Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-27 / 73. szám
1983. MÁRCIUS 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Válságos idők T örökszentmiklóson Fiatalok a szorítóban Seregszemle helyett bajnokság —Négy napig csattognak a kesztyűk A szorítóban heves, elkeseredett küzdelmek folytak minden alkalommal Talán jelképnek is felfogható a Törökszentmiklósi Sportegyesület irodájának az elhelyezése. A második emeleten, egy padlásszobaszerű kis helyiségben kapott helyet, mintha ezzel is kifejezésre juttatták volna: jobb minél távolabb lenni tőle, hiszen örökösen csak gondok vannak vele. Tény, hogy az 1977-ben történt egyesülés óta a sportegyesület most éli át legválságosabb időszakát, és magán viseli az egyesülés megannyi negatív jelét. Boros Imre ügyvezető elnökkel tekintettük át a TSE meglehetősen nehéz helyzetét, Sze- csei József társadalmi elnök ugyanis — a viharos közgyűlés után, másnap, elfoglaltságára és a kellő támogatás hiányára hivatkozva — hat év után lemondott. S ez még jobban nehezíti a TSE amúgy sem könnyű helyzetét. Hol is tarl ma Törökszent- mik.lós hajdan a megye élvonalába tartozó, sok tehetséges atlétát, női kosárlabdázót, birkózót, ökölvívót, labdarúgót, kézilabdázót nevelt, pezsgő, lüktető sportélete? Megveszerte régóta beszélik, hogy a városban különböző okok miatt három szakosztályt megszüntetnek. Arról is suttogtak, hogy lemond az elnök. Nos, ami a szakosztályok megszüntetését illeti, valóban felmerült ez a gondolat. VégüL is azonban csak a sakkszakosztály működése szünetei! ideiglenesen 1981. január elseje óta. A vívók tavaly a második félévben az úttörőház szakköreként működtek, az idén azonban, igaz. már csak egy edzővel, ismét a .sportegyesülethez tartoznak. Tervbe vették a súlyemelő szakosztály megszüntetését is, de végül úgy döntöttek, hogy marad. A többi? Az atléták jelentősebb eredmény nélkül dolgoznak. a női kosárlabdázók az NB II-ben a bentma- radásért küzdenek, az asztaliteniszezők a megyei bajnokságban szerepelnek, a férfi kézilabdázók januártól új edző. Kovács Béla irányításával a megyében bajnoki reményeket táplálnak, a nők az élmezőnyben szeretnének végezni, az ökölvívóknál' és a birkózóknál tavaly nem volt minősített versenyző, a súlyemelők kevesen vannak. A labdarúgóknál visszaesett az utánpótlás-nevelés, a felnőttcsapatot a megyei bajnokságban az első hat közé várják. A TSE színeiben indulnak az.állami gazdaság lovasver- senyzői is. A sportegyesület helyzetét tavaly májusban a városi párt vb is tárgyalta. Megállapították, hogy stagnpl, nincs előrelépés, ugyanakkor határozatot is hoztak a fejlődés érdekében. Ennek legfontosabb része, hogy a bázisvállalatok, a dolgozók létszámát figyelembe véve, személyenként és évenként 100 forintot fizessenek az egyesületnek. a szakosztályokat pedig „építsék rá” a vállalatokra. Az egyesület vezetői a támogatás érdekében végigjárták a vállalatokat, de a Tiszatáj Tsz kivételével nem sikerült érvényt szerezni a határozatnak. A tizenkét bázisszerv évente 415 ezer forint támogatást ad és az autóbuszt annyiszor az utazáshoz, ahányszor vállalta. Többet nem. Hiába jön közbe váratlan, sürgős utazási igény, a vállalatnál több járművet csak Volán térítési díj ellenében kaphatnak, vagy utaznak vonattal, netán alkalmi járművel. A bázis- vállalatok nem érzik magukénak az egyesületet, anyagilag visszafogottan, erkölcsileg pedig alig-alig támogatják. Nem sikerült a szak- oszliílyiok „vállalatra építése”, elvétve találni olyan embert, aki részt vállalna a vezetésből. Talán az is elárul valamit, hogy Boros Imre — ha jól számoltak — az egyesület ötödik ügyvezető elnöke. A TSE mintha hat év után is még mindig a helyét, a hovatartozását keresné; azt a gyökeret, amelyből táplálkozhat, és erős egyesületté terebélyesedhet. Az idei gondokat a bevétel növelésével, nagymérvű tagtoborzással, takarékoskodással és ha szükséges, átcsoportosítással igyekeznek áthidalni. A legfontosabb és legégetőbb kérdés azonban, hogy mit hoz a jövő, nyitott marad. Pedig minden érintett erre várja a megnyugtató, konkrét választ. (pataki) Mai sportműsor BIRKÓZÁS Lehel Kupa országos serdülő kötöttfogású verseny, Jászberény, hűtőgépgyári sportcsarnok 10. KÉZILABDA Kevi Kupa, Túrkeve, városi sportcsarnok, döntők 8. KOSÁRLABDA NB II. férfi: Karcagi SE— Hódmezővásárhelyi VSE, Kisújszállás, gimnázium 10. Női: TSE—Hódmezővásárhelyi VSE, Törökszentmiklós, Bercsényi Gimnázium 10. RÖPLABDA NB I. női: Szolnoki Vegyiművek—Haladás VSE, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 10,30, Tirpák, Hadházi. Női junior torna, Bp. Építők, Székesfehérvári Volán, Sz. Vegyiművek, tiszaligeti sportcsarnok 13. SAKK OB II.: Szolnoki Mezőgép —Postás SE, Szolnok, Tanácsköztársaság úti munkás- szálló 9.30. VIVÄS Körzeti felnőtt egyéni bajnokság, női tőr, párbajtőr, Szolnok, Véső u. 9.30. VÍZILABDA .Országos ifjúsági bajnokság: Szolnoki VSE—FTC, Szolnok, Damjanich uszoda 12.15; Kiss. Medveczky, serdülő: SZVSE—FTC, Damjanich uszoda 11. LABDARÚGÁS Területi bajnokság, Körös csoport: Mezőtúri Honvéd— Kecskeméti TE, Mezőtúr 15. Megyei bajnokság: Tisza Cipő SE—Jászalsószentgyörgy Bartha, Kunszentmárton— Szajol Kökény, Jászárokszál- lás—Kunhegyes Szántó, Túrkeve—Abádszalók Cziczás, Középtiszai MEDOSZ—Tisza- foidvár Hegyi, Tiszafüred— Jászjákóhalma Csényi, Jászberényi Vasas—Szolnoki Vegyiművek (Heves megyéből), Karcag—Szászberek Tombor. Kezdés egységesen 15 órakor. Országos ifjúsági bajnokság: Szolnok VSI—Lehel SC, Mátyás kir. u. 11.45 Majdanics, serdülő: SZVSI—Lehel SC 10, Bartha. TOVÁBBKÉPZÉS A megyei labdarúgó szak- szövetség edzőbizottsága hétfőn Szolnokon 16.30-kor továbbképzést tart. Előadó Bencsik Gyula, téma a labdarúgás időszerű kérdései. Ha csak az elmúlt héten bombásikert elért Alvicsot említjük, már az is érzékelteti, hogy a középfokú tanintézetek Szolnokon megrendezett országos ökölvívó seregszemléjén milyen tehetséges fiatalok randevúztak a kötelek között. De folytathatjuk a sort a moszkvai olimpián helyezett nyíregyházi Váradival, vagy a tö- Tökszentmiklósi Turu Pistával, azután a mezőtúri Csató Sanyival, akik ma már ökölvívásunk élvonalába tartoznak, és csaknem valamennyien válogatottak. Az idén is megrendezik a középfokú tanintézetek országos ökölvívó találkozóját, csak ezúttal már nem seregszemle, hanem bajnokság lesz, ami minden bizonynyal nagyobb rangot ad a versenysorozatnak. Az érdeklődés nem csökken, ezúttal is sok nevezés érkezett. Serdülőknél és ifjúságiaknál az ország száz középfokú intézetéből 47 sportegyesület képviseletében 399 nevezés futott be. Nagy létszámmal jelentkezett Dombóvár (18), Nyíregyház (16). a Bp. Honvéd és a KSC (15), aztán a PVSK (11). a 605. DSK (Szolnok. 5), a Szolnoki MÁV MTE (7). de jönnek Török- szentmiklósról (4) és Mezőtúrról is (2). A négynapos NB I. férfi: Szolnoki Vegyiművek—Délép SC 3:1 (6, 13, —10, 10). Szolnok, 200 n., v.: Korim, Csemáik. Sz. Vegyiművek: Kiss, Kolozsi, Tompa, Tószegi, Hegedűs, Szeghalmi. Csere: Tamasi, Ilyés. Edző: Policsányi István. Magabiztos, ügyes, taktikus játékkal kezdett a Vegyiművek, szép megoldásokkal szerezte pontjait és az első játszmában már 12:2-es előnye volt. A másodikban is folytatódott a jó játék, bár ekkor a Délép összeszedte magát és 6:ll-re elhúzott. A szolnokiak 12:12-nél utolérték a szegedieket és nagy küzdelemben a maguk javára fordították az eredményt. Aztán a Délép percei követküzdelemsorozatot megtekinti Füzessy Zoltán,' a MÖSZ szakfelügyelője, a döntőre pedig jelezte részvételét Papp László szövetségi kapitány és Csötönyi Sándor, az utánpótlásválogatott edzője is. A szakemberek érdeklődéséből következtetve ezúttal is sok tehetséges fiatal bemutatkozása várható a tiszaligeti sportcsarnokban. Az ünnepek alatt jó szórakozás vár a szolnoki sportkedvelőkre. A Művelődési Minisztékeztek, a Vegyiművek ekkor kissé kiengedett. A negyedik játszma rosszul kezdődött a szolnokiaknak, a Délép 7:1- re elhúzott. Az akarás, a jó összpontosítás azonban gyümölcsözött, 9:9-nél sikerült egyenlíteni és bravúi'os győzelmet aratni a csoportelsőségre pályázó szegediek ellen. A Vegyiművek ezúttal jó teljesítményt nyújtott, különösen kiemelkedett. Szeghalmi és Tószegi, a Délép legjobbja Katona volt. * * * Területi labdarúgó-bajnokság, Tisza csoport: Debreceni Universitas—Szolnoki MÁV MTE 1:0 (0:0). rium, a SZOT, az OTSH, a MÖSZ, a megyei sporthivatal és annak szakszövetsége, a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya, valamint a 605. sz. F. Bede László Ipari Szakmunkásképző és Szak- középiskola Diáksportköre minden évben jól vizsgázott (rendezésből, szervezésből,) s bizonyára most is elégedetten távozik majd mindenki. Az ünnepélyes megnyitót április 2-án. szombaton 15.45- kor tartják, utána megkezdődnek a mérkőzések. Schmitt Pál a NOB tagja A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 86. ülésszakának határozata szerint öt új tag került az olimpiai mozgalom vezető szervének kötelékébe, köztük a magyar Schmitt Pál is. az egykori kitűnő párbajtőrvívó, a Népstadion és intézményei jelenlegi igazgatója. Labdarúgó NB II A labdarúgó NB II 24. fordulójának eredményei: Keszthely—Dorog 0:0, Salgótarján—Baja 6:2 (3:0), 22. Volán—Debreceni Kinizsi 2:2 (2:2). Sopron—Nagybá- tony 1:0 (0:0), Ganz-MÁ- VAG—Kazincbarcika 1:0 (0:0), Volán SC—Olajbányász 2:1 (l:l)r Bauxitbányász—Hódmezővásárhely 3:1 (2:1), Szekszárd—SZEOL AK 1:0 (1:0), Kecskemét— Ózd 0:0, Eger—Siófok 2:2 (1:1). Röplabda Jól játszott a Vegyiművek I MŰSOROK I Rádió I VASÁRNAP SZOLNOKI STÍDlrt: 8.30: Szlovák nyelvű műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. — 9.00: Műsorismertetés — Hírek — Programajánlat — Lapszemle. — 9.10: Visszapergetés. Válogatás márciusban elhangzott műsorainkból. Szerkesztő: Kardos Ernő. — 9.57—10.00: Müsor- jclőzotes. — 19.30—20.00: Sport és muzsika. Beszámolók a nap és a hétvége sporteseményeiről. Szerkesztő: Benkö Imre. KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vas; írnap! — 8.21: Énekszóval. muzsikával. — 9.00: Népszei ni muzsik a — viIághírű előadók. — 10.0: 1: Bummbele cirkusz- 11.00 : Vasárnapi koktél. — 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül . — 12.40 : Magányosok inv áziója. Jegyzet. — 12 50: Na g.v mester ok — világhírü el< iadómiivészek. — 13.49: Új operalemezeinkből. — 14.28: így láttam Kodályt. — 15.05: Gondolatjel. — 15.44: A Magyar Rádió és Televízió gvor- mokkórusa énekel. Vezényel: Csányi László. — 16.09: Oltárok árnyékában. Mykolaitis-Pu- tlinas regényét Maráz László fordítása nyomán rádióra alkalmazta: Forgács István. — 17.05: Jelen időben — 17.35: Művés/lemezek. — 18.40: Színházi világnap. — 21.30: Népdalok- néptáncok. — 22.15: ^e- rencsik János vezényli a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarát. — 23.05: Történelmi operákból. — O.io: Könnyűzene — hangszerszólók. Pl I O! I: 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek. — 7.00: A görög katolikus .egyház félórája. — 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. — 8.05: Mórra’ van jöfelé? Mezei András rádiójálékn. — 8.48: Költemények a költészetről. Hegedűs Géza versei..— 9.06: Mit hallunk? — 9.30: Szivárvány — á Sikerről. — 11.00: Világ vasárnap. — 12.10: .Tó ebédhez szói a nóta. — 13.01: A csodabalzsam-árus. — 14.00: A szocialista művelődésügyünk úttörői VI. rész. — 14.35: Táskarádió. — 15.35: Tavaszi hangok — könnyűzene. — 17.00: Csapó Károly és a Budafoki Kamara- kórus énekéi (vez. Biller István). Fábián Márta és Fábián Jolán cimbalmozik. — 17.37:-.Szép szemben állni ezernyi pokolnak”. Dokumentum játék. — 20.00: Poptarisznya. — 21.16: A Rádió Dalszínháza. A Fruska. Sulíivan—Gilbert operettjének rádióváltozata. — 23.15: Dzsessz- 1 cm ez ok bő I vá 1 og a tv a. :t. műsor: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 7.30: A . pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.11: Komoly zenei zsákbamacska. — 10.00: Új Zenei újság. — 10.45: Öt kontinens hét napja. — 11.06: Romantikus muzsika. — 12.10: Klasszikus operettekből. — 13.05: .lohn McLaughlin felvételeiből. — 13.35: A hamburgi Monteverdi kórus Brahms-müvekcl énekel. — 13.50: Emlékezetes dzsesszhangversenyek. — 14.30: Haszon vagy hírnév? — la.00: Kamarazenekari muzsika. — 16.31: A Sebő együttes összes 1'oIvétoJe. — 16.56: Wagner ösz- s/cs operája. — 19.03: Bemutatjuk új kóruslemezünket. — 19.50: Melis György nótafelvéte- leiböl. — 20.05: Budapesti tavaszi fesztivál. — Kb. 22.10: Hi-iFi Varieté. — Kb. 23.10: Toronyzene. HÉTFŐ SZOLNOKI STUDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Két dal egy előadó. Chubhy Cherkor énekel. — 17.10: Napjaink. Palatínus István jegyzete. — 17.15: Pár pere dzsessz. Georg Shearing zongorázik. — 17.20: Kulturális figyelő. Szerkesztő: Palréti Ágos- ton. — 17.40: Ami csak a szolnoki stúdió hullámhosszán hallható. Zenei ajánlóműsor. — 18.(;0i—18.30 : Alföldi krónika KOSSUTH: 8.25: Mozart : A-dúr klarinétötös K. 581 — 9.00: A hét zenemüve. — 9.30: kagylókkal jön a vershozó idő . . .” Takáts Gyula versei. — 9.41: Ki kopog? — 10.05: Nyitnikék. — Kisiskolások műsora. —10.35: Boross Lajos népi zenekara játszik, Varga László nótákat énekel. — 10.58: A Munkásőrség Központi Férfikara énekel, vezényel: Révész László. — 11.13: Bioritmus. — 11.33: Rengeteg pénz. P. G. Wodehouse regényét — Szerb Antal fordításának felhasználásával — rádióra alkalmazta: Benedikty Béla. VIII 7. rész. — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Zenei érdekességek az. elmúlt hét műsorából. — 14.32: Szemtanú. — 15.05: Boccaccio. Részletek Suppé operettjéből. — 15.28: Barangoló Dominó. — 16.00: Két szimfonikus költemény. — 16.30: Világablak. Az olvasás gyönyörűsége. Hegedűs Géza előadássorozata 78. rész. — 17.05: Kodály kórusmüvészete. XIV 1,3. rész. — 19.15: Sajtókonferencia. — 20.15: Hétfő esti muzsikaszó. — 20.50: Hét f< > este mindé nkinck. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Falvai Sándor • zongorázik. — Kb. 23.30: Nóták . — 0.10: Nádas 1 Gábor t áncdak riból. 1 »ETÖFI 8.05 : Verbunkosol c. kalonadalók — 8.35: Figyel mébe ajánlom! — 8. 50: SÍ áger múzeum. — 9.: 50: K i mondj a meg? — 10.00: Zenede •lelőtt. — 12.00: Gabora József népi zenekara játszik. Puskás Sándor nótákat éneke •1. — 1 ■ 240: Ti mezonéi koklél. — 13.25: Báláz s Árpád: Piros t avasz. - 13.3.3: Manók. törPékbohócot :. — ú 1.00: Kettőtől ötig . — 1700: Vizsgálatok nyom ában. Riport. — 17.30: öt öd i k sebessé«. — 18.35: Hang-. adó. — 19.30: Sport’ i/ilác. — 20.00: Ti p-top párádé. — 20.35: Joleniin k a gazdaságra nlitikus szeméve 1. —. "1 .03: T, áncházi muzsika — 21 20: Ég. y • énekes — több szerep. Svéd Sándor énekel. — 2211 : Iíádi ószinház. Milyen szép napunk lesz. Zvoni- mir Bajsic rádió-komédiája. — 23.20: Styne zenés játékaiból. 3. MŰSOR: 9.00: A Magyar Néphadsereg Központi Fúvószenekara játszik. — 9.30: Barokk zene. — 10.30: A Stúdió 11 felvételeiből. — 11.05: Operafinálék. — 12.00: Kamarazene. — 14.00: Szimfonikus zene. — 16.00: Régi magyar dalok és táncok. — 16.30: A hét zenemüve. — 17.00: Irina Cara felvételeiből. — 17.30: Ofíenbach operettjeiből. — 18.04: A kamarazene kedvelőinek. — 19.05: Wagner összes operája. Xin 9. rész. Szerelmi tilalom. Kétfelvonásos víggpera. —21.20: A zeneirodalom remekműveiből. — 22.30: Részletek a Coliin Walcott—Don Cherry—Nana Vasconcelos Trió .Codona 3” című új lemezéről. — 23.02: Zenei panoráma. Televízió VASÁRNAP 8.30: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétornn (ism.. színes). 8.35: Mindenki iskolája. Fizika. Az energia nem vész el (ivmó. 9.03: Óvodások filmművészete. Kisfilm-összeállítás. 1. Gedeon. Francia rajzfilmsorozat XIII 4. rész: Vadkerti, a vadorzó (színes). 2. Kis medve. na°y medve. C sohs x 1 o v á k b á b f i 1 m (ism.). Hogyan ették a kását? 9.23: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat 55. (ism.. színes). 9 45: Állatkölykök. XVIII 8. rész: Jéglakók (színes). 9.50: Széli rá nyba n. Fürkész történetei (színes). 10.20: Állatok olimpiája. Angol rövidfilm (ism.. színes). 11.20: Hírek. 11.25: Szegedi Volán—SZKA Minszk. Kupagyőztesek Európa- Kupája férfi kézilabdamérkőzés. A szünetben: Reklám. 13.25: Csortos Gyula-sorozat. Hyppolit a lakáj. Magyar film. 14.40: Reklám. 14.50: Luxemburg—Magyarország EB-selejtező labdarúgómérkőzés (színes). A szünetben: Reklám. 16.45: Műsorainkat ajánljuk (színes). 17.10: Látogatás a szülőföldön. Pécsi interjú Nemes Endrével. A pécsi körzeti « stúdió műsora 17.25: Elmebajnokság. 18.00: Delta. Tudományos híradó (színes). 18.25: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.30: Reklám. 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.00: A HÉT (színes). 20.00: Hírek. 20.05: Derrick. Magyarul beszélő. NSZK bűnügyi film. Tandem (színes). 21.05: Sporthírek (színes). 21.13: Szülőföldemen — Somogybán. Bemutatja: Fodor András (színes). 22.35: Hírek. 2. MŰSOR: 18.10: Az. impresszionizmus. Francia képzőművészeti filmsorozat (színes). XIII'11. rész: Vincent van Gogh: Észak földje , 19.00: Zenés portré Ligeti G yöre y ró 1 (színes). 19.45: A kutya az ember . barátja. Jugoszláv film (színes). 20 00: Hírek. 20.05: Színházi világnap. Örkény István: Kulcskeresök. A Nemzői i Színház előadása. felvételről. (14 éven felülieknek!) 22.00: Koncert pop-rock (színest. 22.30: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 11.45: Nemzetközi síverseny. 14.00: Híradó. 14.13: Gyerekeknek. 15.00: Dokumentumfilm. 15.45: A minőséghez vezető utak. 16.50: Szórakoztató műsor. 17.50: Vetélkedő. 18.30: Irodalmi összeállítás. Dokumentumfilm. 20.00: A helyzet komoly, de nem reménytelen. Francia filmvígjáték. 21.35: Híradó. 21.50: Bánik Karvina—ZTS Martin férfi kézilabda- mérkőzés. felvételről. 22.30: Utazó kamera. BUKAREST: 8.30: Családi kör. 9.30: Zeneszó. 10.00: A falu életéből. 11.45: Gyermekvilág. 13.00: Vasárnapi album. 17.00: Tudósok és utazók magazinja. 18.10: Utazás a jövőbe. Vetélkedőműsor. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Dalok. 20.00: Sporthírek. 20.30: Ajándékozás. Tévéfilm. 22.40: Tv-híradó. 22.45: Bemutató előtt. HÉTFŐ SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.50: Tv-híradó. 17.03: Skalicai folklórműsor. 18.00: Az ég meghódítása. Francia tv-filmsorozat * 1. rész. 18.55: Telesport. 19.00: Portréfilm Rákosi Ernőről, a festőről. 19.30: Francia nyelvtanfolyam 17. lecke. 20.00: A világ népeinek dalaiból. 20.30: Visszapillantás az elmúlt hét eseményeire: 21.30: Időszerű események. 22.00: A főkonstruktőr. Feliratos szovjet film. 2. befejező rész. BUKAREST: 15.05: Magvar nyelvű adás. 17.50: A legkisebbeknek. 20 00: Tv-híradó. 20.15: Gazdasági figyelő. 20.30: Hétköznapjaink. 21.15: Népművészet. 21.45: Szén remények. Film. 22.15: Híradó.