Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-23 / 95. szám
1983. ÁPRILIS 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Értelmiség a faluban HL Összefogott a falu, van fogász A14i Jászalsószentgyörgyön néhány utcában végigsétál, meggyőződhet arról, hogy mutatós a falu, sok a szép ház, módos porta, jó a szövetkezet, egyszóval boldogul, gyarapodik a nép. Az udvarokat figyelve az is feltűnik, temérdek a ki- sebb-nagyobb jószág, amelyek zömét szerződés alapján leadják, de azért jut belőle a kamrába, a tepsibe, az asztalra is bőven. Nevetve mesélték az itt élők: errefelé az emberek nagyon szeretik a hasukat, és jó magyar szokás szerint a húst. Bármivel, bár többen állítják, a hús legjobb hússal. Aminek következtében az esztendők teltével kisebb-nagyobb komplikációk származnak a szívós az érrendszer táján, de ezekről most nem akarok beszélni. Elég, ha a rossz fogaknál maradunk, amelyekből ebben a községben az átlagosnál is több van. Helyettesítéssel lehetetlen Igenám, de fogorvos meg nem akadt. így aztán ki buszon, ki kerékpárral, ki személygépkocsival járt át Ladányba, Berénybe, János- hidára, ha fájni kezdett a harminckettő közül valamelyik. Igaz, helyettesíteni jártak ide szakorvosok a környező településekből, de volt, aki bízott bennük, és volt, aki inkább áldozott azért, hogy mindig egy ember tartsa rendbe, kezelje, javítsa a fogait. Halla Zoltán tanácselnök mentegetéssel kezdi a beszélgetésünket. — Minden évben meghirdettük az állást, de kevés sikerrel. A rendelő felszerelése, úgy erezzük megfelelő, de a lakásra ezt nem lehet elmondani. Jó három éve ideküldött a minisztérium egy végzőst, * aki szóban el is fogadta az állást. Abban az időben egy agronómus házaspár lakott a szolgálati lakásban ameddig a kiköltözésüket rendeztük, felajánlottunk neki egy fürdőszobás, szépen berendezett lakást. Elfogadta, de utána nem nézett felénk többé. ■f — Azaz felültette a tanácsot. — Alaposan. A sors iróniája, hogy a közelmúltban ugyanő jött volna, írt egy levelet, hogy megbánta az egészet, de akkor már nem fogadtuk. Boldogítson másokat, járjon nagyobb szerencsével. Én mindezt elfogadom, de sovány vigasz azoknak, akik feldagadt képpel buszoztak, utaztak a legközelebbi fogászatra, vagy vártaik a helyettesítő orvosra. Fekete Tibor, a Petőfi Termelőszövetkezet elnöke mindehhez hozzáfűzi : — Az az igazság, sokszor meditáltunk arról: mi a fontosabb. Az iskola? A napközi? A tornaterem? Saját erőből Akinek a foga fáj, annak biztos a fogorvos. Nekünk pedig először az iskolát kellett rendbe hozni, korszerűsíteni, majd napközi otthont építeni, tavaly novemberben pedig egy új 18X36-OS tornatermet adtunk át. Nem beszélve arról, hogy a művelődési házat, a könyvtárat tataroztuk, a legtöbbet önerőből, a téesz segítségével, társadalmi munkával. Végül abban mindenki egyetértett: égetően szükség van fogorvosra, mert nemcsak az iskolába, a művelődési központba, hanem hozzá is emberek járnak. Méghozzá helybeliek. Az is kiderült, ha a falu nem áldoz, a gond továbbra is megoldatlan marad. így saját erőből elkezdődött egy mutatós, 'kétszintes fogorvosi szolgálati lakás építése a központban. És erre a jó hírre lett fogász is: Demkó György aki Hajdú- Bihar megyéből érkezett. — Jelenleg a régi fogorvosi szolgálati lakásban élek a családommal, azt is rendbe hofztök, amennyire lehetett. Remélem, hogy a tervek szerint az év végére elkészül a szép új épület. — Miért jöttek ide? — A feleségem tanárnő, ő is állást kapott a helybeli iskolában. Korábban, Zsákén éltünk, ez egy kis falu a román határ mellett, minden nagyobb településtől távol. Itt jól érezzük magunkat, se Jászberény, se Szolnok nincs elérhetetlen messzeségbe. — A rendelő felszerelése? — Elfogadható. Látszik, hogy évekig nem volt állandó gazda: jónéhány apróbb műszer azért hiányzik. Igaz, a tanács vezetői kérték: írjam össze, mire lenne szükségem, és majd együtt igyekszünk beszerezni a legszükségesebb eszközöket. — A forgalom? — Most ismerkedem a „tereppel”, de az már bizonyos, hogy az itt élő emberek sem szeretnek rágni. Sotk; az elhanyagolt, rossz fog, a pótlás, egyszóval nem leszek munka nélkül. A jászalsószentgyörgyi példa ékes bizonyíték arra, hogy a mai gazdasági helyzetben még egy tehetős településen, jó és segítőkész termelőszövetkezet sok-sok társadalmi munka mellett . is rangsorolni kell a jogos igényeket. Legfeljebb azon lehet töprengeni, helyes volt-e ez a sorrend, hiszen az egészség mindenek fölött a legfontosabb. Akkor is, ha „csak” a fogakról van szó. „Megragadnak” az orvosok a falvakban, meg a községekben? Egyre inkább, hiszen a 181 körzeti orvosi állásból a megyében jelenleg csak 12 betöltetlen. Furcsa módon ezek sem a falvakban találhatók. Tény: a tanácsok az utóbbi évtizedben hihetetlen, esetenként még azt is lehet mondani, lehetőségeiken felüli erőfeszítéseket tesznek, hogy minden falunak, kis- és nagyközségnek legyen orvosa. Akkor is ha olykor túlzásnak tűnő igények is jelentkeznek. Akad, aki a fürdőszobába zöld csempét, a konyhába kéket kér a ház mellé teniszpályát, garázst, különleges rendeltetésű műhelyt, melléképületet és így tovább. És ezeket a kérelmeket a legtöbb helyen teljesítik. Még azon az áron is, ha szó szerint úgy kaparja ösz- sze a tanács a rá valót. Mert orvosra égető szükség van mindenhol, ahol emberek élnek. Luxus igényeket is Az olvasóban önkéntelenül is az a kérdés motoszkál: jó, jó, de az extra igénnyel fellépő orvos vajon hogyan honorálja a támogatást? Extra módon? Tévedés ne essék: a gyógyítást végző diplomások döntő többsége kevesebbel is beéri. Kényelmes, jó lakással, a rendelőkben megfelelő műszerekkel, amelyekről azért kertelés nélkül elmondható: megyeszerte akad még pótolni való. Hogy az orvosokat becsülik, zömük jól érzi magát, ennek bizonyítására egyetlen adat; tavaly a megyébe több orvos érkezett, mint amennyi távozott innen. Ugyanez a kedvező tendencia nem mondható el egyértelműen a falvak, a községek közművelődési dolgozóiról, a népművelőkről. Általában nehezen vernek gyökeret egy helyen, szép számmal akadnak közöttük képesítés, néküliek is. Van-e valamilyen recept arra, hogy egy vidéki településen tízhúsz évig is átlagon felüli népművelő munkát lehet végezni? Erre keressük a válaszokat egy olyan községben, ahol a művelődési házat huszonegy éve ugyanaz a személy irányítja. D. Szabó Miklós (Folytatjuk) Következik: Sikerek és balsikerek Országos kereskedelempolitikai tanácskozás Tegnap, a Magyar Kereskedelmi Kamara székházában országos kereskedelempolitikai tanácskozást rendezett a Belkereskedelmi Minisztérium. A tanácskozáson részt vett Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke is. Juhár Zoltán miniszter megnyitójában az első negyedévi eredményeket értékelte. A továbbiakban többek között ismertette a Belkereskedelmi és a társminisztériumok között a közelmúltban folytatott tárgyalások eredményeit. A többi között elmondotta, hogy a MÉM vezetői szóvá tették; a mezőgazdaság és az élelmiszeripar termelési képességeit nem használja ki eléggé a kereskedelem. A boltok nagy részében nem jelenik meg az a választék, amit az élelmiszeripar termel. A miniszter ismertette az ez évi importlehetőségeket, hangsúlyozva: a belkereskedelem nem mondhat le arról, hogy az importáru ösztönözze a hazai ipart jobb, korszerűbb, s divatosabb termékek gyártására, másrészt az ország gazdasági érdekei is megkövetelik, hogy aktívan részt vegyünk a nemzetközi munkamegosztásban, elsősorban a baráti országokkal. A fejlett tőkés országokkal a kooDerációk bővítése célszerű, azok eddigi eredményei biztatóak. Száz perc A száléves faluért Rákóczifalván az áfész helyi KISZ-alapszervezetének tagjai már korábban kicsinosították az üzletek környékét. A jó idő beálltával például élősövényt telepítettek a Napfény étterem elé, ott is, másutt is parkosítottak, virágokat ültettek. Az autópar kólónál színes gombák — er- nyős asztalok — alatt hűtött italokkal várják az átütazó és helyi vendégeket. Százéves falujukért újabb felajánlást fogalmaztak meg az áfészes fiatalok: szabad idejükből legalább 100 percet a település bármely részének szépítésére fordítanak. — Ne nevettesse ki magát, uram! — legyint gúnyosan a kisközség körorvosa. — Kit érdekel az ma, hogy milyen lesz a falu képe, úgy általában? Egy a fontos: mielőbb felépüljön a házam, kapjak deszkát meg téglát, cserepet, hogy tető legyen a fejem fölött. így gondolkodnak, higgye el! És még csak meg se szólhatja érte őket senki, hiszen már az is öröm, ha folyik a víz nyáron is a csapokból, ha reggel felfér az ingázó a buszra, ha szombaton is kap friss kenyeret, húst. Majd amikor a hétköznapokat úgy, ahogy kényelmessé teszik, akkor esetleg odafigyelnek, milyen a falu külleme összességében. De addig ... ! ? Bámészkodom a kishitű körorvos falujában és kénytelen vagyok megértenei a gúnyolódását, mert a község arca olyan ráncos, bibircsó- kos, mint egy vénemberé. A házak között alig akad új, a régiek pedig láthatólag úgy épültek, ahogy a tulajdonos pénztárcájából tellett. Talán délebbre, a Tiszazugban, ahol most van igazán feljövőben a kiskert, a háztáji, talán ott odafigyelnek, milyen lesz a falvak külseje, lesz-e egyéniségük, lehet-e olyan terveket szövögetni, amelyek arra és csak arra a településre jellemzőek ? A tanácselnök fantáziája Csépa, mint annyi más alföldi település, semmiféle építészeti hagyománnyal nem rendelkezik. Mert igaz, hogy az első csépaiak, az úgynevezett palóc kirajzással érkeztek, a palóc építő stílusból azonban semmit se hoztak magukkal. Vagyis a mostanában épülő házak adhatnak a községnek „csépaisá- got”. Dr. Botka János tanácséi nők elgondolkodva babrál az asztalterítő rojtjain. — Évente 10—12 építési engedélyt adunk ki, de ennél sokkal többet is tudnánk adni, mert telek van bőven — mondja és egy erről készült statisztikát lapozgat. Hirtelen felnéz az adatok közül. — De talán érdekesebb, ha elmondom, hogy a távoli jövőről, a falu leendő képéről csak merész és lehet, hogy soha meg nem valósuló elképzeléseim vannak. — Nem baj. ha egy válasz tott vezetőnek színes a fantáziája ... — vetem közbe. — Annyi bizonyos, hogy a rendezési tervünkben, amely nemrégiben készült el, igyekeztünk megőrizni Csépa jellegzetes formáját, az ellipszis alakú, levegős központú küllemet. Szeretnénk azonban elérni, hogy az ellipszis pereme is szellősebb legyen, jelenleg ugyanis rendkívül zsúfoltan, egymás hegyén-há- tán vannak a házak. Az újtelepen egy csaknem teljes utca már a remélt jövőt mutatja, de lehetetlen az egész községet teljesen átépíteni. Megpróbáljuk kisebb zöldfoltokkal enyhíteni a zsúfoltságot és az eddigieknél jobban igazodni a táj, a Tisza, és a Körös ékének jellegéhez. Ne nevessen ki, de az álmom az, hogy ez a három község, Csépa, Tiszasas és Tiszaug, közülük is elsősorban Ug. egyszer majd üdülőbázissá lesz. A földrajzi adottság szinte kínálja ezt. A delejes folyó Mintha mágnes vonzaná őket, a tiszaugi új házak a Tisza felé tolakszanak. Nincs is szükség túlságosan élénk fantáziára: a csinos épület sor már mutatja a majdani „üdülő-jelleget”. Az egyik ház kapujában szálfa termetű férfi sütteti magát az áprilisi nappal. — Kecskemétről költöztem ide a családdal — magyarázza miután tisztáztuk, hogy betegállományát tölti és hogy nem vagyok ellenőr. — A ház tervét készen vittük be a tanácshoz, nem is néztem bele a tervkatalógusba, ismertem a helyet, tudtam, milyen lesz a lakásom. Semmiben nem tér el a többitől és szerintem praktikus, minden négyzelcenliméterét kihasználjuk. Fürdőszobát is építettünk bele, bár egyelőre Tiszaugon igen rossz a vízellátás. Amikor ismét találkozunk a csépai tanácselnökkel, egyetértőén bólogat a vízhiányra. — Hát tényleg vannak még sokkal hétköznapibb gondjaink, mint az, hogy miy lyen lesz a távoli jövőben a falu arca. Tiszaugon az évtized végéig rendezzük az ivó- vízellátást. Mégis hiszek abban, hogy vendégváró hely lesz a Tisza és a Körös szöge. „Tószeg..? Az más!” Dr. Botka János hozza szóba, hogy mostanában gyakran autózott át Tószegen és feltámadt benne az irigység. — No persze, Tószeg az más! A határa összeér Szolnokkal, tud munkalehetőséget adni az odaköltözőknek, rendkívül nagy a megtartó ereje. Mészáros József tószegi tanácselnök lelkesen beszél a székhely község és Tisza várkony társközség fejlődéséről és a korántsem csak a fantáziájában élő jövőjéről. — Űjabban minden évben harmincöt-negyven építési engedélyt kérnek tőlünk, vadonatúj utcák születnek és vannak születőben Tószegen. Háromszáz féle típusterv között válogathatnak az építtetők, de természetesen egyedi tervezést is elküldünk jóváhagyásra a hetenként kétszer összeülő megyei szakértői bizottsághoz. — Jelenleg a nyeregtetős, padlástér-beépítéses házak a divatosak — kapcsolódik a beszélgetésbe Gulyás István vb-litkár. — Az ötvenes évek végén kedvelt egyforma kockaházak, sátortetővel, már nem tetszenek a manapság építőknek. Különösen 1975 óta színesedéit a típustervek köre, ám még mindig benne él az emberekben. hogy utánozzák a szomszéd ízlését. És ha az jó, nem is bánja senki. — A tanács beleszólhat abba, hogy lehetőleg valami egységes képet kapjon a község? — Csak a főútvonal mellett építők terveibe szólhatunk bele, de nincs rá szükség — mondja a vb-titkár. — Szerencsére nincsenek hivalkodó elképzelések, amelyek rontanák az összhangot. Az egész faluban egyetlen „tükrös” ház van, a többség nem kíván kiríni. Kialakulóban már Tószeg új arca, amely szépnek ígérkezik. A tószegi Munkásőrútnak még csak egy oldala van, a másik oldalon most építkeznek: a Mezőgép és a helyi termelőszövetkezet adott lehetőséget a dolgozóinak, hogy tíz pár úgynevezett láncházat húzzanak fel, maguknak és egymásnak, kalákában. A vállalat és a szövetkezet az anyag szállításában segít. Szabó János a Mezőgépnél dolgozik, a szabadidejét a háza építésével tölti. Lánc, lánc, házlánc — Összesen 610 ezer forintba kerül a ház, ebből lejön a saját munka és a munkatársak, haverok segítsége, végeredményben 400 ezernél nem lesz többe — dörzsöli le a kezéről a maltermaradványokat Szabó János. — A tervet készen kaptuk, kötelező hozzá ragaszkodni mind a húsz építőnek. Legalábbis ami a külsejét illeti, mert belül én is változtattam a terven, amelyben az emeletre tették a fürdőszobát, de a földszintre építettem, az emeletre úgyse jönne fel a víz. Szóval olyan.lesz ez a házsor, hogy kettesével egymás hátához tapadnak, így olcsóbb, hiszen egy fal közös lesz. A földszinten teraszokat építünk, valamennyi házhoz kert is tartozik majd. .. Belemelegszik, a szemében látszik, hogy milyen lesz a láncház-sor. — Mikorra készülnek el? — Októberre. Igaz, mester? — szól oda a fiatal kőművesnek. Szeleczki Zoltán, a mester, közelebb jön, jól megrázogatja a kezében lévő vakoló kanalat. — Igaz, megleszünk októberre. — mondja beleegyező- Ieg. — Az építő mester szemszögéből milyenek a lácház- sorra tervezett épületek? — Jobbak, mint a sátortetősek, mert célszerűbben kihasználhatók. Azonkívül könnyebb is építeni, hiszen a szarufát csak egy helyen, egyetlen csomópontban kell rögzíteni. Kár, hogy a tervezők nem találták ki már régebben. r * * Van. ahol még csak fantáziáinak róla, van ahol már alakítják, előbb-utóbb azonban minden község szebb arcot kap a meglévőnél. Az építészeti. hagyományokban szegény falvak hagyományt teremtenek. A kételkedők és hitetlenek is látni fogják. Bendó János
