Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-21 / 17. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JANUÁR 21 Püspökök a békéért Egyházi vezetők egymás közti eszmecseréje ritkán emelkedik a külpolitikai hír rangjára. Most viszont ez történt — pedig az igazi esemény még hátravan. Tavaly novemberben nagy vihart _ kavart az Egyesült Államokban, hogy a katolikus egyház vezetői a fegyverkezési verseny és a leszerelés témakörében hallatták hangjukat. A terebélyesedő amerikai békemozgalomból természetesen addig sem maradtak ki az egyház különböző rendű-rangú képviselői, ám ősszel minőségi fordulat történt. Az Egyesült Államokban élő és tevékenykedő katolikus egyházi vezetők akkor egy pásztorlevél-tervezetet fogadtak el. Ebben elítélik az atomfegyver bevezetésére irányuló szándékot, vagy a vele való fenyegetést, sőt a nukleáris fegyver birtoklását is. Az efféle elvi jelentőségű megfogalmazásokon túl, a pásztorlevél tervezete az atomfegyverek befagyasztását javasolta a jelenlegi szinten, csatlakozva ezzel az Amerika-szerte egyre erősödő befagyasztási mozgalom követeléséhez. A washingtoni kormánykörök felhördülése semmivel sem volt csekélyebb mértékű, mint az a hatás, melyet a katolikus vezetők állásfoglalása a közvéleményre gyakorolt. Azonnyomban ellenakciók indultak, abban a reményben, hogy a pásztorlevél szövegének tavasszal esedékes véglegesítéséig van még elegendő idő a főpapok „megdolgozására”. Nos, az ellenkampány sikeréről vagy eredménytelenségéről korai volna még szólni, az e heti vatikáni tanácskozás azonban jelezte, hogy az ügy máris szétfeszítette az amerikai belpolitika kereteit. A kétnapos eszmecserén nemcsak a Joseph Ber- nardin chicagói érsek vezette amerikai küldöttség vett részt, hanem a nyugat-európai katolikusokat képviselő nyugatnémet, olasz, francia, belga, holland és brit püspökök is. A megbeszélések lényegében zárt ajtók mögött, a sajtó teljes kirekesztésével folytak. Nem tudhatjuk tehát, vajon voltak-e próbálkozások az amerikai pásztorlevéltervezet hangnemének mérséklésére, vagy sem. Az viszont bizonyos, hogy a találkozón résztvevő nyugat-európai püspökök legalábbis elgondolkodtak a tengeren túli főpapok példáján, s elképzelhető, hogy a jövőben aktívabban bekapcsolódnak a hazájukban működő békemozgalmak munkájába. (K. G.) A szovjet diplomácia vezetője az NDK-ban tárgyal A legfontosabb feladat a tartós béke biztosítása Tegnap délelőtt az NSZEP Központi Bizottságának épületében megkezdődtek Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet külügyminiszter hivatalos megbeszélései Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az NDK Államtanácsának elnökével. Délben — a hivatalos megbeszéléseket követően — Erich Honeoker ebédet adott Andrej Gromiko tiszteletére. Az ebéden jelen volt az NDK számos vezető személyisége és a szovjet külügyminiszter kísérete. Kétoldalú és nemzetközi kérdésekről volt szó Andrej Gromiko és Erich Honecker csütörtök délelőtti hivatalos megbeszélésén. A reggel kilenc órakor megnyílt tanácskozáson — amelyet a barátság és a testvériesség légköre jellemzett — a szovjet külügyminiszter tolmácsolta Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának szívélyes üdvözletét, és részletes áttekintést adott a közelmúltban Bonnban lezajlott szovjet— nyugatnémet tárgyalásokról. A felek méltatták az NDK és a Szovjetunió, valamint a két párt kapcsolatait, mindenoldalú együttműködését, és kiemelték az 1975 október 7-én megkötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés jelentőségét. Erich Honecker elismerően szólt a Szovjetunió következetes békepolitikájáról és megerősítette: az NDK messzemenően egyetért a javaslatokkal, amelyeket Jurij Andropov terjesztett elő a szovjet állam megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából mondott beszédében a stratégiai fegyverrendszerek jelentős csökkentésére. Gromiko válaszában nagyra értékelte az NDK aktív békepolitikáját, azt a törekvését. hogy megakadályozza újabb háború kiindulását német földről. A megbeszéléseken teljes egyetértés mutatkozott abban, hogy új amerikai nukleáris fegyverek nyugat-németországi telepítése ellentétes a törekvéssel, hogy a Szovjetunió és az NDK rendezett kapcsolatokat tartson fenn az NSZK-val. és súlyosbítja az európai és nemzetközi helyzetet. A nemzetközi helyzetet áttekintve a felék megállapították: nincs ma fontosabb feladat annál, mint hogy megakadályozzák az Egyesült Államok és más NATO- országök legagresszívabb körei részéről megnyilvánuló kalandor törekvéseket, elhárítsák a nukleáris háború veszélyét és biztosítsák a tartós békét. Ezt tanúsítja a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének legutóbbi prágai állásfoglalása is, amely a szocializmus kiegyensúlyozott és aktív békepoLitikáját tükrözi. Különösen nagy a nemzetközi hordereje annak a javaslatnak — mutattak rá —, hogy a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai kössenek szerződést: kölcsönösen nem alkalmaznak katonai erőszakot egymással szemben és békés kapcsolatokat tartanak fenn. Egy ilyen szerződés sokat tenne a nemzetközi helyzet javításáért, a nemzetközi bizalom erősítéséért. A prágai tanácskozás politikai nyilatkozata, és a benne foglalt javaslatok a béke üzenetét vitték el a világ államaihoz és népeihez és — mint a nemzetközi fogadtatás is tanúsítja — ilyen üzenetet látott benne minden békeszerető és haladó erő. A Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió — húzták alá a berlini megbeszélésen — a többi szocialista országgal együtt minden erejével munkálkodik e reális javaslatok megvalósulásán. n francia elnök az-atlanti szolidaritás erősítését szorgalmazza A francia nukleáris erő „elrettentő célzatú”, független, nemzeti erő, s ezért az,t nem vehetik figyelembe az európai közép-hatótávolságú fegyverek csökkentéséről folyó genfi tárgyalásokon — jelentette ki tegnap Bonnban Francois Mitterrand. A francia elnök a Bundestag ünnepi ülésén beszélt. amelyen a francia— nyugatnémet barátsági szerződés megkötésének 20. évfordulójáról emlékeztek meg. A reagani optimizmus Az Egyesült Államok „odafigyel minden igazságos javaslatra” a fegyverzetkorlátozás tárgyában, de továbbra is előnyben részesíti a „nullamegoldást” a genfi eurórakéta-tárgyaláso- kon — közölte tegnapi rögtönzött sajótértekezletén Reagan amerikai elnök a Fehéz Házban. Reagan tulajdonképpen azért lépett a sajtó elé hivatalba lépésének második évfordulóján, hogy az egymásnak gyakran ellentmondó, s az amerikai tárgyaló- készség őszinteségét méltán kétségbevonó sajtóhangokra válaszolva ismét kifejezze „reményét és optimizmusát”, hogy a genfi tárgya- - lásokon „lehet nyerni valamit”. Derűlátását ezúttal is csak a szokásos érvekkel támasztotta alá, amelyek közül a legfőbb, hőgy a Szovjetuniónak úgymond, érdekében áll a genfi amerikai javaslatok elfogadása... Hasonlóképpen a kincstári optimizmus nyomta rá a bélyegét azokra a válaszokra, amelyeket az elnök a gazdasági helyzetre vonatkozó kérdésekre adott. Egy évvel és két évvel ezelőtti kifejezéseit szinte szóról- szóra megismételve mondta az elnök: „a remény korszaka” következik hamarosan az amerikai gazdaságban, a gazdasági fellendülés „erőteljes és tartós lesz” súlyos helyzetéért és a recesszióért az előző kormányok felelősek. A legutóbbi szovjet leszerelési javaslatoknak ezt a visszautasítását Mitterrand a NATO iránti francia szövetségi hűség hangoztatásával egészítette ki. Erősíteni kell az atlanti szolidaritást, mert csak így érhető el siker a genfi tárgyalásokon, csak így válhat feleslegessé az amerikai rakéták nyugat- európai telepítése — vélte a francia elnök. Beszédében Mitterrand ugyanakkor reményét hangoztatta, hogy az erőegyensúly alapján sikerül biztosítani az európai békét. Fontos állomás lehetne, ha a madridi konferencián megállapodás születne európai leszerelési értekezlet összehívásáról. A francia államfő részletesen foglalkozott a Közös Piac gazdasági helyzetével, a már 11 milliós és rohamosan növekvő munkanélküliséggel. Nyugat-Európa fokozottabb összefogását szorgalmazta az USA és Japán „kihívásával” szemben. Helmut Kohl kancellár este hat órakor — több mint ezer vendég jelenlétében — fogadást adott a francia elnök tiszteletére a Bad Go- desberg-i Stadthallében. Francois Mitterrand ezt követően hazautazott Párizsba. Az ünnepi megemlékezést ma Párizsban folytatják, ahová ebből az alkalomból küldöttség élén Helmut Kohl kancellár is ellátogat. Salvador Sikeres támadás egy légitámaszpont ellen Ülést tartott az SZKP Politikai Bizottsága Külpolitikai és gazdasági kérdéseket tekintett át tegnap Moszkvában megtartott ülésén az SZKP KB Politikai Bizottsága. Megvitatták a Jasszer Arafat vezette PFSZ küldöttség múlt heti moszkvai látogatásának tapasztalatait. Hangsúlyozták, hogy a moszkvai megbeszélések fontos szerepet játszanak a Szovjetuni és a PFSZ tevékenységének további egyeztetésében. A Politikai Bizottság tájékoztatót hallgatott meg a madridi találkozóról, amely a jövő hónapban újítja fel munkáját. Dmitrij Usztyinov. az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere tájékoztatta a Politikai Bizottságot a Varsói Szerződés honvédelmi miniszterei bizottságának prágai üléséről. A testület áttekintette az ENSZ tengerjogi konferenciájának eredményeit és azokat az intézkedéseket, amelyek a világóceán hasznosítását szabályozó új tengerjogi szerződésből fakadnak. A Politikai Bizottság megvitatta a Szovjetunió Minisztertanácsának az idei tavaszi szántóföldi munkák előkészítését szolgáló intézkedésekre tett javaslatait. Utasította az érintetteket, hogy mindent tegyenek meg e munkák megfelelő időben és minőségben történő elvégzéséért. A Politikai Bizottság más népgazdasági kérdéseket is megvitatott. Kormányválság Bolíviában Hennán Siles Zuazo Bolívia köztársasági elnöke elfogadta hat miniszter lemondását. A miniszterek valamennyien a kormány- koalícióban részt vevő baloldali forradalmi mozgalomhoz (MIR) tartoznak. A pártok megállapodása alapján a MIR delegálta a kormányba a gazdasági tárcák felelőseit, s most éppen a pénzügy-, az ipari és kereskedelmi, az energetikai, az Oktatási és az egészségügyi, valamint az integrációs kérdésekkel foglalkozó miniszter mondott le. Közölték, hogy nem értenek egyet az elnök gazdaságpolitikájával. A bolíviai elnök a kor-t mányválság miatt elhalasztotta tervezett európai és afrikai hivatalos látogatását. A miniszterek két héttel ezelőtt már benyújtották lemondásukat az államfőnek, aki azonban akkor a lemondást nem fogadta el; időt akart nyerni a baloldali kormánykoalíció belső nézeteltéréseinek megoldására. A salvadori hazafiak Mo- razan megyében felrobbantották a közép-amerikai ország egyik legjelentősebb közúti hídjáit. majd támadást intéztek a főváros, San Salvador közelében lévő Ilopango légitámaszpont ellen. A támadás során két ember meghalt, 15 megsebesült. Egy évvel ezelőtt a hazafias erők szintén sikeres rajtaütést hajtottak végre a repülőtér ellen és 18 harcigépet semmisítettek A brit légierő növelte a felderítő repülések számát a Falkland- (Malvin)-szigetek térségében — jelentette tegnap az UPI amerikai hír- ügynökség. Ez azután történt, hogy szerdán az Egyesült Államok titkosszolgálata közölte: Argentína rajtaütéseket tervez a szigetek ellen. Buenos Aires-i katonai források cáfolták, hogy a brit erők megtámadására készülnének. Nagy-Britannia mexikóvárosi nagykövetségének szóvivője visszautasította azt az argentin állítást, hogy London atomfegyverek befogadására alkalmas támaszpontot kíván építeni a vitatott szigetcsoporton. Az argentin Varsóban tegnap megkezdődött a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága és az Egyesült Parasztpárt Országos Bizottsár ga két napos együttes ülése. Az ülésen az elnöki tisztet Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB első titkára és Roman Ma- linowski miniszterelnök-helyettes, az Egyesült Parasztpárt Országos Bizottsága Elnökségének elnöke tölti be. Meghívott vendégként részt vesz a munkában Henryk Jablonski, az Államtanács, Stanislaw Gucwa, a parlament és Edward Ko- walczyk, a Demokrata Párt KB elnöke. Megnyitójában Jaruzelski méltatta annak jelentőségét. hogy a két párt legfelsőbb szerve — most először — közös tanácskozáson foglalkozik az ország számára létfontosságú kérdésekkel. Emlékeztetett arra, A salvadori „Notisal” hírügynökség értesülése szerint az Egyesült Államok salvadori nagykövetsége felszólította az országban tartózkodó valamennyi amerikai állampolgárit, hogy jövő keddig (január 25.) hagyják el az országot. A hír nagy nyugtalanságot keltett a salvadori közvéleményben, mert úgy értelmezik a felszólítást, -hogy ez előkészület az Egyesült Államok közvetlen katonai beavatkozására az országban. kijelentés a múlt héten hangzott el Managuában, az el nem kötelezett országok tanácskozásán. Lord Carrington volt brit külügyminiszter olyan értelmű javaslatot tett, amelynek értelmében a későbbiekben nemzetközi egyezmény szentesíthetné a Falkland- szigetek feletti brit uralmat — derült ki a The Times című londoni lap tegnapi számából. A hivatalából ép- p>en a Falkland-válság miatt menesztett px>litiikus szerint új nemzetközi szerződést kellene kötni az Antark- tiszról. és ez jogosítaná fel Londont a szigetek további kormányzására — nemzetközi gyámság alatt. hogy a LEMP KB Politikai Bizottsága és a Parasztpárt Országos Bizottságának Elnöksége éppen két évvel ezelőtt tette közzé közös mezőgazdasági és élelmiszergazdasági politikájának irányelveit. A LEMP KB Politikai Bizottságának és az Egyesült Parasztpárt Országos Bizottsága Elnökségének beszámolóját — amely a mező- gazdaság fejlesztéséről és az élelmiszer-önellátás eléréséről szól — Zbigniew Micha- lek, a LEMP KB mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó titkára terjesztette elő. Mint hangsúlyozta, az élelmezés az egész lengyel társadalom ügye. Az élelmiszerhelyzet javulását a mezőgazdasági termelés lehető legnagyobb ütemű fokozásával kell elérni úgy, hogy egyidejűleg megkülönböztetett figyelmet fordítanak a falusi lakosság anyagi és szociális helyzetére. meg. Falkland-szigetek—Londoni óhaj Szentesíteni a brit uralmat LEMP és a parasztpárt tanácsknzása Napirenden a mezőgazdaság fejlesztése PÁRIZS A francia külügyminisztérium tegnap közölte, hogy Claude Cheysson külügyminiszter február második felében Moszkvába utazik. Az utazás p>ontos időpontját később közük. BONN Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter szerdán este Bonnban találkozott olasz kollégájával, Emilio Colombóval és tájékoztatta őt Andrej Gromikó- val folytatott tárgyalásairól. Az olasz külügyminiszter a nap folyamán érkezett Bonn- ba a két ország közötti rendszeres külügyminiszteri konzultációra. A találkozóról kiadott közlemény szerint a két külügyminiszter megállapította, hogy „közös állásponton vannak a leszereléssel kapcsolatos tárgyalásokat illetően”. VARSÓ Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, lengyel miniszterelnök, nemzetvédelmi miniszter tegnap fogadta Szer- gej Gorskov flottatengernagyot, a szovjet haditengerészet főparancsnokát. A megbeszélésen a szövetséges flották kiképzésével és műszaki-tudományos együttműködésével kapcsolatos kérdésekről volt szó. WASHINGTON Washington lojális nyilatkozatokat és bizonytalan ígéreteket kapott Nakaszone japán miniszterelnöktől, de az igazi japán engedmények elmaradtak. Elmaradtak a jelentősebb megállapodások is, s egy energetikai együttműködési bizottság felállításán kívül a találkozó egyetlen kézzel fogható eredménye Reagan elnök ajánlata volt, hogy 1988-ban egy japán szakértő is vegyen részt az amerikai űrrepülőgép-program valamelyik útján. BEJRÜT A galileai Kiriat Smoná- ban, az izraeli, a libanoni és az amerikai küldöttség tegnapi találkozóján Tel Aviv képviselője hivatalosan is előterjesztette a követelést: az izraeli megszálló csapatok kivonásának egyik féltételeként létesítsenek izraeli kezelésben lévő katonai megfigyelő és riasztóállomásokat Dél-Libanon területén.