Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1983-03-26 / 72. szám

1983. MÁRCIUS 26. io ____________________Szolnok megye múltiából A Tanácsköztársaság tavaszán II munkáshatalom első intézkedései Karcagon Március 21-én világgá röp­pent a hír; kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. E nap estéjén dr. Pásztor Géza összehívta a helyi szo­ciáldemokrata pártszervezet vezetőségét. Javaslatára ab­ban állapodtak meg, hogy a középületeket megszállja a karhatalom, és másnap nép­gyűlésen értesítik a város lakóit a változásról. Az 1919. március 22-én délután 3 órakor kezdődő nagygyűlésen mintegy tizen- kétezres tömeg jelent meg. A megnyitót Buzalka Antal kő­művessegéd mondta. A lel­kesülés lángjai ■ azonban Fo­dor József, az Oroszország­ból visszatért kommunista beszéde közben csaptak csak igazán magasba. A szabad­ságról, az igazi győzelemről beszélt. Felhívta az embe­rek figyelmét a város va­gyonosaira — Krausz .Soma, Farkas Benedek, P. Szabó Gergely, P. Szabó István —, akik vagyonainak helye a proletárok kezében volna. A következő szónok dr. Pász­tor Géza volt. Ő nyugalom­ra intett. Beszélt a nagy ha­lottról, a régi társadalmi rendről, amelynek most ko­porsójánál állanak. A múlt­nak végén és a szebb jövő­nek kezdetén — mondta — méltóságosnak kell lenni mindenkinek. Ezen az estén éjszakába nyúló munkástanács ülés A századforduló első évei­ben látszólag béke és csend honolt ebben a tiszamenti kis községben. A nép szaka­datlanul dolgozott, teljesí­tette a parancsot, amit urai adtak neki. A sok munká­val és paranccsal együtt nőtt az elkeseredés, az elé­gedetlenség. Titokban nőtt az elégtételt követelők szá­ma. Az illegalitásban mű­ködő szociáldemokrata párt- szervezet vezetője Sőti György, egyre több fiatalt és idős embert gyűjtött ma­ga köré. Fáradságot nem kí­mélve bejárta a tanyavilá­got, hogy oda is eljuttassa azokat a gondolatokat, ame­lyek itt a községben már biztosították a munkásöntu­dat kialakítását. Ebben a munkájában segítséget nyúj­tottak még neki Kneifel István, Szerencsi Sándor, Szerencsi István, Kakó György. Borbély Lajos, Bor­bély Miklós, Mészáros Már­kus és Szabó Miklós. Meg­alakult egy politikai kör, amely kb. 150 tagot szám­lált. Az említett vezetők szervezésével sikerült a föl­desurak földjén robotoló aratók, munkások, családok sztrájkjának megszervezése 1907-ben. Az alacsony munkabér miatt mintegy 200-an fogtak össze, hogy rákényszerítsék a földésürakat az élethez szükséges létminimum bizto­sítására, munkabérük eme­lésére. Követelésüknek han­folyt a városházán. A Városi Tanácsban változások tör­téntek. Egész sereg tisztvise­lőt leváltottak. Helyükbe a nép bizalmát élvezők kerül­tek. Akiket nem váltottak le, azok mellé egy későbbi gyű­lésen bizalmit osztottak be. Az új államigazgatási szerv a Munkás- Paraszt- és Ka­tona Tanács lett, az állam- hatalmi szerv pedig a direk­tórium. A karcagi munkás tanács március 31-én választotta meg a háromtagú direktóri­umot dr. Pásztor Géza, Je­len Pál és Buzalka Antal személyében. „A direktórium azonnal letette a fogadalmat a Munkás tanács előtt”. A hatalom átvétele után a direktóriumi liyomban hoz­záfogott a sürgető szociális és kulturális ' intézkedések végrehajtásához. Egyik leg­égetőbb feladata volt, hogy mindenkinek munkát bizto­sítson. Hogyan oldotta meg ezt a feladatot? „Pár héttel ezelőtt még munkanélküliek százaitól volt- hangos a karcagi pia.c- tér, viszont a város képe a legvisszataszítóbb volt a sár- kupacok és a hónapok óta felgyülemlett szemét miatt. Karcag város diirektóriuma egycsapásra munkába állí­totta az összes munkanélkü­lieket!. ■ ■ Munkáskezek szá­zai dolgoznak két hét óta”. A közmunkák céljaira a vá­gót adták olyan formában is, hogy felvonultak a köz­ség utcáin és énekszóval figyelmeztették uraikat ar­ra a lappangó erőre, amely egyszer majd elsöpri őket. A felvonulók énekei közt találhattuk a következő'dalt: Föl aratásra, zengje ajkunk A munka bús és szent dalát. Mi dolgozunk és nagy hasznot hajtunk, De hol a kéz, mely szíjjat ád, Hol az a kéz, mely áldva adva Verejtékért megfizet, Ez ád kenyérért kenyeret. Nem alamizsnát kér fáradozva, Éhség, nyomor velünk, De már mi felkelünk. Aki harcba száll Hadd vezessen ö Szabad lesz a jövő. Nem volt hiábavaló ez a tömegmegmozdulás. Ugyanis követte a parasztok munka­bér követelésének küzdelme­it a dohánybeváltó munká­sainak nagymérvű megmoz­dulása. Az akkor még elég nagy létszámmal dolgozó dohány­beváltó munkásai közül 250—300 nélkülöző dolgozó vonult végig a község fő­utcáján zárt sorokban egy céllal, a magasabb munka­bérekért. E ’dal dallamára vonultak a felvonuló mun­kások ; rosnak a budapesti pénzügyi népbiztos egymillió koronát utalt ki. A középtiszai ár­mentesítő társulat pedig ki­jelentette, hogy minden ku- bik munkára jelentkezőt al­kalmaz. Itt 130 munkanélkü­lit tudtak elhelyezni. A közellátás biztosítására a városi közellátási bizott­ság 5 vagon burgonyát ren­delt, — kettőt tudtak végül biztosítani —, valamint 20 vagon tűzifa szállítására kö­tött szerződést. A bizottság kékkővel, kölessel és tojás­sal is ellátta a lakosságot. Igyekeztek mindenki szá­mára lakásról gondoskodni. A Nagykunság 1919. április 9-i számában jelent meg a következő hirdetmény: „Minden felnőttet egy szoba illet, egy család azonban el­vileg három szobánál • na­gyobb lakást nem lakhat.,., aki; (.ezen elvele figyelembe vételével fölösleges lakás vagy lakrész felett rendelke­zik köteles azt f. hó 20-ig a városháza I. e. 6. sz. szobá­jába bejelenteni. .. Aki la­kással üzérkedik, és végül az a lakásbizottsági tag, aki a reábízott ' kötelességet szándékosan vagy vétkes mulasztással megsérti, az a forradalmi törvényszék ál­tal 10 évig terjedhető fog- názzal és 5000 koronáig ter­jedhető pénzbüntetéssel bün­tetendő”. A direktórium lapja, a Nagykunság, Százötven ház­hely á szegényeknek című hírben közölte, hogy az új szociális intézkedések egyik legszebb ténye, hogy a vá­ros a szegényebb osztály ré­szére házhelyről gondosko­dik. Karcag városa 150 ház­helyet jelölt ki ingyenesen a város külterületén, illetve a város szélén azon polgárok í'észére, akik lakóházat akar­nak maguknak építeni és te­rületük nincsen. 150 szegény család kapott lakhelyet. Az igényeket azonban így sem tudták kielégíteni, ugyanis a jelentkezők közül sorshú­zással történt a kijelölés. A telep azonban nem épülhe­tett fel, hiszen Karcagon már májusban a román meg­szállók parancsa- szerint dol­gozott a város közigazgatá­sa. dr. örsi Julianna Piroszászló, vöröszászló, lobogtatja a szellő, Gyere alája, gyere alája, te oktalan szenvedő, Testvérünk vagy, mért nem tartanál velünk, Ha munkás vagy nem lehetel ellenünk. Akik először hallották, azok is megtanulták, vagy újabbal bővítették: Nem ismerünk henye rangot Ágas-bogas koronát Szerszámot a naplopónak Kaszát, kapát, boronát. Legyen kérges annak is a tenyere, Aki miatt nincs a népnek kenyere. A felvonulók felháborodá­sát 10 krajcár béremelés.- sel akarták megnyugtatni. Nem 'azért volt viszont a csendőrség közel, hogy so­káig tétlenül nézték volna ezeket a megmozdulásokat. Sőti Györgyöt elvitték, a csendőrség felelősségre von­ta és nyomtalanul eltüntette a faluból. A munkásmozga­lmi körök további működése kétségessé vált, betiltották a gyűléseket, és csendőri fel­ügyelet alá helyezték mind­azokat, akikben vezetőt lá­tott a nép. A megmozdulá­sok tehát céljukat nem ér­hették el, de íigyelmezteté- 'sük határozott volt. Cseppentő Miklós Életünk — 1948-ban A Magyar Szovjet Baráti Társaság közvetlenül a fel- szabadulás után, 1945-ben Magyar—Szovjet Művelődé­si Társaság néven alakult meg. Célul tűzte ki a ma­gyar—szovjet barátság el­mélyítését, a Szovjetunió életének, gazdasági és tár­sadalmi eredményeinek is­mertetését. A társaság munkájának megindulását Szolnokon töb­bek között egy folyóirat is jelzi. 1948. március 1-én Éle­tünk címmel irodalmi, társa­dalmi, művészeti folyóirat­tal jelentkezik a társaság ií-' júsági csoportja. Olyan fia­talok fognak lapalapításhoz, akiknek életkora alig halad­ja meg a húsz évet és célki­tűzéseik szerint: „Az ifjúság fórumává akarjuk tenni Éle­tünket. Nagy szükség van erre. Nevelni és tanulni aka­runk egyszerre, a tehetséges vidéki fiatalokat kívánjuk szóhoz juttatni, támogatni és felkarolni. .. Meg akar­juk ismertetni a magyar if­júsággal a Szovjetunió né­peinek kultúráját, irodal­mát, életét. A magyar—szov­jet kultúrkapcsolatok kimé­lyítői között akarunk helyet foglalni. Szükséges, célsze­rű és hasznos, hogy megis­merjük egy ilyen hatalmas birodaloímj kultúráját, mert ■ a megismerés saját kultú­Szeretett édesanyám! Az aradi vár ostromából semmi sem lett. Vezéreink tervüket megmásították. Utolsó levelem írása után harmadnapra indultunk... Battonyán, Tótkomlóson, Orosházán, Szentesen, Kun- szentmártonon keresztül Ti- szaföldvárra, ahol mintegy két hétig pihentünk, míg Damjanich seregének másik részével Cibakházán csatla­koztunk. Ezekkel vívtuk az­tán a császáriak ellen első diadalmas csatánkat Szol­noknál. Egymásután három éjjel hordoztak minket, a 9-ik zászlóaljat egyhelyről a má­sikra. .. Végre negyedik éj­jel, már egészen eltikkadva, még olyan iszonyú utat té­tettek velünk, hogy majd­nem egészen Nagykőrös alá kerülve, reggel értünk Szol­nokra. 0,tt a Tiszától átellen- ben fekvő részen (a Tisza jobbpartján — K. Gy.) mint­egy 1500 lépésnyire a város­tól, felállítottak, de mi már annyira ki voltunk merülve minden erőnkből, hogy leül­tünk a zúzmarás földre, s mind az egész zászlóalj, ki­véve az őrnagyunkat lefe­küdt és elaludt. Talán félórát aludtunk, mikor „Fel! Fel!” — hangzott mindenfelé, s mi talpraszökve, bezzeg el­bámultunk, mikor előttünk láttuk ragyogni a már felál­lított ellenség lovasságának sisakjait, s a hosszan elterü­lő gyalogság csillámló fegy­vereit. .. Akkor egyszerre minden­felől hangzik: „Indulj!” — s mi lassú léptekkel közeled­tünk az ellen felállított so­rai felé. Borzalom futott végig mindnyájunkon, de vágy is, hogy a mindenfelől dicsért erővel megmérkőzhessünk. Elhagyott minket minden fá­radtság és szótlan, feszült várakozás látszott mindnyá­junkon. Egyszerre eldördült ránkra is termékenyítő. A Szovjetunióhoz hasonlóan meg akarjuk ismerni a kör­nyező népek kultúráját is. Nagy" mulasztásokat kell pó­tolnunk, évszázados mulasz­tásokat”. S bár a lapnak csak három száma jelent meg, a fiata­lok elképzelésüket követke­zetesen meg is valósították. Az első lapszámmal 1948. március 1-én jelentkeztek. Mindjárt az első számban kezdő fiatal írókat és költő­ket mutattak be. Elhelyez­tek benne egy pedagógiai témájú írást is, valamint Vj- da Béla cikkét a szolnoki könyvtárról. A szovjet iro­dalom bemutatását Puskin A rab című versének közlésé­vel kezdték, 'valamint egy tanulmánnyal Gogolról és részleteket is. közöltek Go­gol: Köpeny című regényé­ből. A Duna völgye rovatban a szomszéd népek irodalmát mutatták be. A lap második száma 1948. március 15-én piros nyomá­sú címlappal jelent meg. Az 1848-as események századik évfordulóját ünnepelte az ország, és ennek jegyében állították össze ezt a szá­mot is. Itt olvashatjuk töb­bek között Ady tanulmányát és Pervomajszkij versét Pe­tőfiről. Az orosz irodalmat Gorkij: Viharmadár című az ellenség ágyúja,... vagy tíz golyó, mind talál zászló­aljunkban, míg a többi, hat vagy hét lövés a szuronya­inkat horzsolta... Tömegünk előtt ült lován új őrnagyunk, Elek Ferenc, s amint legjavában suhog­tak fejünk felett a golyók, ő énekelni kezdte azt a víg dalt, amellyel minket Mis­kolcon verbúváltak. De alig végezte az első strófát: „Gyere pajtás katonának”! — mikor egyik közülünk el­kiáltja magát: „Gyerünk hát! Mit állunk itt!?” — Nem kellett ennél több, a dalból mindjárt „Rajta! Rajta!” lett és az egész zászlóalj or­dítva, amúgy rácosan, neki­rohantunk az előttünk füs­tölgő ágyúknak!... pár perc múlva mindenfelé rohamra doboltak... Ezalatt Vécsey hadteste is megérkezvén, a túlsó olda­lon huszárjaival a hídon, a város utcáin keresztül vág­tatva küldte a csatatérre, kik az ellenség lovasságát hát mögül attakirozták. Míg a mi lovasaink, egy divízió lengyel ulánus, két divizió Hannower- és két divizió Ferdinánd-huszár, elölről tá­madták őket. Ez gyönyörű látvány volt. A vágtató lovak sűrű por- felleget vertek, melyből, mint folytonos villámlást, csak a huszárok vagdalkozó kard­ját lehetett látni. Míg végre látták, hogy így az ellenség nagyobb számú lovasságával semmire sem mennek, a mi­eink körbefogták őket 1 és szüntelenül körülük száguld- va, befelé vagdaltak és akit kardjuk éle elért, bizonyo­san a halál martaléka lett. így hát a szélsők mindig be­felé szorulva, hátráltak a közép felé: egy sem akart szélső lenni, míg végre iszo­nyú tömegük közepén olyan szorongás támadt, hogy a lovak felágaskodva, a lova­sokat, s egymást agyonrug- ták, taposták, harapták. 11 Magyar—Szovjet Művelődési Társaság szolnoki lapja volt verse képviselte. De beszá­moltak pl. Ehrénburg, Szi- monov és Pervomajszkij ma­gyarországi látogatásáról és a városi könyvtár ünnepé­lyes megnyitásáról is. A harmadik és egyben utolsó szám április 1-én je­lent meg. Gorkij születésé­nek 80. •évfordulójára állítot­ták össze. A számot szovjet krónikával zárták, hírül ad­ták Hidas Antal egyik regé­nyének oroszra fordítását és a könyv megjelenését. A folyóirat élete ezzel a három számmal véget is ért. Szolnok kulturális életében mégis jelentős volt, sőt mint lap országosan is annak bi­zonyult, hiszen a Magyar— Szovjet Művelődési Társaság csak néhány megyében in­dított ilyen jellegű lapot. A fiatalok azt a nagy felada­tot, amelyet vállaltak, ebben a három számban teljesítet­ték. Sikerült a sokáig elzárt orosz-szovjet irodalmat és a szomszédos népek irodalmát közelebb hozni az olvasók­hoz, sikerült bepillantást en­gedni kulturális életükbe. Végre valahogy mégis ki­vágták magukat és rendet­len futással menekültek a mindenütt nyomukban lévő huszáraink elől, akiknek 11 gyönyörű ágyút, s 13 lőporos szekeret hagytak martalékul. Még az attak múltával is lehetett látni a síkon szerte­szét száguldó néhány hu­szárt, űzve egypár kétségbe­esve menekülő, fényes sisa- kú ellenséges lovast. De eza­latt mi is erősen dolgoztunk. Egyhuzamban mintegy féló­rányira hajtottuk a gyalog­ságot, ki közül egy zászló­alj nem bátorkodott a mi csiklandozó szuronyainkkal szembefordulni, nekiment a Zagyvának; a folyamot akar­ta keresztülgázolni, azonban néhány kivételével mind a habok közt lelték sírjukat. A szolnokiak már...- estéiig hétszázat fogtak ki, s mint halljuk sikerrel halásztak... Este mindnyájan táborba szálltunk a város alatt, s víg tűz körül, kalandjaink elbeszélése mellett, pihen­tünk a már több nap fára­dalmait: Másnap az ott viga- dozó tömegbe vegyültem, egyszerre mindenfelől neve­met kiáltják: „Emil! Bütt­ner Emil! Keres valaki!” Ta­nyánkra sietve látom, hogy egy tisztecske vár rám. És most, képzelje meglepetésem, édesanyám, mikor felismer­tem Károly unokabátyámat és örömömet, hogy Isten meg­hagyta érnem, amit már alig reménylettem, hogy any- nyi viszontagság és életve­szély után mégis legalább egyet megláthattam atyám­fiái közül! Hisz 8 hónapi had­járatunk alatt legkisebb hírt sem hallottam hazulról! Károly aztán kieszközölte, hogy őt elkísérhessem a Ti­szán túlra,- táborukba, hol új öröm és meglepetés várt: másik unokabátyámat, Ti­vadart is ott találtam. Ök már mind a ketten tisztek, noha, májd öt hónappal ké­sőbb álltak be, mint én, és én mégis csak a freiterségig vihettem fel. De ők a 17-ik zászlóaljban, a barsi tót fiúk közt, csinosan öltözött tisz- tecskék, míg én bár fiata­labb, de a csatákban leron- gyollott, régebb katona va­gyok a 9-ik zászlóaljban... Kaposvári Gyula Összeállította: dr. Selmeczi László A proletárdiktatúrát kikiáltó karcagi nagygyű­lésen Buzelka Antal direktóriumi tag beszél „Zengje ajkunk a munka bús és szent dalát” Munkástüntetés Tiszaroffon 1907-ben S. Püski Anna A habok közt lelték sírjukat Egy szemtanú az 1849. március 5-i szolnoki csatáról Ezt a levelet az 1849. március 5-i dicsőséges szolnoki csa­ta után írta egy akkor 15 esztendős fiú. De ezen 15 esztendős gyermeken, Büttner Emilen akkor már rongyos volt az el­sőrend honvéd ruha, — csaták viharában lett rongyos — és fürtös gyermekfején már ágyúfüsttől volt kormos a vörös­sapka. Büttner Emil, akit 14 esztendős korában arra a fenye­getésre vettek be honvédnak, hogy különben elemészti ma­gát, 15 esztendős korában már hős volt. Csatákat verekedett végig. Állta a háború minden viszontagságát és kopott zub­bonya gallérjára már csillag hullott. Mikor aztán csata vé­geztével pihent a honvédsereg, a hős gyermek levelet írt édesanyjának. Beszámolt arról, amivel a másik édesanyjának, a hazának áldozott. Meg lehetett elégedve gyermekével mind­két anya. *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom