Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
1983. MÁRCIUS 5. : Irodalom* művészet 9 ' Dorkovics Ágnes: Rilke panasza hűs pára száll: s a lélek csendesebb, tudom: ma jó voltam megint, hisz én is menteném a lelkem, ha akad rá egy kis esély. íme, az önzés, lecsiszolva, s hogy üdvözöljük, tán elég. ha kell, hát bukott angyalok szagolhatják a lábnyomom. « de kit imádjak, mélységes egek, hogy ne legyek már így bezárva! lidércfényt táncol föl az éj, s Dtvinó hegyein csillagok kaszálnak. "S? Pegazus ÜJSÁGHÍR: „Különleges esemény tartja izgalomban napok óta a főváros népét. Vasárnap a galopp-pályán ugyanis szenzáció történt, amit még nem jegyzett fel sem a biológia, sem a sporttörténelem. A harmadik futam (Stojkowich-díj) befutójában az egyik ló váratlanul szárnyakat kapott, vagyis szárnya nőtt, és a szó szoros értelmében berepült a célba! Félretéve a dolog biológiai vonatkozását, érdekes kérdést vet fel a soha nem tapasztalt eset. Neveztesen azt, hogy értkelhető-e ez a győzelem, vagy sem? Mert a szabályok előírják, hogy a lovas (és persze a ló) nem vehet igénybe semmiféle segédeszközt a verseny során. De vajon segédeszköznek minősül-e az állat testén váratlanul kinőtt szárny? Egyelőre még nem született elöntés, hogy szükséges-e a diszkvalifikálás. A lósport szakemberei biológusok, sporttörténészek és sportetikusok bevonásával még üléseznek. Az eredményről holnapi számunkban tudósítunk”. (A ZSOKÉ) — Hogyan lett zsoké? — Hát úgy, hogy egészen kicsi koromban már nagyon szerettem a lókat, mivel nekünk otthon nem lehetett, hát... ja és még szerencsémre, de eztett csak idézőjelbe, nem nőttem túlontúl nagyra, és így— Az állatot ön gondozza? — Hát én. — Sohasem vett észre rajta semmi rendkívülit? — Mármint milyen rendkívülit? — Hát úgy értem, nem tűnt fel önnek, hogy ez egy különleges ló? — Nem volt ez sose különleges ló, megmondom őszintén. Sőt, ez egy egészen gyengécske ló volt. Megmondom őszintén. — Mégis furcsa, hogy csak úgy egyszerre szárnya nő,.. — Hát furcsának furcsa. — ön nagyon meglepődött? Egyáltalán, hogyan zajlott le a dolog? — Mármint milyen dolog? — Hát amikor verseny közben kinőtt az a bizonyos szárny? — Kettő nőtt ki. — Na igen, természetesen. — Kérem. A célegyenesben éreztem, hogy nagyon fárad a ló. Mondok csatk így magamnak: még ha nem is nyerünk, akikor is gyerünk. Pontosan eztet mondtam, eztet a kis versfélét. Akkor gyött a számra. Erre alig hogy kimondom, éreztem, mintha gyorsabban menne a ló. Meg mintha suhanna, vagy mi... meg mintha kicsikét fel is emelkedne .. . Oldalra nézek. és látom, hogy kis fehér szárnyak nőttek az oldalain! Hát mondok, a szentségit!... Nem is, eztet majd törölje, hát mondok, a mindenit. ez mi a lóf ... éloldalain? De mire kimondom, már nyerünk is. És most kérdem én itten a nagy nyilvánosság előtt: miért akarnak megfosztani a győzelemtől? Erről ki tehet, hogy kinőtt a szárnya? A ló? Én? ... — Bizony most törik a fejüket a szakemberek . . . — De kérdem én: ki ebben a szakember? Na ki? Nem mondom, hogy enélkül is nyertem volna, az már igaz. De ez a szárny ügy most alaposan felkavarta a viharokat. Legalábbis szerintem. Fel. (A BIOLÓGUS) Sokat vitatkoztunk mi már ezen. És végül abban állapodtunk meg, hogy pegazusok nincsenek. Persze, persze, mi is nagyon jól tudjuk, hogy mit is mond az ókori görög mitológia. Hogy mindössze a tehetség és a költői ihlet jelképe, de mi nem nyugodtunk meg. Kerestük a valóság^alapját. Azt a kiinduló pontot, ahofiflan meg tudnánk közelíteni a problémát. Sokszor tanulmányoztuk át a szakirodalmat Darwintól Brehmig, de nem jutottunk semmire. És erre tessék, most itt született meg a szemünk láttára az élő cáfolat. És ez máris kérdések sorát veti fel. Melyik osztályba tartozik? A madarak közé? Az emlősök közé? Egyáltalán mi hozta létre az új mutációt? És vajon spontán, vagy indukált mutáció-e ez? És hogyan szaporodik, tojással, vagy elevenszülő? Hát igen, szeretnénk mikroszkóp alá tenni, persze csak képletesen, hehe! (A SZPÍKER) — Igen, azt a mérkőzést, jajj, mit is beszélek, futamot közvetítettük. Igen, pont én. Hogy mit éreztem az ominózus pillanatban? ■Nehéz lenne megfogalmazni. Valami földöntúliságot. Valami lélekbemarkoló emelkedettséget. Mintha elpattanna valami húr, és utána többé nem történne semmi, csak egy nagy csend telpedig a világra, és a mozgások lelassulnának, és az a ló meg csak suhanna, suhanna, hátán az átszellemült arcú lovasával, az égi lovassal, körülöttük csillagok, meg ködszerű (képzelt rádióriport) gomolygások... Hogy mit mondtam? Nem emlékszem. Nehezen találtam szavakat. Talán valami olyasmit: Kedves hallgatóim, itt most valami rendkívüli történik! Az egyik lónak szárnyai nőttek! És ez a mesebeli lény most suhan át a célvonalon! Győzött), miért győznie kellett! Valami ilyesmit.... (SZEMTANÜK) — A véleményemet kérdezi? Nincs véleményem! Mindig is tudtam, hogy vannak előre eldöntött futamok, de hogy ilyen nyilvánosan ... — Kérem, én egy öreg asszony vagyok. Csak két helyre járok, a templomba, meg a lóversenyre. De ilyen csodát még nem láttam se itt se ott! Térdre borultam és imádkoztam. Sokan csináltak így. — Ja igen, az a szárny ügy. Em- lékszek. Mondták, hogy ez reklámfilmbe lesz, igaz ez? — Legjobban azon röhögtem, hogy mellettem az öreg Kulacsnak, csak így hívjuk, Kulacsnak a torkán akadt a vodka, hehehe! — Kit érdekel az a szárny? Csak egészség legyen, njeg jó tipp! Az a fontos! (A HIVATALOS SZEMÉLY) — Nem mondok semmit! Még a végén kifacsarják a szavaimat! Tegye el nyugodtan a mikrofonját! „Tegnap döntés született a vasárnapi lóverseny ügyében. A bizottság úgy döntött, hogy a harmadik futamot (Stojkowich-díj) meg kell ismételni a bonyodalmakat előidéző ló szárnyainak szakszerű eltávolítása után”, (EGY ILLETÉKES) — Örülök,. hogy végre megoldódott ez a probléma is. Ügy érzem, igazságosan. Mi a legmesszebbmenőkig figyelembe vettük az álláspontokat, melyeknek sokrétűsége is tükrözi, mennyire bonyolult feladatot kellett megoldaniuk. Végül, úgy hisszük, sikerült elfogulatlanul ítélkeznünk. Hisszük, hogy a szárnyak eltávolításával sok kellemetlenségnek vesszük elejét. Mert ezek a váratlanul, és talán megkockáztatom, illetéktelenül nőtt szárnyak nem túl kedvezőek. Ügy érezzük, így igazságos, így tisztességes. És a jövőben is keresni fogjuk a legtisztább utakat (SPORTSZERKESZTÖNK MEGJEGYZÉSE) — Ügy legyen! láttam, hogy erősen leromlott állapotban van. Zömök, esztergált lábait szú rágta, finom barna furnérlemeze több helyen felpú- posodott, és hasadozott, rojtos volt a furnérlemez, s a komód tetején hosszú, szürke repedés vicsorgott. Karcsú, kecses komód, mesteri munka, csak rossz bőrben van. Végül az ebédlőbe szorítottuk be a tálaló mellé. A tálaló alig negyvenéves, tehát nem régiség, korunk vonalait viseli, s a komód úgy áll mellette, mint egy múlt századból itt felejtett szegény rokon. Nem mutat, elvész niellette, még a kulcslyukakat övező rézdíszek isi halványabban ragyognak, mint a régiségkereskedőnél. Nincs mit tenni, meg kell javítani a komódunkat. Mivel hálószobánk a legtágasabb, felszedtük a szőnyegeket, s a szoba asztalosműhellyé változott. A mester szorgalmasan enyvezte, csiszolta, gyalulta és fényesítette a komódot. Napokig kopácsolt a lakásban, a gáztűzhelyen enyvet főzött, nagy türelemmel a szúlyu- kakat is betömögette. Szinte felkiáltottunk a meglepetéstől, amikor elkészült, a komódunk megfiatalodott és megszépült, mint amikor a mesében gyönyörű' királykisasz- szonnyó változik a csúf boszorkány. Visszaállítottuk a tálaló mellé. A komód csillogott, vibrálva úszó fények sugároztak belőle, mintha glória venné körül. A korszerű, zömök, fiatal diófa tálaló egészen elhomályosult és jellegtelenné vált a fényétől. Mi tagadás, a megújult biedermeier komód nyugtalanítóan hatott ránk, teljesen feldúlta az ebédlő összhangját. Vonzotta a tekintetet. Kivált a környezetéből, hatni, kápráztatni akart. — Nem élhetünk így vele — jelentette ki a feleségem —, a komód társat kíván, megfelelő környezetet keres. Addig nyugtalanít majd, amíg nem -gondoskodunk számára méltó környezetről.. . — Sosem hittem volna, hogy egy biedermeier bútordarab formabontó lehet. — összeráncolt homlokkal töprengtem. — Tudod, ez az Duba Gyula: A biedermeier komód utolsó tiszta stílus, amely a formajegyeiben még önálló. Klasszis kus stílus, s mégis széttöri a formákat. Micsoda nyugtalan komód ... Tény, hogy a komódnak korban és stílusban hozzáillő társat kell keresnünk. — Élettársat — hunyorítottam a feleségemre huncutul. Jártam a régiségkereskedéseket, és mohón szimatoltam antik asztalka, biedermeier vitrin, esetleg karszék után. A feleségem apró- hirdetéseket böngészett, de sokáig csak menyasszonyi ruhákra, szállítható garázsokra és éremgyűjteményekre, meg harminc család méhre bukkant, de ezekre nem volt szükségünk. Mégis neki lett szerencséje, néhány hét múlva apróhirdetés útján vásároltunk egy biedermeier ebédlőasztalt hat rézveretes székkel. Fiatalabb bútor a komódtól, mégis jobbarr megrágta a szú, hanyag gazdái lehettek, csupa lyuk és repedés. Az asztal lapja foltos, görbe és dudoyodott, de a lábai dúsan fara- gottak, fénylöek. Kétségkívül kései biedermeier stílus, reneszánsz elemekkel keverten. Asztalosunk azonnal felgyűrte az ingujját, ahogy meglátta új szerzeményünket, és a politúrra előleget kért. — Szépek a régi bútorok, de nagy hátrányuk, hogy azonnal javítani kell őket — állapította meg a feleségem —, ha nem kellene azonnal javítani, sokkal szebbek lennének. — Helyes észrevétel — komoly arccal bólogattam — de..', benne vagyunk, mit tehetünk? Az asztalról mindenképpen el kell tüntetni a szúlyukakat, mert az elmúlás gondolatát sugallják ... s nekünk most lelkierőre és életkedvre lesz szükségünk —. de ezt már csak magamban gondoltam. Az asztalos nem filozofált, ' hanem fütyörészve kaparta le az asztal lapjáról a felpattogzott gla- zúrt, s közben mérgesen füstölgött: — Belakkozta a kontár — dohogott az elődjére —, micsoda fuser, egyszerűen belakkozta a csibész! Talán nem is ismerte a politúrt! Hetekig kopácsolt és enyvezett a hálószobában. De amikor készen lett, felkiáltottunk az ámulattól: a faragott lábú asztal lapja úgy csillogott, hogy borotválkozhattam volna a tükrében. A székek rézszögei szikrázva ragyogtak és a faragások frissen politúrozott, nemes vonásai túlszárnyalták képzeletünket. Az asztalt is az ebédlőbe állítottuk, és köréje raktuk a székeket. Egyszerre mintha minden bútor megsemmisült volna a szobában lényegtelenné vált, jellegtelen, ócska kacatnak hatott. Az eddig hetyke tálaló rozoga nyúlólnak, a régi ebédlőasztalunk viharvert hokedlinek, a mahagóni heverő pedig szegényes vacoknak egy-éjjeli menedékhelyen. Néhány régi bútordarabot pánikszerűen eltávolítottunk az ebédlőből. Még így sem érvényesülnek — nézte a szobát a feleségem —, be vannak szorítva, nincs elég helyük ... Igaza volt, a megifjodott öreg bútorok nem nyugodhattak, teret követeltek maguknak. Szétnyomták maguk körül a falakat.-— Levégőt akarnak — helyeseltem —teret követelnek a vonalaiknak. Nem szokták meg, hogy egy szövetkezeti lakás nappalijában összezsúfolják őket. Ilyen bútoroknak tágas, szellős helyiségek kellenek, hogy szabadon megvalósíthassák önmagukat, és. teljes pompájukban gyönyörködtessék a tekintet. Szinte hallom, ahogy sóhajtoznak: Teret, levegőt! A helyzet akkor romlott le teljesen, amikor vettünk még egy empire bronzasztalkát és hozzá egy faragott karosszéket. Ahogy a komód mellé állítottuk őket, az ebédlő falai érezhetően megremegtek, miptha fáznának, borzong- nának. Akkor már óriási volt az antik bútorok nvomása, a tér hiánya fojtogató feszültséget idézett elő, nyilvánvalóvá vált, hogy mai formájában a lakásunk többé már nem megfelelő a számunkra. — Az ebédlő és a dolgozószoba között le kell bontanunk a válaszfalat — javasolta habozva a feleségem, aki mindig kezdeményezőbb volt ilyen helyzetekben —, tenni kell valamit, hogy érvényesülhessenek. Milyen nyomasztó itt a levegő, megfulladok! Elmentem a lakásszövetkezet vezetőségéhez, de nem egyeztek bele, hogy falat bontsunk, mert leszakadhat a mennyezet, és az antik bútorainkkal együtt maga alá temet. Nyughassanak, intettek'szigorúan a vezető emberek, tudatosítsák, hogy nem kastélyban laknak. Boldogan a homlokomra csaptam és elrohantam. — Megvan!... Áldásos ötlet! Egyedüli megoldás, hogy kastélyt veszünk!. . . A feleségem, aki nemcsak kezdeményezőbb, de gyakorlatiasabb is, nem nagyon lelkesedett az ötletért. Gondolod, hogy kastélyvásárláshoz is ad kölcsönt a bank? Kissé elbizonytalanodtam. — Nem tudom, talán ... de nincs más lehetőségünk, benne vagyunk a pácban, most már kastélyt kell vennünk, néhány nagyobb teremmel, különben a bútoraink tönkretesziek az életünket. A bútorok talán értették a beszélgetést. A biedermeier komód mintha nekifeszült volna a falnak, hogy tágítsa a szobát, s a rézgombos székek türelmetlenül topogni látszottak. Eladó kastély után kezdtem _ érdeklődni az* ismerőseimnél. Egyesek gyanakodva néztek rám, mások zavartan .nevettek, és hirtelen elköszöntek, cinizmusáról ismert barátom pedig hidegen azt tanácsolta, hogy legjobb lesz, ha tata- roztátom Beckó várát, és odaköltözöm a bútoraimmal, de talán az is elég lesz, ha felmászom a romvár csúcsára, és a mélybe vetem magam. A feleségem sem tétlenkedett, újra az újságokba mélyedt, és apróhirdetéseket böngészett. Polgártársaink sok mindent elad-' tak: parasztházat, fáskamrát, csűrt és dohányszárítót, víkendháznak használható kutyaólat és üzemképes vízimalmot, még második világháborús bunkert is borpince céljaira, de kastélyt egyet sem. Kisebb vidéki kúriát sem találtunk az újságban, csupán egy nemzeti bizottság hirdetett eladásra valami magtárépületet és tűzoltószertárt. — Várnunk kell — intettem türelemre a feleségemet. — Mindent eladnak manapság, kell, hogy kastélyt is áruljanak. Nem . bírtuk megállni, hogy ne vásároljunk még néhány bútordarabot, hiszen olyan szépek, de a gondjaink tetemesen megnövekedtek velük. Lesütjük előttük a szemünket, és éjszakákon- át töprengünk a megoldáson, szenvedünk. helyzet tragikus. S a A feleségem még nem tudja, ami egy különösen gondterhelt éjszakán 'eszembe jutott. Kastélyt veszünk, rendben van, beköltöztetjük a bútorainkat, ... kitűnő,' de ki fogja takarítani a termeket? A takarítás most is gondot okoz, mi lesz még a tágas, nagy termekkel? Aztán egy kastély el sem képzelhető személyzet nélkül. Honnan kerítünk szobalányt, szakácsnőt és lovászt? Nem is szólok az új problémákról a feleségemnek, minek szaporítsam a gondjait? Csak a komódot kérdezgetem: ki takarítja majd a termeket? De a biedermeier komód közömbösen hallgat, nem felel. Irodalmi oldalpárunk képeit Reich Károly rajzaiból válogattuk Összeállította: Rékasy Ildikó
