Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-15 / 12. szám

io_____________________Szolnok megye múltjából ______________19t». januar 15. K útba vetett alma, kardos bé! A január ünnepei a Jászság parasztságánál Jász férfi és nő. Az 1847-ben megjelent Magyar Hajdan és Jelen melléklete, Szeremley kiadásában. 1849-ben, újesztendő napján A magyar korona Karcagon A természetfeletti világ s az emberek, a természet kö­zött a kapcsolatot — az em­berfeletti erejű személyeken kívül — a napi áhitat, imád­kozás s mindenekelőtt az ün­nepek, vasárnapok és a jeles napok teremtették meg. Eze­ket az egyház írta elő, egy­házi személyek irányításával zajlottak, ám számtalan et­től eltérő, gyakran az egyház által is üldözött cselekmény kapcsolódott hozzájuk. Szilveszterkor megvárták az éjfélt, sült hurkát, kol­bászt, süteményt ettek, bort ittak. Éjfélkor, hálaadás előtt Otenot öntöttek, amelynek alakjából a lányok jósoltak. Másnap pedig, újévkor, a gyermekek köszönteni jártak. Jászfelsőszentgyörgyön ha kaptak valamit, akkor jókí­vánságokat mondtak: „A csűrit búzával, a pad­lást kolbásszal! Dicsértessék!” Ha viszont elzavarták őket, s nem kaptak semmit, akkor ezt kiabálták: „Tömje meg az isten a pincelyukot pernyével, a pincét meg bagóval, hogy szipákolhasson az öreg!” Újév napján tilos volt szár­nyast vágni, mert elvitte a szerencsét. Sok helyen a ka­rácsonyeste kútba vetett al­mát ekkor vették ki és ették meg. Célszerű volt lencsét, babot enni, hogy sok pénzük legyen, s az újévi kismalac is szerencsét hozott. Január 6-án, vízkeresztkor Jászfelsőszentgyörgyön, Jász- szentandráson a háromkirá­lyok járása is ismeretes volt. Máshová Boldogról, Pásztó- ról érkeztek háromkirályok. Jászfelsőszentgyörgyön 15— 16 éves fiúk papírból készült papsüvegbe, bundába öltöz­tek, a nevük Gáspár, Meny­hárt és Boldizsár volt. Lé­cekből összeszegezett, kirú­gódó szerkezeten csillag vagy lobogó volt, s ezt énekelték: Háromkirályok napja Országunk egy istápja, Dicsérjük énekkel,­Vigadozó versekkel. Szép jelen, szép csillag Szép napon támadt. Néhai N.(emes) Újlaki Sámuelnek, a törökszentmik­lósi református eklézsia egy­kori kántorának bizonyára szép és erős hangja volt, s jeles tehetségével a gyüle­kezetnek fontos szolgálato­kat tehetett. Nevét azonban nem szép hangja örökítette meg az utókor számára, ha­nem kegyetlensége és kapzsi­sága, amint az a törökszent­miklósi városi tanács 1821. évi jegyzőkönyveiben ol­vasható. 1821. február 21-én a ta­nács Üjlaky Kis István 58 esztendős béres panaszát to­vábbította a járási főszol­gabíróhoz, aki két tanúval igazolta a következő esetet: „...ötét az Tavali volt gazdája N. Újlaki Sámuel Úr. mint az Reíormata Ecclesiának Kántora ezen fo­lyó Esztendő Februarius h 8-ik napján gyertya világnál hét óra tájban az maga há­zához vezetvén 6. el veszet malacza végett, és ottan az ajtaját reá zárva, először azt mondván nékie hogy Ist- vány hová tette kend az ma- laczaimat, melyre azt felel­vén hogy nem láttam, de azon szavamfiak hitelt . nem adván Kántor Uram. ha nem egy vastag tölgyfa pálczával öszve vissza tört vert, de azon egy pászta rajtam tett verése után is azt kérdezte tőlem, hogy hová tettem a Jásszenfend ráson a bekö­szöntő ének ez volt: Jancsika, Jancsika, te menj be előre! Térdet hajtván üdvözlet. Vélünk együtt tiszteljed! Áldását nyájunkra, Malasztját magunkra Kérjed a Jézustól, alleluja, ■ alle lu ja! A beköszöntés után belép­tek, a csillagot többször ki­eresztették, ijesztgették vele a gyerekeket. Kötött szöve­gük nem volt, sok helyen nem is látták őket szívesen. Ez a szokás a Jászságban nem nagyon vert gyökeret, de ismerték. Vízikereszt inkább a ház megszenteléséről meg arról volt nevezetes, hogy a jószá­malaczait, melyre csak azt felelvén hogy nem láttam, de azon szavamnak nem álván újra, egy vékonyabb pálczá­val elő vett ütőt vert ke­gyetlenül és azon pál- czát rajtam öszve is tör­te, azon kéttzeri kegyet­lenül rajtam tett meg kínzá­sa s meg verettetése után újra a tárgyit hátamnak vet­vén a két karomat hátra kö­tötte egy víz hordó kötéllel, és úgy voltam mint egy fél fertályig, parantsolván az után a város két tselédjeinek mellyeket oda hivatott az házához, hogy vigyen be en- gemet, de azok nem tsele- kedvén, annak utánna maga a Kántor azon víz hordó kö­telet, mellyel meg kötözött fel szabadított, fel szabadu­lásom után öszve töröt testei haza mentem gazdámhoz, de az mellet nem tsak három ízben öszve tört, s meg kö­tözőt, ha nem egy puskát fogván az kezében azzal agyon akart lőni is." A feudális Magyarországon a cselédek, béresek testi fe­nyítése a gazda törvényadta joga volt. Újlaki Sámuel nem azzal . vétkezett, hogy meg­verte az öreg bérest, hanem azzal, hogy más cselédjét verte meg, hiszen amíg szol­gálatában állt. büntetlenül fenyíthette. De vétkezett, s ezzel felbátorított másokat is, akik valami miatt hara­got szenteltvízzel megitatták. Legfőképpen pedig ezért várták vízkeresztet, mert az a farsang kezdete, ettől kezd­ve hamvazószerdáig szabad volt a bál1, a mulatság, a fo­nó. Jászdózsán ú. n. kardos bál nyitotta vízkeresztkor a bálidényt. Három karddal felövezett legény a fiatalság­tól kísérve a paphoz és a községházához ment: enge­délyt kért a bálok megkez­désére. Kivont kardjukon al­mát, narancsot vittek, s a pap és a jegyző borral koc­cintott velük. A farsang ide­jén lévő gyertyaszentelő, Ba­lázs napja, Gergely napja csak egyházi szertartásról és néhány időjósló, betegségtől óvó babonáról nevezetes. gudtak rá, minthogy megká­rosította őket. Nemes Milesz József Nó­tárius Űr (jegyző) 1821. feb­ruár 24-én tett panaszt a kántor ellen, s jegyzőkönyv­ben rögzítette a következő­ket:” ... az múlt esztendő­ben Czimborája lévén N. Újlaki Sámuel Kántor Űr, és a midőn az hordásnak ideje bé érkezett volna, meg pa­rantsolván Kántor Űr kot- sissának . .. hogy hordják be az termet élettyét, amint hozzá is fogtak Cselédjei az hordáshoz, és első fordulá­son igazságossan az egyik kát ott hagytak, másodszori ki menetele alkalmatosságá­val azt hagyván meg Czim­borája az kotsissának ..., hogy a jobbik részét azon életnek az ő részére horda­nák be, mint hogy ő úgy mond jobban meg érdemli, mivel ő szántotta, vetette és takarhatta fel, a mint is a szerint tselekedvén Kántor Úrnak kotsissa bé is hozták, az gazossabb részét pedig Mi lesz Uramnak . . . sokkal több Szemes élet lett a Kán- torébul ki nyomtatása után mint sem a Milesz Uramé- bul . . .” Íme Újlaki Sámuel Kán­tor, ezen tetteivel írta be magát Törökszentmiklós történetébe. S. L. Kevesen tudják, hogy vi­szontagságos sorsa folyamán a magyar korona megyénk területére, s közelebbről Karcagira is eljutott. 1848 decemberében a ma­gyar polgári forradalom és szabadságharc kormánya Debrecenbe tette át székhe­lyét. A honvédelmi bizott­mány rendelete érteleiében a koronát és a koronázási ékszereket szintén Debrecen­be kellett szállítani. 1849 újév napján a koro­na a budai várból a még nem teljesen kész Lánchídon át a pesti indóházig hin­ten. onnan Szolnokig vas­úton haladt. Szolnoktól pe­dig lovas kocsin vitték Deb­recenbe. Erről az eseményről Szendirei Imre karcagi ta­nár a Nagy-Kunság című, Karcagon megjelelő hetilap XVI. évfolyamának 1891. november 1-én megjelenő Zöld Marci a 19. század elején többször is szétszórt bihari betyárok egyik vezé­re volt. Betyároknak a múlt szá­zadban azokat nevezték, akik a földesúri önkény, vagy a kényszerű katonai szolgálat elől megszökve, bujdosásra kényszerültek. Főleg a gaz­dagok fosztogatásával, úton- állással tartották fenn ma­gukat. Elbukásra Ítélt, egyé­ni lázadók voltak, akik leg­több esetben előób-utóbb közönséges bűnözőkké vál­tak. Arra azonban ügyeltek, hogy a szegények vagyonát senki se bántsa közülük. A nép éppen ezért bízott ben­nük, védte őket, s sokszor legendákkal övezte alakju­kat. Legendás hőssé vált Zöld Marci is, akiről több his- tóriás ének maradt fenn. Alakja Petőfit egy tízszaka­szos költemény megírására ihlette. Osváth Pál pedig, a neves bihari csendbiztos, 1875-ben kiadott könyvé­ben a következőképpen em­lékezett Zöld Marciról: „Okos és bátor fickó lévén, kár érte, hogy e szép tehet­ségét embertársai megron­tására fordítván, utoljára is akasztófán végzi kalandos életét.” De amíg élt. ahogyan egy vásári históriás vers emlí­tette: „Elhajtott sok lovat, el­adott sok tinót, Elvett sok aranyat, attól akinek vót. Ebből adott annak, kinek pénze nem vót. Zöld Marci ám ilyen, iga­zi betyár vót!” A históriás énekben el­mondottak teljes mértékben összecsengenek a Zöld Mar­ciról Petőfi által írottakkal. Amit róla e versbe foglalt, bizonyosan a nép szava után írta: „Ha gazdag utas jött, Marci így kiáltott: „Ide az erszénnyel, ha nem kell halálod!” Ha szegény utas jött, ezt mondta szívesen: * „Nesze az erszényem, *s áldjon meg az isten!” A Kunság és a Tiszavi- dék földesurai, gazdagjai már két éve rettegték Zöld Marcit, míg végre 1816 no­vemberében sikerült, immár véglegesen, elfogni. Szederkényi Nándor 1893- ban megjelentetett Heves 44. számában Menekülés a koronával címen tudósított. A következőket írta: „Szomorú újév napja volt hazánknak 49-ben, amikor a móri vereségnek hírefuta- modott a fővárosban, Win- dischgrat herczeg pedig az osztrák főhadsereggel már a kapun zörgetett be. A kormány czakumpak menekült Debrecenbe s ép­pen városunkban töltötték újév éjszakáját. A koronával, bankpréssel, pecsét- és ökmányládákkal másodikén vágtattak át vá­rosunk határán a kincstári delizsánczok. Nagybajuszu Bónis Samu, a Honvédelmi Bizottmány szabolcsi orosz­lánja volt a kísérő huszár- ság parancsnoka, mogorva, nyers vitéz, de lángoló haza­fi. A nagy sietésben megyénk területén két helyen fordul­tak fel: Szolnokot elhagyva megye történetét taglaló munkájában írta a követke­zőket: „(Tisza) Földvár és Fegyvernek vidékén csatan­goltak és rablottak ez idő­ben hárman, Palatinszky István, másképpen Gyulay Peti, Zöld Marci és Kapus Mihály. Vakmerőségük annyira ment, hogy a fegy­vernél« határban előbb b.(áró) Orczy^ kondásának, utána gróf Szerdahelyi ju­hászának lakodalmára mind­hárman elmentek; Palatinsz­ky a lakodalmas házban mu­latott éjjel, ott törtek reá Bulyovszky csendbiztos em­berei és megfogták nov. 16- án. A másik kettő külön szobában lévén, a Iáiméra megugrottak, s az éj sötété­ben eltűntek. Elek Mihály és Bulyovszky csendbiztosok összefogva vették most a futókat űzőbe, mialatt ezek ismét több rablást követtek el. Végre a Csergetyű csár­dában lepték meg mind­kettőt, de ismét megugrot­tak; Zöld Marcit Elek csend- biztos egy tanyán megszorí­totta, nov. 26-án elfogta, Kapust pedig Bulyovszky Vásárhelyig üldözte és ott fogta meg nov. 29-én Mindhárman törökszent- miklósra vitettek, és dec. 5-én délután 3 órakor ösz­a híd síkos lejáratán, ahol a bankprés borult fel. de jelentékeny kár nem esett benne és azzal Ágotától Vá­radnak fordultak. Közvet­len Karczag alatt, az úgy­nevezett pápista város vé­gén. a Balajti-féle olajütő malom táján pedig, egy hó- fúvásos bányagödörbe a ko­ronaláda borult. A vasalkot­mány nem tett ugyan kárt a gondosan belé helyezett nemzeti kincsen: a koronán, de egy kis időveszteséggel járt a hozzája erősített ko­csit is magával rántó vaslá­da kiemelése. Azután is­mét tovább vágtattak Ágo­táig, ahol az emberek is, a lovak is egy kevés pihenőt tartottak a terjedelmes ál­lás alatt, melynek fele a la- ladányi, fele a karczagd ha­táron állott s ma már nyo­ma sincs.” szeült felettök a „helyben büntető törvényszék”... A vádlották és tanúk ki­hallgatása után nyomban kimondatott az ítélet, úgy­hogy mindhárman 24 óra alatt, másnap, dec. 6-án 1 óraikor felakasztattak és így az „élők sorából ki töröl­tettek”. Palatinszky és Zöld Marci, egyik 25, másik 24 éves, emez berettyóújfalusi, amaz Nyitra megyei születésű, de Vásárhelyen nevelkedett fel. Mindketten szökött katonák, ismételten elfogattak. bör­töneikből hallatlan merész­séggel szökve meg, szép da­liás külsővel, egy évig dúl­ták a fél ország biztonságát, és váltak a betyár világ költői alakjává. . Palatinszky elfogatása után Zöld Marci társaival nyugodtan mulatott a fegy­vernek! Csergetyű csárdá­ban, azzal biztosítva magát: „most akasztják szegény Do­rogi Jancsit, tort ülnek a comisariusok (csendibizto- sok), tehát mi is mulatha­tunk”. De a comisariusok tor he­lyett akkor is őket keresték, meg is találták... Ahogy Petőfi írta: „Fegyverneki puszta, jégy- verneki puszta Szegény jó Zöld Marci halálát ,okozta, Négyágú épület oiolt ha­lálos ágya S temetési dala varjak károgása.” S. Püski Anna Dr. Szabó László A miklósi tanács 1821-es jegyzőkönyvéből Mit vétett a kántor? Dr. Fazekas Mihály A bihari betyárok vezére Nem volt Zöld Marcinak hét országban mása Bujdosásra kényszerült Petőfit is megihlette A Csergettyü csárdában Tor helyett megtalálták

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom