Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-20 / 92. szám
1983. ÁPRILIS 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kunszentmártonban A Vili. Nagykun Diák Sportviadal A hét végén rendezi meg a kunszentmártoni járási sport- felügyelőség és a két középfokú tanintézet a kétévenként hagyományosan sorrakerülő és immár a nyolcadik, nagyszerűnek ígérkező diák sporttalálkozót. Karcag város és gimnáziuma volt a kezdeményező, az ötletet továbbfejlesztették a kisújszállásiak, majd a túrkeveiek, az idén pedig nagy lelkesedéssel vállalták a rendezését a már hagyományos alapgondolatokkal a kunszentmártoniak. Indul az olimpiai ötpróba sportakció Nyolc sportágban tíz iskola mintegy 400 tanulója gyűjti majd a pontokat péntek délutántól vasárnap délig, amikor eldől majd, ki nyeri a Nagykun Kupát és az 1985-ben sorra kerülő kilencedik viadal rendezési jogát. Ügy hírlik, Karcagon már most hozzákezdtek a jubileumi, a tizedik nagyszabású viadal megtervezéséhez. Az elmúlt hétvégén befejeződtek az őszi — tavaszi" rendszerre való áttérés miatt rendhagyó módon másfél évig tartó 1982—83-as asztalitenisz csapatbajnokság küzdelmei. Az utolsó fordulóban a Honvéd Killi- án FSE mindkét NB-s csapata vidéken szerepelt. Az NB I-es férfi együttes a Győri Elektromos otthonába látogatott, ahol óriási küzdelemben, minimális arányú vereséget szenvedett. Mivel az ősszel Szolnokon a hazaiak nagyobb arányban győztek, így azonos pontszámmal, de jobb mérkőzésarány- nyal a HKFSE megelőzi a táblázaton a győrieket. A februári" bevonulások következtében majdnem teljesen kicserélődött csapat részére az elért 5. helyezés elismerésre méltó teljesítmény. Az elmúlt évben zajló első „félidő” legeredményesebb versenyzői Kriston Zsolt. Báthory Attila és Amrein Béla voltak, a tavaszi fordulókban pedig. Aranyosi Péter, Laczkó Sándor és Szalaba Miklós , tett ki magáért. Az egész bajnoki évben kitűnően szereplő női együttes az Orosházi MTK otthonában A hat . nagykun településből ötnek van középfokú iskolája, számuk összesen tíz. Valamennyi benevezett, legfeljebb a fiú — leány arányokban található némi különbség. örvendetesen felzárkóznak a középiskolák mellé az utóbbi években a s-zakmunliásképző intézetek, így kieevensúlyozott a mezőny. Pénteken délután kézilabdával. röplabdával és aratott biztos győzelemmel hozta el a bajnoki két pontot. A leányok összesen 16 mérkőzést játszottak, melyből kilencet megnyertek, ötöt elvesztettek, kettő pedig döntetlen eredményt hozott. A megszerzett 20 ponttal a bajnokságot veretlenül nyerő MÁV Ti és az ezüstérmes KSI mögött a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatnak. A csapatból ketten. Juhász Erika és Vágó Ildikó szerepelt minden mérkőzésen. 79 illetve 59 százalékos teljesítményükkel ők ketten aratták a csapat győzelmeinek kétharmadát. NB I. Férfi; Győri Elektromos— HKFSE 13:12. Győz: Kocsis Gy. (4). Amrein. Kovács L. (3—•'!). Juhász (2_), Fodor (1), i 11. Fróna, Szalaba (4—4), Aranyosi. Laczkó (2— 2).NB II. Női: HKFSE— Orosházi MTK 10:6. Győz: Juhász, Török (4—4). Vágó (2). ill. Szokodi, Vasvári (2— 2), Miszlai, Szőri (1—1): NB III: Lehel SC—Nagy kalló 13:3. A Nagykállón lejátszott mérkőzésen Törőcsik nagyszerű játékával biztos győzelem született. A győzelmeken Törőcsik—Bene (4— labdarúgással kezdődik a viadal, melyet 12.30 órakor a gimnázium előtti téren — ahová az összes résztvevő felsorakozik — a nagyközségi tanács elnöke 'nyit meg. Szombaton az atlétika, és a labdajátékok döntői lesznek. Vasárnap délelőtt a kosárlabda, a lövészet és a tájfutás kerül sorra. Az ünnepélyes, zárás 13.15 órakor lesz a szakmunkásképző intézetben. Ha a karcagi, a kisújszállási, a kunhegyesi, a túrke- vei és a kunszentmártoni diákok úgy felkészültek, mint a hagyományt ápoló elődeik, akkor nagyszerű sporteseménynek és remek küzdelmeknek lehetünk tanúi. 4), Szarvas (3), Hájos (2), ill. Vajda S. (2), Vajda L. (1) osztozott. A Mezőtúri Főiskolai SE csapata sorozatban a tizedik mérkőzését nyerte, ezúttal Debrecenben a DUSE ellen. Eredmény 11:5. örvendetes, hogy a csapat serdülő korú játékosa Fest Attila harmadszor is három nyert mérkőzéssel járult hozzá a győzelemhez. Győzték; Szabó, Fest, Ágoston (3—3), Molnár (2). Megyei férfi asztalitenisz csapatbajnokság. Török- szentmiklós—Kunmadaras 10:7. Győz; Krajes (4), Boros (3), Papp (2), Veres, ill. Ser. bakov (3), Vincze, György, Ladányi, a Serbakov—Ladányi pár. Kunmadarason játszották a mérkőzést, melynek negatívuma Veres (Törökszentmiklósi ingerült, ideges, kapkodó játéka volt. Tiszafüred—Tiszarofí 12:5. Győz: Gulyás (4), Kábái (3), Kovács (3), Veres, Gulyás— Kabaj pár, ill. Juhász (3), Csornai, Petőházi. A roffon lejátszott mérkőzésen nyertek a fürediek így biztosan, tartják második helyüket a csoportban. A Los Angeles-i nyári olimpiai játékokhoz kapcsolódva az Edzett ifjúságért mozgalom országos koordinációs bizottsága új sportakciót hirdetett meg ' az. 1983—84. évekre. A résztvevőknek a két év alatt öt sportágban (futás, gyalogtúra, úszás, evezés,, kerékpár) tíz alkalom áll rendelkezésükre, hogy legalább öt ízben szintidőn belül teljesítsék az előírt távokat. Az öt sikeres próba három sportágban is teljesíthető. A próbákat eredményesen teljesítők öntapadós emblémákat, öt sikeres próba esetén pedig egyedi melegítőt kapnak. Sorsolás alapján 200 szerencsés ötpróbás tatai olimpiai edzőtáborozáson vehet részt. A sikeres téli csúcstúra után 1983. május 21-én 10 órai kezdettel kerül sor Szolnokon az első futópróbára. A próbázáson részt vehetnek mindazok, akik érvényes orvosi igazolással rendelkeznek. A 14 éven aluliak csak felnőttkísérettel indulhatnak. A futópróba rajtja és a cél a Szolnok—besenyszögi útelágazásnál lesz, a futószámok a besenyszögi úton, fordítós rendszerben kerülnek lebonyolításra. A távok és a szintidők a A Néplap 17. heti totótippje 1. Avellino—Pisa 1 1 X X2 2. Cagliari—Cesena 1 X 1 X 3. Fiorent.—Ascoli 1 lx X 1 4. Inter.—Roma lx 1 1 X 5. Torino—Verona X 1 X 1 6. Udinese—Sampd. 1 X 1 X 7. Bologna—Campo. lx lx lx lx 8. Catania—Como x2 x2 x2 x2 9. Foggia—Reggiana 1 X lx 1 10. Léccé—Cavese X2 x2 x2 x2 11. Monza—Arezzo 12 12 12 12 12. Perugia—Milan X X 1 1 13. Varese—Atal. X2 x2 x2 X2 Pótmérkőzések: x. x. l. Válogatott mérkőzés Mezőtúron A területi labdarúgó-bajnokság Körös csoportjának 25 éven aluli játékosokból álló válogatottja a Mezőtúri Honvédra épül. A válogatott ma Mezőtúron 16 órakor előkészületi mérkőzést játszik, ellenfele a Tisza csoport élére került Szolnoki MÁV MTE csapata lesz. következők: a nőknek 14 km-t 1,5 óra alatt kell megtenniük, a férfiaknak 28 km-t 1,5 óra alatt kell meg- programban lehetőség lesz az „Edzett vagyok” tömegsport-kategória teljesítésére is. A 7 és 15 km megtételére a versenyzők különfutamban indulnak. Az akcióra az egész megye területéről várják a jelentkezőket. A mellékelt „nevezési lapot" május 10-ig a városi testnevelési és sportfelügyelőség címére kell beküldeni (5001 Szolnok, Pf.: 40.). Nevezési lapok a városi és a járási KISZ-bizottságtól is beszerezhetők. A próbázáshoz szükséges akcióigazolvány az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Szolnok meNB II. Férfi. Kunhegyesi SE—Szarvas 21:21 (8:11). Szarvas, V.: Koczó, Ladisz- lai. KESE: Tar T.—Lőrincz (5), Gál A., Burján (2), Tar Z. (7), Mészáros (3), Cseh Gál J. (1), Nagy Antal (3), Túri, Bótha. Edző: Cseh Zoltán. Az első félidő mindkét részről ideges, kapkodó játékot hozott. A második félidő elején a KESE sorozatban hagyta ki helyzeteit, Szarvasnak viszont minden sikerült, és elhúzott 18:10-re. A KESE nem adta fel és 20:20-ra kiegyenlített. 35 másodperccel a befejezés előtt mérkőzéslabdája is volt, de kimaradt. Jók: Tar T., Tar Z., Lőrincz, Antal. Dutép SC—Alföldi Olajbányász 26:15 (10:8). Kecskemét 300 n. v.: Fekete, Kiss. Olajbányász: Turóczi—Kocsis (6), Danyi T., Serfőző, Bar- tha, Csajbók A. (2), Rátkai gyei kirendeltségén. illetve a verseny színhelyén szerez- hető be. A sikeres próbázáshoz minél hamarabb el kell kezdeni a felkészülést. Ennek megkönnyítése érdekében a sajtóban szakemberek adnak felkészülési programjavaslatot. A középiskolák figyelmébe ajánlják: az Olimpiai ötpróba megyei operatív bizottsága a megye valamennyi középiskolája között versenyt hirdetett, A sikeresen szereplő próbázók számától függően az iskolák értékes sportszervásárlási jutalomban részesülnek. Az iskolák csapataihoz szülők, testvérek, az iskolát patronáló személyek is csatlakozhatnak. (2), Halápi, Szintai, Tari (2), Berényi (3), Kecső. Edző: Horváth József. A jobb átlövőkkel rendelkező hazai csapat a félidő közepétől elhúzott a szünet után a szolnokiak felzárkóztak, de a folytatás helyett tíz perc gólszünet következett, amit kitűnően kihasznált a Dutép. Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtező: Kisújszállási MÁV Egyetértés— Rákóczifalvi TSZ SE 16:15 (9:5). Kisújszállás 100 n. v.: Mikházi, Sajtos, Kisújszállás: Pajti—Nagy (3), Gönczi, Szűcs, Vatai (3), Tóth (7), Herczeg, Kőszegi (3), Boros, Pál, Szombat, Borók. Rákó- czifalva: Szűke—Horváth, Oláh (2), Gáspár, Katona (2), Németh, Deák (1), Takács (9), Mészáros (1), Tóth. A Kisújszállás szerdán 16 órakor a Kunhegyesi ESE NB II-es csapatát fogadja. Tét az országos selejtezőbe jutás. P. L. Asztalitenisz Ismét dobogós a Killián női csapata NEVEZÉSI__LAP_ • .........Név .......... Lakcím .....•••••Személyi sz. K ézilabda Értékes pont idegenből ^----1 ÍMUSOROK I I Rádió | SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazinműsor. Szerkesztő : Benkő Imre. — 18.00— 18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.27: Világablak Íme az ember. — 9.08: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik Mészáros Tivadar vezetésével, Kürthy Éva és Csapó Károly népdalokat énekel. — 10.05: Diákfélóra. Árpád-házi királyok. II. Endre. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Szigeti József felvételei. — 11.40: A Lipcsei Rádió énekkara Men- delssohn-műveket énekel. — 12.45: Házunk tája. — 13.00: Operaslágerek. — 13.30: Kritikusok fóruma. — 13.40: Efesesszmelódiák. Kiss Imre műsora. — 14.29: Képek és jelképek. — 15.05: Holnap közvetítjük. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 15.28: MR 10—14. — 16.03: Vezényel a szerző. — 17.05: A pénz világa.-— 17.30: Pátria — népzenei hanglemezsorozat. — 17.44: Lamara Csko- nyija és Ivari Ponomarenko operaáriákat énekel. — 19.15: •Gondolat. — 20.00: Moldován Stefánia, Marczis Demeter és Palcsó Sándor nótákat énekel, ökrös Oszkár cimbalmon játszik. — 20.39: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 21.30: Háttérbeszélgetés. — 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. A Kodály vonósnégyes játszik. — Kb. 23.45: A Deller énekegyüttes Wilbye-madrigálokat énekel. — 0.10: Bakos Géza táncdalaiból. PETŐFI: 8.35: Idősebbek hullámhoszszán. — 9.30: Barbra Streisand zenés játékokból énekel. — 10.00: Zenedélelőtt. — 12.05: Uj nótafelvételeinkből. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.30: Rímek és ritmusok. — 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16.00: A Diákkönyvtár hangszalagon melléklete. — 16.40: Veszélyben. — 17.10: ötödik sebesség. — 18.10: Tudósítás a szabadfogású birkózó EB-ről, és körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésről.. — 19 07: Barangolás régi hanglemezek között. — 19.25: Intermikrofon. — 19.45: A Wh» együttes felvételeiből. — 20.45: Válassz! — 21.37: Zenés portré- műsor Honthy Hannáról. —■ 22.42: Népdalok. — 23.20: Álla Pugacsova lemezeiből. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Századunk kamarazenéjéből. — 10.35: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara Liszt-müveket énekel. — 11.05: Blues-felvételek. — 11.59: Wer- ther. Részletek Massenet operájából. — 13.07: Brahms kamara muzsikájából. Dietrich Fi- scher-Diescau énekel. Jacqueline du Pré gordonkázik. Dániel Barenboim zongorázik. — 14.30: Zenekari muzsika — 15.46: Fiataloknak! — 16.36: Kórusainknak ajánljuk. — 16.53: Öt földrész zenéje. — 17.00: A véges végtelen. — 17.30: Történelmi indulok. — 17.48: Zenei panoráma. — 18.15: Magnósok, figyelem! — 19.05: Iskolarádió. — 19 35: Beethoven: a-molL szonáta. — 19.57: Operaest. Giuseppe Verdi 1839—1848 között bemutatott műveiből. — 21.15; Vangelis összes lemeze — 17. (befejező) rész. — 22.00: Üj kamarazene-felvételeinkből. — 22.35: Reneszánsz kórusmuzsika. — 23.05: Népzenekedvelöknek. Tdevfaüó | 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 8.05: Iskolatévé: Angol nyelv (kezdőknek). Follow me! No smoking! (színes). 8*20: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.) Tuula és Matti. Gyerekek Finnországban (színes). 9.00: Fizika (ált. isk. 7. oszt.) Hőerőgépek. 9.25: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat) Allatmesék. Az egerek gyűlése (színes). 9.55: Delta. Tudományos híradó (ism., színes). 10.20: A Hamr család. Csehszlovák filmsorozat. 11/9. rész: Válás. 11.25: Képújság. 14.05: Iskolatévé: Stop! (ism., színes). 14*15: Fizikai kísérletek (ism ). 14.40: Magyar irodalom (ism., színes). 14.55: Környezetismeret (ism., színes). 15.30: Kamera. A film. mint művészet (ism., színes). 16.05: Hírek. 16.10: Az ember és az óra. Jugoszláv rövidfilm (színes). 16.30: Kötéltáncosok. Magyarul beszelő szovjet film (színes). 17.50: Mű- és toronyugró IBV 1982. A Sportfilm Stúdió filmje (színes). 18-05: Képújság. 18.10: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója az idős korúak egészséges életmódjáról. 18.20: Kevesebből — többet. Riportmüsor (színes). 18.50: A Közönségszolgálat Tájékoztatója. 18*55: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20*00: Jogi esetek (színes). 20.40: Hubay Miklós : Herrnadios, és meg kell dögleni! Tévéjáték (színes). 21.35: Csak a derű óráit számolom . . . Találkozás Dbráti Antallal (színes). 22*25: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 20.00: Tudósklub ’83. A történelem hasznáról. 21.20: Tv-híradó 2. (színes). 21.40: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete. 21.50: Szabadfogású birkózó EB. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból, felvételről (színes). 22.40: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.00: Híradó. 16.15: Jugoszláv tv-film. 17.45: A hatodik érzék. Szórakoztató vetélkedő- műsor. 18.30: A nyitott ajtók napja'. Közvetítés a Csehszlovák Televízió 12. munkahelyéről. 19.30: Tv-híradó. 19.55: Kőművesek. Mexikói bűnügyi film. 21.30: Időszerű események. 22.00: Jégkorong VB. Szovjetunió—NSZK mérkőzés. Közvetítés a harmadik harmadról. BUKAREST: 15.55: Craiova Universitae— Benfica Lissabon labdarúgó-mérkőzés. 17*45: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-híradó. 20.15: Gazdasági figyelő. 20.30: Előadóművészek. 20.45: Politikai fórum. 21*00: Ház a Garibaldi utcában. AngoL film. 22.15: Tv-híradó. Teke Búcsú az első osztálytól NB I. Férfi: Győri Richards—Szolnoki MÁV MTE 5:3 (5051:4869 fa). Szolnok, Munkásőr úti automata tekecsarnok. Amint az erőviszonyok ismeretében várható volt, a bajnokság bronzérmese Szolnokon is biztosan győzni tudott. Ezzel véget ért a bajnokság és a szolnokiak búcsúztak az NB I—tői. Ld.: IHiráz 916, Nagy II L. 899, Nagy I L. 835, ill. Mátyás 853, Dedrák 850, Kántor 384 fával NB II. Női: Szolnoki MÁV MTE—Vasas Ikarus 6:2 (2087 :1911 fa). Szolnok, Munkásőr u. A szolnoki lányok végig vezetve, megérdemelt győzelmet szereztek. Ld.: Szakmáryné 371, Lakatos 360, Székely 360 fával. NB III Férfi: Szolnoki MÁV MTÉ „B”—Szabolcsi Építők „B” 5:3 (2620:2599 fa). Nyíregyháza. Ezzel az NB III Keleti csoportjában is befejeződött a bajnokság. A MÁV MTE „B” nagy fölénynyel az első helyen végzett. Ld.: Bíró J. 465, Vígh A. 446, Gellén O. 441 ül. Tőkés 463, Szabó O. 480, Szentpáli J. 444 fával. Események Kézilabda. Magyar Népköztársasági Kupa selejtező, férfi: Kisújszállási MÁV Egyetértés— Kunhegyesi ESE. Kisújszállás 16. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Jászkisér—Lehel SC, Jászkisér 16. Boros. SZMAV MTE II.—Kunszentmárton, Szolnok Tisza liget 17. Salakmotor Az elmúlt héten csütörtökön kezdetét vette az első osztályú salakmotoros párosbajnokság, a nyitány helyszíne Gyula volt. Hat egyesület legjobbjai vívtak kemény csatát, s a futamösszesítések után a debreceni Hajdú— Adorján kettős bizonyult a legeredményesebbnek 28 ponttal. A szolnoki Seres— Gábor páros 12 ponttal az 5. helyen fejezte be a küzdelmet maga mögé utasítva a szegedieket és a Békési Volán második csapatát. Kettejük közül Seres 10 pontot szerzett a futamok során. Az OB I. egyéni versenyeiben az egyetlen „állva maradt” szolnoki motoros, Földvári vasárnap Miskolcon folytatta a csatározást a legjobbak közé jutásért. A 20 futamos elődöntőn 6 ponttal a 10. helyet szerezte meg, ami számára is a búcsút jelentette az első osztálytól. A Szolnoki Volán SC sa- íakmotor szakosztálya április 19-től páiloló tagsági igazolványok árusítását kezdte meg Szolnokon a vállalat Ságvá- ri körúti irodájában. Az igazolványok kiváltásához egy 4x4 centiméteres fénykép szükséges. az érvényesítési díj egy évre 150 forint. Az igazolvány a tulajdonosokat minden hazai magyar bajnoki és meghívásos rendezvényi-e ingyenes belépésre jogosítja.