Szolnok Megyei Néplap, 1983. február (34. évfolyam, 26-45. szám)

1983-02-23 / 45. szám

1983. FEBRUÁR 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé képernyője előtt Játsszunk el a gondolattal! Mi lenne, ha Rózsa György új műsorának (szombat este mutatkozott be) . módjára leg-o.kleveleket oszthatnánk az elmúlt héten látott tévé­programok némelyikének ? Nos, akikor én' a legemléke­zetesebb pillanatokért járó oklevelet Jancsó Szegényle­gények című filmjének ad­nám; mit sem vesztett ere­jéből, lenyűgöző hatásából, kétségtelenül időálló remek­mű; a legszívósabb sorozat díját pedig az Onedinnek ítélném; a legelgondolkodta- tóbb dokumentumlilmek kö­zül a Krónikának adnék fel­tétlenül oklevelet; a színvo­nalasan elkészített „történel­mi krimi” kategóriájában pedig szerintem a csütörtök este látott tévéfilm, A nyo­mozás vinné el a pálmát — az én háztáji leg-versenye- men Maradjunk e legutób­binál. A nyomozás Furcsa dolog a művészet, pontosabban művészet és va­lóság viszonya abban az ér­telemben, hogy ami az élet­ben történetesen érdekes és izgalmas, például egy bűn­ügyi história, ami lehet akár egy politikai gyilkosság is, vagy épp körülményeinek ki­bogozása, tehát egy nyomo­zás, ha egy az egyben kép­ernyőre kerül, vagy filmdrá­ma születik belőle, egyálta­lán nem biztos, hogy önma­gában is ugyanolyan érde­kes marad. A Somogyi—Ba­csó politikai gyilkosság kö­rüli problémák — társadal­miak és történelmiek — áb­rázolására is úgy érezték a tévéfilm készítői, hogy az eseményeken túl, a doku­mentumokból megismerhető történéseken túl kell valami illetve valaki a tévéfilmbe, akiben mint főszereplőben is összefuthatnak a szálak, s ami ennél is fontosabb, aki­nek. az emberi konfliktusai­ban átélhetővé, megközelít­hetővé válik maga a történe­lem drámája is. Az a kor, amely a „fehér terrort”, a brutális kegyetlenségek so­rozatát szülte, amely nem tűrt ellentmondást, mely minden józan hangot elti­port, s ha kellett, az útjá­ban állót el is tiporta, meg­ölte, mint például az ellene forduló baloldali érzelmű szerkesztőt. Szabó György, aki a forgatókönyvet írta, jó érzékkel talált rá, terem­tette meg képzelőerejével a valóságra csupán támaszkod­va a nyomozó figuráját. a józan és törvényt, isizteliő szakembert, dr. Nagyot, aki bár meggyőződésében egy­általán nem húz a baloldal­hoz, igazságszeretetétől ve­zérelve mégis felismeri a humánum parancsát, s hajt- hatatlanul keresi a politikai gyilkosság, a minősíthetetlen gaztett elkövetőit. A bűnö­sök tette ily módon súlyában a többszörösére növekszik. Ráadásul Bessenyei Ferenc annyi emberséggel formálja meg ezt a figurát, s tehet­ségéből annyi színt ad hoz­zá, hogy végül is az ő pusz­tulásában, mert hisz Somo­gyi és Bacsó gyilkosai, ami­kor igazán a nyomra akad, őt is megölik, tragédiája vér- lázító vádirattá válik. Sze­münkben egyértelműen gyű­löletessé lesiz az a hatalom, amelyik céljai érdekében eszközei között nem válogat, ha kell, az embertelenségtől sem riad vissza. Ilyen érte­lemben ez a történelmi tár­gyú krimi a korszak, az 1920-as évek valóságának megismerésén, érzelmi meg­közelítésén túl, általánosabb igazságok megfogalmazására kimondására is ösztönöz. Így történt-e mindez, amit a képernyőn láttunk a va­lóságban is, nem tudom, de hogy arról a világról, amely­ről beszél, szuggesztív mó­don kaptunk képet — két­ségtelen. Különben is, nem a részletek,' hanem az egész igazsága a fontos. Ebben pe­dig pontos mű A nyomozás. Leg-ek magyar módra Televíziónkra aligha mond­ható azok után, hogy a leg­utóbbi Kapcsoltam-ban szemrebbenés nélküli fizette ki három játékosnak is a tízezer forintot, hogy szűk­markú; Rózsa György mű­sorvezetőre pedig, hogy sző­rösszívű lenne. Eddig ilyes­mi, három tízezres, még nem fordult elő a televízió tele­fonos játékában. Rózsa György akár be is nevezhet­né ezt a „hármas diadalt” a most indult újabb műso­rába, a leg-ek versenyébe. Szóval a mindinkább nép­szerűvé váló műsorvezető Gárdos Péter szellemi társu­lásával új műsorba vágott. Láthatóan fejébe vette, hogy ha törik, ha szakad, képer­nyőre hívja és állítja a ma­gyar leg-eket; felkutatja azokat, akik e kis magyar hazában valamiben a leg­többet tudják, a legtöbbre képesek. Az ötlet nem ere­deti, másutt már hasonló program járja, persze, attól a megvalósítás még igazán le­het szórakoztató. Lehetne, mert sajnos egyelőre csak feltételes módban beszélhe­tek a Leg ... leg ... leg . . . című „írekordparádé” sikeré­ről. Mert például látván az első honi leg-eket — és a túlságosan is bő körítést hozzájuk — némi szomorú­ság fogott: el. No nem amiatt, hogy a derék Segesdi Ist­vánnak csak másodikra si­került darabokra törnie — egyetlen csapással — az egymásra rakott ^nyolc tég­lát, ilyen egy jobb cirkusz­ban is megesik; mégcsak- nem is amiatt, hogy me­gyénk „színeiben” a jász- jákóhalmi Lukácsi Beáta alulmaradt a hajhosszúsági versenyben,, csak 128 centire nőtt ugyanis a haja; még­csak azért sem, hogy a ked­ves Váradi Erzsiké nem tudta viszonozni férje „sze­relmi vallomását”, ő ugyan­is egyetlen anagrammot sem tudott kirakni élete párjá­nak nevéből, míg az, ahogy vallotta; érzelmi okokból, 10 ezret, gyártott hites nejének- névbetűiből. Nem, nemezek­től 'lettem szomorú, hanem attól, hogy megtudtam: míg nálunk kártyalapokból ösz- szerakott várból 21 emeletnyi magasság a rekord, addig másutt, a nagyvilágban már a hatvan emelet felett jár­nak. Hát nem lesújtó, hát nem szívsziomorító, hát. nem kiábrándító stb., ez kedves olvasó? Ezután már az sem tudott „megvigasztalni”, hogy az eleddig egyesek sze­rint alábecsült kiskocsiba, a Trabantba tizenkilencen fér­tek be egyszerre. (Lehet, hogy ez a világ legnagyobb kiskocsija?) Igaz, hely már annyi se maradt leve­gőnek, hogy néhány percnél tovább bírják a derék szege­di volános fiúk és lányok. (Ha ugyanis kicsit tovább maradnak, alighanem aléltan kell kiráncigálni őket.) De hát nem ez a fontos, a lé­nyeg,' ugyebár, a győzelem, s a szegediek pedig győztek. Ho'gy ez a dicsőség meddig tart, ki tudja, talán csupán a következő műsorig. Hall­hattuk, ez még nem a csúcs. Hamarosan lesz majd bizo­nyára olyan csapat is, ame­lyik többet, húszat, huszon­egyet, de tán huszonkét sze­mélyt bepaszíroz majd egy türelmes Trabantba. Persze ez már a szegedieket nem túlságosan zavarja, hisz zse­bükben ott a leg-oklevél Ró­zsa György aláírásával: február 19-én övék lett a babér. Legközelebb megle­het, épp a kecskemétiek vágnak majd vissza, ők ugyanis csak tizennyolcán préseiőütek Trabantjukba a leg-ek premierjén, nyilván hajtja őket a revansvágy. Lesz itt még harc, hogy ki is a leg-ény a csárdában, akarom '. mondani a képer­nyőn ! V: M. Fenyőfák Déligyümölcs­szezon a füvészkertben Sorra érnek a déligyümöl­csök a szegedi József Attila Tudományegyetem botani­kus kertjének növényházai­ban: a t'él folyamán • először a narancsfa eddigi Iegdú- sabb terméséi szüretelték le, most pedig a citromfa folya­matosan érő. sárguló gyü­mölcseit szedegetik. Teljes pompájában virág­zik a Délkelet-Ázsiában ho­nos törpe banán, és már lát­hatók rajta apró termések is. Ha napfényben nem lesz hiány — mert a külső ter­mészeti tényezők is befolyá­solják az üvegházi növények fejlődését —, egyetlen óriás fürtben hetven-nyolcvan ba­nánt is képes érlelni a fa. Lila, piros és hófehér szí­nekben virítanak a trópusi orchideák nemesített válto­zatai. Tudományos könyvexport Könyvespolc Külföldi magyar írók Minden |korábbit túlszár­nyalva növekszik az idén az Akadémiai Kiadó és Akadé­miai Nyomda könyvexportja. A nyugati országokból ér­kezett megrendelések 20— 30 százalékkal haladják túl az elmúlt évit: száznál több, a tudományos élet szinte minden ágazatát érintő ki­advány készítését vállalták. Miközben a világon általá­ban egyre kevesebben ren­delnek folyóiratokat, az Akadémiai Kiadó külföldi előfizetőinek a tábora 4 szá­zalékkal növekedett. Fél­száznál több folyóirat közül válogathatnak. A legrégibb magyar kiadó, az Akadémiai Kiadó és nyomdája együtt­működésének köszönhető, hogy az UNESCO jegyzése szerint az anyanyelvtől elté­rő, idegen nyelvű könyvki­adásban hazánkat az élen járó országok közé számít­ják. A készülő idegen nyelvű kiadványok közül kiemelke­dő vállalkozás az európai nyelvek összehasonlító irodalomtörténetének soro­zata, mindig azon a nyel­ven, amelyen a tárgyalt té­makört példázó leggazda­gabb irodalmat alkották. Most a szimbolizmust bemu­tató kötet következik. Méliusz József Város a ködben című regényének el­ső részletei a romániai Ko­runkban jelentek meg elő­ször 1939—40-ben. Illyés Gyula lelkesen üdvözölte, ki akarta adatni, miként Gábor Andor is Moszkvában. A kéziratnak Prágán keresztül kellett volna megérkeznie, de időközben a cseh fővárost lerohanták a németek. Mé­liusz könyve tulajdonképpen a két világháború közti iro­dalomhoz tartozik, de a mű­vészi. emberi problémák, amiket a művek hordoznak, ma is ugyanolyan időszerűek, mint a háború előtti évek­ben. A regény a háborús időkben kéziratban terjedt. Bányai László így ír róla: „ ... határozott, jól felépített műalkotás, súlya van és el­hitető ereje s mindenekelőtt mély társadalmi élmény. Művészi élvezetet nyújt ' és szíven ragad emberi valósá­gával . ..” Első kiadása végül 1969-ben jelent meg. Hogy miért nem adták ki koráb­ban, álljon itt egy kiadói je­lentés 1949-ből: „A kilátás- lalanság, a forradalmi realiz­mus hiánya, a borúlátás, a patalogikus szexualizmus és freudista elemzés nehéz lég­köre a könyv helyét a pol­gári ideológiát uraló deka­dens irodalomban jelöli meg... az író passzív, kon­templativ pacifizmusa nem­csak elévült, hanem vesze­delmes is.” Grendel Lajos a szlovákiai magyar irodalom egyik most induló tehetsége. Alig három évvel ezelőtt jelent meg a Hűtlenek című novellagyűj­teménye, majd ezt követően az Éleslövészet című regé­nye, melyet a kritika a cseh­szlovákiai magyar" irodalom élvonalába sorolt, új műve­ket, további bizonyítást vár­va a szerzőtől. Nemrégiben került a könyvesboltokba a pozsonyi Madách Kiadónál megjelent új regénye, a Ga­leri. A cím után mindenki alvilági alakokra, fiatalko­rúnkból álló „bandára” gon­dol, holott G rendel regényé­nek hősei csupán megtévedt, félrecsúszott emberek — öregek és fiatalok egyaránt. Hőseit nem a bűnözés tartja egybe, csupán a történelem, az a nyomott légkörű való­ság, amely őket is megnyo­morította. Cs. Szabó László a két há­ború közti magyar irodalom egyik jelentős alkotója, a ki­váló esszéista és gondolkodó 1948 óta él külföldön. Az írást azonban azóta sem hagyta abba, miként a hazá­hoz való tartozást sem lehet abbahagyni. 1948 óta máso­dik kötete jelenik meg itt­hon. Alig pár hónapja jelen­tette meg a Gondolat Kiadó Alkalom című kötetét, mely esszéit, tanulmányait tartal­mazza. A Magvető Kiadó most Közel s távol címen 1948 és 1981 között írt elbe­széléseinek gyűjteményét adta közre. „Az ember sose magáért gyarapszik, vissza­térő őseinek, a vér hazatérő' emigránsainak kell a tágabb szállás. Ábrándjainkkal, csa- latásainkkal mindhalálig el­ső húsz évünknek adózunk, tisztuló gondolatainkkal a halottak légióinak” — írta Cs. Szabó pár évvel ezelőtt, éppenséggel mintha e kötet bevezetőjének szánta volna. E .kötet elbeszélései itthon még soha nem láttak napvi­lágot, kint születtek, de vé­gül is hazatértek. Sokat be­járt író és utazó Cs. Szabó László, de mindvégig meg­maradj magyar írónak nyel­vében, gondolataiban, érzé­seiben. Ezt tükrözik finoman csiszolt és mégis eleven írá­sai, melyek a modern magyar próza szép darabjai. Józsi bácsi, a mutatványos Amikor Takács József 63 éve először felsírt a születé­se utáni pillanatokban, édes­apja- elégedetten dünnyögte: jó a tüdeje a kis lurkónak, meglássátok, trombitás lesz belőle. A hajdani mutatvá­nyos nem tévedett, az apró fiúcskából valóban trombitás lett. Illetve ma már „el­hagyta” ezt a hangszert, meg igény sincs rá, és őt is úgy nevezik: Józsi bácsi, a mu­tatványos. Öten voltak testvérek, mindahányukat megfertőzte a vándorélet: a sergő körül nőttek fel, iskoláikat, az is­ten tudja számon tartani, hány helyen járták ki, mivel örökösen úton voltak. Ami­kor eljött az ideje, megnő­sült. Mondani sem kell, éle­te párja, született Sütő Má­ria is mutatványos családból érkezett. Zenélt, dobolt a sergőnél, ő pedig mcssze- hangzóan fújta a csábosabb­nál csábosabb dallamokat. Ha kitelt, elmúlt öt-hat nap egy faluban, felrakták a hó- belevancot a szekérre. Gyí, te, Laci, gyí te Piroska, no­szogatták a két kocsi elé fo­gott patást, akik egykedvűen feszültek az istrángnak, ta­posták a kilométereket a szomszéd faluig. Itt letábo­roztak a piactéren vagy a legelőn, és elmentek házalni. Legelőször szénát, kukoricát vásároltak, mivel ők éhez­hettek, de ha Lacit meg Pi­rost elhagyta az ereje, se előre, se hátra nem haladtak egy tapodtat sem. Mindez régen volt, lehet annak harminc esztendeje is. A lovakat egy zajos Hoffer követte, majd azt is felvál­totta egy Csepel teherautó. Kiszolgált masina: elbírja a körhintát, a céllövöldét. Egyektől Füzesabonyig, Eger­től Hevesig, Martfűtől Mis- kolcig ismerik őket, nevükön szólítják a családtagokat. Márciusban indulnak útnak, most már hármasban, mivel Tibi fia is velük tart. Álta­lában egy hetet, tíz napot töltenek egyetlen helyen, és az útirányt rendszerint a ka­lendárium diktálja. Ahol búcsú, esetleg vásár van. ar­rafelé iparkodnak. A legnagyobb ellenségük a zápor, mivel ez a hirtelen jött égi áldás rendszerint el­kergeti a legkitartóbb vendé­geket is. Unatkozni ilyenkor sem unatkoznak, hiszen a céllövöldében mindig akad javítgatni, pótolni való. Egyébként előfordult már. hogy egy-egy ferde nézé-m, pitvókás atyafi a karjába, a vállába lőtt Józsi bácsinak, mintegy jelezve, ősi, nyila- zó. portyázó eleink utódai célzóképessége esetenként hiányos. Igaz, Kunhegyesen akad olyan tizenéves legény is, a kis Sós, aki ha megje­lenik, Mária néni gyoi^an végigméri a készletet, és lé­lekben elbúcsúzik a legszebb áruktól. Hiszen ez a lurKó tízből legalább kilencszer holtbiztosán talál. Tiszagyen- dán, Tiszaderzsen meg Tisza- igaron viszont olyan régi vá­gású magyar is a vállához szorítja a puskát, aki hajda­nában megjárta Szerbia, Do- berdó vidékét. Aranyosak ezek a 80—85 éves ősz hajú nagyapák: biztatja őket a család, a rokonság, és ha vé­letlenül eltalálják a pálcát, többet ér az öröm nekik há­rom doboz orvosságnál! Józsi bácsi legújabban a körhintánál strázsál. Szedi a pénzt, ki-bekapcsolja a mo­tort, csengővel indítja a me­netet, és figyeli a publiku­mot. Hihetetlen emberisme­rettel rendelkezik ennyi év után: jószerével ránézetből tudja, hogy kötözködő, nyu­godt, barátságos vagy mord-e az illető,'aki feléje, feléjük sétál. A Takács 4 dinasztia arról is híres, hogy ezermes­terek valamennyien. Ö kö­szörűs, a fia bádogos, laka­tos szakmunkás, de minden­féle munkát elvégeznek a kellékek körül. Senki se higgye, hogy afféle szakérte­lem nélkül, hiszen az autót, a hintát kétévenként vizs­gáztatni kell. Józsi bácsi ma már nyug­díjas Kunhegyesen. Tíz évig volt — ahol lakik — a Hat­ház tanácstagja, és jónéhány társadalmi kitüntetés, em­léklap igazolja, tett is egyet s mást ezért a hajdanán el­hagyott környékért. Hiszen ma már a vízvezetéket is ki­építették, de nem hiányzik a járda, meg a villany sem. Ilyenkor már nyugtalan. Sokszor kiáll a ház elé: für­készi a messzeséget, várja a tavaszi szelet', amelyik tisz­tára söpri az. ég alját, és ki­pattintja a rügyeket a közeli erdőcslkében. Minden évben megfogadja :*ez lesz az utol­só szezon, reumás a keze, a lába, és a motor sem úgy za­katol a bal oldalában, ahogy régen, a lófogatos esztendők idején. A fia ezt hallva csak legyint. Mondja: az apját itthon sem lehetne hagyni, ha felkerekedik a család a jövő hónap közepe táján. A zömök, jó kiállású ősz ember erre beleegyezően bó­lint és elnézést kérve mun­kához lát. Iparkodni kell a festéssel, sok van még hát­ra, mert ha így alakul a ta­vasz, ki tudja. Talán már március elején fel lehet pa­kolni mindent a jó öreg Cse­pelre. D. Szabó Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom