Szolnok Megyei Néplap, 1983. február (34. évfolyam, 26-45. szám)
1983-02-08 / 32. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. FEBRUÁR 8. Megelőzés, „felderítés”, gyógyítás — útvesztőkkel Alkoholizmus, nagyivás gél szálltam át az Unimóra, most már az alacsonyabb- rendű úthálózattal is végeztem. Ez semmi, ez a hó, legalábbis a két évvel ezelőttihez képest, amikor Jászapátinál és Jászkiséren birkóztunk a hóakadályokkal. — Ma meddig tart a műszak ? — Amíg van mit csinálni. Nem nagyon vehetjük figyelembe az időbeosztást, addig dolgozunk, ameddig bírunk. Tegnap óta körülbelül kétszáz kilométernyi utat tisztítottam meg. Délben hazamegyek, rámfér egy kis pihenés. Érdeklődtünk a Tejipari Vállalatnál: megzavarta-e a havazás a hétfő hajnali szállításokat? Balogh László szállításvezetőtől megnyugtató választ kaptunk, körzetükben minden üzlet idejében megkapta a tejet és a tejtermékeket. A Sütőipari Vállalathoz sem érkezett reklamáció, az utak tisztítói a kenyér útját is akadálytalanná tették. Az Országos Meteorológiai Szolgálat alcsiszigeti főállomásán tegnap délig átlag 13 centis hóvastagságot mértek a műszerek. A gép munkában Jó néhány munkahelyen, orvosi rendelők folyosóin, pályaudvarokon találkozhatunk a plakáttal, mely egy gubancot ábrázol egy üveg társaságában imigyen figyelmeztetve arra, hogy a túlzott mértékű alkoholfogyasztás a lét megoldhatatlan helyzeteit idézheti elő. Annyi bizonyos, ezt a csomót maga a nagy macedón sem tudná kettévágni, mint tett azzal a bizonyos gordiusival. Ezt bogozgatni kell, mégpedig ennek a „bogozgatásnak” mielőbb társadalmi méreteket kell ölteni, hiszen a statisztikai adatok és a mindennapi élet az alkoholizmus növekedéséről, az alko- holbetegségek és a nagyivók számának gyarapodásáról tanúskodnak. Világos az is, hogy pusztán adminisztratív intézkedésekkel nem lehet semmit megoldani, az előírások, rendeletek, határozatok, törvények — régi közhely ez, de igaz — annyit érnek, amennyit valóra váltanak belőlük, amennyire „hatályosulnak”. A munkahely szerepe Hálátlan. egyszersmind nagy felelősséggel járó feladatot lát el Cs. Kovács Sáindorné, a szolnoki városi tanács egészségügyi és szociálpolitikai osztályának munkatársa. — Meglehetősen kevés sikerélménnyel — mondja. — Hozzám jutnak el azok a jelzések, bejelentések, amelyekből kiindulva elrendelhetjük a környezetükre, családjukra, munkahelyükre nézve ártalmas alkoholisták kényszergyógykezelését. Ne kérdezze, hogy mennyien gyógyulnak meg, inkább azokról az esetekről érdeklődjön, akik visszaesnek: Nagyon elkeserítőek ugyanis a tapasztalataim, noha viszonylag rövid ideje, öt éve végzem ezt a munkát. — Honnan, kiktől érkeznek az alkoholistákra vonatkozó bejelentések? A „mindentudó”, szomorú, vaskos füzetben lapoz: — Leggyakrabban a család, a munkahely, a rendőrség, a detoxiikáló intézet, a szomszédok kezdeményezik az eljárást. De elvileg más is kezdeményezheti. — A szolnoki üzemek közül például melyek éltek, élnek a fegyelmezésnek, a „rendcsinálásnak” ezzel az eszközével? — Fontos, hogy a munkahelyek szerepe szóba került — ebből a szempontból is. Ha ugyanis a munkahelyek vezetői egységes elvek szerint, következetességgel lépnének fel az italozással — amit azért ne keverjünk az alkoholizmussal — szemben, valószínűleg kevesebb nagy- ivóval és alkoholistával kellene számolnunk. Sajnos előfordul. hogy egyik-másik szolnoki munkahely a végsőkig mentegeti, menteni igyekszik — ki tudja milyen tévedéseken nyugvó megfontolásból — italozó alkalmazottját. Kezünkben a család, a szomszédok, a rendőrség, az orvos véleménye, ám a munkahelyen nem látják fontosnak az elvonókúrát. De hogy az eredeti kérdésre válaszoljak: Szolnokon a Járműjavító, a Mezőgép, az ÁÉV, a Szoltisz és még néhány más vállalat kezdeményezte az utóbbi időben alkoholbeteg dolgozója gyógykezeltetését. Meggyözöttek” — és halottak »» Mindezt lássuk az adatok tükrében is! Tavaly a szolnoki városi tanács vb egész- - ségügyi és szociálpolitikai osztálya összesen 111 bejelentés nyomán kezdeményezte az elvonókúrát. A száztizenegyből végül ötvenhármán ikerültek — „kötelező” határozattal — gyógyintézetbe. huszonnyolcán az „önkéntes” utat választották, hatan a nagyfai intézetbe kerültek gyógykezelésre. Ketten végleg kikerültek az eljárás alól: meghaltak. Huszonkét esetben visszavonták a bejelentést. Ilyenkor a leggyakrabban az történik, hogy a reggeli órákban beállít a hivatalba a férj és Csukakaland Késő ősszel, amikor leengedik a Tisza II. vizét, a mélyebb részeken, a kubikok- ban összegyűlik a hal. Ekkor kezdődik a környék horgászainak igazi csukaszezonja. A csónakkal rendelkező, nagy helyismerettel bíró tiszafüredi és örvényi horgászok ilyenkor túl a folyón, a víztározó egyébként megközelíthetetlen helyeit keresik fel, ahol háborítatlanul élnek a vizek farkasai. Az út próbára teszi az embert, hisz olyan ősdzsungelen kell átverekednie magát, ahol csak a vaddisznók járnak. A tómederben sem könnyebb a járás, bokáig süllyed a gumicsizma a fogós sárban. A közel egyórás iszapdagasztó menetelés után azonban páratlan élmények várhatnak a kitartó horgászra. Az örvényi kocsmában — ahol sűrűn cserélődnek a korsók és a friss horgaszhí- rek — több tíz kiló körüli csukát is számontart a törzs- közönség, amelyeket a szila- si holtágból cipeltek ki a horgászok. A nagy fogás reményében indult el egy januári szombaton társával Bence Gábor is. A kocsmai hírek nem csaltak, valóban jókora ordasokkal hozta őket össze jósorsuk. Több termetes példány is horogra kapott — a rendkívül akadós vízen azonban ezek erejét csak másodpercekig érezhették. Szóval kapás-kapás után és — ahogy az már lenni szokott ilyenkor — nem gondoltak az idővel. A szürkület sűrű köddel ütött rajtuk. Mire összekászálódtak, már az orrukig sem láttak. Na most merre?! Találomra indultak el a sűrű tejfölben. Tízperces botladozás után víz állta útjukat. Más irányt próbáltak, de egy idő után süllyedőssé vált alattuk a talaj, a csizma minden lépésnél jobban merült az iszapba. Tanakodtak; erre nem érdemes... Üj irányt vettek. A , horgászbotok lépten-nyomon elakadtak a gallyakban, vállukon egyre nehezebbé vált a zsákmány, az öt termetes csuka. Teljesen besötétedett, s már végképp nem tudták, merre menjenek. Jegesedő víz tocsogott alattuk, korhadék fák állták útjukat. Kimerültek, A vak bolyongásnak nincs tovább értelme — gondolták —, megadnak. Száraz fát találjak bőven, tüzet raktak, melegedtek. Hátha később tisztul az éjszaka — biztatták egymást — s tudunk valahogy jó irányt találni. A köd azonban kitartónak bizonyult, az idő egyre hűvösödött. Topogtak a tűz körül, szorosabbra fogták magukon a kabátot. Lassan telt az idő. Éjfél tájban megpucolták a legkisebb csukát. Só nélkül nem volt ugyan valami ízletes, de legalább jó forrón melengette a gyomrukat. Hajnal felé már kóka- doztak a fáradtságtól, amikor távoli motorzajt hallottak. A hang egyre erősödött, egyre közelibbnek tűnt. Nemsokára két reflektor fényét vélték felfedezni, alig 300 méterre. — A túlsó parton, a gáton ment — állapították meg döbbenten. Hiszen . . . hiszen akkor itt vagyunk a folyóparton . . . ! Fél óra múiva, amikor megvirradt, lebotorkáltak a folyóhoz — alig száz méterre voltak a csónakjuktól . .. Gémberedett tagokkal húzták az evezőket a kikötőig. Ahogy pakolásztak kifelé, kocsi állt meg fölöttük a parton. Vezetője — szemlátomást idegen a környéken — kedélyesen érdeklődött: — Csukázni indulnak, sporttársak? — Indulni már későn van — hümmögték —. mi már onnan jövünk ... T. Katona László a feleség, s a feleség közli, hogy őt a férje meggyőzte, hogy semmi szükség az elvonó kezelésre, rendbejön ő magától is .. . Más kérdés, hogy az asszonyon kék foltok és csíkok formájában gyak- ‘ tan jól láthatók a meggyőzés nyomai. Érdemes továbbgondolni az adatokat. Elsősorban hozzá kell tenni, hogy a megye- szekhelyen korántsem! csak száztizenegy az alkohol által veszélyeztetettek száma. Az általunk számokkal is jelzett léthelyzetben élők már olyan lenCKilettel futnak a lefelé vezető úton, hogy „futásuk” — másokra nézve .is veszélyes, tehát indokolt és szükségszerű a társadalomnak és szerveinek erélyes fellépése. S akik egyelőre „csak” önveszélyesen élnek? Akik bizonyos ismeretlen okok miatt isznak, s eliőbb-utóbb nemcsak ők, de .környezetük is megtapasztalja a szomorú következményeket. A rendőrség, az ügyészség, a különböző gyógyintézetek kimeríthetetlen „példatárral” rendelkeznek arra nézve, hogy a „legkisebb öldöklő angyal” (ahogy Nagy László, a költő nevezte az alkoholt) micsoda pusztítást végezhet a legkülönbözőbb „körökben", iskolázottságra, műveltségre, korra, nemre, munkahelyre, társadalmi pozícióra való tekintet nélkül. Csakhogy ez a „példatár” immár nemcsak a föntebb felsorolt szervekre, hivatalokra tartozik, hanem a társadalom lelkiismeretére, a kisebb-nagyobb közösségek kollektív jóakaratára is. Sóhajtozással. óhajokkal. persze nem megyünk sokra, de jó lenne találkozni például olyan vendéglátó, kereskedelmi szervvel, amelyik hathatós módszerekkel — például a gyógyult alkoholisták klubjainak támogatásával — segíti az alkoholizmus elleni küzdelmet. Történt egyszer, hogy egy lelkes termelőszövetkezeti gépcsoport vezető elunta beosztottjai állandó és általános ivászatát, szervezett az emberek számára egy egészségügyi felvilágosító ismeretterjesztő sorozatot. Az előadásokra, filmvetítésekre rendszerint a művelődési ház büféjéből húzta be az embereit. Egyik alkalommal a községi orvos tartott előadást. színesen és lendületesen ecsetelte az alkohol emberi szervezetre gyakorolt kártékony hatását, majd következett a kisfilm, amelynek képsorain jól látszott a tönkrement máj, epe, vese, szív. agy. Amikor a film után felgyújtották a villanyt, minden szempár a gépcsoport nagy pálinkaivójára meredt, aki mozdulatlanul, halálsápadtan ült a helyén, s nehezen nyögte ki a szavakat: „Jaj istenem, még ilyet, hogy az a máj, meg az az ész hogy nézett ki! Hát az rettenetes volt! Na, de én ezután, becsületszavamra többet a lábam be nem teszem — ilyen ismeretterjesztő előadásra”. Az anekdota akasztófahumora, ha egyébre nem, az alkoholellenes propaganda bizonyos gyermekbetegségére utal. Minden igyekezet, minden jó szándék dacára, nem biztos, hogy ponit „ott” és pont „azoknak” van szükségük a felvilágosításra. Kitalálni a labirintusból Drappos Béláné, a Vörös- kereszt megyei szervezetének helyettes titkára az eredményeket illetőleg maga is szkeptikusan sorolja az adatokat : — Tavaly közel kétszáz, alkoholellenes propagandát szolgáló, isrperetterjesztő előadást tartottak a megyében, melyeknek mintegy hétezer hallgatója volt. A számok önmagukban nem „rosszak”, csak ezek az előadások nem valószínű, hogy azokhoz szóltak, akiknek tényleg szükségük lett volna rá. Fontos viszont, hogy nőtt ' a vöröskeresztes aktívák kezdeményezőkészsége: tavaly kétszázikilenc esetben ők kezdeményezték alkoholisták kötelező gondozásba vételét. Igaz. nincs statisztikánk arról, hogy a gondozásba vétel kezdeményezésének volt-e valamilyen határ sa. Elszomorító viszont, hogy a megye városai közül csak háromban működik alkohol- ellenes bizottság, több mint hatvan falu közül pedig csak ötben jött létre. És ha — akár vöröskeresztes, akár rendőri, akár családi stb. — kezdeményezésre nagynehezen létrejön egy jogerős határozat, miág mindig nem történik semmi. T. Miklósné dolgában 1980 novemberében .került pecsét a határozatra, s idén januárban biztosított helyet számára az újszászi intézet. B. Andrásné két évet Nagyfán töltött. Mindössze fél év kellett ahhoz, hogy ismét „megérjen” a .nagyfái terápiára, ez idő tájt több mint 20 ezer forintot kitevő szabálysértése van, minden esetben részegsége volt a háttérben. Károly, a 21 éves szolnoki fiatalember most készül először gyógyintézetbe — a róla szóló jelentések szerint már két évvel ezelőtt be kellett volna utalni. Nem utalták be, mert munkahelye és családja jobban elviselt egy iszákos, duhaj „tinédzsert", mint egy olyanvalakit, akit — s ez mélyen él a küztudatban — „megbélyegzett” az elvonókúra. Vajon kitalál-e ő — és környezete — a labirintusból? Vágner János Kissé megkésve, de a havazásból ítélve hosszabb időre megérkezett az igazi tél vasárnap Szolnok megyébe is. A KPM megyei közúti igazgatóságának hóügyeletese, Gulyás István elmondta, hogy a megye földrajzi fekvésépek köszönhetően nem tartozik a havas területek közé, a hétvégi hóesés sem okozott különösebb fennaka- /iást a közutakon. Hétfőn hajnalban a 33-as út Tiszafüred—Egyek közötti szakaszán keletkezett kisebb átfú- jás, akadály azonban nem, így amikorra a reggeli forgalom megindult, kényelmesen autózhattak az arrajárók. Ugyancsak hóátfújás volt a 34-esen Tiszaigar térségében, a tiszafüredi üzemmérnökség hótolói kora hajnalra megszüntették az akadályt. Szolnok megye közutain egyébként negyvenöt hótoló állt munkába vasárnap délután, az egyikkel a 32-es út zagyvarékasi szakaszán találkoztunk hétfőn délelőtt. A Mercedes—Unimo típusú, több feladat ellátására is képes gép vezetője Kátai István, a jászberényi üzemmérnökség dolgozója, szakított néhány percet a beszélgetésre. Nyugodtan tehette, mert a munka nagy részével már végzett. — Mikor kezdett ma? — kérdeztem. — Tegnap — felelte nevetve. — Ugyanis vasárnap délután hat óra óta dolgozom. Mivelhogy rakodó is vagyok, először felraktam pár kocsira a sót, nem egyedül persze, majd egy Csepellel végigsóztam a főbb útvonalak rám jutó szakaszát. RegJászberényben Emutojás kel a gépben Örvendetesen gyarapodik az állatkert állománya Termékeny esztendőt ígér a jászberényi állatkert lakóinak szaporodási kedve. Nem egy családi eseményről hírt adtunk már, legutóbb a három újszülöttel tizenegyre emelkedett a bengáli tigrisek száma. Vietnami törpe kismalacok is születtek, s ami ritkaság, meg is maradtak. Kis oroszlánok, barna- medve-bocsok, bájos rackabárányok ígérnek újabb látványosságot a látogatóknak. A kultúrpark óriás futó- madara. az emu is tojást rakott téli szállásán. A közel hatvandekás, zöld színben pompázó tojást, amely olyan, mintha kalapácslakkal vonták volna be. megkísérlik keltetógépben kikeltetni. Ez a gép az állatkert egyik fontos berendezése: ott „születnek” a kis pávák, fürjek, a gyapjas csibék, az arany- és ezüstfácánok.
