Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-28 / 23. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JANUÁR 28. 1983. JANUÁR 28. PÉNTEK KAROLY KAROLA NAPJA A Nap kél 07.17 — nyug­szik 16.39 órakor. A Hold kél 15.59 — nyugszik 07.05 órakor. Erősen felhős ég ELŐREJELZÉS az ország területére ma estig: elein­te gyakran lesz erősen felhős az ég, és sokfelé várható eső, zápor. Holnap napközben csökken a felhőzet, a köd északkeleten csak napközben szűnik meg. A déli, majd nyugati, északnyugati szél megélénkül, többfelé megerő­södik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7, 12 fok kö­zött alakul. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szombattól keddig: eleinte még több alkalommal erősen megnövekszik a felhőzet és esőre lehet számítani. Majd csökken a felhőzet, az éjsza­kai lehűlés erősödik. A legalacsonyabb hajnali hőmérsék­let eleinte plusz 1, plusz 6 fok között, majd 0 fok körül várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5, plusz 10 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék az ország területének 30 százalé­kán várható az időszak első felében. Színház A szolnoki Szigligeti Színház­ban ma este 19 órakor: Ármány és szerelem (Mezőgép bérlet), a Szobaszínházban 19.30 órakor: Meier. Moziműsor Szolnok Vörös Csillag: A la7 tor (16, ii. helyáron). Tallinn: Viadukt (17.30 és 19.30 órakor). Tisza A-terem: A szőke indián (17 órakor). A bíró és a gyilkos (16 év. f., 19 órakor). B-terem: Az életbe táncoltatott lány (18.30 órakor). C-terem: Egy magyar nábob I—II. (dupla helyáron). Reptér: Honda lovag (II. hely­áron). Vegyiművek: szünnap. Szandasző.ős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: Pokoli to­rony I—II. (14, III. dupla hely­áron). Jászberény Lehel: Szö­kés a halál elől (14. II. hely­áron). Mo-presszó: Félház vőlegény nélkül. Jászapáti Tán­csics : Csikós csikók. Karcag Déryné: Jobb ma egy nő, mint tegnap három (16. II. hely- áron). Kisújszállás Ady: Ame­rikai nagybácsim (14.). Kun­hegyes Szabadság: Blöff (III. helyáron). Kunmadaras Petőfi: Suli-buli. Kunszentmárton Kö­rös: Nada csoport (16. II. hely­áron). Mezőtúr Szabadság: Keo- ma. Dózsa: A majmok bolygója (14, III. helyáron). Rákóczifalva Rákóczi: Földrengés Tokióban (III. helyáron). Tiszafüred Tisza: A szelíd vadnyugat. Tószeg Pe­tőfi: Az utolsó valcer (II. hely­áron). Törökszentmiklós Dózsa: Az öszvér nem megy esküvőre. Hunyadi: Alma (III. helyáron). Túrkeve Vörös Csillag: Nyugta­lanság. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Az 1—II. sz. klubhelyiségben 14 órakor: Az MSZMP MB ér­telmiségi ankétja. Kiállítások: A bal oldali társalgóban: Ljud- mila Zsivkova élete és munkás­sága című bolgár fotódokumen­tációs kiállítás. A bal oldali vitrinekben: a Pályaválasztási Tanácsadó Inté­zet bemutatója a vasas szak­mákról. Hz ötösikrek harmadik napja nem csökken, csupán Melin­da. a legnagyobb bébi fo­gyott még 20 grammot. Mind az öten a továbbiakban is kapják az anyatejet, a véná­jukba juttatott táplálékon kívül. Egészségi állapotuk minden szempontból kielé­gítő. Kék fénnyel kezelik az ötösikreket az OTK szülé­szeti klinikáján. Tegnap ugyanis mind az öt újszü­löttnél megkezdődött az élet­tani sárgaság, amely általá­ban a koraszülötteknél az első napokban következik be, az ötödik-hatodik napon tetőzik, majd fokozatosan csökken. A kékfény-kezelés- sel megelőzhetik a sárgaság nagy mértékű fokozódását, az esetleges komolyabb be­avatkozást. A kezeléshez szükséges öt lámpát a Medi­cor Művek soron kívül küld­te az intézetnek — mondot­ta dr. Dobos Anna adjunk­tus. Másik örvendetes ered­mény a Tarjányi gyerekek életében: Szilvia, Hajnalka, Sándor Erika testsúlya már Nápolyban is ötösikreket — három leányt és két fi­út — hozott a világra Ná­poly egyik klinikáján a 25 éves Auróra Fontanella Scognamiglio. Nápolyban 42 nappal ezelőtt is születtek már ötösikrek. Korábban mindkét anyát hormonokkal kezelték. Eddig nyolc, kora Árpád-kori sírt tárt fel Siklódi Csilla, a szolnoki Damjanich Múzeum régésze a Törökszentmiklósi Ál­lami Gazdaság szenttamási kerületében, ahol homokbányát létesítenek. A kis nemzetségi temetőben férfi-, női és gyerek- csontvázak kerültek elő néhány értékes fülbevalóval és ezüst­pénzzel Megnyílt a Hotel Sugovica Baja új szállodáját január végén avatták fel, a Hotel Sugovicát, amely határidőre készült el a bajai Építő- és Építőanyagipari Vállalat kivitelezésében. Tervezője Tárnok Zoltán bajai építészmérnök. A szálloda a Petőfi-szigeten, Baja üdülő- és sportcent­rumában áll. Harmincnégy két- és három­ágyas szobával, két lakosztállyal várja a vendégeket Orosz nyelvű könyvek ajándékba Tavaly a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központban kiállítást rendeztek szovjet könyvekből, hanglemezekből, kottákból. A kiállítás anya­gát a Mezsdunarodnaja Knyiga kiadó magyarorszá­gi képviselete odaajándékoz­ta Szolnok városának. A hat­száz könyv közül az orvosi szakkönyveket a Hetényi Gé­za Kórház könyvtára, a pe­dagógiai és pszichológiai tár­gyú műveket a Pedagógusto­vábbképző Intézet, a politi­kai témájú könyveket az Oktatási Igazgatóság könyv­tára kapta. A MTEISZ me­gyei szervezetének ajándé­kozta a műszaki szakkönyve- ket. Természetesen az isko­lák se maradtak ki a meg­ajándékozottak sorából; az orosz tagozatos Beloiannisz úti és Tallinn körzeti Általá­nos Iskola valamint a Ver­seghy és a Varga Katalin Gimnázium az orosz nyelvta­nítást segítő könyveket kap­tak. A kiállított hangleme­zek többségét is könyvtárak, köztük a megyei könyvtár vehette át. A kották a Bar­tók Béla Zeneiskola kottatá­rát bővítik. I Kislexikon I Jósé Marti Százharminc évvel ezelőtt, 1853. január 28-án született, és 1895 májusában — 42 évesen — halt hősi halált Jósé Marti kubai író, költő, kritikus és forradalmár. Spanyol, francia és angol nyel­ven egyaránt rendkívül aktív írói, kritikusi tevékenységet fej­tett ki. A kubai forradalmi moz­galom fő eszmei irányítója volt, bár élete ‘ nagy részét külföldön töltötte. Tisztán látó politikai írásaiban meghatározta Kuba és egész Latin-Amerika valóságos függetlenségének, valamint tár­sadalmi haladásának fő irányel­veit. Költői és kritikai munkás­ságával az úgynevezett moder- nismo úttörője lett; esz először emelte világirodalmi rangra a latin-amerikai irodalmat. Az annak idején spanyol ura­lom alá tartozó Kubában az 1893-as évek elején Jósé Marti vette át a korábbi függetlenségi mozgalmak, az 1868 és I<w8 kö­zötti tízéves háború örökségét. 1892-ben megalapította a Kubai Forradalmi Pártot, amely főkép­pen az Egyesült Államokban élő kubai kispolgári és proletár emigránsokat tömörítette. 1895 februárjában forradalmi felkelés tört ki a kubai Oriente tarto­mányban. Ennek csak az Egye­sült Államok provokatív beavat­kozása vetett véget 1898 áprili­sában a spanyol—amerikai há­borúval, amely egyszersmind a spanyol uralom végét — és az amerikai kezdetét — jelentette Kubában. Orvosmeteorológiai előrejelzés Egy-két naDos szünettől el­tekintve időjárásunk Válto­zékony lesz. A levegő hő­mérsékletének, nedvességé­nek a légnyomásnak, a lég­áramlás erősségének változá­sai azonban minden bizony­nyal csekélyek maradnak. Az általuk okozott, szemmel látható, érezhető időjárás­változások nagyobb mértékű­ek is lehetnek, s emiatt to­vábbra is ingadozó lesz han­gulatunk. Szervezetünk mű­ködését már kevésbé befo­lyásolják a légköri folyama­tok, ezekre legfeljebb a be­teg emberek reagálnak erő­sebben. Szombaton Játszőház családoknak Szolnokon a Megyei és If­júsági Központban holnap délután három órától játszó­házat rendeznek. A gyere­kek a textilkészítés, papír­hajtogatás, rajzolás és bábo­zás rejtelmeibe pillanthat­nak bele, és megismerked­hetnek néhány népi játék­kal, akiknek pedig kedvük van, a színjátszás titkaival is. Miközben a gyerekek ját­szanak, szüleiket nevelési ta­nácsokkal látják el. Megrendelés a helyszínen Próbaútra indul a Fér mozgó Üj értékesítési módszert vezet be a Felsőruházati Ke­reskedelmi Vállalat: a jövő­ben a bolthoz viszi bemuta­tótermét. A Belkereskedelmi Szállítási Vállalattal közösen létrehozott, autóbuszban ki­alakított mozgó bemutatóte­rem — amilyent tegnap ad­tak át — ma próbaútra megy Vácra, hétfőtől pedig ötna­pos túrára indul Győr-Sop- ron, Vas és Zala megye ru­házati üzleteibe. A mozgó bemutatóteremben 300 dara­bos mintakollekció elhelyezé­sere van lehetőség, aminek alapján a boltvezetők a hely­színen feladhatják megren­deléseiket. A busz keddtől péntekig járja az országutakat, felke­resi az áruházakat, szaküz- leteKet. s a kistelepülések ru­házati boltjait. Hétfőnként cserélik ki a mintakollekci­ót, hogy a terület igényeinek megfelelő kínálatot mutat­hassák be a legközelebbi túraúton. Diabetikus jégkrém Diabetikus jégkrémet állí­tott elő Bergmann Ernő, a Hungarhotels balatonfüredi mestercukrásza. Szabadal­maztatott eljárása szerint fő­leg tej, tejszín, tojás és gyü­mölcsvelő felhasználásával csokoládé, vanília, ősziba­rack és eper jégkrémet készí­tenek. A gyártást nemrégen Balatonfüreden. az idényjel­legű Marina Szálló konyhá­ján kezdték meg. jó lehető­séget teremtve a dolgozók téli foglalkoztatására. A mű­anyagdobozokba töltött jég­krém — amit cukorbetegek is fogyaszthatnak — 10 de­kagrammos súlyban, nyolc forint ötven filléres áron ke­rül forgalomba. Az első 3600 darabos szál­lítmányt már elküldték a győri hűtőgyárnak, ahonnan az ország különböző vidékei­re jut el a diabetikus cuk­rásztermék, amelyből a sze­zon kezdetéig félmillió do­bozzal készítenek a balaton­füredi Marina Szálló dolgo­zói. A külföldön is érdeklődés­re számot tartó új terméket a terv szerint később más vállalattal együttműködve, és nagyobb tételben állítják elő. Lepkeébredés Ismét tréfát űzött az enyhe tél. Ezúttal a rovarvilág bio­lógiai óráját siettette. Tata­bányán ugyanis Antal Zsuzsa, a szénosztályozó üzem dol­gozója munkahelyének udva­rán egy dekoratív mintázatú, 10 forintos érme nagyságú é.ő lepkét fogott. Ezt a fajtát kisrókalepképen hívják a szak­emberek. Ennek a szárnyas­rovarnak nyáron van a te- nyészideje, tudniillik szép sárga alapszínű, barnacsíkos hernyójának a csalán a táp­növénye. Jelen esetben min­den bizonnyal áttelelt pél­dányról van szó, s a lepkét a szokatlanul enyhe időjárás ébresztette fel téli dermedt­ségéből. A kisrókalepke egyéb­ként a védett rovarfajták kö­zé tartozik, a mezőgazdasági kemizáció miatt ugyanis ha­zánkban az utóbbi évtizedben most erősen megfogyatkoztak a tarka szárnyú lepkefajták. Csapolják a Fertő tavat Tegnap megkezdték a Fer­tő-tó csapolását. Az idei télen ugyanis az utóbbi évek legmagasabb vízállása alakult ki a tavon. A vízszintje ma már olyan magas, hogy magyar és oszt­rák területen egyaránt elön­téseket okozott. A csapolás során másodpercenként 10 ezer liter, együttesen pedig mintegy 60 millió köbméter vizet engednek le a mexikó- pusztánál lévő zsilipen, il­letve a 32 kilométer hosszú Hansági-főcsatornán és a Rábca folyón át a Dunába. E hatalmas tiszta víztömeg fel­frissíti a Hansági-főcsatorna, a Rábca és a győri Dunaág vizét is. Diákok a pódiumon Az országos diáknapokra készülve a szolnoki Verseg­hy Ferenc Gimnázium tanu­lói január 29-én, szombaton 18 órakor a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központ színháztermében iskolai kul­turális bemutatót tartanak. A közönség — a diáktársak, tanárok — hangszeres szóló­kat, vers- és prózaelőadáso­kat hallhatnak, de lesznek vidám jelenetek és dzsesz- muzsika is szerepel a prog­ramban. A bemutató után a műve­lődési központ dzsessz-rock együttese, a Cord ad koncer­tet. — AZ ÜJSZÁSZI Szabad­ság Termelőszövetkezetben kihasználták a kedvező idő­járást, és 1200 hektár őszi­búza, valamint 300 hektár legelőterület fejtrágyázását elvégezték. A SZERVEZÉSI és Vezeté­si Tudományos Társaság szö­vetkezeti és szolgáltatási szakbizottsága tegnap tiszt­újító értekezletet tartott, amelyen dr. Bereczki Lajos, a megyei tanács általános el­nökhelyettese A megválto­zott gazdasági szabályozók várható hatása a gazdálkodó szervek működésére címmel előadást tartott. _ A TISZAFÜRED és Vi­déke Afész nyugdíjasklubjá­nak január 30-án délután há­romkor kezdődő összejövete­lén csigakészítést tanulhat­nak az érdeklődők. — A KENDERESl Novem­ber 7. Termelőszövetkezet verseny- és propagandabi­zottsága ma ülést tart. me­lyen értékelik a szövetkezet 23 szocialista brigádjának el­múlt évi munkáját, javasla­tot tesznek a szocialista bri­gád címek odaítélésére, ame­lyet a brigádvezetők január 31-i tanácskozásán véglege­sítenek. — A KUNHEGYESI Dó­zsa György úti Általános Is­kolát két tanteremmel bőví­tik. A több mint kétmillió forintba kerülő munkálatok­kal a következő évben ké­szülnek el. — KUNMADARASON minden esztendőben tízezer forinttal jutalmazza a nagy­községi tanács a legtöbb tár­sadalmi munkát végző vá­lasztókerület lakóit. — A jászjákóhalmi általá­nos iskolában szeptemberben alakult meg a honismereti szakkör. A diákok máris szép eredményeket könyvel­hetnek el. egyebek között megszerezték a Tájak, korok, múzeumok mozgalom bronz fokozatú kitüntetéstét. — A KÖZÉPTISZAVIDÉ- KI Vízügyi Igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint a Tisza vízállása tegnap Ti­szafürednél 368 centiméter (duzzasztott), Szolnoknál 62 centiméter (áradó) volt. A víz hőmérséklete 3,2 C-fok. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Szerkesztőség: és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 100 Telefon: 12-093. 12-069 Telex: 23—357 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla index: 25—069 HU ISSN: 0133 0756

Next

/
Oldalképek
Tartalom