Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1983-03-27 / 73. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁRCIUS 27, Gyászhírek - köszönetnyilvánítások Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TARKÓ ANDRASNÉ szül. Török Terézia 1983. március 6-án, életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1983. már­cius 28-án de. 11 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Kovács Erzsébet és családja, Szolnok. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. CSONTOS LASZLÖNÉ szül. Simon Erzsébet rövid szenvedés után március 22-én elhunyt. Temetése március 28- án 15.3o órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti te­mető halottasházából. Gyá­szoló család, Szolnok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal. akik ismer­ték és szerették Mezőtúron édesanyánkat. nagymamán­kat ÖZV. SZAMOS ISTVANNÉT szül Keleti Klárát. hogy 1983. március 18-án rövid szenvedés után elhalálozott. Végső búcsúztatása március 29- én 13.30 órakor lesz Bu­dapesten a rákoskeresztúri köztemetőben. A gyászoló család Budapest. Mezőtúr. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédnagymama, ÖZV. BARNA MIHALYNÉ szül. Holló Julianna 75 éves korában, f. hó 24-én elhunyt. Temetése f hó 30-án 11 óra­kor lesz a szolnoki Munkás­őr úti temetőben. A gyá­szoló család. Szolnok. Mély megrendüléssel tudat­juk. hogy szeretett férjem, édesapánk. DOMANY LAJOS nyugalmazott rendőr fő­törzsőrmester. 1983. március 22-én életének 58. évében el­hunyt. Temetése március 29-én 13.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti te­mető halottasházából. A gvászoló család. Szolnok. Külön értesítés helyett — ti- szaföldvári férfikar BUSÁI ANTAL volt alapító kórustagjától 1983. március 26-án 13 óra­kor vesz búcsút. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal. akik szeret­ték. ismerték és becsülték, hogy drága jó férjem, édes­apánk és nagyapánk. SIPOS ISTVÁN, a Mezőgép nyugdíjasa és a Kőolaj Vállalat volt dolgo­zója. március 22-én hosszan­tartó szenvedés után elhunyt. Utolsó útjára kísérjük őt március 29-én 15.30 órakor a Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család szerettei. Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. TlMAR peterné hosszú betegség után 82 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 29-én 12.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti te­metőben. A gyászoló család. Szolnok. Fájó szívvel mondunk kö­szönetét a Tiszamenti Vegyi­művek. az I—Il-es kórház dolgozóinak és mindazok­nak. akik drága halottunk. CSILLIK LÁSZLÓ temetésén részt vettek, a szeretet és tisztelet virágait sírjára elhozták. táviratuk­kal részvétüket fejezték ki. fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak szomszédoknak, jó barátoknak, ismerősök­nek, a Lenin Tsz párt- és gazdaságvezetőségének, a KA—HYB sertéstelep, a do­bozüzem, a Dél-alföldi Pin­cegazdaság minden dolgo­zójának, akik felejthetetlen drága jó férjem, édesapánk, nagyapa, SZABADOS EMIL temetésén megjelenésükkel, koszorúikkal. virágaikkal, részvétnyilvánításaikkal mély fájdalmunkban együttérez- tek. A gyászoló család, Ti- szaföldvár. Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak. ismerősök­nek a MÁV Járműjavító i nyagosztály dolgozóinak, a1 M.vV MTE tekeszakosztály tagjainak és mindazoknak, a kik ÖZV. BALOGH JOZSEFNÉ sz. Válé Jolán temetésén megjelenésükkel gyászunk­ban osztoztak. A gyászoló család. Szolnok. ingatlan 187 négyszögöles, csak melléképülettel beépíthető hobbite­lek eladó a Kertvá­rosban. Telefon: 12-164. (20304) GARÁZS eladó Szandaszőlős, Bő­ség ABC mögött. Érdeklődni: 17 óra után, Kassák Lajos út 15. II. 8. (1974) HÁROM szoba, ét­kezős, I. emeleti, szövetkezeti lakás eladó, Szolnokon. ,,Orosz György út” jeligére a kiadóba. (2707) KIS családi ház el­adó, 420 négyszög­öl telekkel, gyű* mölcsössel. Szolnok, Cseresznye út 62. sz. (2338) KERTES. családi ház, központi fűté- ses eladó. Rákóczi- íalva. Tisza A. u. 27/a. (2432) _________• C IBAKHAZA, öreg­szőlő 164. sz. alatti kétszintes, tetőtér- beépítéses, komfor­tos. új családi ház, a főút mellett el­adó. kp. 4- OTP-át- vállalás. . Érdeklőd­ni a helyszínen, vagy a Tüzép-tele- pen. (2474) 49 m2 alapterületű, szövetkezeti lakás kp. + OTP-átvál- lalással sürgősen el­adó. Szolnok, Kun B. krt. 5. X/9. Ér­deklődni : 18 órától. (H. 698) v GÉPJÁRMŰ NYEREMÉNY Tra­bant eladó. ,,Átírás díjtalan” jeligére a kiadóba. (2228) 3 éves műszaki vizs­gázott 601 Trabant gépkocsi eladó. Ti­szafüred. Somogyi B. út 3. (2280) 3 éves Wartburg Lim. friss műszaki­val eladó. Érdek­lődni: szombat, va­sárnap. Kisújszál­lás. Arany János út 25. (2702) KIFOGASTALAN Dácia-motor, bejá­ratva eladó. Kisúj­szállás, Bacsó Béla út 27 a. (2721) PM-es, 1200-as La­da. érvényes műsza­kival jó állapotban eladó. Kőtelek, Sza­badság tér 4. (H. 69D UH-S Zsiguli 1200- as. kitűnő állapot­ban, sürgősen el­adó. Szolnok, Móra F. út 13. VIII. 2. Mártonék. (2836) ADAS-VÉTEL KÉZI kútfúró felsze­relés eladó. Érdek­lődni : Budapest, XX, kér., Rákóczi út 125. (2397) GRUNDip HI-FI to­rony eladó. Török- szentmiklós, Sza­badsajtó út 17. Papp Lajos. (2010) SZÖLÖOLTVÁNY kanható, Szolnok. Szandaszőlős, Tinódi u. 21._(1982) NAGYMÉRETŰ utánfutó eladó. Szol­nok. Szandaszőlős, Tinódi u. 21. (1982) NAPOS- és előnevelt csibe kapható, elő­jegyezhető. fajtán­ként. Gyors növé­sű fehér, F—1-es kendermagos és Rhode Izlandi. Du­dás Istvánné 2746 Jászkarajenő, Akác­fa út_22. ___(578) 8 hónapos vemhes üsző eladó. Török- szentmiklós, Vörös- marty_út 127. (2326) G-jelű 65 m-es új, nagy terhet viselő 2 db betongerenda el­adó, ugyanott 48-as irhabunda, női, szép, finom minőségű. Ér­deklődni: Cserke­szőlő. Keresztes d. 3. (2278) ______________ M OTORCSÓNAK­TEST Vetyerok mo­torral eladó. Érdek­lődni: 16 óra után, Szolnok, Réz út 4. II/7. ___(2301) E LADÓ 50 anyabir­ka. 6 hetes bárá­nyokkal. Cím: Holi Uános pisfrtavacs. Bem u. 2. 2378 (1541) CSEH olajradiátor, mahagóni háromaj­tós szekrény, .gáz­tűzhely palackkal, újszerű állapotban eladó. Szandaszőlős, Vörösmezö u. 58- (•■816) NÉGY 250 kg-os üsző eladó. Tisza- bura- Thököly út 18. Ratkai. (2704) 2o választási malac, egy 8 hónapos vem­hes üsző és széna eladó. Tiszasüly. Felszabadulás út 87. (2290) EGYÉB ORVOS házaspár ke­res 4 éves. beteg gyermek mellé gon­dozónőt. „Türel­mes” jeligére a ki­adóba. (2071) NAGYVÁLLALAT pályázatot hirdet szállítási csoportvezetői beosztásra Képesítési követelmény: kereskedelmi és vendéglátóipari főiskola, legalább 3 éves szállítási gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Pályázatokat „SZAKKÉPZETT” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérjük. (H. 701.) Jelentkezés: Szolnok, Papírgyár, CSÖSZER- kirendeltség SIMON SÁNDOR művezetőnél (1252) A r ■­w r"* \ U U U V j ji U ^ ~ ' v Dolgozókat alkalmazunk .............. ......./ A SZOLNOKI NYOM­DA VÁLLALAT fel­sőfokú számviteli ké­pesítéssel. esetleg mérlegképes könyve­lői tanfolyami vég­zettséggel dolgozót alkalmaz ter­vező-elemző közgazdász munka­körbe. Jelentkezés: Szolnok. Vö­rös Csillag út 28. sz. munka­ügy. (2762) A VOLÁN 7. SZ. VALLALAT (LANDLER JENŐ U. 24.) fel­vesz: rugókovácsokat és karosz- szérialakatosokat. Bérezés kol­lektív szerződés szerint, gyakor­lattól függően. Autóbuszjáratain­kon díjtalan utazást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat műszaki üzeménél. (1750) AZ Allatifehérje takar­mányokat előállító vál­lalat (Szolnok. Tószegi út) felvesz gáztüzelésű kazánhoz kazánfűtőt, kazánkezelöt. kazán­gépészt. Valamint lakatosokat, villanyszerelőket. Jelentkezni le­het személyesen az üzemben. (973) A TISZASZÖLÖSI PETŐFI TSZ ,.C” kategóriás, felvételt hirdet energetikusi és szállításvezetői munkakör betöltésére. Követel­mény: szakirányú felsőfokú végzettség. Fizetés a 4 1981. MÉM —MüM sz. rendelet szerint. Fel­vétel esetén útiköltséget térí­tünk. Lakásmegoldás lehetsé­ges. Jelentkezés a helyszínen, a tsz központjában a termelési főmérnöknél. (1848) AZ OTP SZOLNOK MEGYEI IGAZGATÓSAGA ár- és számla- ellenőrzésben jártas középfokú végzettséggel rendelkező mű­szaki ellenőrt vagy okleveles ár­szakértőt keres, valamint hiva- talsegédi és 4 órás takarítónői munkakörbe dolgozókat alkal­maz. Jelentkezés: Szolnok. Ság- vári krt. 31. (2018) A MEZŐGÉP VALLALAT SZOL­NOK tószegi gyara. tó­szeg felvételre keres portás, éjjeliőr munkakörbe férfi dol­gozókat. hatvan év alattiak jelentkezését is várjuk. Fizetés megegyezés szerint. Jó az autó­busz-közlekedés Szolnok felől, autóbusz-pályaudvarról. vegyi­művektől. Jelentkezés: a gyár személyzeti vezetőjénél. (2023) A TIGAZ SZOLNOKI ÜZEM­IGAZGATÓSÁG azonnali belé­péssel alkalmaz gázszerelő szak­munkásokat. kőművest, minősí­tett hegesztőt, kubikosokat, se­gédmunkásokat. középiskolai végzettségű érintésvédelmi és szabványossági vizsgával ren­delkező villanyszerelőt, valamint szállítási előadót és gépíró-ad­minisztrátort Jelentkezni lehet: Szolnok. Thököly út 79. (1853) AZ AUTÓKÖZLE­KEDÉSI TANINTÉ­ZET saját gépkocsi­val és gépjár­művezetői szakokta­tói bizonyítvánnyal rendelkező szakok­tatókat foglalkoztat. ..egyéb jogviszonyban”, gépjárműveze­tő-képzésben. Jelentkezés: Szol­nok. Eötvös tér 3. sz. (2334) A SZOLNOK MEGYEI IPAR­CIKK KISKERESKEDELMI VALLALAT közeljövőben meg­nyitásra kerülő jármű- és jár­műalkatrész szaküzletébe azon­nali belépéssel alkalmaz szak­képzett férfi eladókat. Jelent­kezni lehet a vállalat munka­ügyi osztályán. Szolnok. Beloi­annisz u. 6. (2586) A PIÉRT KERESKEDELMI VÁL­LALAT Szolnok. Landler J. út 14. vagy Törökszentmiklós. Tán­csics M út 42. — gépírni tudó adminisztrátort felvesz. (1355) Ä SZOLNOK MEGYEI GABO­NAFORGALMI ÉS MALOMIPA­RI VÁLLALAT karcagi körzeti üzeme felvesz molnár, lakatos, villan vszerejő. műszerész szak­munkásokat. valamint malom­üzembe betanított munkára női és férfi segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet: Karcag. Vasút út 99. (1630) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS ÉPÍTÉSI ÉS SZERELŐIPARI VALLALAT A felvesz műszaki tervfelbontót (Drogramozói mun­kakörbe*. követeimén v: közép­fokú éoítőioari végzettség. 3 éves szakmai gyakorlat. vala­mint anvaekönvvelőt közéofokú iskolai végzettséggel. Jelentkez­ni lehet: Szolnok. Józsei Attila u. 36. alatt levő irodaház sze- méívzeti és oktatási osztályán. (1703) A 605. SZ F BEDE LÁSZLÓ IPARI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET ÉS SZAKKÖZÉPIS­KOLA felvételre keres gazdál­kodási gyakorlattal rendelkező gondnokot, osztott műszakban dolgozó takarítót és segédmun­kást. Jelentkezni lehet: Szol­nok, Bán u. 9. sz. (2523) 27 éves jogosítvánnyal rendel­kező műszaki végzettségű, agi­lis fiatalember munkát vállal. Minden megoldás érdekel. ..200252” jeligére a kiadóba. (2284) A SZOLNOK MEGYEI VIZ­ES CSATOR­NAMŰ VALLA­LAT felvesz érettségivel ren­delkező pénz­ügyi. előadót, általános ad­minisztrátort, bérszámfejtőt és gépírót, jelentkezni lehet: Szol­nok. Vízmű út 1. pénzügyi osz­tály. (2121) HIRDETMÉNY Lakást kíván építeni? Már építkezik? Társasházat? Félkész házat? Családi házat? Hétvégi házat? Szolnok Lakást bővít? Engedje meg, hogy segítsünk Önnek, vegye igénybe információinkat és szolgáltatásainkat! Pénzt, időt, fáradságot takarít meg. Az Építőipari Szövetkezet tevékenységében 1983. április 1-én nyit a LAKÁSÉPÍTÉSI IRODA Szolnok, Ságvári krt. 14. (volt ÁB igazgatósága) Telefon: 12-019 Irodavezető: Szűcs Ferencné. Tájékoztatást nyújtunk: — lakásépítési lehetőségekről Szolnokon és a város- környéki községekben; — tartós használatba vehető telkek igénylésének feltételeiről; — építkezések engedélyezési eljárásáról; — egyes telkek beépítési és közművesítési lehetőségeiről; — OTP-kölcsönnyűjtás feltételeiről; — egyedi tervezés lehetőségeiről; — építőanyag-beszerzési lehetőségekről; — építőipari kisgép- és segédanyag-kölcsönzésről; — építési anyagok szállításáról; — kivitelezői kapacitásról, kisipari árakról, kisipari névjegyzékről; — telekvásárlási lehetőségekről; — műszaki ellenőrzési lehetőségekről; — belsőépítészeti, lakberendezési terv készítéséről. Vállalkozunk az alábbiakra: — telekkönyvi szemle m beszerzése; — helyszínrajzok beszerzése; — ajánlott és típustervek biztosítása, adaptálása; — saját tervezés esetében műszaki ellenőrzés; — Telek- és épületkitűzés; — építési és használatba­vételi engedély beszerzése; — egyedi tervkészítés; — közműnyilatkozatok beszerzése: — költségvetések készítése, felülvizsgálata; — építőközösségek szervezése PEVA technológiával épülő félkész társasház építésére: — építéssel kapcsolatos nyomtatványok kitöltése. Minden egyéb, építkezéssel II Magyar Hirdető Szolnok megyei Központja adminisztratív munkát kedvelő, abban jártas, megbízható, agilis, minimálisan közgazdasági érettségivel rendelkező munkatársat keres vezető adminisztrátor munkakörbe. Pályázatot önéletrajzzal MAHIR Szolnok, Pf. 57-re kérjük. (H. 702.) kapcsolatos gondjának megoldásában szívesen állunk rendelkezésére. Díjmentes tanácsadás! Várjuk szíves érdeklődését! Nyitvatartási idő: hétfő kedd szerda csütörtök péntek 8.00— 16.30 óráig 8.00— 16.30 óráig 8.00— 16.30 óráig 8.00— 18.00 óráig 8.00— 15.30 óráig HD-O-o Nagy gyakorlattal rendelkező magas építkezésekre ács, állványozó szakmunkást felveszünk Jelentkezni lehel: a szolnoki Építőipari Szövetkezet, SZOLNOK Ságvári krt. 14. sz. alatti központjában (2079) ÉPÍTTETŐK FIGYELEM! A mezőtúri Városgazdálkodási Vállalat munkát vállal Szolnok megye területén IFA ADK—70 AUTÓDARURA Megrendelés — telex: 23-545 *** telefon: 301 Ügyintéző: IVÁN SÁNDOR naponta 7—15 óráig Telex rendelés esetén visszaigazolás 48 órán belül (2189) Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1983. március 28-től kez­dődően az alábbi termékeket új fogyasztói áron forgal­mazzuk: Anna ásványvíz 1/1-es 4,50 Ft/palack Anna ásványvíz 0,33-as 2,60 Ft/palack Anna ásványvíz 0,5-ös 3,30 Ft/palack Az árak rendezését a mnegemelkedett ráfordítási költ­ségek tették szükségessé. Délalföldi Pincegazdaság (2711.) Habarcs- és betonüzemünk, valamint vas­beton előregyártó üzemünk szabad kapa­citását felajánljuk magánszemélyeknek és közületeknek. Vasbeton előregyártó üzemünkben rövid határidőre vállalunk különböző szerkezetek előregyártását. Habarcs- és betonüzemünkben megfelelő minőségű habarcs és beton azonnali házhoz, illetve építkezési területre való szállítását. Szombat—vasárnapi megrendelést is kielégítünk 20 köbméteren felül és ez esetben árengedményt adunk. Megrendelés: személyesen: F.PSZER központi telep, Landler Jenő u. 29. vagy Telefon: 13-020 Hornyák János, Illetve Herczeg Balázs szaktársaknál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom