Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1983-03-05 / 54. szám

6 1983. MÁRCIUS 5. Nemzetközi körkép £/ nem kötelezett mozgatom Színek és árnyalatok Hetek óta nagy a diplomá­ciai sürgés-forgás Üj-Dellhi- ben. És ez nem csoda: már­cius 7—11. között az indiai főváros ad otthont az el nem kötelezett országok csúcs- konferenciájának. Majdnem száz ország állam- és kor­mányfője, valamint két fel- szabadítási mozgalom, a PFSZ és a SWAPO magas rangú képviselői foglalnak •majd helyet az impozáns ta­nácskozási teremben. Hosszas vita előzte meg a csúcsértekezlet helyének és idejének megválasztását. 1979-ben Kuba adott otthont a rangos tanácskozásnak, a szigetország látta el három éven keresztül a mozgalom elnöki tisztét is. Az eredeti tervek szerint a soron kö­vetkező találkozót az iraki fővárosban, 'Bagdadban kel­lett volna megrendezni ta­valy ősszel, az iraki—iráni háború miatt azonban nem került sor arra. A helyszín- változtatás egyben némikép­pen jelzi azokat az ellenté­teket is, amelyek keresztül- kasul szelik az el nem kö­telezett országok egvmáshoz fűződő viszonyát. Az el nem kötelezettek mozgalma több mint hu­szonegy évvel ezelőtt Bel­grádiján bontott zászlót. Lé­nyegét tekintve a dekoloni­záció gyermeke volt, hiszen akkor gyorsult fel az a fo­lyamat, amelynek során tör­ténelmileg rövid idő alatt felbomlott a klasszikus gyarmati rendszer. Belgrád­iján még csak huszonöt or­szág államférfiai gyűltek össze. A kezdeményezők Nasszer, Nehru, Tito, Szu- karno. a második világhábo­rú utáni korszak jelentős egyéniségei ma már nem élnek. A mozgalom tovább fejlődött, mégha a megvál­tozott világpolitikai körül­mények közepette az egykor szorosabbnak látszó szálak ma lazulni látszanak. A volt gyarmatok hamar fölismerték, hogy az alkot­mányjogi függetlenség nem sokat ér, ha gazdaságilag nem tudnak megállni saját lábukon. Ezért a mozgalom, akárcsak a múltban, a je­lenben ■ is az igazságosabb gazdasági világrendért száll síkra. Az elmúlt időszakban egyre több ország kérte föl­vételét az el nem kötelezett országok közé. Ezzel két­ségtelenül sokszínűbb lett a mozgalom, de egyúttal gaz­daságilag és politikailag el­mélyültek a törésvonalak. A gazdasági fellendüléshez fűzött remények nem váltak valóra. Az olajárrobbanás nagy mértékben sújtotta azokat az országokat, ame­lyek nem rendelkeztek „fe­kete arannyal”, ugyanakkor mérhetetlenül gazdaggá tet­te a szerencséseket, az ér­tékes nyersenyaglelőhelyek birtokosait. Az éles gazda­sági különbségek politikai ellentétekkel párosultak. Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen a mozgalom egyik lé­nyeges alapszabálya csak azt mondja ki. hogy a tagálla­mok nem vehetnek részt semmilyen katonai tömb te­vékenységében. A társadal­mi berendezkedésekre vo­natkozóan azonban nincse­nek megkötések és így az el nem kötelezettek soraiban épp úgy megtaláljuk a szo­cialista Kubát, mint a tőkés berendezkedésű Thaiföldet, amelynek szoros kapcsolatai vannak az Egyesült Álla­mokkal. Ez a sokféleség szükségszerűen magával hoz­za az érdekek ütközését és ezzel együtt az eltérő véle­ményeket is. Ennek következtében az el nem kötelezett országok különböző szintű összejöve­telei nem mentesek a viták­tól. Az ASEAN-országok — Fülöp-szigetek, Indonézia, Thaiföld, Malaysia és Szin­gapúr — élesen támadják Vietnamot azért a katonai segítségért, amit a kambod­zsai hazafias erőknek nyúj­tott. Kambodzsa képvisele­te még ma sem tisztázott. Ügy tűnik, hogy a délkelet­ázsiai ország helye üresen fog maradni Új-Delhiben. Ez kétségtelenül a haladó orszá­gok sikerének számít, hi­szen sok Amerika-barát or­szág azt javasolta, hogy NON ALIGNED SUMMIT NEW DELHI 1983 A csúcskonferencia emblé­mája Kambodzsa képviseletében a Szihanuk herceg vezette emigráns ellenforradalmi kormányt híVták meg. Hasonlóan komoly nézetel­térések mütatkoznak az Af­ganisztán körüli helyzet megítélésében is. A Nyugat­barát kormányok szeretnék az el nem kötelezettek fó­rumát arra felhasználni, hogy valamilyen formában beavatkozzanak Afganisztán belügyeibe. Ez történt egy évvel ezelőtt is, amikor a külügyminiszteri értekezle­ten a hangadóknak — így például Pakisztánnak — si­került elérniük, hogy a ki­adott dokumentum nemtet­szését fejezze ki az afganisz­táni állapotok miatt. Való­színűnek látszik azonban, hogy a csúcstalálkozón ilyen megfogalmazás már aligha kerülhet be a megszerkesz­tendő záróközleménybe. A jelentősebb problémák között említhetjük még a latin-amerikai kérdést. A csúcstalálkozót megelőzően a térség problémáját az el nem kötelezettek koordiná­ciós irodája 1983 januári managuai értekezletén tekin­tette át, amelyen a résztve­vők elítélték az Egyesült Ál­lamok politikáját, rámutatva arra a felelősségre, amely Washingtont terheli a Lg- tin-Amerikában kialakult feszütséggócért. És még nem is beszétünk az Afrika déli részének helyzetéről és a körülötte dúló vitákról, vagy akár Egyiptom szerepéről, a Közel-Keletről, az Indiai­óceán kérdéséről stb. A viták, ellentétek dacára az tény, hogy sor kerül a mozgalom legmagasabb szin­tű tanácskozására, feltétle­nül eredménynek számít. A meglevő nehézségek, a moz­galom megosztására irányu­ló imperialista erőfeszítések a politikai repedéseket nem tudták szakadékká szélesíte­ni, és így remény van arra, hogy a csúcstalálkozó újabb lendületet ad majd a moz­galomnak, amely eddigi po­zitív állásfoglalásaival már jelentős tekintélyt vívott ki a nemzetközi politikában, a béke megőrzéséért, a lesze­relésért, az emberiség jobb jövője biztosításáért vívott harcban G. Fehér Péter Legutóbb Managuában ülésezett az el nem kötelezettek koor­dinációs irodája Francia kérdőjelek Folytatás vagy útelágazás? „Városról városra vissza­nyerni Franciaországot!” — Chirac párizsi polgármester pártjának, a republikánus RPR-nek plakátjai valóság­gal elárasztják a francia vá­rosokat. Giscard d’Estaing volt elnök pedig úgy véli, hogy március 6-án, a helyi közigazgatási választások első fordulóján, majd egy héttel később, a második fordulón az ország valósá­gos útelágazáshoz érkezik. A jobboldali ellenzék szerint a választások nem helyi, ha­nem országos jelentőségűek, ennek megfelelően félretette belső ellentéteit: a legtöbb helyen közös jelölteket indít. Franciaország több mint 38 ezer városában, falvában hat évenként újraválasztják a helyi közigazgatás tisztség- viselőit. E voksolás hagyo­mányosan az ellenzéknek kedvez. A nagy kérdés: va­jon ezúttal is érvényesül-e a papírforma? Tény, hogy már a tavalyi járási válasz­tások is a baloldal vissza­eséséről tanúskodtak. 1983 elején pedig a jobboldal óriási hangerővel jövendölte meg, hogy a mostani válasz­tásokon földcsuszamlásszerű győzelmére lehet számítani. Chirac választási «beszédei­ből például a francia töme­gek arról értesülhettek, hogy a jobboldal, amennyiben visszaszerzi a politikai ha­talmat, meg fogja semmisí­teni mindazokat g társadal­mi reformokat, amelyeket Mitterrand 1981 óta életbe léptetett. Chirac szerint visz. szacsinálják az államosítá­sokat is. Egyszerűsítenénk a képet, ha mindebből arra követ­keztetnénk, hogy csupán jó vagy rossz választási takti­káról van szó. A jobboldal valódi csalódottság:;a, bi­zonytalanságra épít, hisz Franciaország gazdasági vál­sággal küzd, valutáját két év alatt kétszer kellett le­értékelni. Tavaly a külkeres­kedelmi mérleghiány meg­közelítette a 100 milliárd frankot. Az 1983-as évkezdet adatai még aggasztóbbak: 9 milliárd frankos hiány egyetlen hónap alatt, csak­nem egyszázalékos inflációs rátával — súlyos figyelmez­tetés és ráadásul nem a leg­jobb választási érv a bal­oldal számára. Michel Ro- card, a tervezés államtitkára, a szocialista párt egyik leg­tekintélyesebb közgazdásza, szándékosan kemény han­got ütött meg, nem győzte hangoztatni: a gazdasági bajok a jövőben fokozód­nak, sa francia gazdaság még nem látja az alagút végét.. A külkereskedelem válságá­ból csak nagyon szigorú, sőt, fájdalmas szerkezeti változásokkal lehet kilábol- ni, az államadósságok csök­kentéséhez versenyképessé kell tenni a francia termé­keket. Palesztin vélemény Hogyan tovább a Közel-Keleten? Kilenc napon át ülésezett a palesztin mozgalom leg­fontosabb képviseleti szerve, a parlament szerepét betöltő Nemzeti . Tanács. Csaknem két évtizedes fennállása óta ez volt tizenhatodik üléssza­ka, s egyúttal' az első össze­jövetel a bejrúti csata, a PFSZ Libanonból történt kényszerű távozása, a tavaly nyári nagy próbatétel óta. Bonyolultabb háttér A közel-keleti Válság ma bonyolultabb képet mutat, mint bármikor. Egy dologban azon bánj valamennyi fél egyetérthet: nem lehet to­vábblépni anélkül, hogy ne rendeznék valamilyen mó­don a palesztin problémát. Annál nagyobbak a kü­lönbségek a megoldás mód­jait illetően. A palesztin moz­galom meg akarja teremteni saját, független államát, Iz­rael 1967. június 4-i határain kívül, s e törekvésében élve­zi az arab világ, a szocialis­ta országok, valamint a nem­zetközi közvélemény tekinté­lyes részének támogatását. A jelenlegi izraeli kormány elvet minden visszavonulást a megszállt területekről, legfeljebb homályos önkor­mányzati lehetőségeket nyúj­tana az ott élő palesztinok­nak. Az amerikai Reagan- terv ugyan területi engedmé­nyeket (értsd: visszavonu­lást) kíván Izraeltől, de a pa­lesztin állam helyett egy jor- dániai—palesztin államszö­vetséget irányozna elő, gya­korlatilag az ammani udvar fennhatósága alatt. Ez az el­nagyolt kép, s ha részlete­sebben vizsgáljuk, kitűnhet, hogy soha nem tapasztalt méretű törés ment végbe Iz­raelben, gondok vannak azonban az arab világ és a palesztinok egységével is. Libanon lerohanásával Iz­rael megsemmisítő • csa­pást akart mérni a Paleszti­nái Felszabadítási Szervezet­re és le akarta söpörni az asztalról a palesztin témát. Ez nem sikerült. Katonailag ugyan elérte célját, de poli­tikailag vereséget szenvedett: a PFSZ nemzetközi szerepe és tekintélye nemhogy csök­kent volna, de jelentősen emelkedett. Ez visszahatott az izraeli belpolitikára is, elég a Kahan-bizottság je­lentésére, a Saron-ügy hullá­maira utalni, s a két ország stratégiai szövetsége ellené­re, taktikai ellentétek jelent­keztek az amerikai—izraeli kapcsolatokban is. Különö­sen lényeges hozzájárulás volt a palesztin ügyhöz, hogy az arab országok, amelyek a libanoni háború alatt nem voltak képesek hatékony lé­péseket tenni, legalább a háború után megrendezték csúcsértekezletüket, s elfo­gadták a fezi nyolc pontot, A sznoialiis/ták nyomaté­kosan hangoztatják: ha sza­vazótáborában vannak is csalódottak, akik könnyebb­nek hitték az utat az 1981- es nagy győzelem után, ezek a szavazópolgárok még­sem tartózkodhatnak, mert ezzel csak a jobboldalt erő­sítenék. A Francia Kommu­nista Párt szintén leszögezte, hogy a tartózkodás nem le­het a baloldal választási fegyvere. A baloldal egyéb­ként — szocialisták, kom­munisták, környezetvédők — néhány kivétellel a legtöbb városban, községben már az első fordulóban közös listát indít. Kétségtelen, hogy a he­lyi voksolás jelentősége nem vetekszik az ugyanaznap tar­tandó nyugatnémet parla­menti választásokéval. Sőt, Franciaországban is félszem­mel Bonnra figyelnek. A francia választások ezúttal elsősorban belpolitikai jelen­tőségűek. de két évvel a nagy baloldali győzelem után mégis óriási a tét. Az eredmények nem módosít­hatják a parlamenti vagy a kormánytöbbséget, á.m ké­pet adnak az ország politikai hangulatáról. az első reálisnak és átfogó­nak mondható arab béketer­vet. Ez fő vonásáiban meg­egyezik a közel-keleti válság rendezésére előterjesztett szovjet javaslattal., Mindent egybevetve: ha elfogadjuk azt az alapigazsá­got, hogy egy palesztin ál­lam létrehozása nem első­sorban katonai, hanem poK litikai eszközökkel történhet, akkor az eddigieknél jobb lehetőségek alakultak ki a palesztin mozgalom számá­ra. Jasszer Arafat, a P|FSZ új­jáválasztott vezetője tok, akár az államszövetség is, de csak államok szövetsé­geként, tehát az első lépés a palesztin államiság megte­remtése. 3. A palesztinok szoros kapcsolatokat kívánnak az arab világgal, s különösen fontosnak tartanák a Szi­lárdság Frontjának megfele­lő működését. Ez egyúttal jelzés lehetett arra is, hogy a PFSZ a nézeteltérések tel­jes elsimítására törekszik Szíriával és Líbiával. 4. Az ENSZ-határozatok Palesztin harcosok Egy libanoni palesztin menekülttábor — romokban Kompromisszum született Ilyen körülmények között gyűlt egybe a palesztin par­lament mintegy 350 képvise­lője, s a nemzetközi érdek­lődést bizonyíthatta a 120 külföldi küldöttség, köztük a magyar delegáció jelenléte. A Nemzeti Tanács összeté­tele meglehetősen sokrétű, a nyolc gerillaszervezet küldöt­tei mellett részt vesznek benne a társadalmi és szak­mai szervezetek, a megszállt területek s az öt kontinensen szétterülő palesztin diaszpóra képviselői. Vagyis különböző 'osztályok, rétegek, irányza­tok szószólói jelentek meg, s a palesztin mozgalomban óhatatlanul tükröződnek az arabközi viták is. Több előtanácskozás és egy Adenben tartott vita, majd a Nemzeti Tanács kimerítő megbeszéléssorozata nyomán végül olyan kompromisszum született Algírban, amely még minden erő számára el­fogadható volt. A legfonto­sabb döntéseket a követke­zőkben összegezhetjük: 1. A Nemzeti Tanács el­fogadta a fezi béketervet. Ezzel tulajdonképpen korri­gálta a korábbi palesztin Chartát, amely tizennégy éve, más körülmények kö­zött, nem tartotta lehetéges- nek egy izraeli és palesztin állam egymás mellett létezé­sét. A Reagan-terv vissza­utasításban részesült, de a Nemzeti Tanács többsége ér­zékeltette: nem vetné el, ha Washington lépéseket tudna és akarna tenni azért, hogy Izrael kezdje meg visszavo­nulását a megszállt terüle­tekről. 2. Megerősítést nyert, hogy a palesztinok nevében csak a PFSZ jogosult és hivatott tárgyalni. Jordániával lehet­séges a különleges kapcsola­elismerésének hangsúlyozá­sával és a palesztin ügyben esedékes világkonferencia támogatásával a parlament új lendületet adott a politi­kai harcnak, ugyanakkor — több szervezet kívánságára — rámutatott: a jelenlegi helyzetben nem mondhat le a küzdelem katonai eszközei­ről sem. 5. A leglényegesebb szer­vezeti változás, hogy a meg­szállt területeken „az iszlám, nacionalista és baloldali erők részvételével” megala­kítják a Palesztinái Nemzeti Frontot, amely kereteket biz­tosítana a csaknem másfél millió ott élő palesztin közös harcához. Korábban már volt egy kísérlet közös vezetés lé­tesítésére a Nemzeti Orien­tációs Bizottság formájában, de azt betiltották az izraeli hatósálok. Kedvező gyorsmérleg A határozatok megerősítet­ték a mozgalom derékhadá­nak számító Fatah szervezet helyzetét a mozgalomban, a tanácsba behívott új tagok többsége is a PFSZ Végre­hajtó Bizottságának élére újjáválasztott Jasszer Arafat támogatójának számít. Jól­lehet, maradtak véleménykü­lönbségek a különböző szer­vezetek között, az elfogadott program a palesztinok kö­zös cselekvésének alapjául szolgálhat. A Nemzeti Tanács ülésé­nek ’ első gyorsmérlegét így kétszeresen is kedvezőnek tarthatjuk. Képes - volt biz­tosítani a palesztinok egysé­gét, s felsorakoztatni a moz­galmat a közel-keleti vál­ság rendezése érdekében. Réti Ervin Összeállította; Constantin Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom