Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-24 / 96. szám
Köszöntjük a brigádokat, a munkában élenjáró I Kőolajkutatónál, a Jármüjaiilóban Kommunista műszak Kommunista műszakot tartottak szombaton a Kőolaj- kutató Vállalat munkahelyein. A közép-alföldi üzem- - ben, Szegeden, Orosházán és Hajdúszoboszlón kis híján kétezer-négyszázán dolgoztak hétköznapi munkarend Sízerint. Nagykörű és Martfű térségében az elhagyott fúrási pontok rekultivációját végezték, hogy a területeket mielőbb visszaadhassák a mezőgazdasági termelés számára;. A dolgozók jelentős része parkosított, festették, szépítették a munkásszállásokat, az üdülőtelepeket, szabadidő-helyeket. Ezen a napon több száz facsemete és cserje is ültetésre került. A kommunista szombat keresetét a lakásfejlesztési alap és a gyermekintézmények bővítésére. valamint a KISZ támogatására ajánlották fel. Tegnap kommunista műszakot tartottak a szolnoki Járműjavítóban is. A jól szervezett akció eredménye: ezerkétszázharmincegy dolgozó jelentkezett reggel 7 órakor a gyárban. A társadalmi munkások a termelő- munkában, valamint az üzem- és a művelődési központ környékének rendezésében, s a hétvégi üdülő idényre készítésében szorgoskodtak. A kommunista műszak bérét lakásvásárlási, illetve csa- ládiház-építési kölcsön folyósítására használják fel a járműsök. Mezőtúron Tíznapos előnyben Befejezték a ‘tavasziak vetését a mezőtúrt Dózsa Termelőszövetkezetben. A közel 4 ezer hektár terület több mint felébe —az idén először — kukorica került. Jól halad az őszi és a már korábban elvetett tavaszi gabonafélék ápolása is. Az enyhe tél és a korai kitavaszodás mintegy tíznapos előnyt jelent a mezőgazdasági üzemeknek — állapították meg a mezőtúri nagygazdaságban. Tiszavárkony vízellátásának javítása érdekében a Szolnok megyei Víz. és Csatornamű Vállalat hatmillió forintos beruházással az eddigi ötven köbméteres tárolókapacitást két egyenként száz köbméteres víztározóval bővíti. Az új vízmű júliusban lép üzembe Amatőr mester faragta szabad idejében Hajó a Széchenyi lakótelepen Kezdeményezés, amit követni lenne jó Nevetőszemű gyerekek állják körül Dómján Gyulát a Széchenyi lakótelepi Barta István úti óvodánál. — Bácsi, szólal meg az egyik, eddig a hajó a legjobb! Abban sokan elférünk — s eliramodik a cölöpvitorlás felé. Az amatőr fafaragó — „civilben” az ÁÉV művezetője — ősz óta minden szabad idejét ott tölti az óvodában. — Lassan végére érek a játszóudvar elkészítésének* Faragtam sergőt, libikókát, hintákat, macikat és felállítottuk a kedvenc hajót is. A kicsik közben mind be- hajóznak, apró kapitány indítja vitorlását. — Miért farag egy művezető játszóudvart a lakótelepi óvodásoknak? — Természetesebb játékra kellene szoktatni a gyerekeket. A betontömbök közötti egyhangú vasmászókák fantáziátlansága nem ad lehetőséget önfeledt, változatos játékra. A lakótelep ridegségét, szürkeségét is oldja ez a kert — mutat körbe Dómján Gyula. Vistyik Józsefné, a vezető óvónő helyettese arról beszél, mennyivel élménydú- sabbá váltak a gyerekek óvodai hétköznapjai, menynyivel jobban szeretnek a faragott játékokon játszani. A hajón közben zajlik az élet. Ifjú matrózok kötél- hágcsókról kémlelik a tengert. Fedélzetén állandó a mozgás. Cserélődnek az utasok, a kapitányok is. a leg- menőbbek persze kívülről fújják Sandokán indulóját. — Nemcsak a gyerekek örülnek — mondja Eszes Mihályné vezetöóvónő. A szülök között is osztatlan sikert arattak az új játékok. Jöttek segíteni, mikor kellett, sőt, az egyik apuka már azt is elvállalta, évente á-tkeni fakonzerválóval a hajót és társait. Dolgoztak ít£ katonák is, a közeli laktanyából. Ök ásták ki az alapokat. A vezetöóvónő és helyettese tovább sorolják, ki mindenki segített még. hogy ez á szép játszóudvar kialakuljon. Aztán elmondják azt is. bizony a környékbeli „nagyok” felfedezték már a hangulatos óvodaudvart. Kitiltani nem akarják őket, . hanem megértetni velük — ezeken a játékokon ők . is csak addig játszhatnak, amíg azok épségben a helyükön vannak. Ezért is keresték meg a zöld iskola úttörőit, vállaljanak védnökséget az óvodaudvar felett. — Ezen a hétvégén helyére kerülnek az utolsó fatömbök is. Vajon a Barta István úti óvoda szép fafaragott játszóhelyei különlegességek maradnak? Dómján Gyula elgondolkozik : — A szomszéd iskola vezetői felkértek, faragjak az ottani gyerekeknek is néhány játékot. Egyedül nem bírom. Más községek, városok példájárá mi is szervezhetnénk Szolnokon egy alkotótábort, amatőr fafaragóknak. Két-három hetes közös munkával alaposan átformálhatnánk a város egyhangú játszótereit. Ahhoz azonban, hogy ebből egy szép, hasznos mozgalom kerekedjék ki. kevés Dómján Gyula egyéni lelkesedése. A kezdőlépést megtette a művezető-fafaragó. Több mint 400 órát dolgozott társadalmi munkában, hogy május elsejére ünnepélyesen is átadhassák a faragott játékokat a lakótelepi gyerekeknek. Amint szombaton tapasztaltunk, a szülők se tétlenkedtek. T. Zs. Kifogásolt lakbérek Százhetven bérlő fellebbezett Szolnokon Március végéig a szolnoki tanácsi bérlakások lakói kézhez kapták a lakásfelmé- rések alapján kiszámított űj lakbérekről szóló tájékoztatást. A bérlőknek kifogásaik közlésére két hét állt rendelkezésükre. A megyeszékhely 7260 tanácsi lakásának bérlői közül százhetvenen fellebbeztek, kérték a lakbér módosítását, pontosabban a csökkentését. A fellebbezés indokairól, azok elbírálásáról és a további jogorvoslati lehetőségekről kérdeztük Tímár Gyulánál, a szolnoki 1KV házkezelöségi osztályvezetőjét és Gudmon Lászlónét, házkezelöségi technikust, a fellebbezések egyik elbírálóját. A százhetven fellebbezés zöme a vasút környékén és a' 4-es számú főút mentén lévő bérlakásokból érkezett. A bérlők a lakbérövezet minősítésével nem értettek egyet. Az indokukból kitűnt, hogy nem elég világos sokak számára, hogy egyik ház miért... a másik miért nem tartozik a csökkentett értékű övezetbe. A városi tanács rendeleté szerint a vasúti sínektől öt ven, a fűútvonaltól pedig tizenöt méteren belül lévő épületek kerülhetnek a csökkentett értékű övezetbe. Egy épületen belül sem érint ez egyformán minden lakást, — magyarázta Tímár G.yulá- né. és pálcával érzékeltette a megkülönböztetést. — A József Attila üti három bérház közül például a 29-es számú háznak csak az első lakássora (nyolc lakást, a 31-es számú háznak pedig két lakássora (tizenhat lakást csökkentett értékű. A többi a tizenötméteres határvonalon túl van. Vitatott övezetek — A Kossuth téri lakások bérlőinek hasonló kifogásuk volt. A besorolásnál meghatározó a lakás fekvése. Ha nem az épületnek a főút vonalra eső részén van, általában nem tartozhat a csökkentett értékű övezetbe. Sok lakbércsökkentési kérelem érkezett azokból a házakból is, amelyek földszintjén étterem van. és a zajra hivatkozva kértek mérséklést a piac környéki lakások bérlői is — egészítette ki a felsorolást Gudmon Lászlóné. — Természetesen a besorolásnál. a minősitésnél a városi tanács rendelete volt a mérvádó. A lakbérövezetre vonatkozó kifogásokat nem tudtuk méltányolni. A fellebbezéseket továbbítottunk és továbbítjuk a városi tanács műszaki osztályához, másodfokon ott hozVolt traktorista lányok találkozója A volt traktorvezető nők országos találkozót tartottak tegnap a Baranya megyei Egerágon. A házigazda a Baranya megyei Tanács, a Magyar Televízió Pécsi Stúdiója és az űjpetrei Petőfi Tsz volt; Üjpetrén működött annak idején a megye egyik legnagyobb gépállomása. A találkozó előzménye: a pécsi tv-stúdió riportot készített a harminc év előtti traktorista lányokkal, és e műsort a nőnap alkalmából sugározták. Az adásnak rendkívül élénk visszhangja támadt az egész országban. A hajdani női traktorvezetők százai fogtak tollat, adtak életjelt magukról, írták rrieg emlékeiket, számoltak be életük további alakulásáról. Kívánságukra rendezték meg a mostani találkozót, amelyen közülük száznál többen vettek részt. Meghallgatták Nagy László költő 1952-ben írt „Traktoroslányok” című versét, majd Dányi Pál, a Baranya megyei pártbizottság titkára köszöntötte a mezőgazdaság nagyüzem gépesítésének egykori harcosait és hőseit. A találkozón részt veit asszonyok megnézték a traktorista lányokról szóló dokumentumfilmet, maj<A meghitt hangulatú beszélgetésen elevenítették fel küzdelmes pályájuk emlékeit. életük további eseményeit. Erre az alkalomra felkutatták és Egerágra vitték a niegye utolsó üzemképes ..kormos” traktorát. Akadt vállalkozó kedvű asszony, aki lel is ült á traktor nyergébe és megindította a motort. nak döntést. Erről értesítjük majd az érintett lakókat is. Ez történik minden olyan fellebbezéssel, amivel az IKV szakembere; nem1 értenek egyet. Milyenek vannak még? Néhány fellebbezést mutattak. Köztük azt is, amelyet a Gutenberg tér 4. számú ház egyik földszinti lakásának bérlője küldött lakbércsökkentést kérve, az udvarra nyíló szobák miatt. — Miért nem jogos a kérése? — Nem minden udvari lakásnak csökkenthető a lakbére. csak azoké, amelyek zárt, négyemeletes vagy annál magasabb épületekkel körülvett udvarra nyílnak, azok közül is csak a földszinti és az első emeleti lakások bére mérsékelhető. Voltak, akik a megállapított komfortfokozat megváltoztatását kérték, többek között az a kadozó mel eg v í z-s zol gá 1 tatásra hivatkozva (a komfort- fokozatot nem. csak a melegvíz díját befolyásolhat ja).Mások arra hivatkoztak, hogy a régi épületben költségesebb a lakás fenntartása, ezért csökkentsük a lakbérüket iJónéhányan fellebbeztek a kerthasználatért felszámított plusz 20 százalék miatt. Nem értették, hogy ugyanakkora kertért*' miért fizet az egyik bérlő többet mint a másik. Mert ez egyébként így igaz. Jogszabály írja elő. hogy a lakbér 20 százalékát kell felszámítani a kerthasználatért, és ha * az egyik lakás 90 négyzetméter alapterületű, a másik pedig 50. nyilvánvaló, hogy a kert bérleti díja eltérő. Az elbírálásnál nekünk a jogszabály a mérvadó. Víz, penész, gépi bakik — Ennek ellenére továbbítanak a városi tanács műszaki osztályához, minden olyan fellebbeezést. amellyel nem értenek egyet. "* * Az a bérlő, aki a műszaki osztály döntését is kifogásolja, felülvizsgálati kérelemmel élhet. A kérelmet a műszaki osztályhoz kell küldeni, onnan továbbítják majd a megyei tanács építési- közlekedési-, és “vízügyi osztályához. A végső döntés ott születik meg. De most ne menjünk ilyen messzire. Hány olyan fellebbezés érkezett, amelyet megalapozottnak találtak az Ingatlankezelő Vállalatnál? — Pontosan harmincöt. — Milyen kifogásokkal értett egyet az. IKV? — Előfordult, hogy a felméréseknél nem derült ki, hogy vizes vagy penészes a lakás, mert nem hívta fel rá a figyelmet a bérlő vagy a szomszéd, akit megkért, hogy képviselje. Az ilyen reklamációkat újabb helyszíni vizsgálódás követte, s a valós állapotnak megfelelően korrigáltuk az adatlapot is és a lakbért is. Minden további nélkül 10 százalékkal csökkentettük azoknak a negyedik emeleti lakásoknak a bérét, amelyek lift nélküli házban vannak, de ez a tény valami miatt lemaradt a felmérőlapról. Ugyanezt mondhatjuk el a zuhanyzófülkés lakásokról is. A gépi adatfeldolgozás közben is történtek bakik. Természetesen ezeket is helyesbítettük. Előfordultak névelírások, mert a bérlők nem jelentették be, hogy családi helyzetükben időközben történtek változások. Ezeket a tévedéseket, jogos kifogásokat már orvosoltuk, és tájékoztattuk minderről az érintetteket. — Nem fellebbezési alap. de említették, hogy szép számban voltak, akik szociális helyzetükre, alacsony jövedelmükre hivatkozva kértek lakbércsökkentést. — Az Ingatlankezelő Vállat ilyen kedvezményt nem adhat. A kérelmezőnek megírtuk, hogy forduljon a városi tanács egészségügyi osztályához, ahol kérelmét elbírálják. Kiegészitő juttatás j — Szociális helyzet, kis jövedelem. A szociális juttatások igénylésének határideje lejárt. Hány nyugdíjas és három vagy qnnál több gyermeket nevelő család kért lakbérkiegészítö juttatást? — Hozzávetőleg 2500 igénylőlapot töltöttünk . ki. Meglepően sok, gyermekét egyedül nevelő szülő is jelentkezett, akit a rendelkezés értelmében ez a juttatás nem illet meg. — Egészen pontosan milyen esetekben jár a juttatás? — Kezdjük a nagycsaládosokkal. mert ez egyszerűbb. A keresetüktől függetlenül egységesen 150 forintot juttatásként kaphatnak meg a nagy családosok. A feltétele a juttatásnak, hogy a három vagy több gyermek nyilvánvalóan keresőképtelen legyen. olyan gyermek, aki után családi pótlék vagy árvaellátás jár. Ha történetesen a három gyermek közül már egy kivált a családból, két gyermek után már nem jogosult a lakbérkiegészítö juttatásra. — A nyugdíjasoknál más a helyzet. Ök életük végéig kapják a juttatást. — Azok. akik mái' nyugdíjasok, rokkant nyugdíjasok, vagy az idén július 1-ig azok lesznek, és az egy főre jutó havi jövedelmük (nyugdíjuk) nem éri el az 5000 forintot. Csak a nyugdíjas bérlő és a bérlőtárs jövedelme, illetve nyugdíja' számít. Részletesebben: ha nyugdíjas házaspárról van szó akkor kaphatnak szociális juttatást, ha a kettőjük nyugdíjának egy személyre jutó összege kevesebb 5000 forintnál. Természetesen miután egy lakás ról van szó, így egy juttatást kapnak. Ha egyikük még aktív kereső, akkor, annak az elmúlt évi (12 hónapi) havi átlagjlivedelme a nyugdíjas házastárs nyugdíjával együtt nem lehel több 10 ezer forintnál. — És mennyi a juttatás összege? — A régi és az új — 1983. július 1-től 1984. július 1-ig fizetendő — lakbér közötti különbség, de a juttatás nem lehet több havi 150 forintnál. — Az igénylés határideje április 15-én lejárt. Akik elkéstek az igényléssel, nem kapják meg a juttatást? — A megkésett igényléseket is elbírálják, és szeptember 1-től a nyugdíjintézet július l-ig visszamenőleg kifizeti. — És azok, akik július 1-e Után lesznek nyugdíjasok, nem kapnak juttatást? — Rendkívül indokolt esetben, egyedi elbírálás alapján méltányosságból megkaphatják. — És akik még azután válnak nagycsaládosakká? — A szociális támogatás — ha igénylik — őket mindenképp megilleti. A lakbérkiegészítő juttatást a 'nyugdíjasoknak a nyugdíjukkal, a nagycsaládosoknak a családi pótlékkal együtt, havonta folyósítják. K. K.