Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-29 / 24. szám

6 Nemzetközi körkép 1983. JANUÁR 29. KGST-mérleg Az energiagondok megoldá­sa fontos feladat. Képünkön: szénszállító szalag az NDK- beli Bärwalde bányájánál A tagországok árucseréjében nő a fogyasztási cikkek rész­aránya. Képünkön; cseh­szlovákiai harisnyagyár A közös tervezés, a hosz- szú távú energetikai, számí­tás technikai és közlekedési együttműködés kérdései sze­repeltek a KGST VB leg­utóbbi, moszkvai ülésének napirendjén. A tanácskozás kapcsán érdemes mérleget vonni a szocialista országok gazdasági közösségének te­vékenységéről. Tavaly a budapesti ülés­szakom a tagországok meg­állapodták az 1986—90-es évekre szóló tervkoordináció feladatairól. Ennek megfele­lően megkezdődtek a kon­zultációk amelyek előse­gíthetik a tagállamok gaz­daságpolitikájának közelíté­sét, a közvetlen kapcsolatok bővülését. A szorosabb együttműködés segít a világ- gazdaság változó követelmé­nyeivel összhangban álló termelésszerkezeti változta­tásoknál is. Változatlanul központi kérdés a nyersanyag- és energiaszükséglet kielégíté­se. a rendelkezésre álló erő­források kihasználása. A tagországók hosszú távú programot valósítanak meg az energiaellátás biztosításá­ra. az egyik legfontosabb fejlesztési iránynak tartva az atomenergia fokozott fel- használását. Az atomener­gia részarányának további növelését segíti az atomerő- művi berendezések gyártásá­nak szakosítására kötött sok­oldalú megállapodás. Ennek teljesítését épp a KGST bu­dapesti ülésszakán tekintet­ték át. A széniparban az együttműködés az új lelőhe­lyek feltárására és a kiter­melés korszerűsítésére össz­pontosít. A kőolaj- és gáz­ipari bizottság javaslatokat dolgozott ki a tagországok igényeinek fedezésére az 1990-es évekig. Az árucsere-forgalomban a kölcsönös szállítások — az egyes népgazdaságok belső gondjai miatt — nem nőt­tek olvam dinamikusan, mint. a korábbi években. Előrelé­pés történt azonban azon a téren, hogv a szállított ter­mékek már jobban igazod • ták az egyes népgazdaságok igénveihez. teherbíró kénes­ségéhez. A tervezési, külke­reskedelmi és ipari szakem­berek folyamatos tanácsko­zásinak eredményeként si­került számos olyan termé­ket „felfedezni”, amelyet ko­rábban tőkés országoktól vá­sároltak a tagállamok. Az elmúlt esztendőben új­ra bebizonyosodott: külö­nösen fontosak testvéri kap­csolataink rendkívüli hely­zetekben. A KGST-országok például segítettek Lengyel- országnak a szabad kapaci­tások kihasználásában a gép-, vegy- és könnyűipari területén. Ugyancsak jelen­tős az előrelépés a szabvá­nyosításban, tavaly mintegy 400 új. szabványt fogadtak el. Az 1982-es esztendő ter­mészetesen jónéhány meg­oldást sürgető problémát is felvetett. Az egyik: lassú az előrelépés a gyártásszako­sításban. Sokszor előfordul, hogv gazdaságtalan egyik vagv másik termék, de még­is folytatják termelését. Sok még a javítanivaló a tudo­mányos-műszaki együttmű­ködésben. a kooperációkban is. Az eddig aláírt megálla­podások inkább kétoldalú szerződések, s még kevés igazán sokoldalú megáflapo- dás született. Ezek a kiragadott példák is mutatják: sok a megol­dásra váró. kérdés, feladat van bőven. A KGST fennál­lása óta eltelt 34 évben vál­toztak a követelmények, módosultak a feltételek és a módszerek. Eltérő mecha­nizmusok, irányítási rend­szerek jöttek létre, amelyek­nek összehangolása elenged­hetetlen követelmény. Ugyancsak gondot okoznak a különböző árrendszerek, a pénzforgalom bonyolultsá­ga és nehézkessége. Sürgető feladat olyan módszerek ki­dolgozása, amelyek segítsé­gével a lényegében még ma is kétoldalú árucserét a résztvevő országok többol­dalú külkereskedelmi kap­csolata váltaná fel. A sok megoldásra váró probléma ellenére egy dolog változat­lan: az együttműködés szük­ségszerűsége. Ez a felisme­rés fogalmazódott meg a Varsói Szerződés Prágában megtartott januári csúcsta­lálkozóján. illetve a KGST VB legutóbbi moszkvai ülé­sén is. Faragó András Komoly távlatai vannak a tudományos együttműködés­nek. A szófiai Hegesztésku tató Intézet dolgozói közös KGST-programok végrehaj­tásában is résztvesznek Bizonytalan megbízatás Otthon se jobb? Megaláztatás, kiközösítés, magány és kínzó honvágy — így foglalható össze az NSZK-ban dolgozó török vendégmunkások helyzete. Többségük úgy érzi, túlsá­gosan is nagy áldozatot hoz a kétségtelen előnyökért — ráadásul ezek az előnyök ott a helyszínen, a nyugatnémet munkások jövedelméhez és életkörülményeihez viszo­nyítva nemigen érzékelhe­tők. De a legtöbben végig­csinálják, a legnehezebb percekben a hazaköltözésről álmodozva. A legnagyobb csalódást pedig éppen ez a várva várt pillanat hozza. Törökország nem öleli keblére megtért polgárait: állást nehéz kap­ni, s a török munkás frissen szerzett korszerű technológi­ai (tudományára sincs igény. „Hol vagyunk mi a gépesí­tésnek attól a fokától.” — tárja szét karját az egyik török buszgyár személyzeti­se, amikor a Daimler-Benz- gyár volt török munkása az automata gépek kezelésében szerzett jártasságára hivat­kozik. Talán még ennél is fájóbb, hogy a hazatérőket ellensé­ges hangulat fogadja. A munkanélküliek száma Tö­rökországban ma 3 millió körül van; egy-egv vissza­települő a nála addig is ne­hezebb körülmények között élő honfitársa elől veszi el a kenyeret. És a munkálta­tóknak se érdekük, hogy al­kalmazzák őket. A rövi- debb-hosszaibb időt az NSZK-ban töltött törökök nehezen illeszkednek vissza, különösen, akik tíz évnél is hosszabb időn át voltaik, tá­vol. A hazatelepültek elkesere­dettsége pedig egyre nő. Társaik nem fogadják be, csúínevekikel illetik őket, a régi barátok is többnyire hátát fordítanak, ök maguk is megváltoztak: bár a nyu­gatnémet munkáshoz képest igencsak szerény körülmé­nyek között éltek az NSZK- ban, azoktól a külvárosi ne­gyedektől, amelyek nyomo­rúsága elől annak idején Európába menekültek, ma már elszoktak. Megtakarí­tott ,pénzükből éppenséggel tudnak lakást venni vala­melyik új negyedben — hisz egyebek között ezért dolgoztak évekig idegenben. De ezzel végképp „felad­ják”: a régi ismerősök tá­vol kerülnek, az új szom­szédok nem fogadják be őket. Ez lenne az a hőn áhított paradicsom? — kér­dezik tanácstalanul, nosz­talgiával gondolva azokra az időkre, amikor legalább még álmaik voltak. Bz UNIFIL még sokféle feladatot láthat el a libanoni békefolyamat előmozdításában, mert szé­les körű tapasztalata van a békefenntartásban” — e sza­vakkal „kommendálta” csa­patait a minap William Cal- laghan ír tábornok, az ideig­lenesen Dél-Libanonban ál­lomásozó ENSZ-erők (UNI­FIL) parancsnoka. Az utóbbi évtizedekben valóban nem jutott osztály­részül ENSZ-csapatoknak annyi — s tegyük hozzá: tragikus — tapasztalat, mint éppen az UNIFIL-nek Liba­nonban. Mostanáig 40 kato­nája lelte halálát, 120 tagja pedig megsebesült, miköz­ben áldatlan feladatkörét próbálta betölteni. Izrael 1978. márciusi Libanon elle­ni támadása után a világ- szervezet 4000 kéksisakost küldött a déli országrészbe azzal a feladattal, hogy el­lenőrizzék az izraeli csapa­tok kivonulását, hozzanak létre ütközőövezetet az izra­eli—libanoni határ mentén és segítsék elő, hogy' a liba­noni kormány kiterjeszthes­se fennhatóságát arra a terü­letre is. Az évek során a lét­szám a jelenlegi 6286-ra bő­vült. a csapatok fenntartása havonta majdnem 15 millió dollárjába kerül a világszer­vezetnek. Az UNIFIL-ben résztvevő ír, fidzsi-szigeteki, ghanai. nepáli (tavaly év vé­gén kivonultak, helyettük finnek érkeztek), holland, nigériai (napokon belül ők is kivonulnak), norvég, sze­negáli. francia, olasz és svéd katonák mégsem érvényesít­hették a BT határozatát, sem a libanoni kormány kívánsá­gát. A világszervezet határoza­tával ellentétesen ugyanis az izraeli hadsereg 1978-ban nem az UNIFIL-nek, hanem a libanoni hadseregből de­zertált Haddad őrnagy fegy­vereseinek adta át a határ­tól közvetlenül északra hú­zódó 10—15 kilométeres sá­vot, s azon belül saját jelen­létét is fenntartotta. Az ENSZ-csapatok eleve csak e vonaltól északra üthettek tábort. Az izraeli provoká­cióra válaszul a PFSZ erői sem szüntették be harci te­vékenységüket a térségben. Az UNIFIL — amelynek ka­tonái csak akkor használhat­ják könnyűfegyvereiket, ha rájuk célozva lőnek — ígv kilátástalanul két tűz közé került. A Szovjetunió állandó ENSZ-nagykővete, Oleg Tro- janovszkij 1978-ban eleve el­lenezte az UNIFIL kiküldé­sét. Azért, mert — mint mondta — „nem helyi konf­liktusról, hanem a közel-ke­leti igazságos rendezés el­érése ellen jóelőre kitervelt (izraeli) támadásról van szó”. Hiányolta, hogy a BT — amerikai nyomásra ■— nem ítélte el kellőképpen Izraelt, és nem foglalkozott a hely­zet szélesebb összefüggései­vel sem. Ennek ellenére a Szovjetunió képviselője a szavazáson való tartózkodá­sával lehetővé tette, hogy az ENSZ-erőket mégis a hely­színre küldjék. Ezzel a liba­noni kormány kérését telje­sítette, s teljesíti azóta is. valahányszor az UNIFIL megbízatását meghosszabí- tották. Kétségtelen ugyanis, hogy a kéksisakosok jelenlé­te legalább a helyi lakosság­nak némi könnyebbséget, nyugalmat jelentett. Tavaly június — az újabb izraeli támadás — óta azon­ban az UNIFIL szerepe az eddiginél is kétségesebbé vált. Az ENSZ-csapatok messze az izraeli állások mögé kerültek, az ellenfelek körletüktől ötven kilométer­re északra néznek egymással farkasszemet. A külföldi — elsősorban az izraeli — csa­patok kivonására irányuló tárgyalások kezdete után a libanoni kormány ezért új feladatot kért az UNIFIL- nek: .az ENSZ-erők. a kül­földi csapatok kivonásának ütemében, fokozatosan ter­jesszék ki tevékenységüket az ország egész területére, s mindenütt segítsék a libano­ni kormányt fennhatósága helyreállításában. Izrael vi­szont azt követelte, hogy az UNIFIL-t három hónapon belül teljesen vonják ki Li­banonból. A Biztonsági Tanács nem teljesítette az izraeli követe­lést. de nem tehetett eleget a libanoni kérésnek sem. El­sősorban azért nem, mert az Egyesült Államok képvise­lője feltételül szabta, hogy az UNIFIL illetékességi köré­nek kiterjesztéséhez „meg kell vizsgálni” az ENSZ-erők és a Bejrútban tevékenyke­dő háromhatalmi erők viszo­nyát. Bz ENSZ-en kívüli bejrúti háromhatalmi erőkben 1200 amerikai és 3200 francia, illetve olasz ka­tona vesz részt. Az amerikai feltétel azt jelzi, hogy az Egyesült Államok hosszú távra — és zavartalanul — szeretné berendezni az izra­eli támadás nyomán szerzett újabb közel-keleti hídfőállá­sát. Így a BT csak kompro­misszumos határozatot hoz­hatott: az UNIFIL — jelen­leg nem teljesíthető — fel­adatköre változatlan maradt. Mészáros György A „731-es különítmény” Nem mindennapi látoga­tásról számol be a TASZSZ hírügynökség pekingi tudó­sítója, Grigorij Arszlanov. A kínai külügyminisztérium meghívására a közelmúltban a kínai fővárosban akkredi­tált külföldi tudósítók egy csoportja — köztük több szovjet újságíró — felkeres­hette a japán Kvantung-had- sereg hírhedt „731-es külö­nítményének” egykori mű­ködési körletét. A különít­mény vegyi- és baktérium­fegyverekkel kísérletezett. A különleges központot a japán hadsereg a harmincas évek közepén hozta létre húsz kilométerre Harbin te­lepüléstől — írja a szovjet tudósító történelmi riportjá­ban. ■ — A kísérleti telepnek otthont adó hat falu lakos­ságát kitelepítették. A labo­ratóriumokat és termelőrész­legeket felölelő „különleges zóna” mintegy 100 négyzet- kilométeren terült el. A köz­pont mellett részlegeket hoz­tak létre több környező kí­nai járásban is. Az itt kitenyésztett — ko­lerát. pestist tífuszt, léofe- nét, himlőt és más halálos betegségeket terjesztő — kórokozókat embereken pró­bálták ki. A központ bakté­riumbombákat és -lövedéke­ket is előállító üzemeiben 3 ezer embert alkalmaztak. A 80 ezer négyzetméteres, úgy­nevezett „négyzetes blokk­ba” szigorúan korlátozták a bejutást. Ezt a „kísérleti nyulaknak”: hazafias érzel­mű kínai diákoknak, parti­zánoknak és a japán meg­szállás ellen harcolóknak tartották fenn. A kísérleti alanyok között szovjet, mon­gol és koreai emberek is voltak. A telepen 1939-től 1945 augusztusáig három­ezer ember pusztult el a kórokozókkal mesterségesen előidézett betegségekben. A tudósítóknak elmond­ták; a Távol-Keleten még augusztusig tartó háború utolsó hónapjában már nem folyt „munka” ” a laborató­riumokban. a japánok lázas sietséggel kísérelték meg el­tüntetni a nyomokat. A mintegy száz. még életben lévő kísérleti alannyal gáz­kamrában végeztek, a holt testeket elégették. A kísérle­ti telep dokumentumai ugyancsak a lángok marta­lékává váltak, az utolsó pil­lanatban felrobbantották a jelentősebb létesítményeket is. A nyomok minél tökéle­tesebb eltüntetésére Senjang­ból érkeztek különleges mű­szaki egységek. S mindez nem volt elég. A sietve távozó japánok beteg­ségeket okozó baktériumokat is maguk után hagytak. A környéken kitört pestisjár­ványnak több mint száz ha­lálos áldozata volt. A telep vezetőinek azon­ban mégsem sikerült min­den nyomot eltüntetniök maguk után. Egy részük a nagyszabású mandzsúriai tá­madás során a szovjet had­sereg fogságába esett. Haba­rovszkban bíróság előtt kel­lett felelniük tetteikért. A 731-esek közül azonban soknak sikerült visszajutnia Japánba. „Szerencsésen ha­zatért” a kísérleti telep egy­kori» fanatikus vezetője, Isii altábornagy is. Az ezrek haláláért felelős japán tisz­tek annak fejében, hogy kí­sérleti eredményeiket a Pentagon rendelkezésére bo­csátották, megvásárolhatták saiát szabadságukat is — írja az egykori iaoán hábo­rús bűnök színhelyén tett látogatás során szerzett ta­pasztalatokról szóló beszá­molójában a Kínába akkre­ditált szovjet tudósító. Összeállította: Majnár József

Next

/
Oldalképek
Tartalom