Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-03 / 79. szám

8

cSz/íz én nnoMáubnL

■

Bóka László:

* Katonatörténet

Irodalom

Juhász Gyula:

• •

Önarckép,

1923

Tavaszon, nyáron, őszön és télén túl, Már imosolyogva nézem az eget, Melyen a régi vészek dühe nem dúl, És ezer fénye hívón integet.

Derűs, szelíd és örök magyar ég ez, Nem ér idáig rom és hervadás,

Időtlen emlék és jövő remény ez, Fordulj felé csak, csüggedt csillagász!

Lenn kavarog még a por és az átok, Véres szüret volt, és a vad vadászok Még mindig egymást lesik, kergetik,

Én nézem, hogy az ősi, égi puszták Pásztortüzeiket biztatva gyújtják, És várom, amíg megvirrad megint.

Száz éve, 188.3 április 4-én született Juhász Gyula

Mihail Zoscsenko:

Próbatétel

ki

agy úr a hadnagy úr! — hallottam a hátam illegett. Megismertem a hangját. Egy-kettőt léptem helyben, mintha távolodnék, aztán megálltam. Hallottam, hogy röhögnek, s jóízzel ismételgetik Böde rigmusát: — Nagy úr a hadnagy úr, a fene a fejed, mindig kitanász valamit.

Böde nyilván vigyorgott, s azt mondta: — Ezredes, a kend orra

be rezes. Aztán visszatért rám: — Hadnagy úr Bóka, a lova hóka.

— Ezekkel is nagy tetszést aratott, de a kancsal rímet — Ezredes úr, ezrede sír — már csak az én Kosztolányin nevelt fülem méltatta, a többiek röhögtek, de azt mondták, a fene egye meg. Böde. ez niem megy ki rá, pedig igaz. Mesélj inkább valamit.

Böde kérette magát egy kicsit, aztán ezt mesélte: — Hát az ezredes úr mindig későn ment haza a tisztigyűlésbőP. Akkor volt ez. amikor én be voltam rendelve csics- kásnak hozzájuk, tudom. Megunta a méltó asszony, aztán elébe állt, és vágja keményen: ..Mit tudnak maguk annyit gyülésezni?" „Tudod, asszony, most arról gyűléseztünk. hogy minden tiszt még egy asz- szonyt hozhasson a házhoz." De basszamaztázott erre az. asszony, hogy hová hoznánk, maga bolond, nincs itt szamára hely, hová is tennénk, hiszen mink magunk is alig férünk meg! Az. ezredes úr meg tovább járt a tisztigyűlésbe. és mind később jött haza. Az asz- szony meg elővette, mán megin mi bolondot gyűiéseztek maguk olyan sokáig, hogy el nem kopik a szájuk. „Ja. asszony, most'azt. hahatároztuk. hogy minden tiszti asz- szony még egy embert hozhat a házhoz, de nagy baj van ám!" „Mi az a baj?" — csattan az asszony. „Hát hogy nem fér el." „Hogy az istenbe ne férne — pattog az asz- szony —. ezt a szekrényt idább vonjuk, azt az asztalt hátrább toljuk, itt megfér egv rekamir. ott megfér egv asztal, már hogyne férné meg az új ember, édes uram. Van itt hely elég!"

Ügy nevettek, hogy majd beleszakadtak. és hallottam, hogy rávernek Böde hátára, s valaki cigarettát is kínált neki. a Csombo- íyos fiú meg pálinkával traktálta. Hogy a fene egyen meg. Böde. ilyen az asszony, az már igaz.

Másnap reggel, mikor Böde beadta a parancsot, még a kardomat, csatoltam, s már mondom neki: — Örvezető. takariltassa ki a tanács-' termet, az ezredes úr tisztigyűlést tart. Szóljon le a tisztiétkezőbe, hogy délután hatra és hétre feketekávét és konyakot szolgáljanak, és legyen friss pogácsa. Menjen fel a tiszti laképületbe. és jelentse a méltóságos asszonynak, hogy az ezredes úr később megy haza. délben a hadtestpságon van. délután tiszti gyűlés, utána vacsora.

— Parancs! — üvöltötte Böde, s elismételte a parancsot. Pattant utána, s hallottam, hogy zavarta az embereket: — Takács. Varga, ne tetves zkedjenek littí. hanem basz- szanak ki a tanácsteremmel, mert tiszti gyűlés. Ha keresnek, lementem a tisztiétkezőbe. Rendelek magamnak egy disznótoros vacsorát, maguknak is rendeljek? Hogy szeretik, dagadóval?

Nevettek.

— Ja. ha keresnek, és nem vagyok a tisztiétkezőben, felmentem a méltó asszonyhoz. Megkért, hogy tartsak szobaszemlét náluk, nehogy hiba legyen. Azt mondta, édes Böde, maga tudja legjobban a szobarendet.

Ezen még jobban nevettek. Böde egy hete fejezte be a harminc nap laktanyafogságot, mert a küldöncök szobájában olyan rendetlenség volt. hogy a napostiszt egy óráig csuklóztatta Bődét.

Mikor nagy sokára visszatért, s jelentette, hogy a parancsot végrehajtotta, majd kirepedt a zubbonyából. Biztosan belakott a konyhán alaposan. A szeme is csillogott, a‘méltóságos asszony adhatott neki egy pohár pálinkát. Láttam én már, hogy csinálja. Juiiankának. a tisztiétkezde vénkisasszony főnöknőjének megcsókolta a nyakát. Az visszaperdült, mint a vad, és pofoncsapta. Böde szomorúan nézett rá: — Hát nem ennivaló? Pedig olyan éhes vagyok, s valami gyenge húsra van étvágyam. — A hárpia ezredesnétől nem tudom, mivel muzsikálja ki a pálinkát, pedig az a vendégnek sem szívesen ád.

Meghallgattam a jelentést, aztán azt kérdeztem: — Remélem, őrvezető, nem mondta meg a méltóságos asszonynak, hogy a tisztikar kétnejőségéről fogunk ma tárgyalni.

— Nem. alázatosan jelentem — vágta rá rebbenés nélkül, csak a szeme villant egyet. Vagy egy félóra múlva észrevettem, hogy mind csak a köpenyem körül setteng, kifordítja. visszafordítja, végigtapogatja, felemeli. Mindezt hangtalanul, de azért rám sandítva, észre- vétetve magát.

— Mi az, őrvezető?

— Hadnagy úr, alázatosan jelentem. keresem az antennát, de nem lelem.

Hát ilyen volt Böde.

Az anyakönyvi lapja szerint vájár volt a polgári foglalkozása, s nem is lett volna szabad irodai szolgálatra felrendelni —- se nyomdászt, se bányászt, se vasmunkást nem volt szabad bizalmas szolgálatra alkalmazni. De mikor felhozattam. mindenki elnézte. Mindenki elmosolyodott, ha szóba került. Szerették, sőt egyszer polgári ruha viselésére kért engedélyt tőlem, mert Kelemen őrnagy úr neki adta a Nemzeti Színházba szóló jegyét. de azt mondta, hogy nehogy bakaruhában szemtelenkedjék a helyére.

Ezért döbbentett, meg, amikor Kárász törzsőrmester azt jelentette. hogy Böde gyanúsan viselkedik. Telefonon keresik gyakran, s majdnem minden este elmegy, és senki se tudja, hogy hová. Eleinte azt hitték, hogy valami nőügy. De a telefonosok lehallgatták, s kiderült, hogy mindig egv férfihang hívja, és csak egy időpontot mond neki,

Bóka László (1910—1964) kiváló irodalomtörténész, költő és prózaíró. Munkásságának java már a felszabadulás után bontakozott ki.

A budapesti egyetemen végezte tanulmányait. Mint magyar—német szakos bölcsész Gombocz Zoltán tanítványa volt, s előbb maga is nyelvésznek készült. Később átpártolt az irodalomhoz: Csáth Gézáról írt esszéje (doktori disszertációja) nagy elismerést aratott. Könyvtárosként helyezkedett el. Írásai — vers. esszé, széppróza — elsősorban a Nyugatban és a Szép Szóban jelentek meg. Első önálló kötetével 1940-ben jelentkezett. Müveiben bátran hangot adott antifdsiszta meggyőződéséinek, s tevékeny részt vállalt az ellenállási mozgalomban is.

A felszabadulás után köz- oktatásügyi államtitkár, majd 1950-től haláláig a budapesti bölcsészkar tanára volt. Gazdag irodalomtörténeti munkássága során főként a‘ modern magyar irodalom alkotó- egyéniségeivel és haladó irányzataival foglalkozott. Kiváló esszéi, . tanulmányai, újabb verseskötetei jelentek meg. Szépprózai munkássága később bontakozott ki. Regényeiben a hazai polgárság történelmi útját rajzolta meg. Kiemelkedik közülük Alázatosan jelentem (1958) című műve: kitűnő korkép a Horthy-re- zsim katonai életéről.

Alkotóereje teljében súlyos szívbetegsége ragadta el.

amire Böde csak annyit mond, hogy „köszönöm", és leteszi a kagylót. Megpróbálták leitatni, és kifaggatni, de ennek az lett az eredménye, hogy Teslér szakaszvezető huszonegy napot kapott, mert berúgott, és a laktanya előtti villany- oszlopra felmászott, s onnan kukorékolt -a helyőrségi ügyeletesre, mikor jött az őrséget szemlélni. Ügy keilett létrán felmenni érte, s még akkor is kukorékolt, azt mondta, hogy ő a kiskokas.

Sajnáltam volna elveszíteni. Nem szóltam hát a nemzetvédelmi tisztnek, egy volt osztálytársamhoz fordultam, az rendőr lett, s megkértem, hogy küldjön egy nyomozót Böde után. Két nap múlva jelentkezett nálam a nyomozó. Fiatal, lányos arcú férfi volt. jampec eleganciával öltözött, mindig a körmeit nézte, míg beszélt.

— Kérem tisztelettel, nevezett egyén egv magán tánciskolába jár. — Elmosolyodott: — Kérem tisztelettel. balett-táncot tanul. Két-há- rom ólát tölt ott naponta, aztán elmegy a nagynénjéhez, eszik, és visszatér a laktanyába. Az iskola megfigyelés alatt áll, nem politikai, tetszik tudni, ilyen helyeken adva van a titkos kéjelgés és homoszexuális kapcsolatok lehetősége, erkölcsi. Ebből a szempontból is gyanún felül áll1. Azt mondják, meglepő eredményeket ér el, ebben a korban nem szoktak vállalni balettre tanulót, de ennek olyan hajlékony a teste, mint egy ötéves gyereké.

Először csak boldog voltam, hogy nincs semmi baj Bődével. Mert persze féltem, hogy Kárász másnak is szól, s ha kiderül valami, és én nem jelentettem, akkor magam is gyanúba kerülök. Így fedezve vagyok, igazolni tudom, hogy megtettem a kötelességszerű lépéseket, sőt öntevékeny voltam. De aztán végigfutott rajtam a hideg: Böde

őrvezető trikóban, tánccipöben spiccel, forog az ujja hegyén, tour an Farie-t csinál, és pás de deux-t gyakorol órákig. Akkor volt divatban Nizsinszkij feleségének könyve, s előttem volt Nizsinszkij tragikus arca, hermaírodita bája. Felcsatoltam a kardomat, s kimentem, mintha szemlélni mennék. A századirodán Böde éppen szalonná- zott. és valami mesét mondott: — Aszongya a cigány, csak a szél ne fújjon! Arra meg azt mondja a nap nagy mérgesen: — Megájj, cigány. megsütlek a nyáron! Erre a cigány: — Csak a szél fújjon! Erre a szél odapörköli a napnak, látod, kópé, mégis bennem bízik a cigány ... Na, dologra, emberek, még magam is elhallgatom itt magam. aztán hun marad a haza védelme ... Ügy tett, mintha csak ekkor venne észre, és harsány vi- gyázzt kiáltott, s beadta a jelentést. Képtelenség, hogy Böde, ez a Böde balett-trikóban libben át a táncterem felett. Böde János vájár, tartalékos őrvezető, az ezredes úr volt csicskása. Intettem neki, hogy jöjjön velem. Felpattant, kapta a derékszíját, sapkáját, és tisztes távolban a balom megett lépkedett vidáman.

—- No. őrvezető, hátha nemcsak antennám van. hanem távolbalátóm is — mondtam neki, mikor leértünk az udvarba. — Mit látok ma es’te?

D

öde rámnézett. Aztán kö- fl -í * rülnézett. Egyedül voltunk

az udvaron. Ormótlan bakancsával megpöckölte a kavicsos földet, egy percre megtört a térde, de alig láthatóan, jobbját a szívére szorította, bal karját behajlítva hátravetette, és valósággal elrepült előttem. Szuronya úszott utána a levegőben. Aztán vagy négy méterrel odébb földet ért, keresztbe rakott lába spiccben, feje felett ösz- szekulcsolva a karja, s két kezén szétbomlottak az ujjak, mint a virágszirmok. A Rózsa Lelke! — ámultam. Böde akkor már helyrerántotta a derékszíját, és vidáman jelentette: — Hadnagy úr. alázatosan jelentem, a jövendőt tetszik látni. Munkásszínjátszás. — Ügy nevetett, hogy a könnye is kicsordult. S hogy továbbmentünk, akkorát tisztelgett a hősi emlékműnek, hogy az ezredes úrnak is kedve telt volna benne.

Élt a mi házunkban egy család; férj, feleség és egy tizenkét éves fiú. A férj dolgozott, az asszony otthon maradt. Kimérten, egyformán éltek. Hétköznap dolgoztak, vasárnaponként kirándultak, vagy este moziba mentek.

Ám egy szép napon a férj megy haza munka után, s meglát a lépcsőházban égy csinos leányt.

Egyből megtetszett neki.

A lány kihívóan ránézett, majd fellibegett a fölöttük lévő emeletre.

Egy hónap múlva ismét összefutottak a lépcsőházban. Szóba- elegvedtek. kiderült, hogy a lány fölöttük lakik az anyjával, tizenkilenc éves, szabás-varrást tanul.

Ismét eltelt egy hónap. A férfi már feljárt a lányhoz, de olyan gyakran, mintha ott is lakott volna.

Egyszóval beleszeretett, s mivel úgymond határozott ember volt. úgy döntött, hogy életében gyökeres fordulatot hajt végre.

Beszélt a feleségével. Az sírt. rimánkodott. átkozódott. Végül a férfi felköltözött. .

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy igyekezett a körülményekhez képest becsületes maradni: csak a ruháját, s egy-két holmiját vitte magával, sőt még azt is megígérte, hogy átadja fizetése harmadrészét. Ám ez csöppet sem enyhítette a felesége kínjait.

Szóval, ahogy mondani szokták, a kocka el volt vetve. A férj a hidat is felégette maga mögött.

Aztán belevetette magát az élet örömeibe.

De nem sokáig élvezhette őket. Tartalékas tiszt volt, s harminckilenc decemberében megkapta behívóját, ahogy kitört a finn háború.

Érzelmes búcsút vett a lánytól.

Eleinte gyakran küldött rövid levélkéket a frontról, amikben a háború szörnyűségeiről, a gyilkos északi fagyokról írt; ám mégis határozottságról, bátorságról tettek bizonyságot a levelei; éreztette, hogy ő bizony már nem taknyos kamasz, de nem is vén trotyli.

Aztán egyre ritkábban írt, végül nem is jött levél. Elérkezett március, véget ért a finn háború, de se levél, se a férfi nem jött.