokorral kedveskedett a magas rangú vendégnek. A díszszázad parancsnoka jelentést tett a görög kormányfőnek, majd íöLcsendüüt a két ország himnusza. Ezután a magyar iés a görög vezetőik, a házigazdák és a vendégek kölcsönösen üdvözölték egymást. Az ünnepélyes fogadtatás után a vendégek, a magyar vezetők társaságában, gépkocsival szállásukra hajtattak. Hivatalos programja során Andreasz Papandreu — a délutáni órákban — megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét a Hősök terén. Ezt követően a Parlamentben Lázár György és Andreasz Papandreu szűkkörű megbeszélést folytatott egymással. A program ezután a Parlament délegációs termében folytatódott: Lázár György és Andreasz Papandreu vezetésével megkezdődtek a magyar—görög tárgyalások. Lázár György a tárgyalásokon annak a várakozásnak adott kifejezést, hogy a mostani látogatás újabb ösztönzést ad a két ország közötti problémáktól mentes, jó és fejlődő kapcsolatoknak. Andreasz Papandreu kifejtette, hogy perspektívái vannak a kétoldalú kapcsolataink fejlesztésének, görög részről ismerik a magyar nép sikereit, köztük azokat az eredményeket, amelyek a mezőgazdasági Dél-afrikai támadás Mozambik ellen A Dél-afrikai Köztársaság hadseregének repülőgépei tegnap hajnalban támadást intéztek az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) dél-afrikai szervezet támaszpontjai ellen a mozambiki főváros, Maputo közelében — jelentette be Magnus Maian dél- afrikai hadügyminiszter. A támadásra három nappal azután került sor, hogy egy gépkocsiban elhelyezett pokolgép 17 személyt ölt meg Pretoriában. A SAPA (South African Press Association) hírszolgálati irodának eljuttatott közleményében Magnus Maian hadügyminiszter közölte, hogy á repülőgépek sikeresen támadták az ANC támaszpontjai közelében telepített mozambiki légvédelmi rakéta-állásokat. Ezek — dél- afrikai értékelés szerint — védelmet nyújtanak a gerillák támaszpontjainak. vatal egyre több kiképzési programmal járul hozzá az angolai kormányellenes erők, az UNITA egységeinek erősítéséhez. PEKING A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására tegnap Louis van Geyt elnök vezetésével Pe- kingbe érkezett a Belga Kommunista Párt küldöttsége. VARSÓ Cyermekrablási ügyben folytat kiterjedt nyomozást a lengyel rendőrség. Mint a PAP hírügynökség tegnap jelentette, Jelenia Góraban múlt csütörtökön ismeretlen tettesek elrabolták egy kerékpárversenyző, Lengiewicz termelésben és más területeken értünk el. Görögország sokoldalú, kiegyensúlyozott politikát kíván megvalósítani a kereskedelmi kapcsolatokban is. Nemzetközi témákat illetően azonos vagy egymáshoz közelálló vélemény jutott kifejezésre a tárgyalásokon az alapvető kérdésekben, így mindenekelőtt a béke megőrzései, a feszültség csökkentése és az enyhülés útjára visszatérés tekintetében. Ebben a kis országoknak is megvan a maguk szerepe, feladata és felelőssége. Közös a vélemény — a népek érdeke, a lelkiismeret és az értelem szava is megkívánja —, hogy támogatni kell minden olyan kezdeményezést, amely a fegyverkezési hajsza megfékezését szolgálja. Űtját álljuk azoknak a törekvéseknek amelyek az erő- egyensúly fölborítására, katonai erőfölényre irányulnak. Nagy fontosságot tulajdonított mindkét kormányfő a szovjet—amerikai tárgyalásoknak, annak, hogy Géniben megegyezés jöjjön létre, elkerülhető legyen a nukleáris fegyvereknek Európába telepítése, s ezzel csökkentsük a nukleáris katasztrófa kockázatát. Közösen üdvözöljük azokat a kezdeményezéseket amelyek Európában atomfegyvermentes övezetek létrehozását szorgalmazzák. Este Lázár György díszvacsorát adott a Parlamentben Andreasz Papandreu tiszteletére. — A vacsorán Lázár György és Andreasz Papandreu pohárköszöntőt mondott. Helmut Schmidt volt nyugatnémet kancellár nem bizonyos abban, hogy az amerikai kormányzat komolyan tárgyal Serifben a Szovjetunióval az euróhadászati fegyverek korlátozásáról. A The Washington Postnak adott interjújában a nyugatnémet szociáldemokrata politikus állást foglalt az enyhülési politika megőrzése mellett. „Mi európaiak együtt akarunk működni a szovjetekkel, különösen a fegyverzetkorlátozásban” — jelentette ki. „Nem találnak egyetlen európai kormányt sem, amely megtagadná az enynyolc éves kislányát, és a gyerek szabadonbocsátása fejében váltságdíjat követelnek. A rendőrség a lakosság széles körű segítségét kérte az emberrablók kézrekeríté- se érdekében. BONN A Német Kereszténydemokrata Unió vezetőségének újraválasztása, az ifjúsági munkanélküliség és a nyugdíjasok helyzete áll majd a ma kezdődő, kölni kongresz- szusunk közéopontjában — közölte Helmut Kohl, az NSZK kancellárja, a CDU elnöke, a DPA nyugatnémet hírügynökségnek tegnap adott interjújában. HARARE Bíróság elé állították tegnap a zimbabwei légierő hat magas rangú tisztjét azzal a váddal, hogy segédkezet nyújtottak dél-afrikai szabó- tőröknek, akik tavaly nyáron felrobbantották a légierő 13 harci gépét. A vád alapján a hat fehér tiszt halálbüntetéssel sújtható. Pravda-cikk az okokról „Tengeralattjáró hisztéria” Az észak-európai országokban — Norvégiában, Svédországban, majd ezt követően Dániában — kibontakozott szovjetellenes kampány egyetlen célt szolgál: igazolni a közvélemény előtt a fokozott katonai kiadásokat, mutat rá tegnapi számában a Pravda. A szovjetellenes kampány része a Nyugaton általában folytatott politikának és propagandának. Figyelemreméltó, hogy a szovjet tengeralattjárók állítólagos megjelenésével kapcsolatos első „szenzációs hírek”, megjelenése után bő terjedelemben tálalták azokat az NSZK, Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok tömegtájékoztatási eszközei. Mint már annyiszor korábban, most sem volt semmiféle szovjet tengeralattjáró az észak-európai államok partjai mentén, s így az igazi szenzáció persze elmaradt. Ám az Egyesült Államok nem tett le az északi államok — köztük a szövetséges Norvégia és a semleges Svédország — közvéleményének és egyes vezetőinek „megdolgozásáról” saját katonai-politikai befolyásának növelése érdekében. Nemsokára Norvégiába várják Weinberger amerikai hadügyminisztert, s nem sokkal utána észak-európai körutat tesz George Bush alelnök. Senki előtt sem kétséges, hogy mindkét amerikai politikus kísérletei tesz majd szovjetellenes hangulat felkorbácsolására, az északi államokban kialakult háborúellenes kampány letörésére — írja a Pravda. hülést”, mondta Schmidt és elutasította azt az elképzelést, hogy a Szovjetuniót gazdasági bojkottal meg lehet gyengíteni. Schmidt úgy véli. hogy az Egyesült Államok még soha nem hanyagolta úgy el európai szövetségeseit, mint Carter és Reagan kormánya idején. A . nyugatnémet kormány „az esti híradóból” tudta meg, hogy az amerikaiak embargót rendeltek el a Szibéria—Nyugat-Európa gázvezeték ellen, s ugyanígy történt korábban a gabonaembargóval és a moszkvai olimnia elleni amerikai bojkottal. Nem tájékoztatta az amerikai kormány nyugatnémet partnereit a genfi eurórakéta-tárgyalások fejleményeiről sem és Schmidt szerint most már kevés a remény a genfi megállapodásra, bár ez az Egyesült Államok megegyezési szándékán múlik elsősorban. Schmidt „súlyos hibának” tartja Reagan amerikai elnök részéről, hogy nem találkozik a Szovjetunió vezetőivel, holott erre lett volna alkalma, ha máskor nem, Leonyid Brezsnyev temetése idején. Határincidensek Kínai katonák gyalogsági fegyverekkel tüzeltek vietnami területekre, polgári személyeket öltek vagy sebesí- tettek meg. Csoportjaik betörtek a VSZK határmenti térségeibe, erdőket égettek föl, tönkretették a vetést, házakat romboltak le — közli a Vietnam-ellenes támadásokat összegző legújabb hanoi jelentés. Schmidt szériát Nem biztos, hogy Washington komolyan tárgyal Géniben Értelmes életet akarunk, nem értelmetlen halált Béketüntetések Európa városaiban Hatalmas tömeggyűléssel zárult Potsdamban az NDK ifjúságának pünkösdi béke- mozgalma. A Szabad Német Ifjúság (FDJ) felhívá- ra az elmúlt oapökhan a fiatalok százezrei tartottak felvonulásokat, nagygy üléseket szerte az országban, követelve a fegyverkezési hajsza megállítását és a ra- kétatelepítésd NATO-határo- zat végrehajtásának megakadályozását. A város központjában megtartott zárógyűlésen Erich Honecker. az NSZEP KB főtitkára, államfő beszédében rámutatott: a szocialista országok fiataljai számára nincs fontosabb a békénél, a háború veszélyének száműzésénél. A legfőbb emberi jog a békés élethez váló jog. A gyűlés résztvevői a szocialista országok fiataljai nevében felhívással fordulr tak az egész világ ifjúságához; összefogást sürgettek — faji, világnézeti és vallási különbségekre való tekintet nélkül — a háború erőinek megfékezésére. „Bolygónk nem válhat nukleáris tö- meggyiílkosok játékszerévé! Értelmes életet akarunk, nem pedig értelmetlen halált! — hangzik a felhívás. A Szocialista Német Munkásifjúság és a Spartacus Marxista Diákszövetség szervezésében ifjúsági béke- és barátságfesztivál kezdődött az NSZK-beli Dortmund - ban. A megmozdulással, amelynek legfontosabb jelszava a békéért vívott harc fokozása, tiltakoznak az újabb amerikai nukleáris rakéták Nyugat-Európába való telepítése ellen. A fesztiválon 60 ország ifjúsági küldöttei vesznek részt. „Nemet az amerikai rakétákra — igent a leszerelésre” !, „Atomfegyvermentes északért, atomfegyvenmenites Európáért”! — e jelszavak jegyében rendeztek tömeg- felvonulást a finn főváros utcáin. „A béke és a remény tavasza” elnevezésű fesztiválsorozat keretében mintegy 20 000 ember tüntetett Helsinkiben, tiltakozásul a fegyverkezési hajsza fokozódása és az atomháború növekvő veszélye ellen. Tízezrek vettek részt Görögországban is azokon a béketüntetéséken, amelyeket Gregorisz Lambrakisz görög baloldali képviselő meggyilkolásának huszadik évfordulóján tartottak meg. Mint emlékezetes, Lambra- kiszt 1963. május 23-án gyilkolták meg Szalonikiben. E tragikus eseménynek állít emléket Costa Gavras „Z avagy egy politikai gyilkosság anatómiája” című filmjében. Görögországban azóta ezen a napon békemeneteket szerveznek a görög történelem nevezetes útvonalán, az Athén—Marathon közötti úton. A 42 kiiioniéteres békemenetben, több mint tízezren vettek részt. A megmozdulást a KAE elnevezésű egyesült baloldali mozgalom szervezte. (A mozgalom egyik vezetője Mi- kisz Tiheodoralkisz, a világhírű zeneszerző.) .Harmincezres tömeg vett részt Lagada városánál, Szaloniikdtiői mintegy 22 kilométerre a nemzetközi enyhülésért és békéért küzdő görög bizottság felhívására rendezett felvonuláson. Béketüntetések voltak az ország más városaiban is. Szicíliából Svájcig tartó békemenet indult útjára a hétvégén. Képünkön: a fehér zászlókkal felvonuló fiatalok a tervezett olaszországi rakétatelepítés helyszínétől vonultak Géniig, hogy kifejezzék tiltakozásukat a szárnyasrakéták elhelyezése ellen hazájukban (Telefotó — KS) ■USZTRIt A hetedik kancellár Ma leteszi a hivatali esküt Ausztria új koalíciós kormánya, élén dr. Fred Si- nowatz kancellárral. Az osztrák, > közfliársaság háború utáni hetedik kormányfője, Fred Sinowatz minden tekintetben nehéz feladat előtt áll: Bruno Kreiskyt követi a kancellári székben és 13 évi szocialista párti kormányzás után kétpárti kabinet irányításával kell megbirkóznia megnehezedett nemzetközi, politikai és gazdasági feltételek között. A most 54 éves burgenlandi politikus eredetileg testnevelő tanárnak készült, később germanisztikát és történelmet tanult. Szülőfalujában, a Lajta-menti Neu- feld-ben kezdett foglalkozni politikával, ési miiid a mai napig megmaradt a szociáldemokrata mozgalom úgynevezett régi iskolájának gyakorlatánál, a közvetlen, a bázisig hatoló mindennapi agitatív munkánál. Kezdetben többen vidéki politikusként tartották számon Si- nowatzot. félreértve különlegesen szoros kötődését családjához és szűkebb pátriájához, a burgenlandi párt- szervezethez. Amikor 1981- ben Hannes Androsch örökébe lépve alkancellár lett — nem kis energiájába került leszoktatni, pontosabban lebeszélni falubelijeit a ?,Herr Vicekanzler” teljes titulus használatáról. Ausztria új kancellárjára nehéz politikai örökség vár. Az Osztrák Szocialista Párt elveszítette korábbi abszolút parlamenti többségét és a kormányhatalom megosztására kényszerült. Sinowatz — szíve szerint — két okból is a nagykoalíciót választotta volna. Részben, azért mert az ellenzéki Osztrák Néppárt vezetője dr. Alois Mock nem tartóté személyes ellenfelei közé — mindketten oktatásügyi miniszterek voltak — főleg pedig azért, mert a koalíciós partner, az Osztrák Szabadság Párt bázisát politikai hitvallás tekintetében túl nagy szakadék választja el a, szocialista pártiaktól. Sinowatz azonban fegyelmezett ember, és pártja érdekeit szem előtt tartva most nagy energiával készül a kormányfői teendőkre. Bécsben sokan meglepetéssel tapasztalják, hogy a kancellári hivatal új lakója elfogódottság nélkül határozottan egyre inkább saját elképzelései szerint intézi az ügyeket. Az a határozottság és elkötelezettség, amely 20 éven keresztül burgenlandi párttitkári tevékenységét jellemezte, minden bizonynyal erősíteni fogja őt a koalíciós kormány irányításában, különösen az SPÖ őszi kongresszusa után. amikor dr. Fred Sinowatz átvállalja Kreisky kancellártól a pártelnöki funkciót is.