Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-09 / 57. szám
1983. MÁRCIUS 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé I képernyője etett Mennyi szép emlék, hány emlékezetes este, amit a televízió zenés színházának köszönhetünk —, amely épp most „ünnepli’’ fennállásának tizedik évfordulóját. Lankadatlan szorgalommal tíz esztendeje szállítja nézőinek a komoly zenét, az operát, de ugyanakkor nem feledkezik azokról sem, akik a zenés játékok másik fajtáját, ha úgy tetszik, könnyebb fajtáját is szeretik. Olyan műfajok ápolását is bátran vállalja, amelyek kiveszőiéiben vannak vagy épp nem férnek bele a kor divatjába. Mindé-' nekelőtt ezt a „virágozzék minden zene” (ha jó) demokratikus, mondhatni populáris szemléletét dicsérném televíziónk e zenei intézményének. Amely megtűri akár az operettet is, mert tudja, hogy a bennük felcsendülő muzsika sokakat szórakoztat; tüzesen felgyújt avagy kellemesen elandalít. Tízéves a zenés színház Igaz, a zenés színház babérjait elsősorban azzal aratta, hogy ösztönző módon hatott új, komoly zenei művek, zenedrámák megszületésére, másrészt magas színvonalon népszerűsítette az operairodalom immáron klasszikus értékeit. Egy Bánk bán Si- mándi Józseffel a címszerepben, vagy egy Sevillai borbély, Rossini operája Melis György bravúros szereplésével, de egy Bűvös szekrény rs (Farkas Ferenc) a kifeje- > ző erejű Gregor Józseffel — néhány kiragadott példa — ma is eleven él a mélyebb emlékezetű nézőkben. Viszont az is tény, hogy az egyéb zenés játékok bemutatásában, televíziós felfrissítésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett magának. Csak megjegyzem, jó magam sokat dohogtam amiatt, hogy az operettet általában miért csak összezsugorított formában engedi képernyőre a televízió — háromfelvonásos művet .mindössze 50—60 percnyi időben — a dalokra összpontosítva a figyelmet, s a cselekménynek valamiféle tartalmi kivonatát kínálván. Most szombaton „megtört a jég”, a jubileum alkalmából' A corneville-i harangok bemutatóján örömmel állapíthattuk meg: a televízió felhagyott eddigi, talán a műfajt is kissé „lebecsülő” szokásával, és a teljes illúzió megteremtésének igényével vitte képernyőre Planquette csintalan érzelmekben dús operettjét. Mazsolaszemek módjára nem csipkedték ki belőle a muzsikát, igyekeztek a művet egész valójában átnyújtani a nézőnek, s ez nem pusztán mennyiség kérdése, ez már minőség dolga is. Még akkor is, ha elismerjük, hogy a zenés játékok égy részében túlságosan is egy kaptafára húzzák a konfliktusokat. Van azonban még továbbra is töprengeni való. Nem tudom, szerencsés-e többnyire egy rendező kezébe tenni le az operettjátszás televíziós sorsát? Seregi László gyakorlott rendező — ő vitte képernyőre A corneville-i harangokat is, de óhatatlan, hogv munkájában ne ismétlődjenek bizonyos megoldások, s idővel ne váljék rutinná az, ami kezdetben még az új feladatok megoldásának varázsával hatott rá. Tízéves a televízió zenés színháza; amikor indult, ezzel a felhívással fordult leendő nézőihez; „Szeretettel meghívjuk önt saját tévékészüléke elé”. Ma már hívás nélkül is odaülök a készülékem elé — ha a monitoron feltűnik ez „országos zenei intézmény” jól ismert emblémája. S ebben bizonyára nem vagyok egyedül. Köszönet érte a zenés színház minien alkotó résztvevőjének. Kezdők Csak az a vég, azt tudnám ’eledni, mondanám Madáchival, ha nem érezném túlzásnak klasszikusunk híressé vált gondolatát a csütörtök este bemutatott tévéfilmmel kapcsolatban említeni. Arról a pillanatról vagy pontosabban jelenetről van 'szó, amelyben hősünk, az ifjú bíró, miután azt tapasztalja, hogy az igazság útját még az igazságszolgáltatás házában is rút egyéni érdekek keresztezik — úgy dönt, hogy hátat fordít e „romlott” világnak, és elvonul az ország egyik távoli csücskébe, az isten háta mögé, egy vidéki településre. El, el innen ebből a szégyenletes világból, amelyben nemcsak a tehetős maszek zöldséges keze ér el mindenhová, de még közvetlen főnöke is „sáros” igazságtalan részrehajlásban. A pályakezdő bíró tehát alighogy szembekerül a valósággal, máris ki akar vonulni belőle. Ahelyett, hogy szembenézne vele. Elmenekül, máshová kéri magát. Látványos gesztus, kamaszos nekibuzdulás. Ott, távol a fővárosi élet zajától tisztább körülményeket, jobb munkahelyet remél. Hogy honnan veszi ezt, miből gondolja — azt sajnos nem tudni meg a filmből. Talán Zimre Péter, a forgatókönyv írója tudja, csakhogy elfelejti velünk is közölni. Épp ezért a Kezdők című tévéfilmjében — rendező Marton László — az ifjú bíró végső cselekedete váratlan lépés; de ugyanakkor — s ez a súlyosabb hiba — hamis megoldás is. Félrevezető zsákutca a nézőnek. Nem cselekvésre lázit — a morális, erkölcsi bajok ellen — hanem lefegyverezi. Problémáid vannak — sugallja — környezetedben olyasmit tapasztalsz, amivel nem tudsz megbékélni, fordíts hátat neki, s kezdj új életet máshol. Ott talán könnyebb lesz. Ahelyett, hogy szembeszállásra mozgósítana, az elmenekülést kínálja megoldásul. Mi lenne, ha a film szerint minden fiatal, kezdő ember a váratlanul jelentkező, megoldhatatlannak tűnő problémáira így keresné a megoldást. Persze akadhat eset, amikor hasonlóképp dönt válságos helyzetében egy ember, csakhogy az esetlegeset az egyszerit a művészi általánosítás rangjára emelni, azaz tipikussá tenni — anélkül, hogy az igaznak és hitelesnek bizonyulnék, írói gyengeségre és művészi átgondolatlanságra vall. A Kezdőkkel szemben ilyen igényeket támasztani már csak azért is helyénvaló, mert ez már nem egy megtörtént bűneset, bűnügy valósághű, rekonstrukciója, hanem öntörvényű művészi alkotás. (El is hagyták címéből ezúttal a Megtörtént bűnesetek műfajra utaló megjelölését). Egyébként ez a töténet, amelyben az egyéni drámára helyeződik a hangsúly, a bíró lelki- ismereti drámájára — részleteiben is kimódolt, szokványos és hamis. És a bíró figurája is halvány és vázlatos. vérszegény. Röviden Váncsa Jenővel beszélgetett legutóbb a Vendégünk sorozatban Megyeri Károly. A mezőgazdasági és éleleme- zésügyi miniszter imponáló magabiztossággal és nyelvi tisztasággal szólott a termelési ágazat elismerésre méltó eredményeiről és a váratlan nehézségeket is tartoga- tó-rejtegető jövőjéről. Volt valami megnyugtató mégis ebben a vele töltött félórában; a miniszter, nyugalma és egészséges derűlátása önkéntelenül is ráragadt az emberre. Néhány mondatban, tömören mennyi mindent tudhattunk meg gazdálkodásunk helyzetéről. Nem véletlen- ez, mindig így van, ha aki szól hozzánk a képernyőről. világos, tiszta fővel gondolkodik és közérthetően fejezi ki magát. Ennek a vendégségnek is ez adta igazán a kellemes „zamatát”. Ki mit tud? Döntők a néphadseregben Döntőkhöz érkezett a Magyar Néphadsereg fiataljai körében a Ki mit tud? vetélkedő. A különböző alakulatok, intézmények sorkatonáinak, hallgatóinak mintegy 8 százaléka nevezett be a tehetségkutató versenybe. Először az alegységeknél társaik előtt vizsgáztak produkcióikkal. A kieséses rendszerben az egység-, a magasabb egység-, majd a sereg- test-szintű döntők követték egymást. A Ki mit tud? országos zsűrije előtt március 11-én Vácott, 22-én Debrecenben, 25-én Székesfehérvárott, 28-án Szolnokon-, dől el, hogy a számos műfajban a tehetséges fiatalok közül kik kapnak meghívást a kamerák elé. A fiatalok produkciói ugyan önmagukért beszélnek, és elsősorban az egyéni tehetségre alapulnak, de ezekhez a teljesítményekhez jelentős mértékben hozzájárult, az is, hogy a verseny meghirdetése úján a Magyar Néphadsereg valamennyi egységénél időt és szakmai ■segítséget adtak a felkészülésre. Széles körű társadalmi mozgalom bontakozott ki: rendezők, karnagyok, hivatásos művészek és módszertani szakemberek százai segítettek, hogy a különböző műfajokban az elérhető legmagasabb színvonalú teljesít ményt nyújtsák a bemutatkozó katonaifjak. Hangulatos színfoltja volt az eddigi vetélkedőknek, hogy — a Ki mit tud? történetében először — a Magyarországon ösztöndíjasként katonai hivatásukra készülő külföldi tisztjelöltek is beneveztek, közülük számosán hazájuk folklórjával eredményesen szerepeltek a magyar katonafiatalok között. Nemzetközi dzsesszkoncert Győrött Nemzetközi dzsesszkoncer- tet rendeznek március 13-án Győrött, a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A dzsesszrajongók ezúttal ismét találkozhatnak az amerikai Anthony Braxtonnal és az ugyancsak amerikai Bur- ton Greene-nel. A koncerten Keshavan Maslak amerikai dzsessz-zongorista és George Lewis trombitajátékos működik közre. A hangverseny este 7 órakor kezdődik. Kunráth Sándor: Sanyi A karácsony utáni első tanítási napon a téli szünet örömeiről, meg a fenyőfa alatt talált ajándékokról beszélgettek a gyerekek az osztályban. Boldogan mutogatták az új pulóvereket, a meleg kesztyűket, a bunda- sapkákat meg a sokszínű tollakat. A karácsonyról megmaradt szeretetből még egymásnak is osztogattak. Amikor beléptem az osztályba. fényes tekintetükből boldog mosolygás sugárzott rám, ettől nekem is. mosolyognom kellett. — Csak Szigeti Sanyi hiányzik! — szólt Kaszab Feri, akinek kötelessége a távolmaradókról jelentést adnia. — Elutazott az anyjához a Dunántúlra, és nem is jön többé vissza! — kiáltotta a hátsó pádból Kovács Sári, aki mindenről és mindenkiről tudott valamit. Hogy honnan szerezte értesüléseit, sohasem sikerült megtudnom, de nem volt olyan esemény a faluban, amelyről ő ne tudott volna. Ambrus András szűcsmestert dicsérik szépen megmunkált állatbőrei Kiállítás Jászapátin a Vágó Pál Helytörténeti Múzeumban holnapig látható a község kisiparosainak kiállítása, amelyen régi és mai mesterségek remekeit lehet látni. Kiss Lajos fazekas cserépedényei A női szabók is .kitettek magukért, hiszen minden korosztály talál itt magának való ruhát. Alig engedtem ki a gyerekeket az udvarra, már szaladt is hozzám az egyik, hogy egy ember vár odakint. Üzentem neki, hogy jöjjön be az osztályba. Már az ajtóban felismertem, hogy Szigeti Sanyi édesapja. Láttam az arcán, hogy valami fontos közlendője van. Mindössze egy éve költöztek Pestről az egyik tanyára a fiával együtt. Tavasszal meglátogattam őket. Ekkor tudtam meg, hogy a feleségétől már évek óta külön él, és Sanyi fiát egyedül neveli. Az asszony egy dunántúli emberrel ismerkedett meg valahol, aztán egy szép napon hozzáköltözütt, otthagyva az urát a kis Sanyival együtt. Most, hogy a gyerek mar megnőtt, állandóan ír- kálja neki a leveleket, hogy koltözzék hozzá, majd ő gondoskodni fog róla, meg a továbbtanulásáról is. A fiú azonban nagyon szereti az apját, és hallani sem akar az anyjáról, akit különben is alig ismer. • Ez még tavasszal volt, aztán ősszel, ahogy a levelek sárgulni kezdtek, észrevettem, hogy SanVi csak ül a padban, s tekintete messze révedezik. Ha megszólítottam, hirtelen összerezzent, és zavartan felelt a kérdéseimre. A többiek sokat- mondóan összenéztek, és kamaszosan kuncogtak, mint akik tudnak valamiről. Tanítás után ott marasztaltam a íiút. hogy beszélgessek vele. Ekkor tudtam meg, hogy édesapja idegen asszonyt hozott a házhoz, egy majdnem vele egykorú lánykával. Úgy érzi, ő már otthon teljesen fölösleges. Nagyon szereti apját, de ezt nem tudja néki /megbocsátanli. A gyerekek meg állandóan az idegen lánnyal húzzák, pedig rá se tud nézni, any- nyira utálja az anyjával együtt. A múltkor is az apjától egy hatalmas pofont kapott, mert visszafeleselt az idegen asszonynak, pedig ezt eddig sohase tette, Megpróbáltam a gyereket nyugtatni, hogy majd beszélek az apjával, és minden rendbe jön. De hogy a karácsony közbejött, elfeledkeztem róla. És most itt van előttem az apja. A különben még nem idős ember arca megtört, nagyon fáradt. Szemében ideges nyugtalanság vibrál. Intek neki, hogy üljön le. Kalapját térdére teszi, s egy darabig szótlanul mered maga elé. — A Sanyi gyerek karácsonykor az anyjához utazott, és nem jött vissza — szólt, aztán egy levelet vett elő a zsebéből. — Ezt írta. Átnyújtotta, hogy olvassam el, A levél alaposan meggyűrődött, látszott raj: ta, hogy sokszor kézbe vették. „Kedves Édesapám! Itt vagyok anyámnál, és már itt is maradok. Csak éljen boldogan azzal az idegen asszonnyal meg a lányával, ha már úgyis azokat szereti. Anyám szívesen fogadott, és addig míg magam is nem keresek. gondoskodni fog rólam. Én édesapámat azért továbbra is szeretem, de vissza többé már nem megyek. Sokszor csókolja fia: Sanyi.” Még sokáig néztem a levelet, gondolkodtam, hogy mit is mondjak ennek a szomorú szívű embernek, amikor alig hallhatóan megszólalt. — Elküldtem már az asz- szonyt a lányával együtt. Néhány hónap alatt kiforgattak mindenemből. Ami kis pénzt megtakarítottam, hogy majd legyen mihez nyúlni, ha a gyerek továbbtanul, elherdálták. Nem maradt semmim, de úgy fogok dolgozni, hogy újra legyen... A gyereknek igaza volt. Nem kellett volna ezt tennem, dehát férfiember volnék én is... Most írok neki, hogy egyedül maradtam, jöjjön vissza hozzám. Felállt, s ahogy kezet fogtam vele, éreztem, a lelke mennyire remeg.
