Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! an. anyanyelvűnknek egy régi, népies, kedvesen csipkelődő és humorizáló, fura szófordulata: megfogni a munka boldogabbik végit. Azaz nem a könnyebbiket (mert ilyen is van), hanem a boldogabbikat: a nehezebbet. Ami pedig tudvalevőleg — sok évezredes emberi tapasztalás szerint — nem csupa gyönyör és boldogság. De az azs ősi tapasztalat is ott mosolyog e szólás mélyén, hogy boldogulni csak igy lehet. Ki tudja, kiknek, mely eleinknek ajkán termett, s vált szállóigévé. Részesaratók, napszámosok, patkolókovácsok, bányászok, az első hengermalmok zsá- kolói vagy az első vashámorok proletárjai találták-e ki, akik még nem szenteltek külön ünnepet-a munkának, vagy akiket már megcsapott a szerveződő munkásmozgalom korai szele... — ki tudja; az ember csak találgathat. A munka hatékonyságának fogalmáról még semmit sem hallhattak, de a lényegét érezték, és fci tudták szépen fejezni. Kifejezésüket azóta is olyan nehéz helyzetekben használjuk, amikor valóban és végképp nincs más. kigázolás; amikor már nincs helye tétovaságnak és halogatásnak; amikor >nem tehetünk mást. mint megfogni a munka boldogabbik végit. Most, immár évek óta, ilyen helyzetben vagyunk. Régi nyelvi kövület soha időszerűbb, maibb bölcsességet nem közvetített számunkra. Világszerte a munkát, az élet anyját, az életet adó, teremtő munkát ünnepli ma a négymilliárdos emberiség munkából élő nagy többségié. Állami rangra emelt ünnepként a munkások államaiban, a szocialista országokban; másutt szolidabb keretek között, de féltve őrzött hagyományként; ismét másutt pedig, a földkerekség sötétebb zugaiban, csak betiltva. titokban vagy harcos demonstrációként. Ám akár így, akár úgy, május elseje a világ munkásainak, dolgozóinak hatalmas, nemzetközi méretű összefogását fejezi ki. Hol a helyünk nekünk, magyar dolgozóknak — munkásoknak, mezőgazdasági szövetkezetieknek, értelmiségieknek — ebben a világot átfogó jelképes felvonulásban? Hová sorolhatunk be; mit tudunk felmutatni? Mivel tudunk hozzájárulni a közös ügyhöz; milyen sajátos színárnyalatokkal gazdagíthatjuk e májusi színpompát? Egyáltalán: van-e jogosultságunk ünnepelni a munkát, amikor hétköznapjainkon folyvást azzal a gonddal kell küszködnünk, hogy munkánk — legalábbis a lehetőségekhez és kívánalmakhoz, a világ és a magunk szabta követelményekhez képest — nem elég jó. hatékony, eredményes? Nos, mindennek ellenére azért van mit felmutatnunk. Történelmi távlatokban gondolkodva, persze. Hivalkodás nélkül, szerényen, de önérzettel mutathatjuk meg a világnak, hogy ez a valaha gazdaságilag-társadalmilag oly elmaradott ország, mióta sorsának irányítását maga a munkásosztály, maga a dolgozó nép vette kezébe, gazdaságilag is legalábbis jó közepesen fejlett országgá verekedte fel magát. Mindenesetre magasabb szintre, mint a vele azonos mélypontról, azonos történelmi elmaradottság tehertételeivel induló, de tőkés társadalmi viszonyok keretei közt megmaradt, kapitalista úton járó országok többsége. Munkánkkal — csak a munkánkkal — évtizedünk küszöbéig olyan életszínvonalat sikerült elérnünk, amely a leggazdagabb, a gazdaságilag legfejlettebb tőkés társadalmak mércéjével mérvesem lebecsülendő; beleértve ebbe az életszínvonalba természetesen nemcsak a fogyasztást. hanem a létbiztonságot s az élet minőségének más meghatározó tényezőit is. Roppant gondjainkat elismerve sem kell szégyellnünk, sőt, igen nagy eredményként mutathatjuk fel, hogy szocialista népgazdaságunk talpon tudott maradni az utóbbi négy év világgazdasági viharaiban is, amikor pedig gyengén vagy közepesen fejlett, sőt. nálunk fejlettebb nemzetgazdaságok rendültek meg. Egy olyan világban, amelyben államok sora kénytelen csődöt, fizetésképtelenséget jelenteni; amelyben a népesség nagyobb részének életnívója romlott le zuhanásszerűen; amelyben munka- nélküliek tízmilliói érzik bőrükön — a munka megbecsülése helyett — a munka értékének megalázó devalválódását; egy ilyen világban mi tiszta lelkiismerettel nézhetünk szembe magunkkal a munka ünnepén. Tisza lelki ismerettel —,, de a legkevésbé sem önelégültséggel, megnyugvással. A magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép marxista-leninista pártja, társadalmunk vezető ereje látszatra szerény, valójában csak nagyon kemény munkával elérhető célt tűzött ki évtizedünk küszöbén, XII. kongresszusán: az elért eredmények megvédésének és a későbbi továbblépés megalapozásának programját. Ezt az irányvonalat erősítette meg néhány napja a párt Központi Bizottságának — a két kongresszus közötti „félidős” — határozata. A kor. amelyben élünk, s amely apáink-nagyapáink nemzedékének a májusi zászló alá sorakoztatásával kezdődött: a munkásmozgalommal — az emberi történelem legnagyobb változásainak kora. S a legvégletesebb válaszutak, alternatívák elé állítja az emberiséget. A tőke uralma — vagy a munka uralkodása? Ez a két társadalmi rendszer fő kérdése. Amihez rögtön a második, nem kevésbé sorsdöntő járul. A munkában — a munka hatékonyságának, termelékenységének, eredményességének versenypályáján — dől el, bármily hosszú távon is, a küzdelem? Vagy pedig Földünknek a világűrre is kiterjesztett termonukleáris csataterein, egy olyan összecsapásban, amely az emberi civilizáció és kultúra, a tudomány és technika, minden eddigi emberi munka összes gyümölcsét hamuvá égeti? Az értelmes válasz csak egy lehet a kérdésre; a békének nincs ésszerű alternatívája. Jó, a munka versenypályáján tehát: de reménytelenül behozhatatlan hátrányokkal? Eleve az „aki szegény, az a legszegényebb” esélytelenségével? Tudva azt, hogy a munka hatékonyabbá, termelékenyebbé, versenyképesebbé tétele nemcsak jószándéktól és akarattól, hanem műszaki színvonaltól, meg jól húzó anyagi érdekeltségtől — csupa-csupa anyagi erőforrástól — is függ, amit viszont ismét csak hatékonyabb munkával lehet előteremteni ? Számolva az ilyen és hasonló ördögi körökkel? És megterhelve a nemzetközi feszültségből, a szocialista világra rákény- szerített fegyverkezési versenyből, az ellenünk szegezett gazdasági szankciókból származó minden tehertétellel? Igen, ilyen iszonyúan nehéz körülmények között sincs más választási lehetőségünk, nem lehet más válaszunk: csak a munka. in<Jennapi aprómunkával — valójában óriási küzdelemben — megvédeni elért eredményeinket; gyarapítani a világban szerény lehetőségeinkhez képest a munka társadalmának vonzerejét; szót érteni a munkából élő emberek közös nyelvén, a munka nyelvén; a gazdasági fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen. kölcsönösen előnyös kapcsolatok által egyúttal enyhíteni a feszültséget; hozzájárulni a béke legfőbb biztosítékának a szocialista világrendszer erősítéséhez — csak ez lehet az egyetlen értelmes válaszunk korunk kihívásaira. Hogy iszonyúan nehéz ez a munka? Igen. De éppen ezért — valóban! — ez a boldogabbik vége. V M Kitüntetés jói dolgozó kollektíváknak Kiváló címet kapott a Vörös Csillag Ruházati Ipari Szövetkezet, a Fegyvernek és Vidéke Áffész és a Kunság Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat A szolnoki Vörös Csillag Ruházati Ipari Szövetkezetnek tegnap délután, a Tisza Szállóban rendezett ünnepségen, Majoros Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottságának első titkára adta át az Ipari Minisztérium és az OKISZ elnöksége által adományozott Kiváló szövetkezet cím elnyerését tanúsító oklevelet. Az ünnepségen ott volt Simon József, a Szolnok városi pártbizottság első titkára. A múlt év munkáját értékelve Garamvölgyi Mihály, a szövetkezet elnöke elmondta, hogy igen nehéz körülmények között sikerült a kitüntetésre méltóan dolgozni. Az új központi üzemház- ba költözés problémái (a beruházás hónapokkal a tervezett határidő után fejeződött be) és a munkaerőhiány miatt mennyiségi termelési terveit a szövetkezet nem teljesíthette, a hatékonyság azonban javult. Az anyagmentes termelési érték 2,2 százalékkal lett nagyobb az elmúlt évinél. A nehéz értékesítési körülmények között igen nagysiker, hogy a Vörös Csillag kollektívája 45 százalékkal tudta növelni tőkés exportját. A megrendelések időbeni teljesítése, a vevők megtartása érdekében új módszereket alkalmazott: a szűkös kapacitások miatt időre el nem készíthető tételek gyártásával külföldi üzemeket is megbízott. Majoros Károly. az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára gratulált a szövetkezet eredményeihez. majd átadta a kitüntetéssel járó oklevelet Garamvölgyi Mihály elnöknek. * • • Sikeresen pályázott a Kiváló szövetkezet címre 1982. évi kiemelkedő teljesítményével és a szocialista munkaversenyben elért eredményével a Fegyvernek és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet A kitüntető címet dokumentáló oklevelet tegnap este ünnepi termelési tanácskozáson adta át Szentesi László, a Szolnok megyei Mészöv elnöke. Az ünnepségen részt vett Fábián Péter, az MSZMP megyei Bizottságának titkára. A belkereskedelmi miniszter, a KPVDSZ, valamint a Szövosz elnöksége által adományozott Kiváló címre érdemes szövetkezet elnöke, Pólyák Márton ünnepi beszédében is hangsúlyt kapott, hogy a több mint fél évtizede jó eredményeket elérő kollektíva 1982-ben, a kedvezőtlenebb gazdasági körülmények ellenére is szinten tartotta, a lehetőségek határain belül még növelte is eredményeit. A helyes költséggazdálkodás mellett az áfész éves árbevétele csaknem elérte a 204 millió forintot, ami 10,6 százalékkal (Folytatás a 3. oldalon) A TARTALOMBÓL Kiváltságok ás hátrányok nélkül Negyedszázada Csupavirág Nagykörű Szellemi gazdagodást A rákáczifalvi Vénusz Régi májusok Testvérek CSAK A MUNKA!
