Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-09 / 83. szám
6 Nemzetközi körkép 1983. ÁPRILIS 9. Afgán—pakisztáni tárgyalások A párbeszéd folytatódik Afganisztánban bizottságok alakultak a forradalom megvé désére. A képen a népi milícia tagjai az ország keleti részében Az ellenforradalmárok pusztítása: egy lerombolt iskola Noha reálisan senki sem remélheti, hogy az Afganisztán körüli, világpolitikaivá mélyült ellentétek könnyen megoldódhatnak, valami tagadhatatlanul megmozdult a jegessé dermedt regionális vitában. Cordovez, az ENSZ főtitkárának különleges megbízottja nemrég végigjárta a konfliktusban közvetlenül érintett államokat. Tapogatózó tárgyalásainak célja a tavaly Géniben megkezdett megbeszélések felújítása volt. Irán ezúttal is elutasította a tárgyalásokba való bekapcsolódást, Pakisztán viszont beleegyezett a dialógus áprilisi folytatásába. Már az első genfi eszmecsere is elég sajátságos volt, hisz a felek közvetlenül nem tárgyaltak egymással, az ENSZ-diplornata közvetített közöttük. Cordovez legutóbbi, Kabul és Iszlámábád közötti ingadiplomáciájával a felek legalapvetőbb követeléseit igyekezett tisztázni, s ennek nyomán felvázolta egy kompromisszumos megoldás körvonalait. A konfliktus lényege változatlan: adott a népi demokratikus rendszer felépítésén munkálkodó afgán kormányzat, amely a konszolidáció legfőbb akadályának a üabul ellen lázadó, kívülről támogatott ellenforradalmárokat látja. A Pakisztánt bázisterületnek használó, vallási mezbe burkolózó erőkkel szemben Kabul igénybe veszi a Szovjetunió közvetlen katonai segítségét. A pakisztáni álláspontot mindig súlyos ellentmondások jellemezték. Iszlámábád nem ismerte be nyíltan, hogy segítséget ad az afgán ellenforradalmi csoportoknak de az amerikai és kínai fegyverszállítmányok nyilvánvalóan csak hivatalos segédlettel juthatnak el az észak-pakisztáni területen tanyázó afgán lázadókhoz. Pakisztán a maga optikáján át mindenekelőtt a szovjet csapatok távozásának kérdését, a menekültprobléma rendezését tartja a legfontosabbnak. Ám a Szovjetunió mindenkor hangoztatta, hogy kész csapatait maradéktalanul visszahívni, mihelyt megszűnnek a behívást kiváltó okok. Vagyis elsősorban épp a külső beavatkozás! Az egész regionális probléma rendezése, az afgán— pakisztáni tárgyalások sorsa valójában azon áll, vagy bukik, mennyire képes Iszlámábád függetleníteni magát fő szövetségesétől, az Egyesült Államoktól. Washington — az iráni sah rendszerének Összeomlása után — láthatóan Pakisztánt kívánja megtenni bázisállamának az Indiai-óceán és a Perzsaöböl olyannyira érzékeny térségében. Áz amerikai politika emellett egyfajta hídfőállásnak tekinti Pakisztánt az arab világ, főleg az olajmonarchiák felé, s valószínűleg szívesen venné, ha Iszlámábád aktívan bekapcsolódna egy Amerika irányította „regionális rendfenntartásba”. A realitásokat tiszteletben tartva meg kell jegyezni, mindez éppenséggel nem idggen az iszlamabadi katonai rendszertől, s a mindent az Indiával való szembenállás szemüvegén át szemlélő Pakisztán már eddig is nem kevés aggodalomra okot adó katonai együttműködést épített ki Washingtonnal. Csak remélni lehet, hogy a józa- nodásnak azok a jelei, amelyeket az Afganisztánnal folytatandó (s Indiával immár huzamosabb ideje tartó) tárgyalások sugallnak, nem átmenetiek, s nem véletlenszerűek. Végül is Pakisztán egy nemzetiségi ellentétek sújtotta, gazdasági bajok gyötörte, kényes helyzetű fejlődő ország — így a regionális megnyugvás ugyanúgy nemzeti érdeke lenne, mint akár Afganisztánnak, akár Indiának. Győri Sándor Thaiföld Választások—puccslégkörben Thaiföldről az elmúlt években legtöbbször a kambodzsai eseményekkel kapcsolatban érkeztek hírek. Pol Poték bukása, hadseregük maradványainak nemegyszer thaiföldi területről folytatott utóvédharca, a százezernyi menekült gondja, a határvidéken fel-feltörő feszültség sűrűn a figyelem középpontjába állította az Egyesült Államok által is a térség egyik „stratégiai kulcsországának” tekintett, majd 50 milliós lakosságú egykori Sziámot. S valóban: Bangkokból 1979-től kétségtelenül „Kam- bodzsa-szemüvegen” keresztül nézik a világot. A Hanoival és Phnom Penh-nel való szembenállás messzemenően meghatározta a délkeletázsiai állam lépéseit. Eltávolodva az előző miniszterelnök, Kriangszak Csamanand egyensúlyra törekvő irányvonalától, a jelenlegi kormányfő, Prem Tinszulanond inkább a pekingi és washingtoni érdekeknek megfelelően1 alakította diplomáciai tevékenységét. Az elmúlt év vége óta imégis viszonylag visszaszorultak a külpolitikai kérdések, s a parlamenti választások közeledtével előtérbe kerültek a Bangkokban válto- •zatlan hévvel folyó' belhar- cok. A voksolást április 18- ra tűzték ki, ám az ország puccs-gazdag „hagyományait” ismerve, az utolsó pillanatig nem lehet biztos, hogy csakugyan sor kerül-e rá. A megfigyelők nyíltan elemzik egy újabb katonai hatalomátvétel esélyeit, s egyben magasrangú főtisztek maguk sem cáfolják túl meggyőzően az elterjedt találgatásokat. A választások kiírása előtti hónapok alatt ugyanis nagyszabású politikai csatározás tört ki a hadsereg uralkodó szerepével kapcsolatban. Thaiföldön 1976 óta gyakorlatilag a fegyveres erők gyakorolják a hatalmat, s az alkotmányhoz is olyan módosításokat fűztek, amelyek a katonák pozícióit voltak hívatva törvényesíteni. Ezek hatálya azonban most áprilisban lejár. A tisztikar több vezetője — például Arthit főparancsnok, az ország „erős embere”, akiben a legtöbb megfigyelő a következő kormányfőt látja — erőteljesen kiállt az átmeneti rendelkezések fenntartásáért. Prem miniszterelnök á vitákban feltűnően visszafogottan lépett fel, a képviselők többsége viszont végül elvetette a katonák javaslatait, azzal a szándékkal, hogy a parlamenti demokráciát erősítve a maguk kezébe vegyék az ügyek tényleges irányítását, így a törvényhozók döntése alapján a nagy pártok javára változtatnák meg a választási rendszert, megnyirbálnák a felsőház túl kiterjedt jogkörét és megtiltanák a tiszteknek magas kormányhivatalok betöltését. A tervezett változások közül különösen a szenátus „lefokozása” érinti érzékenyen a katonákat, hiszen e testület kinevezett tagjai jórészt a hadsereg köreiből kerültek ki. Lesz puccs vagy nem lesz puccs? — ez a fő kérdés tehát ma Bangkokban, nemegyszer sajnálatosan háttérbe szorítva az ország fejlődésének égető kérdéseit is. Pedig gond akad elég: a viszonylag tempós, de kiegyensúlyozatlan gazdasági növekedés mélyülő társadalmi ellentéteket szül, az infláció húsz százalék körül jár. az adósságállomány pedig az elmúlt években gyors ütemben emelkedett. Az ország valódi érdekei így érthetően belső megnyugvást, átgondolt fejlesztési politikát, az indokínai szocialista országokkal való kölcsönösen előnyös együttműködés kialakítását tennék szükségessé. Ám az előjelek nem sok jót ígérnek. Nem érzékelhető valós szándék a küllpolitikai vonalvezetés átértékelésére, a belpolitikai porond pedig aligha csendesül, el, még a választások megtartása esetén sem. „Az állam - stabilitása fontosabb, mint a demokrácia” — nyilatkozta például nemrég Arthit „A hadsereg felléphet, ha a nemzet- biztonság veszélybe kerül’’ — mondta egyik tábornoktársa. A szakértők egyetértenék abban, hogy e baljós kijelentések voltaképp — igaz, igen udvarias formában figyelmeztetések egy esetleges hatalomátvétel végrehajtására. Szegő Gábor Az aldalt szerkesztette: Majnür József Izraeli járőr Bejrút utcáin □ A reggeli és a délutáni csúcsforgalomban többszáz gépkocsi torlódik össze Bejrút déli kijáratánál; várják, hogy egyenként átvergődjenek a földtorlaszba vágott szűk kapun, a gépfegyveres izraeli őrszemek szigorú szűrőjén. Szerencsések, ha egy-két óra várakozással megússzák, de előfordul, hogy egész napra is lezárják a Dél Libanonba vezető tengerparti út hosz- szabb-rövidebb szakaszát — például, amikor támadás ér egy izraeli katonai konvojt, vagy járőrt. Ilyenkor pokollá válik az országúton rekedt autósok élete. A merénylet térségét körülzárják, igazoltatnak, tüzetesen átkutatják a gépkocsikat. Ha «azdátlanul parkoló autót találnak, minden teketória nélkül felrobbantják; biztos, ami biztos, hátha időzített pokolgép ketyeg benne. A megszállók szemmel láthatóan idegesek. Lassan- egy éve, hogy a fővárosig hatolva elfoglalták az ország déli felét és még mindig nem sikerült leszámolni a „terroristákkal”: a libanoni Nemzeti Ellenállási Front harcosai hol Bejrút, hol Szidon, hol Tyr környékén nyitnak tüzet az izraeli konvojokra, aknásítják el előttük' az utakat, fogadják őket távirányítással robbanó bombákkal. Bármilyen veszélyes is a tengerparti út, a Bejrútban vagy vidékén dolgozó, ügyesDól-llbanonl helyzetkép A megszállás mindennapjai bajos dolgaikat intéző emberek kénytelenek vállalni a kockázatot. Az útmenti boltok, vendéglők is nyitva tartanak, a vevőt leső zöldség- és gyümölcsárusok sem mondanak le a remélt bevételről. Ahogy mondani szokták, az élet megy tovább. A városokban, falvakban, sőt a földig bombázott palesztin menekülttáborokban is folyik a háborús romok eltakarítása, az elviselhető életfeltételek megteremtése. A gazdaság talpraállását megnehezíti, hogy Izrael az egyoldalúan megnyitott határon keresztül elárasztja olcsó ipari és mezőgazdasági termékekkel Dél-Libanont, csődbe juttatva a háború következtében versenyképtelen helyi üzemeket. Az izraeli kormány északi határa biztonságára hivatkozva az esetleges csapat- kivonás után is ragaszkodik a dél-libanoni katonai jelenlét fenntartásához, de addig Amerikai tengerészgyalogosok képzik ki a libanoni katonákat A kivonulásról folyó tárgyalásokat megnehezíti Izrael merev álláspontja. Képünkön: Begin kormányfő (balra) és Habib, Reagan elnök megbízottja is „gondoskodik” a közvetett ellenőrzés sokrétű megszervezéséről. Az izraeli zsoldba szegődött Haddad őrnagy Szidon környékéig terjesztette ki szakadár „államának” határát. Az izraeli megszállók újabban libanoni, sőt palesztin „nemzeti gárdákat” szerveznek a megvásárolható, együttműködésre kész csoportokból és a jövőre nézve részletes felmérést készítettek a „megbízható”, illetve a gyanús, ellenséges elemekről. A tavalyi invázió óta elfogott palesztin gerillákat, baloldali harcosokat az an- szári internálótáborban őrzik. E sorok írója találkozott Anszárból szabadult palesztin fiatalokkal, akik elmondták, hogy kegyetlen, embertelen bánásmódban volt részük. A hat-hétezer fogolyból legalább ezer beteg, mert huzatos sátrakban, fűtés, meleg ruha, elegendő takaró nélkül vészelték át a hideg, csapadékos telet. A rossz élelmezés, a sokféle fertőzés veszélye csak súlyosbította körülményeiket. A libanoni helyzeten eddig ai diplomáciai lépések sem javítottak. Jó pár hónapja folynak — amerikai részvétellel — az izraeli—libanoni tárgyalások a megszálló csapatok kivonásáról — mindeddig eredmény nélkül. Közben Izraelben is mind nagyobb tömegek követelik, hogy hívják haza Libanonból a napról-napra súlyos veszteségeket szenvedő hadsereget. Menahem Begin kormánya azonban hajthatatlannak tűnik. Tel-Aviv mindenáron le akarja szüretelni a katonai agresszió politikai gyümölcsét! Böcz Sándor
