Szolnok Megyei Néplap, 1983. február (34. évfolyam, 26-45. szám)

1983-02-20 / 43. szám

1983. FEBRUÁR 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Röplabda Példás lelkesedéssel NB I. Xői: Szolnoki Vegyi­művek—BVSC 3:1 (9, 8, —10, 8). Tiszaligeti sportcsarnok, 400 n. V.: Simái, Gulyás. Sz. Vegyiművek: Vasicsek, Vargáné, Sipos, Mészáros né, Sülyösné, Kolláth. Csere: Sápi, Bak. Edző: Vasicsek János. Az első két játsziban pél­dás lelkesedéssel, mozgéko­nyán játszott a szolnoki csa­pat. A BVSC 7:7-nél érte utói, ekkor Vasicsek Ági öt nyitásával elhúzott a Ve­gyiművek. A másodikban is Két rangos, tétre menő labdarúgómérkőzést játsza­nak ma megyénkben. A Ma­gyar Népköztársasági Kupá­ban a legjobb 16 csapat kö­zé jutásért a Vasas Mezőtú­ron a H. Szabó Lajos SE, az Újpesti Dózsa pedig Jászbe­rényben a Lehel SC ellen lép pályára. Mindkét NB I- es csapatban több nagyválo­gatott szerepel, a Vasas és az Újpest is az első osz­tály élmezőnyébe tartozik, ezért érthetően fokozott ér­deklődés nyilvánul meg mindkét helyen a mérkőzés iránt. Mezőtúron az is el­Cserkeszőlői Tsz SE az !' ünnepli megalakulásá- 30. évfordulóját, ezért a sportegyesület több ki­emelt rendezvénnyel sze­retné emlékezetessé tenni az 1983. évet. Vasárnap kez­dődik a Cserke Kupa, ame'- lyen a Kunsági körzet lab­darúgó-baj nokságban szerep­lő Kungyalu, Tiszakürt és Tiszaug csapata vesz részt a hazaiakon kívül. A Cser­folytatódott a jó játék, a közönség élvezettel nézte a szolnokiak erőtől duzzadó teljesítményét. A harmadik­ban megtört a lendület, a biztos vezetés túlzottan ma­gabiztossá tette a játékoso­kat, de a negyedik játszmá­ban kiélezett, szoros küzde­lemben sikerült nyerni, s ezzel harmadszor is legyőz­ték a vasutasokat. Jó: Var­gáné, Sipos, Mészárosné, Sü­lyösné, HL Huszárné, Ocs­képzelhető, hogy nézőcsúcs születik. Megyénk csapatai is nagy becsvággyal és el- .szántan készültek a találko­zóra, tisztes helytállást re­mélnek. A legtöbb csapat­nak egyben főpróba is lesz az egy hét múlva kezdődő bajnokság előtt. Mezőtúron Bencsik Gyu­la vezető edző az alábbi keretből küldj pályára a kezdő tizenegyet: Horváth, Pályi. Szilágyi, Szabó, Dá­vid, Polyvás, Cseke, Boda, Nagy, Wittmann, Csanálosi, Demjén, Szirják, Dzurják, ke Kupa programja, feb­ruár 20: megnyitó, 11, Ti­szakürt—Tiszaug 11.05, Cser- keszőlő—Kungyalu 13 óra. Február 27: Tiszaug—Kun­gyalu 11, Csenkeszőlő—Ti­szakürt 13 óra. Március 6: Tiszaug—Cserkeszőlő 11, Ti­szakürt—Kungyalu 13 óra. A győztes elnyerj a Cserke Kupát, és különdíjat kap a legjobb kapus, a legjobb mezőnyjátékos valamint a torna gólkirálya. Mai sportműsor ATLÉTIKA Középiskolás fedettpályás verseny, Szolnok, Véső' u. tornacsarnok 9. BIRKÓZÁS Kelet-területi ifjúsági II korcsoportos kötöttfogású bajnokság, Jászberény, hűtő- gépgyári sportcsarnok 10. SAKK Megyei I. osztály: Martfű —Szolnoki Mezőgép II, Al­földi Olajbányász—Kisúj­szállás, Túrkeve—Karcag, Jászberényi Vasas—Kunhe­gyes. II. o.: ^Jászapáti—Tisza­füred, Kenderes—Fegyver­nek, Jászszentandrás—Új- szász, Kunmadaras—Szolnoki Áfor. Kezdés egységesen 9 óra. LABDARÚGÁS Magyar Népköztársasági Kupa; Lehel SC—Űjpesti Dózsa, Jászberény 13.30 Maczkó. Mezőtúri Honvéd— Vasas, Mezőtúr 13.30 Hart- mann. Országos Serdülő Ku­pa a legjobb nyolc közé ju­tásért; Szolnok Városi Sport­iskola—FTC, Szolnok, TisZa- liget 11. Előkészületi mérkő­zés Mezőtúr: DATE—Cibak­háza 8.30, DATE—Török­szentmiklós 10. IDEGENBEN SZEREPELNEK A férfi kosárlabda NB I- ben az Alföldi Olajbányász Oroszlányban, az SZMÁV MTE vívói Miskolcon a vidé­ki junior bajnokságon, NB Il-es női tekézői Szentesen. KÖZGYŰLÉSEK Tiszaroffi Községi SE, étte­rem 9, öcsödi Egyesített TSZ SE, tanácsháza 9. Hétfő Nagyrévi TSZ SE, tanács­háza 18. Jászberényi Tanító­képző SE, főiskola 15, Kun­hegyes! SE, tanácsháza 17, Szolnoki Cukorgyár SE, vál­lalati tanácsterem 17, Szol­noki MÁV MTE, ÁÉV szálló 16, Szolnoki Jubileumi SE, járási hivatal 17. kő, Lankus. Nagy érdeklődés Mezőtúron és Jászberényben fenyves, Czanka. Évforduló Cserkeszőlön Közgyűlés elnökválasztással A Szabó Lajos SE az NB ll-be készül Szavaznak a legifjabb egyesületi tagok Pénteken délután tartotta küldöttgyűlését a mezőtúri Szabó Lajos SE, hagyomá­nyos helyén, a városi tiszti­klubban. A katonai sport­egyesület küldötteinek ta­nácskozása elnökválasztás­sal kezdődött: Tóth Zoltán alezredes . szolgálati elfog­laltsága miatt megvált a klub irányításától, helyette Szirony György alezredest választotta a közgyűlés. Az értékelő beszámolót már' az új elnök tartotta, és sorra vette a négy szakosztály te­vékenységét. A labdarúgók nagy csaló­dást okoztak a város közvé­leményének, amikor kiestek az NB II-iből. Elpártolt tő­lük a szurkolósereg, ami a bevételek alakulásán is le­mérhető. A tervek között természetesen az NB II-be való visszajutás szerepel, ám meg kell mondani, hogy nem lesz könnyű dolga a Mezőtúri Honvédnak. A Kö­rösi csoportban egyetlen Szolnok megyei együttesként amolyan „árva gyereknek” számít; ezen csak egyetlen dolog, a kiugró teljesítmény segíthet! A skeetlövők bár országos bajnokságot nem szereztek 1982-ben, mégis sikeres évet zártak. Az előző évhez ké­pest megduplázták magas minősítésű sportolóik szá­mát, és az ágazati összeve­tésben a koronglövők az MHSZ KLK mögött máso­dikok lettek az országban. 1983-ban az országos baj­nokságot Mezőtúron rende­zik, és elképzelhető, hogy akár az aranyérmet is ott­hon tartják Bondorék. A teniszezők az OB Hi­bán viszonylag gyenge ered­ménnyel zárták az idényt. A szakosztály a bevonulá­sok után jelentősen megerő­södött, hiszen a Szabó La­jos SE versenyzője lesz egy ideig az aranyjelvényes Ko­miáromy Zsolt és az első osztályú Koczka Tamás. Ve­lük akár bajnokságot is nyerhetnek az OB III-ban a mezőtúriak. A tekeszakosztály számos nehézséggel küzdött, a köz­gyűlés feladatként szabta a versenyzők számának eme­lését és a szakmai munka színvonalának növelését. Bár jelentősen megemelked­tek a versenysport költségei, ezt a Szabó Lajos SE a HM és a város támogatásával a színvonal csökkenése nélkül elviselte. Rajt a megyei sakkbajnokságban Az elmúlt évhez viszonyítva némi változás történt az első és másodosztályú sakk-csapatbajnokság mezőnyének összeté­telében. Az első osztályban a tavalyi tíz helyett nyolc, míg a másodosztályban ismét nyolc csapat játszik. Megszűnt olyan nagy múltú, többszörös megyei bajnok és Nb II-ben is szere­pelt csapat, mint a Lehel SC. Az első osztályt érintő másik változás, hogy Tisza­füred a második osztályba nevezte csapatát. A változá­sok szele érintette a megyei másodosztályt is. Érthetetlen és eddig ismeretlen okok mi­att az igen jól szereplő, két­szeres bajnok Jászárokszál- lás nem nevezett, ugyanak­kor a szakosztály működte­tésével kapcsolatos elképze­lésükről sem adtak tájékoz­tatást. Nem nevezte második csapatát az Alföldi Olajbá­nyász sem, pedig az utánpót­lás nevelése, fiatalok verse­nyeztetése és fejlődésének elősegítése miatt ez célszerű lett volna. Viszont jó hír, hogy Jászapáti ismét elindí­totta együttesét. A • beérke­zett nevezések alapján a megyei sakk szakszövetség elnöksége a csapatok vezetői­nek részvételével elkészítette az első- és másodosztályú csapatbajnokság sorsolását. Mindkét osztályban az első fordulóra 1983. február 20-án, míg az utolsóra október 2-án kerül sor. Érdekesség, hogy őszre mindkét osztályban csak két forduló marad. Az első osztályba nevezett: Alföldi Olajbányász, Túrke­ve, Jászberényi Vasas, Kun­hegyes, Szolnoki Mezőgép II., Martfű, Kisújszállás. Karcag. A második osztályba neve­zett: Jászapáti, Kenderes, Jászszentandrás, Kunmada­ras, Tiszafüred, Fegyvernek, Üjszász, Áfor. — ragó — I MŰSOROK I |md*6 | VASÁRNAP: SZOLNOKI STÜDIO: 8.30: Szlovák nyelvű műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. — 9.00: Műsorismertetés. Hírek — Prog­ramajánlat. Szemle alföldi napi­lapokból. — 9.10: A zene ára­mában. Farsang Árpád zenepe­dagógussal beszélget Békés me­gyei kapcsolatairól, életútjáról Kutas János. — 9.30: Békési nép­dalok. — 9.35: Munkásélet. Szerkesztő-riporter: Benkö Im­re. — 9.50: Frank purcel zene­kara játszik. — 9.58—10.00: Mű­sorelőzetes. KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnap! — 7.23: Föld-adta sors. Idegen föl­deken I. rész. — 8.05: Öt konti­nens hét napja. — 8.21: Ének­szóval, muzsikával. — 9.00: Kör­hinta. — 11.00: Vasárnapi kok­tél. — 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12.40: Család­verők. — 12.50: Évfordulók nyo­mában. „— 13.39: így láttam Ko­dályt. — 14.05: Szonda. Tudomá- nvos magazin: — 14.34: Népdal- körök pódiuma. — 15.05: ^ü­vészlemezek. — 16.01: Rendezte: Cserés Miklós dr. A nagy feje­delem. Móricz Zsigmond regé­nyének rádióváltozata III2. rész. — 17.05: Nyitott stúdió — 17.30: Reflektorfényben egy ope­raária. — 18.06: Nótacsokor. — 18.40: Szükségem van rád. Wolf- dietrich Schnurre dialógusai. — 19.47: A zeneirodalom remek­műveiből. — 20.40: Népdalok, néptáncok. — 21.09: A zene nem ismer határokat. — 22.15: A rá­dió temezalbuma. — 23.26: Zin- ka Milanov operaáriákat éne­kel. — 0.10: Virágénekek. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — ko­rán kelőknek! — 7.00: Az evan­gélikus egyház félórája. — 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. — 1.05: Hétköznapi varázslat. Aba- lise Felsenstein regényét T. Aszódi Éva fordítása alapján rádióra alkalmazta Végh-György. —* 8.50: Babits Mihály, Juhász Gyula, Kassák Lajes, Si­mon István, Szabó Lőrinc és Tóth Árpád versei. — 9.05: Mit hallunk? — 9.3Ó: Tessék válasz­tani II. rész. — 10.35: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkó­rusa énekel. — 10.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Pesti erkölcsök. Molnár Ferenc jele­netei és szatírái. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.45: A rózsa és a gyűrű. Thackeray regényét Apástól András fordí­tása alapján rádióra alkalmazta: Szabó Éva. — 14.00: Erről be­széltünk. Riport. — 14.35: Táska­rádió. — 16.00: Ütközbcn haza­felé. — 17.27: Utolsó vacsora. Mezei András rádiójátéka. — 18.45: Poptarisznya. — 20.33: Társalgó. — 21.58: Újdonságaink­ból. 22.38: Erich Kunz ope­rettfelvételeiből. — 23.15: Válo­gatott felvételek. 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetisé­gi műsora. — 7.30: A pécsi kör­zeti stúdió német nyelvű nem­zetiségi műsora. — 8.11: Sláger­lista. — 8.46: Nagy mesterek ka­marazenéjéből. — 10.00: Új Ze­nei Újság. — 10.45: öt kontinens hét napja. — 11.06: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a Pesti Vigadó­ban. — 12.41: 18. századi hang­szeres magyar tánczene Domo­kos Pál Péter kiadványából. — 13,05: A Led Zeppelin együttes felvételeiből. — 13.40: Roman­tikus operákból. — 14.30: Re­neszánsz kórusmuzsika. — 14.58: Hi-Fi varieté. — 15.58: Kína — közelebbről. — 16.13: Bach: Hat angol szvit. — 18.11: Goethe és a muzsika. — 19.03: Új opera­lemezeinkből. Haydn: Aki hűt­len, póruljár. Kétfelvonásos ope­ra. — 21.15: Balassa Sándor: Requiem Kassák Lajosért. Kas­sák Lajos költeményeire Op. 15. — 21.47: Rádiószínház. Gordan Mihic két hangjátéka. Kis árva agrak. — 22.22: Fóka úr. Fordí­totta: Vári Gerda. — 22.49: Be­mutatjuk John McLaughlin dzesszegyüttesének ..Music Spo- ken Here” (Itt a muzsika nyel­vén beszélnek) című új leme­zét. IIÉTFÖ: SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Békés megye sportja. Fórum műsor. Szerkesztő-ripor­ter: Vágási Kálmán. — 18.00— 18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.25: Mit üzen a rádió? — 9,00: A hét zenemüve. — 9.30: Ködruhában. — 9.40: Ki kopog? — 10.05: Nyitnikék — kisiskolá­sok műsora. — 10.35: Mit ér a nevem? — 10.45: Szovjet művé­szek operafelvételeiböl. — 11.04: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának és szimfonikus ze­nekarának felvételeiből. — 11.19: Fekete Afrika történetéből. — 11.39: Védett férfiak. Robert Merle regényét Réz Adám for­dítása alapján rádióra alkalmaz­ta: Benedek Katalin XXIV 16. rész. — 12.45: Válaszolunk cse­peli hallgatóinknak. — 13.00: Ze­nei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.34: Berlini éj­szaka, 1936. Remenyik Zsig­mond novellája. — 15.05: A Philadelphiai rézfúvós együttes játszik. — 15.28: Hétszínvirág.— 16.00: Operettfinálék. — 16.30: Világablak. Imre az ember. V. rész. — 17.10: Népdalgyűjtőúton Kodály Zoltán nyomában XII. rész. Zoborvidék. — 17.31: Könyvpremier. — 19.15: Sajtó­konferencia — Csepelen. —20.10: Müvészközelben. Zenés - beszél­getés Tolnay Klárival. — 21.10: Évszázadok mesterművei. — 21.47: Tegnapi önmagunkról. Vas Zoltánnal beszélget Rapcsányi László. — 22.30: Rádiószínház.— Ha másként nem lehet. Jurij Davidov és Jakov Gorgyin szín­művének rádióváltozata. Fordí­totta: Harsányi Éva. Rádióra al­kalmazta és rendezte: Magos György. — 23.43: Nóták. PETŐFI: 8.05: Járóka Sándor népi zene­kara játszik. — 8.35: Figyelmé­be ajánlom! — 8.45: Szabó Mik­lós operettfelvételeiből. — 9.00: Slágermúzeum. — 10.00: Zene­délelőtt. — 12.00: Félóra népze­ne. — 12.40: Tánczenei koktél.— 13.25.: Világújság. — 14.00: Kettő­től ötig. . . — 17.00: Eco-mix. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: Rockhangversenyekröl. — 19.30: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel, a Filharmónia fúvósötös játszik. — 20.00: Sportvilág. — 20.35: Társalgó. — 22.00: Maxim­tól a Maimig. — 23.20: A teg­nap slágereiből. 3. MŰSOR: 9.00: Mesedélelőtt. — 9.25: Mignon. Részletek Thomas ope­rájából. — 10.00: Szonda. Tudo­mányos magazin. — 10.30: A Stúdió 11 felvételeiből. — 11.05: Zenekari muzsika. — 1&44: Énekek éneke. A Cantores in Ecclesia énekkar részleteket éne­kel Palestrina sorozatából. — 13.07: Dietrich Fischer—Dieskau operaáriákat énekel. — 14.00: A Magyar vonósnégyes felvételei­ből. — 15.35: Kórusainknak ajánljuk. — 16.00: Világok me­séi. Óceánia mesevilága. —16.30: A hét zeneműve. — 17.00: Pat Benatar felvételeiből. — 17.30: Szimfonikus zene. — 18.24: Mo­zart: A-dúr klarinétötös. —19.05: Dickens. Szegedy—Maszák Mi­hály előadása. — 19.40: A Pop­tarisznya dalaiból. — 20.48 .'Ver­di : Macbeth: Nég.yfelvonásos opera: Szövegét Francesco Ma­rio Piave írta. Televízió VASÁRNAP-: 8.00: Tévétorna. (ism. sz.) 8.05: Mindenki iskolája. Mate­matika. Hasonlóság. 8.35: Fizika. Fogyasztók kap­csolása. 9.05: Óvodások filmműsora. 1. Indián mesék. Csehszlo­vák rajzfilmsorozat. A to­temek ajándéka. 2. Váratlan látogatás. Len­gyel rajzfilm, (sz.) 9.25: Foxi Maxi kalandjai. Ame­rikai rajzfilmsorozat. (ism. sz.) 9.45: Varázsgömb. Szórakoztató összeállítás, (ism. sz.) 10.20: A lányok. Riport-doku- mentumfilm (ism. sz.) 10.45: Varázs-fuvola (sz.) 11.45:‘ Hírek. 11.50: Sakk, Kempelen úr! Té­véjáték III/2. rész (ism. sz.) 13.25: Szól a nóta (sz.) 13.50: Reklám. 13.55: Műsorainkat ajánljuk! (sz.) 14.20: Képújság. 14.25: Audrey Hepburn-sorozat. Álom luxuskivitelben. Magyarul beszélő amerikai film (sz.) 16.15: Reklám. 16.20: Vasárnap délután. Maga­zinműsor (sz.) 18.00: Delta. Tudományos híradó, (sz.) 18.25: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.40: Tévétorna (sz.) 18.45: Esti mese (sz.) 19.00: A HÉT (sz.) 20.00: Hírek. 20.05: Charlie angyalai. Magya­rul beszélő amerikai tévé­filmsorozat. Angyali haj­sza (sz.) (sz.) 20.50: Kapcsoltam! Társasjáték. 21.30: Műteremben. Patay László festőművész (sz.) 22.05: Hírek. 2. MŰSOR: 20.00: Hírek. 20.05: Az impresszionizmus. XIII 6. rész; Renoir, avagy a festés gyönyörűsége. (sz.) 20.50: Telesport. Sporthírek. Női gyorskorcsolya VB. Közve ütés Kari Marx- Stadtból, felvételről (sz.) (sz.) 22.05: Rubinstein emlékére. Artur Rubinstein Buda­pesten (ism.) 22.30: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.00: Híradó. 16.15: Főiskolások vetélkedőmű­sora. 17.15: Világjáró kamera. Utifilm- összeállitás. 17.45: Sve.tozar Húrban— Vajansky. Összeállítás. 18.30: Ismeretterjesztő vetélkedő- műsor. 19.10: Egy hét a képernyőn. Mű­sorajánlat. 19.30: Pedagógusok műsora. 20.00: Vasárnapi ajánlás. 20.05: Szép élet. Spanyol tévé­komédia. 20.40: A dokumentumfilmek tör­ténetéből. 2. rész (ism.) 21.20: Híradó. 21.40: Zenei krónika. 22.10: Csehszlovákia szabadfo­gású birkózó bajnoksága. Felvétel a döntő mérkő­zésről. . BUKAREST: 8.30: Családi kör. 9.30: Zeneszó. 10.00: A falu életéből. 11.45: Gyermekvilág. 13.00: Vasárnapi album. 18.40: A képernyő a kicsinyeké. 19.00: TV-híradó. 19.20: Román tájakon. 19.40: Dalok. 20.20: Fehér mint a hó. . . Archív film. 22.00: Operettek. 22.25: TV-híradó. HÉTFŐ; SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.20: TV-híradó. 17.35: Portréfilm (ism.) 18.00: Bátor férfiak — francia filmsorozat a repülés tör­ténetéről 2. rész (ism.) 18.55: Telesport. 19.05: Mai szemmel — riportmű­sor. 19.30: Francia nyelvtanfolyam 12. lecke. 20.00: Hogyan mulattak a liptói iparosok — folklórműsor, (ism.) 20.30: Sportvisszhangok — az el­múlt hét sporteseményei­nek összefoglalója. 21.30: Időszerű események. 22.00: A lövés joga — feliratos • szovjet kalandfilm BUKAREST: 15.05: Magyar nyelvű adás. 17.50: A legkisebbeknek. 20.00: TV-híradó. 20.15: Gazdasági figyelő. 20.45: Téli rege. Shakespeare művének tévéváltozata. 21.50: Melódiák. 22.00: TV-híradó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom