Szolnok Megyei Néplap, 1983. február (34. évfolyam, 26-45. szám)
1983-02-20 / 43. szám
1983. FEBRUÁR 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Fotófórumok, alkotótáborok, pályázatok Bemutatjuk a Jászkun fotóklubot Alig néhány éve alakult meg Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ fotóklubja. A klub a megyében élő hivatásos és amatőr fotósoknak ad alkalmat szakmai tudásuk bővítésére, segítséget elképzeléseik megvalósításához. Tagjai — a szakköröktől, stúdióktól eltérően — azok a fotósok lehetnek, akik már megfelelő alapképzettséggel rendelkeznek, munkáik színvonalasak. A Jászkun fotóklubban jelenleg harmincötén, negyvenen tevékenykednek, foglalkozásaikon — amelyeket havonta, kéthavonta tartanak — elsősorban fotóesztétikai, fotótörténeti kérdéseket vitatnak meg. és időről időre bemutatják, elemzik egymás munkáit a klubtagok. Ez utóbbi igen hasznos, hiszen útmutatást, új ötleteket, tanácsokat kaphatnak így további tevékenységükhöz. A fotóklub ugyanakkor feladatának tartja a megyében dolgozó szakkörök munkájának segítését is. A közelmúltban készült felmérésük szerint a megfelelő fotótechnikai eszközök beszerzése gondot okoz a legtöbb közművelődési intézménynek, iskolának, munkahelynek, ez hátráltatja a színvonalas szakköri munkát. A megye művelődési házaiban, központjaiban működő 45 fotószakkörnek mindössze egyharmada tevékenykedik rendszeresen, s az iskolai szakkörök munkájáról is többnyire ez mondható el. A fotóklub tagjai szakmai előadásokkal, tanfolyamokkal segítik munkájukat, s saját foglalkozásaikra, előadásaikra is várják a fotózás iránt érdeklődőket, a fotószakkörök tagjait. Az évente meghirdetett megyei fotópályázatok, s a beérkezett legjobb munkákból rendezett kiállítások jó alkalmat adnak a bemutatkozásra. A szakkörök tagjainak évente kétszer megyei fórumot is rendeznek Szolnokon, amely ugyanesak lehetőséget teremt az aktuális kérdések megvitatására, tapasztalatcserére. A megye fotósainak segítséget nyújthat a félévenként megjelenő Fotófórum című kiadványjs. amely szakmai, módszertani kérdésekkel foglalkozik, aktuális információkat közöl, ismerteti az országos és megyei pályázatok feltételeit, beszámol a fotósélet legfontosabb eseményeiről. Közismert, hogy évente Szolnok hirdeti meg és ad otthont az országos környezetvédelmi fotópályázatnak és kiállításnak, eredmény, hogy ezen a jelentős bemutatkozási fórumon egyre eredményesebben szerepelnek megyénk fotósai is. Az alkotótáborok szintén fontos szerepet töltenek be a mozgalom életében. A megye úgyszólván egyetlen, több évtizede eredményesen dolgozó csoportja, a szolnoki Vegyiművek fotószákköre, kétévente szervezi és látja el a házigazda szerepét az alkotótáborokban, a közbeeső években — az idén' is — a törökszentmiklósi művelődési központ rendez fotós-alkotótábort. A táborok az ország minden részéről várják a résztvevőket. — t. e. — Szépen magyarul szépen emberül FIAM Úgy tetszik, igencsak feledékenyek lettünk a címül írt megszólításnak egy sajátos alkalmazása dolgában. Általános használatát rhin- denki ismeri. Szülők naponta — talán többször is — szólítják „fiamnak” fiúgyermeküket családi körben, tanárok fiútanítványaikat szeretetteljes bizalomból, mester a növendékét barátsággal. Meglett férfiak is szólítják egymást fiamnak. Sokszor tréfásan is, ahogyan Petőfi Aranyt, amikor levélírásra emígy serkenti: t.Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja imádott Jankóm,... Hogyha ... görcs bánt, menj a patikába s iparkodj Meggyógyulni, fiam”. Talán csodálkoznak némelyek, ha férj a feleségét fiamnak szólítja, hiszen — gondolják — a fiú nem vonatkozhat nőre. Márpedig Arany János a Családi kör apájával így szólíttatja meg Üeányát, amikor a meghitt estebéd közben valaki zörget odakint: ... nézz ki, fiam Sára: Valami szegény kér helyet éjszakára. Ha már Arany Jánosra hivatkoztunk, vessünk egy pillantást a másfél évszázadon túli időre is, a régiség adattárába! Útbaigazítónk nyelvünk történeti-etimológiai szótára. Több szócikk foglalkozik a kérdéskörünkbe tartozó szócsalád tagjaival. Ezek: fiú, fiók, fióka, fickó, fial, fiatal, finak, iafia, ifjú, sőt a férfi, atyafi, baromfi, rókafi stb. is. Mindezek a szavak kapcsolatban állnak egymással. Az alapalak, a fi finnugor örökségünk. A képzett alakok közül nevezetes az Ómagyar Mária siralom adata: Jézus anyja keresztre feszített fiát így siratja: „Ó, én ézes uradom, egyen így fiadom” (mai megfelelésben : „Ó, én édes uracs- kám, egyetlen fiacskám). Itt a -d képző ugyanaz, mint az Árpád -d-je. — Az alapalakot is itt olvassuk először. Mária így kiált föl: én fiam! 1527-ben egyik kódexünkben egyszercsak feltűnik a fiam alak mint nemtől füaqetlen megszólítás. És ha arra gondolunk, hogy a fióka az állatok mindkét nemű kicsinyét jelenti; az atyafi a régiségben is, ma is nemcsak férfi rokont, hanem áltálában vérrokont jelent, a -fi, -ffy utótagú családnevek tulajdonosai nemcsak férfiak, hanem nők is lehetnek, a baromfi nemcsak kakast jelent, s végül a fiatal, az iafia nőve is vonatkozhat, akkor már nem csodálkozhatunk a fiam-nak nőket illető megszólításon. Használjuk hát bátran ezt a gazdag hangulatú, hagyományos formát leányaink és asszonyaink kedves-bizalmas megszólítására! Szende Aladár Télen az abádszalóki általános iskola felsős tanulóinak testnevelési óráit, tornaterem hiányában, a művelődési otthon nagytermében tartják Aki akar, tud dolgozni Ösztöndíjak, munkavállalás, szülői apanázs Miből élnek a főiskolások? A főiskolai hallgatók, az egyetemisták leleményességének tára kimeríthetetlen. Különösen, ha olyan fontos dologról van szó, mint a zsebpénz. Hogyan egészítik ki zsebpénzünket a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki tagozatán? Ha a kérdést feltennénk az intézmény több mint két és félszáz diákjának, valamennyien különböző választ adnának. Beszélgető partnereinket találomra választottuk ki. Tóth Tibor másodéves hallgató kereskedelmi szakon tgr nul, de úgy tűnik, a könyvelői ismereteknek sincs hiányában. Tétel szerint ismerteti a diákok jövedelmének forrásait és kiadásaikat. — Az új ösztöndíjrendszer rengeteget javított a felsőfokú intézményekben tanulók helyzetén. Nagyobb lehetőség van a differenciálásra, a hátrányosabb anyagi körülmények között élők segítésére. Az állam a családonkénti egy főre eső jövedelmet a vidékieknek háromezernégyszáz, a helybelieknek, a szolnokiaknak . pedig kettőezerötszáz forintra egészíti ki. Ebből könnyű kiszámítani, hogy akad olyan, aki komoly összeget kap havonta kézhez, míg más — akit jobban „eleresztettek” otthonról — nem részesül szociális ösztöndíjban. A sikeresen elvégzett első félév után szerződést köthetünk társadalmi ösztöndíjra. Ez havonta ötszáz—hétszáz forint „bevétel”, de ugyanakkor azt is jelenti, hogy kötelesek vagyunk a vállalatnál dolgozni annyi ideig, amíg az ösztöndíjat kaptuk. Na és el ne felejtsem, a tanulmányi ösztöndíjat, amit a munka alapján 3,5-es eredmény felett kapunk. Szándékosan hagytam a végére a szülői apanázst, ugyanis mindenki arra törekszik, hogy ez minél kevesebb legyen. Ötszáz forintot kapok otthonról, persze sokan vannak, akik komoly summával terhelik a családi kasszát. — Én kénytelen vagyok magamról gondoskodni — szól közbe Kuizs János ugyanis édesanyám egyedül tart fenn egy lakást, nem tud még engem is támogatni. A Tóth Tibor, aki már Télapó is volt különböző ösztöndíjakból viszont már majdnem meg lehet élni. Ha valaki nem fél a munkától, szabad idejének egy részét nem sajnálja feláldozni, az egész jól kereshet. Szakmánkban — a különböző kereskedelmi cégeknél, üzletekben — szívesen foglalkoztatnak bennünket, űe nemcsak ilyen jellegű munka akad. Gyakran keresnek kocsikísérőket, kőműves mellé segédmunkásokat, és nem fizetnek rosszul. — Gondolom a kollégisták, illetve a helybeliek előnyösebb helyzetben vannak. — A kollégiumban egységesen hatszáz forintot fizetnek mindenkinek. Ez kétségtelen nagyon kedvező, azoknak viszont, akik albérletbe kényszerültek — tanulmányi eredmény, helyhiány miatt — már jobban össze kell húzniuk a nadrágszíjat. Egy pici szobáért ezer—ezerkétszáz forintot is elkérnek. — A lányok hogyan teremtik elő a zsebpénzt? — kérdezzük Juhász Julianna első éves hallgatót. — Túl sok tapasztalatom még nincs. Egy pár alkalommal a Pelikán Szálló éttermében dolgoztam. A mosogatóban foglalkoztattak bennünket. Négy órára százhúsz forintot kaptunk, azt hiszem ez jó órabér. A jövőben gyakrabban szeretnék hasonló munkát vállalni, ugyanis szociális támogatást nem kapok, így telje? mértékben a szüléimre vagyok •utalva. Havonta körülbelül Juhász Julianna a Pelikánban dolgozott Kuizs János magáról gondoskodik két és félezer forintot hozok el otthonról, ezt az összeget szeretném csökkenteni saját munkámmal. A felsőbb évesek tanítás után rendszeresen járnak különböző boltokba, ahol négy órát a pult mögött töltenek, ez a munka engem is érdekelne, ugyanis nemcsak jó kereseti lehetőség, hanem szakmai gyakorlat is. Tóth Tibor már rutinos bolti alkalmazottnak számít. — Az Élelmiszer-Kiskereskedelmi Vállalatnál szoktam munkát vállalni. Tizennyolc ötvenes órabért fizetnek, négy óra után ezt még megtoldják kettőötvennel. Az elmúlt hónapban tíz napot dolgoztam, ezerháromszáz forintot kaptam érte. De voltam már Télapó is. ötletben, munkában nincs hiány, aki akar tud dolgozni, pénzt keresni. Fekete Sándor Fotó: Dede Géza Palotai Erzsi; Hosszú éjszaka A fontos dolgokról halkan beszélünk Vannak (még) íróink, akiket olvasni mindenkor szellemi felüdülést jelenti. Oly ritkán, s akkor is gyanakodva írjuk le ezt a jelzős összetételt, mintha gyanús lenne. Hozzászoktunk könyvben, színházban, moziban a nyersebb, durvább, a sokkoló hanghoz, színekhez, fordulatokhoz. Holott mindannyian arra vágyunk, hogy a művész, miközben megmutatja, értelmezze is a világot, magyarán — ha csupán egy villanásra is — megmutassa az élet értelmét is. Nos, Palotai Erzsi ilyen író. Tömören fogalmazva: bölcs, ezer poklot megjárt már, ismeri a szenvedés, a magány bugyrait, a siker szédületéit, a béke idilli pillanatait, a kilátástalannak tűnő küzdelmek utáni szelíd harmóniát. Novelláira talán a halk jelző illik a legjobban. Ám ne feledjük, hogy az igazán fontos dolgokról mindig halkart beszélünk. Suttogva vallunk szerelmet, szordínót használ a meghitt és tartós barátság, lepkeszárnyon jönnek az emlékek, elnémul a halál előtt a fájdalom. Palotai Erzsi novelláiból sosem magára a történetre emlékezünk, hanem egy gesztusra, egy színre, a hangulatok bensőséges lírájára, az emberi kapcsolatok árnyalataira. Hogy nem történne a hőseivel semmi drámai? Ez éppen nem igaz, sőt! A tűzpiros garbó című novellában a vidám címmel feleselve meghal az életvidám fiatalasszony hősnő, a címadó novellában éppen azért hosszú az éjszaka, mert reggel életveszélyes műtét vár az álmatlanul szorongó Szilviára; a lágerekből megmenekült, életet, férfit habzsoló asszony (Piroska) felakasztja magát, amikor meghal a férje. Mert hogy tudnak szeretni ezek a nők Palotai Erzsi novelláiban? Romantikusan, lángolóan, lemondóan és áldozatosan, alázatosan és| kihívó-büszkén. Egy nemzedék asszonyai, akiktől lenne mit tanulniuk az utánuk következő generációk talán szabadabban gondolkodó, szabadszájúbb, da boldogtalanabb letányai- nak. .Mit tudnak ezek az asszonyok az írónő rokonai, barátnői, ismerősei ? Odafigyelni, törődni a- másikkal, örülni a másiknak. Ki merné vitatni, hogy milyen ritka adottság, ajándék ez ma, amikor idegesfelületessé váltak a kapcsolataink, amikor nem tudjuk, hogy hívják a szomszédot? Palotai Erzsi mindent tud az emberről, mert régóta csendben figyeli őket. A kötet második felében 16 portrét kapunk. Nem lehet tisztelet és némi irigység nélkül olvasni. Mert akit Palotai Erzsi szeret és nagyrabe- csül (Zathureczky Ede, Szerb Antal, Pásztory Ditta, Illés Endre stb.), azokat meg is örökíti. De hogyan? A tisztelet mellett mekkora bele- és együttérzéssel, tapintattal és finom iróniával, öniróniával, hogy az ember sajnálni kezdi, hogy nem tartozik az írónő szűkebb ismerői körébe. Palotai Erzsi nem lelkendezik és nem. lelkizik. Gyarlónak tartja az embert, de az értékeit kutatja. S aki jól keresi a másikban, az kétszeresen is örülhet, mert a mások sikere, erénye, az övé is lesz. Az ilyen ember sose maradhat igazán egyedül magára, mért a másokra sugárzott tisztelet és szeretet őt magát is portréi alanyaihoz hasonlóvá teszi, megszépíti az életét. (Szép- irodalmi Könyvkiadó, 1982.) Horpácsi Sándor
