Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-18 / 65. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁRCIUS 18. A nukleáris fegyverek befagyasztásáról Hétfőre halasztották a szavazást Tyihonov és Dzsallud megbeszélései Az amerikai kópviseilőháiz szerdán éjfélig tartó vita után elhalasztotta a szavazást arról a határozati javaslatról, amely felszólítja az Egyesült Államok és a Szovjetunió kormányát, hogy kezdjenek tárgyalásokat az atomfegyverek gyártásának, fejlesztésének és telepítésének befagyasztásáról. A szavazásra előreláthatólag hétfőn kerülhet sor. A módosító javaslatok feBej rútban nagy várakozással tekintenek az izraeli —libanoni—amerikai tárgyalások hétfőre jelzett felújítása, Philip Habib amerikai elnöki megbízott és Morris Draper küldöttségvezető visszatérése elé. Az „új amerikai elgondolásokhoz” fűzött reményeket azzal támasztják alá, hogy — Elie Szalem libanoni külügyminisztert és Szaeb Szalem volt miniszterelnököt fogadva — Reagan elnök határozott ígéretet tett a Libanonban tartózkodó összes külföldi erő kivonásának elérésére. Az Izraelből érkezett jelentések nem igazolják a bejrúti derűlátást. Az izraeli rádióban idézett hivatalos személyek tegnap újólag kifejtették : pillanatnyilag „nincs alternatívája” az izraeli hadsereg korlátozott dél-libanoni jelenlétének, mert a teljes csapatkivonás esetén sem az ENSZ, sem más külföldi erő nem lenne képes garantálni Izrael határának biztonságát. A libanoni hadseregnek szerintük legalább két-három évre van szüksége ahhoz, hogy ütőképes katonai erővé váljék. Samir izraeli külügyminiszter tévényilatkozata szerint „nem kielégítőek” a washingtoni látogatása során megismert új amerikai elgondolások, amelyek az izraeli katonai jelenlétet foVeszélyesen téved az, aki arra számít, hogy az amerikai nukleáris rakéták európai telepítésének megkezdésével semmi sem változik. A Szovjetunió és szövetségesei biztonságát fenyegető veszély növekedése a kellő időben hatékony választ kap — állapítja meg a Pravda mai szerkesztőségi cikkében, amelyet már tegnap közzétett a szovjet hírügynökség. A Pravda emlékeztet rá, hogy Genfben már tizenhat hónapja tartanak a szovjet —amerikai tárgyalások az európai nukleáris fegyverzetek. korlátozásáról, s ez idő alatt nem sikerült elérni semmiféle haladást. A zsákutca oka az, hogy Washington egyszerűen nem akarja a kölcsönösen elfogadható megoldást. Azóta, hogy 1981 nyarán előterjesztette álláspontját, — amelyről maga is tudta, hogy a másik fél számára elfogadhatatlan, — semniit sem változtatott tárgyalási pozícióin. Az Egyesült Államok csak a kívülállók megtévesztése végett állítja azt, hogy komolyan tárgyal. Ez az állítás egyáltalán nem igaz — állapítja meg a Pravda — hiszen Washington kitartóan elutasítja, hogy a közepes hatótávolságú európai nukleáris fegyverzetek kérdésében számoljon a realitásokkal, hallani sem akar például arról, hogy a megbeszélések akár csak érintsék az előretolt lettii szavazások eredményeiből .megálilapíthatólag a javaslatnak komoly esélye van az elfogadásra. Bár a határozat nem (lesz kötelező erejű a kormányra nézve és érvénybe lépéséhez még a szenátusinak :is el ikelil fogadnia, elfogadása mindenképpen súlyos vereség lenne a Fehér Ház számára. Azt jelentené, hogy a törvényhozás egyik — a választókkal szorosabb, függő viszonyban lévő — kamarákozott amerikai katonai jelenléttel, szereppel kívánják helyettesíteni. Megszigorították Bejrút - déli kerületeinek ellenőrzését azt követően, hogy kedden és szerdán három egymást követő támadás során a libanoni fővárosban állomásozó négynemzetiségű haderő hét olasz és öt amerikai katonáját sebesítették meg. A libanoni hadsereg tegnap nagy erőkkel folytatta a merénylők felkutatására indított letartóztatási és házkutatási kampányt, míg a négynemzetiségű alakulatok megerősített járőrökkel próbálták elejét venni a támadássorozat folytatásának. Az átfogó intézkedések ellenére tegnap délelőtt ismeretlen fegyveresek két alkalommal is tüzet nyitottak. különböző olasz egységekre, de személyi sérülés nem történt. A libanoni hadsereg 340 gyanúsítottat vett őrizetbe, de később 27 személy kivételével szabadon bocsátották őket. Egy izraeli katonai szóvivő tegnap este elismerte, hogy az izraeli megszálló hadsereg két tisztje — egy őrnagy és egy kapitány — életét vesztette, amikor gépkocsijuk délután aknára futott Bejrúttól délre. Libanoni szemtanúk szerint rakétatámadás érte a gépkocsit, két tiszt meghalt, két katona megsebesült. állomásoztatású amerikai nukleáris! eszközöket. Pedig az ezeken elhelyezett nukleáris fegyverek veszélyt jelentenek a Szovjetunióra és szövetségeseire nézve. Elutasítja Washington azt is, hogy a NATO nukleáris potenciáljának meghatározásakor figyelembe vegyék szövetségeseinek nukleáris rakétáit. Márpedig mind brit, mind francia részről ismételten és hivatalosan megerősítették, hogy e két ország nukleáris erői a NATO-fegy- verzet elválaszthatatlan részét alkotják. Igen jelentős fegyverekről van szó, úgyhogy az európai nukleáris fegyverzetek kérdését vizsgálva egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni őket. Azok, akik a genfi tárgyalások kérdésében tisztességtelen játékot űznek, nyilván nem számolnak azzal, milyen következményekkel járhat magatartásuk az európai és a nemzetközi békére nézve. Akik ma készek beengedni területükre az amerikai rakétákat, szintén elgondolkodhatnának azon, hogy milyen következményekkel járhat az amerikai kormányzat irányvonala. A tárgyalásokon van még idő a megoldás kimunkálására. Csupán az amerikai politika meghatározóiból hiányzik a valódi megegyezési készség — állapítja meg a Pravda szerkesztőségi cikke. ja egy alapvető vonatkozásban elutasítja a kormányzat fegyverzetkorláito- zás; politikáját. A New York Times, a Washington Post és a többi nagy amerikai lap elsőol- dalas nagy tudósításokat szentel a tizennégy- órás képviselőházi vitáinak, s címben emeli ki azt a tényt, hogy a republikánusok 215: 209 arányban vereséget szenvedtek a nap legfontosabb szavazásán. VSrösgárdistákat ítéltek el Kínában A Pejcsing Zsipao című pekingi lap tegnapi jelentése szerint Kínában perbe fogták és szerdán elítélték a „kulturális forradalom” legnevesebb vörösgárdistáit, A pekingi városi középfokú népbíróság Nie Jüan-cet és Kuaj Ta-fut 17—17, Han Aj-csin- get 15 évi börtönbüntetésre ítélte és politikai jogaik gyakorlásától is megfosztotta őket, négy-négy, illetve három évre. Tan Hou-lant, „mivel megbánást tanúsított”, nem fogták perbe, mis Vang Ta-pin ügyében helvi bíróság ítélkezik. Az öt egykori diákvezetőt pekingi egyetemek és főiskolák vörösgárdista alakulatainak vezéreit 1978 áprilisában vették őrizetbe. A Zsenmin Zsipao egyik 1978 novemberi száma szerint a diákvezéreket „a törvénynyel összhangban megbüntették”. Mostani perük valószínűleg a múlt év novemberében kezdődött. A pekingi bíróság az ítéletet azzal indokolta, hogy a diákvezérek „a kulturális forradalom kezdeti szakaszában aktívan követték a Lin Piao-Csiang Csing reakciós és ellenforradalmi klikket, meg akarták dönteni a népi diktatúra kormányzatát, vádakat koholtak állami vezetők ellen, üldözték őket, valamint más kádereket és a tömegeket. Vétkesek felbújtó reakciós propaganda folytatásában és hamis vádak terjesztésében”. Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI pekingi tudósítója a közelmúltban Hajnan szigetén járt és tapasztalatairól az alábbi cikksorozatban számolt be: A kínai határokon túl körülbelül 45 millió kínai él, főleg Délkelet-Ázsiábain. Míg azonban a Tajvanon, Hongkongban, Macaón lakó ikínaiákat a hivatalos > kínai szóhasználat „honfitársaknak” nevezi, s lélekszámúk beleszámít Kína összlakosságába. a többieket „kínai emigránsokmak”, huacsiaóknalk mondják. „Huiacsiaóknaik” min ős ülnek mdiindazok, akik nem rendelkeznek a befogadó ország állaimpoiligárságá'val, de miint a’ pekingi újságírók hajnani kirándulásán is kiderült: van olyan felfogás is, imiiszerinit „huaesáao minden kínai, aki külföldön él”. A kínai diaszpóra sajátossága, hogy lojális az anyaországgal szemben. Az idegen környezetbe nehezen, ' vagy egyáltalán nem illeszkedik be és mint kereskedők, bankárok lélekszámúkat messze meghaladó mértékben tesznek szert befolyásra a befogadó országban. A kínai kormány ezt a két tónytt — a ha- zaszeretetet és a befolyást — kihasználva igyekezett a kínai érdekeknek megfelelően manipulálni más országok belpolitikáját. Az érintett országok kormányai, például a hatvanas évek elején Indonézia, vagy a hetvenes évek végén Vietnam, ‘ védekeztek. s ilyenkor kínaiak áradata Nyikolaj Tyihonov, az SZiKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke tegnap Moszkvában találkozott Abdusszalam Dzsalluddal, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam’ forradalmi vezetőségének tagjával, aki küldöttség élén szerdán érkezett munkiailá- togiatásra a szovjet fővárosba. A baráti légkörben, a kölcsönös megértés jegyében lefolyt megbeszélésen a két fél véleményt cserélt a szovjet—líbiai kétoldalú kapcsolatok további fejlesztésének kérdéseiről, Különös figyelmet szenteltek a két ország közötti gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatok fejlesztésének. Megerősítették, hogy a Szovjetunió és az Arab Szocialista Népi Állam korunk legidőszerűbb nemzetközi kérdéseinek megítélésében azonos, vagy egymáshoz közelálló nézeteket vall. Aláhúzták: készek arra, hogy összehangolják nemzetközi erőfeszítéseiket az imperializmus fokozódó agressziójával szemben a béPrágai parlament Szerdán este befejezte munkáját a csehszlovák szövetségi gyűlés két házá- nák 8. együttes ülésszaka. Az általános vitában elhangzott felszólalásában Otakar Svercina képviselő nyugtalanságának adott hangot az NSZK-ban újjáéledő revensizfhus miatt is, máj d rámutatott: a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és az SZKP Központi Bizottsága által a viiilág parlamentjeihez, kormányaihoz és politikai pártjaihoz intézett felhívás, továbbá a Varsói Szerződéshez tartozó országok Prágáiban kiadott politikai nyilatkozata reális lehetőséget kínál a nukleáris összecsapás veszélyének elihárításiáihoiz, az enyhülési politika kibontakoztatásához. Egy kínai sziget 2. indult meg az anyaország felié. A visszaérkező kínaiak egyik legfőbb letelepítési helye éppen a Tanlkini-öböl szájában fekvő Hajnan szigete. A délkelet-ázsiai kínaiak hszingiungi állami gazdaságát 1951-ben alapították és 25 ezer lakója közül 15 ezer délkelet-ázsiai kínai: a legtöbben Malaysiából (2 ezer), Indonéziából (4 és félezer) és Vietnamiból (5700) érkezték egy-egyvisz- szaváindonliási hullámmal. Kína ha nem is kitörő örömmel, de visszafogadja az elszármazottakat. A baj ott kezdődik, amikor munkát ajánlanak fel nekik: a Délkalet-Ázsiában élő kínai kisemberek többsége kiskereskedő, üzletember, halász, minden, csak nem paraszt, Kínában azonban, így Hsziinglunban is, mindenkiből földművest alkarnak csinálni, elfecsérelve ezzel a hazatelepülök értékes szakismereteit. „Eleinte nem voltaik hozzászokva a mezei munkához — jelenti ki Csan Linhuj, az állami gazdaság igazgatóhelyettese, de nem állapítottunk meg magas termelési kvótákat. Fokozatosan hozzászoktak a munkához.” Főleg az állami gazdaság lakói építik rohammunkákéért és .leszerelésért folytatott harcban, a népek, társadalmi haladásáért és szabad fejlődéséért folytatott küzdelemben. A szovjet kormány tegnap a Kremlben vacsorát, adott annak a líbiai küldöttségnek a tiszteletére, amely Abdusszalam Dzsalluddal, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam forradalmi vezetősége tagjával az élen tartózkodik a szovjet fővárosban. A vacsorán pohárköszöntőt mondott Nyiikoiaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, valamint Abdusszalam Dzsallud. * * * Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügyminisztere tegnap Moszkvában találkozott Ab- delati el-Obeidivel, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam legfelsőbb népi bizottsága külkapcsolatokkal foglalkozó népi irodájának titkárával (az ország külügyminiszterével). A továbbiakban követelte az Unita angolai ellenforradalmi szervezet zsoldosai által március 13-án elrabolt csehszlovák állampolgárok azonnali szabadonbo- csátását. Rámutatott, hogy az el leni orira dalmű szervezet az Egyesült Államok és i a Dél-afrikaií Köztársaság nyílt támogatásával és ösjz- tönzésére végzi terrorista tevékenységét Angolában. Huszonegy gyermek van a törvényes angolai kormány ellen harcoló Urnába ellenforradalmi szerveziet fegyveresei által elrabolt 64 csehszlovák állampolgár között. Közülük hárman pt évnél fiatalabbak, nyolcán pedig hét és tíz év 'közöttiek — közölte a Rudé Pré- vo. tegnapi száma. bán a Csenhsziang Van-i víztárolót is. A völgyzáró gátnak még az esős évszak előtt, 100 nap alatt el kell készülnie. Gépet sehol sem látni. A szomszédos hegyoldalból kivájt földet talicskákkal hordják, a gáthoz. A körübelül ötszáz méteres út egyes szakaszait a munkások futva teszik meg. Huszonnégy órás műszakban hétezer ember dolgozik itt, köztük 500-an öt évvel ezelőtt még Vietnamban éltek. Parafasisakjaikról könnyű felismerni őket, A talicskások négyes sorokban érkeznek a hegyoldaltól, a másik oldalon ugyancsak négyes sorban bandukolnak vissza. Az út- szélen a visszafelé haladóknak kuponokat osztogatnak, ezzel mérik a napi teljesítményt. Két köbméter följd elhordásáért két jüant kapnak, ez a napi norma. Ehhez tizenhatszor kell fordulni, a fizetség a teljesítménynyel arányos. Ha a gát felépül, az idénymunkásokat a gumiültetvényekre irányítják át. A messzebbről érkezett idénymunkások az épülő gát melletti kalyibákban laknak, de dolgoznák .itt a szomszédos menekült telepről is. A spártai körülmények iTelexen 1 lérkezetti GENF Genfben tegnap teljes ülést tartott az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. * * * Ugyancsak tegnap tartott ülést Genfben a hadászati fegyverzet csökkentéséről és korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. DZSAKARTA Indonéziában szerdán közzétették az új, 37 tagú kormány névsorát, amely azt tükrözi, hogy a hadsereg fenntartja vezető szerepét. 15 fontosabb minisztérium élén tábornok áll. ACCRA Külföldi zsoldosok Ghana elleni felforgató tevékenységére derült fény Accrában a február 27-i államcsínykísérlet vádlottainak tárgyalásán. A kedden kezdődött tárgyaláson az egyik tanú elmondotta, hogy a belső reakció külföldi zsoldosok bevetésével akart ellenforradalmi puccsot végrehajtani a nyugat-afrikai országban. BEJRÜT Hafez Asszad szíriai államfő szerda este fogadta Jimmy Carter volt amerikai elnököt, aki közel-keleti körútja keretében kétnapos látogatást tesz Damaszkuszban. VARSÓ Az 1985-ig szóló hároméves népgazdasági tervről, valamint a kormány infláció elleni és takarékossági programjáról tanácskozott szerdán Varsóban 300 lengyel nagyüzem igazgatója. PRÁGA Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter tegnap fogadta Atif Szalim Abu Bakrát, a csehszlovákiai palesztin képviselet vezetőjét. Chnoupek hivatalosan ismertette a palesztin diplomatával a csehszlovák kormány döntését, amely szerint a PFSZ képviseletének megadják a diplomáciai képviselet státuszát. — deszkaágyak, egy-egy család'egy szobában szorong —, és az illúziók elvesztése készteti aztán a visszatelepülök egy részét, hogy továbbáll janak, s esetleg a szomszédos Hongkongban próbáljanak szerencsét. Hongkong azonban kegyetlenül visszatoloncolja a Kínából érkezőket. Számító- gépes meteorológiai szolgálat rögzíti a dél-kínai tenger viszonyait, s amennyiben bizonyítani tudják, hogy az illető akárcsak időjárási kényszerből is, Kína földjére lépett, Hongkong kapui bezárulnak előtte. A múlt évben százan kíséreltek meg szökést a tengeren át Hongkongba, mindüket kiutasították. „Azóta a helyzet stabil”, jegyzi meg az állami gazdaság igazgatóhelyettese. A telep Vietnamból elszármazott lakói közül szinte kivétel nélkül mindenki visszavágyik. „Az életkörülmények Kínában és Vietnamban hasonlóak. Ott azonban gyakorolhatod a mesterségedet. Itt viszont megmondják, hogy mit csinálj. S ha nem csinálod, megbírálnak” — mondja az egyik panaszos, aki Vietnamban szabómester volt. (Folytatjuk) Libanoni—izraeli—amerikai tárgyalások Nagy várakozás Bejrutban fl Pravda a genfi tárgyalásokról Washington nem akarja kölcsönösen elfogadható megoldást Követelik az elrabolt csehszlovák állampolgárok kiadását Vietnamból jöttünk, volt mesterségünk címere.