Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-23 / 275. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. NOVEMBER 23. Idényzárás, gyenge sorozattal NB I. Férfi; KOMÉP— Szolnoki Vegyiművek 3:0 (8, 12, 7). Tatabánya 500 n. V.: Bogyó, Balázs. Szolnok; Hegedűs, Kolozsi, Tompa, Szeghalmi, Tószegi, Kiss. Cs.: Ilyés. A B csoport második helyéért küzdő KOMÉp nagy lendülettel kezdte a mérkőzést. A Vegyiművek átvette az iramot, de csak a játszmák közepéig tudott lépést tartani a hazaiakkal, a játszmák vége felé még a szerencse is a KOMÉP mellé szegődött. A lelkes tatabányai közönség jó mérkőzést láthatott, gyenge játékvezetés mellett. Jó: Tószegi, Hegedűs. KOMÉP SC—Szolnoki Vegyiművek 3:1 (—13,19,12,11). Tiszaligeti sportcsarnok 200 n. V.: Hurák, ifj. Kiss. Sz. Vegyiművek: Tószegi, Tompa, Kolozsi, Hegedűs, Kiss, Szeghalmi. Cs.: Ilyés, Tamasi. Kezdetben úgy tűnt, hogy a szolnoki játékosokat fűti a visszavágás reménye a szombaton elszenvedett vereségért. Biztatóan kezdtek, jól ment a játék, 2:6-ról 13:8-ra fordítottak, és nagy küzdelemben megnyerték a játszmát. A második ritkán látható nagy csatát hozott. A tatabányaiak már 9:2-re vezettek, a Vegyiművek fordítani tudott 12:9-re (!), majd ettől kezdve drámai Dercek következtek. Az ellenfél állandó cserékkel tördelte szét a játékot, miközben az eredmény így alakult: 14:14,15:15,16:15, 16:17, 18:17, 18:19, 19:19, 19:20 és a befejezés a vendégeknek sikerült. Az egyenlítés a tatabányaiakat felhozta, a Vegyiműveket pedig visszavetette. Fokozatosan szétesett a szolnokiak játéka, a végén már vert seregként vergődtek, és a színesebben, ötletesebben játszó, egységesebb csapat benyomását keltő KOMÉP biztosan győzött. Jó: Varga, Pető, Fekete, ill. Tószegi, Kolozsi. Nb I. Női; Szombathelyi Haladás—Szolnoki Vegyiművek 3:1 (—9, 3, 10, 7). Szombathely 200 n. V.; Gulyás, Szalai. Szolnok; Bak, Vargá- né, Sipos, Mészárosné. Sülyös- né, Takácsné. Csere: Vasi- csek, Haness. Edző; Vasicsek János. Jól kezdett a Vegyiművek, közel volt a meglepetés, hogy a pénteki győzelem után otthonában is legyőzi a Haladást. Az első játszmában végig vezetve biztosan nyert a vegyi. A következőkben már nem ment ilyen simán a játék, a sorozatos téves bírói ítéletek bizonytalanná tették a játékosokat. Szétesett a játék és ez a hazai csapatnak kedvezett, megnyerve a játszmát, egyenlített. A harmadik játékrészben a továbbra js lelkesen küzdő szolnokiak 10:13-nál több nyitást rontottak és nem sikerült vezetést szerezni. Az utolsó játékrészben a játékvezetők voltak a főszereplők, a sárga lapos figyelmeztetések a Szombathely javárá döntötték el a mérkőzést. A csapatból Sipos és Vasicsek nyújtott átlagon felüli teljesítményt. NB II. Férfi; Debreceni Kinizsi—Szolnoki TITÁSZ 3:1 (13, 5, —8, 8). Szolnok. Dr. Csanádi körúti iskola V.: Csemák, Nagy. TITÁSZ: Balázs, Novák, Kiss, Mészáros, Pirók, Vígh. Cs.; Nagy, Kovács. Edző: Surányi Márton. Színvonalas, izgalmas küzdelmet vívott a két csapat. Nagy labdameneteknek lehettünk tanúi. A szolnokiak elsősorban a sok nyitásrontás miatt vesztettek. A TITÁSZ- -ból Mészáros, Vígh, Novák teljesítménye emelkedett ki. Ezzel a TITÁSZ elvesztette hazai veretlenségét. Ifi.: Debreceni Kinizsi— Szolnoki TITÁSZ 3:0. Női; Léhel SC—Táti TSZ 3:1 (5, 12, —11, 7). Jászberény 200 n. V.; Záhony, Katona. Lehel SC; Móri, Fülöp- né, Kalcsó, Nagyné, Kiss A., Szatmári. Csere; Csordás, Sárközi. Edző; Szőke Péter. Utolsó őszi hazai mérkőzését mérsékelt teljesítménnyel is biztosan nyerte a Lehel. Ifi: Lehel SC—Tát 3:0. Fenti képünk a Vegyiművek—KOMÉP . mérkőzésén készült. Ekkor még minden nyílt volt. A második játszmában Kolozsi ejtésre készül. mellette Tószegi és Hegedűs figyeli, sikerül-e az akció? Megyei labdarúgó» bajnokság Törökszentmiklós—Tisza- ■földvár 1:0 (1:0) Tiszaföld- vár, 300 n. V.: Botos. Törökszentmiklós : Elekes— Molnár II, Hoppál, Drá- vuez, Hornyák, Molnár I, Hegedűs, Márton, Sebők, Lengyel, Berta. Edző: Révfi Imre. TiszafÖldvár: Pál— Árvái, Hegedűs, Szűcs, Szőke, Berta, Farkas II, Németh J., Makó, Németh F., Petróczki ( Vincze). Edző: Németh Géza. Vizes, csúszós talaj fogadta a csapatokat, és ez meghatározta a játékot. A vendégek 1 biztos védekezésből gyors kontratámadásokkal próbálkoztak eredményt elérni. Az első helyzetet a hazaiak hagyták ki: az 5. percben Németh J. jól cselezte be magát a 16-oson belülre, jól is adott be, de a belsők lemaradtak. A 10. percben egy kontratámadásból Lengyel középre adott, és az elcsúszó Hegedűs estében a vendégeknek szerzett vezetést. Az első félidőben még Farkas és Németh F.-nek volt ígéretes helyzete, de a sáros, vizes talaj meg tréfálta őket. Szünet után a hazaiak szinte ki sem engedték a kapujuk elől a vendégeket. Sorra teremtették a helyzeteket, de vagy a védelem, vagy a nagyszerűen védő Elekes akadályozta meg a gólszerzést. Ezt mutatja a 12—3-as szögletarány is. Egy 16-oson belüli kezezést a játékvezető sem vett észre ebben az időben, így azután a korán szerzett gól döntőnek bizonyult. A döntetlen igazságosabb lett volna. Jók: Elekes, Hegedűs, Márton, Berta, Molnár I, ill. Szőke, Szűcs. Makó, Hegedűs. Sárga lap: Molnár I, MolnárII. Ifi: TISE—TSE 3:3. — Németh — Tisza Cipő SE—Szolnoki Vegyiművek 3:1 (3:0). Szolnok, Vegyiművek pálya, 300 n. V.: Asztalos. Sz. Vegyiművek: Öllé—Fedor, Nagy J., Szikszai (Felföldi), Kelemen, Varga, Kun, Bíró, Szabó 1.. Tóvizi (Hajdú), Pusztai. Nagy érdeklődés előzte meg a bajnokság első és második helyezettjének találkozóját, főleg azok után, hogy az elmúlt vasárnap a Vegyiművek értékes győzelemmel tért haza Karcagról. Ezen a találkozón azonban elmaradt a hazaiak lelkesedése, küzdeni akarása. Martfű kezdett jobban és kihasználva a hazai védelem sorozatos megingásait (hibáit) már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert. A második Sakk OB II: Szolnoki Mezőgép —Sajószentpéter 6:7, egy függő. Az utolsó forduló előtt a Mezőgép a Keleti csoport leggyengébb, az NB II-ből már kiesett Sajószentpéter csapatát fogadta. A papírforma és az erőviszonyok, valamint a jelenlegi helyezés alapján nagyarányú győzelem reményében ültek asztalhoz a szolnokiak. Nem így vélekedtek azonban a vendégek. Az első táblán váratlanul és gyorsan vesztő Kádas mester eredménye kedvezőtlenül hatott a többiek játékára. Bár még az első két óra után úgy tűnt. hogy a Mezőgép biztosan nyeri a mérkőzést, de a későbbiek során több versenyző játékán a bizonytalanság jelei mutatkoztak, ami további pontveszteségeket jelentett. Több meglepő vereség után a vendégek szereztek vezetést; és az utolsó órában már 7:5-re vezettek. Ez azt is jelentette. hogy a szolnokiaknak kellett a döntetlenért harcolni. Győzött: Szász, dr. Nagy. Ragó. Lázár. Berebó- ra. Döntetlent ért el: Rith- novszky. Valkó. Sallai játszmája minőségelőnyös, vezér- végiátékos állásban, nyerési esélyekkel maradt függőben. Veségek minden fronton Molnárnak minden pontért meg kellett harcolnia. Ezúttal is szigorú őrzőt kapott a szolnokiak nyolcasa Pécsi VSK—Alföldi Olajbányász 82:77 (44:44). NB I férfi, Szolnok, 500 n., v.: Bacsfay, Simó. Olajbányász: Kiss (4), Pál Szabó (8), Mi- kóla (18), Molnár (29), Tóth I (14), Tóth II (2), Kékesi (2). Edző: Halmos István. A vereség számos változatát mutatja be eddig az Alföldi Olajbányász a kosárlabda NB I-ben a tiszaligeti sportcsarnok közönségének. Olyan mérkőzésen, ahol esélyük lett volna a győzelemre, nem tudnak „labdába rúgni” A nagyobb játéktudást ígérő partnerek ellenében viszont olykor szárnyakat kaptak. A pécsi együttes jó csapat. Mégis; a találkozó utolsó percéig kétségessé tudta tenni győzelmüket a szolnoki gárda! Tucatnyi mérkőzésüknek — és ugyanannyi vereségüknek — azért több tanulsága is van. Nehezen lendülnek játékba a bányász fiúk. A mérkőzés első perceiben, és ugyanígy a szünet után, az ellenfél mindig megugrik jó néhány ponttal. Sok büntetőt hibáznak el Molnárék, és ez az NB I-ben szokatlan. Hiányzik, a csapatból egy olvan távoli dobó. aki biztos kézzel lendíti át társait egy esetleges holtponton. NB II. Női: Miskolci EHFS —Szolnoki MÁV MTE 61:32 (30:10). Miskolc, v.: Kovács, Hutai. MÁV MTE: Szalai (4), Mohácsi (4). Erdős (7), Dudás. Gebei (9). Cs.: László (8). Vérségi. Fricz. — Edző: Tapodi László. Kosarakban szegény mérkőzésen a szolnoki csapat eddigi erényeit, mely az előző mérkőzéseken győzelemhez segítette a lányokat, ezúttal alig lehet ^"’fedezni. A MÁV MTE elszenvedte első vereségét, s ezzel a második helyre esett vissza a táblázaton. Bajai Tanárképző Főiskola—Törökszentmiklósi SE 64:43 (36:31). Törökszentmiklós, 50 n., v.: Zsíros, Bokodi- né. TSE: Bajusz (6), Szőlősi (10), Eszes (8), Matuzné (7), Takács É. (12). Cs.: Galsi, Szemes. Edző: Papp Ferenc. Az első félidőben jól játszott a hazai csapat, a második félidőben viszont kiütközött a fáradtság, és a nagyobb játékerőt képviselő ba- jaiak biztosan nyerték a mérkőzést. Jó: Bajusz, Sző- iősi, Matuzné. Békéscsabai Áfész—Kisújszállási MÁV Egyetértés SE 43:30 (24:18). Kisújszállás, 80 n., v.: Csuta, Darida. Kisújszállás: Tóthné (5), Kovács, S^őke, Borsos Kuiné (6), Szabó (2). Kiss (4), Tatár (10), Golyha (3). Edző: Szabó Tibor. — A kosárszegény ..újoncrangadón” a rendkívül gyengén és idegesen játszó hazai csapat nagy lehetőséget szalasztott el a gyenge játékerőt kéoviselő békés- csaba ellen. Kisújszállás sérülések és felelőtlen távol- maradás miatt tartalékosán játszott a számára igen fontos mérkőzésen. A Tisza Cipő SE már őszi első félidőben kiegyenlítődött a játék, a vendégek ügyesen védekeztek, a hazaiak táma- dósorából viszont hiányzott az átütő erő. Végül is csak szépítésre tellett a Vegyiművek erejéből. Gl.: Kes- jár II, Oláh, Szántai, ill. Varga. Jók: Kesjár II, Ólán, Kardos (a mezőny legjobbja) Nyitrai. a hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni. Ifi.: Szó. Vegyiművek— Tisza Cipő SE 1:1. Jászár okszállás—Tiszafüred 3:1 (1:0). Tiszafüred 250 n. V.: Kovács. Tiszafüred: Kovács—Deli, Veres, Tar. Galajda, Somogyi, Kiss J., Eszenyi, (Bereczi), Balia, Borbély, Németh (Kiss E.). A három kezdő játékosát sérülés miatt nélkülöző hazai gárda fáradt csapat benyomását keltve már a mérkőzés kezdetén átengedte a kezdeményezést az igen frissen és lelkesen játszó vendégeknek. A hazai védelem megingását a 24. percben Rédei kihasználta. A második félidőben mintegy 20 percre feltámadt a hazai csapat és ekkor kapujához szegezte a vendégeket. Az 50. percben Bállá révén ki is egyenlített. Levegőben lógott a vezető gól, miközben a 60. percben egy „úttörő gólt” a vendégek szereztek, Kiss Béla révén. Ez teljesen lehangolta a hazaiakat és a 75. percben egy kapufáról visszapattanó labdából a szemfüles Rédei beállította a végeredményt. A minden csapatrészében jobb vendégek teljesen megérdemelt győzelmet arattak. Jók: A teljes vendégcsapat a hazaiaknál pedig Galajda és Kiss J. Ifi.: Tiszafüred—Jászárok- szállás 3:3. Jászjákóhalma—Karcag 1:1 (1:0). Jászjákóhalma 250 n. V.: Molnár. Jászjákóhalma: Vasas—Banya I, Fejes. Sándor, Rácz, Palcsó, Nagy Z., Gólya, Szőllősi, Sipos, Nagy L. Cs.: Banya II, Deszpom. Ragyogó napsütéses időben kezdődött a mérkőzés a közelmúltban szebb napokat megélt Karcag és a hazai csapat között. Az első félidőben Jászjákóhalma diktálta az iramot és egy Palcsó átadás után Sipos szemfüles gólt lőtt a 10. percben. A második félidőben rákapcsolt Karcag, és Borók révén meg is szerezte az egyenlítést. A vendégcsapat továbbra is támadásban maradt, de a nagyszerű napot kifogó hazai kapus, Vasas vezérletével mindent hárított a jászjá- kóhalmi védelem. GL: Sipos, ill. Borók. Jók: Vasas, Fejes, Gólya, ill. Papp, Borók, Hajdú. Ifi.: Jászjákóhalma—Karcag 1:5. Kunszentmárton—Jászberényi Vasas 1:0 (1:0). Jászberény 100 n. V.: Csényi. Jb. Vasas: Balázs—Treba, Szilasi, Palásti, Ambrus, Oláh, Raffael B., Kisnémet, Csordás (Magyar), Maszlag, Raffael F. Kezdés után durva védelmi hibából mar az első percben gólt értek el a vendégek. A sok hibával játszó Vasas erőlködött, tehetetlen csatárai azonban több helyzetet sem tudtak értékesíteni. Szünet után alacsony színvonalú, csapkodó játék folyt. Őszi leggyengébb játékával a kiesés szélén álló Vasas vereséget szenvedett a szintén gyenge játékot nyújtó Kun- szentmártontól. GL: Pálinkás. Ifi.: Jb. Vasas—Kunszentmárton 2:0. Középtiszai MEDOSZ— Túrkeve 1:0 (0:0). Kenderes 250 n.. V.: Boros. K. MEDOSZ: Szilágyi—Demeter, Lakatos, Magyar, Fuder, Szendrei (Molnár), Bak- tai. Szántó, Süveges I. Süveges A. (Süveges J.) Szerencsi. Jó iramú, kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzést játszott a hagyományosan mindig nagy küzdelmet vívó két csapat. A hazaiak lelkesen küzdve végig támadták a mérkőzést, és a gólhelyzetek sokaságát hagyták kihasználatlanul, míg a vendégek gyors ellentámadásokkal próbálkoztak. Már-már folytatódni látszott az elmúlt hetek balsiker sorozata, amikor 5 perccel a mérkőzés befejezése előtt Szerencsi rosszul eltalált lövése becsorgott a hálóba. Kiállítva: Demeter (K. MEDOSZ, ill. Kozma (Túrkeve). Jók: Magyar, Baktai, Süveges I., ill. Retter, Raffael. Ifi.: K. MEDOSZ—Túrkeve 0:0. Kunhegyest ESE—Jászal- sószentgyörgy 5:2 (2:2) Kunhegyes 400 n. V.: Szántó. Kunhegyes: Végért—Szabó G., Apostol (Kovács), Lukács, Kontra, Borbély (Kov- rig), Herbály, Szatmári, Szabó Gy.. Kiss, Gráczer. Hazai rohamokkal indult a mérkőzés. Az 5. percben Gráczer már nagy helyzetbe került. Ezt követően „kitámadott” a vendégcsapat és Pagonyi egyéni játék után megszerezte a vezetést. A 16. percben Kiss pontosan adott középre és Gráczer a kifutó kapus mellett megszerezte az egyenlítő gólt. Továbbra is váltakozó játék folyt. A 38. percben Gráczer egyéni játék után vezetést szerzett. A 46. percben Pagonyi szabadrúgása elszállt a védők mellett és Balogh 2 méterről fejelt az üres kapuba. Az egyenlítő gól után a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak és sorra alakították ki a helyzeteiket. melyből előbb Szabó Gy. volt eredményes kétszer, majd a 88. percben Gráczer állította be a végeredményt. Sárga lap: Pagonyi, Kapolcsi, Torna. Jók: Szabó Gy., Szatmári, Gráczer, ill. Balogh, Pagonyi, Kapolcsi. Ifi.: Kunhegyes—Jászalsószentgyörgy 12:1. Szászberek—Abádszalúk 1:0 (0:0). Abádszalók, 100 n. V.: Varga. Abádszalók: Szabó J.—Cseh (Dobos), Csonka G., Dányi, Oláh i., Káli, Csonka Á., Oláh M. (Répászky), Szabó L., Pataki, Bácskái. Alacsony színvonalú, kemény bele- menésekkel tarkított mérkőzést vívott egymással a két csapat. Abádszalók mezőnyfölényben volt, de nem tudta gólra váltani. A második félidő huszadik percében egy ajándék labdával a szászbereki csatár. Laki kiugrott, és góljával eldöntötte a mérkőzést. Jók: a szászberki védelem és Laki, illetve Szabó J., Dányi. Ifi.: Szászberek—Abádszalók 3:1. Szajol—Szolnoki Cukorgyár 1:1 (1:1). Szajol 350 n. V.: Trencsényi. Szajol: Kupái—Vincze, Fenyves, Molnár, Tóth (Hock), Urban, Horváth, Balogh (Bodnár)^ Gál. Szabó, Török. A vendégek léptek fel támadólag, az 5. percben Magyar kapott labdát, és az elalvó védők mellett megszerezte a vezetést. 1:0. A 7. percben Balogh lövését fogta Csécsey, egy perc múlva Szabó kapu elé lőtt labdája Márkust érintve került a hálóba. 1:1. Sok volt a kemény belépő, előbb Molnárt, majd Vin- ezét kellett ápolni. A 35. percben Urbán sárga lapos figyelmeztetést kapott. A 42. percben Szabó szabályos gólját nem adta meg a játékvezető. A második félidőben javult a szajoliak játéka. A 65. percben Magyar felvágta ellenfelét — sárga lappal figyelmeztették. Utána Törököt, majd a 79. percben Gált vágták fel a 16-oson belül. A 80 percben Horváth 25 méteres lövése süvített el a kapufa mellett, a 85. percben Szabó, a 88. percben Magyar hagyott ki nagy helyzetet. A kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzésen a vendégek bátran, a hazaiak kissé félénken játszottak. Jó: Molnár, Balogh, ill. Csécsey, Márkus. Magyar, Kormos, Kovács. Ifi.: Sz. Cukorgyár—Szajol 2:1.