Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-24 / 70. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁRCIUS 24. ( Kommen-1 tárunk I K forgatókönyv új szakasza Nicaragua képviselője hivatalosan felkérte a Biztonsági Tanács soros elnökét, hogy „az országa elten komolyan fokozódó” támadások megvitatására hívja össze a Tanács sürgős ülését. Mi a háttere ennek a hírnek, amelyet az elmúlt órákban vezető helyen közölt a világsajtó? Az azóta is tartó folyamat a latin-amerikai szubkontinens egyik leg- gyűlöl'tebb diktátora, a tömeggyilkos Somoza bukásakor kezdődött. Washington, amely — éppen úgy, mint korábban „a fehérkesztyűs hóhér”, a kubai Futgencio Batista esetében — felhőtlenül együttműködött vele, azonnal megkezdte aknamunkáját az új, a népi rendszer ellen (megint csak pontosan úgy. mint annak idején Kuba esetében.) A világsajtó — a hamburgi Spiegeltől az amerikai Newsweekig — már az elmúlt esztendő koraöszén beszámolt egy Negroponte nevű úr különös tevékenységéről. Negroponte, aki a Nicaraguával szomszédos Hondurasban az Egyesült Államok nagykövete (és akiről a- .sokmillió példányiban megjelenő amerikai magazin plasztikusan érzékelteti, . hogy alighanem a térség CIA- rezidense) diplomáciai státuszát szinte percenként megsértve látogatta, pénzelte, szervezte a Hondurasba menekült somozista gárdistákat. Egy nagykövet természetesen aligha cselekedhet kormánya utasítása nélkül. Körülbelül ezt mondták Schultz külügyminiszternek annak a szenátusi ‘albizottságnak a tagjai, amely — a nemzetközi botrány nyomán — a nicaraguai di- verzió ügyében kihallgatta a State Department vezetőjét. Sokáig emlegetni fogják a miniszter válaszát, amely egy amerikai tv-kommentátor szerint „felért egy ingerült beismeréssel”. — Ez az ügy — mondta a honatyák nagy megrökönyödésére az Egye- _sült Államok külügyminisztere — nem az önök asztala, hanem a CIA tevékenységére felügyelő kongresszusi bizottságok hatáskörébe tartozik... Ne felejtsük, hogy a népi Nicaragua elleni ak- • ciók már Carter elnöksége idején megkezdődtek. Ami most történik, az — a jelek szerint — a régi forgatókönyv új szakasza: ilyen mennyiségben (mintegy ezerötszáz diverzánsról van szó) és ilyen fegyverzettel (modern amerikai helikopterek, aknavetők stb.) még nem dobtak át somozistákat nicaraguai területre. Katonailag ez nem veszélyezteti Mana- guát, a háttér inkább politikai. Mi lehet hát e támadás célja? Mindenekelőtt úgynevezett „felszabadított terület létrehozása, katonai és politikai támaszpontként további, immár a főváros irányába terjedő akciókra. A fenyegetett térségekben (elsősorban Magatalpa körzetében) számos szövetkezeti nagygazdaság most készül a termés betakarítására. Ennek megakadályozásától Negroponte és felettesei azt várják. . hogy tovább nehezítik az ország amúgy sem könv- nyű gazdasági helyzetét. Harmat Endre 1 I A Magyar Szolidaritási Bizottság nyilatkozata Tegnap a Magyar Szolidaritási Bizottság nyilatkozatot tett közzé, arra reagálva, hogy hónapok óta tartó felkészülés után az Egyesült Államokban kiképzett és modern fegyverekkel ellátott somozista ellenforradalmi erők fegyveres támadást indítottak a társadalmi haladás útján járó nicaraguai forradalmi hatalom ellen. Növeli a veszélyt, hogy az amerikai imperializmus zsoldjában álló, kalandor vállalkozásokra kész hondu- rasi rezsim olyan katonai manőverekbe kezdett, amelyek a Nicaragua elleni külső támadás előkészületeire utalnak. A dokumentum rámutat: az akciók hátterében azok az amerikai szélsőséges körök találhatók meg, amelyek nem akarják tudomásul venni a népek önrendelkezési jogát, s minden támogatást megadnak a fejlődő országokban létrejött haladó rendszerek megdöntésére vállalkozó ellenforradalmi erőknek. A Magyar Szolidaritási Bi- «otLság — közvéleményünk1 állásfoglalásának megfelelően — felháborodását fejezi ki az ellenforradalmi akciókkal szemben, és követeli a Nicaragua függetlenségét és nemzeti szuverenitását veszélyeztető külföldi katonai akciók azonnali megszüntetését. Teljes szolidaritást vállal Nicaragua haladó társadalmi erőivel, amelyek az egész nép érdekeit szolgáló igazságos és demokratikus társadalom felépítéséért küzdenek — hangzik a nyilatkozat. Megalakult az új NSZK-kabinet A kormánypolitikában való megállapodás után tegnap az esfi órákban megalakult Helmut Kohl második keresztényliberális kormánya. A kabinetben mindössze két személyi változás van a korábbihoz képest, azok sem jelentős posztokon: Rainer Barzel a Bundestag elnöke tett, így helyette az ugyancsak CDU párti Heinrich Windelen lett a „belnémet kapcsolatok” minisztere. Mezőgazdasági és erdőgazdasági miniszter az FDP párti Érti utódaként a CSU párti Ig- n» Kiechle lett. A külügyminiszter továbbra is Hans- Dietrich Genscher, az FDP elnöke, pénzügyminiszter Gerhard Stoltenberg (CDU), gazdasági miniszter Otto Lambsdorff (FDP) maradt. Az új kormányban a CDU nyolc, a CSU öt, a legkisebb koalíciós partner, az FDP három tárcát kapott. Izrael: marad a koalíció Kairóba érkező hírek szerint Menahem Begin miniszterelnök elutasította azt a követeléstr hogy a koalíció parlamenti veresége miatt oszlassa fel a pártszövetséget s hozza előre az általános választásokat. A Likud-tömb és személy szerint Begin kedden alulmaradt a parlamenti szavazáson, amelynek eredménye az lett, hogy nem a kormánypárt hanem az ellenzéki munkapárt jelöltje: Haim Herzog lesz májustól Izrael elnöke. A Likud-csoportosulás több tekintélyes tagja az elnökválasztási szavazás előtt kijelentette, hogy annak kimenetelét bizalmi jellegűnek kell tekinteni. Begin is te- kintélyi kérdést csinált az elnökválasztásból, annál is inkább, mert a most távozó államelnök, Jichak Navon szintén munkapárti politikus. Herzog úgy kapta meg a megválasztásához szükséges abszolút többséget már az első menetben, hogy a kormányzó pártszövetség öt tagja az ellenzék jelöltjére voksolt, kettő pedig érvénytelen szavazatot adott le. Az izraeli sajtó bombameglepetésnek festi le á kormánypárt vereségét. A kommentátorok megjegyzik, hogy Begin személyes presztízsét tette kockára, s vesztett. NATO Nukleáris tervezés ..Az Atlan'i Szövetség nem zárkózik el attól, hogy a nullamegoldáslól eltérő átmeneti megoldást kössenek Genfben az. eur.orakétákról, ehhez azonban a Szovje*- uniónak keltene új ajánlatot előterjesztenie" — közölték amerikai NATO-diplomalák azután, hogy a szervezel nukleáris* tervező csoportja keretében a hadügyminiszterek ülést tartottak kedden és ‘egnap a portugáliai Vila- moura-ban. A csoport ülésén az európai közép-hatótávolságú atomfegyverek kérdése állt a vi*a középpontjában. Joseph Luns NATO-íőtit- kár a napokban a flamand televíziónak . nyilatkozva azonban kijelentette: „rájöttünk. hogy a nullaváltozat megvalósí' hatatlan, mert a szovjetek a leghatározottabban elutasítják ... Valamilyen átmeneti megoldásra kell tehát irányt vennünk, noha a legjobb kétségtelenül a nullaváltozat, tenne”. Az új francia kormány Jean-Louis Bianco. az Elysée-palota főtitkára röviddel éjfél előtt ismertette az új francia kormány névsorát: miniszterelnök: Pierre Mauroy: gazdasági, pénzügyi és költségvetési miniszter: Jacques Delors: a szociális ügyek és- a szolidaritás minisztere: Pierre Beregovoy; belügyminiszter és á decentralizálás ügyeinek minisztere: Gaston Defferre; közlekedési miniszter: Charles Fi- terman: igazságügyminiszter: Robert Badinter; a külkap- csolatok minisztere (külügyminiszter): Claude Chéysson; hadügyminiszter: Charles Hernu; mezőgazdaságügyi miniszter: Michel Rocard; iparügyi és kutatásügyi miniszter: Laurent Fabius; köz- oktatásügyi miniszter: Alain Savary; küljkereslkedelmi és idegenforgalmi milnjiszter: Edith Cresson; városfejlesztési és lakásügyi miniszter: Roger Quilliot; kereskedelmi és kézműipari miniszter: Michel Crepeau; a szakmai képzés ügyeinek minisztere: Marcel Rigout; a kormány szóvivője: Max Gallo államtitkár. Az új kormány tegnap 11 órakor megtartotta első ülését. A kormány névsora még nem teljes, az egyes csúcstárcák mellé rendelt minisztereket és'az államtitkárokat később nevezik ki. Mint már előre jelezték, a korábbi 44 tagú kormány a miniszterelnökön kívül 15 főre szűkült. Mitterrand elnök és Mau- roy miniszterelnök már korábban tervezték, hogy az eddigi tapasztalatok alapján szűkebb körű kormányt fognak megalakítani, amely hatékonyabban működhet. A létszámcsökkentés következtében a kormányban részt vevő kommunista miniszterek száma négyről kettőre csökkent: Charles Fiter- man közlekedési miniszter és Marcel Rigout, a szakmai képzés ügyeinek minisztere képviseli az FKP-t a kormányban. Ütja során mindenütt heves tüntetések kísérték annak a vonatnak az útját, amely az Egyesült Államok Bangor nevű nukleáris tengeralattjárójára atomtöltetű robbanófejet szállított. A kép a vancouveri tüntetőket ábrázolja. (Telefotó — KS) II pápa látogatási programja Varsóban tegnap nyilvánosságra hozták II. János Pál Dápa lengyelországi látogatásának programját. A hivatalos közlemény bejelenti, hogy a katolikus egyházfő június 16 és 22 között sorrakerülő lengyelországi látogatása során nyolc várost illetve helységet keres majd fel. Ezek: Varsó, a Varsó közelében lévő Teresin, Czestochowa, Poznan, Wroclaw, az opolei vajdaságban lévő Gora Swjatej Anny, a Katowice közelében lévő Piekary Slaskie bányászvároska és Krakkó. A kedden Brüsz- szelben véget ért közös piaci csúcs- értekezlet tulajdonképpen rutinszerű volt. A pénzügyi válság már korábban elrendeződött és az idő nagy része a szokásos gazdasági huzavonával telt el. Ami mégis figyelemre méltó volt a „tízek” tanácskozásán — az a közel-keleti kérdéssel kapcsolatos újabb nyugat-európai állásfoglalás. Jóllehet, ebben sem volt sok újdonság, de ami miatt mégis érdekes: az időzítés. Nyu- gat-Európa Reagan elnök közel-keleti béketerve, a fe- zi arab csúcsértekezlet határozata utáp nyilatkozott és megismételte azt az álláspontot, amely, lényegét tekintve néhány kulcskérdésben ellentétes az amerikai állásponttal. A nyugat-európai vezetők számára „mélységesen zavaró” körülmény, hogy a közel-keleti problémakör megoldásában semmiféle előrelépés nem történt. Hogy ennek ki, vagy mi az oka, arra vonatkozóan a „tízek” fogalmazása részben egyértelmű. részben pedig rendkívül módon árnyalt. A „tízek” véleménye szerint Izraelnek a megszállt területeken folytatott telepítési politikája „ellentétes a nemzetközi joggal és mindinkább jelentős és egyre komolyabb akadálya a békeerőfeszítéseknek”. Ez félreérthetetlen kritika Izrael ellen. Mindenekelőtt eljött az ideje... Reagan amerikai elnök tavaly szeptemberben előterjesztett közel-keleti béketervéről — amelynek megvalósításán Washington még mindig fáradozik — a „tízek nyilatkozata csak ezt állapítja meg:”. Jelezte a békéhez vezető egyik iftat”. Az arab országok fezi csúcstalálkozóján elfogadott béketerv viszont — Nyugat-Euró- pa megfogalmazásában — ugyancsak jelezte a „békére való készséget”. A különbség finom — de sokat jelentő, különösen azért, mert a „tízek” megismételték a közel három évvel ezelőtt elfogadott velencei nyilatkozat legfontosabb elemét. Velencében és most Brüsszelben egyaránt követelték, hog? a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet be kell vonni a közel-keleti béketárgyalásokba. A nyilatkozat lényeges része. hogy Izraelnek joga van a létezéshez, de a palesztinoknak is az önrendelkezéshez. Az. Egyesült Államok — és természetesen Izrael — a palesztinok részvételét a tárgyalásokon előfeltételekhez köti. holott ezeknek az előfeltételeknek a PFSZ a fezi arab csúcsértekezleten nagyobbrészt eleget tett. A „tízek” — miközben megállapították, hogy ..az Egyesült Államok -erőfeszítései továbbra is elengedhetetlenül szükségesek olyan feltételek kialakításához, amelyek alapján a tárgyalások elkezdődhetnek” — leszögezték: a nyugat-európai országok „továbbra is fel kívánják használni befolyásukat olyan lépések bátorítására amelyek a kompromisszumos és tárgyalásos megoldás felé vezetnek”. Igaz, a „tízek” nem tettek különbséget a Libanont elözönlő izraeli' csapatok, valamint a szíriai és palesztin erők között, amikor követelték az összes idegen erő kivonását az országból, de nyilatkozatuk félreérthetetlen; „Mindenekelőtt eljött az ideje annak, hogy Izrael demonstrálja: készen áll az érdemi tárgyalásokra”. A Közös Piac tagországainak Közel-Keletre vonatkozó állásfoglalása végeredményben aligha nevezhető a Reagan-terv jóváhagyásának, az amerikai elképzelés feltétlen helyeslésének. •Másfelől Nvugat-Euróna ismételten Washington értésére adta. hogy az amerikai figyelmeztetések ellenére a Közös Piac szintén járja a maga útját és nem mond le arról, hogy alkalmas időben saját elképzeléseit is előterjessze — sőt, tegyen is valamit megvalósításáért — a közel-keleti kérdés rendezése érdekében. Ez az éppen, amiről Washington fáradhatatlanul igyekszik lebeszélni szövetségeseit, nehogy „zavarják” az amerikai nagy- politikát. Az egyértelműen Izraelt bíráló nyugat-európai magatartásnak egyik oka az, hogy a Közös Piac tagállamait nagyon is komoly gazdasági érdekek fűzik az arab világhoz — ez pedig manapság nem mellékes szempo*nt a politikai állásfoglalásokban. Az arab országok 1981-ben (erre az évre vonatkozóan állnak rendelkezésre a teljes adatok) 67 milliárd dollárértékben exportáltak, főleg kőolajat, az EGK-tagorszá- gokba, míg a „tízek” 43 milliárd dollár értékű árut szállítottak az arab világba. A „tízek” keddi közel-keleti nyilatkozata tehát nem úi — jelentősége a régi elvek megerősítésében van. S hogy mennyire találva érezték magukat Jeruzsálemben, azt jelzi; az izraeli külügyminisztérium tisztségviselője máris elutasította a nyugat-európaiak nyilatkozatát. A jeruzsálemi nyilatkozattal egyidőben vált ismeretessé Párizsban: Claude Chevs- son francia külügyminiszter fogadta Faruk Kaddumit. a PF|>Z politikai' osztályának vezetőjét — „külügyminiszterét”. -> (Telexen I lérkezett I LISSZABON Gyakorlatilag teljesen megbénult tegnap a tömeg- közlekedés a portugál fővárosban. Zárva voltak a metróállomások, nem közlekedtek az autóbuszok és a villamosok. A portugál közlekedési dolgozók 24 órás általános sztrájkot tartottak tiltakozásul amiatt, hogy a kormány nem hajlandó tárgyalni a fizetések emeléséről. Ugyancsak 24 órás sztrájkot kezdtek a vasutasok. KABUL Népes tömeg tüntetett t^- •nap Kabulban az Egyesült Államok afganisztáni politikája ellen. Az 50 000 felvonuló az amerikai nagykövetség épülete előtt tömeggyűlésen tiltakozott az ország ügyeibe való washingtoni beavatkozás és az ellenforradalmi bandáknak nyújtott amerikai támogatás miatt. A tömeggyűlésen a hazafias front, a szakszervezetek és a vallási közösségek vezetői képviselői szólaltak fel. KAIRÓ Egyiptom élesen elítélte Izraelnek azt a bejelentését, hogy a megszállt Ciszjordá- niában nyolc katonai őrállást, továbbá polgári településeket létesít. Az izraeli rádió azt is közölte, hogy jövőre tizenöttel növelik a Jordán-folyó balpartján létesített fél-katonai települések számát. BEJRUT Izrael nem adott pozitív választ a libanoni rendezés feltételeit és biztosítékait összefoglaló amerikai javaslatokra. A Libanoni nemzeti hírügynökség értesülése szerint ezt a következtetést vonták le Bejrútban a Philip Habib amerikai megbízott által tolmácsolt Tel- Aviv-i álláspontról. BANGKOK A Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) bangkoki külügyminiszteri értekezletén elutasították Vietnamnak azt a javaslatát, hogy az ASEAN kezdjen tárgyalásokat Vietnammal és Laosszal a kambodzsai kérdésről. VIENTIANE Ragaszkodunk ahhoz, hogy a térség problémáit közös erőfeszítéssel, külső nyomás és fenyegetés nélkül, tárgyalások útján a térség országainak kell rendezni — jelentette ki Phoune Sipraseuth laoszi miniszterelnök-Ttelyet- tes. külügyminiszter tegnap közzétett nyilatkozatában. A laoszi hírügynökség által nyilvánosságra hozott nyilatkozat még a bangkoki döntés előtt született, ezért nem reagál arra.