Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-12 / 9. szám
1983. JANUÁR 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Könyv a szőriről A hazai vizeken már-már a vitorlázás népszerűségével vetekedő új sportág elméleti és gyakorlati alapjaival ismerteti meg a minden bizonnyal nagyszámú érdeklődőt Pfenningberger Ottó és Bedő István közelmúltban megjelent könyve, A szörf. A szerzők nyomon követik az 1963-ban, a dél-kaliforniai partok mentén kifejlesztett sporteszköz történetét, egészen 1981-ig. amikor a sportágat felvették az olimpiák programjába. Ismertetik á hajótest és a vitorla felépítését, majd részletes használati utasítás következik. A számos fényképpel illusztrált versenyzési útmutató jelenti a könyv harmadik fejezetét, amelyet az alapfogalmakat öszegyűjtő „szörf-szótár” egészít ki. A Medicina kiadó gondozásában megjelent könyv igazi hiánypótló munka, jelentősen hozzájárulhat a sportág magyarországi térhódításához. Paróczai Kubába utazott Tizennégy magyar atléta hétfőn Kubába utazott, ahol kéthetes edzőtáborozáson vesz részt. A versenyzők a márciusi, Budapesten sorra kerülő, fedettpályás atlétikai EB-re, valamint a nyári világbajnokságra készülnek fel. A Kubába utazott keret tagja Paróczai András, a Szolnoki MÁV MTE versenyzője is. Paróczai elsősorban a 4x400 méteres váltó tagjaként készül a közelgő versenyekre. A 14 magyar atléta január 26-án érkezik vissza Kubából. Teke Debrecenben rendezték meg vasárnap az NB III Keleti csoportjának tizen- kettek bajnokságát, amelyen a Szolnoki MÁV MTE színeit ketten képviselték. A legjobbnak Széles József bizonyult 465 fával. A szolnokiak közül Szabó Lajos, aki negyedikként szerzett részvételi jogot 404 fával, a negyedik helyen végzett. Gel- lén Olivér pedig aki tizennegyedikként jutott be, a hatodik helyet szerezte meg 403 fával. A Néplap 3. heti totótippje 1. Avellino—Torino X2 x2 x2 x2 2. Catanz.—Fiorentina X X 12 12 3. Genoa—Ascoli 12 12 12 12 4. Inter.—Verona 1 1 1 1 5. Juventus—Sampd. 1 1 1 1 6. Pisa—Cesena 12 12 X X 7. Arezzo—Léccé 1 1 1 1 8. Atalanta—Milan x2 x2 X2 x2 9. Bari—Palermo 12 X X 12 10. Bologna—Cremon. 1 1 1 1 11. Campob.—Como X 12 X X 12. Catania—Lazio X2 X? x2 x2 13. Varese—Perugia X 12 X x Pótmérkőzések: 1. 1, 1. Zólyomi jégkorongozók a Lehelnél Évek óta kitűnő a kapcsolat a Lehel SC és a zólyomi LB Zvolen jégkorong- szakosztálya között. Ennek keretében 1982. utolsó napjaiban a zólyomi csapat két serdülő együttesét látták vendégül a jászberényi hokisok. A hazaiak ifjúsági, illetve megerősített úttörő csapata, két-két összecsapáson találkozott a vendégekkel, s ezeken elsősorban a tanulás volt a cél. Eredmények úttörők: LB Zvolen— Lehel ILI (1:0, 5:0, 5:1) és 13:1 (2:1, 6:0, 5:0). Jók: Skoda, Mikula ill. Gubicz, Nyíri Ifjúságiak: LB Zvolen—Lehel 11:3 (1:2, 5:0, 5:1) és 6:2 (1:0, 2:2, 3:0). Jók: Krizán, Mojzis, ill. Csókási, Safcsák, Bathó. A mérkőzéseken — némi meglepetésre — nem a nagyobb korcsolyázó tudás, hanem elsősorban a jobb erőnlét döntött A szépszámú közönség helyenként színvonalas, --jó mérkőzéseket láthatott. Előkészítő bajnokság: Le- hél SC—KSI 7:5 (1:2, 2:2, 4:1) Jászberény 50 n. Az első két harmadban végig a KSI vezetett, az utolsó harmadban azonban kitűnően hajrázott a Lehel, ahol már 6 (!) évesek is bontogatják szárnyukat. Jók: Bujdosó, Redler, ill. Kiss FTC—Lehel li:4 (2:1, 5:1, 4:2 Millenáris 50 n. A jelentős magassági és súlyfölényben levő Ferencváros biztosan nyert. Jók: Kalta- nacher, Simon, ill. Bujdosó, Szerdahelyi. Ifjúsági bajnokság: FTC— Lehel SC 4:2 (1:0, 1:2, 2:0) Millenáris 100 n. Végig izgalmas, színvonalas küzdelmet vívott a két jól felkészült csapat. A második harmadban úgy tűnt, hogy a Lehel meglepetést okozhat a már NB I-ben is bemutatkozott ifistákkal rendelkező hazaiak ellen. Az utolsó játékrészben megérdemelten biztosította be a két bajnoki pontot az FTC. Jók: Hudák, Veréb, ill. Csókási (kapus, a mezőny legjobbja). Bathó. A négy csapat játékosai IRádió | I MŰSOROK I SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Farmer és» nyakkendő. Zenés ifjúsági magazin. Szerkesztő: Benkő Imre. — 18.00— 18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.27: Világablak. Mi nyomja az Atlasz vai^at? (ism.). — 8.56: Beszélni nehéz (ism.). — 9.08: Évszázadok mesterművei. — 9.44: Kis magyar néprajz. — 9.49: Tarka mese, kis mese. —• 10.05: Hangos, zenés olvasókönyv. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 19-.50: A Budapesti Madrigálkórus Castoldi-madrigálokat énekel. — 10.58: Wilhelm Backhaus felvételeiből. — 12.40: Reklám. — 12.45: Házunk tája. — 13.00: Operaslágerek — 13.30: Kritikusok fóruma. — 13.40: Dzsesszmelódiák. John coltrane szerzeményeiből. — 14.29: Kagy- lözene — Hatvanban. A Gyein- mekrádió. műsora. — 15.05: Madarász Katalin és Gaál Gabriella cigánydalokat énekel. — 15.28: A pult másik oldalán. A Gyermekrádió műsora. — 16.03: Negyedóra háromnegyed ütemben. — 16.18: Hősök emlékezete. Utóhang-trilógia híres drámákhoz színházi nézők és színjátékolvasók számára. Irta: Hegedűs Géza. — 17.05: Az ,,i”-ről a pont. . . III. rész. Nyomda-* ipari körkép. — 17.30: PÁTRIA — népzenei hanglemezsorozat. Bemutatja: Gábry György. —■ 17.44: Szilvássy Margit operettfelvételeiből. — 18.00: Közvetítés a Magyarország—NSZK asztali- tenisz Szuper Liga mérkőzésről. — 19.30: Mi a titka? A Cortot— Thiibauld—Casals trió művészete. — 20.10: Tudomány és gyakorlat. — 20.40: Népdalok. — 21.05: A magyar művelődés századai. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — U2.30: Tóth Mária operaáriákat énekel. Közreműködik: az MRT szimfonikus zenekara. — 22.45: Miért éppen ezeket? II. rész. — 23.00: A kamarazene kedvelőinek. — 0.10: Spirituálék. PETŐFI: 8.05: A magyar munkásmozgalom dalaiból. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8.35: Idősebbek hullámhosszán. Dallamok, emlékek. — 9.30: Népdalok. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.35: A Szabó család (ism.). — 12.05: A Magyar Rádió népi zenekara játszik Boross Lajos és Járóka Sándor vezetésével. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.25: Néhány szó zene közben. — 13.30: Színes szőttes. — 13.45: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 17.10: Kőszegi Pál szerzeményeiből. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: Barangolás régi hanglemezek között. — 18.56: Sánta Ferenc népi zenekara játszik. — 19.25: Prizma. — 19.45: Jon Anderson felvételeiből (ism.). — 20.35: Tudósítás a Magyarország —NSZK asztalitenisz Szuper Liga mérkőzésről. — 20.40: Nem fog fájni. Kerekasztal-beszélgetés a sportról. — 21.30: Zenés játékokból. — 22.00: Országtérkép hangjegyekből. — 23.20: A tegnap slágeredből. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.36: Ha- lévy: A zsidónő. ötfelvonásos opera. — 12.35: A Londoni Fúvósszólisták Mozart-felvételél- böl. — 13.07: Szimfonikus zene. — 14.47: Leonard Bernstein ope- rafelvételeiböl. — 15.20: Kamarazene. —i 16.05: Magnóról magnóra. — 16.50: öt földrész zenéje. — 17.00: A véges végtelen. Vadakat terelő juhászok (ism.). — 17.30: Dzsesszfelvételeinkböl. — 17.56: Az új magyar zene a rádióban — a közönség! és a kritikusok 1982. évi díjáért XVI7. rész. A Magyar Rádió és Televízió énekkarának felvételeioöl. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Jósé Carreras operaáriákat énekel. — 20.00: 2000 felé... (ism.). — 20.35: A zürichi Tonhalle vonósnégyes játszik. — 21.08: Fiataloknak! (ism.). — 21.58: A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a berlini Filharmónia nagytermében. Televízió 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 8.05: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 7. oszt.) A déli földrész: Ausztrália. 9.00: Fizika (ált. isk. 7. oszt.) A nyomás. 9.35: Fizikai kísérletek. 9.50: Stop! Közlekedj okosan! Ki és hogyan utazhat utasként a kerékpáron? (színes). 9.55: Delta. Tudományos híradó. (ism.. színes). 10.20: Bizalmi állásban. Magyarul beszélő, amerikai film (ism., színes). 11.30: Bohócok, akrobaták és társaik. Francia rövidfilm (ism., színes). 11.55: Képújság. 14.35: Iskolatévé. Stop! (ism., színes). 14.40: Fizikai kísérletek (ism.). 14.50: Fizika (ism.). 15.20: Földrajz (ism.). 15.50: Kamera. A film jeleinek sajátosságai (ism.). 16.30: Hírek. 16.35: Gólyavári esték. Etnikum és politika VIII/7. rész: Etnikum és politika az Osztrák—Magyar Monarchiában. II. rész (ism., színes). 17.10: Reklám. 17.15: Szahalin. A külpolitikai szerkesztőség műsora (színes). 17.40: Képújság. 17.45: A nyelv világa (színes). 18.35: Kertünk — udvarunk. Riportfilm. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. ISportSportSport I Munkához láttak a labdarúgók Jászberényben is Cél: bajnokság és NB II Az őszi fordulóban a Mátra csoport táblázatát vezette is a Lehel. Az akkori csapat, álló sor, balról jobbra: Bíró István pályaedző, Gál, Szívós, Fenyvesi, Gergely, Fényes, Lukácsi Antal csapatkapitány, Gombos, Petró, Péczely Szabolcs vezető edző, Király. Guggolnak, balról jobbra: Szabó, Deme, Szántai, Németh, Huszár, Sulyok, Kaszab, Nagy Béla intéző Január 3-án megbeszéléssel kezdődött az idei felkészülés a Lehal SC területi bajnokságban szereplő labdarúgó-csapatánál Mivel ősszel néhányan hosszabb ideig sérüléssel bajlódtak, első kérdésünk is erre vonatkozott. — Mi van p serűitekkel? — Menjünk sorjában — javasolta Takács László szakosztályvezető. — Fényes sérülése rendbejött, Szabó is elkezdte a munkát. Czigány térdműtéten esett át, rá még hosszabb ideig nem lehet számítani. Rostás februárban leszerel, visszavárjuk. Gál viszont bevonulás előtt áll. Váczinak a nyáron telik le a katonaideje. Az első héten közepes terhelést kapnak a játékosak, majd keményebb munka következik. A felkészülés negyedik hetétől egy sor előkészületi mérkőzést iktattunk a programba, 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó (szines). 20.00: Sí. (Systema Internationale). VI/2. rész: A méter- rendszer (színes). 20.10: Arnold Wesker: A konyha. Színmű. A Nemzeti Színház előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) 21.40: A hét műtárgya. Jan Wildens: Mocsaras tál parasztházzal (színes). 21.45: Krónika. A, 2. magyar hadsereg a Donnál. Indulás. 23.05: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Dominique Webb a Moga- dor Színházban (színes). 20.50: Tv-híradó 2. (színes). 21.10: Autó-motorsport. A Telesport technikai magazinja (színes). 21.30: Kid Creole és a Coconuts — az esseni rockpalotában (színes). 22.25: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.05: Hírek. 17.20: Egyenruhás diákok. Riportműsor. 17.35: Jan Zimmer zongorázik. 18.10: A rendőrség naplójából. 18.20: A 21. emelet adása. Ifjúsági műsor. 19.25: Oszkár. Magyar rajzfilmsorozat. 19.30: Tv-híradó, 20.00: Bátor férfiak, a rajtnál. Riportműsor. 21.30: Időszerű események. 22.00: Slavia Bratislava— Taaktor Schverin. Női BEK röplabdamérkőzés. felvételről. BUKAREST: / 10.40: Kulturális híradó. 17.00: Diákszínjátszók. 17.40: Szünidei matiné. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.35: Dalok. 20.50: Nyugat-Európa 1983. 21.05: Liviu Rebreanu müveiből. 22.00: Tv-híradó. az elsőt január 30-án hazai pályán az Eger ellen. Közben készülünk a február 20-i MNK-mérkőzésünkre is, ahol a 16 közé jutásért játszunk. Február végén az érsekúj vári hűtőgépgyár, az Elektrosvit csapatát fogadjuk előkészületi mérkőzésen. — Változott-e a cél? — Mivel a csapat versenyben maradt az őszi idény elteltével a bajnoki címért, most már az első hely elérését és az NB II-be való visszakerülést vettük tervbe. Ugyancsak tervezzük a városi pálya tribünjének felújítását és a mérkőzéseink többségét az idén is szombaton rendezzük. — A játékosgárda milyen összetételben látott munkához? — Péczely Szabolcs és BíAsztalitenisz A Szolnok Városi Asztalitenisz Szakszövetség vasárnap a tiszaligeti sportcsarnokban rendezte az év első rangos versenyét, a városi felnőtt egyéni bajnokságot. Nyolc egyesület 161 versenyzője állt asztalhoz az idény- nyitón, amelyen a Killián FSE sportolói vitték el a pálmát azzal, hogy minden számban bajnoki címet nyertek. Részletes eredmények. Fii. egyes (48 induló): 1. Szaia- ba Miklós, 2. Gyura (mindkettő HKFSE). 3. Lukács (Szó. Spartacus) és Demeter (HKFSE). Női egyes (17): 1. Juhász Erika, 2. Vágó. 3. Fancsali és Török (mind HKFSE). Ffi páros (22 pár): 1. Gyula István, Szalaba Miklós (HKFSE), 2. Simó. Skumáth (Szó. Volán, Szó. Spartacus), 3. Lukács, Varga (Szó. Spartacus) és BaJanuár 9-én Budapesten az olimpiai csarnokban elkezdődött a fedettpályás idény. A KSI országos serdülő versenyén részt vettek a Szolnoki Sí atlétái is, akik közül többen biztatóan mutatkoztak be. és egyéni rekordot értek el, A szolnokiak eredményei. Lányok: Solti Krisztina (magas) 158 cm, Grenczner Georgina (magas) 155 cm, Enyedi Andrea (400 ró István irányítása mellett az alábbi játékosok alkotják a keretet: Németh, Király, Pesti, Gergely, Huszár, Fényes, Lakatos, Szedmák, Sulyok, Szántai, Szívós, Lukácsi, Petró. Szabó, Gombos, Deme. Gál, Balázs. — Az ifjúsági és a serdülőcsapatok mikor kezdik el a munkát? — A két korosztály első csapatainak első edzése a hét elején kezdődött, Pecha Bertalan és Fekete István edzők irányítása mellett, a második garnitúra mindkét korcsoportban csak később, az előkészítő csoporttal egy- időbén. március elején kezdi a munkáit. Ezekkel a gyerekekkel Orosz László, Kar- kusz Pál és Sárközi Gyula edzők foglalkoznak. — Hoffer — ráth, Ábel (Szó. Spartacus). Női páros (9 pár): 1. Vágó Ildikó. Kiss Katalin, 2. Juhász, Török, 3. Fancsali, Major és Árkosi. Padányi (mind HKFSE). Vegyes páros (17 pár): 1. Szalaba Miklós, Juhász Erika (HKFSE), 2. Lukács. Vágó (Szó. Spartacus. HKFSE), 3. Katona, Kiss ' (HKFSE) és Gyura, Török (HKFSE). NB III: Lehel SC—Hajdúnánás 14:2. Á Jászberényben lejátszott találkozón Reisz, Bene 4—4, Hájos. Tö- rőcsik 3—3 győzelmet aratva fölényesen nyert a hűtőgép- gyári csapat ellen. A Mezőtúri Főiskola csapata a tavaszi forduló első találkozóján biztos, 13:3 arányú győzelmet ért el Hajdúszoboszlón a Gázláng ellen. Gy.: Szabó (4). Ágoston, Molnár, Fest (3—3). m) 61.9 mp, Varga Róza (400 m) 62.9 mp, Szűcs Anita (400 m) 63.0 mp, Vetési Edit (súly) 10,5 m. Bak Gabriella (súly) 10,02 m, 1 „B” döntő Szűcs Anita (60 m) 8.16 mp, Horváth Nikoletté (1500 m) 5.08,4 mp. Fiúk. Sárközi Lajos (távol) 606 cm, Sárközi Lajos (60 gát) 8.56 előtte 8.3 mp, Fellner Levente (60 m) 7.3 mp, Balogh László (súly) 13,28 m. Atlétika Fedettpályás rajt Minden bajnoki cím a Killián-versenyzőké