Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-21 / 274. szám
1982. NOVEMBER 21 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Életem, életünk Szolnoki autótárolási gondok Garázsváros a Landler Jenő úton? Óvni a belváros kópét 1950 telén és 1951 tavaszán megmozdult a föld a kisújszállási határban és még három nagy mezőgazdasági városban, megmozdult a Nagykunság parasztsága: a nagy többség a közös utat választotta. Igaz, hogy a fejlesztésben voltak túlkapások is — különösen a tagosítások következtében —, de 1951 tavaszán Kisújszállás termelőszövetkezeti város lett. Most 31 év távlatából visszagondolva is azt mondom: érdemes volt a termelőszövetkezetek létrehozásán munkálkodni. Ma már a magam korosztálya nem szeretne egyéni gazda lenni, és ugyanúgy túrni a földet, mint harmincegy évvel ezelőtt. A fiatalság zöme is megszerette a nagyüzemi mezőgazdaságot. Akkoriban Kisújszállás 38 ezer holddal rendelkezett, és ez a terület ölelte körül a határát, öt hármas típusú termelőszövetkezethez és tíz egyes-kettes típusú társuláshoz tartozott a határ. Az öt termelőszövetkezet közül az Ady Tsz volt a legnagyobb, ahol én is dolgoztam a brigádommal és 15 géppel. Ennek a gazdaságnak 8 ezer holdja volt, a másik négy termelőszövetkezetnek pedig 4—5 ezer holdja. 1950 januárjában elérkezettnek láttam az időt arra, hogy felvételem kérjem a pártba. Az elvtársak felvettek, és úgy éreztem, hogy megtaláltam az igazi helyemet. Odaadóbban kezdtem dolgozni, az ötvenes években egyik május elsején megkaptam az első kiváló dolgozó kitüntetést. Aztán a párt javaslatára megválasztottak szakszervezeti elnöknek. Ezzel még több lett a feladatom, mert nemcsak a mindennapi termelő- munkában kellett helytáll- nom. hanem szabad időmben 82 traktoros napi munkájával és "egyéni problémájával foglalkoznom. Ettől kezdve csaknem minden szabad időm a szakszervezeti munkára fordítottam. Megnősültem, és 51-ben kis- lányuník született, de nagyon keveset tudtam velük lenni, mivel egy héten egyszer vagy kétszer jártam haza a tanyavilágból, ahol szántottunk. Március utolsó napjaiban megjelent egy személygépkocsi a brigádtanyán, engem kerestek. A megyei szak- szervezeti titkár, Szabari elvtárs volt. Közölte velem, hogy Jászberénybe kell mennem, és mint járási DÉ- FOSZ-titkár kell azután dolgoznom. Az igazat megvallva nem örültem neki, mivel még alig kezdtük el a tavaszi munkákat. Emellett megmondták, hogy lakást nem tudnak biztosítani, én pedig fiatal házas voltam, és legalább az estéket, a szabad napokat szerettem volna otthon tölteni. Hiába nem akartam elvállalni ezt a munkát, és mentegetőztem, egyszerűen azt mondták: a párt odahelyezett. Április 4-én már nekem kellett Jászárokszálláson tartani az ünnepi nagygyűlést. Egy kicsit megijedtem, mert annyi ember előtt addig még sohasem beszéltem. Szerencsére különösebb hiba nem történt. Már közeledett az év vége, és hiába kértem a megyei vezetőségtől, hogy oldjuk meg a lakásproblémámat, nemleges választ kaptam. Majdnem egy éven keresztül az irodában, egy spanyolfallal elválasztott helyiségben aludtam. Bántotta dolog, átgondoltam a saját helyzetemet. Rájöttem arra, hogy 4000—5000 forint havi keresetet hagytam ott 2800 forintos havi fizetésért, és .akkor még nem is rendelkezhettem magam felett. Ráadásul a családtól is távol vagyok.- • Úgy gondoltam, hogy ezt a párt nem kívánhatja tőlem . .. 1951 végén meguntam a sok könyörgést, a gépíró munkatársamnak megmondtam, hogy ha a megyétől ikeresnek, akkor a kisújszállási gépállomáson találnak meg, visszamegyek traktorosnak. Visszaültem a gépre és már az első dekád alatt 100 normálhold lett a teljesítményünk a munkatár- . saimmal. Az édesapám után engem választottak meg a téesz párttitkárának. Akkor 120 tagja volt az alapszervezetnek. Az egész tsz ügyeinek áttekintése bizony egy kis problémát okozott, de ebben nagyon sokat segítettek az elvtársak. Nagyon sokan voltaik a párttagok között egykori kubikosok, nincstelen proletárok, akik a felszabadulás után lettek! új földtulajdonosok, akiktől sokat tanultam. Esténként sokat olvastam, hogy világosan lássam a nagyüzemi gazdálkodás menetét és rendszerét. Esti iskolába jártam, és elvégeztem az általános iskolát. Ezután 3 hónapos pártiskolán tanultam Szolnokon. Ott ismét sok tapasztalatot szereztem, mert a megye minden részéről tsz-elnökök és párttitkárok vettek részt ezen az iskolán. A párttagok segítségével sikerült a termelőszövetkezet dolgozóit mozgósítani a munkák idejében való elvégzésére. 1952-ben is — mint az 1951-es évben — kenyérgabona-termésünket jónak mondhattuk, holdanként megadta a 12—14 mázsa átlagtermést. Az akkori kenyérgabona-beadási rendszer bizony megnehezítette az életünket. A probléma ott kezdődött, amikor a párt- és az állami vezetők Távoli városok, közeli barátok MSZBT-tagcsoportok megyei vetélkedője Azt szokták mondani: minden vetélkedő annyit ér, amennyi ismerettel általa a résztvevők gazdagodnak. Az MSZBT Országos Elnöksége és a SZOT által meghirdetett „Közeli barátok, távoli városok” című vetélkedősorozatba bekapcsolódók nem panaszkodhatnak, hiszen a felkészülés és a versenyek során az ismeretszerzés számos lehetőségét kiaknázhatták. A vetélkedősorozat — amelyet az MSZBT-tagcso- portok háziversenyei nyitottak meg — Szolnok megyei döntőit a hét végén, összesen tizenhárom csapat részvételével bonyolították le. Pénteken délután a szolnoki olajipari székházban hat csapat adott számot a Szovjetunióval, a szovjet—magyar testvérkapcsolatokkal, a két baráti nép kulturális együttműködésével kapcsolatos ismereteiről. A fordulatokban bővelkedő, érdekes vetélkedőn a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság csapata végzett az első helyen, a második helyre a házigazdák kerültek, harmadik lett a Szolnok MÁV Járműjavító MSZBT-tagcsoportjának csapata. Tegnap délelőtt Török- szentmiklóson a városi művelődési központban hét csapat vetélkedett. Az első helyet végül — holtverseny, „háromszoros szétvívás” után — a Beton- és Vasbetonipari Művek kunszentmártoni gyárának csapata szerezte meg, második lett a mereven ragaszkodtak ahhoz, hogy az 1951-ben teljesített kenyérgabona-beadási kötelezettséget túlteljesítsük, pedig már akkor is a beadási kötelezettségünknek 120 százalékra tettünk eleget. Nem vették figyelembe a búza átlagtermését, és azt sem, hogy a termés 30 százalékát a termelőszövetkezetek alapszabálya értelmében a tagoknak kellett volna munkabérként adni. Vagyis azoknak az időknek megfelelően mint százalékos részesedést. Mivel a tagosítások és a nagy tábláik kialakítása, az 1951. évi nyári betakarítás után kezdődött meg, így a búzavetésünk egy része akkor ősszel olyan földbe került, ami a következő évben már nem biztosította az 1951. évi termés eredményét. Mire a vetőmagot is félretettük, csupán annyi búzánk maradt, hogy a tagságnak munkaegységként 80 deka búzát tudjunk kiosztani a 3 kilós járandósággal szemben. Egy becsületes, rendes dolgozónak abban az évben 600—1000 munkaegysége volt. így bizony a családjának az évi kenyerét csak nagyon szűkösen tudta biztosítani. Érthető. hogy a termelőszövetkezeti tagok hangulata rossz volt, és nemcsak a mi gazdaságunkban. Ráadásul pénzt is csak 5—7 forintig oszthattunk munkaegységenként. 1952 őszén nagyon rossz időjárási viszonyok alakultak ki; hamar bejött az esős időszak, és ez minden, munkát hátráltatott a mezőgazdaságban. Az időjárás miatt az őszi termények betakarítását nem bírtuk elvégezni és a kenyérgabona vetését sem tudtuk befejezni. Természetesen nemcsak a mi termelőszövetkezetünk került ilyen helyzetbe, hanem a többi üzem is. Novemberben egy napon megjelent Kisújszálláson egy kormánybiztos, összehívta a tsz-ek párttitkárait, elnökeit és azt mondta, hogy minden áron be kell vetni a hiányzó kenyérgabona területet. Hiába bizonygattuk. hogy nem lehet, hogy esik a havas eső, azt mondotta: ha nem vetünk, akkor elviteti azokat, akik gátolják a vetést, vagy nem hajtják végre a határozatot. Másnap reggel öt órára vetésre mozgósítottuk a termelőszövetkezeti tagokat, mert akkor már csak kézzel lehetett elszórni a búzát a földbe. (Következik: Nincs mese, vetni kell.) Máté Sándor Összetákolt garázssorok sok helyen csúfítják a városképet Szolnokon az egy-két évvel ezelőtti statisztika szerint közel nyolcezer személy- gépkocsi volt. Nyilvánvaló, ho^v számuk azóta jócskán meggyarapodott. Nem véletlen tehát, hogy a garázsépítő és -fenntartó szövetkezetre igen nagy nyomás nehezedik. Több százan szeretnék gépkocsijukat a „csillaggariázs” helyett biztos fedél alatt tudni. Egyelőre kevés embernek teljesül a vágya, vagy ha teljesül, akkor sem az elvártak szerint. A korábbi út járhatatlan A garázsépítő szövetkezethez — Gergácz József elnök tájékoztatója szerint — 859 garázs tartozott a múlt év végén. Most tizenkilencet építenek. A Széchenyi lakótelepen pedig 149 építésének előkészítése van folyamatban. Az elvi építési engedély már meg is van hozzá. Ezek közül hatot a Vasipari Vállalat kisebb szervi zhelyiségjekmek elfoglal. A magánautósok részére tehát marad 143, ugyanakkor csupán a Széchenyi lakótelepen lakók közül háromszáznál többen nyújtottak be igényt. Ha a belterületiek igényeit is figyelembe vesszük, joggal vetődik fel a kérdés: van-e megoldás? A szolnoki garázsépítés eddigi tapasztalatait summázva nyilvánvaló: az eddigi út — nevezetesen az, hogy garázssorokat építsenek a centrumban — járhatatlan. Feszült pillanat, gondolkodtató játék — a törökszentmiklósi döntő egy pillanata törökszentmiklósi áfész. harmadik pedig a Finommechanikai Vállalat törökszentmiklósi gyárának együttese. A jövő év márciusában lebonyolításra kerülő országos középdöntőn tehát a KÖTI- V1Z1® és . a kunszentmártoni BVM MSZBT-tagcsoportja képviseli a megyét. Nemcsak a kocsitulajdonosok pénztárcájának kímélése, hanem a városkép miatt is új megoldásokat kell keresni — még akkor is, ha a tanácsi és a szövetkezeti érdekek pillanatnyilag a belterületen nem egyeztethetők össze. A városi tanács műszaki osztályának álláspontja egyértelmű: a belterületen nem biztosít helyet garázssorok építésére. A közvélemény jórésze korábban is ellenezte az ilyen engedélyeket, mondván, hogy igen kevés a zöldterület, azt kellene először növelni. A garázst építeni akarókat nem hatja meg a „zöldek” álláspontja. A szövetkezet vezetői is azzal érvelnek, hogy az üres részeken csak a gaz nő. Szerintük például a Vosztok úti „fogazott” garázsok mellett is több újat lehetne építeni. Ezáltal ott is, máshol is rendezettebb lenne a környék. Valójában az is igaz, hogy nem mindegyik garázssor tulajdonosai óvják kellően az építmények környékét. A Széchenyi lakótelepiek miatt például részben a rendetlenség, részben a balesetveszély miatt ötezer forintra bírságolták szövetkezetüket. Télen is a parkolóban? — Van-e megoldás, vagy a gépkocsik százai a további években is a parkolóban töltik a telet Szolnokon? — ezzel a kérdéssel állítottam be a műszaki osztályra, amelynek vezetője, Mátyás Zoltán is rendelkezik néhány aduval. •— Nem szabad az utcákba ékelt garázssorok építésével tönkretenni a városképet — mondta. — Különben sem ez a legfontosabb gondunk. Ha rangsorolnánk a lakásépítést, a gyermekintézmény-hálózat fejlesztését és a többi feladatot, a garázsépítés igen hátra kerülne a sorban. Ennek ellenére foglalkozunk vele. A Landler Jenő úton például ezer garázs számára akarunk biztosítani helyet. Valóságos kis garázsváros alakulhat ki azon a részen. A Széchenyi lakótelepen a most alakuló 149 garázs mellett a tömbfűtő mögötti területen szintén kialakítható többszáz garázs. A távolság mellett bökkenőt csak az jelenthet, hogy ezek nem állami területek, megszerzésük a korábbinál drágább lesz a garázsszövetkezet számára. Ezzel a búrom területtel ki tudjuk elégíteni az igényeket. Tisztában vagyok azzal, hogy mindenki azt szeretné, ha lakásának épületében lenne a garázs, dehát ez többnyire csak a társasházakban érhető el. Jó lenne, ha az állampolgárok nemcsak azt látnák, hogy sok üres hely van a belterületen, hanem azt is figyelembe vennék, mi lesz ott a városfejlesztési terv szerint. Tegyük hozzá: az sem utolsó szempont, hogy a város belterületén egy négyzetméter ára — szanálással és a közművek kiépítésével együtt — átlagban számítva negyvenezer forint. A városi tanács szakemberei erre hivatkozva bizonygatják, hogy kész Docséklás garázssorokat építeni a belterületen. És ha mégis szorítanának tíz-tizenöt garázsnak helyet egy-egy utcában, az sem jelentene számottevő megoldást. Marad a szabadpiac Ezek szerint a belterület garázsgondjai egyelőre megoldatlanok maradnak Szolnokon. Sovány vigaszt nyújt az, hogy tulajdonképpen így van ez minden nagyobb városban. A garázs városkák építése viszont csak raktározási gondot old meg, nem szolgálja azt az elsődleges célt, hogy a gépkocsit állandóan mun- kajeszközkétnt használók viszonylag gyorsan megközelíthető, üzemképes körülményeket biztosító helyen tárolhassák járművüket. Megoldást az jelentene, ha jobb autóbusz-közlekedést biztosítanának a Landler Jenő útra. Mindez viszonylag távoli célkitűzés, hiszen részben művelés alatt álló területekről is szó van. Ezért napjainkban marad a szabadpiac,' ami meglehetősen drága, és többszörös hasznot biztosít azoknak, akik korábban olcsón jutottak a szövetkezet révén garázshoz. Igaz, társas- és családi házaknál is lehet a belterületen garázsokat építeni. Néhány százan otthon biztosíthatnak fedelet kocsijuk számára. Ez azonban tömeges igényt nem elégít ki. Vannak, akik ezért sürgetnék a városfejlesztési terv felülvizsgálatát, helyet remélve garázssorok számára. Azt hiszem, hogy az előbbiekben említettek miatt — állami területekre gondolva — erz. csak hiú ábránd. Ha fel is szabadulnak területek, azokat magánlakás-építés céljaira akarja hasznosítani a tanács. Valószínű, hogy a lakosság többsége ezzel ért egyet, még akkor is, ha a garázshiány még évekig érezteti hatását Szolnokon. Simon Béla
