Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-08 / 236. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. OKTÓBER 8. Ma: Csehov: Ványa bácsi Bemutató előadás a Szigligeti Színházban Szonya és Asztrov jelenete (Szoboszlai Éva és Andorai Péter) A szolnoki Szigligeti Színházban ma este mutatják be Csehov: Ványa bácsi című színművét, Paál István rendezésében. Ez a premier lesz a színház hatodik Csehov- bemutatója, 1951 óta a Ház- tűznézö (1956; egyfelvoná- sos), a Három nővér (kétszer került színre, 1962-ben, majd 1974-ben) a Cseresznyéskert (1967-ben tűzték műsorra) és a Sirály 1971-ben került a szolnoki közönség elé. A még régebbi Csehov bemutatókról jobbára márcsak a színháztörténeti feljegyzések tudnak: a két világháború között volt néhány Csehov- előadás a Tisza partján, a vándor társulatok főleg a budapesti rendezésekre támaszkodtak, a főszereplő rendszerint azonos volt a fővárosi előadáséval és egykét este vendégként játszottak Szolnokon. A Ványa bácsit azonban még nem mutatták be a városban, a Vígszínház is csak 1920-ban tűzte műsorára Hegedűs Gyula, Varsányi Irén, Gombaszögi Frida, és Csortos Gyula alakításaival, tehát parádés szereposztásban. A magyar színpadokon a Ványa bácsi különben is — viszonylag — a ritkábban játszott Csehov-darabok közé tartozik, pedig a nagy orosz drámaíró rajongói •— például Gorkij — szerint a darab kétségkívül Csehov remekműveinek egyik legjobbika. Vajon az első „szolnoki” Ványa bácsi mit üzen számunkra? Erre a választ természetesen — a teljesség igényével — csak az előadás adhatja meg. mi inkább csak kíváncsiskodtunk az előadás rendezőjénél. — Az elmúlt években alkalmam volt nagy Csehov „tanítványok” — Beckett. Harold Pinter, stb. — műveit rendeznem, de csak most találtam igazán szembe magam a mesterrel Csehovval. Nagy alázatra késztet a számomra felemelő találkozás, a Ványa bácsi rendezése. Amikor egy- egy darab színreviteléhez hozzáfogok, mindig megkeresem azt a hőst a drámában, aki én vagyok, vagy aki akár én is lehetnék. Ezúttal kettőt is találtam: Asztrovot, az orvost és Vojnyickijt, azaz Ványa bácsit. Bárhogyan is Asztrovra ismerek rá önmagámban, érzelmileg Ványa bácsival azonosulok. Hogy milyen kérdéseket, gondolatokat ad az előadás a közönségnek? Á generációk egymás mellett éléséről, az emberek hamis tudatáról szól, arról, hogyan nehezítjük meg egymás életét. Jóé azt is elmondja, hogy nem lehet bajaink özönét a társadalom, a környezet nyakába varrni; szóval egy kicsit az individual felelősségét járjuk körül. Nem szeretném persze ha ezek után valaki is valamiféle szomorú játéknak vélné az előadást, erről szó sincs, műfajilag — legalábbis mi így neveztük el — tragigro- teszk, keserű, de mulatságos, Az előadás szereplői — Vállai Péter, Takács Kati, Szoboszlai Éva, Koós Olga. Kovács Lajos, Andorai Péter, Fekete András, Szendrei Mimi és Kiss T .István remekül érzik, értik Csehov világát, szándékaimat, így hát jó előadásban, közönségsikerben reménykedem. Vágó Nelli jelmezei és Antal Csaba díszlete egészen kiváló, jól szolgálják az előadás tartalmát. —ti— KP VOSZ kulturális napok Szakszervezeti nappal nyitották meg a hét elején a KPVDSZ kulturális napokat az SZMT székházában. A kereskedelmi, pénzintézeti és vendéglátóipari vezetőket, szb-titkárokat és szakszervezeti aktivistákat Böhle Dezső, a szakmai szakszervezet elnökségének tagja tájékoztatta időszerű kérdésekről. A megyei rendezvénysorozat folytatása lesz hétfőn, október 11-én délelőtt 9 órakor a Ságvári Endre Művelődési Központban az 1982 8.5 szak- szervezeti. tömegpolitikai oktatási év ünnepélyes megnyitása. A vállalati munkahelyi programok igen változatosak: országjáró kirándulásoktól az író-olvasó találkozókig, politikai fórumoktól a vetélkedőkig, kiállításoktól az ismeretterjesztő előadásokig számos rendezvény várja a szakszervezet tagjait. Már elindult útjára a Szövetkezettörténeti vándor- kiállítás, amelyet a Kun- szentmárton és Vidéke Átész, Öcsöd után Tiszakür- tön, Csépán is bemutat. A hét elején hobbikiállítás nyílt az Egyesült Jászsági Áfész-nél, a Kunsági Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalatnál, hétfőn nyílik hasonló a Zöldértnél. A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat szakszervezeti bizottsága az MSZBT-tagcsoporttal közösen rendezi meg a szovjet könyv ünnepi hetét; a Tiszafüred és Vidéke Áfész-nél az ifjúsági bizottsággal közösen szerveznek találkozót az elsőmunkahelyes dolgozókkal: a Tiszavidék Szövetkezeti Közös Vállalatnál az újítókor tagjaival, hívnak ösz- sze kerekasztal-beszélgetést. Tiszaföldváron a kismamák, Tiszafüreden a fiatalok és nyugdíjasok találkozóját tervezik, a csépai iskolaszövetkezet tagjai Kereskedelem az iskolapadból címmel, rajzversenyen mutatkoznak be. Lesznek munkavédelmi, anyanyelvi, szakmai vetélkedők, zenés műsoros estek. Ajándék a szentesi múzeumnak Nemzetközi le véltáros-kon ferenda Dési Huber István özvegye férjének harminchét művét adományozta a szentesi múzeumnak. Az alkotások többsége a húszas évek elején Olaszországban készült rézkarc, amelyen a művész Itália festői szépségű tájait örökítete meg, s van közöttük néhány, építőmunkásokat, sportolókat, ábrázoló pasztel-krétarajz is, A Dési Huber István hagyatékából való alkotásokat a múzeumi hónap időszakában a szentesi múzeum úgynevezett ligeti épületében kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők. Budapesten rendezik október 12—15 között a szocialista országok levéltári vezetőinek VIII. konferenciáját. A résztvevők a levéltári dokumentumok tudományos, kulturális és nevelési szerepéről, népgazdasági hasznosításának lehetőségeiről, valamint a levéltárak publikációs munkájáról tanácskoznak. A szocialista országok levéltárainak kiadványkészítői tevékenységéről — melynek fontossága egyre növekszik, s melynek produktuma nemcsak szűk körben, hanem a nagyközönség számára is ismertté válik — a magyar delegáció számol be. ár közel járt a kilencvenedik esztendejéhez, mikor megroggyant a lába, és többet nem tudott önállóan mozogni. Tulajdonképpen nem is sokat törődött a dologgal. Már négy—öt éve úgy érezte, hogy befejezte a pályafutását, már spmim vágya, törekvése nem volt, élt egyik napról a másikra ugyancsak nyugdíjas fiának a családjával, úgy tekintette, hogy létezése már csak egyszerű biológiai folyamat. Ritkán tértek már vissza hozzá a katedránál eltöltött évtizedeinek emlé'- kei is: egyre több egykori kedves tanítvány arca mosódott el a szeme előtt. Az öreg tanító úgy élt már évek óta, vágyak, célok nélkül, néha olvasgatott egy kicsit (a szeme még jól szolgált), de a nap nagyobb részében csak ült a karosszékben, hallgatta a mások beszélgetését, maga csak ritkán szólt bele — s a menye eléggé el is csodálkozott, amikor az egyik különösen meleg nyári napon azt mondja: — Tudod, valamit még azért szeretnék látni. Egy búzamezőt. A szeme közben elkalandozott valahová, valami érdekes fény is megcsillant benne — ki lenne a megmondhatója, honnan merült fel ez az óhajtás rég semmit nem akaró elméjében. — Jól van, apa, rendben van — felelte a menye, hiszen az após kívánságának a teljesítése valóban nem volt nehéz: a fiáék a falu szélén laktak, csak ki kellett vinni az öreget székestül a ház mellett végigfutó tornác végébe, és valami kis pódiumot eszkábálni alája, hogy átlásson a kertszéli bokrokon. A pódium még aznap elkészült, a dédunokák megragadták a karosszéket, s a tanító már ott is ült a tornác végében, mint a színházi páholyban, s talán bizonyos színházi várakozással is, hogy most valami érdekes látványban lesz része. A dédunokák visszamentek a házba, hogy ne zavarják, nem maradt vele csak a menye. Ma különösen szikrázóan ragyogott a nap. A bokro kon túl hatalmas búzamező ringott szép egyenletesen, ütemesen, elég közel ahhoz, hogy a nyugdíjas tanító a pipacsok és búzavirágok piros-kék foltjait is láthassa. Óriáii búzatábla volt. egybeszántott mezon. Az öreg nézte, nézte, meregette a szemét — egy ösvényt keresett, amelynek a búzán át kellett volna vágnia, de nem találta. Fáradt elméjét jócskán meg kellett erőltetnie, hogy azt a keskeny utacskát odaképzelje, s mikor ez- nagy nehezen mégis sikerült, akkor azon erőlködött, hogy azt az ifjú emberpárt is odavarázsolja, azt a fiatalembert és leányt, akiknek az ösvény elején életükben először ért egymáshoz a kezük, hogy a tábla közepe felé már forró csókban forrjanak össze és mire új-, ra kiérnek a mezei útra, azt is tudják, hogy örökre egymáshoz tartoznak. Igen, minden idegszálát megfeszítette, hogy újra lassa őket, s mikor ez semmiképp nem ment, lehunyta a szemét, de mindhiába: a két lezárt látószerv „camera obseura”-jóban sem akart megjelenni az a régi kép. Egy ideig még küszködve formálgatta őket magában, azután csüggedten jött rá, hogy agg képzelete számára ez már erőn felüli feladat: az ösvény még megteremtődött benne, de azt a fiatal tanítójelöltet és párját már nem tudta előhívni a múlt bágyadt ködéből és. nem érezte az erő életnek hajdani átható szagát sem, és nem hallotta azt az el-elhaló félénk madárcsicsergést, amely akkori együttes sétájuknak valami különös zenei aláfestést adott. És riadtan tapasztalta, hogy hfisz éve elhalt feleségének lánykori arcát sem tudja hirtelen maga elé idézni. — Ez nem olyan búzatábla! — jelentette ki csalódottan, és visszavitette magát a házba. A menye sajnálta, hogy mégse lehetett az öregnek a kedvére és még sokáig nem bontatta el a kis tornácvégi pódiumot — de többet nem volt rá szükség. Bállá László Búzamező Néptanítóból a nép tanítója llku Pá! művelődésügyi miniszterre, a magyar munkásmozgalom kiváló harcosára emlékezünk, aki több mint kilenc évvel ezelőtt távozott el tőlünk, s aki csak most lenne hetven éves.. A magyar forradalmároknak ahhoz a nemzedékéhez tartozott, amelyet az elnyomó úri rend, majd a fegyveres antifasiszta harc élménye nevelt kommunistává; ahhoz a nemzedékhez, amely a fel- szabadulás után történelmi érdemeket szerzett szocialista forradalmunk kibontakoztatásában, az új, szocialista Magyarország megteremtésében. Egyéni életsorsa egybeforrott pártunk történetének legutóbbi évtizedeivel. Pályája, élete — és életműve — beleépüli a szocialista társadalom fejlődésébe. Kommunista meggyőződésének szilárdságát, jellemének tisztaságát, emberi és forradalmá- ri tisztességéi bizonyítja, hogy egész életében hű maradt a munkásosztályhoz, a dolgozó néphez, s hűségét tettekkel igazolta. Életútja mélyről ívelt a magas politikai, állami tisztségekig. A felvidéki Búcsú községben, szegényparaszti családban született, 1912. október 8-án. Középiskolai tanulmányait a beregszászi gimnáziumban végezte, majd Pozsonyban szerzett tanítói oklevelet. Már diák korában kapcsolatba került a munkásmozgalommal. Kommunistává érlelődésének másik nagy szakasza volt a Kárpát- Ukrajna falvaiban néptanítóként folytatott áldozatos munkássága. De a tanítás mellett részt vett a beregszászi Üj Korszaknak, a csehszlovákiai magyar tanítók forradalmian haladó lapjának szerkesztésében is. Egyik megfogalmazója és aláírója volt a Párizsban működő Haladó Tanítószervezetek Nemzetközi Szövetsége 1935- ös kongresszusára küldött nyilatkozatnak: „A csehszlovákiai haladó magyar tanítók, akik az Üj Korszak köré csoportosulnak, gondolatban, érzésben veletek vannak, s minden határozatot, amelyet a boldog emberi jövő érdekében hoztok, lelkiismeretesen végrehajtanak. A mi jelszavunk: az ember felszabadítása, az osztályok és a kizsákmányol ás megszüntetése, minden energiának az. emberi élet boldogulásához való felhasználása. Szép. tiszta életet akarunk mindenkinek,” A felszabadulás után párt- iskolái oktató lett, majd a Magyar Kommunista Párt Pécs városi Bizottságának titkára. Később a Honvédelmi Minisztériumban politikai főcsoportfőnök vezérőrnagy i rangban, majd honvédelmi miniszterhelyettessé nevezték ki. Utána néhány évig művelődésügyi miniszterhelyettes, 1961-től. tehát tizenkét esztendőn át, pedig miniszter. A fáradhatatlan, sokoldalú kommunista harcos Székesfehérvár lakosságát képviselte az országgyűlésben, s betöltötte az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács valamint az Országos Közművelődési Tanács elnöki tisztét is. Haláláig tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának, s hosszú éveken át póttagja a Politikai Bizottságnak. Kimagasló munkásságát sok magas kitüntetéssel honorálta pártunk és államunk. Egész életét az ifjúság nevelésének, a dolgozók politikai öntudatra ébresztésének szentelte. Erről tanúskodnak a harmincas években a párt lapjaiban közzétett írásai épp úgy, mint a burzsoá iskola belső problémáiról írott könyve, amely a felszabadulás után több nyelven is megjelent. Korán felismerte, hogy a dolgozókat igazán nevelni, az elnyomástól mentes, új világ kivívására felkészíteni csak a munkásmozgalom útján lehet Élete így forrot egybe a nép. a kommunista párt harcával. Sokat tett hazánkban a szocialista kultúra fejlesztéséért, azért, hogy a kultúra valóban az egész népé legyen. Néptanítóként kezdte, s a nép tanítója maradt _ élete végéig. Amit alkotott, maradandónak bizonyult; szellemi hagyatéka ma is értékes örökségünk. G. L. Napi nyolc óra