Szolnok Megyei Néplap, 1983. február (34. évfolyam, 26-45. szám)

1983-02-17 / 40. szám

1983. FEBRUÁR 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Művelődési Minisztérium az elmúlt évben pályázatot hirdetett olyan minikomputerek kifejlesztésére, amelyek iskolában is használhatók. A Híradástechnika Szövetkezet pályá­zatnyertes berendezése alkalmas a programozás-technika elsajátítására, a számítástechnikai ismeretek bővítésére. A minikompúterből ez évben hatszáz darab készül Elhalkult a trombitasző Gondolatok egy megszűnt fúvószenekar ürügyén A karcagi munkásőr szá­zad emlékszobájában az ala­kulat fúvószenekarának né­hány fényképe, az országos parancsnok által nekik ado­mányozott serleg, az „Ezüst lant” kétszeri elnyerését bi­zonyító oklevelek és egyéb relikviák sorakoznak. Ennyi — és néhány gazdátlan hang­szer — maradt meg a nem­csak Karcag, hanem az egész megye zenei életének szín­foltját jelentő fúvószenekar­ból. Egyetlen együttes felbom­lása nem érdemelne különö­sebb figyelmet, ha megyénk­ben is tucatjával lennének fúvószenekarok, mint Bara­nyában és máshol is. A mi kulturális értékeink azonban ebben a tekintetben is szegé­nyebbek. A hetvenes évek végén még hat fúvószene­kart lehetett minősíteni me­gyénkben. Most meg — az ifjúságiakat és a Killián fő­iskola jó képességű együtte­sét leszámítva — csak az MHSZ—Olajbányász fúvós- zenekar jöhet számításba. A hozzáértő karnagy hatvanon felüli életkorát és az után­pótlási gondokat tekintve — ugyanúgy, mint korábban másoknál — ez utóbbinál is fel lehet tenni a kérdést, hogy meddig tartja színvona­lát, meddig lesz életképes. __ Ha mindezt figyelembe vesszük — tanulságot leszű­rendő — figyelmet érdemel a többségében nem munkás­Az épület tető alá került és a tanács építőrészlegének jól összehangolt, szorgos munkája láttán már min­denki elhiszi, hogy új léte­sítménnyel, a 20 személyes bölcsődével pvarapodik az idén Jánoshida. Az intézmény építésével jogos igényeket elégít ki és az évek óta tartó gondokon enyhít a községi tanács. A régi bölcsőde egy már akkor is megkopott, elhagyott csa­ládi ház átalakításával léte­sült, szilárd alap nélkül. Az épületet az idő könnyen ki­kezdte, megsüllyedt, egy-egy kiadós eső után már nehezen lehetett kivédeni, hogy a víz ne befelé folyjon. A felázott régi ház felújí­tása nem lett volna gazdasá­őrökből álló karcagi mun­kásőr zenekar felbomlása. Orgoványi Imre karnagy ve­zetésével rangos rendezvé­nyeken vett részt az együt­tes. Az idős karnagy érszű­kület miatt vált meg tiszté­től, amit utána állandó kar­mesterhiánnyal küzdve, csak ideiglenesen töltöttek be. Nyolcvanegy májusa óta gaz­dátlan a zenekar. Az értékes hangszerek egy része a munkásőrparancs- nokságon, többsége pedig a zenészeknél van. Azok között viszont több sorköteles is volt, némelyikük el is köl­tözhetett. A hangszerekért leltárilag felelős városi mű­velődési központnak ebben a tekintetben rendet kellene teremtenie, hiszen joggal ve­tődik fel a társadalmi tulaj­don védelme is. A rendcsinálás persze ak­kor lenne teljes, ha újjáéled­ne a zenekar. Pontosabban szólva csak akkor, ha me­gyénk egész fúvószenekari kultúrája újabb erőre kapna. Ehhez viszont az lenne szük­séges, hogy a közművelődés irányító posztjain lévők megszervezzék a karnagyok képzését, még akkor is, ha nem egy népes tanfolyamról, hanem csak néhány ember­ről lenne is szó. Utóvégre, itt nem a nagy számok do­minálnak. S. B. gos, ezért határozott úgy a községi tanács, hogy a szű­kös anyagi lehetőségek elle­nére is úi bölcsődét épít. A létesítmény 4 millió forint költséggel épül, beton ala­pon, téglafalakkal, vasbeton födémmel és cserépfedéssel. Létrehozásával megszűn­nek a már évek óta tartó gondok. A legifjabbak ké­nyelmét, az egészségügyi kö­vetelményeknek megfelelő jó ellátását szépen berende­zett foglalkoztató szobák, jól felszerelt szociális helyisé­gek, főzőkonyha és házi mo­soda segítségével biztosítják majd. Az új bölcsőde átadá­sát a kivitelező — a tanács építőcsoportja — az idei őszre ígéri. I. A. Kiosztották a filmszemle díjait A Vörös Csillag Filmszín­házban a filmszemle zárása­ként tartott ünnepségen teg­nap este átadták a XV. Ma­gyar Játékfilmszemle díjait. A fődíjat a Szerencsés Dáni­el című film kapta, amelyet Sándor Pál rendezett, forga­tókönyvét Tóth Zsuzsa irta, az operatőr Ragályi Elemér volt. A legjobb dokumen­tumfilm díját Sára Sándor Pergőtűz című alkotása kap­ta. Kiosztották a rendezői dí­jakat is: Makk Károly az Egymásra nézve című film­jéért, Szurdi Miklós a Ha­tásvadászokért Vitézy Lász­ló pedig a Vörös föld című munkájáért kapott elisme­rést. A játékfilmszemle ope­ratőri díját Pap Ferenc kap­ta az Együttélés és a Vörös föld című filmekben nyúj­tott teljesítményéért. Színé­szi díjjal jutalmazta a zsűri Udvaros Dorottyát az Elve­szett illúziók és Végvári Ta­mást a Hatásvadászok, vala­mint a Szerencsés Dániel cí­mű filmben nyújtott alakítá­sáért. A KISZ díját az Adj király katonát című film kapta, amelyet Erdőss Pál rendezett. Utazás Szeretek utazni. Űj tájak, új emberek, mennyi érdekes­ség! De még izgalmasabb az az utazás, amelyet az ember öíimaga belső világában tesz. Annyi a megválaszolatlan kérdés: kik. voltak az elő­deim, mit örököltem tőlük, őrzöm-e a tulajdonságaikat? Egyáltalán élnek-e bennem, általam, velem valahogy to­vább? Van időm erről gondolkoz­ni, hiszen vonaton negyven perc az út. Nem szép tőlem, hogy másfél éve nem látogat­tam meg a nagyanyámat. Pe­dig nagyon sokat gondolok rá.- Deákkoromban a szünete­ket szinte kivétel nélkül a pusztán, nála töltöttem. Tanyasi asszony a nagy­anyám: ízig-vérig az. Lajos- mizse határában született, ott élt öt kilométerre a falu­tól, míg jó hetvenöt éve be­kötötte a fejét egy szálas ter­metű, bajuszos jász legény. És ahogyan illett, nagyanyám követte őt. Az egyik rónáról a másikra, végül Pokoltanyá­ra. — Anyósváros! — rikkan­tották a kalauzok, amikor gyufagyújtásnyi időre leféke­zett napjában kétszer — réggel és délután —, a sze­mélyvonat. A környéken élők csak percesnek nevezték, mi­vel egy szűk percnél tovább Új bölcsőde épül Jánoshidán Helyén a vasbeton födém és a színes cserepek Amíg az úttörőkből KISZ-tagok lesznek Átmenet tennivalókkal Ha egy tizenéves megkez­di a középiskolás éveit, az iskolaváltás sokszor okoz döccenőket, kiseb'b-nagyobb buktatókat. visszaeséseket- Ez a változás mozgalmi té­ren is bekövetkezik: az egy­kori úttörőkből KISZ-ta- gok lesznek. Feltéve, ha a szövetség „megtalálja” őket, vagy ők találnak rá az élet­koruknak megfelelő ifjúsági szervezetre. Hogy ez meny­nyire így igaz, annak iga­zolására néhány adat: a megyénkben 53 ezer úttörő él, és a szervezettségük 98 százalékos. Az iíjúkommu- nisták száma 36 ezer, és ez az arány a 14—30 éve­sek között megközelítőleg 36 százalék. A különbség: lemorzsolódik. Bár az igaz, egy ifjúsági szervezet haté­konyságát, nemcsak a tag­létszám mutatja, de az is tény, sok értékes fiatal, ki­kerülve az úttörők közül, soha nem lesz KISZ-tag. Korántsem azért, mintha nem értene egyet a mozga­lom politikai, társadalmi célkitűzéseivel. A lemorzsolódás okai többfélék. Azt senki nem vonja kétségbe, hogy jó dolog az ajánlás, amellyel az úttörők közösségi tevé­kenységét, munkáját jellem- .ziik, és az illetőt az ifjú- kommunisták közé javasol­ják. De az már kevésbé ör­vendetes, hogy az aján­lottak közül a nyolcadikosok zöme kimarad. Elsősorban a közepeseket, elégségese­ket nem látják el ezzel a hasznos útravalóval. Egye­nes következménye annak, hogy több helyen még ma is az osztályzatokhoz kap­csolódik ez a tevékenység. A kitűnő, a jeles, a jó, szép. írásos kísérőszöveget visz imagávail, a többi pe­dig jószerével csak a bi­zonyítványát. Az egészben az a furcsa, hogy ily mó­don a tantárgyi ismereteket azonosítják a jó közösségi emberrel. Ami bizonyára nem mindig ennyire egy­szerű- Nem beszélve arról, hogy .egy közepes érdemje­gyekkel rendelkező is lehet ízig-vérig jó közösségi em­ber. Elismert szervező, ügyes barkácsoló, kiemel­kedő fizikai munkát produ­káló. Erről a készségekről bizony az úttörőcsapataink ma még sokszor elfeledkez­nek. Ezt igazolja az is, hogy a szakmunkásképzőbe jelentkezettek alig tíz szá­zaléka kap ajánlást. Ez a szám a szakközépiskoláknál már 38—40 százalék, de akad olyan jó hírű közép­fokú intézmény, ahová ál­talában a jelesek, a kitűnők jutnak be. Csodák csodája, itt az ajánlás, amely a ki­váló közösségi tevékenysé­get igyekszik igazolni, már 60—70 százalékos, vagy még ennél is magasabb. Nem furcsa? Igaz, aki nem viszi magával ezt a kis papírt, az sem el­veszett ember. Csak ép­pen az új helyén fél év, vagy egy is eltelhet, amíg bizonyíthat, méltó a KISZ- tagságra. Pár hónap ezek­nél a fiataloknál mozgalmi munka nélkül múlik el, és bizony sokan közülük ez­után már nem is kérdik a felvételüket. A hosszú vá­rakozás rövidíthető, ha a tagfelvétel folyamatos, és nem kötődik egyetlen őszi, esetleg tavaszi dátumhoz. Az átmenetet segítheti az is, ha sikerül növelni az ifivezetők számát, mivel az úttörőszervezet még ma is meglehetősen pedagógus- szemléletű. Megyénkben a két és fél ezer rajnál 1125 ifivezető tevékenykedik. A számukat mindenképpen nö­velni kell, elvégre életkor­ban a 15—20 éves KISZ­tagok vannak legközelebb a vörös nyakkendősökhöz. Nem beszélve arról, hogy még az úttörős emlékeik, élményeik is frissek­Nem csökkenti kellőkép­pen az átmenet nehézségeit az sem; hogy a két szer­vezetnek még ma is kevés az érdekes, közösen terve­zett, megvalósított akciója. Legyen szó társadalmi mun­kákról, kirándulásokról, hulladékgyűjtésről, vagy ün­nepségekről. Bizony, a KISZ-életre a nevelés sok­szor úgy történik, hogy az őrsi, vagy a raj összejövete­leken egy KISZ-tag elmond­ja az alapszervezetük fel­építését, az éves akció- programot, mire készülnek, mit csinálnak. Legyen bár­milyen lebilincselő ' szemé­lyiségű az előadó, nem va­lószínű, hogy egy hasonló ismertetés után tolongani fognak a nyolcadikosok a felvételi kérelmekért. Szó volt ezekről a gon­dokról a közelmúltban azon a megyei értekezleten is, ahol a járási, a városi úttö­rőelnökök, KISZ-ititkárok tanácskoztak az átmenet problémáiról, megoldási le­hetőségeiről. Hangsúlyoz­va, a két szervezet jószeré­vel egymásból „nő” ki, és nem szégyen az, ha az egyik a másiktól módszere­ket „les el”. A KISZ pél­dául tanulhatna az úttörők színes, érdekes programjá­ból, az úttörőszervezetekben viszont nagyobb lehetősé­geket kellene biztosítani az önállóságnak, a képességek sokoldalú kibontakozásának. Végső soron az együttmű­ködés egyetlen célt szolgál: a közösségi, a szocialista embertípus személyiségének kialakítását, formálását. És ebben nemcsak az érdekelt­ség, a felelősség, a tenni­való is egyformán közös. Sz. M. Gyermekviselet a múltban Fotókiállítás Kisújszálláson A Néprajzi Múzeum anya­gából tegnap Gyermekvise­let a múltban címmel kiállí­tás nyílt a kisújszállási Jó­zsef Attila Művelődési Ház­ban. A fotókból összeállított tárlat február 28-ig tekinthe­tő meg. A zárás napján hét órakor rendezi meg a Delta ifjúsági klub Nekem szülő­hazám című irodalmi, törté­nelmi és honvédelmi vetélke­dőjét. Ismeretlen Kossuth-arckép Gyöngyösön Kossuth Lajosnak eddig ismeretlen arcképét találták meg gyöngyösön. A 60x70 centiméter méretű olajfest­ményt — a vásznon látható felírás szerint — Szobonya Mihály készítette 1890-ben az akkor 88 éves Kossuthról Turinban. nem állt ott. Minek időzött volna, hiszen ötnél többen csak akkor kászálódtak le a magas lépcsőkről vagy fel a vagonokba, ha Űjszászon vagy Tápiógyörgyén búcsút tartottak. Nagyon szeretett mesélni a nagyanyám. Talán ezt a tulajdonságomat tőle örököl­tem. Sokszor hallgattam a betyárhistóriáit! Öt tavaszt ha számolhatott, mondta, amikor még jártak a marco­na képű, bajszos, kalapos le­gények a lajosmizsei tanyá­ba. Mindig az est hozta őket: nyolcán, tízen rúgtattak a majorba. Kettő közülük őr­ködött, a többi meg lerakta a fegyvereit a kecskelábú asztalra, amelyik lapja csak úgy hajlott a sok puska, fokos alatt. Érkezésüket két lúd vagy egy szopós bárány erő­szakos kimúlása követte, déd­apám főzte, sütötte nekik a nem köznapi ínyencségeket. Telerakták a gyomrukat, ju­tott a tarisznyákba is, illően fizettek, majd az ott lakók­ra parancsoltak: ha a pandú­rok érdeklődnének, se ne tud­janak, se ne lássanak. Nem is nyitották ki a szájukat soha, akármilyen csendbiz­tos kérdezősködött. Sifonnyi könyve volt, de ezeket lapozni csak télen ért rá estelente, ha elvégeztek a jószág körül, és odakinn min­dent befútt a hó. Soha, egy goromba szóval nem illetett, bár azt néhányszor felrótta: akad tanulnivalóm, ha még a boszorkányokban sem hi­szek. Mivel hogy azok van­nak, ő is látott már kettőt. Az egyik a mezsgyehatáron sétált a tanya előtt, szitát rá- zogatott, és utána akkora köd ülte meg a tájat, hogy nem találták meg aznap a legelőre kicsapott teheneket. Máskor meg a tanyán jelent meg a boszorka egy kis öregasz- szony képében, aki a kony­hakilincsig sem ért. Lámpa- fúvás után érkezett, és ott állt az ajtó előtt némán, mint aki valamire vár. Ez így ment pár napig, míg nagy­anyám az egyik éjszaka el­határozta, végére jár a tü­neménynek. Az ágyba, maga mellé tette a nehéz mángor­lófát, azzal a szándékkíal, hogy úgy kupán bólintja a hívatlan jövevényt ha me­gint odalopódzik, hogy az eget is nagybőgőnek nézi. Oda is settenkedett, mivel őkelme újra megjelent, de mire ütött volna, az apró asszony úgy eltűnt, hogy az­óta sem került elő. Kattognak a kerekek. Év­tizedeket utazom: nagyma­mámnál kaszáltam először tizenkét éves koromban, itt csavartam aratáskor kötelet árpaszalmából hajnali kettő­től addig, amíg a harmat fel nem szállt. Itt hajtottam két- ökrös szekeret, etettem cu­korral, kézből a kisborjút, hallgattam a nyári éjszaká­ban messzehangzó vonatok zaját, amint egy-egy kiszol­gált Truman-mozdony kala­pálva küszködött Pest vagy Szolnok felé a 60—80 vagon­nal. Emlékszem, az ötvenes évek elején egyszer annyi hó esett, hogy sütőlapáttal tud­tunk csak utat hányni a háztól az istállóig. Megérkezteim Végig me­gyek az állomás utcáján, a második köznél jobbra for­dulok, és óvatosan megnyi­tom a kaput. Drótkerítés jel­zi a határt, az átellenben lévő portáról kutya ugat. A bejárattól jobbra: a második parcella. Itt pihen a nagy­anyám, hetedik éve. Sírem­lék őrzi porait: sötétszürke, tetőtől talpig meglátja ma­gát benne az ember, amikor eléje áll. Ha feltámadna, bi­zonyos vagyok, haragudna érte. Hiszen messze környé­ken végtelenül egyszerű asz- szonyként ismerték, akihez nem illett a fényűzés. Igaz, módja sem volt rá, meg ide­je sem. Körbejárom a sírt, itt-ott igazítok a koszorúkon. Tanácstalanul nézelődöm, nem tudok mit kezdeni ■'ma­gammal a bevégzett életek kertjében. És restelkedem: megint elfeledkeztem a vi­rágról. Helyette magam hoz­tam, és velem jött a meg­számlálhatatlan szép emlék, a tanya mögötti édesgyökér- bokrok susogása, néhány tik­kasztó nyár, a frissen fejt habos tej zamata, a kocsi zörgése, a gyalogút pora, az éjszakák tücsökzenéje. Vala­mennyit lerakom a sírra, az ő örökös tanyájára, mivel ez mind nagyon, de nagyon hoz­zátartozott. D, Szabó Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom