Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-12 / 60. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁRCIUS 12. I Arcképvázlat I Erdőkről álmodik a cukrász Az 1944. esztendő Dancsi Bertalannak először semmi különöset nem jelentett. Anyjával, pár hónapos kicsi húgával élt a szolnoki Zápor utca egyik szép családi házában. Aztán nyár elején hazajött az apja a frontról. Emlékszik rá, ült a hatalmas katonaruhás ember ölében, babrálta a zubbony fényes gombját. Apja közben azt magyarázta:- arra használja a szabadságot, hogy eladja ezt a nagy há-' zat. Már megalkudott nem is messzire, a szűzgödör partján, a Cserép . utcában egy kisebbre. Ami pénzt nyer a vásáron, jó lesz a családnak, hiszen ő ismét katonavonatra ül. Június 2-a hajnalán a Dancsi család átköltözött a Cserép utcába. És 1944. június 2-án a déli órákban az első nagy szőnyegbombázas perceiben egy bomba jutott a Zápor utcába. Dancsi Barnabás házát tette földdel egyenlővé. Nagy szomorúsággal, családját semmitlenül hagyva Dancsi Barnabás visszament a frontra. Nem telt el egy hónap, jött a kegyetlen értesítés. „Hősi" halott, valahol egy kis faluban. Obec- ben temették el társai. Majdnem úgy járt, mint a háza. Egy akna széttépte a testét. Dancsi Barnabásné két gyerekkel maradt hadiözvegy. Hogy éltek a felszabadulásig, miből adott kenyeret, miből vett cipőt, ruhát, a most 42 éves fiú, Berci elképzelni se tudja. Azt mondja, cukrászfizeté- sóből — s az asszonyáéból, aki szintén cukrász — ők is két gyereket nevelnek. És ez nekik sose volt könnyű, pedig munkájuk, megbecsülésük mindig rendben volt. Arra emlékszik, hogy anyja utóbb, ahogy a felszabadulás után munkához kezdett a papírgyár, elszegődött, s nyudíjazásáig zokszó nélkül élte a magányos munkás özvegyek életét. Csakhogy közben nőttek a gyerekek, s Bercitől egyszer az Újvárosi iskolában megkérdezte az osztályfőnöke: mi szeretnél lenni, kisfiam? Berci mindig a természetet szerette. A fákat, a virágokat, s alföldi gyerek létére erdőbe vágyott. Csak hát a felvételi (akkor még Sopronban volt erdészeti technikum csupán) nem volt könnyű, s anyja is félt, hogy messzire szakad, „istenem, hogy bírja azt pénzzel egy magáfajta?” Berci gondolkodót, sokat, sokáig. Eszébe jutott, tízéves lehetett, amikor anyja rábízta a cukorjegyet. Fél kiló kristálycukor volt egy hónapra a hármójuk adagja. Imádta az édességet. Szeretett volna egyszer, csak egyszer jóllakni cukorral. Mire "este anyja hazaéri: a gyárból, ,a t fél kiló cukornak csak hűlt "helyét találta. Ha a cukrot ennyire szerette, gyönyörűket gondolt a csokoládéról, a süteményekről, a marcipánról, az édes tejszínhabról. Így tehát nem csoda, hogy jelentkezett a mai vendéglátó ősénél cukrászipari tanulónak. Hu, de csuda világ volt az! Szolnok sokáig leghíresebb cukrászdájában, Kádár Kálmán padinás szalonjában szolgálták fel azokat a süteményeket, amelyek az alagsorban készültek, s ahol Berci kisinasként munkához kezdett. Nem úgy ám, mint a mostaniak, merj akkor még a tanuló mosogatott, és felmosta a műhelyt, kiszolgálta a mester urakat, s nem volt olyan, amit megtagadott volna. Közben ugyanis rájött, nemcsak az édességet szereti, hanem ezt az édes szakmát is. Tanulóként élte át az államosítást, s abból neki csak jó származott. Mert a Kádár-műhely a város jó nevű cukrászmestereinek birodalma lett. A mindmáig apai jóbarát, Hegedűs László mellett ott leste el a Horváth-fivérek sok receptjét, s másokét is. Ezek a régi mesterek ugyanis arra kényszerültek, hogy ne adják át különlegességeiknek titkát. Aki ezt nem érti, gondoljon bele, meg kellett élniük, s ebben a (városban valamikor nagyon sok cukrászda volt... Persze, nemcsak recepteket tanult, ő még fontban mérte a cukrot, latban a vaníliát, és dolgozott olyan ügyes kis gépekkel, amit ma is hiányol a szakmából. Sajnos, cukrásaipari gépeket, berendezéseket egy helyen készítenek csak az országban, s inkább nagyüzembe valókat, tömeggyártásra alkalmasakat. Hol van már az a sárgaréz mérce, amibe pontosan 56 deka liszt fért és az a lat, amibe csak bele kellett szórni a cukrot, s biztosan tudhatta: 18 dekánál egy grammal se több. És még emlékszik a díszítőcső-garnitúrákra, amikből olyan csodálatos krém- és tejszíndíszeket varázsoltak a süteményekre, hogy szinte' kár volt megenni. , Dancsi Bertalan pár hónap kihagyással, (egyszer. Rákócziifalvón megpróbálkozott egy kis cukrászda vezetésével, másszor meg kirándult egy kicsit az Utasellátóhoz is), szóval ennyi kihagyással hűséges maradt a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalathoz. Előbb szakmát szerzett, utóbb mestervizsgát tett, s amelynek annyi sok kiállításon és bemutatón dicsőséget is jelentett. Elégedett ember? Fölne- ♦velt két gyereket, a valamikori Cserép utcában, amit most Zsindely utcára változtattak, fölépítette magának a saját házát. Egyik gyereke se lett cukrász, a fia a dízelmozdonyok értő szakmunkása a Járműben, a lánya varrónő a Május 1. Ruhagyárban. Ő feleségével együtt a Zagyván túl, a Bástya étterem alatti kis műhelyben dolgozik. Ötödmagával. Szeretne valami olyat csinálni, amivel sok, egyre több betegen segítene. De a diabetes cukrászat tudomány. Mondja, dicsérték már Pesten is. de mégnem befejezett, még félúton jár ez a munka. A jó szagokkal teli, édes illatú üzemben nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem: ha elölről kezdené. újból cukrász lenne? Nagyon halkan mondja, hogy nem a vasárnapi, meg a szombati műszakok miatt, meg nem is azért, mert kevesellné a fizetségét, de szíve szerint — ha újból kezdhetné, csak erdész lenne. Pedig annyi az oklevele, annyi a Kiváló dolgozó kitüntetése, annyi megbecsülés jutott neki eddig a szakmában amit talán — úgy mondja — meg se érdemelt. És az se mindennapos dolog, hogy egy cukrász élete 41. évében a Munka Érdemrend ezüst fokozatát is a magáénak mondhatja. Ügy gondolom, nagyon megérdemli. Sóskúti Júlia Fő megrendelései — hőerőmüvi berendezések — mellett kisebb egyedi gépek gyártásával is foglalkozik a Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalatának törökszentmiklósi üzeme. A képen látható rönkszállító szalag a Nyugat-magyarországi Fagazdaságnak készül LÉTSZÁMCSÖKKENTÉS — Gondolhatja huszonegy év után milyen nehezen szántam rá magam, hogy elmenjek a- Kátász-tól. Az akkor még $ PhyJaxiához tartozó takarmár)ygyár vezetői háromszor is • megkereslek; hívtak"., míg 1979- ben igent projidtam. Nem bániam meg -a" cserét,- szép feladatokat. ' kaptam. Volt mit csinálni-, amikor a rossz beruházás hiányosságait pótoltuk, amikor el kezdtük tervezni és szerelni az új üzemeket. Ügy érzem, sokat tettem a gyárért — de ez nem sokat használt. Majdnem elszédültem, amikor az osztályvezetőm február 13- án közölte, nincs szükségük t rak-műhelyvezetőre, tovább csak raktárosként foglalkoztathatnak. Még ezt is vállaltam volna, ha — az első beszélgetéskor .erről volt szó ■—* nem csökken a- jövedelmem... Nem vártam meg az elbocsátást, magam Távozók é Február 4-én a Hage igazgatóságé nak tanácskozásán meghatározták a karcagi gyár igazi feladatait. A rendeléseket számba véve rutin- mű vetet volt a termelési tervet forintokban kifejezni. nem volt bonyolultabba hatékonyság fokozását sem előírni. Már csak azért sem, mert az igazgatóság tudta, Karcagon melyik területen, hány ember dolgozik. Az egyesülés igazgatója február 10-én írásban is közölte a gyár vezetőjével a létszámtervet, és azt, milyen munkakörök betöltését tiltja meg. — Úgy is felfoghatnánk a dolgot — igyekezett a néhány héttel ezelőtt történteket Összefoglalni Béres István — hogy végrehajtottuk az igazgatóság parancsát. Ennél azonban több történt. Amikor február 8-án az itteni vezetők megkapták a gyárigazgató levelét, hol, hány embert foglalkoztat- hátnak, korántsem az járt a fejükben, kinek mondjanak fel? Üzemvezetőként én is azt kutattam, hogy a nálunk fölöslegessé vált embereket a kapun belül hová lehet elhelyezni? Igaz, a gyárból huszonkét embert el kellett küldenünk vagy maga mondott fel, de huszonhárom végül is itt maradhatott, talláltunk nekik feladatot, és amit felkínáltunk, elvállalták. — Nem tudom, miért any- nyira érdekes ez a téma — kapcsolódott a beszélgetésbe kissé indulatosan a szobába váratlanul megérkező Nagy János, a Hage főkönyvelője. — Most, hogy műszakilag nagyjából rendbe tettük ezt Kevés a jog A karcagi vezető szerint a létszámcsökkentés legnagyobb haszna: jótékonyan hathat a munkafegyelemre. „Ügy nem lehet rendet követelni, hogy minden harmadik ember mellé jut egy takarító, akinek vagy van dolga, vagy nincs.” Különben is (azok véleménye ez, akiknek munkája a gép, a raktár tisztaságának megőrzésével gyarapodott), ha a targoncások gondosabbak, nem hullik ki a zsákból a por, a berendezések mellett pedig a műszakváltás előtti 5—10 perc elég a tisztogatásra. Biztosan furcsa lesz hallani: a karcagi takarmánygyár az elbocsátások ellenére munkaerőhiánnyal küszködik. Körülbelül any- nyi embert venne fel az üzem, amennyit nemrégiben elküldték. Most is az egyesülés tagüzemeiből érkezett vendégmunkások segítenek a termelési feladatok megoldásában. A létszámgondokon így enyhíteni jó megoldás. A Hage- tagok otthon tétlenségre kárhoztatott embereit foglalkoztathatják, ráadásul úgy jut a karcagi gyár munkáskezekhez, hogy tevékenységük bérgazdálkodási mondtam lel. Régi munkahelyemen újra befogadtak. — Az egyik ötven év körüli takarítónő szinte sírva kérdezte: elégedetlen vagyok vele. rosszul végzi a dolgát? Mit lehet kezdeni, ha a válasz ..nem" és mégis azt kell mondani, hogy a felmondás ennek ellenére igaz?... Próbáltunk a gyárban más helyet találni neki is. de nem sikerült. A nehezebb • munkát erővel nem bírta, szakképzettsége pedig nem volt. Az -első keserű történetet Mihály Sándor, a karcagi Hage-gyár volt műhelyfőnöke. a másodikat az üzemi pártalapszervezet titkára. Béres István mesélte el. Mindketten fontos dolgokról beszéltek, a takarmány- gyár; eseményeket azonban csak akkor értékelhetjük helyesen,, ha a hátteret, * a „száraz" gazdasági' megfontolásokat is megismerjük. » maradók az eléggé elfuserált .gyárat, végre sort keríthettünk, 'a létszámmal is foglalkozni. A volt Phylaxia 1981 áprilisa óta a miénk — és nem egy „bejáratott"’ gyárat vettünk át. Új üzemeket alakítottunk ki, a hiányz-ó berendezéseket pótoltuk, megjavítottuk a tökéletleneket. Nem voltak tapasztalataink, hová, - hány ember kell? Ma már vannak, ezért is mertünk lépni... Nehogy a^t higgye, hogy olyan nagy haszna van ennek a létszámcsökkentésnek. A bér megtakarítása mérsékli a költségeket, ez azonban csupán egy csöpp a tengerben: az elmúlt évet 85 millió foT rintos nyereséggel zártáik Karcagon. - Azokban t .az üzemrészekben, ahol egy meghatározott bértömeggel gazdálkodnak, a megmaradók talán valami hasznot húznak az elbocsátásokból: kevesebb részre kell osztani a pénzt. Megtehetik — ha a bérszínvonalat nem lépik túl-1 Gondoljon csak bele! A távozni kényszerülők túlnyomó többsége takarító, a zsákokat kiporoló. alacsony fizetésű dolgozó volt. Ha a termelésben nem is, a bérgazdálkodás; szabályok betartásában nagyon nagy hasznukat láttuk. Csökkentették az átlagbért. Hogy elküldtük őket, tulajdonképpen magunkat hoztuk kellemetlen helyzetbe. Az idei, százalékban meghatározott gyári bérfejlesztési lehetőség jelentős része egy számtani műveleten veszik el: a kiskeresetűek hiánya egy fillér kiadása nélkül emeli meg a bérszínvonalat. következményeit nem kell vállalnia. — Az előnyök ellenére — mondta el az üzemi párttitkár — szívesen vennénk fel állandó embereket. Időnként persze szükség van vendégmunkásokra, mert egyszer több. másszor kevesebb megrendelés érkezik. De húszegynéhány biztos emberre szükségük lenne. Sajnos, nincs jelentkező, aki például a zsákolás erőfeszítéseit elbírná, illetve aki megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkezne. Mi örültünk volna a legjobban, ha az elbocsátottak megtalálták volna nálunk a helyüket. De nem találták meg. Volt, aki alkalmatlannak minősült, volt, aki a felkínált új helyen nem akart megmaradni. Távozniuk kellett. Csakhát miként? Ha csupán a jogi szabályokat tekintjük mércének, a Hage karcagi gyárának vezetői senki ellen nem vétettek. Az áthelyezhetőkkel és az' el- bocsátandókkal még döntés előtt megbeszélték terveiket, az előírásos munka nélkül töltendő fizetett felmondási időt is megkapták a menni kényszerülők. Vannak azonban más szempontok is. Érdemes a korábban már idézett Mihály Sándor töprengéseiből még egy részt citálni. — Mint a munkaügyi döntőbizottság elnökének voltak vitáim a gyár vezetőivel, helyemet azonban teljesen biztosnak éreztem. Február elején készültünk a karbantartásra. rengeteget túlóráztam. Ügy láttam a rövidesen kezdődő beruházás során is lesz feladatom bőven. És akkor behívott az osztályvezetőm, mondja: üljek le. leltet nem bírom ki állva... Először még csak nem is az igazgató szólt. Pedig műhelyvezető voltam és döntőbizottsági elnök... Jó. ha utánagondolok, a műszaki osztály vezetője és helyettese tényleg irányíthatja nélkülem is a tmk- műhelyt. De az osztályve- zető-helyéttes csak néhány hónapja került hozzánk, pályázatra. Nem azért vették fel, ‘hogy-mást elküldjenek. Legalábbis ilyenről nem tudok. — Egyik napról a másikra „lapátra kerülni”... Lehet, hogy a gyár vezetőinek is váratlan volt saját döntésük? A dókumen- turn^k dátumai mintha ezt tükröznék. A gyárigazgató február 8-án értesítette az osztályok és az üzemek vezetőit. hogy hány embert foglalkoztathatnak és milyen beosztásokat, zárol. A MEDOSZ Hajdú-Bihar megyei vezetőségét is ekkor tájékoztatta Mihály Sándor (és egy, később a gvárban maradt, szakszervezeti tisztséget viselő társának) várható sorsáról. (Előtte telefonon már beszéltek az ügyről.) Az érintett viszont ekkor még semmit nem sejtett jövőjéről. Lehet, akkor . sincs könnyebb dolga, ha időben értesítik. Mégis! Felelősség — Nagyon meglepődtem, amikor február 14-én levelet kaptam a Hage-től — fortyant fel dr. Devecseri Benőné, a Karcagi Városi Tanács munkaügyi kérdésekben illetékese —, hogy huszonkét embernek ugyanazon a napon felmondtak. Furcsa volt, hiszen január 1-én még négyszázharminchét volta gyár létszámterve, ezt változtatták hirtelen háromszázhatvanhétre. Ahogy én ismerem a kérdést. az elbocsátottakat tényleg nem tudták foglalkoztatni. és minek fizessenek annak, aki nem termel? De itt emberekről van szó! Olyanokról, akiket korábban azok a vezetők vettek fel, akik most fölöslegesnek. ítélték őket. Tehát felelősséggel tartoznak sorsukért! — Ha egy hónappal korábban értesítenek, hogy miire készülnek. és nemcsak egy levelet küldenek, akkor készülök elhelyezni az embereket. Karcagon van munkaerőhiány. képzetlen, esetleg a nyolc osztályt sem elvégzett dolgozók — főleg ha nők — azonban igen nehezen kapnak munkát. Csak a neveket látva nem is tudom hová ajánlhatom őket. mire alkalmasak. Annyi igazán kitelhetett volna a gyáriaktól, hogy személyesen megkeressenek. H-iába fölöslegesek az elbocsátottak a Hage-nél. kenyérre akkor is szükség van. A gazdálkodás törvényeinek érvényre juttatásakor — mind többször vesszük ezt észre — gyakran csorbul az egyéni érdek. Evvel sajnos, számolnunk kell. Ezért tehát harcolnunk kell, amikor egy intézkedés végrehajtása nem elég körültekintő. Karcagon az átszervezéskor a gyár gazdálkodási szempontjai szerint helyesen döntöttek, a végeredmény mégis emberileg vitatható. A hatékonyabb foglalkoztatással ugyanis senki nem érvelhet, ha sorsokba avatkozik — és nem a lehető legméltányosabban mérlegel. V. Szász József
