Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-03 / 1. szám

1983. JANUÁR 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Változatok a jövőre Pedagógusok és közművelők egyetlen célért Néptánctanfolyam a Tiszaligetben Szól a tekerőlant, a brácsa szorgalmasan kísér, a hegedű pedig lankadatlan húzza a talpalávalót. A táncház részt­vevői otthonosan öltözve far­merban, . pólóingben, torna-' mezben járják az egykor Du­nántúlon született lassú, fris­ses paraszttáncokat. Történt mindez az elmúlt héten a Ti- szaligetben, a honvédségi üdülőben, ahol négynapos vizsgaelőkészítő néptánctan­folyamot szerveztek. — Kik vettek részt a to­vábbképzésen? — kérdeztük Papp Imrétől, a jászsági együttes és a megyei néptánc­bázis vezetőjétől. — Tavaly decemberben in­dítottuk a tanfolyamot, amely elvégzésével „C” kate­góriás minősítést lehet sze­rezni. A fiatalok zöme vala­melyik megyei néptáncegyüt­tes tagja, ifjúsági csoRort ve­zetője. Havonta vannak talál­kozásaink, ez az első alka­lom, hogy hosszabb időn ke­resztül együtt vagyunk, bent­lakásos kurzus keretében. Februárban lesz egy vizsga, amelyre most készülnek fel a táncosok. A záróvizsgára, „a jogosítvány” megszerzésére ’83 év őszén kerül sor. de ezt még megelőzi egy közös nyá­ri táborozás. — A szövetkezetek Jászsá­gi Népi Együttesével s a szol­noki Tisza Táncegyüttessel nyolc felnőtt csoport dolgo­zik a megyében. Elég ala­csony ez a szám. — Kétségtelen, bázishely­ként sok teendőnk van. Jö­vőre indítunk egy folyamatos szakmai továbbképzést együt­tesvezetők részére felváltva ezzel az esetleges nyári ta­lálkozásokat. Szeretnénk ha a fiatal kezdő csoportok mun­kájuk színvonalában minél előbb felzárkóznának a kö­zépmezőnyhöz. Gond van az utánpótlással is. Sajnos a cso­portok zenei kísérete sem mindenütt megoldott, ebbéli gondjukban is segítjük a jö­vőben az együtteseket. A négy nap programjáról beszélgettünk az esti tánc­ház szünetében a tanfolyam résztvevőivel. — Déle­lőtt és dél­után ze­neelméleti, mozgásbio­lógiai, tánctörté­neti előa­dásokat hallgat­tunk moz­dulatelem­zéseket vé­geztünk és gyermek­tánc kore­ográfiákat ismertünk meg — mondja Fejér Erika, aki hét éve tagja a jászberényi nép­táncegyüttesnek. — Az utób­bi számomra gyakorlatban hasznosítható ismeretekkel is szolgál, ugyanis szeptember óta vezetek egy harmadik, negyedik osztályosokból álló gyermekcsoportot. Módszer­tani, tánctanítási fogósokat is megismerhettünk. A nyolc­tízévesek igen szeretik a moz­gást, az éneket, de figyelmük hamar elkalandozik — főleg a fiúk nagyon elevenek — ezért időnként játékot, dalta­nulást kell a próbákon köz­beszúrni. Többen vagyunk itt, akik az úgynevezett után­pótlással foglalkozunk. így tapasztalatcserére is nagysze­rű alkalom a mostani talál­kozás. Heves me­gyéből is érkeztek továbbkép­zésre. Mindket­ten az egri néptánc- együttes­ben táncol­nak. Pipís Katalin ta­nárképző főiskolára jár, má­sodéves hallgató. — Honnan tudott a tiszali- geti kurzusról? — A jászberényiekkel jó a kapcsolatunk, mindenről tájékoztatnak bennünket. Nagy örömmel jöttünk ide. Az előadások igen színvona­lasak, az esti táncház pedig a munka utáni „lazításon” túl hasznos volt, mivel zöm­mel új figurákat tanultunk. — A további terveiben sze- repel-e néptánc, illetve annak tanítása? — Szeretnék még jó ideig tagja lenni az együttesnek. Szívesen foglalkozom a gye­rekekkel — ez hivatásomból is adódik — általános iskolá­ban gyakran vezetek tánchá­zakat. Nem tartom kizártnak, hogy gyakorló pedagógus­ként gyermektánccsoportot szervezzek. — fekete — Fotó; Dcde Géza fl szakemberek abban kivétel nélkül egyet­értenek, hogy a közoktatás és a közművelődés kapcso­latában csakis és kizárólag egyetlen helyes út létezik: az együttműködés. A vita kü­lönböző fórumokon csak a hogyanról folyik. Kezdetben volt — és sze­rencsére igen sok helyen ma is van — a tartalmi együtt­működés az iskolák és a művelődési intézmények kö­zött. Ehhez nem kell sem­milyen közös szervezeti for­ma, csak a közös nagy cél felismerése: pedagógusoknak, művelődésiotthon-vezetők- nek, múzeumi, könyvtári szakembereknek és a kultú­ra más munkásainak össze­fogása annak érdekében, hogy minél több legyen a „kiművelt, emberfő”. Ennél szorosabb együttmű­ködést feltételez a másik el­képzelés, amely szerint szer­vezetileg össze kell vonni az iskolákat és a művelődési intézményeket, megtartva szakmai önállóságukat. A gyakorlat azt mutatja, hogy erre elsősorban a kis tele­püléseken és az új lakótele­peken van szükség — és lehetőség. Jogi alapot egy tavaly megjelent művelődési miniszteri rendelet teremtett hozzá — a személyi feltéte­lek megteremtése azonban sokkal nehezebb. Nemcsak azért, mert nem mindenütt van elegendő felkészültségű pedagógus, könyvtáros, nép­művelő, hanem azért is, mert aligha lehet egyik nap- ról a másikra elérni, hogy megszűnjék a szakmai sovi­nizmus. s a különböző szak­emberek egymást segítve végezzék a minden nemze­dékre kiterjedő közművelő­dési munkát. Ugyanis nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy az óvodáktól a nyugdíjasklubokig közös irányítás és — ami ennél is jelentősebb — közös műve­lődési elképzelés kell, hogy érvényesüljön. A jövő művelődési intéz­ménye napjainkban kezd kibontakozni. Egységes, min­den területet átfogó műve­lődési intézmény, ahol min­den korosztály és társadal­mi réteg számára megvan­nak a művelődési, képzési és továbbképzési lehetősé­gek. Két évvel ezelőtt, 1980 augusztusában, a párt Köz­ponti Bizottsága úgy foglalt állást, hogy meg kell vizs­gálni, mennyire alkalmas ez a forma Magyarországon a művelődéspolitikai céljaink elérésére, a különböző tár­gyú és irányú művelődési intézmények munkájának egységesítésére. Azóta az or­szág 18 helyén kezdődtek el a kísérletek: nagyvárosok­ban és községekben egy­aránt. Korai volna a tanulságo­kat leszűrni. Vannak már biztató eredmények, de a kísérlet még alig egy éve tart. Azok a művelődési szakemberek, akik az idei debreceni tanácskozáson ezeket az új intézményeket képviselték, a helyi eredmé­nyekről, a kísérlet kezdeti vagy előbbre haladott vol­tától függően számoltak be az országos tanácskozáson. Többnyire optimistán, de nem titkolva a gondokat sem. Azok viszont nagyon is különbözőek voltak, hiszen néhol már jócskán előre tartanak a kísérletezésben s figyelemre! méltó eredmé­nyeket is tudnak felmutat­ni, másutt viszont csak az első lépéseket tették meg az idén. Hozzá kell tenni, ott sincsenek késésben, hiszen a kísérlet határideje 1985. Mégis elgondolkodtató, hogy miért okoz annyi vitát a közoktatás és a közműve­lődés kapcsolata. Hogy a cél azonos, ahhoz nem fér kétség. Mind az oktatási, mind a közművelődési dol­gozók abban látják munká­juk eredményességét, ha művelt, sokoldalúan képzett embereket nevelhetnek. Eh­hez sokféleképpen lehet hoz­zájárulni. kezdve az életkori sajátosságoknak mindenben megfelelő, játékos óvodai, is­meretgyűjtéstől, az alapos és valóban általános tudást adó általános iskolán át, foly­tatva a középfokú oktatás sokoldalúságán és elmélyült- ségén, a felnőttek szabad idejének kulturált és hasz­nos eltöltésén, egészen a legidősebb * korosztályig, amelynek ugyancsak progra­mokat kell nyújtani. még­hozzá olyanokat, amelyek Szakembereknek tekintik a jövőben a zenemű- és hanglemezboltok szakvizs­gázott eladóit. Eddig — a kottával és hanglemezzel foglalkozó eladók is — csak könyvesbolti szakképesítést kaptak. A Művelődési Mi­nisztérium új, rendeletileg szabályozott döntése alap­ján a Könyvikiadók és Könyvterjesztők Egyesülésé­nek oktatási osztálya bein­felkeluk koruk miatt nehe­zebben ébredező érdeklődé­süket. Az is igaz, hogy mindeh­hez elsősorban jól képzett szakemberek szükségesek, de mindjárt hozzá kell tenni: a hivatástudat, a lelkesedés legalább olyan fontos, mint a képzettség! S az sem elha­nyagolható, hogy a pedagó­gusok és a művelődésüggyel foglalkozó szakemberek ke­resete között nagy különb­ségek vannak, amelyek ren­dezése hosszú és bonyolult kormányzati feladat. A mai fizetési rendszer ugyanis alig teszj lehetővé, hogy — például — az általános isko­lai tanár teljes erőbedobás­sal foglalkozzék végzett ta­nítványai továbbképzésével. Energiáit — ha nem is min­denütt, de még a legtöbb he­lyen — lekötik a szakköri, a napközi otthoni és az egyéb különórák. Az is tény, hogy számos helyen vannak ütkö­zések az iskolaigazgatók és a művelődésiház-igazgatók között, akikre más és más jogszabályok vonatkoznak, különböző a fizetési rendsze­rük is. Mindezek rendezése alapvető jelen­tőségű, mert egy pillanatra sem szabad szem elől tévesz­teni a célt: a műveltség ter­jesztését. E téren pedig — városban és falun egyaránt — igen sok még a tenniva­ló, attól kezdve, hogy az anyanyelv (azon belül a helyesírás) tökéletes ismere­te nélkül már nem lenne szabad az általános iskolá­ból senkit sem továbbenged­ni, egészen addig, hogy az iskolán kívüli művelődésnek a mainál több segítséget kell adnia a különböző szak­mai továbbképzéshez, az idegen nyelvek elsajátítá­sához. s a tennivalókat még hosszasan lehetne sorolni. Várkonyi Endre dította az első, ágazati szak­mát adó zeneműismereti ok­tatást. Az első huszonegy hallgató nemrég kezdte meg tanulmányait. E jelentős lé­pés nagymértékben elősegít­heti a zenemű- és hangle- mezkereskcdelem színvona­lának emelését, egyszer­smind szakmai elimerést szerez az ott dolgozóknak, s így a gondokat .okozó lét­számhiányt is enyhítheti. Fejér Erika Pipís Katalin Zenemű-értékesítők oktatása ovács peckesen lépett a bárpulthoz, ropogtatta szavakat, úgy rendelt: ötmuslicásat, az alföl- fi kvarcosból. A való- színűtlenül zöldszemű mixernő úgy nézett rá, mint valami csodabogár­ra. Tessék?! Nagyfröccsöt, mondta Kovács bocsánatkérően, s leült egy kagylófotelba. 'Miért marháskodom megint, új itt, még a nyelv is, korholta magát, nem értik a régi mókákat. Hogy bosszúságát elűzze, végigjártatta szemét a főfalon lé­vő fényképeken, hátha ismerősöket talál. Csupa új arc, fiatalok. Akik­kel valamikor idejárt, már régen egy-egy bárányfelhő-színpadon ala­kítják Hall tiszteletest, Lady Mil- fordot. az öreg Hábetlert. Zavarta, hogy egy teremtett ismerőst sem lát. Mindegy, majd csak jön Há- mos, nem lesz egyedül. De azért a régi klub valahogy barátságosabb volt. Klub a fenét, inkább bableves illatú, pálinkaszagú bögrecsárda. Ablakai alig egy méterre szomor- kodtak a megrepedezett flaszter fölött, Karesz, a nyakigláb szerel­mes színész sohasem az ajtón, ha­nem az ablakon keresztül érkezett­távozott. A roskatag vályogház előtt évekig egy Noé bárkájából is kidobott betonkeverő gép rozsdá­sodott. Elnevezték Cadillac-nek, mert az egyik szorítócsavarja olyan volt, mint egy országúti cirkáló volánja, ugyanúgy lehetett mozgat­ni. De bolondok voltunk, mosoly­gott bele Kovács a poharába, ami­kor visszakalandozott az öreg gép­hez, amelynek persze már nyoma se látszott, Trabantok, Skodák, La­dák zsúfolódtak az alumíniumabla­kos, kétemeletes kockaház előtt. Egy részeg éjszaka felmásztak Hámossal a „Cadillac”-re, ő a „vo­lánhoz” ült, barátja meg a háta mögé, a gép billenő kosarába és eljátszották ábrándjaikat. Michel, legyen szíves bevinni az Odeonba, próbám lesz. De várjon meg, ti­zenegyre végzek. Igenis, művész úr, válaszolta ő Michel szerepében, ha szabad kérdeznem, onnan ho­vá megyünk? Tankoljon meg, mondta Hámos, az éjszaka még le- ug'runk Nizzába; reggel már ott forgatok. Tegyen be néhány üveget is a hűtőbe a szokottból, Dubonnet, 40-es rajnai ... Rakasson be hideg­tálat is, a kocsiban eszünk. Maga holnap visszajöhet. Én Rómába re­pülök ... Rákaptak n játékra. Egyszer két jámbor rendőr tetten érte őket. Maguk mit csinálnak azon az ócs­kavason, kérdezte az őrmester. Hámos feleselt velük: ez az én Ca- dillac-em, nem látja! Talán még most is vitatkoznának, ha a tizedes fel nem ismeri Kovácsot: maga meg Bagó, a János vitézből... Hámos másfél órás késéssel ér­kezett. Ezüst színű Golfon jött. képmagnó volt a vállán. Helló, öreg, régen fáttalaik, veregette hátba Kovácsot. Mit iszol, a régit, az ötmuslicásat, kérdezte Kovács. Nem, ihatóbbat, égne tőle a gyom­rom. Inkább, ha van valami jobb konyak. De azt is csak éppen, ami­kor tárgyalok, nem szoktam szív­ni. Tiszta fej, fontos! Kovácsot ki­csit megütötte a tárgyalok szó, de hozta az italt. Mesélj, kérte híres­sé vált barátját. Jó, jó. mondta Hámos, de előbb keresni kell egy konnektort, vissza akarom játszani Cadillac az asszisztensemnek a délelőtti próbát. Volna néhány megjegyzé­sem ... Persze azért nem annyira sürgős... Mit meséljek, öregem? Tegnapelőtt jöttem Münchenből, most egy darabig itthon dolgozom. Mikor is találkoztunk utoljára? Igen, hát igen, 12 éve... Szép idő . .. Minden fontosabbról olvas­hattál az újságokban, ami velem történt. Szerződések, sikerek, ki­tüntetések. Tudod, ami a pályával jár.Jó ez az ital. Dubonnet, ugye? Igen, felelte Kovács, ott folytat­juk, ahol a Cadillac-ben abba­hagytuk. Cadillac, Cadillac, mi is volt az, kutatott az emlékeiben Hámos. Nagy ripacs vagy, nevetett Kovács, mintha nem emlékeznél az autónkra?! Ugyan, ütött a hom­lokára Hámos, fő, hogy benőtt a fejünk lágya. No, csin-csin. fogta meg újra Kovács a poharát. Mondd csak, kérdezte Hámos, crossbar le­het innen hívni Grazot? Elvállal­tam egy darabot, egyeztetni kelle­ne. Persze, felelte Kovács, de me­sélj már magadról. Meg Jutkáról. Judith, húzta fel a szemöldökét a másik, jól dotált ő is. Befutott, hívják erre, arra. Elváltunk öt vagy hat éve... A gyerek, Isti? Hát ő már nem gyerek, öregem, most akarom bedugni valami jobb egye­temre. A nyáron együtt voltunk Tahitiben ... Kovácsnak Tahitiról a tenger ju­tott eszébe, a tengerről a Palicsi- tó. A múltkor Palicson voltam, ke­restem Milost, meghalt a nyáron, mondta, Hámos nem emlékezett a névre. Tudod, magyarázta Kovács, az öreg főpincér, Kosztolányi ba­rátja. Ahá, leesett! Persze, persze, együtt voltunk azon a turnén. Hiá­ba, öregem, régen volt... Megint elakadt a beszélgetés, Ko­vács újabb italt akart kérni, de Hámos nem engedte. Mit rendezel Grazban? Még nem tudom, nincs még szerződés. Amit kérnek, ott tu­dod nem úgy van, hogy mihez volna kedve az embernek. Itthon nem mondom, én döntök, de ott... Legutóbb képzeld el, revüt csinál­tam. pedig világéletemben utáltam. Hiába, még nem vagyok annyira gazdag, hogy finnyáskodjam. Ol­vastam, hogy filmet is forgatsz, valami koprodukciót . . . Nem ide­való sztori, fészkelődött egyet Há­mos. más élet. más ritmus, más nézőpont. Inkább csak azért csi­nálom, mert az impresszárió jó passzban van. Nagy név, nagy pénz. Sztárokkal más dolgozni, öregem. Tériké üdvözöl, jutott eszébe Kovácsnak. Szegénykém, de tehetségtelen volt. Hű, ha a Júliá­jára gondolok, még mindig szé­gyellem magam. Mindegy, öreg­asszony azóta. Na, megnézzük a délelőtti próbát, állt fel Hámos. Az asszisztens kinyittatta a különter­met, a gép sercegni kezdett. Akkor hát, állt egyik lábáról a másikra Kovács. Elmész, öregem, na, persze az idő felétek is pénz, azért... Apropos, az új pesti címem benne van a telefonkönyvben, keress meg, elbeszélgetünk. Ha netán kimész, a kinti bankom rendelkezésedre áll. Majd ideadod forintban. ovács nagynehezen nyitotta ki a Trabant ajtaját. Önindítózott, de a kocsi nem indult. Sokáig piszmogott a motorral, amíg rájött, hogy nem húzta fel a szívatót. Legalább any- nyit kérdezett volna, motyogta ma­ga elé, hogy te... te hogy vagy? Vagy csak annyit, hogy megvan-e még a piacon az a kis zöld bódé. ahol reggelente a lángost ettük? Néha ketten egyet, mert csak any- nvi pénzünk volt. A Trabant motorja végre felbő­gött, Kovács Cadillac-tempóval hajtott el a parkolóból, a csupa rozsda gépszörnyeteg helyéről. Tiszai Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom