Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JANUÁR 8. 1983. JANUÁR 8. SZOMBAT GYÖNGYVÉR NAPJA Megélénkül a szél VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS az ország területén ma estig: eleinte többnyire borult, párás, sokfelé ködös idő lesz. Ködszitálás és kisebb eső várható. Később megélénkül, időnként megerősödik az északnyugati szél, és lassan megszűnik a köd. Sok helyen valószínű eső, majd fölsza­kad a felhőzet, és elszórtan lesz záporeső. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. Jól telelnek az őszi vetések A Nap kél 7.31, nyug­szik 16.11 órakor. A Hold kél 01.57, nyugszik 12.33 órakor. Idegenforgalmi kassza Nagyobb érdeklődés — több vendég Az elmúlt egy hét időjárá­sa enyhébb volt az átlagos­nál és szinte majdnem min­den nap volt csapadék, ösz- szefüggő hótakaró csak a Mátrában alakult ki. A töb­bi területen foltok keletkez­tek. Az újév első napján szinte az egész ország terü­letén havazott, de a hőmér­sékleti feltételek nem voltak kedvezőek a tartós hótakaró kialakulásához. A nappali felmelegedés magas volt, általában 5—10 fok közötti értékek fordultak elő, ami január elején eléggé Fácán helyett nyúlra Hálézási bemutató Tószegen Élőnyúl-hálózási bemutatót szervez a MAVOSZ Szolnok megyei Intézőbizottsága ja­nuár 15-én a tószegi Dózsa Vadásztársaságnál. A befo­gás ezúttal nem a hagyomá­nyos magyar, illetve olasz befogóhálóval történik, ha­nem a földre fektetett ma­gas hálóval, melyet eddig fácánbefogásra használtak. Az új módszer ismertetésé­re, alkalmazásának elter­jesztésére a bemutatóra a megye valamennyi vadász- társasága meghívást kapott. A résztvevők az említett na­pon a Dózsa vadászházánál találkoznak reggel 9 órakor, a vasútállomás után jobbra, egy kilométernyire. Még a leghidegebb téli hó­napokban is legalább két- három órát célszerű kisgyer­meknek eltölfenie a szabad levegőn — tanácsolják az Országos Egészségnevelési Intézet szakemberei. A leg­célszerűbb az lenne, ha á nappali alvásidejét is a sza­badban töltené — erkélyen, tornácon, udvaron —. s a mama csak figyelné őt a la­kásból. Erre azonban nincs min­denkinek módja, így marad a napi séta. A téli levegőzte­téshez a legalkalmasabb öl­tözék a pehellyel, vatelinhel, vagy könnyű, puha prémmel bélelt levegőztető zsák. Nagy hidegben e fölé még takaró is kell. A zsák alatt csak szo­bai öltözéket, hidegebb na­pokon gyapjú kiskabátot vi­szokatlan. A hótakaró hiánya nem jelent problémát, s az őszi vetések áttelelésénél, mivel a hőmérséklet eléggé magas. A talaj nedvességtar­talma igen magas, különösen a Dunántúlon, ott általában 90 százalék körül van. A következő napokon csa­padék elsősorban eső formá­jában várható. A hét végétől kezdve kisebb lehűlésre szá­míthatunk. A nappali maxi­mumok ezt követően 0 fok körül várhatóak. Később a csapadék valószínűsége csök­ken, több napsütésre is szá­míthatunk. Nászutasoknak olcsóbb A Hungar Hotels Budapes­ten, Szegeden, Miskolctapol­cán ad kedvezményt. A Szé- chenyi-hegyen lévő Vörös Csillag Szálló új bungalóit 300—470 forint ‘ között adják ki naponta ellátás nélkül. A bungalók 3—5 tagú családok elhelyezésére alkalmasak. A szegedi Hungáriában nászutasoknak adnak ked­vezményt 7 éjszakás üdülé­sekre, teljes panzióval. Szo­baár naponta 360 forint há­romszori étkezés 230 forint. Miskolctapolcán a Junó Szál­lóban január 2. és március 15. között egy hétvégi üdülés 692 forintha. az egyhetes üdülés pedig félpanzióval 2076 forintba kerül, két­ágyas, fürdős szobákban. seljen a gyerek. A sapka fontos tartozéka öltözékének, mert könnyebben mozgatja benne a fejét, szabadabban nézelődik elalvás előtt, ébre­dés után. mint az overáll ka­pucnijában. Olyan hideg soha nincs, hogy két sapkát kelljen rá­adni, de olyan sem, hogy a száját zsebkendővel, vagy sállal bekössük. Sálra egyéb­ként sincs szüksége a kisba­bának, kesztyűre viszont igen. . Legalkalmasabb erre az ujj nélküli, vagy később az egyujjas kesztyű. Mindig annyi ruhát visel­jen a kicsi, hogy ne fázzon, de a túl melegen öltöztetett gyerek legalább olyan ve­szélyben van. mint az, akire a szükségesnél kevesebb hol­mit adtaik. Tavaly az idegenforgalom — a céloknak megfelelően — a minőségi turizmus irányá­ban fejlődött. A szakembe­rek „kasszát” csináltak; a konvertibilis devizabevétel — a tervezett 10—15 száza­lékkal szemben — csaknem 25 százalékkal emelkedett és megközelíti a 270 millió dol­lárt. A kiadásokat figyelem­be véve a bevételi többlet eléri a 180 millió dollárt, s ez több mint 30 százalék­kal haladja meg az előző évit. Körülbelül 12 százalék­kal növekedett a hozzánk érkező vendégek száma, 15— 16 százalékkal az itt eltöltött idejük. Nőtt a konvertibilis elszámolású országok — el­sősorban az NSZK és Auszt­A nyertes lottószámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 1. he­ti lottósorsoláson a követke­ző nyerőszámokat húzták ki: 13, 23, 24, 85, 89 Olvasószolgálat Ma ügyeletes újság­írónk D. Szabó Miklós, szerkesztőségi hírügyele­tes Rónai Erzsébet. Hírek, információk munkatársainkkal közöl­hetők a 12-069 és a 12-320 telefonszámokon. Hirdetésfelvétel 7.30- tói 12 óráig. Jászdózsán Útépítésre vállalkoznak A tervek szerint egy kilo­méternyi kohósalakos út épül az idén Jászdózsán. ha a lakosság nem csak társa­dalmi munkával, hanem ön­kéntes költséghozzájárulás­sal is segít. A tavalyi ió pél­dán felbuzdulva a Rákóczi, a Mikszáth és a Nagy L. út lakói már szervezkednek. Csatlakozhatnak még olyan utcák, amelyeknek a lakói betétkönyvben leteszik a fo­lyóméterenként kívánatos 300 forintot. Országos vásárok Országos vásárok január 8-án, országos állat- és kirakodóvásár: Szentlőrlnc. Autóvásár: Szent­lörinc. Január 9-én, vasárnap: orszá­gos állat- és kirakodóvásárok: Dabas, Pásztó. Országos állat­vásár: Szentes. Autóvásárok: Baja, Békéscsaba, Dabas, Deb­recen, Lajosmizse, Marcali, Mis­kolc, Nagykörös, Nyíregyháza, Pécs, Sióíok, Szeged, Szombat­hely, Tata, Veszprém. ria — turistáinak érdeklődé­se hazánk iránt. A KGST-n belüli forgalom bevételei mintegy 200 millió transzferábilis rubeít tettek ki, s figyelembe véve a ki­adásainkat is, körülbelül 125 milliós aktívum mutatkozik, ami javította a fizetési mér­leget. Kedvező jelenség, hogy — bár csökkent a beutazók száma — javult a forgalom összetétele: nőtt a szervezett keretek között érkezők rész­aránya, ugyanakkor vissza­szorult a bevásárló-turizmus. Növekedett a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, s az egy érkezőre, illetve az egy itt tartózkodási napra jutó bevétel mintegy 30 százalék­kal emelkedett. lutósorszámok Trabant Limousin Hycomat Bu­dapest 13 265. Trabant Hycomat Combi Bu­dapest 82. Trabant Limousin Budapest 11 928, Győr 10 843, Debrecen 8251. Trabant Combi Budapest 4828, Győr 3406. Wartburg Limousin Budapest 7984, Győr 4786, Wartburg de Lux Budapest 10 635, Győr 5565. Wartburg de Lux tolótetős Bu­dapest 2054. Wartburg Limousin tolótetős Budapest 1350. Wartburg Tourist Budapest 4172, Győr 1612. Skoda 105 S Budapest 6310, Győr 5547, Debrecen 5061. Skoda 120 L Budapest 11 278, Győr 8441. Debrecen 7111. Skoda GLS Budapest 304. Lada 1200 Budapest 19 188, Deb­recen 12 204, Győr 5698. Lada 1300 S Budapest 8501, Debreoen 5435, Győr 2041. Lada 1500 Budapest 8336, Deb­recen 5714, Győr 2245. Lada 1600 Budapest 3556, Deb­recen 1867. Lada Combi Budapest 4517, Debrecen 2350. Moszkvics Budapest 11 534. Polski Fiat 126 P Budapest 14 299, Győr 4432. Polski Fiat 1500 Budapest 3532. Dacia Budapest 10 919, Debre­cen 5349. Zasztava Budapest 1165. Az idegenforgalmi ered­ményekben döntő szerepet játszott a jó áruellátás, a ko­rábbinál rugalmasabb ide­genforgalmi árpolitika. a szállodakapacitás jelentős bővülése, és nem utolsó sor­ban országunk kedvező poli­tikai légköre és a jó közbiz­tonság. Csaknem 4 millió hazai tu­rista utazott tavaly külföld­re, ami az előző évinek csak mintegy kétharmada, ám nemzetközi összehasonlítás­ban ez magas utazási inten­zitást jelent. Az egyéni uta­zások iránti érdeklődés visz- szaesett, ezzel párhuzamosan azonban az utazási irodák által szervezett társasutazá­sokon 10—15 százalékkal többen vettek részt. Mocsárjáró kombájnokkal Vágják - a nádat A szokásosnál később, ja­nuárban kezdték meg a nád aratását a Balaton zalai partszakaszán és a Kis-Bala- ton nádrengetegében. A ké­sés oka elsősorban a magas vízállás. A terület gazdája — a zalaszentgróti Állami Gazdaság balatoni nádüzeme — mocsárjáró kombájnokkal egymillió kéve nádat takarít be. Nagyobb részéből nádpal­lót és -fonatot készítenek. A késztermékek zömét a ma­gánépítőknek és a hazai épí­tőiparnak szánják, de jut be­lőle exportra is. lakubovich Emil Száz évvel ezelőtt, 1883. janu­ár 8-án született Győrasszonyfán, és 52 éves korában, 1935-ben halt meg Budapesten jakubovich Emil paleográfus, nyelvtörté­nész, akadémikus. Fiatalon a Magyar Nemzeti Múzeum szolgálatába lépett, s 1923-tól a múzeum kézirattárá­nak, 1927-től levéltárának veze­tője, 1931-től pedig az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, 1934-től a Múzeumi Levéltár és az Országos Levéltár diploma­tikai osztályának vezetőbe. Fel­fedezett és kiadott több érde­kes nyelvemléket. Foglalkozott a Bécsi Képes Krónika szöveg­írójának személyével, s új elmé­letet állított fel Anonymus és korát illetően. Része volt a bé­csi udvari könyvtár magyar anyaga értékes részének haza­hozatalában. Nevéhez fűződik a székely rovásírás legrégibb, XV. századi ábécéjének megtalálása. Fontosabb tudományos mun­kái közül említést érdemelnek: Régi magyar breváriumi muta- tőtábla, XV. századi magyar fohászkodás, A nagyszombati kódex írója, A Bonfini kódex töredéke a Magyar Nemzeti Mú­zeumban, Adalékok nyelvemlé­keink sorozatához, Adatok leg­régibb okleveleink és króniká­ink íróinak személyéhez, ó- magyar olvasókönyv (ezt Pais Dezsővel közösen szerkesz­tette.) I Hírek 1 A FÁK rendezésében: Spisnjáték a művelődési központban Esterházy Péter Spionjáték című művét Vallai Péter Já- szai-díjas, a Szigligeti Szín­ház művésze mutatja be ja­nuár 10-én Szolnokon, a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központ zenetermében. Az előadás — melyet a Fiatal Alkotók Klubja rendezett, — délután 5 órakor kezdődik. — A MAGYAR Kereskedel­mi Kamarában — új szolgál­tatásként — megalakult a vállalati vezetők titkársága. Az iroda a hazai vállalati ve­zetőknek üzleti, szakmai - megbeszéléseik megszervezé­séhez, lebonyolításához nyújt segítséget. — ROMANTIKUS kamara­muzsikával várja az Orszá­gos Filharmónia az általános iskolásokat az ifjúsági bér­letsorozat idei első hangver­senyén, melyet Mezőtúron január 12-én délután 3 óra­kor tartanak meg. — KIHELYEZETT fogadóna­pot rendez a megyei tanács ipari osztálya január 12-én (szerdán) Mezőtúron, a váro­si tanács épületében. Az il­letékes megyei szervek szak­emberei e napon, 9—16 óra között, válaszolnak az érdek­lődők különféle, kisvállalko­zásokkal kapcsolatos adózási társadalombiztosítási, mun­kaügyi, szervezeti, működé­si és egyéb kérdéseire. — A MEGYE mezőgazdasá­gi termelőszövetkezetei 1982- ben 63 ezer tonna húst, 91 millió liter tejet, 38 millió to­jást adtak exportra és a la­kosság ellátására. Alaptevé­kenységen kívüli termelésük bevétele elérte a 4,6 milliárd forintot. — SZEPTEMBER óta Öcsö­dön már százhetvenen veszik igénybe a takarékszövetke­zeti kirendeltség új szolgál­tatását, az átutalási betét ügyintézését. Novembertől Cserkeszőlő, decembertől Ti- szakürt lakói is élhetnek a lehetőséggel, hogy rendszeres havi fizetnivalóik rendezésé­vel a falu bankját bízzák meg. _ balett-tanfolya­MOT indít haladóknak Jász­berényben a Déryné Művelő­dési Központ, a Lehel Klub­ban. A hetenként kétórás foglalkozásokon a balett és a néptánc elemeivel ismer­kednek majd a résztvevők. — HÁROM tanteremben „búcsúztak el” a hagyomá­nyos padoktól a kisiskolások Jászdózsán, már tanulóaszta­lok mellett ülnek az órákon. Az alsótagozatosok napközi­jében is új bútorral rendez­ték be az egyik helyiséget, új könyveket, játékokat is vásároltak a jobb felkészülés és a hasznos időtöltés előse­gítésére. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Szerkesztőség: és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 100 Telefon: 12-093, 12-069 Telex:. 23—357 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla Index: 25—069 ■ HU ISSN: 0133 0756 Hamarosan új artézi kutat helyeznek üzembe Jászágón. Je­lenleg a kút bekötéséhez szükséges szintméréseket végzik a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szakemberei Orvosi tanácsok Napi séta hidegben is A Centrum Áruházakban ebben az évben is megrendezik az immár hagyományossá váló Fehér heteket, amelyen ágyne­műgarnitúrákat, sötétítő- és csipkefüggönyöket, valamint egyéb háztartási fehérneműket árulnak. Az idei vásáron minden Centrum Áruház maga teremti meg a szükséges áru­alapot és dönt az árengedmény mértékéről

Next

/
Oldalképek
Tartalom