Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1983-03-22 / 68. szám

Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXIV. évf. 68. szám, 1983. március 22., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ünnepi munkahét a mecseki szénbányáknál Vevők Budapestről Ötvenmillió forint értékű zöldséget termelnek Jászfényszaruban Hazánkban a mezőgazda- sági termelés több mint egy- harmadát a másfél milliónyi kistermelő adja. Közülük 400 ezernek fő kenyéradója a mezőgazdaság, a többség azonban egyéb kereső fog­lalkozás mellett kertészke­dik gondoz állatokat. A jászfény.szarui Béke Termelőszövetkezet a hetve­nes évek közepétől segíti a háztáji termeléssel foglalko­zókat. Néhány éve, mert a feladatok sokasodtak, mind többen látták értelmét a kisgazdaságokban végzett munkának, a tsz-ben önál­ló háztáji ágazat alakult. A sertések bérhizlalása és a szarvasmarhatartás mellett a községben növekedett a zöldségtermesztés jelentősé­ge. A termelőszövetkezetek háztájiban is gazdálkodó tagjai közül 250 szerződést is kötött nagyüzemmel, négy­százan viszont csupán ve­tőmagért. műtrágyáért, eset­leg szaktanácsért keresik meg a szakembereket. Az elmúlt évben 5 millió forint éréfücű zöldséget vá­sárolt fel a tsz a kisterme­lőktől. A szerződéses kap­csolat révén a nagyüzem kedvezményes fóliavásárlás­ban, vetőmag, vetőgumó és növényvédőszer beszerzésé­ben és természetesen biztos értékesítési lehetőségek fel­kutatásával segíti partnereit. Jászíényszarun szinte min­den ház udvarán áll fólia­sátor. ahol szabad idejük­ben dolgoznak a kisterme­lők. A termelőszövetkezet a háztáji területének egy ré­szét zöldségtermesztésre ad­ja ki tagjainak. Jelenleg a íűtetlen 'fólia­sátrak alatt szorgos kezek tűzdelik a paprikapalántát, néhány hét múlva a piacon lesz a hónapos retek. A ter­melőszövetkezet — így is se­gítve a kistermelőket — kapcsolatot tart a budatété- nyi zöldségkutató intézettel, ez az intézmény már jól be­vált és ígéretesnek tűnő ve­tőmagokat is biztosit a gaz­daságnak;. Kommunista műszakok hete kezdődött tegnap a Me­cseki Szénbányáknál. A legnagyobb Baranya megyei üzem fejtési és vágathajtó szocialista brigádjainak egy­hetes munkaversenyét a Ma­gyar Tanácsköztársaság ki­kiáltásának 64.. valamint a KISZ zászlóbontásának 26. évfordulója tiszteletére indí­tották. A bányászok teljesít­ményeit a munkahelyi sajá­tosságok alapján négy fej­tési és négy vágathajító ka­tegóriáiban értékelik, s a nyolc legjobb brigád között több mint 80 ezer forint ju­talmat osztanak ki. Az ün­nepi munkahét szombaton kommunista műszakkal ér véget. A bányászok aznapi keresetük felét, a kommu­nista műszakokon részt ven­ni nem tudó dolgozók pe­dig egy napi munkabérük felét ajánlották fel a válla­lati szociálpolitikai tervek megvalósításának támogatá­sára. PÉCS—BUDAPEST-SZOLNOK Magyar—szovjet szakszervezeti megbeszélések A szocialista országok szakszervezeti központjai ve­zetőinek múlt hét végén le­zajlott tanácskozását köve­tően tegnap hivatalos kétol­dalú tárgyalások kezdőditek a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Szovjet Szak- szervezetek Központi Taná­csa küldöttsége között. Megemlékezések országszerte a Tanácsköztársaság kikiáltásáról A magyar szakszervezetek küldöttségét Gáspár Sándor főtitkár, a szovjet szakszer­vezetek küldöttségét Szíve- pan Salajev elnök vezeti. A mezőtúri Szőnyegszövő és Fonalnemesítő Háziipari Szö­vetkezet fegyverneki részlegében naponta 30—35 négyzet- méter torontáli szőnyeget készítenek A Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának hatvan­negyedik évfordulóját kö­szöntő tegnapi központi ün­nepségen Pécsett tízezer ba­ranyai fiatal vonult lobogó fáklyák fényénél a város zászlódíszbe öltözött utcáin át a Köztársaság téri em­lékműnél rendezett koszorú­záshoz. A Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Aczél György, a Politikai Bizott­ság tagja, a KB titkára, a Minisztertanács képviseleté­ben Pullai Árpád közleke­dési és postaügyi miniszter koszorúzott. A Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség koszorúját Nyitrai István, a KISZ Központi Bizottságá­nak titkára helyezte el. Az ünnepség a pécsi sport- csarnokban rendezett nagy­gyűléssel folytatódott. Az ünnepi nagygyűlés kétezer résztvevője előtt Nyitrai Ist­ván mondott beszédet. Hang­súlyozta, hogy a Tanácsköz­társaság 133 napja nem csu­pán a magyar történelem kiemelkedő jelentőségű ese­ménye, hanem szorosan ösz- szekapcsolódik az egyetemes emberi haladás ügyével is. Szocializmust építő társa­dalmunk nemcsak -vállalja, de a gyakorlatban tovább is viszi a Tanácsköztársaság el­képzeléseit. Ebben áll a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után elsőként kikáltött Tanácsköztársa­sághoz fűződő viszonyok lé­nyege. A műsor keretében a Pé­csi Nemzeti Színház művé­szei, a Baranya megyei kö­zépiskolák diákjai és a me­gye legkiválóbb amatőr cso­portjai léptek fel az ünnepi nagygyűlés résztvevői előtt, akik között Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára is helyet fog­lalt. A dicsőséges Magyar Ta­nácsköztársaság kikáltásá- nak 64. évfordulója alkal­mából tegnap koszorúzás! ünnepséget tartottak Buda­pesten a Dózsa György úti tanácsköztársaság! emlék­műnél. A Himnusz hangjai után Moravecz Levente színművész elszavalta Váci Mihály: Ezt! Itt! Most! cí­mű versét. A tisztelet és a megemlé­kezés koszorúját a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti és Budapesti Bizottsá­ga nevében Tömpe István, a KB tagja, az Állami Rádió és Televízió Bizottság elnö­ke és Békési László, a Bu­dapesti Pártbizottság «titká­ra helyezte el. A Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsa nevében Juhár Zoltán belkereskedelmi és dr. Mar­kója Imre igazságügyi mi­niszter koszorúzott. A Ma­gyar Népköztársaság fegyve­res erői részéről Oláh István vezérezredes, Ladvánszky Károly altábornagy és Nagy György, a Munkásőrség or­szágos parancsnokának első helyettese; a Szakszerveze­tek Országos Tanácsa kép­viseletében Földvári Aladár elnök és Ligeti László alel- nök; a Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség Központi Bi­zottsága részéről Juhász András, a KISZ KB titkára és Lippai Piroska, a KISZ KB tagja; Budapest főváros Tanácsa képviseletében Stadinger István elnökhe­lyettes és Varga Sándor, a Fővárosi Tanács pártbizott­ságának titkára koszorúztak. (Folytatás a 3. oldalon.) Nyitrai István mondott beszédet—Koszorúzások Sporttal, nótaszóval, vidámsággal ünnepeltek A tervezettnél jobb ütemben halad a megyei gyógyszertári központ bővítése. A több mint 50 millió forintos beruházás — amely során raktár­helyiségeket és műhelyeket építenek — kivitelezője a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat. A Tanácsköztársaság harcainak emléktábláját Simon József és Badari László koszo­rúzta meg. Nyikolaj Tyihonov Belgrádban Kétoldalú kapcsolatok, gazdasági együttműködés, nemzetközi kérdések a tárgyalások napirendjén Tegnap délután négynapos hivatalos baráti látogatásra Belgrádba érkezett Nyiko­laj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Szovjetunió Miniszter­tanácsának elnöke. Tyihonov Milka Planinc, a jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács (kormány) elnöke meghívá­sának tesz eleget. A szovjet miniszterelnököt a repülőté­ren Milka Planinc és más hivatalos személyek fogad­ták. v Nyikolaj Tyihonov a két ország kapcsolatairól, ki­emelten a gazdasági együtt­működésről, annak tovább­fejlesztési lehetőségeiről, va­lamint időszerű nemzetközi kérdésekről folytat megbe­széléseket a jugoszláv kor­mány elnökével. Találkozik Petar Sztamboliccsal, a ju­goszláv államelnökség el­nökével és Mitja Ri- bicsiccsel, a JKSZ KB El­nökségének elnökével is. Péntekig tartó látogatásának programjában horvátországi út is szerepel: Zágrábban a tervek szerint találkozik a köztársaság vezetőivel, és felkeresi a Rade Koncsar óriásvállalatot, amely 25 éve folytat eredményes ipari együttműködést szovjet part­nerekkel. A jugoszláv sajtóban Tyi­honov látogatása alkalmából megjelent írások méltatják a két ország politikai, gazdasá­gi, kulturális és egyéb terü­leteken megvalósuló sokolda­lú együttműködést és kife­jezik azt a meggyőződést, hogy a szovjet miniszterel­nök tárgyalásai újabb len­dületet adnak a baráti kap­csolatok továbbfejlesztésé­nek. A Szovjetunió és Jugo­szlávia politikai, gazdasági, kulturális és egyéb területe­ken eredményesen fejlődő együttműködési kapcsolatai adják meg a kedvező hátte­ret Nyikolaj Tyihonov szov­jet miniszterelnök tegnap kezdődött jugoszláviai lá­togatásához, az ország veze­tőivel, elsősorban Milka Pla­ninc kiormányelnökkel foly­tatandó tárgyalásaihoz. Belgrádban emlékeztetnek rá, hogy e kapcsolatok alap­ját- a két. ország viszonyát rendező 1955. évi belgrádi és 1956. évi moszkvai nyilatko­zat képezi. A kölcsönösen előnyös és egyenrangú jugo­szláv—szovjet együttműkö­dés elmélyítésében mindig megkülönböztetett jelentő­sége volt , a legmagasabb szintű politikai vezető rend­szeres találkozóinak. 1962 és 1980 között. Tito elnök 18 alkalommal folytatott tár­gyalásokat Leonyid Brezs- nyevvel. A legutóbbi csúcsszintű megbeszélésekre tavaly no­vemberben, Leonyid Brezs- nyev temetése alkalmából került sor Moszkvában. Szov­jet miniszterelnök — Alek- szej Koszigin személyében — 1976-ban járt utoljára Belg­rádban. A két ország kiemelkedő eredményeket ért el a gaz­dasági és kereskedelmi együttműködésben. Folya­matosan növekvő árucseré­jük értéke a múlt évben el­érte a 6,8 milliárd dollárt, s Jugoszlávia legjelentősebb kereskedelmi partnere a Szovjetunió. A szovjet miniszterelnök és a jugoszláv vezetők tár­gyalásain szó lesz időszerű nemzetközi kérdésekről is, köztük minden bizonnyal kiemelten az európai hely­zetről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom