Szolnok Megyei Néplap, 1983. február (34. évfolyam, 26-45. szám)

1983-02-12 / 36. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1983. FEBRUÁR 12.

lArcképváxIatl

Feltalálta magát és most

Mehetsz majd, gyermekem, a técszbe, ha nem tanulsz! — sok gazdálkodó családban volt „műsoron” ez az anyai-atyai intelem azokban az években, amikor még a látástól vakulásig tartó munka, s a meglehetősen bizonytalan munkaegységes bérezés jellemzett sok mezőgazdasági nagyüzemet.’ Az idő tájt járta a felsőbb osztályokat a ikiskunmajsai általános iskolában Báló József is. Ha gyengébb osztályzattal szomorította a szüleit — ami ugyan ritkán fordult elő — bizony neki is kilátásba helyezték a továbbtanulás helyett a földművelést. a jószággondozást.

„Ahogy visszaém, lékszem, nem vettem én azt már akkor se ijesztgetés számba. Szerettem mindig az udvarunkban tartott apró jószágok a marhák és a disznók ellátásában segíteni. Tetszett a vakációk idején a szőlőben, a nyári betakarításban végzett munka is, de legjobban az, ha apám két-há- rom holdnyi bérelt kaszálóján a fű levágásában, á széna begyűjtésében részt vehettem. A paraszti munka iránti vonzalom határozta meg életemnek azt az első jelentősebb döntését is, hogy két továbbtanulási lehetőség, a szegedi gépipari technb kum és a kiskunhalasi mezőgazdasági technikum közül az utóbbit választottam.”

Egy növénytermesztési, elméleti-gyakorlati tanulmányi verseny dél-magyarországi területi válogatóján első, az országos döntőjén negyedik helyezést ért el a kiskunmajsai fiatalember. Ez is sokat nyomott a latba — a kitűnő érettségi bizonyítvánnyal megszerzett

pontok mellett — amikor felvételt nyert a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdaságtudományi karára.

„ElőfelvéteLis voltam. Tizenegy hónapi, Kiskőrösön letöltött katonáskodás után kezdtem az egyetemet. Az ösztöndíjra a jó tanulmányi előmenetelem révén — a tíz félévből hatot jeles, négyet jó eredménnyel végeztem — nem volt gondom. Az ötödik évben, amikorra már üzemszervezésre szakosodtam, mégiscsak tanulmányi szerződést kötöttem a cser- keszőlőí termelőszövetkezettel. Növénytermesztési fő- ágazatvezetői beosztásban alkalmaztak 1976 nyarán. Odahaza, Majsán is akadt volna talán hasonló elhelyezkedési lehetőség, de hát mint pályakezdő szakember úgy voltam vele — ahogy a régi bölcsesség is tartja —, hogy a saját hazájában nehéz prófétának lenni. Azóta már tudom: idegenben se könnyű.”

Ennek ellenére feltalálta magát, mint mondja, a nagy

feltalál

szakmai gyakorlattal rendelkező idősebb munkatársak között, és azt, hogy ők fenntartással fogadták 3 jószerével csak a technikum és az egyetem nyújtotta elméleti tudással felvértezett, újdonsült főágazatvezetőt. szinte természetesnek tartotta. Hagyták dolgozni, lehetőséget adták neki a bizo- - nyitásra. Báló József élt is ezzel a lehetőséggel.

„Csapatmunkának tudom be a szövetkezet 'növénytermesztésének stabilizálásában elért eredményeket, de szerénytelenség nélkül mondhatom. azt hiszem, hogy én is kivettem a részem ebből a csapatmunkából úgy, ahogyan azt elvárták tőlem. Nem mindig volt könnvű elfogadtatni az újat, a korszerűbbet, rászorítani az embereket a szigorúbb technológiai fegyelemre. Az írásbeli elmarasztalástól a téeszből való kizárásig, sokféle és nem kevés fegyelmi határozatot írtam alá azokban az években. Szigorúságomat sokszor bírálták is az ágazat dolgozói. Év végén viszont, amikor a részesedést osztottuk, sokan odajöttek hozzám, kezükben a borítékkal: igaza volt főnök, kell a fegyelem, érdemes volt jobban odafigyelni a dolgokra, meg efféle megjegyzésekkel.”

Végül is befogadták, elfogadták a Gödöllőn végzett fiatal szakvezetőt a cserkei gazdák. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a gazdaságban alig hét esztendeje dolgozó Báló József már a Termelőszövetkezet Kiváló Dolgozója kitüntetés tulajdonosa. Legalább ezzel egyenértékű elismerésnek tartja, hogy amikor 1982- ben a termelés első számú irányítójának. elnökhelyettesnek választotta a közgyűlés, a magasba emelkedett • a keze szavazáskor azoknak is, akik kétkedve fogadták annak idején a friss diplomást.

„Aki most kezd a szövetkezetben, annak már talán könnyebb ' a beilleszkedés. Megfiatalodott a gazdaság, a négyszázas tagság átlag- életkora harminchat év. Azt hiszem, az eredjmié;- nyeink legalább is azt bizonyítják, hogy a földdel, a gépekkel és a jószágokkal jól, értően bánni tudó fiatal kollektíva vette át a stafétabotot a mostani sikeres gazdálkodásunk alapjainak megteremtésében elfáradt idősebb gazdáktól. A négy évvel ezelőttihez képest csaknem háromszorosa a termelésünk, ötször annyi a nyereségünk. Valamennyi tégsztagnak nagyon sok munkája, erőfeszítése van a számok mögött.”

Arról, hogy neki személy szerint mennyi része van az eredményekben, hosszas unszolás után is csak szűkszavúan beszél Báló József. Mint kiderül, a kötetlen munkaidőben töltött hétköznapjai és nem egy ünnepe is a más szövetkezeti vezetőkéhez hasonlóan telik. Tavaszi vetések, aratás vagy őszi betakarítás idején reggel hatkor már a dűlőuta- kon porol a Ladája, és fel kell kapcsolnia este az autó világítását, amikor hazaindul a határból. Nagyon kevés szabad idejéből se sok jut, a már Cserkeszéiőn alapított, helyben dolgozó kereskedő feleség, egy kétéves és egy ötesztendős kislány alkotta családra, a termelő- szövetkezet segítségével teremtett otthonra.

„Azt vallom, hogy egy agrárszakember a mezőgazdaság jelenlegi gyors változásai dinamikus fejlődése által diktált követelményeknek csak úgy tudhat igazán eleget tenni, ha állandóan megújítja magát. És amit még nagyon fontosnak tartok. hogy nem szabad csak a saját gazdaságának méreteiben gondolkodnia. Mérnök és technikus barátommal közösen kidolgozott két találmányunkra, pontosabban mivel nincs „újdonságrontást” bejelentő felszólalás — most már két szabadalmunkra az Alkotó Ifjúság Egyesülés innovációs irodája keres gyártót, forgalmazót és vevőt.”

Báló József nem vezet John Deert, nem gondoz broylercsirkéket, se Holstein friez marhákat. Mi lett az ifjúkori álmokból? De hiszen a karmester sem fújja a trombitát, nem veri a dobot és a cintányért. A feltaláló elnökhelyettes gyerekkori álmai — így mondja — nap mint nap valóra válnak a cserkeszőlői téesz termelési feladatainak irányítása közben. De vajon mik a felnőttkori „álmai” egy munka- és szabad idejét értelmes, hasznos elfoglaltsággal töltő, családi életében boldog, anyagi helyzetével elégedett, harminckét éves fiatal agrárszakembernek? Erre ugyancsak tömören fogalmazza a választ az elnökhelyettes:

„Szeretnék egy kicsit valahogy szerencsésen, a közösségem és a magam megelégedésére változtatni a munkámra és a csaladomra fordított idő arányain. Csak annyira persze, hogy úgy dolgozhassak továbbra is, hogy ha már elfogadott, befogadott, hát meg is tartson Cserkeszőlő.”

Temesközy Ferenc

Mezőpancl elemekből építi a törökszentmiklósi Alföldi Építő-, Szak- és Szerelőipari Szövetkezet a helyi Ruházati Ipari Szövetkezet egyszintes új üzemcsarnokát. A csaknem ezer négyzetméteres épületet

szeptemberben szeretnék átadni

Durrognak a muskéták

Ki gondolta, hogy Szolnok- Alcsi vasútállomása is nyugdíjba vonul egyszer, és más foglalkozás után néz? A vasútvonal elkanyarodott innen, a valamikori töltésnek alig van nyoma. A régi épületben a vadászok megyei intézőbizottsága vert tanyát. Intézi harminchat — összesen több mint ötszázezer hektáron gazdálkodó — és egy bérkilövő — vadásztársaság ügyeit.

— Ma már természetes — magyarázza Kővári Ferenc gazdaságfejlesztési előadó —, hogy a vadászat mellett ezernyi feladat hárul a társaságokra — így a terület óvása, a tenyésztés, a vadvédelem ■ és így tovább. Ezeket a munkákat megyénkben százharminc hivatásos vadász és száz alkalmazott irányítja.

Szerencsétlen

„disznókodás”

Közben a szomszéd szobában csörög a telefon, Kővári jFet'enc átmegy, felveszi a kagylót. A nyitott ajtón beszédfoszlányok szűrődnek be:

— A disznókodásban nem volt szerencsém. Megsebeztem egy akkorát, mint egy íróasztal, de ...

— Egy kisebbfajta háború dúlt a napokban a Mecsekben — mondja visszatérve. — A tiszagyendai vadásztársaságba tartozom, az ottaniakkal mentem cserevadászatra Sárosdra. Volt köztünk olyan vadász, aki megöregedett, de még nem látott vaddisznót. Most meg lőhetett is. Fantasztikus, hogy mennyi disznó volt. A negyvenhét gyen- dai ember közül alig akadt, aki ne jutott volna lövéshez.

— Az még nem minden ...

— Hát az biztos, hogy a vadászszerencse "kiszámíthatatlan. Baranyi Gábor tisza- roffi állatorvos például egy álltó helyből tizenkét lövést adott le, és egy se talált. Másnap meg otthon, a faluszélen lőtt egy kétmázsás vadkant, pedig köztudott, hogy arra ritkán jár vaddisznó. Amelyik viszont arra jár, azt jószerével mind Baranyi Gábor veszi terítékre. Tavalyelőtt is lőtt egy olyant, hogy Plovdivba, a vadászati világkiállításra is elvitték. A szerencséje mellett az is igaz, hogy jónéhány éjszakát a magaslesen vagy fa tetején tölt.

— Ezek szerint úgy van ez, mint az élet egyéb területein: a szerencse az áldozatvállalással s kitartással párosul.

. Könnyű sikerre itt se számítson senki. Néha azért megtörténik ez.

— Egyszer két fiatal vadászunk mindenáron rókát akart lőni — meséli Kővári Ferenc. — Egyikőjük kapott egy szép nagy kakast ajándékba. Éjszakára egy rókajárta helyen kikötötték, ők meg felhúzódtak a közeli szalmakazal tetejére és várták a rókát. Amikor már a tizennyolc fokos hidegben nem győzték a várakozást, lekászálódtak a kazalról és elidultak a rókalyukat rejtő kunhalomhoz, hogy a friss hóban árulkodó nyomokból meggyőződjenek arról, valójában járkál-e a róka. Félórás útjukról visszatérve már csak a kakas tolláit találták.

Vetés és aratás

A megye vadásztársaságai évente 65—70 millió forinttal gazdálkodnak. Ebből kb. ötvenöt milliót tesz ki a valutaárbevétel. A többi a tagdíjból, tojás- és csibeértékesítésből, szállításból stb. tevődik össze.

Főleg az élőnyúlexport jelentős. Évenként 35—40 milliót hoz a konyhára. A lőtt- vadértékesítés kb. tízmilliós nagyságrendben szerepel. A bérvadászat is dollárt jelent. Megyénkben évente mintegy 150—180 ezer fácánt lőnek ki vagy fognak be, háromezer

őzet, hétezer nyulat, negyven vaddisznót lőnek ki.

Mindehhez tervszerű gazdálkodás szükséges. Annak része az, hogy a megye hat fácántelepén felnevelt csibék közül — a törzsállomány meghagyása mellett — évente kétszázezret bocsátanak szabadon.

Megyénkben nincs annyi őz, amennyit a terület el tudna tartani, az állomány fejlesztése tehát mindenképpen indokolt. És az a szin- tentartás is a többi állománynál, hiszen a melioráció, a monokullurális nagy táblák kialakítása következtében egyre-másra szűnik meg a vadak búvóhelye, állandó zaklatásnak vannak kitéve.

Több élő- és költőhely hiányában hiába bocsótanának ki több fácánt.

Magad uram, ha szolgád nincs alapon a vadásztársaságok az utóbbi három évben évenként 250—300 ezer fát és cserjét ültettek a megszüntetett fasorok, erdő- csoportbk pótlására, pedig nem az ő dolguk volna. Sajnos, még ott is, ahol a fásítási akciókat egyeztetik a gazdaságok vezetőivel, ott is megtörténik, hogy a csemetéket kiszántják, lepermetezik vagy felégetik területüket.

— Sajnos, nagyon jól dolgoznak a mezőgazdasági nagyüzemek — mondja Bállá Kálmán, a Kőolajkutató Vállalat kutatási igazgatóhelyettese, az Alföldi Kőolaj Vadásztársaság elnöke —, mindent idejében betakarítanak. Ezért évente ötszáz mázsát meghaladó szemes- és rengeteg szálastakarmányt kell kirakni a vadaknak. Hol van már az az idő, amikor csak téli etetésről beszéltek. Manapság nyáron, tarlóhántás után is etetni kell a fácánokat, hiszen jóformán csak a zöldkukorica marad a hátárban.

— Csak az etetés a megoldás?

— Vadföldet is lehet kapni.

A vadászok abba vetnek cirkot, szudáni füvet, napraforgót, ami lábon marad tavaszig. Élelem mellett búvóhelyet is nyújt a vadaknak.

Túlzott

természetvédelem?

Vannak persze olyan madárfajták, melyek korántsem igényelnek túlzott gondosko- . dást, mégis nagy mértékben szaporodnak.

— Tavaly a területünkön hatezer gerlét lőttek az olaszok. Hűtőkocsikban vitték haza. Vadásztatásuk százötvenezer forintot jelentett a társaságnak — mondja Bállá Kálmán.

Vadászni csak a balkáni gerlére szabad, az afrikai vadgerle védett madár.

Esetenként felül kellene vizsgálni a természetvédelmi előírásokat — vélekedik Bállá Kálmán —, hiszen manapság már majdnem több az afrikai vadgerle, mint a balkáni. Ha lecsapnak egy-egy napraforgótáblára, nem sokat hagynak belőle. Egyébként az ölyvek és a héják is nagyon elszaporodtak a védelem miatt. A vadászoknak is gondot okoz ez, mert a fácántyúkot is agyoncsapja az ölyv.

— Szó ami szó, lehet a madárvédelemben helyenként egy kis túlzás, országos, méginkább nemzetközi viszonylatban azonban néhány fajt a természetvédelem mentett meg a kipusztulástól.

— Az itthoni szigorú madárvédelem tudatában nagyon meglepődtem a görög- országi Milos szigeten — magyarázza Bállá Kálmán.

— Ottjártamkor azt tapasztaltam, hogy szinte mindegyik család vadászik és madárvonuláskor válogatás nélkül lőnek mindent, tömegesen pusztítanak sárgarigót, pacsirtát, mindenféle énekesmadarat.

Vadászatok után vége- hossza nincs az ugratásnak. Pláne akkor nincs, amikor a kelleténél nagyobb mellényére fizet rá valaki. Az egyik vendégvadász például ugratta hajtóját: „Svédországból

hoztam ezt a prémkucsmát, feldobom,- szétlőheted, ha tudod.” A hajtó meg — maga is kiváló vadász lévén — egy gyöngygolyóval hirtelen miíffot csinált a kucsmából.

A derű, a természetszeretet segíti át sok nehézségen a vadászokat. Nemcsak a vadászatok alkalmával való tíztizenöt kilométeres gyaloglásra gondolok, hanem a vadásztanyák és az azokhoz vezető út építésére, az egyéb Társadalmi kötelezettségekre is.

Dianák és dáridók

Megyénk kétezer vadásza között körülbelül harminc nő van. A szokásos vadászfigyelmességen túl nem részesülnek különösebb kedvezményben, mégis állják a sarat. Közéjük tartozik Sümegi Jánosné, a vadászok intéző bizottságának munkatársa:

— Valamikor atlétizáltam, azután meg sokat kirándultam a két fiammal. így aztán, amikor idekerültem dolgozni, egyenes út vezetett a vadászathoz. A Diana Vadásztársaságnak vagyok a tagja. Azt tartom, egész héten íróasztalnál ül az ember, legalább néha mozogjon. Vannak ugyan tornatermi edzések is — de hát azok sem a szabad levegőn.

— Mi volt az első zsákmány?

— Egy vadkacsa Palotáson.

— És a legnagyobb?

— Nyolcvanegyben *a Börzsönyben egy vadkan.

Tizenegy és fél centis agyara volt. Azon az estén még két malacot is lőttem. Az egyik lágylövést kapott, nagyon visított. Úgy megsajnáltam ...

Nem lenne nő, ha meá nem jegyezné:

— Amióta vadászom, azt mondják az ismerőseim, hogy ki vagyok' cserélve.

A vadászat tehát fiatalít is. És vajon boldogít-e? A közvélemény egy része szerint a vadászok helyzetük és kapcsolataik révén a többi halandónál könnyebben boldogulnak. A vadászvacsorák az emberek képzeletében könnyen olyan dáridókká alakulnak, melyeken az előírások megkerülésével sokmindent el lehet intézni.

— Nem hiszem, hogy így lenne ez — vélekedik Kővári Ferenc. — Ha így lenne, akkor nem volna magyarázat arra, hogy egy-egy országos vezető helyi vadászaton való megjelenése (esetenként többszöri részvétele — után miért nem jut különleges kedvezményekhez a vadász- területet birtokló gazdaság.

Kár volna viszont tagadni, hogy emberi kapcsolatok révén több információ és lehetőségfelismerés birtokában esetenként könnyebben intézhető néhány dolog. Alá kell húzni, hogy csakis a törvényes keretek között.

A vadászok fegyelmezed emberek, tisztelik a törvényt Halálos baleset ezért nem fordult elő hosszú évek óta megyénkben. Kizárásra is régen került sor. Akkor, amikor engedély nélküli éjszakai őzvadászat után három vadásznak el kellett búcsúznia a puskájától. Otthon persze nem mindegyikük merte bevallani, hogy mi történt. As egyik azt mondta:, megelégelte a folytonos csavargást A felesége úton-útfélen dicséri azóta. Végre megjött a; esze, mondja mindenkinek.

Pedig ha vágyaiba pillanthatna ...

Simon Béla