Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-10 / 58. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁRCIUS 10 Üyászhírek - köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, HALASZ GYULA műszerész, a Vasipari V. nyugdíjasa, sporttudósító, 1983 március 7-én 77 éves korában elhunyt. Végső búcsúztatásáról hamvasztás után adunk értesítést. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk, KOVÁCS JÁNOS gépészmérnök, hamvasztás utáni búcsúztatása 1983. március 11-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SÓKI IMRE nyugalmazott műszaki főtanácsos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 1983. március 14-én 12.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család. Mélv fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, jó barátokkal, ismerősökkel és mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó feleségem, édesanyám, nagymamám, anyósom^ testvérünk, TÓTA MIHALYNE szül. Búzás Mária március 6-án 64 éves korában, türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése a nagykörűi temetőben 1983. március 12-én 13 órakor lesz. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogv édesanyánk, ÖZV. NAGY MIHALYNE (Török Erzsébet) 73 éves korában 1983. február 25-én hosszú ideig tartój súlyos betegség után elhunyt Ham- vasztással búcsúzunk 1983. március 11-én 15.30 órakor a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, akik szeretett halottunk, ID. LANTOS LAJOS temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Jászberény. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, jó barátoknak és volt munkatársaknak, valamint a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ás a Megyei Tanács Autójavító és Szolgáltató Kisvállalat gazdaságvezetésének és dolgozóinak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, apósunk, nagyapám, SZABÓ JÓZSEF MÁV-nyugdíjas temetésén részt vettek, koszorúikkal és részvétnyilvánításukkal mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló család, Szolnok, Hunvadi J. u. 39. •Iflli • — Fáj v^7 ondunk köszönetét «uniti. oknak a rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek, a Vízügyi Vállalat dolgozóinak, akik drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, SZŐKE ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétnyilvánításaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Törökszentmiklós, Szakállas. INGATLAN 3 szobás, II. emeleti, gázfűtéses öröklakás 4- garázs Szolnok, városköz- poptban kp.-ért eladó. 13 ezer forint négyzetméterenként. ..70 négyzetméter” jeligére a kiadóba. (2040)__________________ KUNSZENTMÁR- TONBAN, ikerház építésére is alkalmas telekkel, ház eladó. Kövesút mellett. Cím: Cseuz, Bacsó Béla u. 20. (1671) KENGYEL, Kossuth út 67. szám alatti családi ház két melléképülettel, ugyanott 2 személyes fodrász berendezés is eladó. Azonnal beköltözhető. (1571) JÖ karban lévő, kétszobás családi ház, melléképületekkel és 430 négyszögöl területtel, 500 négyszögöl szőlővel eladó. Cibakháza, Kishegy út 32. (1606) TETÖTÉRBEÉPÍ- TÉSES családi ház alápincézett, garázs- zsal eladó. Jószágtartásra alkalmas, melléképülettel, 4— 5 hasas üszőt beszámítok. Szolnok, Babits M. u. 10-, (Kiss János út vegén.) (1617) ___ S ZOBA-KONYHAS családi ház, állattartásra alkalmas melléképületekkel eladó. Tiszaföldvár, Ady Endre út 18. Ugyanott hathónapos vemhes üszó eladó. Érdeklődni: bármikor. (1593) ' HOBBITELEKNEK és házhelynek is alkalmas terület eladó. Tiszaföldvár, Árpád út 39. (1850) EGY- vagy másfél szobás lakást vennék Szolnok belterületén. ..200 000 Ft kp. 4- OTP-átválla- lás” jeligére a ki- adóba. (2072)________ 1 078 négyszögöl szőlő gyümölcsössel, a homoki állomáshoz közel, kövesút mellett eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Baicsy-Zs. 54. (1709) K U N SZ E NT'M A R- TONBAN kis családi ház eladó, fürdőszoba van. Érdeklődni : Gödö József Felsőköröspárt 5. (1759)__________________ ELADÓ vagy budapestire cserélhető 3 szoba 4 étkezős, összkomfortos, nagy méretű társasházi öröklakás. Szolnok belterületén, Telelőn : 12-422 szombaton délután és va- sárnap. (1523)________ I KERFAHAZ fél része eladó parádsas- váron. 164 négyszögöl telekkel. Érdeklődni : Jászberény, Székely Mihály u. 7. Telek Gyula. (1720) ELADÓ 11 sor szőlő. Neszür 6. dűlő, kövesúthoz közel. Jászberény. Zagyva-part u. 10 a. Aprítógépgyár mellett. (i960) HOMOKI állomáshoz 15 percre, 475 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni: Homok, Döbrei János út 87. Szilágyiék. (1955)____________ S ZOLNOK belterületén családi ház építésére alkalmas telket vennék. „200 négyszögölig” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H 508) KÉT szoba, komfortos, szuterénes, palatetős lakóház kövesút mellett nagy gyümölcsössel eladó — őszi beköltözésre. Nemes, Kun- csorba. (1786) __ 3 szobás, összkomfortos családi ház, központi fütéses, eladó. Kovács György Tószeg, Dobó Kati- ca út 35; a. (1681) NAGYRÉV. Holt- Tisza-parton szoba- konyhás ház melléképületekkel eladó. Kertészkedésre is alkalmas. Érdeklődni lehet: Szolnok, Jubileum tér 4. IX/52. és Tószeg, Bem út 18 á. (1678) ÜDÜLŐTELKET, esetleg kis házzal Holt-Tisza-parton vennék. Ajánlatot: ..Vízvezeték, villany” jeligére a ki- adóba. kérem. (1673) ELADÓ Ujbögön 800 négyszögöl szőlő gyümölcsfákkal, családi ház azonnali beköltözéssel. Villany van, Tiszához közel. Érdeklődni: Tiszabög. 247. sz. Mari Béla. (1692) MONORON 3 szobás családi ház. befejezés előtt, alápincézve, garázzsal, az ingatlanon lakható melléképülettel eladó. Levélcím: szilágyi Imre Monor. Lenin ut 10. (1784) 100 négyszögöl hobbikertnek való. beépítetlen telket keresek megvételre. Szolnokon. ..Buszjárathoz közel” jeL- igérc a kiadóba. (1781) ______________ k étszobás, kertes. családi ház eladó. Ujszász. Tán- csics ut 14. (1780) ELADÓ kertes fél ház (szoba, konyha. melléképület) Szolnok, Véső u. 5. (1778) _________________ T lSZ APUSPÖKIN 28« négyszögül zártkert eladó. Szolnok. Thököly u. 20. 1 5. (1775)____________ 2 szoba, összkomfortos lakás eladó. Törökszentmiklós. November 7. út 3— 5. I. lh. Ili 10. (1774) 400 ooo Ft készpénz 4 OTP-át válla lássál lakásmegoldást keresünk. Szolnok belvárosában. ..TII. emeletig” jeligére a kiadóba. (1772) KÖZPONTI FÜTÉSES. családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni : hétköznap 17 órától, szombat. vasárnap Törökszentmiklós. Kossuth L. 3/18. (1766)_________________ 1 068 négyszögöl telek, alsó épülettel, 2 szoba-konyhás, eladó. Szolnok, Eper út 33. (1734) ___ HOBBINAK való föld, 1 éves pej kancacsikó eladó. B. Nagy Sándor Szolnok. Alcsisziget, 6-os buszvégállomás, Holt-Tisza-part. (1688)_________________ C IBAKHAZA. Szemere u. 4. alatti családi ház. azonr nal beköltözhető. 2 szoba, fürdőszoba — sürgősen eladó. Gépkocsit beszámítok. (1740)___________ K IS családi ház eladó. Szolnok, Véső u. 42. sz. alatt. Érdeklődni : Ságvári krt, 5. Juhász. (1741) FÉL házrész, sürgősen eladó (szoba, konyha, kamra és melléképületek). Megtekinthető bármikor. Szolnok, Darázs u. 5. (1742) 2 szobás, családi ház fürdőszobával, 2 utcára nyüó beépíthető telekkel eladó. Törökszentmiklós, Arany János u. 16. (1747) ____________ K ERTES, családi ház eladó. Szolnok, Fűrész u. 5. Érdeklődni: Vörösmező út 164, (1749)____________ S ZOLNOK. Sziget út 12. sz. kertes ház. beköltözhetően eladó. (2022)_________ K ISÚJSZÁLLÁSON 2 és fél szobás, fürdőszobás házrész 200 négyszögöl telekkel eladó. Petőfi út 42. Érdeklődni: a helyszínen vagy a virágboltban. (2016)__________ K ISÚJSZÁLLÁS. Lenin út 36. új családi ház garázzsal, lakható melléképülettel. 165 négyszögöl telken eladó. (2 család részére is alkalmas). Erdek-őd- ni: du. 16-tól Kácsor. (2013)__________ 5 57 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni: Magyar József Tiszaföldvár. Kurázsi szőlő löa. (2003)_________________ 1 szoba, összkomfortos. földszinti, szövetkezeti lakás e»adó. Kp. 4 OTP- átvállalással. Törökszentmiklós. November 7. út 37. IV. 1. 2. Érdeklődni: Bajcsy-Zs. út 88. alatt 17—19 óráig. (2030)_____________ Z AGYVA REKAS. Tavasz u. 2. sz. alatti ház eladó. 700 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Menkó Gábor zagyvarékas, Kifli U 21 (1992) KÉTSZOBÁS. kertes ház eladó. Szolnok. Szántó krt. 57. (H. 578) .70 karban levő szőlő-gyümölcsös. hétvégi házzal (pince, kamra, kút) eladó Karmoson. ..Mu- szályszölö” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 584)__________ E LADÓ két szoba, összkomfortos, családi ház. központi fűtéssel. 36o négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Földi János Abony. " Ady Endre ut 7. (H. 585) SZANDASZÖLÖ- SÖN. Eper utcában 500 négyszögöl hobbitelek eladó. Érdeklődni: Szolnok, Vörös Csillag út 22. I 8 (H. 586)__________ E LADÓ Tisza kécs- kén. a Tisza-parton termálfürdőhöz közel kisebb üdülő. Érdeklődni: a helyszínen. Halász út 36. sz. alatt március 19-én. 20-án és 27-én, (2105)_________ 50 0 irr alapterületű telekrészek kertészkedés céljára eladók. * Szandaszőlő- sön. Érdeklődni: Szolnok, Magyar út 22. fsz. 2. (H. 583) 70 m--es jó állapotban levő. vályogház lebontásra eladó. /Érdeklődni: Szajol. Károlyi Mihály út 4. Kurdics. (H. 583) RÁKÓCZIÉ ALVA, Rákóczi út 45. sz. családi ház készpénzért. esetleg szolnoki cserével azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni : Rákóczifalva'. Vörös Hadsereg út 30. hétköznap 17 órától, vasárnap egész nap. (H. 546) 1120 négyszögöl gyümölcsös Nagykörűben eladó Érdeklődni: Szolnok, Kun Béla krt. 7. III/6. 17 órától. (H. 579) 300 négyszögöl gyümölcsös eladó Nagykörűben, a Kenderföldön. Érdeklődni: Szolnok, Bozsó Károly u. 9. 18. 16 órától. (H. 580)____________________ NAGYKÖRŰBEN, a Homokon 35o négyszögöl kert cseresznye- es meggyfákkal eladó. Érdeklődni: Szolnok. Kuruc u. 6. 17 órá- tól. (H. 582) GÉPJÁRMŰ 18 000 km-t futott 1600-as Lada sürgősen eladó. Karcag. Vágóhíd út 14. Érdeklődni : 15 órától, hétvégén egész nap. (1894) _________________ Z L rdsz. Trabant Lim. friss műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni lehet szombat. vasárnap. Tiszafüred, Poroszlói 4. Kovács. (1897) JÓ állapotban levő ZS fehér 126-os Polski Fiat eladó. Kisújszállás. Petőfi út 7/2. (1895) 14 LE platós, lassú jármű eladó. Érdeklődni; Rákóczifalva, Kinizsi út 2. (H. 556)__________________ H ÁROMKEREKŰ Simson rokkantmotor eladó. Tiszaföldvár, Okincsem. Fő út 47. (H. 570) CP-s évjáratú kocka Wartburg jó állapotban eladó. Érdeklődni: 17 órától Szathmári. Szolnok. Széchenyi út 23. szombat, vasárnap egész nap. (H. 587) 70 000 km-t futott 412-es Moszkvics- motor 5000r-ért eladó. Érdeklődni: Szolnok. Piroska Iskola. minden nap 18.30 órától. Bangó László. (II. 5888) Z A POROZSEC-alkat részek bontásból és múszerészeszter- ga eladó. Kovács József Szandaszö- lös. Kiss János út 37. (H. 470) _________ TRABANT Combi keveset futott, igényesnek elauu. Szolnok. Jósika út 27. Ili 11. hétköz- nap 17 órától. (1777) ZP-s Trabant Combi és 500-as Trabant, motor nélkül eladó. Szolnok. Szon- di út 6. (1725) MEGKÍMÉLT TA-S Trabant eladó. Szolnok. Palla I. ltp. 32. fsz. 4. (1701) ZC Trabant Combi ’85-ig muszakizott eladó. Tiszaföldvár, Kurázsi, Fő út 9. Pádár. (2004) ________ S IMSON Swalbe megkímélt állapotban eladó Törökszentmiklós. Ber- zsenyi út 50. (2032) ZM-es Skoda S 100- as. korállpiros. újonnan fényezve, 3 éves műszakival eladó. Irányár: 55 000 Ft. Rusvai Pál Ti- szakécske. Déryné u. 10. (1746) ________ A DÁS-VÉTEL betegapolóKOCSI eladó. Jász- jákóhalma. Deák Ferenc u. 5. (1910) PIANINO eladó. Kunszentmárton, Wesselényi út 22. Érdeklődni egész nap. (1672)____________ N APOS- és előnevelt csirke kapható. Szolnok. Barátság u. 10. (1381)____________ G ALA MB ÁLLOMÁNYOM egy részét felszámolom, texánok. nagyon szép óriásposták, fehér kingek eladók, ötven, száz!. százötven forint db. Rusvai Pál Tisza- kécske. Déryné u. 10. (1746)______________ I GEN jó állapotban levő Lehel **-os. 3 éves hűtőszekrény eladó. Szolnok, Csokonai u. 38. (IV 10. (1696) ______ 20 birka olcsón eladó. Kengyel. Kaffka Margit út 2. (Bagi-major.) (1782) SZÉNA és istállótrágya eladó. Ve- zseny. Szamuely Tibor u. 16. (H. 469) BONTOTT tégla, cserep. faanyag eladó. Szolnok, Rét út 72. Érdeklődni: a helyszínen vagy este Balassa u. 24. (H. 581)_____________ Ó RIÁS gyümölcsű egres, piros- és fe- keteribizke-tövek darabonként 20,— Ft. Nagy virágú, folytonnyiló olasz évelő szegfüpalánta vegyes színben tövenként 5.— Ft. Kaphatok: Toronyi kertészet. Békéscsaba, Botyanszki u. 27. (2104) _____________ 2 0 db-os galamb- fakk eladó. Szolnok. Mártírok út 6. (1743) 8 választási malac ‘-'ladó. Kolláth Fe- rencné Szolnok. Ales i szigetllL^n^. DARO-QPTIMA vil- lanyirógép eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Szolnok. Keskeny János út 29— 31. Ili 29, (1755) DT—14-es Vlagyimir Diesel felújítva, vizsgáztatva eladó. Ács Pál Tiszafüred. Felsöbuda 60. (1956) 10 méter hosszú mű- kőkerítés eladó. Érdeklődni lehet: Nagy László Kun- szentmarton. Bartók Béla út 6. (2057) NAGY teljesítményű vattacukor-készítő gép eladó. Tűi kévé. Perbáth u. 11 (1776) REMO Weather King Cs. Batter dob- bőrök eladók. Méretei: 12”. 13”. 14”. 16”. 22”. érdeklődni : Pintér Géza Szolnok. Ságvári krt. 62. II 13. (1773) ÚJ vályogra megrendelést elfogadok. Szolnok. Hajnóczy út 54. (téglagyárral szemben.) (1771) ELADÓ autogén hegesztőhöz 14 hegesz- löpisztoly. markolattal. egv vágópisz- toly-reduktor. Csűrik Imre Tiszavár- kony. Munkásőr út 9. (1739) EGYÉB ÁGYTOLL tisztitá- sát vállalom a lakosság. kollégiumok és kórházak részére. Szolnok. Koszorú u. 3. (Fehérkereszt gyógyszertár mellett.) Bíró Istvánná kisiparos. (H. 554) MEZEI Félix épületburkoló csempé- zést. padlóburkolást (PVC), szőnyegpadló-fektetést vállal. 5126 Jászfényszaru. Vásárhelyi Pál út 43. (1907) ÜRESEN álló szoba- konyhás lakást bérelnék, fürdőszobahasználattal. ..Április l-től” jeligére a kiadóba. (1652) NÉMET és francia nyelvet tanítok., fordítok. levelezek. ..Beszédtechnika” jeligére a kiadóba. (1698) KÉT diáklány részére albérleti szoba kiadó. Érdeklődni lehet: Szolnok. Csokonai u. 38. IV 10. (1696) SZÖRTELENÍTÉS véglegesejn rövidhullámmal. pattanások, szeplők eltávolítása. Faragó kozmetika Szarvas, Szabadság út 45. Telefon: 282. Buszállomásnál. (2102) 40 éves férfi villa- mosenergia-ipari technikus állást változtatna. ..Karcag előnyben” jeligére a kisújszállási viráglakáscsere MARTFŰI. kétszobás, tanácsi lakásom szolnokira cserélném. Minden megoldás érdekel. ..Gyors megoldás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 553) KIS. kertes házat, kétszobás tanácsira cserélnék. Érdeklődni: Szolnok. Szántó krt. 59. 17 óra után szombat, vasárnap egész nap. (H. 509) ELCSERÉLNÉM 55 m- alapterületű, gázfűtéses. tanácsi, másfél szoba, hallos lakásomat másfél szoba. ebédlőfülkés. tanácsira. II. emeletig. ..Kolozsvári ut környékén” jeligére a kiadóba. (1748) ____________ H ÁZASSÁG 34 éves, 172 cm magas. egy gyermekét egyedül nevelő nő megismerkedne családcentrikus. józan életű férfival házasság céljából. Lehetőleg fényképes levelet kérek. ..Együtt. egymásért” jeligére a kiadóba. (1735) Most olcsóbban szerezheti be! Március 7-től engedményes lakossági túzelöakció (amíg az engedményezett keret tart) valamennyi telepünkön. hazai brikettek iszap szenek háztartási kevertszenek, oroszlányi, sajómercsei durva ózdvidéki dió daraszenek berentei dió Az engedmény vonatkozik _ ______ p énzes és tüzelőutalványos vásárlásokra is. (2028.) mm Az engedmény mértéke 5 Ft mázsa 17 Ft mázsa lakossági kész62 éves elvált nyug- díjas férfi vagyok, 173 cm magas, saj.át házam és kertem van, házasság céljából megismerkednék korban hozzám- illő asszonnyal vagy lánnyal. ..Piros rózsa” jeligére a kiadóba. (1991) FÜGGETLEN asz- szony. rendezett anyagiakkal. szép kertes házzal keresi 60—64 év közötti. 170 cm magas férfi ismeretségét házasság céljából. aki hozzá költözne. Gépkocsival rendelkezők előnyben. Csak becsületes, józan írjon. Leveleket: ..Hulló falevél” jeligére a kiadóba. (1989) A SZOLNOK MEGYEI SÜTŐIPARI VÁLLALAT JÁSZBERÉNYI KENYÉRGYÁRA felvesz vizsgázott kazánfűtőt (nyugdíjas is lehet), és lakatos szakmunkást. Jelentkezés a telephelyen (H. 589) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS ÉPÍTÉSI ÉS SZERELŐIPARI VÁLLALATA (Szolnok, József Attila u. 36.) felvesz képesítéssel rendelkező árszakértőt és kalkulátort. Magas kereseti lehetőséget és lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Szolnok, József Attila u. 36. sz. alatt levő irodaház személyzeti és oktatási osztályán. (1319) A KISZ SZOLNOK MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK POLITIKAI KÉPZÉSI KÖZPONTJA felvételt hirdet oktatástechnikusi munkakör betöltésére híradástechnikai, oktatástechnikai, esetleg pedagógiai végzettséggel rendelkezők részére. Jelentkezni személyesen a Tiszaligeti KISZ-Iskola (tel. 13-261) igazgatójánál, illetve levélben a Szolnok, Pf.: 178 címen (részletes önéletrajzzal) lehet. (2034) A KUNSZENTMÁRTONI körösmenti MG. TERMELŐSZÖVETKEZET állást hirdet juhászati munkakörbe, lakáslehetőség megoldásával. Fizetés a tsz munkaügyi szabályzata alapján. Jelentkezés írásban vagy személyesen a termelőszövetkezet vezetőjénél (1953) A VASIPARI VÁLLALAT ÜZEMEGYSÉGE azonnali belépéssel felvesz karbantartó villanyszerelőt. Fizetés megegyezés szerint. Mezőtúr, Rákóczi út 21. (954) A SZOLNOK MEGYEI GABONAFORGALMI ÉS MALOMIPARI VÁLLALAT karcagi körzeti üzeme felvesz molnár, lakatos, villanyszerelő, műszerész szakmunkásokat, valamint malomüzembe betanított munkára női és férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Karcag, Vasút Út 99. (1630) Államigazgatási- szakigazgatási szerv pályázatot hirdet az alábbi munkakörre. Osztályvezető-helyettes — felsőfokú műszaki (építész, vagy közlekedési mérnök), vagy közgazdasági végzettség szükséges és öt év gyakorlati idő. A pályázatokat részletes önéletrajz és munkahely, valamint bérigény megjelölésével kérjük a kiadóba „Szolnok” jeligére. (1583) \ SZOLNOKI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG érettségizett dolgozót keres gépíró-adminisztrátori állás betöltésére. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth L. u. 1. sz. II em. 87. szám alatt. (1769) AZ EXPRESS MEGYEI KIRENDELTSÉG érettségizett, gépírni tudó fiatal forgalmi ügyintézői munkakörbe alkalmaz. Telefon: 12-137 (2067) A SZOLTISZ felvételre keres lakatos, hegesztő, esztergályos szak- és betanított munkásokat vasipari üzemébe, gépmestereket, gépi berakókat nyomdaüzemébe. Nyugdíjas és mellékfoglalkozású szakmunkások érdeklődését is várjuk. Jelentkezés: Szolnok, Rékasi út II. sz Irodaház. (1686) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS! KÖLTSÉGVETÉSI ELSZAMOLC HIVATAL felvételt hirdet szervezői, programozói, operátori adatrögzítői és raktárosi munkakörökre. Jelentkezni lehet £ hivatal személyzeti főelőadójánál, Szolnok, Kossuth Lajos u 2 a sz. alatt. (1859) AZ AMFORA ÜVERT VALLA LAT felvételt hirdet kereske delmi szakközéniskolai érettségivel rendelkező dolgozó, min tatermi ügyintézői, valamin gépírni tudó adminisztrátoi munkakörbe. Nyugdíjas nődolgozó jelentkezését is várjuk könnyű fizikai munkára. Jelentkezés: Szolnok, Csaba út 28 sz. (1904) A KENDERESI NOVEMBER 7 TERMELŐSZÖVETKEZET a ci pőfelsőrész-készítő üzemébe ipa ri varrógép karbantartásáho; műszerészt vesz fel. Fizeté! megegyezés szerint. Jelentkezés munkanapokon (Szombat kivé telével) az üzem vezetőjénél (2056) AZ AMFORA ÜVERT felvétel hirdet „E” kategóriás, jogosít vánnyal és 5 éves vezetési gya korlattal rendelkező gépkocsi vezető részére. Jelentkezés Szolnok, Csaba út 28. sz. (2062 A SZOLNOK MEGYEI VÍZ- Éi CSATORNAMŰ VALLALAT a alábbi munkakörökben tud dől gozókat alkalmazni: szállítási ét raktári segédmunkásokat, Yum bő és ETC—161 típusú gépekr* munkagépkezelőt, gépjármű ügyintézőt. Jelentkezni lehet Szolnok, Vízmű út 1. sz. anyag gazdálkodási és szállítási ősz tályvezetőnél. (2074) KIEMELT BÉREZÉSSEL, BU DAPESTI MUNKAHELYEINKR] bármely építőipari szakmává rendelkező szakmunkásokat, pa nelszerelő brigádokat, betanítói és segédmunkásokat keresün: felvételre. A szakmunkások 5- 8000 Ft, a segédmunkások 4- 7000 Ft átlagkeresetet érnek e Komplett brigádok jelentkezé sere, tárgyalásra helyszínre me gvünk. Érdeklődőknek tájékoz tatást adunk a következő címe ken : Duna—Tisza közi Állair Építőipari Vállalat Budapes XX., Széchenyi u. 16. Munka ügyi csoport, Kecskemét. Klap ka u 34. Munkaerőgazdálkodá; (H. 1691) HIRDETMÉNYEK 70 cm feletti vágott női hajat vásárol — hétfő kivételével naponta 10—16 óráig — a Szigligeti Színház. Ügyintéző: a fodrásztárvezető. Szigligeti Színház, Szolnok, Marx park 1. (H. 483.) Divatos, új — már tavaszi és nyári modellekkel is — várom a kedves igénylőket. Menyasz- szonyiruha-kölcsönző: Törökszentmiklós, Fenyő út 4. (Jóbarát bisztrónál. (1138.) Rákócziújfalu Község Tanácsa megalkotta 1982. évi I. sz. tanácsrendeletét a település környezetvédelméről. A tanács- rendelet hivatalos idő alatt bármikor megtekinthető a községi tanács vb-titkáránál (1984.) Érdemes eljönni, egy- és kétszemélyes rekamiék, sezlonok, heverők, fotelek, székek, gurulós garnitúrák kaphatók. Díjmentes házhoz szállítás. Karai kárpitos Szentes, Rákóczi út 7. 6600 (2106.)