Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-13 / 240. szám

1982. OKTÓBER 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa Ma a Véső utcában: SZMÁV MTE-DMVSC A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában a leg­jobb 64 közé jutott csapat ma megkezdi a selejtezőt. Me­gyénkből négy együttes jutott az országos döntőbe, és a legrangosabb ellenfelet a Szolnoki MÁV MTE kapta: ma délután 14 órakor a Debreceni MVSC NB I-es gárdájával játszik a továbbjutásért. A mérkőzés a Véső utcai sport­telepen lesz, mivel a jövőben a bajnoki találkozókat is ott rendezi az egyesület. A jó erőt képviselő debreceni gárdá­ban több válogatott játékos is kergeti a labdát, kérdés azonban, hogy egészségesek-e? Annyi bizonyos, hogy Szi­geti ma két sárga lap miatt nem léphet pályára. A Mező­túri Honvéd Kiskőrösre, a Jászkisér Herédre, a Lehel SC pedig Kecskemétre a TE csapatához utazik. A mérkőzése­ken a kupaszabályok érvényesek. Vívás Színvonalas küzdelem Vasárnap rendezte meg a MÁV MTE a Véső utcai csarnokában az országos III. osztályú minősítő párbaj­tőrversenyét. Az MTK VM, az Űjpesti Dózsa, a Buda­pesti Honvéd és a házigazda MÁV # MTE huszonnégy versenyzője lépett pástra. Elsősorban a kilences döntő­ben alakult ki szoros ver­seny a helyezésekért. A ver­seny minősített. A döntő Jól sikerült, területi meg­hívásos, úttörő „A” és „B” korosztályú versenyt rende­zett a Törökszentmiklósi Városi Sportiskola. A két kategóriában 66 induló színvonalas mérkőzéseken döntötte el a helyezések sorsát. A verseny jól segí­tette az utánpótlás-nevelés helyzetének felmérését, és a közelgő úttörőolimpia kü­lönböző szintű küzdelmeire való felkészülést. Kár, hogy több Szolnok megyei szak­osztály távol maradt és nem használta ki ezt a kiváló lehetőséget. Eredmények. „A” kategó­ria. 29 kg: 1. Csáki, 2. Ka- rakas (mind Túrkeve), 3. Hegyesi (Törökszentmiklósi Sí), 32 kg: 1. Rácz, 2. Hor­váth (mind TSI), 3. Csizi (Túrkeve), 35 kg: 1. Nagy (Túrkeve), 2. Csordás K., 3. Csordás I. (mind Lehel SC), 38 kg: 1. Kis (Sz. MÁV MTE), 2. Ábrahám (Túrke­ve), 41 kg: 1. Mészáros, 2. Papp (mind Túrkeve),, 3. Mészáros (Nagyrábé), 45 kg: 1. Jávor (TSI), 2. Pékár (Túrkeve), 3. Hevesi (TSI), 45 kg: 1. Pomázi (Túrkeve), első két helyezettje II. osz­tályú, illetve ifjúsági arany­jelvényes, a 3—9. helyezett pedig III. osztályú minősí­tést szerzett. Az élmezőny sorrendje: 1. Körösi (MTK VM) 6, 2. Katus (Ű. Dózsa) 6, 3. Zoltai (Ü. Dózsa) 5, 4. Kovács O. (MTK VM) 4, 5. Köves Cs., 4, 6. Kalocsai (mind MÁV MTE) 4 győ­zelemmel. 53 kg: 1. Tóth (Nagyrábé), + 58 kg: 1. Junó (TSI), 2. Mózsik (Nagyrábé), 3 Kur- dics (TSI). „B” kategória. 35 kg: I. Nagy, 2. Tóth (mind Túrke­ve), 3. Rácz (TSI), 38 kg: 1. Cseh (Lehel SC), 2. Ábra­hám (Túrkeve), 3. Bata (TSI), 41 kg: 1. ©ara (Nagy­rábé), 2. Varga (Sz MÁV MTE), 3. Suki (TSI), 45 kg: 1. Sass (Lehel SC), 2. Fábián (Túrkeve), 3. Gácsi (TSI), 49 kg: 1. Fórizs, 2. Vad (mind Túrkeve), 3. Lőrincz (Nagyrábé), 53 kg: 1. Jakab, 2. Tóth (mind Túrkeve), 3. Muhari (Lehel SC), 58 kg: 1. Antal (Sz. MÁV MTE), 63 kg: 1. Fátyol (TSI), 2 V. Tóth (Sz. MÁV MTE), 68 kg: 1. Forgács (Nagyrá­bé), + 68 kg: 1. Pintér (Sz. MÁV MTE), 2 Sinka (Le­hel SC). összesített csapat végered­mény: 1. Túrkevei VSE 142 pont (Edzők: Gyarmati Kál­mán, Kiss Kálmán), 2. Tö­rökszentmiklósi Sí 108 pont, 3. Szolnoki MÁV MTE 40 pont, 4. Lehel SC 38 pont, Püspökladány—Nagyrábé pontversenyen kívül indult. A Néplap 42. heti totótippje 1. Siófok—Volán l X2 1 X2 2. Nbátony—Ganz M. 12 12 12 12 3. Baja—Hódmezőv. X2 x2 X2 x2 4. Debrecen—Bauxit. 1 1 X2 X2 5. Avellino—Fiorent. 2 2 2 2 6. Catanzaro—Ascoli x2 x2 X2 X2 7. Genova—Cagliari x2 1 1 X2 8. Internaz.—Napoli 1 1 1 1 9. Torino—Sampdoria 1 1 1 1 10. Udinese—Juventus 2 2 C 2 11. Pisa—Verona 1 1 1 1 12. Bologna—Lazio 1 x2 x2 1 13. Cremonese—Foggia 1 X2 1 X Pótmérkőzések: x, X, X. Kajak-kenu Derű és ború a válogatókon Lezajlottak az őszi válo­gatóversenyek, melyeket az MKKSZ keretfeltöltés cél­jából írt ki a szakosztályok részére. A megrendezett két versenytávos és egy mara­toni üldözéses jellegű ver­seny alapján jelölik ki a jövő évi „bő kereteket” if­júsági, junior és felnőtt korosztályban. A szolnokiak mindhárom korosztályban indítottak versenyzőket, melynek eredményeképpen reménységeik november 1- től már a válogatott kötelé­kében érezhetik magukat. Nagyszerű teljesítményei alapján Váli Csaba kenus az ifjúsági, Vidéki László és Szabó Lajos kenusok pedig a junior kerettag címet érdemelték ki. Az öröm mellé keserűség is vegyült. Az egész évben hullámzó teljesítményt nyújtó Pető István felnőtt kajakos az őszi keretfeltöltőkön sem tudta megerősíteni pozíció­ját, így várhatóan jövő évi felkészülését a kereten kí­vül kezdi meg. Kosárlabda NB II. Női: HVSE—Kisújszál­lási MÁV Egyetértés SE 105:29 (56:17). Hódmezővásárhely, V.: Csuta, dr. Papy. Kisújszállás: Németh, Tóthné (2), Demeter I (2), Szőke (6), Demeter J„ Kui- né (6), Szabó (2), Kiss (2), Ta­tár (7), Golyha (2). Edző: Szabó Tibor. A Szegedi VSE-íböl iga­zolt játékosokkal megerősödött, a palánkok alatt döntő magas­sági fölényben levő, hazai csa­pat ilyen arányban is megérde­melten győzte le az NB II lég­körével még éppen csak ismer­kedő kisújszállásiakat. Birkózás Túrkevei sikerek Rádió I MŰSOROK SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. —1 17.05: Két dal, egy előadó. Patrick Hernandez énekel. — 17.15: Noteszlap. — 17.20: Tisza­füredi, szolnoki és tiszaföldvári középiskolás kórusok új felvé­teleiből. — 17.30: Zenés autó­stop. Közlekedési magazin. Szer­kesztő: Tamási László. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: A teg­nap slágereiből énekel Engelbert Humperdinck. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsor­előzetes. KOSSUTH: 8.27: Világablak. Az olvasás gyönyörűsége. — 9.06: Opera­hármasok. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Válaszolunk hallgató­inknak. — 10.50: A Belügymi­nisztérium Duna Művészegyütte­sének népi zenekara játszik Mé­száros Tivadar vezetésével, Má- thé Jolán népdalokat és cigány­dalokat énekel. — 11.30: Bizet: C-dúr szimfónia. — 12.45: Nem a világ vége. — 13.05: Operaslá- gerek. — 13.35: Dzsesszmelódiák. — 14.29: Miska bácsi levelesládá­ja. — 15.05 :t Bach: d-moll csem­balóverseny. — 15.28: Az MR 10—14 különkiadása. — 16.04: Kritikusok fóruma. — 16.14: Schubert: Esz-dur trió. — 17.05: Pénzzavarban vagyunk. . . — 17.30: Pátria — népzenei hang­lemezsorozat. — 17.45: Előadja a szerző. Fritz Kreisler hege­dül. — 19.15: Asztalitenisz. — 19.30: Dobozy Imre. — 20.30: Egy éj Velencében. — 21.01: Örökzöld dallamok. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Tusa Erzsébet és Lantos István két- zongorás és négykezes hangver­senye. Kb.: — 23.30: Operaáriák. — 0.10: Filmzene. PETŐFI: 8.05: Könnyűzene Szófiából. — 8.35: Idősebbek hullámhosszán.— 9.30: A 04. 05, 07 jelenti. —10.00: Zenedélelőtt. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.30: Labirintus. — 14.00: A Petőfi rádió zenés dél­utánja. — 16.00,: Mindenki isko­lája. Jogtanács. — 16.40: Fiata­loknak! — 17.30: ötödik sebes­ség. — 19.00: zenei Tükör. — 19.30: Táncházi muzsika. — 19.45: A Chicago együttes felvé­teleiből. — 20.45: Nemzedékeit.— 21.35: Országtérkép hangjegyek­ből. —• 22.35: Fekete Mária és Bálint Sándor nótákat énekel, Ráduly Árpád gordonkázik. — 23.20: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Népi hangszerszólók. — 9.46: Verseny- művek. — 11.05: A Dunánál. Történelmi figyelő. — 11.25: A George Adams — Don Pullen kvartett játszik. — 12.00: Olasz muzsika. — 12.36: Fiatalok stú­diója. — 13.07: Fúvósesztrád. — 13.30: Kari Böhm Mozart-müve- ket vezényel. — 14.45 :Rimszkij- Korszakov: Az aranykakas. — 16.48: öt földrész zenéje. Izland. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: A Classix Nouveaux együttes fel­vételeiből. — 18.20: Barokk mu­zsika. — 19.05: iskolarádió. — 19.35: A Magyar Állami Népi Együttes ének- és zenekarának hangversenye a Budapesti zenei Heteken. *Kb.: — 21.30: Hárfa­muzsika. — 22.00: Vallomás a műfordításról. — 22.30: Opera­részletek. 8.00: Tévétorna (ism. sz.) 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv. (ált. isk. 6. oszt.) Milyen nap van ma? (sz.) 8.25: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. Jó. Jó? Jó! (sz.) 9.00: ftlagyar irodalom (ált. sk. 8. oszt.) A magyar ugaron. 9.30: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.) Miért mérünk? (sz.) 9.50: Stop! Közlekedj okosan! Országúti gyalogos közle­kedés (sz.) 9.55: Delta. — Tudományos hír­adó (ism. sz.) 10.20: örök visszatérés. Magyarul beszélő francia film (ism.) 12.10: tJj-zéland aranyfolyói. Angol rövidfilm (ism. sz.) 14.05: iskolatévé. Stop! (ism. sz.) 14.10: Magyar nyelv (ism.) 14.20: Magyar irodalom (ism.) 14.50: Orosz nyelv (ism. sz.) 15.10: Képmagnósok figyelem! (ism. sz.) 16.05: Hírek. 16.10: Kuczka Péter: Rejtélyes égitest. Tévéjáték, (ism.) 17.20: Reklám. 17.25: A nyelv világa (sz.) 18.10: ízlések és pofonok* (sz.) 18.55: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.) 19.15: Esti mesa (sz.) I Sport Sport Sport I Micsoda gól! — (Fotó: TKL.) Sakk Az Olajbányász nyerte a megyei bajnokságot Két csapat izgalmas ver­senyfutásában csak a kilen­cedik — utolsó forduló — hozta meg a döntést a me­gyei sakkbajnokságban. Az Olajbányász kétpontos előny­nyel utazott a Lehel SC ott­honába, a bajnokságot eldön­tő mérkőzésre. Mindkét csa­pat azzal a szándékkal kezd­te a játékot, hogy megszerez­ze a bajnoki címet, és a baj­nokcsapatok körmérkőzésén való részvételi jogot. A Lehel SC-nek legalább kétpontos győzelmet kellett volna elér­nie ahhoz, hogy ledolgozza a hátrányát, és megszerezze az első helyet. A nagy tét és az esélyesség terhét a Lehel já­tékosai nem tudták elviselni. Több olyan játékos „mon­dott csődöt”, akik győzelmi reménnyel ült le az asztal­hoz. Az Olajbányász jól felké­szült a döntő mérkőzésre. A játékosok fel tudtak nőni a nagy feladathoz, és jó játék­kal, meglepően biztos győzel­met arattak. Az évközbeni kisebb-nagyobb kisiklások után a bajnokság végére ma­gára talált a csapat, és az idei legjobb teljesítményével nyerte meg az 1982. évi baj­19.30: TV-híradó (sz.) 20.00: Jogi esetek (sz.) 20.40: Budapesti Zenei Hetek. Chopin müveiből. Kocsis Zoltán zongorázik: (sz.) 20.50: Budapesti Művészeti Hetek Protestánsok. Székely Já­nos drámájának tévéválta- zata (sz.) 22.20: TV-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR: 20.00: Asztalitenisz Szuper Liga Magyarország—Csehszlo­vákia mérkőzésközvetítés a Nemzeti Sportcsarnok­ból (sz.) 21.10: TV-híradó 2. (sz.) 21.30: Tudósklub — a jóléti ál­lam és a neoliberalizmus. BUKAREST: 16.05: Köznevelés. 16.35: Kulturális híradó. 17.00: Nők világa. 17.50: A legkisebbeknek. 20.00: TV-híradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.35: Beszélő tények. 20.55: A 4. sz. csapat. Román film. 22.20: TV-híradó. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 15.55: Szüret. Folklórműsor. 16.25: Hírek. 16.40: A szobrászat technikája. 3. rész: Mintázás és öntés. 17.10: Az energiatakarékosságról. 17.55: Buenos Aires. Argentin film. 19.30: Orosz nyelvtanfolyam — 4. lecke. 20.00: Szemed színe. Ifjúsági tévéjáték. 21.30: Időszerű események. 22.00: Gyanús. Jugoszláv tévé­játék. nokságot. A legegységesebb és a legegyenletesebb teljesít­ményt nyújtó együttes végül is megérdemelten nyerte a bajnokságot. Karcag egyre javuló játék­kal szerezte meg a harmadik helyet, míg a negyedik, ötö­dik helyért folyó küzdelem­ből a Mezőgép II. került ki győztesen. A további helyezé­sek eldöntéséért is nagy küz­delem folyt, végül is bajnok­ságban elért helyezések a je­lenlegi erőviszonyokat tükrö­zik. Eredmények: Túrkeve—■ Jászberényi Vasas 6:7, Kar­cag—Martfű 11,5:1,5, Kunhe­gyes—Tiszafüred 6:7, Mező­gép II.—Kisújszállás 10:3, Lehel SC—Olajbányász 5:8. A megyei bajnokság 1982. évi végeredménye: 1. Alföl­di Olajbányász 86,5, 2. Lehel SC 81,5, 3. Karcag 76,5, 4. Sz. Mezőgép II. 65,5, 5. Jászberé­nyi Vasas 61,5, 6. Túrkeve 49, 7. Kunhegyes 45,5, 8. Martfű 41, 9. Kisújszállás 41, 10. Ti­szafüred 37 pont. A Szolnok megyei szakszö­vetség bekapcsolódva a Tisza Kupa versenyrendszerbe, olyan értékelési módot dol­gozott ki, amely az eredmé­nyességen túl ösztönöz az utánpótlás nevelésére, s ezen keresztül a „tömegesítésre” is. Az igyekezet sikeresnek bizonyult; a budai hegyekben megrendezett Tisza Kupa ver­senyen 16 kategóriában több mint száz sportoló állt rajt­hoz, harcqlva a Zsíroshegy fárasztóan meredek emelke­dőivel, kellemetlenül szúrós bozótjával. A versenyen a budapestieken kívül, me­gyénk három egyesülete, és négy diák-sportköre küzdött az egyéni, helyezéseken túl a szakosztálya sikeréért, il­letve a legjobb kollektívának járó vándordíjakért, amit vé­gül is a Jászárokszállási Va­sas SK és a Jászapáti Gim­názium szerzett meg 52, illet­ve 33 ponttal. Második lett a Karcagi SE és a Törökszent­miklósi Székács Szakközépis­kola 45, illetve 14 ponttal, míg' a harmadik a Szolnoki MÁV MTE és a Szolnoki Eü. Szakiskola 27, illetve 10 pont­tal. A megyei versenyzők ered­ményei. F. 21. B. 3. Lévai Kálmán (KSE). F. 21. C: 2. Ballagó Béla (Jászárokszál- lás), 3. Szép Károly (Sz. MÁV MTE). F. 17. B: 1. Zagyi László (Jászapáti), 2. Bérezi Vízilabda MNK Szolnok — Ú. Dózsa Hétfőn este elkészült a ví­zilabda Magyar Népköztársa­sági Kupa sorsolása, a küz­delembe már bekapcsolód­nak az OB I-es csapatok is. A csapatok nevét a követke­ző sorrendben húzták ki a kupából: Vasas—Volán SC, Szolnoki Vízügy SE—Űjpesti Dózsa, Tatabánya—Eger, Me­dicor OSC—Szentes, Bp. Va­sas Izzó—Bp. Spartacus, BVSC—FTC, KSI—SZEOL AK, Hódmezővásárhely—Bp. Honvéd. A szolnoki gárda nehéz ellenfelet kapott. — Nem volt túl nagy sze­rencsénk, ennek ellenére bí­zunk a továbbjutásban — jegyezte meg Babarczy Ro­land, a Vízügy SE vezető ed­zője. Az első fordulót november 6—7-én, a visszavágót a rá­következő héten rendezik. József (KSE), 3. Munkácsi Ferenc (Sz. MÁV MTE). F. 17. C: 1. Mészáros István (KSE), 2. Kiss Béla (Jászapá­ti). F. 15. B: 1. Zagyi Róbert (Jászapáti), 2. Illés Attila (Jászárokszállás), 3. Munká­csi Mihály (Sz. MÁV MTE). F. 15. C: 1. Győri Lajos (Jász­árokszállás), 2. Dósa Zoltán (Jászárokszállás). F. 13. C: I. Nagy Zoltán, 2. Nagy Tibor, 3 Lénárt István (mind Jász­árokszállás). F. 11. C: 1. Tő- sér Zoltán, 2. Laczkovics Fe­renc, 3. Nagy Gábor (Jász­árokszállás). N. 19. B: 1. Lé­vámé Kovács Róza (KSE), 2. Kissné Kis Mária (Jászapáti), N. 19. C: 1. ökrös Anna (KSE), 2. Deli Julianna (Jász­apáti). N. 17. B: 1. Kálmán Katalin (Jászapáti). N. 17. C: 1. Balogh Katalin (Tiszafüred Gimn.), 2. Simonváros Mag­dolna (Jászapáti), 3. .Szegedi Márta (Szolnok Eü.). N. 15. B: 1. Bősze Katalin (Jász­apáti), 2. Balogh Edit (KSE). N. 15. C: 1. Burka Anikó (Szolnok Eü.), 2. Udovcova Nelli (Sz. MÁV MTE), 3. Sál Teréz (Jászapáti). N. 13. C; 1. Nádudvari Piroska (Jász­apáti), 2. Jakusovszki Éva (Jászapáti), 3. Novák Zsu­zsanna (Szolnok Eü.). N. 11. C: 1. Simon Zsuzsa (Sz. MÁV MTE), 2. Juhász Magdolna (Jászárokszállás), 3. Tóth An­namária (Jászárokszállás). Népes mezőny a tájfutó Tisza Kupán

Next

/
Oldalképek
Tartalom