Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-16 / 89. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. ÁPRILIS 16. Marx Károly konferencia Sarlós István felszólalása Berlinben í Arckepvázlat I Aki a villáskulcsot számítógépre cserélte Gordon McLennan-nek, Nagy-Britannia Kommunista Pártja főtitkárának beszédével folytatódott tegnap délelőtt Berlinben a Marx Károly nemzetközi tudományos konferencia. Hangsúlyozta, hogy a brit testvérpárt céljának tekinti a szocializmus felépítését, mégpedig olyan formában. amely szavatolja az egyéni szabadságot, pártok pluralitását, a szakszervezetek függetlenségét és az emberi szabadságjogokat. A délelőtti ülésen ezt követően a magyar küldöttség vezetője, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes szólalt fel. Sarlós István emlékeztetett arra, hogy a magyarországi szocialista munkásmozgalom kezdettől fogva szerves része volt a nemzetközi proletariátus Marx és Engels vezette mozgalmának. Az igazak szövetségének és a kommunisták szövetségének magyar tagjai is voltak és magyar volt Frankel Leó, a párizsi ikommün egyik vezetője is akit Marx és Engels nagyra becsült és barátjává fogadott. A kelet—nyugati viszony kérdéseiről, a fegyverzetkorlátozás küszöbönálló döntő hónapjairól, a williamsbur- gi csúcstalálkozón napirendre tűzendő világgazdasági és politikai kérdésekről tárgyalt tegnap Washingtonban Ronald Reagan amerikai elnök Helmuth Kohl nyugatnémet kancellárral. Kohl Genscher külügyminiszter kíséretében érkezett csütörtökön este az amerikai fővárosba, s előbb Shultz külügyminiszterrel, majd Bush alelnökkel vitatta meg ugyanezeket a kérdéseket. A damaszkuszi sajtó szoros összefüggést lát a Rea- gan-terv megmentésére irányuló amerikai diplomáciai erőfeszítések és a kelet-libanoni fronton észlelt izraeli támadási előkészületek között. Az al-Baath című lap azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy erőszakhoz folyamodva pró jutja keresztül vinni közel-keleti terveit. A Tisrin rámutat, hogy Izrael olyan időpontban fokozza katonai provokációit a Libanonban állomásozó szíriai csapatokkal szemben, amikor az Egyesült Államok és az arab reakció növekvő nyomásnak és fenyegetésnek veti alá a Palesztinái Felszabadítás Szervezetet avégett, hogy járuljon hozzá a Reagan-terv elfogadásához. adjon felhatalmazást Jordániának a palesztin -nép képviseletére. Tegnap ismét nagyszámú izraeli harci repülőgép folytatott tartós felderítő tevéAz MSZMP büszkén vallja magát marxista—leninista pártnak. Az 1956-os ellenforradalom után ezen az eszmei alapon volt képes megújulni és kidolgozni a szocializmus alapelveiben és alapvonásaiban ma is érvényes stratégiáját. A történelem megtanított minket arra, hogy a pártnak el kell határolnia magát mind a dogmatikus megmerevedéstől, mind pedig a marxizmus —leninizmus tanításainak különböző eszmei alapokról történő revíziójától — mondotta a magyar küldött. Sem a marxi eszmék, sem az azokat megvalósító szocialista társadalmak illetve társadalmi mozgalmak nem haladtak zökkenőmentes sima úton, és erre-a jövőben sem számíthatunk. De az új társadalom mégis létrejött és eredményei letagadhatatlan tények. Az „ellentábor” ideológusai és politikusai kezdettől fogva -megkísérelték és megkísérlik elhallgatni, megcáfolni, eltorzítani, az élő mozgalomtól elválasztani, vagy esetleg éppen kisajátítani a marxi eszméket. A két és fél órás fehér házi eszmecsere közép-európai idő szerint a késő esti órákban ért véget, ezért annak tartalma csak ma válik ismeretessé. A Fehér Ház magas állású beosztottjai azonban előzetesen is elismerték, hogy a fő megbeszélnivalók egyikében, a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok fontosságának értékelésében távolról sincs egyetértés az el- szigetelődési politikát folytató amerikai kormányzat és a kelet—nyugati kereskedelemben gazdaságilag sokkal inkább erdekelt NSZK között. kenységet Libanon légterében. Az előző napi berepülésekben, füstbombák -bevetésével, hangrobbanásokkal kísért szimulált Légitámadásokban legalább ötven vadászbombázó vett részt. Ke- let-Libanonban az ismétlődő provokációk miatt tegnap is érvényben volt az izraeb csapatokkal szemben álló szíriai és palesztin erőknél elrendelt legmagasabb fokú készültség. Közben Philip Habib amerikai elnöki megbízott tegnap az -izraeli—libanoni egyezménytervezetről folytatott megbeszélést Jeruzsálemben Begin miniszterelnökkel, Sam-ir külügy- és Arensz hadügyminiszterrel. Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke csütörtökön az EL-Fatah szervezethez tartozó közvetlen munkatársaival tárgyalt Tuniszban. A PFSZ katonai parancsnokságának csütörtökre tervezett teljes ülését a hét végére halasztották. És — amióta csak léteznek a szocialista országok — arról beszélnek, hogy a marxi szocializmus érvényét veszítette, eltorzult, hogy a szocialista társadalmi rendszer olyan válságba került, amelyből nincs többé kiút. A mozgalom énnek ellenére létezik, a világ minden részében elterjedt és elnyer'e az emberek százmillióinak bizalmát. A mozgalom elleni támadások folyamatosak és mindannyiszor megerősödnek, amikor a szocialista fejlődésben valóban felmerülnek nehézségek. Nos, Marx sohasem idealizálta a jövőt és az élő mozgalmat, nemcsak tudta, hogy lehetségesek a mozgalomban rendkívül nehéz periódusok, de át is élt közülük . néhányat. Nehéz és hosszú történelmi harcra számított. Nem tűzött ki határidőket és , egyszer s mindenkorra érvényes kritériumokat az új társadalom számára. Tudta, hogy a szocializmus társadalmát a jövő nemzedékei fogják megteremteni új feltételek és új viszonyok között — mondotta Sarlós István. (Telexen 1 (érkezett | SZÓFIA Todor Zsivkov, a bolgár Államtanács elnöke meghívására baráti látogatásra Szófiába érkezett Jasszer Arafat, a PFSZ V. B. elnöke. Todor Zsivkov tegnap megbeszélést folytatott Jasszer Arafattal. A találkozón jelen volt Dimitrov Sztanisev, a BKP KB titkára. PEKING Kína tegnap hajnalban elutasítóan kommentálta a három indokínai ország, Kambodzsa, Laosz és Vietnam külügyminisztereinek azt a javaslatát, hogy a délkeletázsiai országok két csoportja, az ASEAN-országok és az indokínai államok kezdjenek párbeszédet egymással. Hasonló volt a kínai reagálás arra a bejelentésre is, miszerint májusban újabb vietnami egységeket vonnak ki Kambodzsából. HELSINKI Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára állást foglalt azzal szemben, hogy a világszervezet keretein kívül úgynevezett többnemzetiségű béke- fenntartó erőket hozzanak létre. Az észak-európai körúton tartózkodó Pérez de Cuellar csütörtökön Helsinkiben mondott beszédében a Sínai-félsziget és Bejrút példáját említette, ahol az Egyesült Államok részvételével többnemzetiségű haderőt ál- lomásoztatnak. BONN A Német Szociáldemokrata Párt előreláthatóan 1983. novemberében tartja meg rendkívüli kongresszusát, amely dönteni fog az amerikai rakéták NSZK-beli telepítésével kapcsolatos végleges álláspontjáról — jelentette be Hans-Jochen Vogel, az SPD parlamenti frakciójának elnöke a Hamburger Abendblatt tegnapi számának adott nyilatkozatában. KUVAIT A nyolc öböl menti ország miniszterei tegnap lefújták értekezletüket, amelyet a Perzsa-öböl vizét elborító olajfolt felszámolásának megvitatására hívtak össze. A szerda óta tartó konzultációk után sem tudtak olyan megállap.odást elérni, amely elfogadható lett volna mind Irak, mind Irán számára. WASHINGTON Az elnök két legközelebbi tanácsadója szerint Ronald Reagan ismét jelöltetni fogja magát pártja részéről az 1984- es elnökválasztásokon. A gazdasági helyzet lassú javulásával Reagan népszerűségi mutatója is újra emelkedik. Hónapokkal ezelőtt Tisza- burán egy tanácstagi beszámolón elég lagymatagon bontakozgatott a vita. Aztán szót kért a tanácstagok közül egy jókötésű fiatalember. Figyelni kellett rá: az egyéni felelősségtudat és a faluközösség hétköznapi munkája, élete közötti összefüggést fejtegette. A beszámoló után váltottunk néhány mondatot Mészáros Bélával, hogy azután pár hónappal később folytatódjék a beszélgetés, immár legújabb „munkahelyén”, a Debreceni Agrártudományi Egyetem szarvasi főiskolai karán. A kétgyermekes, harmin- .cadik éve felé közeledő fiatalember tudniillik a szarvasi főiskola első éves nappali tagozatos hallgatója. „Naés? — kérdezhetné bárki. — „Tanuljon, ha ereje van hozzá és módja van rá.” Csakhogy, Mészáros Béla esetében a dolgok sokkal bonyolultabbak. — Hát tényleg nem egyszerű ez az egész, de arról sincs szó, hogy mártírrá kéne avatni. Egy dióhéjnyi életrajz: Ti- szaburán nőtt fel, itt járta ki az általános iskolát, majd Kunhegyesen jeles eredménnyel elvégezte a szakmunkásképzőt. A burai Lenin Tsz-be — haza — ment növénytermesztő gépésznek. Levelezőn folytatta a tanulást: az akkor még létező karcagi felsőfokú technikumban, de a „nekifutásnak” gyorsan véget vetett a katonai behívó. — ’71-ben lettem katona, a leszerelés után megnősültem, építkeztünk — szóba sem kerülhetett a továbbtanulás. Amikor kicsit nyugodlabb körülmények közé kerültünk. Kunhegyesen elkezdtem a szakmunkástanulók szakközépiskoláját, s két évet el is végeztem. A többit csak azért nem, mert tavalyelőtt tavasszal hívatott a tsz-el- nök. s megkérdezte érzek-e annyi erőt magamban, hogy megpróbálkozzam a szakmunkásokat előkészítő egyetemi tanfolyammal. Gondolkodási időt kértem, hetekig töprengtünk a feleségemmel, mi legyen, hogy legyen. Bí- rom-e a tanulást, s amíg én távol vagyok, mi lesz a családdal? (A lányom kilenc, a fiam nyolcéves.) A rengeteg bizonytalanság közepette egy dolog biztos volt: ilyen szinVajda J enőné dr. elnökletével tegnap ülést tartott a Fogyasztók Szolnok megyei Tanácsa. A testület először korábbi elhatározása szerint döntött két szakértői bizottság megalakulásáról, Kovács Lajosné és Honti László személyében megválasztotta a kereskedelmi és a szolgáltatási szakértői bizottság elnökét, valamint tagjait is. A tanács ezután meghallgatta dr. Koncsag Imre, az MTVB Szervezési és Jogi Osztálya helyettes vezetőjének tájékoztatóját a íalu- és réteggyűlések ellátási, szolgáltatási felvetéseinek tapasztalatairól. Az előadásból kiderült, hogy a február, március hónapban lezajlott találkozókról nincs teljes kép. az összegzés még várat magára néhány napot. Azt azonban máris tudni lehet, hogy a kis településeken elsősorban az üz.lethálózat fejlesztését, az iparcikk-kínálat és választék növelését kérték az emberék. Sürgették a szolgáltatások fejlesztését is. . tű továbbtanulásra nem lesz több lehetőségem az életben. Jelentkeztem. Hosszú, nagyon hosszú év következett azután Mészáros Béla életében. Gyöngyösön, az előkészítő tanfolyamon reggel 8-tól délután 5-ig koptatták sokszor a padot, hogy azután hajnali kettőig készüljenek másnapra. — Különös világ volt az. Ott voltunk összezárva egy önmagunk elé tűzött céllal, s napról napra egyre nehezebb feladatokkal. Például a matematika! Jóformán az alapoknál kellett kezdeni mindent. Ahogy telt az idő — egyre többen dobták be a törölközőt. S ha az ember körül sokan elbizonytalanodnak. vagy feladják; akkor maga is hajlamos lesz a megingásra. Tényleg nem szeretném, ha ebből bármiféle „nagy tettre” következtetne — hiszen én vállaltam, amit vállaltam —, de az a pár ősz hajszál, akkor jelent meg a fejemen, amikor Gyöngyösön tanuljam. — De maga nem „dobta be a törölközőt”. — Nem, de hogy miért nem, ez sem csak pusztán rajtam múlott. Tudja, egy olyan kis faluban, mint Ti- szabura, nagy figyelem kíséri az olyan vállalkozást, mint az enyém. Bőven akadnak károgók, ellendrukkerek is: tudtam mivel járt volna, ha feladom. Másrészt: első és egyetlen munkahelyemen a téeszben bíztak bennem. Aztán jöttek az első apró sikerek, ezt is, azt is kezdtem egyre jobban megérteni a rámzúduló tananyagból, és ami a legfőbb —megtanultam tanulni. Mindennek végeredményeképp: sikeres felvételit tett Szarvason, s huszonkilenc éves korában főiskolai hallgató lett. Korábbi életéhez képest gyökeres a változás. Profán hasonlattal így érzékelteti mindezt: — A gépműhelyben, vagy amikor gépkocsit vezettem néhány villáskulccsal meg lehetett oldani egy-egy problémát. Itt a villáskulcs helyett a japán számítógépek rendszereivel is kell dolgoznom. Hazudnék persze, ha azt mondanám, hogy a változást mindenestől megszoktam. A „külső” jelekből ítélve, úgy tűnik — új környezetéA testület tagjai írásos jelentést kaptak a tartós fogyasztási cikkek minőségéről, a garanciális és más ja- xítások szolgáltatások helyzetéről. A két téma vitájában tízen kértek szót. A legtöbben azt hangsúlyozták, hogy napjainkban a falusi, városi családokban egyaránt magas a háztartási gépek és hírközlő eszközök aránya. A további elterjedés gondosabb, szervezettebb szolgáltatást sürget, megfelelő alkatrész- és anyagháttérrel. Természetesen azt is felvetették, hogy a fogyasztókat alaposabban kellene tájékoztatni jogaikról, s a gyártókon, forgalmazókon is hangsúlyozottabban kellene számon kérni kötelességeiket. A tegnapi tanácskozást előkészítendő Szolnokon, Jászberényben. Kunhegyesen, Martfűn és Karcagon fogyasztói fórumokat szerveztek. E fórumok tapasztalatai is hangot kaptak a megyei testület ülésén. A háztáji kisgazdaságok — amelyek az ellátásban navel békében él. Évfolyam- társai elfogadják — igaz, nem ő az egyetlen SZET-es a főiskolán. — Gyönyörű itt a főiskola mellett a Holt-Körös partja Netán szebb, mint a burai Tisza-part? — Tetszik nekem ez a város, a Körössel, az arborétummal. Főképp, amikor véget érnek — sikeresen — a félévi vizsgák. Az első félévet 3,37-es átlaggal zártam — egyelőre nem panaszkodhatott De a Köröst csak a szememmel látom szépnek, a Tiszát pedig a szívemmel is. Vonások az arckép „élesítése” végett: Mészáros Bélát munkahelyén 1975-ben vették fel a pártba, 1980-ban pedig tanácstagnak választották. Nappali tagozatos főiskolásként természetesen kilépett a tsz-ből — azóta a főiskola pártalapszervezeté- nek tagja. Csöppet sem „mellesleg”, alapszervezeti KISZ-titkár, tagja a kollégiumi bizottságnak, emellett rangidősként — ellátja a ko- leszban a szintfelelősi teendőket is, ami nem jelent egyebet, mint némj segítséget a kollégiumi rend biztosításához. Tiszaburai tanácstagként sokkal nehezebb: — Nem élek otthon. Csak a hétvégeken találkozom az emberekkel, ilyenkor bemegyek a téeszbe, a tanácshoz, de a két hétvégi napon tudok csak játszani a gyerekekkel. beszélgetni a feleségemmel, akinek mindent végezni, vállalni kell, amíg én távol vágyóik. A téeszben várják Mészáros Bélát, s ő is várja, hogy visszamehessen a téeszbe. S amikor ilyesmiről van szó, nem pusztán a növénytermesztő üzemmérnöki képesítés a lényeg, hanem benne foglaltatik ebben az emberi hűség, az adni — visszaadni akarás igénye is. Vágner János gyón fontos szerepet jáitsza- nak — tulajdonosai ezeken a mezőgazdasági kisgépek kínálatát, szerviz — hálózatának hiányosságait bírálták. Felvetették azt is, hogy miközben az energiatakarékos életre ösztönző felhívások korát éljük, időnként hiány van keveset fogyasztó elektromos készülékekből, s bánmennyire’ is gazdaságos az automata mosógép — a vevő hónapokig vadászhat rá. amíg sikerül megvennie. Ugyanez vonatkozik a gáztűzhelyekre és bojlerekre, valamint a szén-fatüzelésű kazánokra is. Jóllehet éppen ezekből nőtt a korábbinál sokszorta nagyobbra a vásárlás. Csak gáztűzhelyből és bojLerből a Szolnok megyeiek másfélszer any- nyit vásároltak tavaly, mint 1981-ben. A tanács úgy döntött, hogy az írásos anyag, valamint az ülésen elhangzott javaslatok alapján ajánlással él a Fogyasztók Országos Tanácsánál. — sj — Reagan—Kohl Megbeszélések a Fehér Házban A NATO kettős határozatának végrehajtása volt a fő téma az amerikai-nyugatnémet csúcstalálkozón. Képünkön (balról jobbra) Kohl kancellár, Genscher külügyminiszter és az amerikai diplomácia vezetője, George Shultz (Telefotó — KS) Közel-Kelet Fokozódó izraeli provokációk Szerény kínálat, hiányok a szolgáltatásban A tartós fogyasztási cikkek minősége a Fogyasztók Tanácsa napirendjén