Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-04 / 259. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. NOVEMBER 4. IA tudomány világa I A génállomány konzerválása a jövő érdekében Földünk élővilágának egyre több faját fenyegeti az a veszély, hogy fejlődésük megrekedésével, zsákutcába tor- kollásával a változékonyságuk beszűkül. Bekövetkezhet leromlásuk és megsemmisülésük is, alkalmazkodóképessé­gük lassúbb, mint amilyen gyors a környezetváltozás. Eh­hez járul hozzá az utóbbi időben ugrásszerű fejlődésen keresztülment növénynemesítés is, melynek hatására — amit találóan „zöld forradalom” elnevezéssel is illetnek — örvendetesen megnőtt az egységnyi területre eső ter­méshozam. Az új nagyhozamú fajták ráadásul egycsapásra bevezet­őtök és meghonosíthatok szinte bármely országban, kiszorítva az ott meglevő gyengébb hozamú, ősibb, pri­mitív fajtákat vagy tájfaj­tákat. Ezzel a fejlődéssel nemcsak a kultúrfajták szá­ma csökken, hanem a ter­mészetes növényállomány fajai is ilyen örökletes anyagcsökkenést, pontosab­ban „géneróziót” szenvednek. Márpedig genetikai anyaguk megőrzése, állományuk kon­zerválása a gyakorlati ne- mesítői munkában, ami akár a koraiságra, ellenállóképes­ség javítására, bővebb Itermésképzésre, akár más­ra irányul, szinte nélkü­lözhetetlen. De később is, ma még előre nem látható fontos feladatok alapja lehet. A génállomány-konzervá­lás fontosságának felismeré­se az utóbbi évtizedekben hathatós intézkedéseket ered­ményezett. Kevésbé tudato­san és hatékonyan már ré­gebben is folytattak Olyan tevékenységet. amely ezt a célt szolgálta. De termé­szetes feltételek között el­sősorban a napjainkban ki­teljesedő természetvédelmi intézkedések képesek lassí­tani, hol kisebb, hol nagyobb mértékben a természetes fa­jok pusztulását. A veszé­lyeztetettnek tartott fajok védetté nyilvánítása, és vé­delmük tényleges, nem egy­szer az egyéni és csoportér­dekekkel való ütközések mi­atti körülményes megoldása a legelső tennivaló. A ter­mészetvédelmi területek, kü­lönösen a nagyobb kiterjedé­sű nemzeti parkok létesítése és fenntartása — szakszerű­en — lényegesen több ered­ménnyel járhat. Azonban ezek élővilága is állandó változásban van, és az ag­resszív fajok túlsúlyba ke­rülése miatt az egyes érzé­keny, kevésbé versenyképes fajok hátrányára válhat, megbontja az eredeti élet­közösséget, parazitáknak nyithat utat, hacsak nem avatkoznak be időben. A génállomány megőrzését mesterséges feltételek mel­lett már tulajdonképpen év­századok óta csinálják a botanikus kertek, állatker­tek, nem egy esetben kivé­teles sikerrel. A fajok ilyen módon való és kézben tartá­sa azonban csak korlátozot­tan felel meg a célkitűzé­seknek, mivel az így tartott kevés számú egyed fenntar­tásával egy faj — populá­ció — teljes génanyagának megmentése nem lehetséges. A génmegőrzés munkájá­ban továbblépést a génbank alapítás jelentette. A növé­nyi génbank tulajdonképpen olyan tágabb értelemben vett növénygyűjtemény, amely a termesztett és rokonfajok lehetőség szerinti teljes vál­tozatosságát, vagyis az eze­ket meghatározó gén-allé- lokat magában tartalmazza. A világ első génbankját 1959-ben az USA Kolorádó államában hozták létre Or­szágos Magtároló Laborató­rium néven. A világot átfogó génbankhálózat azóta foko­zatosan épült ki. Ezek az ál­lomások elsősorban a kör­zetükben még fellelhető pri­mitív fajták, tájfajták, vala­mint vad rokonfajtáik be­gyűjtését és megőrzését old­ják meg. Kezdve a hasznos mikroszervezetektől, közü­lük is főképpen a talajlakók - tól és a terménytartósítás­ban ipari méretekben hasz­nosítottaktól a legmagasabb rendű termesztett nö­vényekig. Mindegyikük adatait, ahol lehet­séges, közvetlenül számító­gépbe táplálják, és így tá­rolják. A génbankokban nemzetközileg egyeztetett, egységes nyilvántartással el­helyezett anyag biztosítja majd, hogy a nemesítők, esetenként más szakemberek, a számukra szükségeseket a világ bármelyik génbankjá­ból megkaphassák. Ez meg­valósul többek között a ha­zai burgonyanemesítés so­rán is. Mindezek érdekében egy- egy növény fajainak, fajtái­nak magvait gyűjtik össze, és szigorúan ellenőrzött, megfelelően kondicionált kö­rülmények között a magva­kat hosszabb ideig — 5—10 évig — életképesen tartják, és időnként újratermesztés- sel felfrissítik, elsősorban az egyéves növényeknél. Más­kor ivartalan szaporítóanya­got, sarjat, dugványt, gumót, tárolnak, bár ekkor fennáll a beszűkülés veszélye, mivel túl nagyszámú egyed fenn­tartására lenne szükség a változatosság maradéktalan megtartására. Lehetséges, hogy a növények csak egy-egy sejtjét, például vi­rágporát, vagy szövettenyé­szetét — többszöri átoltással — tartják fenn, ami kevés helyet kíván. így például egy négyzetméternyi terüle­ten kettőszáz szőlőfajtát is meg tudnak tartani. Mind­ezeket jól kiegészítik a sza­badföldi és a munkagyűjte­mények, amelyek a hagyo­mányos fajtagyűjtemények­nek felelnek meg. Hazánk­ban a tápiószelei Agrobota- nikai Intézet — az Erdészeti Tudományos Intézettel és más hazai szak- és mező- gazdasági intézményekkel együttműködve — látja el a hazai növényi génanyag fenntartásának szerteágazó feladatát. A segítségével el­ért legfőbb eredményeink pedig többek között a gépi betakarításhoz jobban ido­muló merev és törpe szárú, egyszerre érő, termésüket egy szintben, csoportosan nevelő, valamint a baktéri­umos és vírusos betegségek­kel szemben ellenállóbb ga­bonafélék és zöldségfajták előállításában mutatkoznak meg. A már meglevőkön kí­vül még nagyobb azoknak a jelenleg csak a nemesítők „tarsolyában” rejtőző fajta- jelölteknek a száma, ame­lyek létrehozásában alapvető szerepet töltöttek be a meg­őrzött vad, primitív, tájfajták­ban meglevő törpésító, ko- raiságot, ellenálilóképesség kialakulását elősegítő örök­letes anyagok. M. I„ Változás a gépgyártásban A gépgyártás módszerei­nek, eljárásainak, berende­zéseinek változásaiban óri­ási jelentőségű volt az elek­tronikai ipar robbanásszerű fejlődése. A gépgyártás tech­nológiája — ellentétben pél­dául a vegyiparral vagy az építőiparral — sok évtizeden keresztül térben és időben elkülönült, egymástól jelen­tősen különböző műveletek halmozásából állt. A külön­böző műhelyekben sokfajta differenciált módszerrel gyártott alkatrészek hosz- szabb-rövidebb megmunká­lási és várakozási szakaszok után a szereidében találkoz­tak, és álltak össze piacké­pes termékké. Az egyes technológiai ága­zatok az évtizedek során je­lentősen fejlődtek, például a tökéletesedő szerszámgé­pek és a szerszámok révén rövidült a forgácsolás ideje, és nőtt a megmunkált al­katrészek pontossága. Űj elveken működő megmunká­ló eljárásokat vezettek be, vagyis a technológia még jobban alkalmazkodott a fokozódó követelményekhez, a gépgyártás szakaszos jel­lege azonban megmaradt. Századunk közepéig a gép­iparban a fő figyelem a tömeggyártás automatizálá­sára és eszközeinek a töké­letesítésére összpontosult. Az akkori automaták azonban csak előzetesen beállított, meghatározott munkamene­teket voltak képesek ismé­telni, beállításuk igen költ­séges volt, ezért felhaszná­lásuk csak nagytömegű, egy­forma termék gyártásakor volt gazdaságos. A fémfeL- dolgozás jóval nagyobb ré­szét alkotó egyedi vagy kis- és középsorozat gyártásában a kézzel vezérelt berende­zések voltak uralkodók. Gyökeresen változott a helyzet, amikor az elektro­nika fejlődése létrehozta az NC-technika néven ismert eljárásokat. Az automatikus vezérlés eszközeivel a gépek képesek szimbólumokkal ki­fejezett utasításokat leolvas­ni, és szakképzett embernél gyorsabban, pontosabban végrehajtani. Ezzel lehetővé vált a kissorozatgyártás gazdaságos automatizá­lása, és ami ennél is fontosabb, a különböző berendezéseken végzett mű­veletek egyetlen, központi­lag irányított, általában szá­mítógépekkel vezérelt fo­lyamattá rendeződtek. Már jónéhány éve a jövőbeli fej­lődésre leginkább jellemző­nek azt tartották, hogy a technológiai eljárások össze­kapcsolódnak számítógép- rendszerrel irányított integ­rált anyag- és adatfeldolgo­zó rendszerrel. luk végzett pusztítás. cal hajtja. A súlyok hatásá­ra a jégtörő orra és farré­sze ellipszispályán mozgó billegésbe kezd. Ezt hasz­nosítják a jég rombolásánál, s így döngölőberendezéssel rendelkező hajók 50 száza­lékkal jobb hatásfokkal dol­goznak, mint a ráfutásos módszerrel tevékenykedők. A hazai jégtörőflotta ha­jói kétféle módon szállnak szembe a folyók jegével: rá­futásos módszerrel vagy dön­gölőberendezés segítségével. A jégbe való beszorulás el­kerülésére, un. kanál formá­júra megépített törzsű, ke­resztbordás, erős vasszerke­zetű hajó mozgási energiá­ját hasznosítva folyamato­san halad előre mindaddig, amíg a vastagabb jégrétegek megállásra nem késztetik. Ekkor előre-hátra mozgással, A dunai jégtöröflottához tartozó Jégtörő— IX-et láthatjuk „rendcsinálás” közben a zajló folyón Gépesített jégvédelem A régi korok emberének tétlenül kellett tudomásul vennie a jeges árvizek pusz­tításait, védekezni ugyanis nem tudott ellenük. Korunk néhány technikai vívmányá­val — jégtörő hajók, robba­nóanyagok használatával, re­pülőgépek, helikopterek igénybevételével — azonban már meg lehet akadályozni a folyók jégtakarójának ked­vezőtlen elhelyezkedését, ve­szélyes méretű feltorlódását. Jeges árvíz olyankor fenye­get, amikor a folyókon le­vonulni akaró ár az alsó szakaszokon álló jégmezőt talál. Az a veszélyes, ha az árhullám bontja meg a je­get, helyenként torlaszokat emelvén. A jégtörő hajók tervszerű, már a jégzajlások időszakában végzett tevé­kenységével megelőzhetők a jeges árvizek, illetve jelen­tősen csökkenthető az álta­a jégmezőre való ráfutással, az úgynevezett vasalással száll szembe a jéggel. Ezt a módszert legyező alakban alkalmazva, folyamatosan növeli a szabad vízfelületet. A döngölőberendezést, ha van, külön motor működteti a hajón. A bal oldalon elhe­lyezett tengelyrendszer a ha­jó első és hátsó részén be­épített lendítőkerekeket, il­letve a rászerelt hattonnás öntöttvastömböt görgős lánc­Rovarok a bioszférában Előrelátó tudósok egyre gyakrabban hívják fel a fi­gyelmet a tudományos-tech­nikai forradalom árnyolda­laira: „Vagy az emberek te­gyenek valamit, hogy keve­sebb füst legyen a levegő­ben, vagy a füst intézi majd el, hogy kevesebb ember le­gyen a Földön” — írja pél­dául John Bulton „Szennye­zett égbolt” című könyvé­ben. Mit tegyen az ember a bioszféra megóvásáért? Mi a rovartan kutatóinak a fel­adata ezen a téren? Mindenekelőtt az ember és a természet közötti optimá­lis kapcsolatokat kell tisz­tázni. A rovarok szerepe pél­dául a bioszférában igen je­lentős. A rovarvilág csak­nem egymillió fajfőlesége felülmúlja Földünk összes többi állat- és növényféle­ségét. De még napjainkban is évente 6—8 ezer új rovar­fajt írnak le az entomológu- sok. A rovarok, mint minde­nütt megtalálható élőlények, kettős szerepet töltenek be a bioszférában: aktívan részt vesznek az anyag és energia körforgásában; a többi élő­lényhez fűződő többirányú kapcsolataik rendkívül nagy jelentőségűek a természet isfcabályozó mechanizmusai­ban. Szinte felbecsülhetet­len a jelentőségük pl.: a virá­gos növények beporzásában, a holt szerves anyagok eltaka­rításában és abban, hogy táplálékul szolgálnak az em­lősök, a madarak, a halak és más élőlények számára. A tévéadások képmagnós rögzítését ma már több nap­ra előre programozhatják. De ha az adás időpontja el­tolódik, például programvál­tozás miatt, a műsor rögzí­tése nem sikerül. Egy nyu­gatnémet cég. az ilyen bosz- szúság elkerülésére olyan eljárást fejlesztett ki, amely- lyel a videokészüléket maga a tévéprogram kapcsolja be. Ehhez az kell, hogy az adók minden műsorszámnak a kezdetével egyidejűleg egy egyedi kódjelet sugározza­nak. Ha ezután valaki rög­zíteni kíván valamely mű­sort, annak kódját betáplál­ja a képrögzítőjébe. Egy elektronika összehangolja a befutó jeleket a belétáplált kóddal, s ha ezek egyeznek, a képmagnó elkezd működ­ni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom