Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-13 / 61. szám
1983. MÁRCIUS 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Rajt a Jászsági csoportban Feljut-e a bajnok? —Vasárnap útjára indul a labda a körzeti bajnokság Jászsági csoportjában. A csapatok ismét pályára lépnek, hogy a tavaszi fordulóban számot adjanak arról, hogyan használták ki a téli felkészülést, ki lesz a bajnok és így tovább. A szurkolók is érdeklődéssel várják a pályára lépő együtteseket. Hogyan alakulnak az erőviszonyok, melyiket segítette a leszerelés, illetve gyengítette a bevonulás. Az erőviszonyokat mérlegelve a bajnoki cím megszerzésére az ősszel versenyben lévő hat csapat egyikének van esélye. Kérdés az, hogy Jászfényszaru tudja-e folytatni őszi kiemelkedő szereplését, feltámad-e Jászapáti és Jászladány? Versenyben marad-e az őszi forduló meglepetéscsapata, Pusztamonostor, lépést tud-e tartani a többiekkel Újszász és János- hida? Az értesülések szerint még egyik csapat sem adta fel, a játékosok és vezetőik bíznak a tavaszi jobb szereplésben, néhány helyen új játékosokat is bevetnek. így joggal bízhatunk abban, hogy '. i/assza! színvonalasabb mérkőzéseket láthatnak a labdarúgás kedvelői. Remélhetőleg a sportszerűség terén is lesz javulás. A szakvezetők jól használták ki a téli szünetet arra, hogy a játékosok megismerkedjenek a szabályokkal, csökkenjen a sárga lapos figyelmeztetések száma, és kevesebb játékos menjen piros lap miatt idő előtt a zuhanyozóba. Bízzunk abban is, hogy az őszi gyakorlattól eltérően egyetlen csapat sem igyekszik idegen toliakkal ékeskedni és felesleges munkát adni a fegyelmi bizottságnak azzal, hogy a pályán elért eredményt végül a zöld asztalnál kelljen megváltoztatni. A nagy kérdés, hogy ki lesz a bajnok, a mérkőzések során* dől éli. A nyitottabb kérdés az, hogy ki kerül fel a megyei bajnokságba. Közismert, hogy a megyei labdarúgó szakszövetség 1982 83. évi versenykiírása szerint a körzeti bajnokságból az a csapat kerülhet fel a megyei bajnokságba, amelyik serdülő csapatot is foglalkoztat. Nos, az esélyesek közül ennek a feltételnek jelenleg csak három. Jászapáti, Újszász és Jászladány felel meg. így ha a megyei labdarúgó szakszövetség következetes lesz a kiírásban foglaltakhoz, előfordulhat, hogy nem a bajnok, hanem a második, sőt esetleg a negyedik helyezett szerez jogot a magasabb osztályba lépésre. Síeltek a képzősök Az elmúlt hetek kedvező időjárása a Mátrába csalogatta a jászberényi főiskolásokat is. Huszárné Medve Mária testnevelő tanárnő vezetésével először csak a test- nevelési szakkollégisták (a II b. csoport) vették fel a sí- felszerelést, és indultak a Kékes havas lankáinak a meghódítására. Az elmúlt hetekben szakkollégista és nem szakkollégista csoportok is 4 alkalommal jártak a Mátrában sítúrán, majd a hét szerdáján a főiskolai oktatók, dolgozók és családtagjaik is sítalpakat kötöttek, így töbu mint 100 fő járt először tanulni, „csúszkálni”, majd lesiklani a Kékesen. Eg.V-egy alkalommal 5—6- szor is lesiklottak egyesek a Kékestetőn húzódó 2 és fél kilométeres lejtőn. Nyugodtan elmondhatjuk, hogv né- hányan nemcsak szeretnek, hanem tudnak is síelni, lesiklani, sőt megállni, fordulni, liftezni is! A szakkollégistáknak részben anyag is a síelés alapelemeinek a megtanulása, de a többség csupán örömmel hódolt a téli sportnak, élvezte a havas tájat, a jó levegőt. A főiskola lehetőségeket is nyújt a sítúrákhoz: lassan 30 felszereléssel rendelkezik a tanítóképző. Mai sportműsor Kézilabda. Teremkupa, Mezőtúr, városi sportcsarnok 8. Teke. NB II. Női: SZMÁV MTE—Nyíregyházi Taurus, Szolnok, Munkásőr u. 9. NB III. Férfi: SZMÁV MTE B —Mezőtúri Honvéd. Munkás- őr u. 14. Vívás. Országos I. osztályú női tőrverseny, Szolnok, Véső u. 9.30. Spartakiád. A téli falusi spartakiád megyei döntője, asztalitenisz, sakk, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 8. Labdarúgás. Területi baj- lokság, Tisza csoport: Szolnoki MÁV MTE—Honvéd Asztalos. SE, Szolnok, Véső j 14.30, Szabó J. Előmérkö- zés: SZMÁV MTE II.—Kengyel 12.30. A MÁV MTE ma délután az Asztalos J. SE együttesét fogadja. A két csapat eddig bajnoki mérkőzésen hétszer találkozott egymással, a mér leg a szolnokiak szempontjából: három győzelem, három döntetlen és egy vereség. A gólkülönbség 14—10. Intő jel, hogy a nyírteleki gárda egyetlen győzelmét, 1980-ban Szolnokon aratta. A mai találkozó esélyese a szolnoki csapat, amely most elsősorban a Jászkiséren szerzett két pontnak örül, valamint annak, hogy ezt a kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzést sikerült komolyabb sérülés nélkül megúszni, sőt felgyógyult az elmúlt vasárnapra belázasodott Ba- ran is. Hétközben a Szarvas szintén bajnokságra törő együttesével mérkőztek, és 2:0 ra győztek. A ma pályára lépő „11” minden bizonnyal az elmúlt vasárnap Jászkiséren eredményesen szereplő játékosok közül került ki. Megyei bajnokság: Törökszent mi klós—Jászalsószentgyörgy Szántó, Karcag —Szajol Bohár, Tisza Cipő SE—Kunhegyes Tajthy, Kunszentmárton—Abádszalók Szabari, Jászárokszállás— Tiszaföldvár (Heves megyéből), Túrkeve—Jászjákóhal- ma (Békés megyéből), Középtiszai Medosz—Szolnoki Vegyiművek Hagyó, Tiszafüred—Jászberényi Vasas Balázs, Szászberek—Szolnoki Cukorgyár Richter. Kezdés egységesen 14.30. Cserke Kupa, Cserkeszőlő: Kungyalu— Tiszakürt 9.30, Cserkeszőlő— Tiszaug 11.15. Idegenben szerepelnek: a női röplabda NB II-ben a Lehel SC a fővárosban a Tipográfia ellen, a sakk OB II-ben a Szolnoki Mezőgép Veszprémben, az SZMÁV MTE férfi tőrözői Budapesten az országos junior bajnokságon, a területi labdarúgó-bajnokságon Jászkisér Tégláson a Hajdú Vasas ellen, Rákóczifalva Csengeren, a Mezőtúri Honvéd Szegeden a Délép SC ellen. Lovasiskola a város peremén Huszárok és fogatok március idusán Alakulóban a Szolnoki Lovasklub Az új létesítmény előtt Farkas József Nobleman nevű lován Széchenyi lakótelep, sokemeletes, szürke házak, a civilizáció tömény jelei. A be- tonútról lekanyarodva, a „pusztában”, romantikus, nádtetős épület emelkedik: az új lovarda. Kacskaringós neve: a Szolnok megyei Lovasiskola Gazdasági Társaság „iskolája”. Egyelőre félkész állapotban van, hivatalosan még nem adták át — de a lovak és a lovasok már tavaly december végén átköltöztek ide a régi, rozoga helyről, ami a Keskeny János úton, a mesterséges megtermékenyítő állomás mögött volt. Átbukdácsolunk a még ragacsos homoktengeren, s belépve a magas épület egyik végén a stílusos fa lengőajtón, szalmakötegek tornyosulnak; beljebb, a hosszú belső tér két oldalán békésen álldogálnak a lovak. Kényelmesebb, tágasabb helyük van, mint a régi istállóban. Nyergeskamra, parányi öltöző, iroda, és mellékhelyiség egészíti ki a földszintet — mert van egy tágas padlástér is, ahol nagyobb öltözők, zuhanyzók, klub- és kulturális helyiségek kapnak majd helyet. Tíz-tizenöt éves gyerekek nyergelik, kantározzák nagy szakértelemmel és szeretettel a jól ápolt hátaslovakat. Érkezésünkkor éppen edzésre készülődnek néhányan — kimegyünk hát beszélgetni az elkerített gyakorlópályára. ahol tarka akadályok állnak szétszórt rendben a süp pedős talajon. — összehasonlíthatatlanul jobbak a körülmények itt — mondja Magas Gábor, a lovasiskola igazgatója. — Huszonnégy férőhelyes az istálló, tizenkilenc lovunk van, de az első negyedév végére megérkeznek az úi lovak is. Hét vállalat, téesz vett részt az építkezésben, és rengeteg társadalmi összefogás, áldozat húzódik mögötte; a taggazdaságok ezerhétszáz köbméter homokot hoztak az edzőpálya feltöltésére. Márciusban megalapítjuk a Szolnoki Lovasklubot is. Tízéves kortól lehet beiratkozni lovagolni (heti két alkalommal, egy hónapra háromszáz forint). Túlsúlyban vannak az általános iskolások: és sok a lány. A hölgyek sem esnek többet (a ló túlsó oldalára), mint a fiúk... Vannak, akik csak kedvtelésből járnak, szeretik ezeket az alapvetően félénk természetű, de barátságos állatokat. Vannak, akik már babérokra törnek, versenyszerűen űzik a lovassportot, sőt, már nyertek is díjakat. — Tavaly összesen száz- húszan iratkoztak be a lovasiskolába, talán egyötödük itt is maradt és rendszeresen jár... Nyáron sok a gyerek, télen alig lézengenek. Az idén körülbelül tízen jutnak versenylehetőséghez, a MÁV MTE öttusa kerete pedig; tíz —tizenkét sportoló. Az oktatók is rendszeresen vesznek részt versenyeken, a legutóbbi területi díjugrató bajnokságot Farkas József nyerte. A hagyományok szerint az idén is március tizenötödikén harminc jelmezes huszár és kettes—négyes fogatok vonulnak majd fel Szolnok utcáin kedves látványosságként. Május elején pedig nemzetközi lovasversenyt rendeznek majd a megye- székhelyen, észt lovasválogatott vendégszereplésével. Körmendi Judit Túrkevei fölény birkózásban Az utánpótlás nevelésére ösztönző pontversenyt írt ki két évvel ezelőtt a Szolnok megyei Birkózó Szakszövetség. amely minél több résztvevő bevonására, a vetélkedő > eredményességére egyaránt serkenti a megye szakosztályait. Indulóként ugyanis egy-egy pontot kapnak, az elért helyezéseket pedig olimpiai pontszámítás szerint jutalmazzák. Törekednek még arra is, hogy elsősorban a megyében. vagy a megyéhez közeli versenyeken induljanak a fiatalok, a színvonal emelkedése. a fejlődés érdekében pedig a megyei versenyekre meghívják többek között Abony, Cegléd Monor és Püspökladány fiataljait is. Az úttörő A és B korcsoportban meghirdetett pontversenyt a szakszövetség elnökségi ülésen értékelte. A megye szakosztályai tavaly tizenegy versenyen indultak. A sorrend a következőképpen alakult: 1. Túrkevei VSE 723. '2. Törökszentmiklósi SE és Sportiskola 682. 3. Lehel SC 440. 4. Szolnoki MÁV MTE 400, 5. Karcag 160. 6. Jászapáti 66 ponttal. Az első három helyezett szakoszály oklevelet kapott és oklevéllel jutalmazták Túrkevéről Kiss Kálmánt és Gyarmati Kálmánt, akik 1982- ben az utánpótlás nevelésében a megye legeredményesebb edzői voltak. Jégkorong Győzelem a franciák ellen is Folytatta jó rajtját a magyar jégkorong válogatott.. Tegnap a jó játékerőt képviselő franciák ellen játszottak és küzdelmes mérkőzésen, nehéz, de megérdemelt 3:l-es győzelmet arattak. Ezúttal nem volt olyan sziporkázó a játék, mint a spanyolok ellen, de a győzelem volt a fontos, s a tét idegessé tette a játékosokat. |A rádió és la televízió műsorai fRádto I VASÁRNAP SZOLNOKI STÚDIÓ: 8.30: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. — 9.00: Műsorismertetés. Hírek. Programajánlat. Szemle alföldi napilapokból. — 910: Munkásélet. Kőolajkutatók az Alföldön. Szerkesztő-riporter: Benkö Imre. — 9.58—10.00: Mü- korelözetes. — 18.00—18.30: Sport és muzsika. Összefoglaló a nap js a hétvége sporteseményeiről. Szerkesztő: Zentai Zoltán. KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnap! — 7.23: ..Vadat és, halat, s mi jó falat... Elelmiszermagazin a gyógynövényekről. — 8.05: öl kontinens hét napja. — 8.21: Énekszóval, muzsikával. — 9.00: .Pepsi-érzes”. — 10.03: Pierre es Luce. — 10.50: A Magyar Rádió js Televízió gyermekkórusa Bű- .a/.s Árpád müveiből enekel. — 11.00: Vasárnapi koktél! — 12.05: Harminc perc alatt a Föld kö- rül. — 12.50: zenekari muzsika. — 18.35: Utazó kutatók. — 14.00: Syurkoyics Mária operett- és laljáték-l'elvételeiböl. — 14.27: így láttam Kodályt. — 15.05.: Vlüvészlemezek. — 16.14: Oltá'ok árnyékában. Mykolaitis- »utinas regényét Maráz László fordítása nyomán rádióra alkalmazta: Forgács István. — 17.05: Fil-m és videó! — 17.35: Mi a itka? — 18.40: A Rádiószinház bemutatója. Hazalátogató. Ko- bányi György hangjátéka. — 9.34: Leonard Bernstein és Merre Boulez vezényli a New ifork-i filharmonikus zenekart. — 20.25: Bellini: Norma. Kétfel/onásos opera. — 23.27: Barokk tamarazene. — O.lü: Toronyion o. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika —ko- ánkelöknck. — 7.00: A római catolikus egyház félórája. — .30: Vasárnapi orgonamuzsika. — 8.05: A Nyitnikék postája.— 1.54: A vilaglira gyöngyszemei. — 9.05: Mit hallunk? — 9.30: Magnóról magnóra! — 10.15: Abrahám Pál operettjeiből. — 10.35: Magyar táncdalok —külföldi előadók, külföldi táncdalok — magyar előadók. — 11.00: A Rádió Kabarészínház márciusi bemutatója. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Tudósítás a Tatabánya—Csepel labdarúgó-mérkőzésről. — 13.05: Hamupipőke. Charles perreult meséjét — Rónay György fordítása alapján — rádióra írta és rendezte: Török Tamás. — 14.00: Ha mág nem tudná . . . — 14.35: Táskarauió. — 15.35: Portré Deine Tamásról. — 16.00: Útközben hazafelé. — 17.39: , Szén szemben állni ezernyi pokolnak”. Dokumentumjáték. — 18.45: Poptarisznya. — 20.33: Társalgó. — 22.30: Bródy Tamás szerzeményeiből. — 23.15: Kellemes pihenést! Szórakoztató zene éjfélig. 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horval nyelvű nemzetiségi műsora. — 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.11: Komoly zenei zsákbamacska. — 10.00: Uj Zenei Újság. —10.45: Öt kontinens hét napja. —11.06: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A KóruvSpódium évadzáró hangversenye. — Kb. 12.10: Fra Dia- volo. Részletek Aubcr operájából. — 13.05: A Talk Talk zenekar és a Buck Dharma felvételeiből. — 13.35: Bemutatjuk új felvételeinket. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. — 14.44: Emlékezetes dzsesszhangversenyek. Jack De Johnette ..New Direct ions” kvartettje játszik. — 15.30: Sass Sylvia operaáriákat énekel. — 16.25: Mendelssohn: Hat dal a szabadban. — 16.39: A Kuíjken Consort hangversenye a genfi Bijloke Múzeumban, a Flandriái Fesztiválon. — 17.52: Vangelis összes lemeze. — 18.37: Schubert—Liszt: Wan- derer-fantázia. — 19.03: Századunk kamarazenéjéből. — 19.35: Goethe és a muzsika. — 20.25: Bécsi klasszikus muzsika. — 21.15: HI-FI Varieté. — 22.15: Rádiószínház. Az idő kereke. Ma h isi falu története. — 22.53: Zenei panoráma. HÉTFŐ SZOLNOKI STŰDIÓ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Dave Dee együttesének slágereiből. — 17.15: Félidőben. Beszélgetés Bugán Mihály országgyűlési képviselővel. Riporter: Vágási Kálmán. — 17.30: Testvérdalosok Szolnokon. Részletek a tallinni ..Népek barátsága” kamarakórus bemutatójából. — 17.45: Szőrmentén. Dalocsa István jegyzete. — 17.50: örökzöld melódiákat játszik Billy Vaughn zenekara. —18.00 —18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.25: Mádi Szabó Katalin és Mártin János népdalokat énekel, Burka Sándor klarinétozik. — 9.00: A hét zenemüve. — 9.30: Szép bolondok. Somlyó Zoltán versei. — 9.41: Ki kopog? — 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora. — 10.35: Közvetítés a Magyarország—Koreai NDK jégkorong világbajnoki mérkőzésről. — 10.40: .Julian S/.itkovec- kij hegedül. — 11.11: Grabócz Miklós—Várnai Zseni: Világok mozgatója — kantáta. — 11.29: Rengeteg pénz. — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.17: Mou- laort: Fanfárok. — 14.29: Egy bál. — 15.05: Csonki Imre: A s/ép Jutkica. — 15.23: Dominó. — 15.52: László Margit dalfelvételeiböl. — 16.29: Látogatóban. — 17.10: Kodály kórusmüvészete. — 18.03: Filmzene. — 19.15: A Rádiószinház bemutatója. A cowboy. Joshua Darsa dokumentum-összeállítása. — 20.05: Hétfő esti muzsikaszó. — 20.42: Két szvit. — 21.24: Eszmék faggatása. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — Kb. 23.30: A Bécsi Állami Opera zenekarának operettfelvételeiböl. —0.10: Frenreisz Károly tancdalaiból. PETŐFI: 8.05: La Mancha lovagja. Részletek Leigh zenés játékából. — 8.35: Figyelmébe ajánlom. — 8.50: Slágermúzeum. — 9.50: Köznapi ügyeink. — 10.00: ze- nedélelőtt. — 12.00: Balogh Elemér cimbalmozik, Miskolci Balogh János népi zenekara játszik. — 12.35: Kis magyar néprajz. — 12.40: Tánczenei koktél. — 13.25: Éneklő Ifjúság. — 13.35: Cyrill Scott gyermekmu- ■zisikájából. — 15.®!): Kettőtől ötig ... — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: Minden hangra emlékezem. — 19.30: Snortvilág. — 20.00: Tip-top parádé. — 20.35: Senki többet? Harmadszor! — 22.00: Aretha Franlin. Ray Charles és Boots Randolph ogyütese felvételeiből. — 22.35: Nóták. — 23.20: A mai dzsessz. 3. IHUSOR: 9.00: Dubarry. Részletek Millöcker operettjéből. — 9.30: Szimfonikus zene. — 10.40: Dzscsszarchivum. — 11.05: Hamupipőke. Részletek Rossini operájából. — 12.00: Zenekari muzsika. — 13.07: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 14.00: Händel: L’Allegro, il Penseroso ed il Moderato — pásztori óda. — 16.0!): Sztárok — anekdoták nélkül. Ki a legény a gáton? — 16.30: A hét zenemüve. — 17.00: A Slade együttes felvételeiből. — 17.30: zenekari operarészletek. — 18.00; Zsebrádiószínház. Pilvax kávéház. Pesti életkép a márciusi nagy napok előtt, irta: Juhász Gyula. — 18.20: Magyar zeneszerzők. — 19.05: Háztartás-tan. — 19.35: A Drezdai Staatskapelle hangversenye a prágai Smetana teremben. — 20.54: A poptarisznya dalaiból. — 22.00: Operaest. — 22.45: Zenei panoráma. Tdcvfcriö I VASÁRNAP 7.45: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 7.50: Mindenki iskolája. Fizika. Az elektromágneses indukció. 8.20: Óvodások filmmüsera. Kisfilm-összeállítás. 1. Gedeon. Francia rajzfilmsorozat XIII 2. rész: Gedeon harcba száll (színes). 2. Esőcsinálók. NDK bábfilm. 8.40: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat (ism.). 9.00: Füllentők. Magyarul beszélő, NDK játékfilm (ism., színes). 10.10: Kétszer kettő gyakran öt. Ze n e i sza bá 1 y sé r tések. Bartók: Concerto — II. és IV. tétel (ism., színes). 10.40: Állatkölykök. NSZK rövid filmsorozat. XVIir,4. rész: Terzpofa (színes). 10.50: Hírek. 10.55: Videoton—Ferencváros. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Székesfehérvárról (színes). /v szünetben: Reklám. 12.45: Tv-mozaik. Rövidfilm-összeállítás. 12.55: Műkorcsolya VB. Gálaműsor. Közvetítés Helsinkiből (színes). 16.00: Képújság. 16.05: Három tavasz. 1848 — 191» — 1945. I Irodalmi összeállítás (színes). 16.55: Reklám. 17.00: Műsorainkat ajánljuk! (színes). 17.25: Elmebajnokság. Egri János műsora íszínes). 18.00: Delta Tudományos híradó (színes). 18.25: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 18.45: Esti mese (színes). 19.00: A HÉT (színes). 20.00: Hírek. 20.05: Audrey Hepburn-sorozat. Nem az vagyok, a*vj. vagyok. Magyarul beszélő, amerikai film (színes). 31.55: Sporthírek (színes). »2.05: Mindenkinek van egy álma. Harangozó Teri műsora (színes). 22.25: Hírek. 2. MŰSOR: 20.00: Hírek. 20.05: Az impresszionizmus Francia képzőművészeti filmsorozat. X1II/9. rész: Paul Gauguin — a nagy tékozló (színes). 2. Halotti szertartás Bali- szigetén. Holland rövid- film (színes). 22.15: Képújság. SZLOVÁK televízió: 15.50: Híradó. 16.05: A szovjet színművészet. Dokumentumfilm. 16.55: Útifilm. 17.20: Fejtörőjáték. 18.00: Irodalmi összeállítás híres női monológokból. 18.30: A Fiatalok Tv-kiubjának vetélkedőm űsora. 19.10: Egy hét a képernyőn. Müsorajánlat. 19.30: Pedagógusok műsora. 20.00: Verdi: Traviáta. NDK tévéopera. 22.05: Hiradó. 22.20: összeállítás Labdarúgó Liga-mérkőzésekből. HÉTFŐ SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.05: Híradó. 17.05: Furulya- és sípkészítők. Dokumentumfilm (ism.). 17.30: Egy elfelejtett Voly. Folklórműsor (ism.). 18.00: Bátor férfiak. Francia filmsorozat a repülés történetéről 5. rész (ism). 18.55: Telesport. 19.00: Ismeretterjesztő műsor. 19.30: Francia nyelvtanfolyam 15. lecke. 20.00: Szovjet, zenés szórakoztató műsor. 20.30: Az elmúlt hét sporteseményeinek összefoglalása. 21.30: időszerű események. 22.00 A gyorsfutás. Feliratos, szovjet történelmi film.