Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-01 / 282. szám

1982. DECEMBER 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé képernyője előtt Űj kezdeményezés bonto­gatja szárnyait: a vidéki színházaik és a televízió szo­rosabb alkotói együttműkö­dése. Erre példa újabban a Lo­­renzaccio péntek esti televí­ziós bemutatója is. Amikor is egy vidéki színház előadá­sából mondhatni tévéjáték születik, s a televízió nem egyszerűen csak közvetíti a színházi produkciót a kép­ernyőn; alkotó módon vesz részt a kérdéses dráma kép­ernyőre juttatásában. E tö­rekvés művészi haszna alig­ha becsülhető fel, tudniillik ily módon érettebb, gondola­tilag, művészileg kimunkál­­tabb, színészileg is beéret­­tebb előadások válhatnak új formájukban televíziós él­ménnyé. LORENZACCIO A veszprémiek Lorenzac­­ciójának tévéváltozatát Horváth Z. Gergely készítet­te el. S ami dicséretére szól: ezen a bemutatón jóformán nyoma sem volt annak, jhogy az előadás eredetileg színpadra született. Horváth Z. Gergely ugyanis mes­terien komponálta kép­ernyőre a drámát, s nem * egyszerűen csak lefényké­pezte az előadást. Az történt ez esetben, ami a tévéjáté­kok esetében törvényszerű: sűrűbbé vált a dráma leve­gője, a közeli képek erőtelje­sebbé tették a figurákat, a szerző, Musset indulatai, ro­mantikus érzései szinte fel­izzottak, sőt olykor már-már lángot is vetettek a képer­nyőn. Ez a magas érzelmi hőfok ugyanakkor nem „ke­resztezte” az értelmezés tisz­taságát, az alapgondolatot, amelyben egyébként törté­nelmi tapasztalat fogalmazó­dik meg. Az tudniillik, hogy személyes bosszúból, egyéni lázadással sem zsarnokságot megdönteni, sem új rendet teremteni nem lehet. Loren­­zaccio megöli ugyan a kény­úr herceget, Allessandro Medicit, meggyilkolja a zsar­nokot, de nem végezhet ma­gával a zsarnoksággal, ehhez ugyanis forradalmi erők kel­lenek. Az egyéni akciók, mint az övé is eleve halál­ra van ítélve. Lorenzacciót is utoléri a végzete. Tiszta gondolatiság, jó ritmusú játék jellemzi a Horváth Z. Gergely dirigál­ta „tévéjátékot”. Nem min­den részletében kínálja a tökéletes megoldást, főképp a színészi játék egyenetlensé­ge okoz gondot, és szül hal­ványabb pillanatokat, mégis viszonyítva más hasonló produkciókhoz, vitathatatlan: ez a Lorenzaccio élmény. (Hányszor esik meg, hogy egy klasszikus nézése közben a képernyő előtt el-elbóbis­­kol az ember, mert oly lassú, körülményes és „távoli” ide­gen a játék). Itt élet van, mozgás, feszültség, ellentét, a rendezés nem a látványos külsőségekre összpontosít, a dőzsölő urak és a hercegi önkény dús festésére, bár ezt is' megtehette volna. Inkább (lélektanilag igyekszik meg­közelíteni a cselekményt, és a dráma figuráit, hogy így adjon hiteles képet róluk. Lorenzaccio (Benedek Gyu­la) ha nem is igazán össze­tett figura, ha nem is igazán modern alak, azért nem egy­síkú, jó és rossz tulajdonsá­gokból van összegyúrva, iz­galmas alak. Alessandro Mediciben is erőteljesen áb­­rázoltatik a zsarnok fékez­hetetlensége és kényurasága (Blaskó Balázs). Ugyanakkor az idős Strozzi (Szoboszlay Sándor formálta meg kitű­nőén, a játék legemlékezete­sebb alakítása) a bölcsesség, a józan mérsékletesség pél­dája: érzékletesen, színesen ábrázolt figura.­Ismétlem, a lehetőségekhez mérten ez a televíziós Lo­renzaccio felülemelkedik a hasonló művészi munkák színvonalán; ihletettségben, elmélyültségben. Remélhe­tően nem marad el a folyta­tás sem, hisz újabb művészi társulások is kilátásba he­lyeztettek. Kar nyújtásra — jelképes cím, és egy újabb Vitray­­műsort takar, aki újfent be­bizonyítja, hogy a téma nem­­csakhogy az utcán hever, de még csak le sem kell hajol­nunk érte, elérésére pusztán karunkat kell kinyújtanunk. Mindez persze metaforiku­sán megfogalmazva, azaz ha az ember jobban szétnéz ma­ga körül a világban, bizto­san rátalál valami emberien érdekesre. Mert ez itt a fő: az emberi. Vitraynál csak az ember lehet érdekes, s benne is az izgatja, ami fénylő arany, ami nagybecsű érték. Ö sohasem a „sárra” kíván­csi, de ha az arany keresése közben arra akad, azt sem kerüli meg, s nem tagadja le, ezért hitelesek az ő em­beri látleletei. Számára egy csárdatulajdonos és családja is fontos téma, ha valami olyan emberi tulajdonságot hordoz, amely megérdemli a rávetődő fényt. A szorgalom, a közösségi áldozatvállalás, a megértő emberség — ezt láthattuk a megidézett csa­lád életében — mindez igen rokonszenvesen bontakozott ki a legutóbbi riportból, a liánom részre tervezett so­rozat második darabjából. Élvezet volt látni. S hogy ellenpéldát is em­lítsek ebből a fajtából, az­az, hogy hasonló alapállás­ból kiindulva és» hasonló tárgyban is mennyire el le­het tévedni, itt van Regős István riportfilmje — kedd este — Mariannáról, arról a lányról, akit Bűn című do­kumentumfilmjében fede­zett fél több mint egy éve. Regős is az aranyat keresi, de képletesen szólva nem jut túl a sáron. Beleragad, a naturális részletekbe; az egy­szeri esetben nem tudja fel­fedezni az általánosítható és emberileg értékes tanulságo­kat. Ahogy például most is; figyelhettük igyekezetét, de úgy tűnt mintha holmi pri­vatizálásról volna szó, kette­jük, ő és Marianne valami­féle magánügyéről; mert a riporternek rokonszenves az elárvult leány, hát megtesz minden tőle telhetőt, hogy annak elrontott életét egye­nesbe hozza. Egyszerű, egyé­ni akció egy lány megmenté­sére. Kérdem én, minek kel­lett ehhez kamera, képernyő és néző, nem lehetett volna elintézni mindezt a nyilvá­nosság kizárásával is. Hisz láthattuk, egy telefon a régi nevelőotthonba, és a megér­tő jó szívű igazgató menten tágra is tárta Mariann előtt a boldogság klalpuját. Min­­dent egybevetve, Regős Ist­vánnak riportfilmjében nem sikerült megtalálnia azt az 'aranyat, amelyet közkincs­­csé tehetett volna. Rossz he­lyen is kereste. RÖVIDEN Mellesleg megjegyzem: Ár­kus József is az „aranyak­kal” bíbelődött, csakhogy sokkal konkrétabban; leg­utóbbi Parabolája a pénz kö­rül forgott. És azt tükrözte fényesen, hogy kevés forint­tal is miként lehet előállíta­ni egy színes magazint; ho­gyan lehetséges takarékos­kodni egy televíziós műsor­ban úgy, hogy azért a kép­zeletet ne kelljen feltétlenül takarékra állítani. Isten önnel, Gutenberg! — angol dokumentumfilm, amdly a tömeges kommuni­káció, a gyors hírelés és in­formálás szinte szédítő táv­latait vázolta fel. Mire képes a technika, az elektronika? Hozzáteszem, mire képes az ember, aki megteremti és szol­gálatába állítja ezt a tech­nikát. A számítógépben va­lódi társra számíthat az em­ber, ezt is sugalmazta a film, de az is kiderült belőle, hogy életünk nagyfokú gépesítése nem kevés veszélyt rejt ma­gában, veszélyt a kialakult közösségi formákra, veszélyt az emberi együttélésre. Jó ezt is előre tudni. V. M. A koronázási ereklyék restaurálása „Szörnyű nagy számú kalendáriumok” A magyar koronát 1867-ben egy pesti ékszerész cinnel megforrasztotta. Amikor ta­valy nemzetközi tanácskozá­son vizsgálták, és vitatták a koronázási ereklyék állapo­tát. több szakértő azt állítot­ta, hogy a cin és az arany hu­zamosan nem fér össze. Bár a korona nincs veszélyezte­tett helyzetben, elhatározták, hogy nemzetközi hírű ötvös restaurátorok csoportjával fogják megvizsgáltatni. A koronázási palást állapo­ta sürgősebb tennivalót in­dokol. A selymet korábban varrogatták. öltögették, ezer év alatt az anyaga elpiszkoló­dott. felületén bomlik a szenny, ez károsítja az anya­gát. Fény hatására felgyor­sul ez a folyamat, ezért kez­detben csak 50 lux fényener­giával világították meg a pa­lástot. mára azonban telje­sen el kellett zárni a fénytől. Most ezért nem látható a pa­lást. a he'vén őrzik, tokiéba zártan eltakarják a látogatók elől. A koronázási ereklyékkel kapcsolatos valamennyi dön­tés előkészítéséért az úgyne­vezett koronázási bizottság felelős. E bizottság a Művelő­dési Minisztérium tanácsadó szerve, elnöke Fülep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, aki a közelmúlt­ban Angliában járt. Szakértő közönség előtt két előadást tartott „Korona és koronázá­si ékszerek” címmel. Utazá­sának célja is volt: a koroná­zási ereklyék restaurálásához szakértők kapcsolatát keres­te. Hazaérkezése után a Ma­gyar Távirati Iroda munka­társának elmondta, hogy a British Museumban tartott előadása után megállapodott a múzeum főrestaurátorával, aki a nemesfémek szakértője. A nagy tekintélyű szakember jövőre Budapestre jön, és más ötvösrestaurátorokkal együtt véleményt mond a koronáról. Bár kíváncsian várják a megállapításaikat, Fülep Ferenc mostani véle­ménye szerint szükségtelen a korona restaurálása. A cin és az arany összeférhetetlen­ségére egyelőre semmilyen bizonyíték nincs, a kémiku­sok azt mondják, a veszély elsősorban hő hatására kö­vetkezne be, ettől viszont óv­ják a becses értéket. Az újabb restaurálást semmi sem sürgeti, ezért minden bi­zonnyal van idő kivárni, amíg a technika fejlődése le­hetővé tesz egy olyan bea­vatkozást. amely kizárja a korona szétszedését. Addig is más módon fogják őrizni az ékszereket: tervezik, hogy a koronát hermetikusan zárt vitrinbe helyezik, ahol csak a szennyeződéstől megszűrt levegővel érintkezhet. Ez a terv jövőre megvalósulhat. A palástot a világhírű sváj­ci Abegg alapítvány két szak­értője a közelmúltban meg­vizsgálta, részint az ő taná­csuk alapján van most a fénytől elzárva Az elkerül­hetetlen restaurálás előkészí­téseként hamarosan magyar szakértő utazik külföldi ta­nulmányútra. Hazaérkezése után, valószínűleg jövő év végére egy kollektíva meg­kezdi a palást restaurálását. Ez évekig tartó munka lesz. melynek során műanyag, mű­szál nem alkalmazható. Különleges könyvészeti eseményként a ' Komárom megyei könyvtár hasonmás kiadásban megjelentette a hí­res komáromi nyomdász, Töl­tési István „Christus Urunk születése utáni 1711. Eszten­dőre való Ujj Kalendá­­riom”-át. Eszerint András havának első hetére száraz, szeles, hideg idő várható, éj­jeli faggyal; november 8-tól azonban nedvessé, igen lágy­­gyá válik az idő, „szomorú szellővel”, mellyet követ hi­deg, szél, hóval...” Lássuk, hol lesznek mindenszenteki vásárok, azaz „Sokadalmák, Felső s Alsó Magyar Ország­ban, és egész Erdélyben is”: Földv., Alsó-Palota, Eszter­gomban, Hanosíalván, Sze­rencsen, Károlyban, Szepsi­­ben, Putnakon, Berzevitzen, Diószegen, Berekszászon, Brassóban... A Magyar Chronika — az évforduló­­naptár —• a többi között ar­ról tudósít, hogy: „... 744. A Magyarok másodzor jönek ki Magyar Országba ... 959. István Magyar Király lőtt, és regnált 49 esztendeig . .. 1676. 12. April. Szepesben és Lipót­­ságban mondhatatlan nagy hó esett, ki sok házak fede­lét le-rontotta...” Évszázadokon át a kalen­dáriumok voltak a betűt már ismerő, de — különböző meg­fogalmazások szerint — mű­veletlen pórnépek, a szegé­nyebb néprétegek,'falusi em­berek, parasztok, polgárok és köznemesek egyedüli világi olvasmányai. Ott volt a he­lyük a Biblia, a zsoltáros­­vagy imádságoskönyv mel­lett. Később az érdeklődőb­beknél már meg lehetett ta­lálni az Álmoskönyvet, netán a Vőfély könyvet, Ángírus ki­rályfit is. Leghíresebb a lőcsei A csízió- és kalendárium­történeti munkák az első ma­gyar kalendáriumot az 1530- as évekhez kötik; a legré­gibb fennmaradt nyomtatott magyar nyelvű kalendárium 1538-ból származik, Benczédi Székely István adta ki Krak­kóban. A 17. századi — nagy­jából hasonló — könyvek kö­zül a lőcsei kalendáriumok voltak a leghíresebbek. A naptárak első virágkorukat a 18. században és a 19. szá­zad első felében élték; a fel­világosodás és a reformkor legszélesebb körben olvasott kiadványai voltak. Joggal vagy jog nélkül — mindenesetre a korabeli fel­mérések szerint az 1770-es években évente mintegy 70 ezer példányban adtak ki ka­lendáriumokat. 1809-ben vi­szont már így ír a Hazai és Külföldi Tudósítások króni­kása: „Nevezetes tünemény a magyar literaturában, hogy szörnyű nagy számú kalen­dáriumok jelennek meg és szerencsésen el is kelnek. Landerernél Pesten és Po­zsonyban 15 000, Győrött Streibignél 30 000, Vácon Gottliebnél 20 000. Rövid szó­val Magyarországban elkél kalendáriumból több 150 000-nél. Ennek bizonysága a pes­ti augusztusi vásár, melyet .. . méltán kalendáriumvá­sárnak nevezhetnek ... ami­kor a két magyar újságból — a Tudósításokból és a Magyar Hírmondóból — meg nem vészén 2000 exemplárt... fontos könyvekből pedig 500-at. ..” A kalendáriumok hosszú ideig a lőcseiek formájára és mintájára készültek, tizenha­­todrét — azaz 10x8 centi — vanv tizenkettedrét alakúak voltak, s a tartalomnak mint­egy felét-harmadát a naptári rész adta. Bőséggel szerepel­tek itt babonás asztrológiai magyarázatok, idő- és csil-Nem kevésbé fontos — ha nem fontosabb — szerepet töltöttek be — ma így mon­danánk -T- a közművelődés­ben az állandó rovatokat kö­vető vegyes tartalmú úgyne­vezett toldalékok, amelyek aktuális hazai és külföldi hí­reket, ismeretterjesztő íráso­kat, szórakoztató és gyakran irodalmi igényű történeteket, verseket tartalmaztak. A leg­első ismeretterjesztő írások egészségügyi tanácsok voltak, s újdonság volt már az 1708. évi nagyszombati kalendá­riumban a gazdasági rész, a „Major Kalendáriom”. Ezzel együtt azonban valószínűleg teljes joggal írhatta a kolozs­vári Hell Miksa 1774-ben a bécsi udvarhoz eljuttatott emlékiratában: „ ... a naptár — a benne elhelyezhető sok hasznos cikk által — igen fontos tényezőjévé válhat a népnevelésnek és a tudomá­nyos ismeretterjesztésnek, de csak abban az esetben, ha terjesztését és értékesítését kiveszik a nyomdatulajdono­sok kezéből...” A népnevelés fontos ténye­zőiévé is vált. részben köz­ponti intézkedések nyomán, s részben azért, mert a nem­zet nagy gondolkodói is fel­ismerték a kalendáriumok lehetséges szerepét. Mária Terézia például kitiltotta be­lőlük a babonás meséket a napfogyatkozásról, s az ér­vágásra, a purgációra vonat­kozó tudománytalan magya-A kiegyezés után, a kapi­talizmus hazai térhódításá­val második virágkorához ért el a kalendáriumkiadás, a századfordulón, századunk első évtizedeiben pedig való­sággal elburjánzott. Naptárt jelentetett meg úgyszólván minden felekezet, sőt püs­pökség is, minden egyesület, a lapok, kiadók karácsony előtt ingyenpéldányt juttat­tak el előfizetőiknek .,. A kalendáriumok oldalaira beszökött a reklám, a hirde­tés, s testesebbé vált az üres oldalak rovata, amelybe fel­jegyezhette a maga gondola­tait-az olvasó. A kalendáriu­moktól később függetlenítet­lagjóslások is, amely jöven­dölések később, a felvilágo­sult eszmeiség hatására las­san kimaradtak. A naptári részt közhasznú tudnivalókat tartalmazó állandó rovatok követték. Elmaradhatatlan kellékei voltak a kalendá­riumoknak a vásárok jegyzé­kei, a postajáratok rendjei, a pénzátszámítási táblázatok, a főként városi olvasóknak szánt kiadványokban a sche­­matizmusok, azaz a .tiszti címtárak. S mindegyik ka­lendáriumban meg lehetett találni Magyarország törté­netének kiemelkedő esemé­nyeit. a újabbakkal évenként kiegészítve. lázatokat. II. József az egy­házi búcsúk hirdetését tiltot­ta meg. Cenzoraik ceruzája vastagon fogott, különösen akkor, ha a nép elégedetlen­ségét növelő, tekintélyrom­boló írások kerültek elő ... A kalendáriumok — mi ta­gadás — legnépszerűbb ol­vasmányai közé tartoztak a sekélyes történetek, az anek­doták, a ponyvák. Kis János 1799-ben Pozsonyban megje­lent naptárában azonban fordításban már Schillert, Barthélémyt is olvashatott „a nép”. A Fazekas Mihály szerkesztette, 1819-ben indu­ló Debreczeni Magyar Kalen­­dáriomban a Lúdas Matyi írójának felvilágosult szelle­mű versei, prózai írásai, az 1830-as komáromi kalendá­riumban Czuczor Gergely versei jelentek meg. Széche­nyi Magyar Gazdasági Egye­sületének 1840-től kiadott Mezei Naptára tudatosan harcolt a babonák eilen, ezen kívül évente csokrot nyújtott át a reformkor ne­ves költőinek — Kisfaludy Károlynak, Bajzának, Vörös­­martynak — a verseiből. Is­mertette az új törvényeket is, intézményeket, egyesülete­ket mutatott be, és nagyon sok gyakorlati gazdasági tud­nivalót közölt. Az 1841-ben az olvasóihoz intézett Intés így szólt: „A mezei gazdá­nak, ha boldogulni akar, ta­nulnia, éspedig folyvást ta­nulnia kell...” te magát a naptár, önállósult a kártyanaptár, az asztali naptár, a falinaptár, a ké­ményseprő naptár, az ilyen meg olyan vállalati nap­tár ... S már napjainknál is vagyunk. Amikor is újból virágkoru­kat élik a kalendáriumok, az évkönyvek. Korunk kalendá­riumait is lehet egy teljes esztendőn át lapozgatni, de — miként elődeik — az év múltán ezek is múlttá vál­nak, elvesztik aktualitásukat. Ám ha valahol véletlenül megmaradnak, lehet, hogy kétszáz év múlva fakszimilé­ben újra megjelennek. Deregán Gábor A kunhegyest nagyköz­ségi könyvtár pinceklub­jában Türmer István és Türmer Géza amatőr festők zsűrizett munkái láthatók. A kiálltáét de­cember 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Ké­pünkön a pinceklub ki­állítóterme, szemben Türmer István alkotásai L Második, harmadik virágkor A cenzor ceruzája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom