Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-10 / 238. szám
„...SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! TEGNAP AZ ORSZÁGHÁZBAN Megkezdődött a Vöröskereszt kongresszusa Ma folytatódik a vita, megválasztják a tisztségviselőket A Parlament kongresszusi termé- benben szombaton megkezdődött a Magyar Vöröskereszt VI. kongresszusa. A szervezet egymillió-kétszázezer tagját képviselő hatszáz küldöttet és meghívott vendéget, köztük a párt- és állami szervek, társadalmi szervezetek, valamint a külföldi testvérszervezetek képviselőit Gegesi Kiss Pál akadémikus, a Magyar Vöröskereszt elnöke köszöntötte. A kongresszus elnökségében helyet foglalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, Duschek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, valamint politikai, társadalmi, tudományos életünk számos képviselője. Ugyancsak az elnökségben foglalt helyet dr. Ahmad Abu-Goura, a Nemzetközi Vöröskereszt állandó bizottságának elnöke és Hans Hoegh, a Vöröskereszt Társaságok Ligájának főtitkára. Az első sorokban a kongresszus külföldi vendégei, a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, az NDK-beli, az osztrák, a román és a szovjet testvérszervezetek képviselői ültek. Hantos János főtitkár előterjesztése Az elnöki menyi tó után megválasztották a kongresz- szus munkabizottságait, majd Hantos János, a Magyar Vöröskereszt főtitkára előterjesztette az országos vezetőség beszámolóját és határozati javaslatát. Beszédében elmondta: a kongresz- szust megelőző vezetőségválasztó taggyűlések, a küldött- értekezletek értékelése szerint megállapítható: végrehajtották a legutóbbi kongresszus határozatait. Azóta — öt esztendő alatt — a Vörös- kereszt alapszervezeteinek száma több mint másfélezerrel, az aktív tagok száma több mint száztízezerrel gyarapodott. Hangsúlyozta: szervezeteik munkájára jellemző, hogy tervszerűen és tudatosan vesznek részt szocialista társadalmunk humanista feladatainak teljesítésében. Az eddigieknél eredményesebben támogatták a hátrányos helyzetű egyéneket és családokat. Az eredmények között említette, hogy a lakosság egészségügyi ellátásához szükséges vért az önkéntes véradók több mint félmilliós tábora adta, térítést nem várva. Az utóbbi öt év kiemelkedő eseménye volt — mondotta a főtitkár — a szervezet megalapításának 100. évfordulója. A centenárium alkalmából megrendezett III. európai regionális konferencián elfogadott hét ajánlás bizonyította az európai szintű együttműködés továbbfejlesztésének valóságos lehetőségeit. A főtitkár a továbbiakban hangsúlyozta: azok az eszmék és alapelvek, amelyeket a Vöröskereszt képvisel és tevékenységével gyakorlattá igyekszik tenni, megkívánják a mozgalom egyértelmű közvéleményformáló szerepének növelését. Ezt főleg a Vörös- keresztnek, a béke jelentős tényezőjének hatékonyabb érvényre juttatása indokolja. Meggyőződésünk, hogy a Vöröskereszt tagsága mozgósításával és nevelésével demonstrálhatja. hogy a békés alkotó munka pártján áll az emberi életeket pusztító háborúkkal szemben. A nyílt és határozott állásfoglalás nem kerülhető el, ha csúfosan megsértik az emberiség alapvető erkölcsi törvényeit és a nemzetközi jogként elfogadott genfi egyezményeket. Hallgatással vagy homályos fogalmazásokkal nem adhatunk felmentést a népirtást elkövetők bűntetteire. A Nemzetközi Vöröskereszt első békekonferenciáján 1975- ben elfogadták ugyan a Vöröskereszt a béke tényezője akcióprogramot, véleménykülönbségek a béke fenntartásához való hozzájárulás módjával kapcsolatosan azonban ma is léteznek. Ezért is szükséges a Vöröskereszt II. békevilágkonferenciájának összehívása. Az erre irányuló javaslatot több nemzeti társaság támogatta a XXIV. nemzetközi konferencián, de megfelelő döntés nem született. A Magyar Vöröskereszt álláspontja, hogy a II. békevilágkonferenciájának belátható időn belül tanácskoznia kell — mondotta beszéde befejező részében a főtitkár. Ezután Elekes István, az Országos Számvizsgáló Bizottság' elnöke előterjesztette a bizottság jelentését, majd megkezdődött a vita. Elsőként Sarlós István, az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány nevében kö(Folytatás a 3. oldalon) Földutakon a gyárba Jászboldogházi beszélgetések a tanyáik lakóiból lett gyári dolgozókkal 3. oldal Újjáépül a szolnoki Tabán Megőrzik a városrész sajátos hangulatát 5. oldal ENSZ-KÖZGYULÉS Elfogadták a szovjet javaslatot Az ENSZ közgyűlése szavazás nélkül felvette a 37. ülésszak napirendjére a nukleáris háború veszélyének elkerülését és a nukleáris fegyverekkel folytatott kísérletek azonnali beszüntetését szolgáló szovjet határozattervezeteket. A javaslatokat Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter a múlt héten elmondott beszédében terjesztette a közgyűlés elé. Isidoro Malmierca Peoli kubai külügyminiszter beszédében többek között rámutatott: az Egyesült Államok elutasítja a közép-amerikai (Folytatás a 2. oldalon) Megnyitó Öcsödön Őszi megyei könyvhetek Az öcsödi Nagyközségi Tanács dísztermében holnap délután 3 órakor nyitják meg az őszi megyei könyvheteket. A megnyitón részt vesz Bárány Tamás kétszeres József Attila-díjas és Gábor Andor - díjas író, aki az ünnepséget követően a helyi könyvesboltban dedikálja műveit. Október végéig 14 ezer 50® „Karina” női ruhát varrnak szovjet exportra a fővárosi Kézműipari Vállalat abádsza- lóki gyáregységében. Képünkön csomagolás előtt az utolsó simításokat végzik a készterméken Testületi demokrácia és lakóhelyi közélet Véget ért a fiatal tanácsi szakemberek országos konferenciája Tegnap plenáris üléssel fejeződött be az államigazgatás és az igazságügy területén dolgozó fiatal szakemberek kétnapos országos, tudományos konferencia, amelynek központi témája a tanácsi testületek demokráciája lakóhelyi közélet volt. A szolnoki tanácskozáson résztvevő csaknem kétszáz 25—35 év közötti fiatal — zömmel tanácsi — szakember (városi és megyei tanácsok szervezési osztályainak, titkárságainak munkatársai, községi nagyközségi vb-titkárok) pénteken a vitaindító előadás után négy szekcióban folytatták a párbeszédet, a tapasztalatcserét. A szekcióülések vitája tegnap délben fejeződött be. Mint arról a szekció vezetői összefoglalójukban beszámoltak, a hasznosítható ötletek egész sora hangzott el a szűkebb körű eszmecseréken. Többen felvetették, hogy miként lehetne a testületi döntések mechanizmusából a formális elemeket kiiktatni, a testületi ülések megszokott merev, „szertartásrendjén” változtatni. Miként lehet több társadalmi szervet bevonni a szakigazgatási munkába, és főként miként lehetne a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó gyámhatósági munkának a társadalmi hátterét jobban kiépíteni annak érdekében, hogy a reagálások minél gyorsabbak, a döntések megalapozottabbak és mindenkor végrehajthatók legyenek. Izgalmas vita alakult ki abban a szekcióban, ahol a lakóhelyi, lakóterületi fórum továbbfejlesztésének kérdése volt a téma, ahol több megközelítésben szóba került a tanácstag szerepe, helye a körzetében és részvétele a testületi döntésekben. A konferencia résztvevői közül fiatal tanácstagi szakembereknek volt mondandója, ami azt bizonyítja, hogy a két nap alatt rengeteg olyan nyitott és vitát érdemlő téma került terítékre, amelyet érdemes volt felelősséggel elemezni. Így summázta a tanácskozás jelentőségét Dr. Kuti György, a megyei tanács vb-titkára a záró plenáris ülésen. őszi hajrá a Tiszazugban Nagyüzem megyeszerte a földeken: téesztagok, állami gazdasági dolgozók,i diákok és katonák százai szorgoskodnak a szőlőben, gyümölcsösökben. Akad bőven dolguk a gépeknek is, sok még a határban a felszedésre váró cukorrépa, a töretlen kukorica, és mielőbb földbe kívánkozik az őszi kalászosok vetőmagja is. Felvételeink a Tiszazugban gazdálkodó termelőszövetkezetekben örökítették meg az őszi betakarítási hajrá egy-egy mozzanatát. (Fotó: Temesközy) Vetőmagot „tankolnak” a gépek a nagyrévi határban Kézzel törik a vetőmagnak való hibrid kukoricát, a csé- pai Tiszamenti Téeszben. <-----------------------------------A z egyik legnagyobb hozamot adó fajtát, a Kunleányt szedik az asszonyok. A tervezettnél 2 millióval több, azaz 10 millió forint bevételt számítanak az idei őszön szőlőből a gazdaságban