Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-07 / 262. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. NOVEMBER 7. IHeti világhíradó HÉTFŐ: Losonczi Pál Kuvait- ban tárgyalt az emírrel és a miniszterelnökkel — Grisa Filipov bolgár miniszterelnök Budapesten Lázár György vendége volt — Indiai—pa­kisztáni csúcstalálkozó Új- Delhiben — Marokkóban járt Gemajel libanoni államfő. KEDD: Az amerikai kong­resszusi és kormányzó-vá­lasztásokon Reagan republi­kánusai a vártnál nagyobb vereséget szenvedtek, az egyes államokban megren­dezett népszavazás az atom­fegyver befagyasztásáért küz­dők sikerét hozta — Fran­ciaországban az árak sza­baddá tétele jelentős áremel­kedéssel járt — Személyi vál­tozások a román kormány­ban. SZERDA: Spadolinj olasz mi­niszterelnök tárgyalása Wa­shingtonban — Becsben 2 és fél milliárd dollár tartozás átütemezéséről jött létre megállapodás a lengyel kor­mány és nyugati bankok kö­zött — Az angol királynő trónbeszédével megkezdődött a londoni parlament ülés­szaka. CSÜTÖRTÖK: Beiktatták az új. jobbközép színezetű hol­land kormányt — Baszk sze- paratisták Madridban megöl­ték egy páncélos hadosztály parancsnokát, a merénylet politikai provokációnak szá­mít — Befejeződött Papand­reu görög miniszterelnök ro­mániai látogatása. PÉNTEK: Véget ért Párizs­ban a francia—brit csúcsta­lálkozó — Az ENSZ-közgyű- lés Falkland-vitájának végén többségi határozattal felszó­lították Argentínát és Nagv- Britanniát a kérdés tárgyalá­sos rendezésére — Olasz for­rások szerint Reagan elnök a gázvezeték-szankciók fel­oldását tervezi. SZOMBAT: A nyu,* Alnémet szabad demokrata pár.'ból ki­váltak új pártot szerveznek, a nyugat-berlini kongresszus egyébként kis többséggel új­raválasztotta Genschert párt­elnökké — A pápa látogatá­sa baszkföldön — A török alkotmány elfogadtatását cél­zó kampány utolsó napja — Marokkó összehívta a Biz­tonsági Tanácsot az izraeli tclepítéspolitika elítélése vé­gett. _______ I ndiai—pakisztáni csúcstalálkozót tartottak Üj-Délhiben. Képünkön: Ziaul Hak elnök és Indira Gandhi miniszter­elnök-asszony megbeszélése Milyen következményekkel jár Reagan republikánusai­nak mérsékelt szereplése a választásokon? Politikai nyelven szólva „földcsuszamlásnak” kellett volna bekövetkeznie, vagyis az ellenzékiben levő demok­ratáknak elsöprő győzelmet kellett volna aratniok mind a képviselőházban, mind a kormányzói tisztségek újra­elosztásában és többségre kellett volna jutniok a sze­nátusban is ahhoz, hogy a választások eredménye mó­dosítsa a Reagan-kormány- zat politikáját. (Még a „föld­csuszamlás” esetén sem bu­kott volna meg, úgy aho­gyan a parlamentarizmus európai formái természetes­sé és szükségessé tennék... De az USA parlamenti gya­korlata nagyon sokban kü­lönbözik az európai polgári demokráciákétól, ezt mindig számításba kell venni, ha valaki az amerikai választá­sok eredményeit elemzi és következményeiket latolgat­ja. Amerikában minden más­képpen van! A teljesen újjáválasztott képviselőházban a demokra­ta párt többsége valamelyest győzött, de hát eddig is ez az ellenzék volt többségben! Viszont akadnak szép szám­mal olyan reakciós demok­rata párti honatyák, 'akik szívesen adják voksukat Reagan neokonzervatív in­tézkedéseire. Cserébe meg lehetnek köztársaságpártiak, akiknek nem tetszik saját elnökük tevékenysége. Rea­gan elnöknek és kormányza­tának mindemellett jobban figyelembe kell venni, ez­után a képviselőház akara­tát. (A szenátus republiká­nuspárti többsége megma­radt .de egyes esetekben itt is tekintélyes az elnök el­lenzéke. mely mindkét párt soraiból toborzódik!) Az, hogy a Fehér Ház a jövőben több kompromisz- szumra kényszerül, örömmel töltötte el a tőkés köröket. A New York-i tőzsde majd­nem kéthetes „fekete hétfő” után most ismét rendkívül bizakodónak mutatkozott és árfolyam-növekedéssel kö­szöntötte Reaganék szerény vereségét, amelyet ezek sze­rint — győzelemmel felérő­nek minősített! A november 2-i szavazá­sok érdekes és fontos ele­me volt, hogy kilenc 'állam­ban népszavazást tartottak arról: befagyassza-e az USA az atomfegyverkezést a Szov­jetunióval együtt? Mindenütt nagy tömegek szavaztak igennel, az államok többsé­gében az igen győzött. S ez, ha nem is kötelezi el a Fe­hér Házat vagy a Pentagont, de jól mutatja, hogy az ame­rikai közvélemény jelentős része elutasítja a fegyverke­zési hajszát, bármit mond­jon is az elnök vagy a had­ügyminiszter. A hivatalos amerikai kül­politikában kevés változás várható a „félidős” válasz­tások után, de a megfigye­lők utalnak arra, hogy most egy évig választási nyomás nélkül tevékenykedhet a washingtoni diplomácia, nem kell figyelembe vennie a különböző érdekeket, le­gyen szó akár a fegyverke­zési, akár az „Izrael-lobby”- ról. Így például egyes hír- magyárázók azt jósolják hogy Reagan rövidesen szi­gorúbb lesz Beginhez, mint volt a választások előtt. Mi fenyegeti a fiatal spa­nyol demokráciát? A választ nem más, mint a spanyol uralkodó, I. János Károly király fogalmazta meg: „A legnagyobb fenye­getés a terrorizmus és a puccsveszély”. A király kije­lentette, hogy a terrorcselek­mények és a katonai hata­lomátvétel veszélyéről kerin­gő hírek állandó feszültséget teremtenek az országban és megbolygatják a spányol la­kosság normális életrendjét. I. János Károly a héten többször is találkozott a még az ország ügyeit intéző Cal- vo Sotelo miniszterelnökkel és a választásokon győztes szocialisták vezetőjével, Fe­lipe Gonzálesszel. A hét elején újabb kato­nai összeesküvést lepleztek le Barcelonában. A tervezett lázadási kísérlet állítólag csak a katalán vidékre kor­látozódott volna. A hét má­sodik felében egy véres me­rénylet csak fokozta az iz­galmat, a rendkívüli nyugta­lanságot: a fővárosban a ki­rályi palota közvetlen köze­lében megölték Victor Lago Roman altábornagyot, a Madrid mellett állomásozó páncélos hadosztály parancs­nokát. Az ismeretlen tette­sek állítólag a baszk szepa- ratisták szervezetéhez tartoz­tak. A merénylet hátterét homályossá teszi, hogy a meggyilkolt altábornagy an­nak a hadosztálynak volt a parancsnöka, amelynek tisz­tikarában a tavaly februári államcsínykísérlet és a nem­rég leleplezett újabb kato­nai lázadás tervében részt vett több tiszt is szolgált. A merénylet befelhőzte a pápai látogatást is: II. Já­nos Pál pápa egyik beszédé­ben nyomban állást foglalt és kijelentette, hogy ..az erő­szak nem lehet semmiféle probléma megoldásának a módja”. A Spanyolországban állan­dósulni látszó politikai nvugtalanság eloszlatását a dolgozó tömegek attól vár­ják. hogy heteken belül át­veszi a kormányzást a vá­lasztásokon győztes szocialis­ta párt és vezetője, a nép­szerű González. Most kor­mányalakítási tárgyalásait folytatja a PSOE vezetője, ki­jelentése szerint nem csu­pán pártjának tagjaiból vá­lasztja munkatársait az új madridi kabinetben. Mi a jelentősége az indiai —pakisztáni csúcstalálkozó­nak? Talán nem fölösleges em­lékeztetni arra, hogy Pa­kisztán — mesterséges ál­lam: jövőre lesz 50 éve, hogy Londonban tanuló mohame­dán diákok tervezetet dol­goztak ki az önálló indiai mohamedán állam megte­remtésére; ez az álam Pand- zsából, Kasmírból és Szind- ből áll. a kezdőbetűk alapján nevezték el Pakisztánnak... Aztán 35 esztendővel ezelőtt India lakosságának vallás szerinti kettéosztása alapján létre is jött Pakisztán, két, egymástól 1500 kilométer tá­volságra fekvő részből, Kelet- és Nyugat-Pákisztánból, s ez lett a világ legnagyobb mohamedán állama! Az már a legújabb időszak történel­méhez tartozik, hogy Kelet- Pakisztán kivált ebből a fur­csa államképződményből és Banglades néven önálló ál­lamot alapított. Még mindig történelem: Kasmír északi és nyugati ré­szeinek birtokáért többször is háborút indítottak indiaiak és pakisztániak, legutoljára 1971-ben. (Az összesen há­rom indiai—pakisztáni „há­ború” befejezésében mindig szerepe volt a szovjet dip­lomáciának. különösen emlé­kezetes volt az 1966-os tas- kenti siker!) Tíz év után most újra in­diai földre lépett egy pakisz­táni államfő. Ziaul Hak dél­kelet-ázsiai körútja elején rövid időre megállt Üj-Del- hiben, ahol Indira Gandhi miniszterelnök-asszony fo­gadta. A találkozó ténye ön­magában is nagy jelentősé­gű, hiszen a két ország kö­zött bizalmatlanság még oly csekély mértékű csökkentése nyomán is alábbhagyhat a feszültség az ázsiai földrész­nek ebben a térségében. De nemcsak kézfogás volt, ha­nem több is történt: az in­diai—pakisztáni együttmű­ködés elősegítésére közös bi­zottságot alakítottak. Derű­látásra adhat okot ez az ese­mény, ám a fél évszázados ellentétek óvatosságra kész­tetnek a véleményalkotás­ban. Pálfy József ENSZ-közgyűlés Plenáris ülés Délkelet-Azsia békéje, az apartheid elleni politika a napirenden Az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakának plenáris ülésén a délkelet-ázsiai békével, sta­bilitással és együttműködés­sel kapcsolatos napirendi pont vitájában felszólalt Nagy János külügyi államtit­kár, aki rámutatott arra, hogy e térségben problémái­nak megoldatlansága károsan hat az ottani országok kap­csolatainak fejlődésére. Mél­tatta azokat az indokínai kezdeményezéseket és legu­tóbbi javaslatokat, amelyek a világ e részében elhelyezke­dő államok egymás közötti viszonyának normalizálásá­ra irányulnak. Nagy János síkraszállt az indokínai és az ASEAN-or- szágok közötti megindult konstruktív párbeszéd foly­tatásáért, amelynek a fenn­álló realitások alapján, a tér­ség egészének problémáit kell értenie. Az ENSZ-közgyűlés jelen­legi ülésszakának keretében rendkívüli ülést tartottak a Dél-Afrika elleni szankciók támogatására meghirdetett nemzetközi év alkalmából. Az emberiség elleni bűn­tettnek nevezte felszólalásá­ban a pretoriai Apartheid­rendszert Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár s méltatta a dél-afrikai szabadságharco­sok küzdelmét. Holtai Imre, az ülésszak elnöke hangoztatta, hogy át­fogó és kötelező érvényű szankciók elfogadására van szükség ahhoz, hogy véget le­hessen vetni a dél-afrikai fajüldöző rezsim uralmának. Új elnök Kamerunban Tegnap óta Paul Biya sze­mélyében új elnöke van a Kameruni Egyesült Köztár­saságnak. Elődje, az 58 éves Ahmadou Ahidjo nemrégiben váratlanul lemondott tisztsé­géről, amelyet azóta töltött be, hogy az afrikai ország 1960-ban elnyerte független­ségét gyarmattartójától, Franciaországtól. Ahidjo azonban továbbra is az or­szág egyetlen pártjának, a Nemzeti Kameruni Uniónak az elnöke marad, így bizto­sítva politikájának folytonos­ságát, Az új elnök Ahidio legközelebbi munkatársai kö­zül került ki. NYUGAT-BERLIN Hans-Dietrich Genscher pártelnök újjá választásával a jobboldal győzelmét hozta a Szabaddemokrata Párt nyugat-berlini kongresszusa. Genscher a négyszáz szava­zatból 222-tőt szerzett meg, ellenfelének, a balszárny tá­mogatta Uwe Ronneburger- nek 169 szavazat jutott. Ha­tan tartózkodtak, egy dele­gátus mindkét jelöltre nem­mel szavazott, és két voksot érvénytelennek nyilvánítot­tak. Az NSZK-ban sorozatos tüntetéseket rendeztek a Khol- kormánjt tervezeti gazdaságpolitikai intézkedései £llen. Kcpünkön felvonulók tömege Stuttgart városában Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 65. évfordulója alkalmából táviratban köszöntötte Leonyid Iljics Brezsnyevet, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét és Nyikolaj Alek- szandrovics Tyihonovot, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét. Kedves Elvtársqk! A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 65. évfor­dulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti ^Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa és Minisztertanácsa, és egész népünk szívből jövő üdvözletét és legjobb kíván­ságait küldjük önöknek és az Önök személyében a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa .Elnökségének, a Szovjetunió Minisztertaná­csának és a testvéri szovjet népnek. Hat és fél évtized óta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példát mutat az emberiségnek, és termékeny ösztönző hatást gyakorol a nemzetközi mnkásmozgalom- ra, a nemzeti felszabadító mozgalmakra a világ sza­badságszerető népeinek küz­delmére, a társadalmi hala­dásra. Hatvanöt év alatt a szovjet nép céltudatos alko­tó tevékenységével a békéért' a haladásért és a nemzetkö­zi biztonságért folytatott fá­radhatatlan harcával döntő mértékben járult hozzá a társadalmi haladáshoz. Tör­ténelme során a szovjet nép óriási nehézségeket leküzd­ve mindig sikeresen védel­mezte október vívmányait és nagy áldozatok árán, híven teljesítette történelmi külde­tését. 1 A szovjet nép, lenini kom­munista pártjának vezeté­sével kiemelkedő eredmé­nyeket ért el a társadalmi élet minden területén és si­keresen munkálkodik a kommunista társadalom megvalósításán. Az elért si­kerek elválaszthatatlanul összeforrottak a. Szovjetunió Kontpnunista Pántjával, an­nak lenini politikájával. Ez egyben szilárd biztosítéka annak, hogy a szovjet nép eredményesen oldja meg a fejlődés során jelentkező új feladatokat és sikerre viszi az SZKP XXVI. kongresszu­sának célkitűzéseit. A szovjet hatalom létezé­sének első pillanatától követ­kezetes harcot folytat a bé­kéért és a biztonságért. A haladó, a békeszerető embe­rek az egész világon nap­jainkban is nagyra értékelik és támogatják az SZKP és a szovjet kormány megfon­tolt békepolitikáját, erőfeszí­téseit a nemzetközi bizton­ságáért, a világ békéjéért és a társadalmi haladás elő­mozdításáért, mert ezek egy­beesnek a békeszerető embe­rek törekvéseivel és óhajá­val. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom eszmléi nagy visszhangra találtak a szabadságáért és nemzeti függetlenségéért sok évszá­zadon át harcot folytató ma­gyar népben is. A magyar intenacionalisták együtt har­coltak az oroszországi forra­dalmárokkal és október pél­dáján kiáltották ki 1919-ben a Magyar Tanácsköztársasá­got. A Szovjetunió diadal­mas küzdelme a fasiszta hó­dítókkal, hazánk felszabadu­lása elhozta népünknek a szabadságot és lehetőséget nyújtátt az új társadalom építéséhez. A Magyar Szo­cialista Munkáspárt XII. kongresszusa határozatainak végrehajtásán munkálkodó népünk ^számára pótolhatat­lan erőforrás a szovjet nép­hez fűződő megbonthd/tatlan testvéri barátsága és az élet minden területén kiterjedő, szüntelenül erősödő együtt­működése. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Nép- köztársaság a marxizmus— leninizmus és a proletár in­ternacionalizmus szellemé­ben, a közös célok és érde­kek alapján szüntelenül erő­síti kapcsolatait a Szovjet­unióval, a szocialista orszá­gok egységének megszilárdí­tása, a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom erősítése, a béke védelme és a nemzetközi biztonság erő­sítése érdekében. A Nagy Októberi Szocia­lista forradalom 65. évfor­dulóján, együtt ünnepelve önökkel, szívből kívánjuk, hogy a kommunizmus építé­se, a Szovjetunió felvirágoz­tatása, a világbéke megszi­lárdítása terén végzett áldo­zatos munkájukat további si­kerek koronázzák. NICOSIA Az iraki és iráni erők újabb vízi és légi csatát foly­tattak a Perzsa-öböl északi részén, távol attól a front­szakasztól, ahol az elmúlt napokban a leghevesebb harcok folytak. MADRID Santiago Carrillo, a Spa­nyol Kommunista Párt, fő­titkára a párt végrehajtó bizottságának tegnap hajnal­ban zárult ülésén bejelentet­te, hogy lemond főtitkári tisztéről. A vb a lemondást 1 elfogadta és Carrillo helyére Gerardo Iglesiast javasolta. NEW YORK Az ENSZ-tagállamok arab csoportja pénteken felszólí­totta a Biztonsági Tanácsot, hoev sörgős ülésen foglal­kozzon a megszállt arab te­rületeken folytatott izraeli telepítési politikával. WASHINGTON Az Egyesült Államok, va­lamint a szovjet—nyugat­európai gázvezeték építésé­ben érdekelt tőkés országok képviselői negyedik alka­lommal találkoztak Wa­shingtonban, de nem jutot­tak dűlőre a Washington óhajának megfelelő „egysé­ges” kelet—nyugati kereske­delmi politika kialakításá­ban. VARSÓ A varsói rendőrkapitány­ság nyomozást folytat az úgynevezett Szolidaritás Rá­dió ügyében. Eddig 11 sze­mélyt tartóztattak le. három rádióadó és több más elekt­ronikus berendezés került a hatóságok kezébe. BELGRAD Moamer el-Kadhafi líbiai vezető Jugoszláviában tett többnapos hivatalos látoga­tását befejezve tegnap eluta­zott Belgrádból. Petar Sztambolics jugoszláv állam­elnökkel folytatott tárgyalá­sairól közleményt adnak ki. BEJRUT Amin Gemajel libanoni el­nök libanoni politikái körök által „igen kemény hangú­nak” minősített levelet kül­dött Sedli Klibinek, az Arab Liga főtitkárának. Előzőleg Klibi ugyancsak levélben ér­deklődött a libanoni hadse­reg nyugat-bejrúti tisztogató akciói közben nemrég letar­tóztatott palesztinok sorsáról. A letartóztatott palesztinok számát az Arab Liga 2500 főre becsüli. A libanoni elnök visszautasította és ta­gadta a vádat. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom