Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
Bizalom és felelősség Ünnepélyes, nagy nap maradt 1945. április negyediké mindmáig, és az is marad, amíg csak magyar él ezen i kilencvenháromezer négyzetkilométeren, ahonnan harmincnyolc esztendeje űzték ki teljesen és véglegesen a hitlerista megszállókat, s velük a magyarság létérdekei ellen fegyvert fogott nyilas alakulatokat. Több mint fél, esztendeig volt hadszíntér hazánk földje, a szovjet catonáknak hallatlanul szívós katonai ellenállást, nagy irőkkel végrehajtott ellenséges ellentámadásokat kellett legyűrniük addig, amíg véget vethettek a Magyarország földjén tomboló csatáknak. Majd elkezdődött az új Magyarország megteremtésének nagy munkája. Földet osztottak a parasztoknak, a munkások üzemi bizottságai útján saját kezükbe vették kifosztott, lerombolt üzemeik vezetését. Hadat üzent az új állam a náci Németországnak. A fasizmus honi maradványainak leküzdésére összpontosították erőiket a haladás képviselői. „Lesz magyar újjászületés!” — hangzott a jelszó, amely tömören fejezte ki valamennyi igazi hazafi reményét. Munkásak, parasztok, a magyar szellemi élet legjobbjai emberfeletti feladatokat vállaltaik és végeztek el. A felszabadulás utáni időszak hősies erőfeszítései, a magyar kommunisták kidolgozta okos, a nemzet és valamennyi dolgozó osztály, réteg érdekeit kifejező politikáján alapul mindaz, amit azóta elértünk. Történelmi fordulatot, olyan korszakos változást jelképez ez a nap, ameyhez fogható alig van történelmünkben. De történelmiek immár azok a tapasztalatok és tanulságok is, amelyek a szocialista építőmunkában több mint három évtized alatt felgyülemlettek. s amelyek számbavételére épp talán e jeles nap a legalkalmasabb. Azóta, hogy népünk kezébe vette sorsának irányítását, s új országot kezdett építeni a romok helyén, s azon iparkodott, hogy meglelje honát e hazában s egyszersmind e haza helyét az európai népek, mindenekelőtt a szomszédos országokkal való barátságban, békében — sok mindent tanultunk és sok mindent meg kellett tanulnunk. Mindenekelőtt azt, hogy a szabadság csupán feltétele, de nem biztosítéka a sikeres eredményes munkának. Azt is tapasztalataink közé kellett és kell sorolnunk, hogy a megoldott teendők helyére mindig újabbak lépnek, amelyek ritkán könnyebbek az előzőeknél, legfeljebb mások, mint amelyeket már szívós munkával elve geztünk. Abban az országban, amely 1945 április negyedikén elindult a szabad fejlődés útján, azt is meg kellett érnünk, hogy oly: n méltatlan személyek kezébe került a kormányzás rúd ja, akik tévútra, a nemzeti tragédia felé vezették az ors-ágot. A magyar kommunisták legjobbjai — akik 1951 novemberében vállaikoz :ak a nehéz feladatra, a nép ratalom helyreállítására és újjászületésére, a párt iránti bizalom visszaszerzésére — a félszabadulús után szerzett tapasztalatokat hasznosították: népbe vetett bizalom, s a nép bizalmának kiv vása nélkül lehetetlen tov íbb haladni a szocializmus építésének útján. Nagy. történelmi mércével mérhető eredményünk az immáron töba, mint negyedszázada taró bizalom, amely a sza- bac ország kormányzata és sza iádon gondolkozó, véleményt szavakkal és tettekkel egyaránt felelősségéhez, mérten nyilvánító lakosság közöt kialakult. Mert — ez is 1945 tanulságai közé tartozik, — a szaoádság felelősséggel jár. An nak a népnek, amely a szo/jet hadsereg diadalmas hai cai nyomán kezébe ve- hetle saját sorsának intézé- sétj egyben vállalnia kellett. hogy az adott feltételek mellett segít magán. Petőfivel szólva: szabadok voltunk, de fáztunk és> éheztünk. A nélkülözések elviseléséhez szükséges önfegyelemre éppúgy szükség volt, mint az egészséges derűlátásra. A nyomorból való kilábaláshoz szükséges munkára éppúgy, mint a megszokott dolgokról való lemondásra. „Nincs lehetetlen, csak tehetetlenség van” — mondta akkor egy ünnepi szónok... Hónapok alatt építették meg a magyar munkások, mérnökök az akkori egyetlen, állandó jellegű hidat — Bécs és a Fekete-tenger között — a Dunán. És a magyar kommunisták néhány rövid esztendő alatt hidat vertek eszméik és azok közé a tömegek közé, amelyeket egy negyedszázadon át, a Horthy-fasizmus aljas, nacionalista, soviniszta, szovjetellenes és antikommunis- ta eszmékkel fertőzött. Szabad országunk történelme arra is> tanít, hogy az országot vezető marxista-leninista! párt és a tömegek közötti bizalom éppen olyan drága kincs, mint az alapvető osztályok, a munkásság és a parasztság közötti megbonthatatlan szövetség. Amikor a hatalomért folyt a harc, a népi demokratikus fejlődés, a szocialista jövő ellenségei igyekeztek a dolgozók közé éket verni, olcsó, de jól hangzó demagógiákkal egymás ellen kijátszani az egymásra utalt, a társadalmi törvények természeténél fogva csak együtt boldoguló várost és falut. A párt, amikor a tömegek bizalmát ki kellett vívnia és meg kellett tartania, nem riadt vissza attól, hogy a leplezetlen igazságot tárja eléjük. Ígérgetések helyett célok voltak azok, amelyek egy elpusztított ország munkáskezeit, gondolkozó emberfőit nagy tettekre késztették. Sok minden gyorsabban, eredményesebben ment akkor, mint a legderűlátóbb- bak' is, remélték. Fájdalom, de éppen ez szülte az elbizakodottságot, amely később súlyos hibák forrásává vált. Nem volt helyénvaló azonban az sem, ha a mostani, néhány éve még el sem képzelhető, ráadásul új és új váratlan nehézségeink nyomán bárkin is a tehetetlenség érzése uralkodna el. A világ sokat változott az utóbbi esztendőkben. Olyan hátrányokkal kellet és kell a jövőben is a társadalmi célok alapját képező magyar népgazdaságnak megküzdenie, amelyek egész munkánk, gondolkozásunk átalakulását is kívánják. Olyan új gondokkal küzdünk, amelyekhez eddig nem szoktunk hozzá. Azzal mindenképpen számolnunk kell, hogy a fejlődés útján nem várt akadályok leküzdésével lehet csak haladni. í n nt Ami elkerülhető, az az illúziók kergetése. A változó valósághoz való igazodás korszakunk ismételten elhangzó parancsa. A nemzeti közmegegyezés kialakult, érdekeink különbözhetnek, de nem térhetnek el a legalapvetőbb kérdésekben. A haza sorsa továbbra is a dolgozó tömegek kezében van, és, ott is marad. Lemondást, önfegyelmet követelhet a jövő, nélkülözéssel azonban nem kell számolnunk. Jó úton járunk. Eredményeinket, amelyeknek talán legbecsesebbje a magyar társadalom belső békéje, képesek vagyunk megőrizni. A magyar nemzet, amely ma legnagyobb ünnepét üli, ebben a szellemben emlékezik arra az 1945-ös, nevezetes napra, méri fel az immáron csaknem négy évtized maradandó tanulságait és tekint a jövőbe. Egy olyan hazában, amelyet egykor romok borítottak és a viszály- kodás jellemzett, és amelyben ma nehezek a hétköznapok. Dehát éppen azért * szép ez az ünnep, mert érezhetjük: jó munka van mögöttünk, És hasonló előttünk. XXXIV. évf. 79. sz. 1983. április 3., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Koszorúzási ünnepségek, kitüntetések felszabadulásunk 38. évfordulóján , Hazánk felszabadulásának 38. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és á Hazafias Népfront Országos Tanácsa tegnap délelőtt koszorúzási ünnepséget rendezett Budapesten a szovjet hősök Szabadság téri emlékművénél és a magyar hősök emlékművénél, a Hősök terén. A Szabadság tél en, ahol a zászlódísszel övezett emlékművel szemben csapatzászlóval felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszszázada, kürtszó harsant, amikor Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke — Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter kíséretében — a koszorúzás színhelyére érkezett. A díszszázad parancsnoka jelentést tett az Elnöki Tanács elnökének, aki ezt követően a honvédelmi miniszterrel együtt ellépett a díszszázad sorfala előtt és üdvözölte a katonákat. A magyar és szovjet Himnusz elhangzása után a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Losonczi Pál és Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke helyezett koszorút az emlékmű talapzatára. Az MSZMP Központi Bizottságának koszorúját Kádár János, a Központi Bizottság első titkára és Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai helyezték el. A Minisztertanács • nevében Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke és Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese koszorúzott. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége budapesti nagykövetsége részéről Vlagyimir Bazovszikij nagykövet, Valerij Muszatov követtanácsos és Anatolij Popov vezérőrnagy, katonai és iégügyi attasé helyezte el a kegyelet és a megemlékezés koszorúját. Ezután a diplomáciai testületek képviseletében koszorúztak. Az. emlékmű talapzatán elhelyezték a hála és a megemlékezés koszorúját a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar •Ellenállók Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Szovjet •Baráti Társaság és a Magyar •Úttörők Szövetsége képviselői. Koszorúztak a magyar fegyveres erők vezetői is. A Magyarország felszabadításáért elesett hősök emléke tiszteletére megkoszorúzták az emlékművet az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnokságának képviselői. Ezután a fővárosi tanács vezetői, majd a budapesti vállalatok, hivatalok, intézmények dolgozó kollektíváinak és a fővárosi fiataloknak a képviselői adóztak tisztelettel a szovjet hősök emlékének, s virágokkal borították az emlékmű talapzatát. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjai után — a katonai dísz- század elvonulásával ért véget. A Hősök terén, amelyet zászlók díszítettek, a magyar hősök emlékművével szemben katonai díszszázad sorakozott fel csapatzászlóval. Losonczi Pál, Czinege Lajos társaságában érkezett a koszorúzás színhelyére, majd a díszszázad parancsnoka jelentést tett az Elnöki Tanács elnökének. A Himnusz hangjai után a Népköztársaság Elnöki Tanácsa képviseletében Lo- sonczi Pál és Trautmánn Rezső, az MSZMp Központi Bizottsága nevében Kádár János és Németh Károly, a Minisztertanács részéről Lázár György és Sarlós István koszorúzott. Koszorút helyeztek el át emlékműnél a budapesti diplomáciai testület képviselői. Megkoszorúzták az emlékművet a Hazafias Népfront Országos Tanácsé, a Szak- szervezetek Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Magyar (Folytatás a 3. oldalon)
