Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-06 / 261. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. NOVEMBER 6 A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján Ünnepi gyűlés a Kremlben Ünnepi gyűlést tartottak tegnap Moszkvában, a Kreml kongresszusi palotájában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója tiszteletére. A megemlékezésen jelen volt Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, az SZKP KB Politikai Bizottságának több tagja, az SZKP és a szovjet állam több más vezetője. Az ünnepi gyűlésen Viktor Grisin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a moszkvai városi párt- bizottság első titkára mondott beszédet, Grisin hangsúlyozta: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom a világtörténelem legjelentősebb eseménye volt. A forradalom óta megtett út legfontosabb eredménye a fejlett szocialista társadalom felépítése, az össznépi szóéi- a list a állam megteremtése — hangsúlyozta Grisin. Nemzetközi kérdésekről szólva, emlékeztetett rá: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom egyik legfontosabb jelmondata az volt, hogy „Békét a népeknek”. Az SZKP és a szovjet állam ma is ezt tekinti nemzetközi tevékenysége vezérlő elvének. Békeszeretét bizonyítja egész sor, egyoldalúan vállalt kötelezettség is. amelyek közül a legjelentősebb, hogy lemondott a nukleáris fegyver elsőként való alkalmazásáról. Ezzel szemben az Egyesült Államok vezető körei a nemlétező szovjet veszélyre hivatkozva. meg akarják bontani a Szovje'unió és az Egyesült Államok között kialakult katonai és hadászati egyensúlyt. A Szovjetunió azonban senkinek sem ismeri el a jogát arra, hogy katonai erőfölényt szerezzen, Grisin rámutatott: a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok arra törekszenek, egyre nagyobb tért hódítson az európai enyhülési folyamat, konstruktív módon fejeződjék be a madridi találkozó. Az ázsiai kontinens, de az egész világ békéjéhez és stabilitásához is jelentős hozzájárulás lenne, ha normalizálódnának a szovjet—kínai kapcsolatok. A Szovjetunió változatlanul és őszintén törekszik e kapcsolatok egészségesebbé tételére. Bár mindeddig semmiféle elvi változás nem tapasztalható a Kínai Népköz- társaság külpolitikájában, nem szabad figyelmen kívül hagyni az e politikában jelentkező új mozzanatokat. Washingtonnak azokról a kísérleteiről szólva, hogy beavatkozzék a szocialista országok. köztük Lengyelország belügyeibe, Grisin leszögezte: a szocialista Lengyelország ellenségei nem érik el céljukat. A Szovjetunió nemzetközi tevékenységét annak a célnak szenteli, hogy biztosítsa a békét, a társadalmi haladást és a népek függetlenségét — hangsúlyozta befejezésül Viktor Grisin. Magyar felszólalás az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés jogi bizottságában felszólalt dr. Prandler Árpád nagykövet, a magyar küldöttség tagja is. A testület azzal a napirendi ponttal foglalkozott, hogy miként lehetne növelni az erőszak tilalma elvének hatékonyságát. A magyar küldöttség Véleménye A francia és az angol kormány egyetért abban, hogy sürgeti a gázvezeték miatti egyoldalú amerikai döntés sei hozott szankciók feloldását, s az Egyesült Államoknak a szankciókat előzetes feltételek nélkül vissza (kell vonnia — jelentették be a tegnap délben véget ért francia—angol csúcstalálkozó befejezésekor. A csúcskonferencia után tartott sajtóértekezleten Mit terrand elnök ezzel kapcso latban haftározotlun leszöszerint. — mondotta dr. Prandier Árpád — az erőszak tilalma elvét kimondó világszerződés kidolgozása és megkötése különösen időszerű napjainkban, amikor a nemzetközi kapcsolatokban — jól ismert okok következtében — a feszültség elemei váltak uralkodóvá. gezte: az amerikai szankciók indokolatlanok és igazságtalanok, azokat Washingtonnak feltétel nélkül kell Visszavonnia, s Párizs és London nem hajlandó olyan „csereüzletre”, hogy e szankciók feloldása fejében más területeken tegyen engedményeket az amerikai követelésre. Thatcher asszony a sajtó- értekezleten kijelentette, hogy ebben a kérdésben egyetértés van Párizs és London között. Ülést tart a Dán KP Központi Bizottsága Tegnap Koppenhágában összeült a Dán Kommunista Párt Központi Bizottsága. A tanácskozáson a párt soron következő, XXIV. kongresz- szusának összehívásáról, az új kormány színrelépte utáni helyzetről, a szakszervezeti választások kérdéseiről, és a küszöbönálló pártkonferencia előkészületeiről lesz szó. Lengyelország Illegális nyomda A lengyel hatóságok, egy varsói magánlakásban illegális nyomdát lepleztek le. A nyomozók a lakásban sokszorosító gépet, matricákat, nagy mennyiségű papírt és számos olyan kész röplapot találtak, amelyek szerzői arra uszítottak, hogy november 10-én tartsanak különféle megmozdulásokat. Mint ismeretes, a földalatti politikai ellenfél ezt a napot (az időközben megszüntetett Szolidaritás szervezet bejegyzésének második évfordulóját) újabb rendbontó akciókra, sztrájkok kiprovokálására igyekszik felhasználni. A hatóságok az illegális nyomdával kapcsolatban eddig hat személyt vettek őrizetbe, a nyomozás — a katonai körzeti ügyészség felügyelete alatt — folytatódik. KUVAIT Őszintén remélem, hogy a magyar nép érzi: baráti szálak szövődtek közöttünk — mondotta Abdel Aziz Husszein kuvaiti államminiszter, kormányszóvivő Lo- sonczi Pál magyar államfő kuvaiti látogatását kommentálva Baracs Dénesnek, az MTI kiküldött tudósítójának. Az államminiszter a kétoldalú kapcsolatokról és kuvaitnak a nemzetközi élet fő kérdéseiben elfoglalt álláspontjáról nyilatkozott. MOSZKVA A Szovjetunió és Ausztria megállapodást írt. alá arról, hogy kölcsönös villamos- áram-szá Ilit ások formájában Összekötik a két ország energetikai rendszerét —közölték a TASZSZ szovjet hírügynökség tudósítójával a szovjet energiaügyi minisztériumban. Nyugat-beiílin Tegnap délelőtt négyszáz küldött részvételével megnyílt Nyugat-Berlinben a Szabaddemokrata Párt (FDP) háromnapos kongresszusa. A tanácskozás t'ö célja, hogy meghatározza a liberálisok politikájúi — lekinle'tel az Teheránban több ezres tömegtüntetést tartottak az amerikai nagykövetség elfoglalásának harmadik évfordulóján. A felvonulók USA-ellenes jelszavakat kiabáltak, és egy jelképes, csillagos-sávos lobogóba burkolt koporsót hordoztak körbe (Telefotó — KS) Az ENSZ-ben 90 szavazattal, 12 ellenében olyan határozatot fogadtak el, amely felszólítja Argentínát és Nagy- Britanniát, hogy kezd jenek ismét tárgyalásokat a Falkland (Malvin)-szigetek kérdéséről (Telefotó — KS) Francia—angol csúcs A szankciók feloldását sürgetik Távirat Tallinnba K. Vaino elvtársnak, az Észt SZSZK KP Központi Bizottsága első titkárának, J. Kabin elvtársnak az Észt SZSZK Legfelsőbb Tanácsa elnökének, V. Klauson elvtársnak, az Észt SZSZK Minisztertanácsa elnökének. TALLINN Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a megyei tanács nevében elvtársi, baráti tisztelettel köszöntjük Önöket, a Szovjetunió nagy családjához tartozó észt népet, a köztársaság kommunistáit, valamennyi dolgozóját a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 65. évfordulóján. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját együtt ünnepeljük Önökkel, a szocialista világrendszer országaival és a haladásért, a békéért küzdő népekkel. Október eszméinek diadalát bizonyítja a szocializmus léte és fejlődése, a Szovjetuniónak — és benne az Észt Szovjet Szocialista Köztársaságnak — a hat és fél évtizedes múltja. Abban, hogy ma Magyarországon is sikerrel munkálkodunk a szocialista társadalom építésén, a lenini eszmék ereje és a Szovjetunió internacionalista segítsége tükröződik. Ez az alapja barátságunknak, egyre szélesedő testvérkapcsolatunknak is. Az ünnep alkalmából kívánunk további kimagasló sikereket a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusa határozatainak megvalósításához, az Észt Szovjet Szoqialista Köztársaság további felvirágoztatásához. Elvtársi üdvözlettel Majoros Károly, a megyei pártbizottság első titkára Barth László, a megyei tanács elnöke Koszorúzás a megyeszékhelyen A megyei pártbizottság nevében Majoros Károly és Szűcs János koszorúzott a Hősök téri emlékműnél Tegnap november 7-e tiszteletére koszorúzási ünnepségeket rendeztek megyénk városaiban, községeiben. Szolnokon délelőtt 9 órakor a Munkásőr úti temetőben, a szovjet hősi emlékműnél kezdődött a koszorúzási ünnepség, amelyen Leder László rendőr alezredes, a városi-járási rendőrkapitányság vezetője mondott ünnepi beszédet. A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága nevében Simon József első titkár és Sándor János titkár helyezett el koszorút az emlékműnél. Ezután az ideiglenesen hazánkban állomásozó NSZK-ban bekövetkezett koalícióváltás nyomán támadt új helyzetre — és döntsön az FDP vezetőségének összetételéről. BRÜSSZEL A NATO különleges tanácskozó csoportja. amely az Atlanti Szövetség tagjainak a genfi „Eurórakéta”- tárgyalásokkal kapcsolatos álláspontjai; egyezteti, pénteken ülést tartott Richard Burt amerikai külügyi államtitkár elnökletével. WASHINGTON Háromnapos nemzetközi konferencia kezdődött Washingtonban a ...szabad választásokról". A részvételre a rendezők — az American Enterprise institute nevű konzervatív ..agytröszt” és az amerikai külügyminisztérium — harminchúrom ország képviselőit hívták meg. Reagan amerikai elnök a Fehér Házban megrendezett szovjet katonai alakulatok képviselői koszorúztak. 1 Ezután a városi tanács, a HNF és a KISZ városi bizottsága, valamint a fegyveres testületek képviselői koszorúztak, végül a város lakói helyezték el a kegyelet virágait az emlékműnél. Tíz órákor a Hősök terén, a szovjet hősök emlékművénél volt koszorúzási ünnepség. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Fenyvesi József, a városi tanács elnöke méltatta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét. A beszéd után az MSZMP díszebéden arra biztatta a résztvevőket, hogy aknázzál, ki „a demokrácia terjesztésének lehetőségeit". BASEL A Salvadornak nyújtott amerikai katonai segély leállítását követelő felhívással zárult csütörtökön Baselban a Szocialista Internaconálc irodájának kétnapos ülése. A találkozón a nyugati világ mintegy ötven szocialista és szociáldemokrat a párt iának képviselői vettek részt. MADRID * Az. ETA baszk »errorszm- vezet katonai szárnya vállalta magára a csütörtökön végrehajtóit ' madridi , tábnr- nokgyfikosság ’ " élVwéTéséí. Az. ügy kapcsán a lapok veszélyekkel terhesnél; ítélik meg a Felipe Gonzalez hivatalos beiktatásáig hátralevő egy hónapol. CANBERRA A csendes-óceáni biztonsági szerződés (ANZUS) és a katonai együttműködés kérdései szerepeltek pénteken Weinberger hadügyminiszter ausztráliai tárgyalásainak napirendjén. Szolnok megyei Bizottsága nevében Majoros Károly, a megyei bizottság első titkára és Szűcs János, a megyei bizottság titkára helyeztek el koszorút az emlékmű talapzatára. A Szolnok megyei tanács nevében Barta László megyei tanácselnök és Ul- veczki Tibor elnökhelyettes koszorúzott. Majd az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet katonai alakulatok, a megyei rendőr-főkapitányság és a néphadsereg képviselői vitték koszorúikat az emlékműhöz. Koszorút helyeztek el az emlékmű talapzatán a Hazafias Népfront megyei bizottságának és az MSZBT-tagcsoportok nevében is. Végezetül a Kö- zéptiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, a városi intézmények. vállalatok és a lakosság képviseletében járultak az emlékműhöz koszorúkkal és virágokkal. Az ünnepség az Internacionáléval ért véget. Egy óra múlva. 11 órakor a Tisza-parti Lenin-szobor- nál volt koszorúzás. Bárdi Imre, a megyei tanács pártbizottságának titkára mondott rövid beszédet, majd Fábián Péter és Mohácsi Ottó, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának titkárai helyezték el a szobornál a megyei bizottság koszorúját. A megyei tanács nevében Bereczki Lajos és Sípos Károly helyezlek el„ koszorút a szobor talapzatán. Ezután az ideiglenesen hazánkban állomásíteó szovjet katonai alakulatok, a Munkásőrség megyei parancsnoksága. az MHSZ megyei vezetősége, a Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsa és a KISZ megyei bizottsága képviselői járultak koszorúikkal a szoborhoz. Végül az építőmunkásak koszorúját és a város lakóinak virágait helyezték el a szobor talapzatán.