Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-23 / 275. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. NOVEMBER 23. ő 1982. NOVEMBER 23. KEDD KELEMEN NAPJA A Nap kél 7.00, nyug­szik 16.01 órakor. A Hold kél 12.53, nyugszik 22.49 órakor. Enyhe idő— ködsz/tálás ELŐREJELZÉS az ország területére ma estig: dél­előtt többjeié ködös idő várható, néhány helyen ködszi- tálással. A köd feloszlása után néhány órás napsütésre lehet számítani. A déli, délnyugati szél időnként megélén­kül, elsősorban a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 9, 14 fok között, a tartósan ködös helyeken 5 fok közelében valószínű. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától—szombatig: az évszakhoz képest enyhe idő. Az időnként megnövekvő felhőzetből főleg az ország nyugati részein lehet többfelé kisebb eső. Az éjszakai lehűlés mérséklődik, s a fagyok várhatóan megszűnnek. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet eleinte 0, plusz 5, később plusz 2, plusz 7 fok között lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között várható. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán vár­ható. Moziműsor Szolnok Vörös Csillag: Az ösz­vér nem megy esküvőre (16.30 órakor), A nők városa I—II. (18., dupla helyáron, 18.30 óra­kor), Tallinn: Rendőrök háború­ja (16, II. helyáron). Tisza A- terem: Fayard bíró, akit se­riffnek hívtak (14, II. helyáron, 17 órakor). Robotokkal a Satur- nus körül (19 órakor), B-terem: Az élet szép (18.30 órakor), C- terem: Rohanj velem (14, 18 órakor). Reptér: szünnap. Ve­gyiművek: szünnap, Szandasző- lős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: szünnap. Jászberény Le­hel: Nyom nélkül (II. hely­áron), Mo-presszó: Hegyi em­berek (II. helyáron). Jászapáti Táncsics: szünnap. Karcag Dé­ryné: Tűzharc (14, III. hely­áron), Kisújszállás Ady: Egy­másra nézve (18. II. helyáron). Kunhegyes Szabadság: Kabaré (16). Kunmadaras Petőfi: Én és Caterina (II. helyáron). Kun­Schimanek Emil Száztíz évvel ezelőtt, 1872. no­vember 23-án született, és 1955 szeptemberében, 83 éves korá­ban hunyt el Schimanek Emil Kossuth-díjas gépészmérnök, műegyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora. Műegyetemi tanulmányait Bu­dapesten végezte, majd Berlin­ben volt hosszabb tanulmány­úton. Hazatérve, előbb a Fegy­vergyárban, majd a Ganz «—ár- ban volt főmérnök. 1900-tól a budapesti Műegyetemen is ta­nított; két évvel később — 30 éves korában — kinevezték a I. gépszerkezettani tanszék pro­fesszorává. Munkássága elsősor­ban a hőerőgépek, az emelő- és hűtőgépek elméleti, illetve szerkezeti kérdéseire terjedt ki. Találmányai közül a nevét viselő hatütemű dízelmotor és karburátor a legismertebbek. A vákuum ellenében működő gáz­turbinára tett javaslatával a külföldet is megelőzte. Az ipar­ral mint tanácsadó, szakértő, illetve tervező (Bánhidai Erőmű. Mátravidéki Centrálé) állandó kapcsolatot tartott; ő tervezte az első magyarországi hűtőhá­zat is. Jelentős tudományos irodalmi tevékenysége, szakcikkei ma­gyar és német szakfolyóiratok­ban jelentek meg. szentmárton Körös; Csatár a pácban (14, II. helyáron). Me­zőtúr Szabadság: Majmok boly­gója (14, III. helyáron), Dózsa: Tegnapelőtt, Rákóczifalva Rá­kóczi: szünnap, Tiszafüred Ti­sza : Fehér farkasok. Tószeg Petőfi: Szerelmeim (14, II. helyáron), Törökszentmiklós Dózsa: Száguldás gyilkosságok- gal (14, III. helyáron). Hunya­di : szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: Éretlenek (III. hely­áron) . Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Az előadóteremben 9 órakor: Karvezetők megyei továbbkép­zése. a II. sz. klubhelyiségben. 8 órakor MTVB továbbképzése. A szíházteremben 19.30 órakor TALÁLKOZÁSOK ’82. — Kedves hazug (a Pódiumsorozat har­madik előadása) Közreműködik: Tolnai Klári és Mensáros László Kossuth-díjas színművészek. Elhunyt Bartók Béláné, Pásztory Ditta A Művelődési Minisztéri­um megrendüléssel tudatja, hogy Bartók Béla özvegye, Pásztory Ditta zongoramű­vésznő november 21-én, életé­nek 80. évében rövid szenve­dés után elhunyt. Temetésé­ről később történik intézke­dés. Sok telitalálat a totón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. heti totónyeremények az illeték levonása után. a kö­vetkezők: 13 találatom szel­vény 17, nyereményük egyen­ként 162 993 forint. Ezek kö­zül 13.+1 találatos szelvény 7, a nyeremény és a jutalom együtt 294 940 forint, 12 talá­latos szelvény 506, nyeremé­nyük egyenként 3651 forint. A 11-esekre 368, a 10-esekre 82 forintot fizetnek. Bolt a város szélén Minden hónapban akció II Fészek elsft éve Az idén, február közepén nyílt meg a Fészek, az ország első építőanyag-, lakásfelsze­relés áruháza Szolnok „végé­ben”, a Piroskai úton. A het­venezer négyzetméter terüle- letű áruház és telep első tíz hónapja azt mutatja, ered­ményes munkát végeztek, s a vásárlókat is igyekeztek az újrendszerű árusításhoz, vá­lasztáshoz szoktatni a TÜ- ZÉP kereskedői. Százöten dolgoznak a telepen, s a ke­reskedők nyolcvan százaléka szakképzett. Ez a szakkép­zettség azonban nem párosul nagy kereskedelmi rutinnal, mivel fiatal, frissen végzett emberek alkotják a derékha­dat. Az áruházzal szemben felvetődő vásárlói kifogások, reklamációk egyik okának a vezetők ezt tudják. be, a másiknak azt, hogy éppen a bemutatkozás hónapjaiban léptek érvénybe olyan im­portkorlátozó rendelkezések, amelyek valamelyest szűkí­tették a kínálatot. A Fészek Áruház az első hazánkban, s érthető módon nemcsak a megye, hanem legtöbbször a fél-, sokszor az egész ország építői megfor­dulnak benne. Ez különösen nagy terheket ró a kereske­dőkre. Mindemellett azonban úgy tűnik, eredményes első esz­tendőt zár a Fészek. Novem­Hazai és külföldi barkácskész- letek. A pénztárca dönti el, ki­nek, milyen tetszik. Azt mond­ják, az ÉVIG gyártmányai is kitűnők Csak a sokféleség bemutatásá­ért: tölgyalapú padlásf eljáró, amely tetőteres lakásokhoz al­kalmas. Ara 60 ezer(l) forint. Titka, hogy a Fészek szakem­bere elmegy a megrendelő épü­lő házához, megtervezi, s két hónapon belül be is szerelik. Bármennyire is drága árunak tartottuk, az érdeklődés igen nagy iránta. . . Fotó: Nagy Zsolt bér 15-ig 260 millió forint ér­tékű árut adtak el. s a szű­külő lehetőségek között is igyekeznek minden vásárlói igényt kielégíteni. Jól bevált a hónapról hónapra megren­dezett, különféle engedmé­nyes akció is. Most a csempe- és padlóburkolókat kínálják 20—60 százalékos árenged­ménnyel. Fotó; Nagy Zsolt Vendégek a Ganz-ban Az elmúlt hét utolsó mun­kanapjain látogatott a GANZVILL szolnoki gyárába egy 42 tagú lengyel, mérnö­kökből és technikusokból álló turistacsooort. Főként mun­kaszervezési és műszaki meg­oldások, valamint a bérezési kérdések érdekelték a vendé­geket, akik magyarországi tartózkodásuk alatt Jászbe­rényben, Kecskeméten és a fővárosban is több üzemet felkerestek. Ugyancsak a hét végén üzemlátogatáson jártak a Ganz-ban a jászberényi Erős­áramú szakközépiskola má­sodéves tanulói is. ök a tan­anyaghoz kapcsolódó gyakor­lati ismeretek szerzése céljá­ból keresték fel az üzemet. Tűzveszély a fürdőszobában A Szolnok városi-járási tűzoltóparancsnokságtól ka­pott tájékoztatás szerint no­vember 12-én Szolnokon a Szántó körút egyik társashá­zának lakásában a fürdőszo­bában száradó ruhák tüzet fogtak. Szerencsére a lakás- tulajdonos hamar észrevette a lángokat, a tűzoltók már csak a tűz „végeredményét” láthatták. A fürdőszobában elhelyezett ruhaszárító a megengedettnél jóval köze­lebb volt a gázbojlerhez. A bojler használati utasítása tartalmazza, hogy éghető anyagot negyven—hatvan centiméternél közelebb nem lehet mellette elhelyezni. A tűzoltók kérik az úgyne­vezett átfolyós rendszerű gázbojlerek tulajdonosait, hogy a fregolik felszerelése­kor vegyék figyelembe a tűz­védelmi előírásokat. Balesetek a a hét végén November 20-án délelőtt Já- noshida belterületén Nemcsényi Istvánné, 42 éves, helybeli (Fő u. 1. szám) lakos személygép­kocsijával figyelmetlenül haj­tott ki lakásának udvaráról, nem adta meg az elsőbbséget egy segédmotorkerékpárnak, és összeütköztek. A segédmotorke- rékpár vezetője Bathó Tibor, helybeli lakos súlyos sérülést szenvedett. Nemcsényi Istvánné ellen büntetőeljárás indult. Ugyanezen a napon Jászbe­rény belterületén Katona Mi­hály, 21 éves, Jászladány, Attila u. 1. szám alatti lakos személy- gépkocsiját figyelmetlenül ve­zette, és elütötte a kijelölt gya­logos átkelőhelyen áthaladó Ma- gocs István helybeli lakost. Ma- gocs István súlyos sérülést szen­vedett, Katona Mihály ellen büntetőeljárás indult. November 21-én Szolnok bel­területén, a József Attila úton Móczár Istvánné, 29 éves, kis­kunfélegyházi lakps személy- gépkocsiját nem az útviszonyok­nak megfelelő sebességgel ve­zette, és egy világítóoszlopnak ütközött. A baleset következté­ben az asszony, és utasa, súlyos sérülést szenvedtek. I Hírek I Tanácsadás kertbarátoknak A kertészek boltja és a karbantartó szerviz munka­társaival találkoztak tegnap a népfront Barátság klubjá­ban a szolnoki Kertbarátok körének tagjai. A kiskertek­ben használatos gépek, fel­szerelések bemutatójával egybekötött tanácsadás témá­ja a karbantartás, javítás volt. — HOLNAP DÉLUTÁN 4- től—6 óráig ismét várja az érdeklődőket Szolnokon a KÖJÁL székházban a táplál­kozási tanácsadószolgálat. — JÄSZSZENTANDRÄS la­kóinak szolgáltatási igényeit az ipari szövetkezet 17 dol­gozója tíz szakmában elégíti ki. Rajtuk kívül 49 kisiparos tevékenykedik. Az elmúlt két évben a szövetkezetnél négy szakmában szűnt meg a szol­gáltatás és öt kisiparos szün­tette meg tevékenységét, vi­szont újabb 14 kisipari mű­ködési engedélyt adott ki a tanács. — BILMVETÍTÉSSEL, KRESZ-totóval színesített közlekedési ankétot rendez a Magyar Autóklub kunhegye- si csoportja november 29-ér este 6 órai kezdettel, a nagy­községi művelődési házban Az ismeretfelújító ankét elő­adói: Mészáros Péter rendőr­százados és Váradi György őrnagy. — KISMAMÁK találkozójál rendezik meg holnap Csé- pán, az egészségnevelési hó­nap alkalmából. A gyermek- gondozással, neveléssel kap­csolatos kérdésekről szakor­vos tart előadást a résztve­vőknek. — MA DÉLELŐTT Szegeden a Bartók Béla Művelődési Központban nyílik meg s kisipari termeltető napok ke­retében az a kétnapos ter­mékbemutató, amelyet z KIOSZ Csongrád és Békés megyei titkársága, a Kisipa­ri Termeltető Vállalat Békéi megyei kirendeltsége éi Csongrád megvei irodáia, va­lamint a VIDIA Kereskedel­mi Vállalat rendez. — A NOVEMBER 15-RE tér vezett, Impressziók a Földrő című, lézeres diaporáma mű­sort Kunmadarason, a TIT Természettudományi Stúdió­jának módosítása miatt no­vember 29-én rendezik meg — A TISZA vízállása teg­nap — a KÖTIVIZIG-től ka­pott tájékoztatás szerint — Tiszafürednél 422 centimétei (duzzasztott). Szolnoknál —5( centiméter (apadó) volt. A víz hőmérséklete Szolnokná 6.2 C-fok. |A rádió és la televízió műsora Rádió SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: John Travolta filmda­laiból. — 17.15: Egyszerű aján­dék. Braun Ágoston jegyzete. — 17.20: Pár perc dzsessz. Gonda János zongorázik. — 17.30: Könyv születőben. Előzetes1 a Helikon gondozásában megjele­nő Szolnok megye népművésze­tét bemutató kötetről. Ripor­ter: Pálréti Ágoston. — 17.45: Részletek a Kodály kórusok szolnoki, országos találkozójá­nak: bemutatóiból. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.27: A technika ,.szörnyszü­löttei”. — 8.57: Nóták. — 9.44: Találkozás a Hang-villában — Peru. — 10.05: MR 10—14. Isko­lák. őrsök, barátok. — 10.35: László Margit operaáriákat éne­kel. — 11.03; Dennis Brain (kürt) felvételeiből. — 11.35: Tigrisug­rás. Rákosv Gergely regényé­nek rádióváltozata. — 12.45: Tör­vénykönyv. —d Kancsniiuk a Magyar Nemzeti Galériát. Fanqvprspnv délidőben — Kb.: 14 nn • verbunkos muzsika. — 14 9S* K'nriicoinlrníilf alánlluk. — 14.40: Élő világirodalom — Gö­rögország. — 15.05: Csintalan csillagok — Részletek Fényes Szabolcs—Halász Rudolf ope­rettjéből. — 15.28: Nyitnikék — Kisiskolások műsora. — 16.00: Délutáni rádiószínház: Zsuzsi nélkül. Taar Ferenc dokumen­tumjátéka. — 17.05: Csökken a főiskolák vonzereje? — 17.30: Sanzonok. — 17.45: A Szabó család. — 18.25: Mai könyvaján­latunk. — 19.15: A Rádió lemez­albuma. — 20.15: Dankó-nóták. — 20.35: A Rádiószínház bemu­tatója: Díszvacsora a temetke­zési vállalatnál. Ivó Bresan ko­médiájának rádióváltozata. — 22.20: A Távol-Kelet — közelről r. rész. — 22.30: Népzenekedve­lőknek — Iraki hagyományos zene. — 22.51: Mit ér a nevem? — 23.01: A titkos házasság. Részletek Cimarosa operájából. PETŐFI: 8.05: Indulók, táncok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. r- 8.35: Társalgó. — 10.00: Zenedélelőtt. —< 12.25: Ifjúsági könyvespolc.— 12.35: Melódiakoktél, — 13.22: Látószög. — 13.27: Szelényi István gyermekmuzsikájából. — 14.00: A Petőfi Rádió zenés dél­utánja. — 16.35: Csúcsforgalom. — 18.00: Kamasz-panasz. — 18.35: Moszkvából érkezett. — 19.25: Mit olvashatunk a Béke és szocializmus című folyóirat­ban? — 20.35: Utazás a Balaton körül. — 20.52: A Belügyminisz­térium Duna Művészegyüttesé­nek népi zenekara játszik Mé­száros Tivadar vezetésével Máthé Jolán és Dóry József népdalokat énekel. — 21.45: A Rádió Dalszínháza: Gésák. Sid­ney Jones és Lionel Monkton operettjének rádióváltozata. — 23.20: A mai dzsessz. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Pet- rovicá Emil műveiből. — 10.13: Somorjai Paula és Kosa Endlre népdalokat énekel. — 10.30: A A stúdió 11 felvételeiből. — 11.05: Rómeó és Júlia. Részletek Gounod operájából. — 11.40: Szimfonikus zene. — 13.07: Ze­nés játékokból. — 14.00: Fiatalok stúdiója. — 14.25: Rohmann Im­re zongorázik, Ligeti András hegedül. — 15.00: zenekari mu­zsika. — 16.45: Labirintus. — 17.00: Takács Klára operaáriá­kat énekel. — 17.30: KülDoliti- kai arcképcsarnok. — 17.50: Ne­vetséges ügy. Gyurkó Géza jegyzete. — 18.00: A vonósné­gyesjáték mesterei: A Melos vo­nósnégyes játszik. 19.05: Mindenki iskoláia. — 19.35: A magános­sághoz. Csokonai Mihály verse. — 19.40: Kapcsoljuk a Hilton Szálló báltermét: A régi zene barátainak. — Kb.: 21.30: Gyer­mekeknek. — 22.15: Az Omega együttes öss^ps felvétele. — ?3.02: A Les PMlharmonistes de Chatearoux játszik. 8.00: Tévétorna (ism. sz.) 8.05: Iskolatévé — Fizika (ált. isk. 7. oszt.) Áramkörök. 8.30: Fizikai kísérletek (kő-- isk. 1. oszt.) Mechanikai munka és mozgási ener­gia. 9.00: Kémia (ált. isk. 7. oszt.) Barangolás a szerkezetben. II. rész (sz.) 9.30: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. (sz.) Két füle van a fazéknak. 9.40: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 3—4. oszt.) Barátságos ar­cot kérek. 10.00: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) Rezgések, hullámok, han­gok. 10.50: Bélyegvilág. (ism. sz.) 10.30: Deltácska — Megy a gőzös. 14.05: Iskolatévé — Deltácska. (ism.) 14.25: Fizika (ált. isk. 7. oszt. ism.) 14.50: Fizika (ált. isk. 8. oszt. ism.) 15.20: Kémia (ism.) 15.45: Napköziseknek —. szakkö­röknek. Móra: A kis bice- -bóca (ism.) 16.15: Hírek. 16.20: Hipp-hopp — Óvodások műsora (sz.) 16.50: Operettbarátság — A ma­gyar és a csehszlovák te­levízió közös hangverse­nye a Madách Színházból, (sz.) 17.30: Reklám. 17.35: A süllő és horgászata — A Magyar Országos Hor­gász Szövetség rövidfilm­je (sz.) 17.55: Princ, a katona — Tévé- filmsorozat Xlll/13. rész: Gázló a Fertőn (ism.) 18.30: Bácska táncai — A szege­di körzeti stúdió műsora, (sz.) 18.55: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.) 19.15: Esti mese (sz.) 19.30: TV-híradó (sz.) 20.00: Liszt Ferenc — Tévéfilm­sorozat XVI/9—10. rész. (sz.) 20.50: stúdió ’R2. A televízió kulturális heMlaofa (sz.) 2US0: Dalök, táncok a Szovjet­unióból. Kira Anyenkova műsora. Esztrád a népzenében (sz.) 21.55: Felkínálom — népgazdasá­gi hasznosításra. 22.45: TV-hiradó 3. (sz.) 2. MŰSOR: 20.00: Gólya vári esték — A ma­gyar tarsaualom szellemi elete és a kultúra szerke­zete. Történeti szociológiai vázlat. IV ;i—2. rész. 20.55: Kertünk — udvarunk. Ri- portmüsor (ism.) 21.15: TV-hirado 2. (sz.) 21.35: Liszt: H-moll szonáta. (sz.) SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.30: Hírek. 16.45: A főnix-madár. Szlovák film. 17.55: Szakmunkástanulók mű­sora. 18.30: Fiatalok tévéklubja 1. rész. 19.30: TV-híradó. 20.00: Fiatalok tévéklubja 2. rész. 21.30: Időszerű események. 22.00: Matematika mindenkinek. Ismeretterjesztő sorozat. 22.40: Arckép Saskia Valavagy: A tékozló fiú. NDK doku­mentumfilm a drezdai képtár Rembrandt képé­ről. BUKAREST: 16.05: Iskolatévé. 16.25: Fiatalok klubja. 17.00: Mesterségek. 17.50: A legkisebbeknek. 20.00: TV-híradó. 20.30: Zeneszó. 20.45: Gazdasági figyelő. 21.00: Tévészínház — Verseny- képes ember, 22.00: TV-híradó. Kodály emlékülés Szolnokon Szolnok város óvónői Kodály Zoltán születésének századik év fordulója tiszteletére holnaj. délután, fél ötkor, emlékülés\ rendeznek az SZMT Ságvár Endre Művelődési Központban Az ünnepi műsorban Szolnok' óvodások és óvónőik szerepel­nek, körzeműködnek a Bártól Béla Zeneiskola tanárai. A megemlékezést Forrai Katalin az Országos Pedagógiai Intéze docense tartja. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja . Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja a Szolnok megye! Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Szerkesztőség: és a kiadó: J001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 100 Telefon: 12-093. 12-069 Telex: 23—357 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítfr postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla- Index: 25—080 HU ISSN: 0139 07M

Next

/
Oldalképek
Tartalom