Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-15 / 114. szám
1983. MÁJUS 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Műteremben Szabó László kamara- tárlata a Szolnoki Míivésztelepen Emlékezés (vörösréz) A Szolnoki Művésztelep kollektív műtermében láthatják az érdeklődők Szabó László szobrászművész kamarakiállítását. A tárlatvezetésre a művészt kértük meg. — A legrégebbi munkám egy gyermekfej — Lacika — 1953-ban készítettem fehér márványból. A többi portré későbbi... Általában a portréval úgy vagyok, hogy nehezen fogok bele, előbb tökéletesen ismerni akarom a megmintázott személyiséget. Ha ez sikerült, akkor már könnyen dolgozom. Az Asz- szonyfej például vörös márványból néhány nap alatt elkészült. — Mostanában inkább „rézpárti”. — Évtizedek óta szoros, úgymond baráti kapcsolatban van a különböző üzemekkel. Ez sok mindent magyaráz. A Hegesztő nagyon természetes, hogy hegesztett vörösrézben jelenjen meg. A Vázlatok — tulajdonképpen a papírgyártás története — a szolnoki papírgyárba kerül, rézdomborítás. A Táncoló lányok kecses mozdulatait hegesztett vörösrézben képzeltem visszaadni. Valamelyest talán sikerült is. — Műtermében jónéhány tanulmányt láttunk: olajbányászokat mintáz. — Erről még talán korai lenne beszélnünk, bár van elképzelésem az olajbányász megjelenítésére. Szabó László kamarakiállítása június 15-ig tart nyitva. — ti —- Hol, mit, hogyan? 1 Nem szívesen írok nyelvi kérdésekről úgy, hogy példát ne hozzak rájuk. Most mégis rákényszerülök erre. Mert amiről — ami ellen — szólok, bizony leírni vonakodom. Pedig hallom úton-út- félen, egyre gyakrabban, egyre nyíltabban; villamoson, mozik előcsarnokában, sőt iskolafolyosókon is. Gondolom: sejteni már. Azokra a válogatott (vagy nagyon is válogatás nélküli) trágárságokra gondolok, amelyeket tizenéves fiúk és leányok úgy röppentenek ki a szájukon, amilyen természetes oda sem figyeléssel a léggömböket fújják a rágógumijukból. Nem kell hozzá más, csak egy hasonkorú partner; — s az. hogy még hússzor vagy ötvenszer any- nyi hallgató van a közelkör- nyéken, akit ez zavar és bánt: az kit érdekel! Prűd volnék? Nem hiszem. Valójában én is el-elkárom- kodom magam, ha valami hirtelen bosszúság ér. Meghallgatok, meg is eresztek egy-egy borsos viccet; amit persze nem lehet madárnyelven elmondani, csak úgy jó magyarosan. — Csakhogy egyiknek is, másiknak is funkciója van. És nagyon is körülhatárolt helyzete. Mindkettőnél megnézem alaposan előbb: nincs-e „zsindely a háztetőn”. Ismeretlen társaságban — akárha férfiak —, vagy nők körében — akárha ismerősök — engem zavarna a legjobban, ha elszólnám magam. Akkor álszent vagyok? Aligha! Nem attól félek, hogy mit gondolnak rólam. Azt mérlegelem csak; mit éreznének magukban, hogy vajon mit gondolok én róluk, minek nézem őket. Pedig nehezen tudnék olyat mondani, amit már ne hallottak volna. S nem is csak utcán és mozik előcsarnokában, hanem bent a moziban, s otthon, a rádióból, de még inkább a tévéből. Tudom, ismerem az érveket. Hogy a művészet az életet hivatott tükrözni, a valóságot; és hát az élet, a valóság ilyen; ne tagadjuk, ne szépítsük, ne hunyjuk be a szemünket! De a tükör hazudhat, még ha nem torzít is; az egyedit mutatja, az alkalmit, á „nyers valót”. — Hogyan is kérte József Attila Thomas Manntól? — „az igazat mondd, ne csak a valódit”. Mert ami művészi, sosem marad a puszta tükrözés szintjén; formál, alakít egyszersmind. Legalább azzal, hogy szentesít, ha szándékta- lanul is. Hiába érti úgy az író: „ez így van”, az olvasó hozzáérti: „és így van jól”! Magyar film pereg. Hosszú percekig egyetlen hang sem; leendő — nem is negatív — hős jön-megy, cipekedik, liheg, a homlokát törli; műhely. kemence, raktár, szállítókocsi, kosarak; hőség, erőfeszítés : növekvő feszültségben várjuk az első mondatot, az első szót, a hangütést. Végre megszólal az addig néma film; „A kurva életbe!” Igen; elég valószínű, hogy ez a pék, ez a sütőipari szállítómunkás, vagy akár minden pék, „a” sütőipari szállító, valóban pontosan ezt mondja. Ott, a néptelen raktár ajtajában, magamagának. — De ha abban a filmbeli raktárajtóban nekem, a nézőnek, csak így mondaná: „A rohadt életbe”!, vagy: „A jó büdös életbe!”, vagy valami effélét; — nos, én pontosan tudnám azért, hogy hogyan mondja máskor. Mert azt nem muszáj másolni, elég érzékeltetni. Amint József Attila jelzi az idézett sorban, Arany Jánosra utalva vissza. Önála olvassuk, hogy a látszat meg a való nem ugyanaz; de még a való meg az igaz sem; sőt: a művészetben „nem, ami rész- szerint igaz, — Olyan "kell, mi egészben s mindig az’. Költőnk e gondolattal megelőlegezte a művészi tükrözés lenini elvét. Lám: „Nem a való hát; annak égi mássa Lesz, amitől függ az ének varázsa”. Ellene vethetik; „Semmi sem rút, ami természetes”. No, jó! Ha legtermészetesebb emberi dolgát mindenki nyilvánosság előtt végezné, bizonyára megszoknánk azt is. — Csakhogy ettől bűzlenének az utcák, és minduntalan ürülékbe lépnénk. Deme László A kunhegyesi Vízgépészeti Vállalatnál Számítanak a szocialista brigádokra így dolgozik a vállalati közművelődési bizottság „A munkásművelődés fejlesztése, a munkahelyi köz- művelődés hatékonyabbá tétele érdekében, a vállalati, gazdasági és szakszervezeti vezetés művelődési tevékenységének segítésére vállalati művelődési bizottságokat kell szervezni.” — mondta ki az Országos Közművelődési Tanács ~és a Szakszervezetek Országos Tanácsa 25002/1976-os számú közös határozata a vállalati művelődési bizottságok létesítéséről. A bizottságok alapvető feladataként szabta meg, hogy a munkahelyi művelődés valamennyi területét, s a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőket, személyi és tárgyi feltételeket figyelembe Véve, szervezze egységes művelődési programmá a különböző oktatási, képzési, közművelődési terveket. A határozat születése óta hét év telt el. A közművelődési bizottságok a legtöbb helyütt frnár megfelelő tapasztalatokkal rendelkeznek, melyet kamatoztatnak munkájukban. A Vízgépészeti Vállalat I. sz. kunhegyesi gyáregységében a közművelődési bizottság a munkahelyi vezetéssel, a szakszervezettel és a KISZ- szel szorosan együttműködve dolgozik. Munkatervében feladatai, céljai között az általános műveltségi szint növelését, a politikai, szakmai képzés, továbbképzés, a köz- művelődési tevékenység segítését határozta meg. Folyamatosan igyekeznek olyan „csábító” programokat szervezni, amelyek a szabad idő közös, hasznos eltöltését szolgálják. Mindezek megvalósítása érdekében a vállalat jelentős támogatást biztosít a kollektívának. A" továbbképzések során arra törekednek, hogy a dolgozók általános műveltsége, ^szaktudása, politikai ismeretei egyaránt bővüljenek. A háromszáz dolgozót foglalkoztató gyáregységben magas a továbbtanulók, a különböző képzéseken részt vevők aránya. Jelenleg tízen járnak a szakmunkások szakközépiskolájába, hárman közgazdasági szakközépiskolába, öten technikusminősítést szereztek, ketten pedig mérlegképes könyvelők lesznek. Hatan szakképesítést nyújtó szaktanfolyamot végeznek, tízen látogatják a marxista—leninista középiskola, esti egyetem, illetve a szakosító előadásait. Többen redszeres résztvevői a Gépipari Tudományos Egyesület szaktanfolyamainak. A munkaadó a képzés miatt kiesett időre átlagbért ad, valamint a tandíjat is fizeti a dolgozóknak és megtéríti az útiköltséget. A közművelődési bizottság, a vállalat továbbra is ösztönzi a második, illetve további szakmai képesítés megszerzését, ugyanis a tudományos-technikai haladás korában elengedhetetlen követelmény az alapos szakmai tudás és az általános műveltség állandó fejlesztése A gyáregységben is szerveznek ismeretterjesztő tanfolyamokat a szakmával rendelkezők részére is. A munkahelyi művelődés alapja, bázisa a szocialista brigádmozgalom. A közművelődési bizottság figyelemmel kíséri, hogy a tizenhét kollektíva kulturális vállalásai tartalmasak legyenek. A közművelődési program ösz- szeállítását meghatározza, hogy a dolgozók 40 százaléka harminc év alatti, 20 százaléka bejáró, vagyis egyeztetni kell az igényeket és a lehetőségeket. A „házon belül” tartott vetélkedőknek, TpT-előadásoknak mindig van közönsége, ezek az ösz- szejövetelek a közösség formálását segítik, épp úgy, mint a vállalati kirándulások. Jó a kapcsolat a nagyközség művelődési intézményeivel, amelyeket a gyáregység anyagilag támogat, a művelődési háznak 30, a könyvtárnak pedig 10 ezer forintot juttat évente. Ennek fejében a programok összeállításakor a népművelők, a könyvtárosok figyelmébe veszik a dolgozók igényeit, a rendezvényekről — író-olvasó talál- kiozókróU ' hangversenyekről, szórakoztató műsorokról — időben tájékoztatják őket. A vállalat a Szigligeti Színház ikjunhegyesi tájelőadásaira évek óta bérleteket vásárol, amely az érdeklődők rendelkezésére áll. Szinte már hagyománynak számít, hogy a Vízgépészeti Vállalat kunhegyesi gyáregysége minden esztendőben jól szerepel az „Alkotó emberért*" pályázaton. A pályázaton való részvétel is ösztönzi a kollektív szellem kialakulását, a munkahelyi művelődés színvonalasabbá tételét. A lehetőségek jobb kihasználásával a kulturális alap célszerű elosztásával a jövőben is arra törekednek, hogy a munkahelyi kulturális élet még tartalmasabb legyen. — ts — Nehéz súlyokat látszólag kön Kalász László; Mintha rögtön meghalnék Furcsa, de nem ismeretlen címet adott Kalász László az ötödik kötetének. Hajdani (és mai) öregek mondták, (mondják), hogy úgy kell dolgozni, mintha örökké élnénk, ám olyan tisztességgel, mintha rögtön meghalnánk. Míg fiatal az ember, nem figyel az ilyen tanácsra, de negyvenen túl megváltozik az IDŐ értéke. Már van mire visszapillantani, mit ösz- szegezni, megnő a felelősség- tudat, s paradox módon éppen attól, hogy megérezzük, átéljük esendőségünket, a létezés esendőségét. Míg fiatal az ember, minden színpompás és tarka, az élet vidám kalandot ígér, s ahogy lassúbbak lépteink, egyre több részletet és összefüggést fedezünk fel, mert jobban a lábunk alá nézünk. Megváltoznak a dimenziók, hirtelen fontossá válik minden, ami mellett addig elmentünk, mert csak néztünk, de nem láttunk. A bölcsesség együtt járna az elmúlás gondolatával? Alighanem erről van szó. Kalász László ötödik kötete ötvenedik születésnapjára jelent meg, mintegy gesztusként a szerzőnek, és az olvasónak is. Karcsú kis kötet (54 verssel), éppen ezért kellemes meglepetés, mert nem okoz meglepetést a költő ismerőinek, híveinek. Műfaia a dal, ez a legszemélyesebb, legközvetlenebb hangú, lírai műnem. s témája maga a költő. Erőssége a népdaloktól tanult-kölcsönzött képiség, amely a legbonyolultabb gondolatokat, érzelmeket is lebbenő, könnyed versritmusban és egyszerű természeti képekben fejezi ki. Tudjuk, hogy ez a látszat csalóka. Nem mindenkinek sikerült a bravúr; nehéz súlyokat (látszólag) könnyedén, mosolyogva felemelni. Kalász soha nem harsány, még akkor sem, ha düh vagy keserűség feszíti. Szemérmessége a nehéz munkában élő parasztoké, munkásoké, akik ritkán szólnak, de akkor is magvasan vagy tréfával ütik el a dolgot. Korábbi köteteihez képest is egyszerűbb, áttetszőbb lett ez a stílus, ugyanakkor talán valamivel komolyabb, súlyosabb. Kevesebb a játékos elem, nem azt jelenti, hogy a forma fellazult volna. Űjra hó, vagy Ez az ég című versében táncosléptű ritmus és a rímek sodorják magukkal az olvasót. Van ezekben a só- hajtásnyi versekben valami látszólag naív ámulat és áhitat is. Ez akkor tudatosodhat bennünk, ha alaposabban megvizsgáljuk Kalász kedvelt szavait, képeit, hogy milyen kevésből képes bőséget teremteni. A nap, a hajnal, a rét, a madár, az ág, a virág, a csillagok, a Hold, a szél, a felhő, az ág, á rügy, a hó, a fény, a levél, az avar, az éjszaka stb. képei megunhatat- lanok, illetve a költő mindenkor új összefüggéseit, színeit tudja felvillantani. Ugyanezt mondhatjuk a képekben kifejeződő érzésekről, gondokról is. „S fel-feltápászkodom a Mából S hitem ponttól pontig bukdácsol magamnak szántam minden kínom- örökre csak verseim írom (Magamnak szántam) Mert a vers az, ami kiemeli a gondokból, és megtartja a gondokban. Aggódnia a költőnek mindig van miért ebben a században, mely fegyverropogástól hangos. Egyetlen versében fogja el tetten is érhetően az indulat, a Megtudtam címűben, amelyben a neutronbomba feltalálóját átkozza el. (nevét tudni sem akarom nem érdemli ez a barom de miért lebet olyan ország ahol hordhat emberi orcát?) Mit ér a történelem, ha ezt az „eredményt” tudta produkálni? — kérdezi a Mondák emlékében. „mi volt az a mérgező hullám vagy sugár, vagy ferdítő álom hogy ennyi történelmi hullán kell élnem, s szégyenkezve bujkálnom?” S megidézi Berzsenyit is (Elnézem Berzsenyit), aki még fel tudta vonni a vitorláját, partot ért csónakja. A kötet talán legnagyobb verse az utolsó, a Nem tudsz, amelyben idős szüleinek állít szép emléket. Elmegy egy nemzedék, amely csak az áldozatot ismerte, emberségből mutatva követendő példát. Megtorpantja — lelkiismeret- vizsgálatra készteti Kalász az olvasót ezekkel a nemesen egyszerű sorokkal; „Nem kell már rajtunk segíteni fiam mi orra bukva is kapálunk csak ne legyen, csak ne legyen igen nagy terhedre halálunk. (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983) (H. S.) Szépen magyarul, szépen emberül
