Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-10 / 264. szám
1982. NOVEMBER 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 AtévéljPVP képernyője előtt Természetes, hogy nagy évfordulók alkalmával megszaporodnak a televízióban az alkalomra illő tematikus műsorok, fgy történt ez most is, az októberi forradalomra emlékezvén. Láthattunk irodalmi összeállítást — Kalászok a címeren —, mai szovjet szerzők műveiből, s közben megismerkedhettünk a Szovjet Irodalom című, havonta jelentkező folyóirat szándékaival, törekvéseivel is; kaptunk ízelítőt a Szovjetunió népeinek gazdag folklórjából, táncaiból — Kira Anyenkova műsora és a Mojszejev együttes produkciója —; Lenin eszméit idézte a Thália Színház előadásának stúdióváltozata, az Égszínkék lovak, vörös füvön és egy portréfilm, mely Ljudmila Gurcsenkóról készült — „Mert az életünk önökről szól”; s volt közvetítés Moszkvából, a Vörös térről. Mindebből talán kitetszik, hogy széles és színes volt a televízió ünnepi műsorainak palettája. A forradalomra emlékezve Ezen belül is igazi meglepetést, kellemes felfedezést jelentett a Gurcsenkóról készült film (sugárzási ideje miatt bizonyára csak kevesen láthatták, ugyanis jól eldugták vasárnap délutánra). Micsoda villanyosság ebben a szőke színésznőben! Mennyi humor és huncutság, mennyi élet és milyen erő! Ezért is várom, hogy viszontlássam őt képernyőnkön egy magyar tévéfilmben, amelynek szerepére felkérték a sikeres művésznőt. A portréfilmen túl, érdekes színt hozott Mihail Satrov művének televíziós bemutatója is. Valójában nem is igazi színház, hagyományos értelemben különösképpen nem az, inkább eszmék pódiuma, publicisztika a színjáték eszközeivel előadva, a szereplőkben sincs semmi külsőleg hiteles. És mégis izgalmas élmény: élvezhető benne a lenini eszmék igazsága és nagyszerűsége. Csupán néhány remek jelenet, ennyiből áll a játék, vita a kultúráról, vita a szerelemről, Lenin beszélget egy falusi paraszttal meg egy bürokratával stb. De ezekből is tisztán bontakozik ki a gondolat, hogy tudniillik „az a cél, melynek eléréséhez igazságtalan, erkölcstelen eszközök kellenek, nem igazi cél”. Továbbá, hogy sem az ostoba demagógia, sem a fontoskodó bürokrácia nem vihet messzire. És hogy legfontosabb dolgunk itt e világon; tanulni. Tanulni kultúrát, tanulni erkölcsöt, tanulni kommunizmust. Minderről egy rendhagyó drámából „szerezhettünk tudomást”. Nem ismeretlen gondolatok ezek előttünk, hisz Lenin legfőbb tanításai sűrűsödnek benne, de a megszólaltatás újszerű, friss formájában mégis az újdonság varázsával hatottak. Külön öröm volt tapasztalni, hogy az igazán komoly dolgok is mennyire „megtűrik” a humort, sőt, mondhatni, az életben nem is válnak el egymástól sohasem. (Lásd Lenin és a muzsik találkozásának humora.) A humor rangja Kutyakomédia, ezt a címet viselte a Dániel-sorozat utolsó darabja, ami — sajnos — mármint a cím a hatrészes film végső minősítéseként is elfogadható. Hisz régen láttunk hozzáfogható gyengécske filmet a képernyőn; olyat, amely így „ugatta volna” csak á komédiát, amely eny- nyire reménytelenül birkózott volna a feladattal, hogy jelentéktelen dolgokból valami jelentősebbet hozzon létre. Ami valóban méltó lehetne a nevetésre. Mert ugye a nevetésnek is van rangja és becsülete, a neveltetésnek is van színvonala. A Dánielben sem az egyiket, sem a másikat nem tapasztalhattuk. Érthetetlen szinte, hogy a kitűnő író, Szakonyi Károly, sikeres vígjátékok szerzője, hogyan adhatta ki kezéből ezt a „halvány” forgatókönyvet. Épp ezért hiába játszotta kedvesen a jószívű, de kissé ügyetlen fotográfust Husz- ti Péter, Szálkái Sándor rendező hiába vonultatta fel kedvenc színészeit, többek között a nagyszerű Páger Antalt (persze akadt kiábrándítóan gyenge színészi munka is, a Bordán Iréné, ő volt Médi, a folyton elégedetlenkedő ara), szóval a jeles színészek közreműködése is csak azt sugallta: ahol nincs mit eljátszani igazán, ott nem segíthet már a színészi tálentum sem. Hogy a humornak lehet rangja és színvonala, arra másnap, azaz szombaton este maga a televízió szolgált nyomós bizonyítékkal. Igen, a Gádor Béla-estre gondolok, a „Humorista a menyország- ban”-ra. Mindenekelőtt dicsérni kell Litványi Károly jóérzékű válogatását, hozzáértő módon szemelte ki a számára fontos írásokat a tengernyi életműből. És oly természetességgel fűzte egybe őket, azt is mondhatnám, ötvözte őket egységes alkotássá, hogy azt érezhettük, mintha ezt a komédiát maga Gádor írta volna egyenesen a televízió felkérésére. Igazán remek, ahogy a forgatókönyvíró szerkesztő Litványi az egyes, különálló jeleneteket drámai folyamattá szervezi — a szerkesztő alakjának kézenfekvő beiktatásával. Az már külön szerencse, hogy ezt a szerepet Garas Dezső vállalta magára, aki nemcsak „észrevétlenül” sétál át egyik jelenetből a másikba, de ugyanakkor végig éreztetni tudja játékában a jellegzetes Gádor Béla-i világszemléletet, a világ megítélésének keserűen bölcs humorát. Láthatóan a válogatás arra törekedett, hogy mintegy alapgondolatként felvillantsa, mennyire hajlamosak is vagyunk mi embe- rfek bajt keresni és bajt csinálni ott is, ahol a legtermészetesebb egyetértés volna lehetséges. Az egyes jeleneteket látva már-már úgy festett, hogy a bajokat magunk keressük szándékosan magunknak, nem mások okozzák nekünk őket. Mert bizony rosszak, olykor nagyon rosszak a beidegződéseink, s nem tudunk szabadulni tőlük. A vezetővé avanzsált hajdani barátról nehezen tudja elképzelni a régi játszótárs, hogy még mindig megőrizte régi jó tulajdonságait, azaz nyíltan, közvetlenül közeledhet hozzá; vagy hogy nem kell mindjárt ellenséges magatartást szimatolnunk a legártatlanabb bírálói megjegyzés mögött, akár családban történik is, s a bíráló a feleség. És ami a legszörnyűbb s a legnevetségesebb; mennyire kicsinyesek vagyunk tetteinkben, gondolkodásmódunkban — tisztelet a kivételnek. Gádor kitűnően látta mindezt és tapasztalta is, a szombat esti egyórás „összeállítás” pedig ragyogóan szólaltatta meg őt, Gádor Bélát, jobbnál jobb színészi játékkal az egyes figurákban. Ahogy például Tolnai Klári és Mensáros László komé- diázik a „Sót vegyenek” jelenetben — durcáskodó férjfeleség — egyszerűen felejthetetlen. (Bár ezt a jelenetet régebben is láthattuk már.) És ne feledkezzünk meg Kalmár Tiborról, a rendezőről sem. Aki nélkül mindaz, ami élvezet volt ezen az estén, nem jöhetett volna létre, azaz a képernyőre. Ehhez hasonló, elmélyült munkát régen láttam tőle. V. M. Ne Ismeretlenül Generációk a városért Tanácskozó orvosok II szövetség segíti a fiatalokat A szocialista országok Orvostudományi Társaságai Szövetségének VIII. konferenciája kezdődött meg tegnap a Gellért Szállóban. Dr. Schultheis4 Emil egészség- ügyi miniszter és dr. Zoltán Imre, a MOTESZ elnöke köszöntötte a résztvevőket — Bulgária, Csehszlovákia, az NDK, Kuba, Lengyelország és a Szovjetunió — Orvostudományi Társaságai Szövetségének' küldöttségeit, akik beszámolnak szövetségük munkájáról, együttműködésük, a nemzetközi tudományos szervezetekben kifejtett tevékenységük eredményeiről. Dr. Nyerges Gábor, a MOTESZ főtitkára arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy szövetségük az utóbbi három évben a Magyar Mentésügyi Tudományos Társasággal, a Magyar Kórház Szövetséggel és a Magyar Pszichiátriái Társasággal gyarapodott, így tagegyesületeik száma 60-ra növekedett. Ezek tagjainak száma jelenleg több mint 26 700. Tevékenységükről szólva kiemelte, hogy a szövetség anyagilag és erkölcsileg támogatja a fiatal szakemberek tudományos munkáját, szakmai fejlődését. A háromnapos konferencián megvitatják az orvosok szerepét, az Orvostudományi Társaságok Szövetségeinek feladatait az Orvosok á nukleáris háború ellen — nemzetközi mozgalomban. Szó lesz arról, is, hogy az orvostudományi társaságok miként segíthetik elő az egyetemi káderek továbbképzését. A küldöttségek vezetői kerekasztal-meg- beszélésen nemzetközi kapcsolataik bővítésének lehetőségeiről tárgyalnak majd. VaniiaioK törték (el Védett sírboltok A nagy mezőgazda Csapó Dániel és a jobbágyfelszabadító Bezerédj István reformkori haladó személyiségek családi sírboltjának megőrzésére határozatot hozott a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az utóbbi időben ugyanis kincskereső vandálok régi sírboltokat törtek fel, köztük a nevezettekét is. A tanács a Csapó család tengelici és a Bezerédj család szedres- hídiapusztai sírboltjának védetté nyilváníttatási eljárását megindította, egyidejűleg a szekszárdi Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskolát és a Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskolát felkérte a névadó sírjának folyamatos karbantartására, gondozására. Vissza-, visszaköszönő panasz: hovatovább egy kisvárosban, vagy egy nagyközségben sem ismerik megfelelően egymást az emberek. Az idősebbek korholják a tizenéveseket: nem köszönnek nekik, csak a tánc, a zene, a diszkó világa érdekli őket. Az elmarasztalásra a szidott korosztály csak legyint: dolgozik ő tisztességgel. ami a szabad időt illeti, a felsorolt kifogásoknak most van az ideje, hiszen ők, öregek sem lehettek különbek ötven-hatvan esztendővel korábban. Legfeljebb alkalom, lehetőség adódott kevesebbszer. Nem beszélve a középgenerációról, akik zöme hétvégeken, munkaidő után látástól vakulásig hajt. A házért, a telekért, az autóért, a külföldi útért. Őket is lehetne korholni, elvégre hétközben jószerével beszélgetni se érnek rá a fiatalokkal. Így fordulhat elő bizony nem egy községben' az a meghökkentő eset, hogy közélet ide, közélet oda, a nyugdíjasok többsége azt sem (tudja, ki a községi KISZ-titkár. Igaz, a huszonévesek egy részének meg arról nem volt fogalma az egyik településen, hogy mi a neve HNF községi bizottsága titkárának. Arról már nem is beszélve, hogy az MHSZ, a NEB aktivistái is sokszor csak szűk, szakmai körben ismertek. Ráadásul ezek a több-kevesebb emberrel foglalkozó társadalmi és tömegszervezetek még az ünnepségeiket is sokszor szűk, szakmai körben rendezik. í Korábban Kisújszálláson is az volt a gyakorlat, hogy a HNF városi bizottsága, a KISZ és a szakmaközi bizottság együtt tartotta aktívái jutalmazását. Az idén azonban ’— a városi pártbizottság kezdeményezésére — bővült ez a kör, az MHSZ, a NEB, a TIT és a városi úttörőelnökség legjobb társadalmi munkásai is csatlakoztak hozzájuk a novemberi ünnepség alkalmából, az elismerések átvételekor. Furcsa, de igaz, az ugyanazon városban élő nyolcvan meghívott egy része most ismerte meg igazából egymást. Azt, hogy tulajdonképpen ki kicsoda, hol, melyik társadalmi vagy tömegszervezetben végez átlagon felüli munkát, mi mindent tett a városért. A legjobbak ott. a városi művelődési ház nagytermében fehér asztalok mellett vehették át azokat a szerény jutalmakat, okleveleket, vásárlási utalványokat, stb. amelyekkel lakóhelyükért tett erőfeszítéseiket igyekeztek elismerni. Jó, jó, mondhatja az olvasó, nem nagy ügy az egész, hiszen mindezt — a generációk találkozóját — már régen „feltalálták”, neon a kisújszállásiak agyából pattant ki az ötlet. Ez így igaz, de valahogy el is feledték, mintha a településért végzett bármilyen fáradozás nem egyetlen célt, a lakóhely szépítését, csinosítását szolgálná. Elvégre — sportnyelven szólva — ma ez a tevékenység mindenütt csapatmunka, ahol jut megfelelő szerep a fiataloknak is, a nyugdíjasoknak is, a KISZ-uek is, a népfrontnak is, meg az MHSZ-nek és így tovább. A november első hetében tartott, jól sikerült, fehér asztal melletti kisújszállási találkozó mindenképpen elismerésre méltó. Aktivisták, igazi közösségi emberek, nemzedékek ismerkedtek egymás életével, gondjaival, terveivel, elképzeléseivel a jövőről. És ha néhány nap, vagy hét múlva az ott megjelentek véletlenül találkoznak az utcán, minden valószínűség szerint nem ismeretlenül, köszönés nélkül haladnak tova. Elvégre egy szép, közös ügv: a településért végzett önzetlen fáradozás valahol összeköti, azonossá alakítja őket. Akkor is, ha az egyikük még a felnőtt élet kezdetét, a másikuk pedig már jó ideje a nyugdíjas esztendeit számlálja. D. Szabó Miklós Győrffi Sándor karcagi szobrászművész alkotásainak ad helyet a tiszaörsi könyvtár. A kiállítás november 10-ig tekinthető meg Befejeződött egy életút Oscar-dijas izmester „Ki kóstolja, s' eszi a te főztöd, az tudja csak: a lelked tündököl lelkesen sürgő kezedben.” E szakácsdicsérő sorokat Berda József egy korcsmárosnét magasztaló, ódái hangú versében írta le, de bizonyára írhatta volna a most elhunyt Eigen Egonról is. A Jászságban született 1919-ben, ott ízlelte először az Alföld fűszereket mesteri módon használó, a hagymák ízét, a paprika színét, erejét az étkekbe belekomponáló szakácsainak főztjét. Persze, az itt tapasztalt hagyományos konyhai tudományhoz sok újabb jóízű titkot kellett ellesnie, kikísérleteznie, amíg útja az ország legnevezetesebb vendéglőinek a tűzhelyeihez vezette. íme, a tiszteletet parancsoló névsor: 1936-ban mutatkozott be fiatal szakácsként a budapesti Országház éttermében, majd a hírős kecskeméti Beretvás fehér asztalaira tette le névjegyét, pontosabban a főztjét, később a Ritz, a Dunapalota következett, de aztán jött a háború. A kanál csak akkor kerülhetett vissza lelkesen sürgő kezébe, amikor a szárazbab és lópörkölt után ismét jutott valami más fazékbavaló is a vendéglátóiparnak. A Viktória és ismét az Országház étterem konyhájában töltött hat évet, innen szerződött át a Duna Szállóba. Űj állása addig tartott, mint maga a szálló, amelyet felrobbantottak, hogy helyet adjon a nyomába lépő újnak: a Duna Intercontinentalnak. Amíg az Inter épült Eigen Egon a Hungar-hotels agy trösztjében tevékenykedett. Közben bele-beleszólt kialakuló birodalmának, a Duna Intercontinental konyháinak építésébe. S amikor megnyílt az új szálló, ő lett a hotel három konyhájának csúcsfőnöke. Gyakran volt tagja a külföldi országokban rendezett magyar hetek válogatott szakácscsapatának. A brüsszeli világkiállítás emlékét őrzi a kelbimbó brüsszeli módra nevű, közkedvelt Eigen-kre- áció. A nevezetes lipcsei vásárokon kilencszer vendégszerepeit a magyar vendéglő konyhájában. Hódolt tudományának a kölni és a londoni szakácsfesztivál vendégserege is, amikor megrendezték az Intercontinen- tal-szállodák konyhaművészeinek találkozóját. 1966- ban Floridában rendezték a Séfek a dobogón mesterek vetélkedőt, és Eigen jutalma az Oscar-díj volt, majd hat évvel később a frankfurti szakácsolimpián másodszor is Oscar-díjat kapott, ezúttal nem egyénit, hanem a csapatának tagjaként. Lakóterületi modell- tervpályázat Szeged általános rendezési terve szerint az északi városrészben, a családi házakkal körülépített nagy-szilléri dombot találták alkalmasnak arra, hogy a következő tervidőszakokban elsősorban a magánlakás-építés nagy és összefüggő építési területe Hegyen. Ennek előkészítése érdekében a városi tanács az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériummal és más országos szervezetekkel közösen pályázatot hirdetett a nagy-szilléri domb beépítésének megtervezésére. A pályázat a feladat újszerű megközelítését kéri a tervezőktől. Követelmény, hogy először az általuk szükségesnek és optimálisnak vélt lakóterületi életforma-mo- dellt dolgozzák ki, amely figyelembe veszi a családok nagyságának, összetételének arányait és a társadalmi rétegződést is. Ebben a modellben tehát a közösségi és társadalmi igényeket fogalmazzák meg, s ennek megfelelően gondoskodjanak az építészeti, területrendezési megoldásokról.
