Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-24 / 302. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. DECEMBER 24. Segítség az élethez „Jegyzőkönyv. Készült: 1982. november 11-én a Szolnok megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben. Jelen vannak: dr. Tekse Ilona, a megyei tanács vb igazgatási osztály, Jusztin László, a megyei KISZ-bizottság részéről és Patkós Gyula intézeti igazgató. Tárgy: Állami gondozottak és intézeti elhelyezettek önálló életkezdésének ügyében beadott kérelmek elbírálása, és döntés a támogatás összegéről. Az intézet igazgatója ismerteti a bizottság tagjaival, hogy 38 kérelem érkezett. Ebből B. G. és Sz. S. gondozottak részére nem javasolja az intézet igazgatója az anyagi támogatást. Nevezettek magatartásuk, életvitelük alapján anyagi támogatásra érdemtelenek. A következő 36 fő, volt állami gondozott kérelmét bírálja el a bizottság ...” A pénz A folyosóra kihallatszik a kanál-, tányércsörömpölés, a megszokott korai zajok. Reggeliznek a gyerekek. Az igazgató irodája most még csöndes. — Kilenc órára várok látogatókat — mondja Patkós Gyula igazgató — az Állami Ifjúsági Bizottságtól. Ellenőrzésen vannak. — Mióta ad a állam a volt állami gondozottaknak ilyen támogatást az élet kezdéséhez? — Egy kormányrendelet értelmében 1978 óta kapják a nagykorúvá vált állami gondozottak közül az arra érdemesek ezt a pénzt. — És mennyit? — Az idén összesen 467 ezer forintot osztott ki a bizottság. Van olyan gyerekünk, aki 5 ezer, van, aki 20 ezer forintot kapott. — Az elosztás elve? — A becsületes, munkás élet. Természetesen az öszszeg attól függ, mire kér támogatást a fiatal. — És biztos, hogy az a fiatal, aki il|yen támogatást kap arra is fordítja, amire kéri? — Ezt a nevelőszülői felügyelők ellenőrzik. Pontosabban együtt mennek el a gyerekkel kiválasztani a bútort vagy más tartós fogyasztási cikket, amit venni akar, és mi fizetjük ki az OTP-n keresztül. De ha valaki telekre vagy lakásra, házépítésre kéri a segélyt, kamatra betesszük a pénzt számára az OTP-be, és ott 5 évig őrzik. — Mennyit költenek el Önök egy évben az intézet működtetésére és mindennemű segélyezésre? — Mennyi az éves költségvetésünk? A megyei gyermekvédő intézet évi 30 millió forintból gazdálkodik, a gyermekváros 20 millióból. Marika Füzesi Győzőné a jászberényi járásban nevelőszülői felügyelő — immár 20 esztendeje. — Két saját gyerekem van és 3 unokám. Hangsúlyozza, hogy saját gyerek, mert a járásban nevelőszülőknél lévő 28 állami gondozottról is így mondja: a gyerekeim. „De azokat is figyelemmel kísérem, akik már nagykorúak lettek. Nem is lehet egyik napról a másikra elfelejteni őket. Ez olyan, mint amikor egy családban felnő a gyerek, már kereső, dolgozó ember, de a szülőnek csak kicsi marad.” Most együtt utazunk Jásztelekre, Szabó Marikát keressük, ő három évvel ezelőtt kapott ilyen pénzbeli segítséget az élet indításához. Nincsen szerencsénk, csupán a nevelőszülők vannak otthon, Marika — a jászberényi áfész árubeszerzője — valahol úton. Hiába, a karácsonyi vásár idején több a munkája az árubeszerzőnek is. — Tessék megnézni, ezt a szekrénysort vettük akkor Marikának. Még kevés is volt a 10 ezer forint, amit kapott, pótolni kellett — magyarázza Belláné, a nevelőszülő. — Mióta él Önöknél Marika? — Nyolc esztendeje, de van nekünk még két nagylányunk, csak Ágota férjhez ment, Ibolya meg önállósította magát, itthagyott minket. Tulajdonképpen annakidején a szomszédoknál voltak, de azok külföldre utaztak' és (szóltak;, nem vennénk-e addig mi magunkhoz a gyerekeket. Először tiltakoztunk, gondolkodtunk, aztán azt mondtuk, arra a kis időre miért ne. És itt maradtak inálunk. — Marika már felnőtt, dolgozó nő. Mennyit fizet a lakásért, az ellátásért? — Ezer forintot ad haza minden elsején. Szépen keres. Mindig mondom neki, ne pocsékold el a pénzt, bár nem nagyon merem már szólongatni, hiszen ő dolgozik meg érte. Persze nem szórja ő a pénzt. Minden évben külföldire megy, még repülővel is utazott már, aztán kihízta a ruháit, újakat kellett venni. Tetszik tudni, gyerek még, és nagyon le van kötve. Kell neki a pihenés, az utazás. Jákóhalmán egy szépen, takarosán rendben tartott ház előtt éppen akkor száll le a bicikliről egy bajuszos fiatalember, amikor odaérünk. „Éppen itt van Pityu, úgy látszik, most jött haza ebédelni” — mondja Füzesiné örömmel. Pista és Melinda — Erzsiké néni — Fekete Jánosné, a nevelőszülő — Pistával együtt tessékel be bennünket a patyolattiszta szobába. És a mama szóáradata megállíthatatlan: „Szegény kisfiam most jött haza, tegnap reggel óta egyfolytában dolgozott, villanyszerelő, mindig mondom neki, vigyázz magadra. Tetszik tudni, nagyon jó gyerek az én nagy fiam, mert hoztam ki négy kicsit is. A minap este is azt mondja nekem Pityu: anyuka, csak mosogasson el, majd én megfürdetem a kicsiket. Aztán elmehetek itthonról? Mert udvaroll Nagyon helyes kislány, elfogadnám menyemnek ... Az én nagy fiam Erzsébetre 8400 forintos tévét vett nekem, azt mondja, kell a négy gyereknek.” Gecse István kevés beszédű fiú, csak szégyenlősen mosolyog Erzsi mama szóáradatát hallva. Bár megszokta már, 2 éves kora óta neveli őt Erzsi mama. — Mire kérte a támogatást, Fista? — A főnökömmel együtt vettünk egy 358 négyszögöles telket, arra kértem a 15 ezer forintot. — Mennyibe került? — Négyszáz forint volt négyszögöle. Házat szeretnék építeni, 3 szobásat, fürdőszobásat. — És van már valami induló alap? — Eddig 134 ezer forintot gyűjtöttem össze, de csak két éve dolgozom még. Azért jól jött a támogatás. . Ebből látszik, Pityunak nem sokat kell hazaadnia, a pénzét, amit keres, csaknem teljes egészében takarékba teheti. Most még inkább csodálom ezt a nyugdíjas, csupaszív asszonyt, Erzsiké nénit, akinek első a gyerekek boldogulása. És ismét ő mondja el, hogy Pityu önkéntes rendőr, meg párttag, meg volt már társadalmi pártfogó is ... — Családalapítás ? Még előttem a katonaság, de azután én is szeretnék megnősülni. Melinda — Lukácsi Ervinné — Erzsiké néni nevelt lánya ma boldog feleség és anyuka. A szobában rend, tisztaság, a kiságyban hangos szuszogással alszik a másfél éves Melinda. — Ezt a bútort vettük a pénzből, 20 ezer forintot kaptam, ez volt a kelengyém, de anyutól (Erzsiké nénitől) kaptam ezt a perzsaszőnyeget, a virágokat. Most még itt lakunk az anyósoméknál. de tavasszal az utcában akarunk venni egy kis házat, OTP-re. Anyu azt mondta, ő is ad egy kis pénzt. — Hol dolgozik, Melinda? — A Jászsági Ruhaipari Szövetkezetben vagyok varrónő, és most gyesen a kislányommal. A férjem meg a zománcipatii' |szövebkezl:tbeni, Jászkiséren. Aztán előkerülnek az esküvői képek (nagy lakodalom volt, százhetvenen ropták a táncot), meg a névadó ünnepség fotói, amelyekről egy boldog család nevet ránk. És ott a családtagok között a szemmel láthatóan boldog Pityu is, Erzsiké néni is. Közben bekopog a szobába Melinda apósa, hogy borral kínálja a vendégeket. Kérdem tőle: annakidején nem ellenezték, hogy a fiuk Melindát vegye feleségül? — Miért elleneztük volna? — Amiért állami gondozott volt. — És akkor? Mi a feleségemmel úgy kerültünk öszsze, hogy semmink se volt. Ha dolgozik az ember, mindene meglehet. Aztán ez a kis Pacsirta, a kis Melcsi, nem is hiszi, mennyi boldogságot ad. Anyu Melcsi tele tervekkel: önállósítani akarja magát, ipart vált, varrónő lesz, Ervin is kiváltja az ipart, autófényező a szakmája, hiszi, hogy boldogulni fognak. 35 éve Olvasgatom a segélyt kérőkről szóló idei jegyzőkönyveket: Molnár Mária bútort akar venni, 5 ezer forintot kapott; Balogh Károly 10 ezer forintot gordonkavásárlásra, mivel zeneiskolába jár; Vadász Zsuzsa 20 ezer forintot lakásvásárlásra... Ennyi pénzt kapott támogatásként ez a fiú is, aki itt ül velem a jászkiséri MÁV Építő-Gépjavító irodaépületének halijában. Fekete Miklós géplakatos, a pénzből — persze pótolva az általa megtakarított forintokkal — házhelyet vett Jászsaentandráson, ahol nevelőszülőknél él. Később házat szeretne építeni. Nagyon gyűjti a forintokat, és a nevelőszülők is segítik: mindössze 500 forintot kell hazaadnia havonta. Szórakozás? — kérdem. — Nem érek, én rá arra. Futballozok. Az edzések, a meccsek minden szabad időm lekötik. A két fiútestvért — Daru Lajost és Pistát — hiába keresem. Borics Lászlóné, az „anyu” világosít föl: Pista katona, Lajos még dolgozik ilyenkor. A pénz, amit kaptak? Ha megnősülnek, bútort vesznek rajta. Boricsné 35 éve nevelőszülő, tudja, mennyit fejlődött nálunk az állami gondozott gyerekek ellátása. — Valamikor olyan menhelyi ruhákat kaptak a gyerekek, hogy nem győztünk varrni, hogy ne legyenek olyan egyformák. Most? Tavasszal és ősszel felruházzák őket, és olyat vesznek nekik, amit a gyerekek szeretnek, választanak. Aztán itt van ez a segély is. Mire felnőnek Mivégre nőnek majd fel ezek a kisgyerekek? Hiszem, hogy boldog felnőttek lesznek. Olyanok, mint azok, akikkel találkoztam, akikről írásom szól. Ehhez az állam megadja a maga anyagi segítségét. A többit — a szeretet, a családot becsülni tudást — a nevelőszülők teszik hozzá, akiken múlik, hogy valóban dolgos, munkás, becsületes, kiegyensúlyozott felnőttek legyenek. Varga Viktória Pergessük vissza az időt! 1973 november: „A város fejlesztői alapja 20 millió forint. Ebből egy csapásra nem lehet Kánaánt csinálni. De ha okosan gazdálkodunk, két-három év múlva már nem bosszankodnak a törökszentmiktósiak sem az ivóvíz, sem a szennyvíz miatt.” — Emlékszik még erre a kilenc évvel ezelőtti beszélgetésre? Valóra váltak az elképzelések? — Sajnos, csak részben — — forgatta a régi újságlapokat Fehér Miklós, a törökszentmiklósi Városi Tanács elnöke. — Ahogy mondani szokták, van egy rossz és van egy jó hírem. Kezdjük a rosszal', ami miatt fő a fejem, nem jó a közérzetem, és velem együtt még sokezer miklósié sem. Magas a belvíz, amelynek fő oka a szennyvízcsatorna hiánya. Már lassan a többszintes lakásokhoz is kevés az, ami van. Tömérdek pénz kellene hozzá, és most nem olyan időket élünk, amikor 150— 200 ezer forintot erre elő lehetne teremteni belátható időn belül. Talán a szennyvíztársulással meg lehetne oldani. — Így voltak annak idején a vízzel is. — Hol vagyunk már attól! Legalább két éve, hogy a tikkasztó hőségben még áz emeleti lakásokban sem szuszognak a vízcsapok. Vízmű, víztorony, tizenöt kút, egyenlő 37 millió forint. S ebben benne vannak a vízműtársulást alakító törökszentmiklósiak milliói is. De most én hadd kérdezzek: ma milyennek látja a várost? Annak idején azt írta: „Nincs tetszetős városközpontja Törökszentmiklósnak (a régi házak szanálására egyelőre nincs pénze a városnak) .. . A széles, nyílegyenes kopár utca sivársága, a gazzal, bozóttal szegélyezett járdák látványa már az első percben rossz benyomást kelt a nézelődő idegenben.’’ — A mai törökszentmiklósi centrum előnyére változott. Tetszik a főút mentén, a régi házak helyén a szép emeletes épületsor, földszintjén nagy üvegportálos üzletekkel. Rá sem lehet ismerni a városközpont narkja mellett az árkádok alatti egykori kis szatócsboltokra. Aztán a rendelőintézet a főútvonal mentén. Azt hiszem, hogy ma már csak rossz álom a hajdani börtön alagsorának zsúfolt orvosi váróterme. És a lakótelepek — a Petőfi, a Fáy, a Táncsics — talán azért, mert négy-ötszintesek és nem szürkék a lakóházak, emberibbnek tűnnek, mint a nagyvárosok magas, kockatömbökkel zsúfolt lakónegyedei. Az új általános iskola is nagyon ráfért már a városra. — Majdnem mindent észrevett. Nekem már csak ki kell egészítenem azzal (és ezt nagyon szívesen teszem), hogy a város lakói mit tettek mindezért. Egy példa az iskola, amelynek szomszédságában épül a sportversenyekre is alkalmas tornaterem. Hogy megvalósulhasson ez a több mint ötven és fél millió forintos beruházás, a város üzemei, szövetkezetei kommunista műszakot vállaltak. Törökszentmiklós minden dolgozója felajánlotta egynapi bérét. Az építés költségeinek több mint egyharmadát saját erőből teremtettük elő. Nem akarok hosszasan példálózni, a területfejlesztési verseny eredményei önmagukért beszélnek. Az elmúlt négy évben háromszor értünk el első helyezést, és csak egyszer lettünk másodikok. Tavaly több mint 30 millió forint volt az önként, ellenszolgáltatás nélkül végzett munka értéke. Az öreg, magányos emberekkel szembeni adósságunkból is törleszteni tudunk valamennyit az idén. Üjévi ajándék lesz hatvan idős embernek a szociális otthon bővítése és korszerűsítése. — Ha teljesülhetne kívánsága, mit kívánna a városnak az új esztendőre? — Kívánságom rengeteg lenne, de nem akarok a realitástól elszakadni. Úgy gondolom. minden miklósi egyetért velem, ha azt kívánom, hogy az 1983-as esztendő legalább olyan eredményes legyen, mint az idei, még akkor is, ha voltak és vannak olyan alapvető hiányosságok, elsősorban az ellátásban, amelyeket az új esztendőben feltétlenül meg kell szüntetni. Alapvető ellátási gondok Törökszentmiklóson? Ez meglepett. Hisz a városról az a hír járja a környéken, még Szolnokon is, hogy a zöldséggyümölcstől a bútorig szinte mindenféléből az átlagosnál jobb a kínálat. Az ünnepi bevásárlás lázában égőket faggattam, és csak egy fiatalasszony panaszkodott, hogy karácsonyi ajándékért Pestre kellett utaznia. Ez az ajándék sífelszerelés volt. Azt kívánom, ennél nagyobb gondja sose legven. Papp Lajosnak, a városi pártbizottság első titkárának, Törökszentmiklós országgyűlési képviselőjének más volt a véleménye. Rögtönzött közvéleménykutatásom tapasztalatait nem tartotta reálisnak. — A város jelképes fenyőfája alól az idén egy pótolhatatlan tüzelőanyag, a szén hiányzott. Nem volt olyan beszámoló taggyűlés a városban, ahol ne tették volna szóvá, de csak beszélni tudtunk róla, segíteni nem. A tehetetlenség az, ami legjobban dühít. Mindazt, ami a városon belül megoldható, joggal kérhetik és számon is kérik tőlünk az emberek. Engem is és a város többi vezetőjét is csak az a cél vezérelheti, hogy a lehető legjobb legyen az élet- és munkakedvük, a közérzetük a törökszentmiklósiaknakil Hiszek abban, hogy ez nemcsak a pénzen múlik. Hiszek abban, hogy ezért a város közössége rengeteget tehet.-» Túl általánosnak érzem, amit mond. Konkrétan mire gondol? — Három nagyszerűen gazdálkodó mezőgazdasági üzem van a városban. U^vanezt mondhatom el az ipari vállalatokról, szövetkezetekről is, de túlságosan elszigetelődtek egymástól. A város és minden kollektíva javára válna, hasznot hozna, ha összehangolnák tevékenységüket. Például a munkásszállításban. Mért nem koordinálnak, hogy ne öt-hat emberrel közlekedjenek Ugyanazon az útvonalon az üzemi buszok? A Baromfifeldolgozó Vállalat és az állami gazdaság közösen szervezhetné meg a hulladék értékesítését, a pépfeldolgozást, ha egynek nem, három gazdaságnak máé megérné, hogy csináljanak közös szervestrágya-telepet, a MÁV-állomáson közös rakodóteret. Továbbá sokkal jobban oda kellene figyelni a vállalatoknak. a szövetkezeteknek arra, hogy termékeiket mindig lehessen kapni a törökszentmiklósi üzletekben. Legyen az baromfi, libamáj, tőkehús vagy éppen síanorák, ami a Ruhaipari Szövetkezetben világszínvonalon készül. 1977 óta valóban valutát hoz a Ruhaipari Szövetkezet kétszázhúsz dolgozójának, zömmel nődolgozójának munkája, bérmunkája. Az idei 25—26 millió forint árbevételből 8 millió valutát ér. — A háztáji jószágtartáshoz értő, a sütés-főzés tudományában járatos háziasszonyok munkáját fémjelzi ma a világhírű ANBA márka? — Nem. Már csak szakmunkásokat veszünk fel, és az utánpótlásról is mi gondoskodunk. Van még néhány ügyes kezű betanított asszonyunk, akik megtanultak gyönyörűen varrni. Diplomás üzemmérnök irányításával készülnek a síöltönyök, anorákok, overállok, szabadidőruhák, teniszsortok az NSZK- beli Univers cégnek. Meggyőződhet róla, hogy csodálatosan szép termékek — H. Tóth Sándornak, a szövetkezet elnökének kíséretében tett rövid üzemlátogatáson valóban különlegesen szép árut láttam. Akik egyszer megtanultak kifogástalan minőséget produkálni, már nincs lelkűk silány munkát végezni. Ugyanezt teszik a férfiak a város másik végén, a szolnoki Mezőgép Vállalat törökszentmiklósi gyárában, ahol az ünnep hetében már azt a 400, terven felül vállalt WM—20-as kaszát gyártják, amelyet az NSZK-ba exportlátak. Örömmel újságolta Deák Lajos, hogy az idén 103 millió forint (míg tavaly 44 millió forint) valutát termeltek meg az országnak. — Nagy a hajtás, napi 12 órában dolgoznak, akik vállalták: nemcsak szakmunkások, hanem irodai alkalmazottak, technológusok, főtechnológus, osztályvezető is. Sokszor elmondta, jól megjegyeztem, amit csinálnak, nem tévesztendő össze az év végi kapkodással. Kihasználnak minden lehetőséget, örülnek, ha van kereslet, és a kollektíva képes gyorsan reagálni, ha kell. Olyan új képesség ez, ami nélkül ma már nem lehet talpon maradni. Néhánv évvel ezelőtt az is elképzelhetetlen lett volna, hogy egy kis brigád mellékfoglalkozásban készítse el egy új gép nullszériáját. Márpedig így gyártják az NSZK-beli Hesston cég licence alapján a szársértős kaszát, amelyet a magyar mezőgazdaságnak újévi ajándékként szánnak. Kovács Katalin Kilenc év Törökszentmiklóson A megszépülő
