Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-18 / 14. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JANUÁR 18. A sas és a felkelő nap szak-Amerika, két nagy országával kapcsolat­ban Nakaszone japán kormányfő ugyanazon a napon volt vendéglátó és vendég. Tegnap még tokiói rezidenciájában fogadta Pierre Elliot Trudeau kana­dai miniszterelnököt, majd nem sokkal később repülőgé­pe elindult Washington felé. Vendéglátóként Nakaszoné- nak összehasonlíthatatlanul könnyebb dolga volt, mint vendégként — immár az Egyesült Államokban — van. Tokiónak Washingtonhoz és a nyugat-európai fővárosok­hoz fűződő kapcsolataihoz képest az Ottawához való vi­szony szinte csaknem felhőt­lennek számít. Japán Kana­da második legfontosabb ke­reskedelmi partnere, a két ország áruforgalma tavaly átlépte a nyolcmilliárd dol­láros határt. Ráadásul e gaz­dasági kapcsolatok jellege olyan rendhagyóan különle­ges (Japán elsősorban nyers­anyagot importál Trudeau országából), hogy Kanada, a felkelő nap országával, egyet­len nyugati partnereként, nem deficitet, hanem 1,2 mil­liárd dolláros többletet mondhat a magáénak. Ugyanakkor a japán—ame­rikai gazdasági kapcsolatok­ban az ismert okok miatt az amerikai sas 18 milliárd (!) dollár deficittel a csőrében kénytelen lebegni. Ennek csökkentésére, egyfajta ja­pán „önmérséklet” elérésére az egymást követő washing­toni kabinetek eddig egy sor eredménytelen lépést tettek. Most Ronald Reagannek a jelek szerint van esélye ar­ra. hogy Tokiótól valódi en­gedményeket csikarjon ki. Ügy tűnik, az eddigi japán kormányfők közül Nakaszone tartja a legfontosabbnak a japán— amerikai viszony te­hermentesítését, akár politi­kai és anyagi áldozatok árán is. Ha van gondosan előkészí­tett utazás, a hat hete hiva­talban lévő japán miniszter- elnök első washingtoni uta­zása biztosan az. Ami az en­gedményeket illeti, Nakaszo­ne a következőket vitte uta­zótáskájában az amerikai fő­városba: 1. Közvetlen utazá­sa előtt pontot tett egy más­fél éves vita végére és a To­kióban lefolytatott kétoldalú tárgyalásokon ígéretet tett az amerikai vendégeknek japán haditechnológiai újdonságok (az alkotmány által egyébként tiltott) átadására. A Penta­gon nem csinál titkot abból, hogy nagy szüksége van a közismerten fejlett japán mikroelektronika és más tu­dományágak vívmányaira. 2. Első újévi sajtóértekez­letén olyan vám- és egyéb intézkedéseket jelentett be, amelyek alkalmasak az ame­rikai deficit némi csökkenté­sére. 3. Űtja előtt a kormányfő Nyugat-Európába küldte kül­ügyminiszterét, Abe Sinta- rót, hogy megpróbálja eny­híteni a Japán és a Közös Piac gazdasági feszültségeit — ezzel segítő kezet nyújtva a szovjetellenes összefogást szorgalmazó Washingtonnak. 4. Közvetlenül washingtoni látogatását megelőzően Na­kaszone maga utazott Szöul­ba, hogy rendezze kapcsola­tait a Washington által a tér­ség egyik stratégiai kulcs­országának tekintett Dél- Koreával. 5. Amerikai partnereinek kilátásba helyezte a fegyver­kezést valójában megtiltó alkotmány felülvizsgálatát és ezzel a korábbinál sokkal na­gyobb anyagi-katonai terhek vállalását a Csendes-óceán tágabb térségében. nnek ellenére a meg­figyelők nem jósolnak könnyű tárgyalásokat. Reagan amerikai elnök ugyanis igyekszik majd még többet követelni vendégétől, Kissinger egykori tanítvá­nyától, aki viszont tudja: ha­zájában már az eddigi enged­mények is népszerűtlenek, ez pedig az idei választási esz­tendőben csak belpolitikai nehézségeit fokozhatja. Harmat Endre Szovjet - NSZK tárgyalások kezdődtek Jó reggelt! Andrej Gromikó szovjet külügyminiszter hangos „jó reggelt!” köszöntéssel üdvözölte Bonnban az újságírókat, amikor Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminisz­ter társaságában a tárgyalás színhelyére érkezett (Telefotó — KS) (Folytatás az 1. oldalról.) összes európai állam erőfe­szítéseinek — jelentette ki Gromiko. Andrej Gromiko, a Szov­jetunió külügyminisztere tegnap délelőtt Bonnban megkezdte hivatalos tárgya­lásait a nyugatnémet veze­tőkkel. A tegnap délelőtti találkozón is Genscher volt Gromiko tár­gyaló partnere. A tárgyalá­son — a két fél előzetes közlésének megfelelően — a kelet—nyugati viszony, s azon belül is az európai kö­zép-hatótávolságú fegyverek kérdése állt a középpontban. A rakéták kérdésében az NSZK és a Szovjetunió ál­láspontja jelenleg még je­lentősen eltér egymástól. Legutóbbi javaslataiban a szovjet vezetés lehetséges­nek nevezte közép-hatótá­volságú rakétáinak olyan szintre való csökkentését, amely megfelelne Nagy-Bri- tannia és Franciaország rá- kétaerői együttes nagyságá­nak. Ennek fejében a Szov­jetunió azt várja a NATO- tól, hogy mondjon le az 572 amerikai közép-hatótávolsá­gú fegyver tervezett nyugat­európai telepítéséről. Andrej Gromiko, a Szov­jetunió külügyminisztere, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, és Hans-Diet- rich Genscher, az NSZK kül­ügyminisztere, tegnap meg­kezdődött bonni tárgyalásai­kon áttekintették a nyugat­német—szovjet kapcsolato­kat. Genscher szerint különö­sen pozitívan értékelte mind­két fél a gazdasági együtt­működést. A méltatás első­sorban a gazdasági kapcsola­tok kedvező irányának szólt, mivel azok nagyságrendjével még egyik fél sem elégedett. Genscher a nyugatnémet kormánynak azt a szándékát juttatta kifejezésre, hogy vál­tozatlanul „intenzív párbe­szédre” törekszik a szocia­lista országokkal. Genscher üdvözölte Jurij Andropov- nak, az SZKP KB főtitkárá­nak és George Bush ameri­kai alelnöknek decemberben lezajlott moszkvai találkozó­ját, és Claude Cheysson fran­cia külügyminiszter küszö­bönálló moszkvai látogatá­sát. A nyugatnémet külügymi­niszter kormánya nevében reményét fejezte ki. hogy mihamarabb Reagan—And- ropov csúcstalálkozóra is sor kerül. Genscher és Gromiko dél­utáni tárgyalásukon, amelyet a szovjet külügyminiszter szálláshelyén. a gymnichi kastélyban tartottak meg, részletesen megvitatták a le­szereléssel és a fegyverzet­ellenőrzéssel összefüggő kér­déseket, mindenekelőtt az európai közép-hatótávolságú fegyverek problémáját. A nyugatnémet fél a maga ré­széről változatlanul a Nyu­gatnak egyoldalú előnyöket biztosító ú.n. nulla-megol­dás „előnyeit” vázolta. Az esti órákban Genscher díszvacsorát adott vendége tiszteletére a Bad Godesberg-i Redoute-ban, ahol a külügy­miniszterek pohárköszöntőt mondtak. Genscherrel való találko­zója után a szovjet diplo­mácia vezetője udvariassági látogatást tett Karl Cars­tens nyugatnémet államfő­nél. Thatcher a rakétafegyverekrfil Anglia nem kötelezi el magát a reagani nullamegoldás mellett Margaret Thatcher brit miniszterelnök a Brit Függet­len Televíziónak (ITV) adott interjújában két ponton mó­dosította Nagy-Britanniángk a leszerelési tárgyalásokkal és a rakétafegyverkezéssel kapcsolatos eddigi álláspont­ját. Egyrészt nem volt hajlan­dó elkötelezni magát a Rea­gan amerikai elnök által ja­vasolt — és általa korábban szenvedélyesen felvállalt — „nullamegoldás’’ mellett. Másrészt — ami ugyancsak újdonság — az amerikai Per- shing-rakéták és manővere­ző robotrepülőgépek Nyugat- Európába telepítését kizáró­lag és csakis a NATO euró­pai rakétafegyverzetének korszerűsítéseként értelmez­te, holott eddig az volt a hi­vatalos érvelés, hogy e nuk­leáris célba juttató eszközök a szovjetunió hasonló eszkö­zeinek számbeli fölényét hi­vatottak kiegyenlíteni. Mar­garet Thatcher azt is közöl­te, hogy miközben — 1983 végétől — az új rakéták a helyükre kerülnek, a régie­ket „egy az egy alapon” fel­számolják. Palesztin szervezetek Elítélik Reagan rendezési tervét A különböző palesztin szervezetek Tripoliban tar­tott tanácskozásán elfoga­dott nyilatkozat elítéli "Rea­gan amerikai elnök közel- keleti rendezési tervét, mert az figyelmen kívül hagyja a palesztin nép elidegenít­hetetlen jogait. A nyilatko­zat fegyveres harcot sürget Palesztina felszabadításáért és elutasítja Izrael elisme­résének minden formáját, így a vele? folytatott tárgya­lásokat is. A résztvevők fel­szólítják az arab országo­kat, hogy utasítsák el a. li­banoni—izraeli tárgyaláso­kat, mert ezeknek olyan szer­ződés megkötése a céljuk, amely sértené Libanon szu­verenitását. BUKAREST A Román Kommunista Párt Politikai Végrehajtó Bi­zottsága, az Államtanács és a kormány szombaton együt­tes ülésén jóváhagyta a be­számolót a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanács­kozó Testületének prágai üléséről, valamint a Nico- lae Ceausescu által vezetett küldöttség tevékenységéről. BELFAST Az IRA terroristái vasár­nap egy római katolikus templomból, a miséről ki­özönlő emberek szeme lát­tára agyonlőtték a gépkocsi­jába beszállni készülő Wil­liam Doyle 56 éves bírót, majd elmenekültek. Közle­ményükben a bírót „a brit elnyomó és megszálló gépe­zet” egyik kulcsfigurájának nevezték. ATLANTA Tömegfelvonulásokkal, fák­lyás menetekkel és nagy­gyűléseken emlékeztek meg a hét végén az Egyesült Ál­lamok számos nagyvárosá­ban Martin Luther King lel­kész, néger polgárjogi har­cosról, aki tegnap lett vol­na 54 éves. x Életét 1968-ban oltotta ki egy fajüldöző me­rénylő gyilkos lövése. TOKIO Négynapos látogatásra To­kióba érkezett Pierre Tru­deau, kanadai miniszterel­nök. Trudeau előzőleg az ASEAN tagállamaiban tett körutazást. MANAGUA Latin-Amerika és a karibi térség helyzetét mélyreha­tóan, átfogóan elemezte az el nem kötelezett országok képviselőinek managuai ta­nácskozása. Kimutatta a problémák okát, és megje­lölte a megoldásukhoz veze­tő utat — mondotta a ni- caraguai fővárosban Isidoro Malmierca kubai külügymi­niszter. WASHINGTON A kaliforniai Sacramentó- ban vasárnap véget ért az amerikai demokrata párt kaliforniai szervezetének konvenciója, amelynek szó­nokai kivétel nélkül bírálták a hatalmon levő kormányzat konfrontációs külpolitikáját. BONN A szocialista országok — mindenekelőtt a Szovjetunió — leszerelési javaslatai után most az Egyesült Államokon a sor, hogy megfelelő vá­lasszal elősegítse az európai közép-hatótávolságú fegyve­rek csökkentéséről folyó gen­fi tárgyalások sikerét — je­lentette ki Hans-Jochen Vo­gel, a Német Szociáldemok­rata Párt kancellárjelöltje, a Der Spiegel tegnapi szá- • mában megjelent interjú­jában. I Meghalt Vladimir Bakarics Vasárnap hajnalban 71 éves korában súlyos beteg­ségben zágrábi otthonában meghalt Vladimir Bakarics, a jugoszláv Áilamelnökség alelnöke, a JKSZ KB El­nökségének tagja. A zágrábi jogi karon szer­zett diplomával ügyvéd­ként tevékenykedett, 1932- től vett részt a forradalmi munkásmozgalomban. 1933- .tól volt tagja a Jugoszláv Kommunista Pártnak. 1941- ben, ő volt az egyik meg­szervezője Horvátországban a felkelésnek, és ő volt a népfelszabadító háború ot­tani egyik irányítója, a Horvátországi Felszabadító Hadsereg és partizánoszta­gok főparancsnokságának politikai biztosa. 1944 októ­berétől a horvát KP KB titkára volt. A felszabadulás után magas párt- és állami funkciókat töltött be a hor­vát SZK-bam és a JSZSZK- ban, így 1945-től 1954-ig a horvát kormány elnöke, 1954-től 1963-ig a horvát parlament elnöke volt, és betöltötte a horvát IKSZ KB elnöki tisztségét is. A JKSZ valamennyi háború utáni kongresszusán a Központi Bizottság tagjává választot­ták, tagja volt a JKSZ KB Végrehajtó Bizottságának, a JKSZ Elnöksége Végrehajtó Irodájának, a 10. és 11. kongresszustól pedig a JKSZ KB Elnökségénék is. A JSZSZK Elnökségének tagjává 1974-ben és 1979-ben választották meg. 1982. má­jus 14-én választották meg a jugoszláv Államelnökség alelnökévé, a JKSZ 1982. júniusi kongresszusán pedig a KB elnökség tagjává. Va­sárnap délelőtt Belgrádban a jugoszláv Államelnökség és a JKSZ KB Elnöksége együttes rendkívüli ülésen emlékezett meg Vladimir Bakancsról, méltatva az el­hunyt forradalmár politikus kimagasló érdemeit. Belg­rádban bejelentették, hogy hétfőn délben Bakancsról gyászülésen emlékeznek még a jugoszláv képviselőház­ban, ahol Mitja Ribicsics, a JKSZ KB Elnökségének el­nöke mond beszédet. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa táviratban fe­jezte ki részvétét a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Köz­ponti Bizottsága Elnökségének és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének dr. Vladimir Bakarics, a JSZSZK alelnöke, a JKSZ KB Elnöksége tagja elhunyta alkalmából. Tegnap Jugoszlávia-szerte gyászgyűléseket tartottak a vasárnap elhunyt Vladimir Bakaricsra emlékezve. Zágrábban, a horvát Szá- bor előcsarnokában tegnap délelőtt felravatalozták Ba­karics földi maradványait. Itt vesznek búcsút tőle Zág­ráb dolgozói, valamint a Horvátországból és Jugoszlá­via más területeiről érkező küldöttségek. Vladimir Bakancsot ked­den temetik el Zágrábban. Repülőgép-katasztrófa. Az ankarai repülőtéren hóviharban próbált meg leszállni ez a török repülőgép, s a betonhoz csapódott, ahol darabokra tört. A halottak száma: 39. Telefotó — KS) Üjabb bizonyíték került napvilágra arról, hogy az Egyesült Államok „elhúzó­dó” és „megnyerhető” atom­háború megvívására készül a Szovjetunióval — állapí­totta meg tegnap a TASZSZ szovjet hírügynökség. A TASZSZ a UPI amerikai hírügynökséget idézte, amely birtokába jutott a Pentagon és a nemzetbiz­tonsági tanács egyik titkos dokumentumának. „Az 1984—1988 közötti pénzügyi évekre szóló vé­delmi irányelvek” című be­számoló tanúsága szerint e cél eléréséhez az amerikai fegyveres erőknek, első csa­pást kell mérniük a Szov­jetunió és a Varsói Szerző­dés tagállamai területén le­vő fontos katonai és polgári célpontokra, s ehhez felkeli használniuk a Nyugat-Eu- rópában elhelyezett köze­pes hatótávolságú nukleáris eszközöket is. meg kell semmisíteniük a Szovjetunió katonai és politikai szerve­zetének központjait, s a le­hető legnagyobb rombolást kell véghezvinniük a Szov­ri objektumaiban. Az amerikai katonai ter­vezet megkülönböztetett sze­repet szán a közel-keleti térségnek, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok­nak mindig készen kell áll­nia csapatai odairányíttására. A titkos dokumentum kö­veteli, hogy a nyugat-euró­pai országokban állomásoz- tatott Lance rakéták felvál­tására fejlesszék ki és ál­lítsák rendszerbe a közepes hatótávolságú amerikai atomrakéták tökéletesített változatát. A Pentagon és a nemzetbiztonsági tanács szakértőinek véleménye sze­rint az Awacs légi felderí­tő és előrejelző repülőgé­peinek már a jövő évtől kezdve őrjáratot kell telje­síteniük a Szovjetunió és a Varsói Szerződéshez tartozó más országok határai men­tén. A beszámoló elfogadha­tó lehetőségnek tekinti, hogy az Egyesült Államok lemondjon a Szovjetunióval folytatott fegyverzetellenőr­zési tárgyalásokról, ha azok gátolják az erőfölény meg­szerzésére irányuló tervei megvalósítását. Amerikai titkos dokumentum egy atomháború megvivásárúl jetunió és szövetségesei ipa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom